A dominancia jelei: a fáraók időtlensége

A dominancia jelei szobrokban és előadókban. A Retorikai Newseum sorozatban a retorika találkozik különböző művészeti ágakkal; elsősorban a képzőművészettel. Ezúttal az ókori egyiptomi birodalom két jelentős fáraószobrának segítségével keresünk válaszokat a dominancia kifejezésének kérdéseire. Dömény Gábor retorikatréner írása.

A dominancia jelei az ókori Egyiptom fáraóábrázolásaiban

A Retorikaiskolában minden képzésen foglalkozunk valamilyen szinten az előadó dominanciájának jeleivel. Leginkább a tárgyalástechnika és a vitakultúra kurzusainkon kerül tematizálásra és fejlesztése ez a retorikai terület. A vezetői szerepek gyakran megkövetelik a domináns fellépést, de uralkodói gesztusokkal nem csak a miniszterek és a királyok élnek. A legtöbben nap mint nap alkalmazunk olyan gesztusokat, amelyeket a dominancia jeleként lehetne olvasni. Például a munkahelyünkön jó erős kézfogással köszönünk a kollegáknak, megfejelve ezt azzal, hogy a mi kezünk van felül, vagy például amikor a kalauznak mutatjuk fel a bérletünket miközben a testünket úgy kiterjesztjük (kihúzott felsőtest, csípőre tett kéz, tágra nyitott lábfejek) akár egy felbosszantott macska. Mondjuk ki nyugodtan – így vagy úgy, de megéljük saját uralkodói mivoltunkat ezekben a dominanciát közvetítő gesztusainkban.

Vajon miképpen bánnak a dominancia retorikai eszközeivel a nagyobb hatalommal rendelkező emberek, azok akik milliókat vezetnek, és akik országok, birodalmak élén állnak? És vajon mi mit tanulhatunk a vezetők gesztusainak megfigyelésével, miképpen fejlődhet retorikánk a dominancia jeleinek megértésével?

A dominancia jelei a Nílus-parti művészetben

Leírásunkban két különböző időben készült férfi szobrát, arcmását látjuk. Az egyik az ókori Egyiptom egyik legnagyobb királyának, Kefrén fáraónak a portréja, aki az Óbirodalom idején uralkodott, Kr. e. 2500 körül. A másik pedig IV. Amenhotep – ismertebb nevén Ehnaton – arcmása. Ő az Újbirodalom idején, közel ezer évvel Kefrén uralkodása után volt Egyiptom ura.

Az egyiptomi művészet erősen hagyománytisztelő, konzervatív mivolta miatt a művészet formanyelve szinte alig változott valamit az idők során. A művészembereknek nem volt meg az a szabadságuk, hogy egyéni megoldásokkal, egyedi módon fejezzék ki magukat, szigorú szabályok szerint járhattak csak el. Ez az egyik fő oka, hogy olyan egységesnek tűnik az egyiptomi művészet, ami egészen döbbenetes, ha belegondolunk abba, hogy közel három ezer évig állt fent ez a kultúra. Az egyiptomi művészetben a merev, az érzelem kifejezést mellőző emberábrázolások voltak a meghatározóak. A vezető réteget mindig ilyen módon ábrázolták, leginkább azért, mert ezzel szerették volna kifejezni az isteneiktől származó erejüket és hatalmukat, olyan létezőknek mutatva őket, akik a földi és túlvilági szféra között lévő félig emberek félig istenségek, akik így mentesülne a földi érzelmek alól.

Ebbe a több ezer éves tradicionális művészetbe hozott valami merőben mást Ehnaton, aki uralkodása alatt, a Kr. e. 13. században kísérletet tett eltérni a hagyománytól, és rövid ideig ugyan, de ehhez képest hatalmas változást hozott Ehnaton, amikor mind a művészeti ábrázolásokban, mind pedig a vallási életben reformokat vezetett be. A művészetben a korábbi merev, az érzelmeket inkább mellőző ábrázolásokhoz képest a valósághoz való hűség került előtérbe, megmutatva az emberi oldalát is vezetőknek: a fáraót, illetve a családjának tagjait is „megszépítés nélkül”, a maguk emberi természetességében, például petyhüdt bőrrel ábrázolták a művészek. A Kr. u. 13-16. században reneszánsz kor volt az első, ahol átfogó módon jelent meg az individuális művészetre való igény, addig jellemzően a hagyományok, és a művészi dogmák alapján dolgoztak a művészek anonim módon – akár csak Egyiptomban.

