Puzsér Róbert retorikája

Pej András beszédelemzése Puzsér Róbert nyilvános beszédei közül egy politikai felszólalását vizsgálja.

Kritikus a nagyító alatt

A beszédelemzés alapjául szolgáló felvétel a képre kattintva érhető el.

puzser-robert

A beszéd kontextusa

Puzsér Róbert, az „ország kritikusa” felkérést kapott, hogy tartson egy beszédet 2017. december 15-én a Jobbik tüntetésén, amely a Fidesz-székház előtt volt. A tüntetésre az Állami Számvevőszék által kiszabott bírság miatt került sor. Az eljárás tisztasága sokakban megkérdőjeleződött, ezért a tüntetésen a Jobbikon kívül sok más ellenzéki is megjelent. Saját elmondása szerint Puzsér nem szimpátiából, hanem csakis szolidaritásból vállalta a beszédet.

Habár a megnyilatkozás helye nem megszokott a kritikustól, a témaválasztás, a beszédében hangsúlyozott összefogás és szolidaritás gondolata, és természetesen a stílus sem üt el Puzsér eddigi megnyilvánulásaitól.

Műfaját tekintve politikai beszédről van szó, mert bár nem politikus tartja, de pártrendezvényen hangzik el és aktuálpolitikai kérdéseket taglal. E műfaj sajátossága, hogy a hallgatóság rendszerint heterogén. Ez a szóban forgó esetnél sem volt másképp, az előadó ezt tudhatta is előre, így jó érzékkel, bár kissé nyersen szólítja meg az általa „szürreális koalíciónak” nevezett igen vegyes résztvevőkből álló hallgatóságot (0:25-1:15)

Kapcsolat a hallgatósággal

Habár megszólítja, de eleinte nem nyeri meg magának a közönséget. A verbális köszöntés megtörténik a beszéd elején, sőt, még egy viccnek szánt felütés is elhangzik, de ez inkább gúnyosan hat, távolítja a hallgatóságot. Ez a fajta feddő indítás jellemző Puzsérra. Szokatlan módszer, amely kétségkívül hatásos, figyelemfelkeltő a szokatlanságából fakadóan, de egyúttal udvariatlan is. Közkedvelt „beolvasó” kritikus hangvétele itt nem működik jól, mivel a jelenlevőkből csinál viccet. Az előadó hitelességét tovább gyengíti, hogy a kimondott szavak ennél a résznél nincsenek összhangban a nonverbális kommunikációval. (0:15) „Ránézek ennek a tüntetésnek a résztvevőire…”, mondja az előadó, miközben a jegyzetét nézi.

A leírt szöveghez való ilyetén ragaszkodás jele még a lámpaláznak (hiszen az előadás elején tart ekkor, továbbá szájszárazság is észlelhető), illetve a beszéd nem elegendő gyakorlásnak, de az biztos, hogy az előadó szenvedélyes stílusát megtöri az, hogy bele-belenéz a papírjaiba. A „szürreális koalíció” hosszas (50 másodperces) és nem túl hízelgő bemutatása, továbbá a hallgatóságon élcelődés oda vezet, hogy az első tetszésnyilvánítás csupán a beszéd egyharmadához közelítve hangzik el. (1:47)

Érdemes itt szót ejteni a tapscsapdák alkalmazásáról. 1:47-nél mintha még nem számított volna a tapsra, hiszen tekintete már a jegyzetet fürkészi a folytatás miatt, nem veszi fel a hallgatósággal a szemkontaktust. Az ezt követő élcelődés után viszont visszafogott a nevetés, itt némi bizonytalanság érezhető az előadón. Már veszi a levegőt a folytatáshoz, de végül mégis tart szünetet, ami miatt két „cuppantás” hallatszik, amit a mikrofon felerősít. 2:22-nél viszont kitartja a szünetet, ugyanakkor a felsorolás gyors és összetett, így lassabb a dekódolás, késik a taps. 2:34-nél jön a taps, de az előadó nem hagy elég időt rá. Az első jól sikerült alkalmazás a kulcsüzenet átadásakor történik, itt minden szót hangsúlyoz („együtt-kell-működni”), és helyesen tartja a beszédszünetet is. A továbbiakban már jól használja a tapscsapdát. (4:51, 5:41)

A hallgatóság megnyerése 1:20-tól kezdődik, amikor elindul a kormánypárt és a hozzá tartozóknak gondoltak viselkedésének pellengérre állítása. Retorikai kérdésként fogalmazza meg a mondandóját, hasonlóan szürreális koalíciónak titulálva a kormánypártot, holdudvarát, illetve ide kapcsolva az MSZP-t is. A „Nem szürreális az…?” kezdetű mondatokat anaforaként és fokozásként is használja, nyilvánvalóan építve arra, hogy a hallgatóság nagyon is szürreálisnak tartja az elhangzottakat.

