Egy pohár víz és három zsebkendő – Lámpaláz-csillapító 3.

Készülő tankönyvünk egyik fejezetét kínáljuk soron következő lámpaláz-csillapító harmadik cikkeként, melyben a főszereplő meglepő módon egy pohár víz lesz.

Akár van pulpitus, akár nincs, hozzátartozik az előadói tér előkészítéséhez egy olyan állvány vagy asztal  elhelyezése, amelyre egy pohár vizet és néhány zsebkendőt elhelyezhetünk. Most is igaz, hogy az állvány nem takarhatja el az előadót és nem is akadályozhatja a mozgásban. A lámpaláz csillapításához azonban jelentősen hozzá tud járulni, ha megteremtjük a terem egészén belül azt a helyet, ami a saját előadói szükségleteinket szolgálja.

A jelige: Otthonosságot az idegenbe! Így csökken ugyanis a kiszolgáltatottság érzése, hiszen van egy olyan pont az előadói térben, amely nem a szereplés kitett állapotához kötődik, hanem egy olyan hely, ahova mi fordulhatunk segítségért, ha szorított helyzetbe kerülnénk. Miért pont egy pohár víz és három papírzsebkendő az, amit mindenképpen készítsünk itt ki? Görgess lejjebb a válaszért!

pohár víz

Csillapítsd a lámpalázad!

A szájszárazság ellen is jó

A lámpaláz mögött rejlő izgalom az előadók többségénél úgy (is) jelentkezik, hogy kiszárad beszéd közben a szájuk. Ennek az a biológiai indoka, hogy a természetes kipárolgás mellett, amely amúgy is jellemző a beszéd során, a stressz hatására radikálisan fokozódhat a szárazságélmény. A nyáltermelésünk ugyanis idegi alapon működik, és a stressz rendszerint blokkolja azokat az idegi parancsokat, amelyek stresszmentes állapotban a nyálmirigyek természetes munkáját biztosítják.

Mindebből a gyakorlatban annyit érzékelünk, hogy az előadás előtti pillanatokban (akár már a nap elején, de lehet, hogy csak a felkonferáláskor) vagy a mikrofonhoz lépve, esetleg egy beszéd közbeni gondolatvesztésnél hirtelen elsivatagosodik a szánk. Nehezebben pereg a nyelvünk, kellemetlen a beszéd, akár fojtogató vagy köhögésre ingerlő irritáció is megjelenik, ha huzamosabb ideig kell így beszélnünk. És hányan beszélnek akár órákon ebben az állapotban! Belegondolni is rossz, amikor egy-egy jelentkező arról számol be, hogy évek óta küzd a szájszárazsággal, pedig rendszeresen ad elő.

Continue reading