Ez a hagyományoktól való merész eltérés izgalmas fejezete a művészettörténetnek, és most számunkra is azzá válik, ugyanis lehetőségünk van ránézni, hogy az akkori világ leghatalmasabb birodalmának két különböző uralkodója milyen módon fejezte ki uralkodói dominanciáját.

Vajon milyen hasonlóságok és különbségek rejtőznek a két fáraó retorikája mögött?

Kefrén és Ehnaton fáraó szobrainak dominancia-jelei

Különbözőségek az arcvonásokban

a dominancia jelei

Kefrén fáraó szobra, i.e 2500, kő, Egyiptomi Régiségek Múzeuma (Kairó). Kép forrása: Wikipédia

Kefrén szobra a fáraók hagyományos ábrázolásában készült: kemény kőből faragták, amit alig tört át a művész, ezért az alak súlyos hatású, mozdulata merev, szinte alig van benne élet, a kezei szorosan a testéhez vannak szorítva. Még a fáraó arca olyan, hogy szinte látjuk a kőtömböt, amiből kifaragták: vonalai elnagyoltak, lekerekítettek. Az egész szobornak súlyos, erőteljes és önbizalmat árasztó hatása van. Az időtlen isteni hatalom és a „csendes nagyság” köszön vissza belőle.

Ezzel szemben Ehnaton szobra maga a törékenység: a finom arcéleket szinte kitapintja a szemünk. Hasonlóan erőteljesen töri meg az arc kontúrját az alak szemöldöke és szája, amelyek erőteljesen ugranak ki. A fáraó nyaka vékony, szemhéjai pedig félig le vannak hunyva. A szobor finom, törékeny vonásai egy mélyen érző ember hatását keltik, akiről nem nehéz elképzelni, hogy fáraói mivolta ellenére lehet gondterhelt, küzdhet földi nehézségekkel, ugyanúgy, mint bárki más.

Kefrén szobra tehát a művészi ábrázolást tekintve merev, súlyos és érzelmeket mellőző, Ehnaton arcmása pedig érzelmeket tükröző, finom kidolgozású alkotás. Ezek a szembetűnő különbségek.

a dominancia jelei

Ehnaton fáraó arcképe, avagy IV. Amenhotep: i.e 1350, kő, Luxor Múzeum

Hasonlóságok a dominanciában

Mégis sok a hasonlóság a két fáraó szobrában, amelyek épp a dominancia jeleiben érhetőek tetten.

Mindkét fáraó arca uralkodói fölényt áraszt. Egyfelől ezt azzal érik el, hogy elnéznek a tömeg fölött, szemkontaktusba nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk kerülni velük. Ez önmagában még nem feltétlen lenne a dominancia jele, de ehhez társul a fej és testtartásuk. Kefrén teljes mellkasa jól látható, amely az egyesen háttal, a széles vállakkal és a leengedett kézzel teljesen nyitott, önbizalmat árasztó és domináns hatású. Ha nem látnánk a fáraó testét, akkor pusztán a fejtartásából is elképzelhetnénk ezt a testartsát, ugyanis az egész feje egyenes, az állai fel vannak szegve, homlokát enyhén hátra húzza. Fejét és testét így minél jobban kiterjeszti, amelynek ugyancsak önbizalmat keltő, domináns hatása van.

Ehnaton fejtartásában is tetten érhetjük ezt az önbizalmat. Bár neki nem látjuk az egész testét, Ehnaton álla is fel vannak szegve, fejtartása így neki is egyenes, stabil és ebből elképzelhetjük kihúzott testtartását. Szemei a messzeségbe tekintenek, mintha a jövőt fürkészné. A kiterjesztett testtartása, a felszegett álla, nyugalmat árasztó szemei domináns hatást keltenek. A két szobor arcán szembetűnő még, hogy az izmaik ernyedtek, nincs bennük görcsös izommerevség. Az ajkaik természetesen helyezkednek el, nem szorítják össze őket. Mindezek a magabiztosság és a természetesség hatását keltik, amelyek ráerősítenek fenti dominancia-jelekre.