2:46-tól már áttér az ország szürrealitásának bemutatására, folyatatva az előbbi technikát. 3:36-tól kezdődik tulajdonképpen a probléma megfogalmazása: az összefogás sürgetése. Habár azt a kifejezést használja, hogy „Nekünk, magyaroknak” (3:50), mégis tulajdonképpen egy hatalmon levő politikai párttal szemben próbál közösséget képezni, kizárva az összefogásból azokat, akik nem ellenzékiek. Ez szimpátiát kelt a hallgatóságban az előadó iránt, és a műfajtól sem idegen, de logikailag vitatható. Itt hangzik el az előadás kulcsüzenete is, miszerint „bizonyos ügyekben együtt kell működni” (4:17). Ez hozzávetőlegesen a beszéd kétharmada, ami ideális választás, hiszen előzetesen helyet készített az előadó a mondanivalójának, a továbbiakban pedig magyarázni, mélyíteni tudja ezt. Ez meg is történik, ismét anaforát alkalmazva („Ezt diktálja a…”) érvel a kulcsüzenet igazsága mellett, hatásosan, hiszen 4:51-nél már skandálás hallható a közönség részéről, az előadás során először.

A szavakon túl

A pulpitus miatt keveset látunk az előadóból. Mivel télen és szabadtéren tartották az eseményt, ezért a kabát viselése érthető. Pozitív, hogy nem mintás vagy rikító darabról van szó, így nem vonja el a figyelmet. A már említett gesztusokat is korlátozza a takarás. Szinte csak a jobb kéz gesztikulál, ennek intenzitása a szenvedélyességgel arányos, de az általánosságban elmondható, hogy a szónok erőteljes gesztusokat használ (pl. ökölbe szorított kéz, mutatóujjal mutatás vagy figyelmeztetés stb.).

A mimika azonban a pulpitus és a kabát takarása, a gesztusok egyoldalúsága, illetve az erős megvilágítottság miatt rendkívül hangsúlyosság válik, helyenként kirívóan intenzív (például 0:21-0:25).

A vokalitást illetően említésre méltó, hogy a hangerő, a hangszín és a dallamosság (hangsúlyok, ritmus) megfelelő, a legfontosabb részeknél a szenvedélyességet jól érzékeltetik, erősítik. Az artikuláció nyitott, érthető, nyelvbotlás csak elvétve fordul elő, inkább a beszéd második felében (pl. 6:08). A légzés viszont pont annyira hangos, hogy a mikrofon már felerősíti. Ez azért különösen fontos, mert az előadó habitusából fakadó felfokozott előadásmódja igen levegőigényes. Olyan is előfordul, hogy a mondat végére kifogy a levegőből (3:47-49).

A mondanivaló

5:10-től méltatja az eseményt és a jelenlevőket („az itt jelenlevő személyek és pártok precedenst teremtettek”), ezzel megkezdődik a mozgósítás, amely szintén a politikai beszédek gyakori jellemzője. 5:34-nél már előrevetíti az ellenzéki összefogás sikerességét, „Orbán és rendszerének” megbukását. Ezt a beszédtempó lassításával, a hangerő csökkentésével ellenpontozza, és ez által nyomatékosítja. Ráerősít továbbá az is, hogy a végig kizárólag jobbkezes gesztikuláció itt oldalt vált. A vízió azonban fogalmi zavart hordoz. Puzsér szavaiból azt halljuk, hogy „a polgári demokrácia üti azt a rezsimet, amelynek a lelke a korrupció”. Itt ő a polgári demokrácia alatt az ellenzéki összefogásra gondol, de nem szerencsés ez a kép, mivel ez a fogalom igen erőteljesen kapcsolódik a FIDESZ-KDNP-hez, ráadásul átpolitizálttá vált.