A két szobor szemeivel kapcsolatban fontos tisztázni, hogy nem az számít a dominancia jelének, ha valaki kerüli a szemkontaktus. Képzeljünk csak el egy előadót, aki folyton felettünk, vagy mellettünk néz el. Így nem tudna létrejönni a kapcsolat az szónok és a hallgatósága között. Ez esetben a szemkontaktus hiánya azt a hatást keltené, hogy az előadó lámpalázas, és ezért nem tudja felvenni a szemkontaktust.

A Kefrén és Ehnaton fáraó-szobrok szemei, bár elnéznek felettünk, két dolog miatt azonban mégis sorolhatjuk ezt a fej felett messze néző tekintetet a dominancia jelei közé. Egyfelől az értelmezést nem lehet teljesen elvonatkoztatni a kulturális közegtől: Egyiptomban az isteni hatalom egyik meghatározó kifejezési formája volt a távolságtartó, merev emberi test ábrázolása, így az ábrázolt szemek nem fejezhettek ki érzéseket, és kerülték a kapcsolatot. Másfelől: „egy jel nem jel”; azaz a nonverbális jelek csak kontextusban, gesztus-csokrokban értelmezhetőek pontosabban. Mivel Kefrén és Ehnaton fejtartása, testtartása (felszegett áll, a lehető legjobban kiterjesztett test) önbizalmat kelt, ezért a szemeik iránya is ebbe gesztus-csokorba illeszkedik.

Egy mai előadó dominancia-jelei

Ha egy mai előadóra gondolunk, akkor ez a dominancia-jel úgy nézne ki az esetében, hogy felveszi a szemkontaktust hallgatóságával, majd járatja azt emberről emberre, és akkor sem veszti el a kapcsolatot (például hosszan nézi a padlót, vagy egy pontot a teremben) amikor valami nehézsége támad a beszéd alatt. A nyugalmat és hathatós jelenlétet fejezi ez ki. Mivel egy ilyen retorikai helyzet vezetői szerepeket is kíván az előadótól, ezért az eleven, szuggesztív szemkontaktus megképezheti a hallgatóságban azt, hogy: „képes vezetni”, „rábízhatom magam”.

Különböző ábrázolás, azonos dominancia

Láthatjuk tehát, hogy ugyanazon birodalom uralkodói milyen különböző művészeti formában kerültek ábrázolásra, hogy milyen elemi különbség van Kefrén fáraó és Ehnaton fáraó érzelemkifejezésben. Kefrén az isteni, földi gondoktól mentes, távolságtartó és önbizalommal teli fáraó. Ehnaton emberi gondokkal küzdő, törékeny, mély érzésű uralkodó, aki ezzel együtt képes Kefrénhez hasonló magabiztos hatást kelteni dominancia jeleivel. Láthatjuk, tehát hogy a dominancia jelei számos dologban azonosak a két uralkodó között. Hiába a teljesen különböző művészeti felfogás, és hiába az ezer év különbség, dominanciájuk kifejeződik, retorikájuk hasonlóságai átölelik az időt.

A Retorikai Newseum korábbi cikkei:

A kéz gesztusai – Dr. Hoványi Márton

Szókratész, a csúf – Dr. Nagy Fruzsina

A néma és a beszélő szobrok – Dömény Gábor

Raffaello: Az athéni iskola – Dömény Gábor

Brueghel és az aposztrophé – Dr. Hoványi Márton

Caravaggio: Máté elhívatása – Dömény Gábor

Média Építészeti Díja 2024

Építészet a színpadon: Média Építészeti Díja 2024 – ismét a Retorikaiskola trénerei készítették fel a gála döntőseit.

Idén ismét részt vettünk az Építészfórum által megszervezett Média Építészeti Díja gála előkészületeiben, ahol építészeket támogattunk abban, hogy mindössze három percben adják elő munkáikat. Ez a rövid időkeret komoly kihívást jelentett, hiszen fontos volt, hogy a projektek lényegét és fontosságát a lehető leghatékonyabban, mégis hitelesen mutassák be. A Retorikaiskola trénerei segítséget nyújtottak a döntősöknek, felkészítve őket a prezentációs technikákra, a testbeszédre és a színpadi megjelenésre. Continue reading

Hogyan vitázz az ünnepi asztalnál?

10 hónapon keresztül foglalkoztunk érveléstechnikával. (Ha ez elkerült téged, kedves Olvasó, akkor itt tudod elkezdeni.) Ezalatt végig nyitva volt egy kérdőív, amin keresztül vártuk a kérdéseket, észrevételeket, nehézségeket és felvetéseket. Egy sem érkezett. Elgondolkodtatott minket, hogy vajon mi lehetett ennek az oka? 

Mindenki által ismert információkkal traktáltuk volta a hírlevelünk és a honlapunk olvasóit? Nem valószínű, hiszen ezt a tudásanyagot szinte sehol sem tanítják.

Netán még havonta érkező részletekben is túl tömény volt? Ez elképzelhető. De sietve fel kell hoznunk mentségünkre, hogy az érveléstechnika világa olyan összetett, mint az előző részben említett Rubik-kocka. A variációs lehetőségek száma talán nem 43 trillió, mint a kocka esetében, de bizonyosan nagyon sok. Függ a meggyőzendő emberek számától, ezeknek az embereknek minden egyes személyes benyomásától, élményétől és aktuális hangulatától. Függ a meggyőzés helyétől és időpontjától. Függ a meggyőzés tárgyától és annak társadalmi megítélésétől. Függ a múltbeli hasonló és ellenkező esetek tapasztalataitól. Az érveléshez gondolkodni kell. Aki rutinból vagy felületesen érvel, az a sikertelenséget kockáztatja.

Continue reading

Érvelés minden körülmények között

Körülmények: a legmegfoghatatlanabb, legtágabb és egyben az utolsó kategóriához érkeztünk a belső érvek 4×3-as felosztásában. Megmutattuk a meghatározás (definíció) fontosságát, bemutattuk az összehasonlításban rejlő lehetőségeket, és feltártuk a viszonyok összetett világát. Következnek a körülmények. Mindazok a dolgok, amik körülveszik az adott esetet, témát, gondolatkört, amelyről érvelünk.

E pont kapcsán igen nagy a szakirodalmi káosz. Kortárs retorikusok (és tulajdonképpen ezzel a felosztással mi is) hátra sorolják az érvforrások rendszerében a körülményeket, mondván, nem annyira erős érvek alkothatók belőlük. Ugyanakkor Cicero például A feltalálásról című művében a bizonyítás forrásai között első helyen tárgyalja a személyeknek és eseményeknek (cselekményeknek) tulajdonított dolgokat. Láthatjuk majd, hogy bizonyos értelemben körbeértünk, elkezdenek ismét feljönni korábban már tárgyalt szempontok. 

Feloldásként annyit mondhatunk, hogy ez a jelenség azt jelzi, hogy kontextustól, helyzettől függően szinte bármiből lehet érv. A körülmények nagyon is jó helyen vannak a belső érvek halmazában, hiszen ezeket az érveket meg (fel) kell találnunk. Felületesen annyit is mondhattunk volna, hogy ide tartozik “minden egyéb”, de azért a körülményeket is feloszthatjuk három nagyobb kategóriára.

Continue reading

Viszonyok az érvelésben

Viszonyok. De nem veszedelmesek! Nem, nem egy brazil szappanoperáról lesz szó, bár érveléstechnikai szempontból még az is izgalmas vizsgálati alapanyag lenne. Viszonyok gyűjtőnév alatt tárgyaljuk érveléstechnikai cikksorozatunkban a belső érvek 4×3-as felosztásának harmadik csoportját. A meghatározás és az összehasonlítás után a viszonyok megértéséhez valamivel több logikára van szükség, de a feladat nem lehetetlen. Ezek az érvek több hibázási lehetőséget hordoznak, ám jól alkalmazva megalapozott, nehezen kikezdhető érveléseket építhetünk fel. Milyen viszonyokról beszélhetünk?