Az előadás során végig kifejezetten erős képeket használ, főleg az emberek, szervezetek jellemzésére. E tekintetben egyik oldalt sem kíméli. A hallgatóságot azzal segíti, hogy a beszéd elején a neveket is hozzáteszi („Heller Ágnes, a marxista prófétanő”, „Németh Szilárd rezsibiztos”), viszont időnként túloz („a Ron Werber vezette LMP”; „végvári kapitány Toroczkai László”). 2:00-tól már a hallgatóságnak kell az elhangzottakat értelmeznie, megfejtenie. Ezek az utalások néha egyértelműbbek („állatokat gyilkoló kamukeresztény”; „felcsúti gázszerelő”), máskor nehezebb kibontani őket („ruszki kaviárt zabáló, szotyit köpködő pszichopaták”), amit okozhat az, hogy Puzsér felolvassa a beszédét, márpedig az írott és a hallott szöveg értelmezése eltérő sebességgel történik.  Az mindegyik jelzős szerkezetre igaz azonban, hogy nagyon erőteljes, szemléletes, érzékletes, különösen az előadó vokalitásával együtt.

A beszéd végén a hangulat már inkább leszállóágban kerül, a kulcsüzenet környéki felfokozottság főleg a hallgatóság, de az előadó részéről is múlóban van. Zárásként még elhangzik egy keserédes vicc, de ez már szinte súlytalan. A tapsot az előadó csak részben állja ki, elkezd levonulni a színpadról. Ugyanakkor az arca beszédes, eddig nem tapasztalt őszinte mosoly és biccentés látható. 6:30-nál a kikerekedett szem és a homlokráncolás egy pillanat alatt elmúlik, mintha a kritikus-szerepből visszaváltott volna egy közvetlenebb, barátságosabb viselkedésre.

Összegzés

Akkor kongruens és hiteles egy előadó, ha szerepei és előadásának műfaja között önmaga nem vész el. Nem ember vagy kritikus, hanem ember és kritikus. Ahogyan Babits Mihály fogalmazott az ókori vir bonus eszmény után szabadon: “A jó szónok első sorban igaz ember.” Puzsér mint ember nem jelent meg a beszédben, csupán a kritikus intései hangoztak el, a szolidaritás egyéni megnyilvánulása nem mutatkozott meg, pedig a beszéd épp egy olyan tüntetésen hangzott el, mely az egymásért kiállás fontosságát akarta megmutatni. Lehet, hogy a szándéka más volt, de retorikája nem tanúsította, hogy a valódi összefogás mögött önmaga is ott állna, így az üzenete sem érhetett valójában célt.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Oxford-típusú vita

Az Oxford-típusú vita egyike a világszerte ismert formalizált vita-stílusoknak. Az eredet 1823-ra nyúlik vissza, amikor megalapították Oxfordban az egyetemi klubok egyikeként az Oxford Uniont. Azóta miniszterelnökök, Nobel-díjasok, egyetemi hallgatók és művészek egyaránt vállalkoztak arra, hogy ennek a klubnak a falai között felszólaljanak.

Oxford_Union logo

Az itt megrendezett vitáknak több típusa van, az egyik klasszikus a csütörtök esti vita, de trimeszterenként visszatér többféle szabállyal, egy-egy alternatív formája is az Oxford-típusú vitáknak. A vita terme sok szempontból tükrözi a brit Parlament Alsóházának elrendezését, ahogy a formális viták kultúrája és szabályrendszere is kölcsönösen hatott egymásra az Oxford Union és a Parlament között. Az oxfordi viták helyszínének például Winston Churchill adományozta azt a dispatch boxot, ami hű mása a Parlamentben találhatónak. Az Oxford-típusú viták során a felek black vagy akár white tie dresscode szerint öltözködnek, ezzel is megadva a közönségnek, az ellenoldalnak és magának a vitának is a tiszteletet.