Ok-okozati viszonyok

A Retorikai Lexikon szerint az ok szó már a 12. században megjelent, török jövevényszó, jelentése “vélemény, jelentés, értelem”. Ebből származik például az okos és oktalan kifejezés. Amikor fel szeretnénk tárni, hogy valami miért történt, akkor okokat keresünk. Amikor pedig valaminek a hatásaira vagyunk kíváncsiak, akkor az okozatokkal foglalkozunk.

Continue reading

Összehasonlítás: ez a cikk hasznosabb, mint amiket ma eddig olvastál

A belső érvekre vonatkozó, 4×3-as felosztás második részéről szól ez az epizód, ez pedig nem más, mint az összehasonlítás. A Retorikai Lexikon szerint “a hasonlóság megállapítása alapvető gondolkodási művelet”, amely alapja az előző részben tárgyalt felosztásnak és meghatározásnak is.

Már gyerekként is hasonlítottuk egymáshoz a dolgokat, például amikor az égen látható felhők alakját próbáltuk megfejteni: “az olyan, mint egy csőr nélküli gumikacsa…” Tanulmányaink során irodalomórán (vagy retorikakurzuson) találkozhattunk a hasonlat vagy éppen a metafora fogalmával. Ezek a gondolatalakzatok éppen arra építenek, hogy valamit valamihez hasonlítunk. Az összevetés sokrétű hatással bír: felkelti a figyelmet, bevon, elgondolkodtat, és közel hozza a hallgatóságot a témához.

Összehasonlítás

Érvelésekben gyakran nem fekete és fehér, jó és rossz közül kell választani, hanem két jó közül a jobbat vagy két rossz közül a kevésbé rosszat kellene megtalálni.

Pl. A mozi jobb, mint a színház. Az influenza rosszabb, mint a nátha.

Arisztotelész alapján Cicero több tucat ilyen, általa általánosan érvényesnek vélt megállapítást tesz a TopiCa című művében. Vannak közülük egyértelműek, amelyekre ma is könnyen rábólintanánk:

A kevesebb rossz jobb, mint a több rossz.

A kellemes jobb, mint a kellemetlen.

A befejezett jobb, mint a megkezdett. Continue reading

Definíció: meghatározás és felosztás

Definíció: minden vitás kérdést ezzel kéne kezdeni. Vagy mégsem? Pej András retorikatréner érveléstechnikai sorozatának 7. részében visszatérünk a jelenbe, a definíciók világába. A sorozat korábbi részei a cikk alján olvashatóak.

Ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljünk

A nehezén túl vagyunk. Arisztotelész után visszatérünk a jelenbe. Sok-sok új fogalom bevezetése, rendszerezése, és az érvforrások felkutatása után megpihenhetünk. Ha nem olvastad a cikksorozat 5. részét, akkor érdemes pótolnod, mivel a következő epizódokban az ott megismert 4×3-as rendszert fogjuk mélyebben megvizsgálni, és példákon keresztül érthetőbbé tenni.

Elsőként a meghatározással foglalkozunk. Cicero szerint

“amikor a vitás kérdés egy megnevezés körül forog (…), meghatározáson alapuló ügyállásról beszélünk.”

Persze ő perbeszédek kapcsán mondta ezt, de könnyen belátható, hogy bizony napjainkban is sok vitás helyzet arról szól, hogy mit értünk egy-egy szó alatt. Continue reading

Hogyan segít a Retorikaiskola az álmaid elérésében? – Interjú Salat Emese beszédíróval

Salat Emese másfél évet fektetett abba, hogy a Szónok Születik Retorikaiskola egyéni fejlesztésében részt vegyen. Számára a beszédírói és kommunikációs tréneri képzés különösen komplex folyamat volt. Az ő története inspiráló lehet mindannyiunk számára, még akkor is, ha valakinek nem épp a beszédírás az álma. Salat Emese írásait a blogunkon tudjátok olvasni, egy ballagási mintabeszédet, valamint Oprah Winfrey egyik híres beszédének elemzését. Gratulálunk a képzés lezárásához, és sok sikert kívánunk az álmai megvalósításához!