A berendezésnél is fontosabb, hogy a vitakultúra és az eszmecserék nívóját hivatott emelni az a gyakorlat, amit az Oxford-típusú viták képviselnek. Alapelve ezeknek a vitáknak a keretek megtartása mellett a vitapartnerek kölcsönös tisztelete és az érvek precíz használata. A vita menete a következő lehet:

  1. Minden vita azzal veszi kezdetét, hogy a vita elnöke köszönti a jelenlévőket, ha szükséges ismerteti a vita szabályait és elmondja a tételmondatot, amiről az este során vitázni fognak a mellette (pro oldal) és az ellene (contra oldal) érvelők.
  2. A közönségnek döntő szerepe van a vitákban, ezért elsőként a tételmondatról őket kérdezi meg az elnök, milyen arányban vannak mellette, illetve ellene a közönség soraiban ülők avagy vannak-e, akik még nem tudják eldönteni. Ezt az adatot feljegyzik és a vita végén újból megkérdezve a közönséget az dönt, hogy milyen arányban változott a hallgatóság véleménye.
  3. Ezt követően nyílik meg a vita, amit a pro oldalon álló 4 személy folytat a contra oldalon álló 4 személlyel. Mindegyik vitázónak a saját oldalán belül a sorrend alapján pontos helye és ezzel feladata is van. Az oldalt a pro oldal első képviselője kezdi, aki a tétel megismétlése mellett köszönti a pro oldal nevében a megjelenteket és bemutatja a contra oldal képviselőit. Ugyanezt megteszi a következő beszédet tartó contra oldal képviselője is, csak a pro oldalt mutatva be.
  4. Minden vitázónak 7-7 perce van, amiből az első 1 és az utolsó 1 perc védett időnek számít. Ekkor nem lehet kérdést intézni hozzá. A fennmaradó 5 percben a másik oldal képviselői felállva jelezhetik, hogy ha információt kérő kérdésük van, amire az aktuális mondat befejeztével reagálnia kell a beszédet tartónak: fogadja a kérdést vagy nem fogadja.
  5. Az elnök ügyel az időkeretek és a vita szabályainak betartására.
  6. Miután mind a 8 beszéd lezajlott, a közönség kérdéseket intézhet a vitázó felekhez, amire az utolsó contra és pro oldali képviselők válaszolnak saját oldaluk nevében összesen legfeljebb 4 percben. A válaszokat a contra oldal kezdi és a pro oldal zárja.
  7. Új szavazás következik a hallgatóság részéről, hogy változott-e a vitás tételről a véleményük vagy nem. A változás arányában dől el, hogy melyik oldal képviselői voltak aznap este a sikeresebb vitázók.

Hazánk vitakultúrájának fejlesztésére számos klub alakult napjainkra Magyarországon akár magyar, akár angol nyelven, amelyek rendszeres vitáikkal éltetik a formalizált viták, így akár az Oxford-típusúak által az eredeti célkitűzést. Retorikaiskolánk az általános retorikakurzusai közül az alapozó szinten elsajátított érveléstechnikára épít, amikor haladó szinten az Oxford-típusú vitára készíti fel hallgatóit.

oxford-union.jpg

Forrás: Oxford Union

Ákos pró és kontra – Vitaelemzés

Mindenki Ákosról beszél. Vagy Ákos kapcsán beszél. Így tett a nemrégen leadott Egyenes beszéd című műsorban Kálmán Olga és Rétvári Bence is. A témát Ákos nagy port kavart, a nők szerepéről szóló kijelentései szolgáltatták, illetve az erre adott szponzori, majd kormányzati reakciók. Ki és hogyan nyerte meg vagy vesztette el ezt a televíziós vitát? Erről szól az alábbi elemzésünk. Az érveléstechnikailag tanulságos vita a képre kattintva tekinthető meg:

Egyenesbeszed

Hogyan vezet Kálmán Olga?

Offenzíven, nem ritkán agresszívan, de kivétel nélkül provokatívan. Kérdezettjei nincsenek könnyű helyzetben, Rétvári Bence is erre készülhetett. Ebben a beszélgetésben is hatékonyan nyitott a riporternő. Első kérdésével szűkebb értelemben az első 6, tágabb értelemben az első 10 perc erejéig tartotta sakkban beszélgetőpartnerét. Nyitó kérdése – amelyet tucatszor variálva tett fel a vita első 10 percében (utoljára 9:12-nél kezdte el feltenni) – így hangzott: Kovács Ákos énekes kije a kormánynak?

Bővebben…