Mivel kerested meg a Retorikaiskolát, és mi volt az oka, hogy minket választottál?

Alkalmi beszédek írásával szeretnék foglalkozni, ennek a művészetét akartam megtanulni. Dédelgetett álmom egy online beszédírói szolgáltatás mindazoknak, akiknek egy ünnepi eseményen kell felszólalniuk, de valamiért nem tudják megírni a beszédüket. Internetes kereséseim során bukkantam a Retorikaiskola honlapjára. Szimpatikusnak találtam, hogy nemcsak egyéni, hanem online képzést is kínáltak, ami számomra irtó praktikus volt, ugyanis Németországban élek. Ami mégis meggyőzött, hogy az első interjú után nemcsak a beszédíráshoz, hanem a beszéd megtartásához, sőt még a vállalkozásindításhoz és -működtetéshez is ajánlottak segítséget.  Continue reading

Az érvforrások antik kategorizálása

Arisztotelész és az alkoholfogyasztás

Az antik érvforrások még ma is használhatóak. Az előző részben eljutottunk az érveléstechnika szívéhez, a külső és a belső érvekhez, és bevezettünk a belső érvek 4×3-as felosztását. Ahogyan ott is írtuk, sokféle kategorizálás létezik. Egy epizód erejéig visszatérünk a kályhához, nézzük meg, hogy hogyan kategorizált 2300 évvel ezelőtt Arisztotelész.

Ő 28 db általános érvforrást nevesít, további felosztás nélkül, tulajdonképpen ömlesztve. Ezek az antik érvforrások azért általánosak, mert Arisztotelész szerint beszédfajtától és műfajtól függetlenül használhatóak. 

Példaként választottunk egy állítást, tételmondatot, miszerint: Az alkoholfogyasztás káros.

Az alábbiakban Arisztotelész érvtípusainak megfelelő példákat mutatunk be. Ezek a pro (tehát a tételmondattal egyetértő) oldalra vonatkoznak, kivéve, ahol ezt odaírtuk. Continue reading

Külső és belső érvek

Az érvek fajtái: a külső és belső érvek a témája Pej András retorikatréner érveléstechnikai sorozata ötödik részének. Az első rész a vitatkozásról, a második rész a meggyőzésről szólt. A harmadik rész a logikai és retorikai érvelést járta körül, a negyedik pedig a hibás érveket.


A legjobb helyek, az érvforrások

A meggyőzés folyamatában a célunk és feladatunk az, hogy bizonyítékokat, azaz érveket sorakoztassunk fel az állításunk igazolására. A nagy kérdés az, hogy hol találjuk az érveket? Ezeket a helyeket nevezzük érvforrásoknak. Quintilianus így fogalmaz:

„Forrásoknak […] nevezem az érvek lelőhelyeit, ahol rejtőzködnek. Ahonnan elő kell őket keresni. […] Nem találsz meg egy adott vadat vagy madarat, ha nem tudod, hol tenyészik és tanyázik. […] Nem található minden érv mindenütt, ezért nem szabad mindenfelé keresnünk. Különben sokat tévedünk, és minden erőfeszítés mellett is csak véletlenül találjuk meg azt, amit nem módszeresen keresünk.”

De mégis, akkor merre induljunk? Amiben a retorikusok zöme egyetért, az a külső és a belső érvek különválasztása. Ez Arisztotelészig vezethető vissza. Ő így fogalmaz:

„A bizonyítékok közül egyesek a rétorikán kívüliek, mások a rétorikán belüliek. Rétorikán kívülieknek nevezem mindazokat, amelyeket nem mi gondolunk ki, hanem már korábban is léteztek: tanúk, a kínzással kicsikart vallomások, a dokumentumok stb. A rétorikán belüliek azok, amelyeket a módszer szolgáltat, és amelyeket mi hozunk létre. Az előbbieket csak alkalmaznunk kell, az utóbbiakat viszont meg kell találnunk.” 

Continue reading