Eljött a tárgyalások ideje

Mármint a Retorikaiskolában. Nyáron tartjuk ugyanis a hat alkalmas tárgyalástechnika kurzusunkat.

Gondolhatja azt, hogy Önnek már nincs szüksége tárgyalástechnikai tudásra – de nem csupán formatervezett asztalok mellett, üvegfalú irodákban tárgyalnak emberek. Szinte naponta vannak kisebb-nagyobb téttel bíró egyeztetéseink, amelyekben a meggyőzés kulcsszerepet játszik. Dönthet úgy, hogy felkészületlenül megy bele ezekbe a szituációkba. Ez esetben a másik fél könnyebben érvényesítheti az akaratát, a konfliktusok pedig magukkal sodorhatják. Semmi baj, majd utólag megtalálja azokat a szavakat, amiket jó lett volna kimondani.

Vagy dönthet úgy is, hogy eljön és felkészül.

Gondolhatja azt is, hogy Ön már rutinos tárgyaló. Bizonyára így van, mi viszont azt gondoljuk, hogy tudunk újat mutatni. Mi van akkor, ha a tárgyalópartnere is éppen olyan felkészült, mint Ön?

Az egyik hely az Öné lehet.

A feldolgozott témák a minicsoport (4-6 fő) igényeihez igazodnak majd, de az alábbi témákat biztosan érinteni fogjuk.

Tárgyalás előkészítése

Tárgyalási stratégiák

Ajánlattétel és -fogadás

Konfliktuskezelési stílusok és webes tárgyalások világa

Menekülési stratégiák

Kritikus üzenetek átadása

Egy alkalom 2,5 órás. A részvétel feltétele a Retorikaiskola Szónokképzésének elvégzése, ennek híján az érdeklődőnek részt kell vennie egy előkészítő alkalmon.
Jelentkezés és további információ: info@retorikaiskola.hu

Kommunikációs könyvek szemléje XI. – Tárgyalj úgy, mintha az életed múlna rajta

„Az élet nem más, mint örökös tárgyalás.”

Recenzió Chris Voss és Tahl Raz: Tárgyalj úgy, mintha az életed múlna rajta! című könyvéről.

Ismét egy FBI-os fickó könyve. Valószínűleg hasra kéne esnem az ámulattól, hogy egy ilyen kaliberű ember osztja meg velem a gondolatait és a tapasztalatait a tárgyalástechnika fortélyairól, mégsem ezt érzem. Kétségtelenül izgalmas történeteket olvashatunk túszokról, bűnözőkről és drámákról, mégis nehéz vonatkoztatni ezeket a példákat egy átlagos magyarországi munkavállaló életére. Még nehezebb, mint a másik ügynök nonverbális kommunikáció kapcsán összegyűjtött gondolatait. Méghozzá azért, mert elenyésző valószínűséggel fordulnak elő olyan esetek egy átlagos magyar ember életében, mit amilyeneket Chris Voss példaként citál. Öntől, kedves Olvasó, mikor követeltek utoljára váltságdíjat egy családtagja életéért? Na, ugye. (És ne is legyen ilyen.)

Félreértés ne essék, a Tárgyalj úgy, mintha az életed múlna rajta egy jó könyv. A tartalom mellett a felépítése is érthető, áttekinthető. Kategóriájában a leghasznosabbak között van. De nem az FBI-os sztorik miatt. Ezek inkább érdekességek, kuriózumok, legalábbis az átlagos olvasónak. Persze izgalmas olvasni őket, de nem ezekből lehet a legtöbbet tanulni, hanem a mindennapi életből vett példákkal. Az alacsonyabb albérleti díj kialkudása például ilyen (259-262. o.), de az ehhez hasonló esetek nem a szerző praxisából származnak, hanem a tanítványai életéből veszi őket. Pedig Voss-nak is van saját, tárgyalástechnikai tanácsadással foglalkozó cége, ami vélhetően nem kizárólag túsztárgyalásokkal foglalkozik. Elférne még több példa az üzleti életből, már csak azért is, mert roppant fontos technikákat mutat be a könyv.

A könyv borítója. Forrás: uni-nke.hu

Miben erős a könyv?

Jól működő kommunikációs eszköz például a tükrözés, amikor a másik fél legfontosabb vagy legutolsó szavait elismételjük, majd hatásszünetet tartunk. Szintén nagyon hasznos a Voss által címkézésnek nevezett módszer, amely során a másik fél érzelmeit próbáljuk nevesíteni. Fontos hozzátenni, hogy ezek nem kizárólag a tárgyalások során működnek, hanem a mindennapi életben is. Persze csak akkor, ha jól tudjuk alkalmazni ezeket a módszereket. Szóba kerül a kérdezéstechnika is, amely szintén nélkülözhetetlen terület. A szerző kalibrált kérdéseknek nevezi az előre eltervezett, nyitott kérdéseket, és kifejti a gyakorlati hasznukat. Sokak számára a tárgyalástechnika egy száraz, rideg, stratégiákkal és tervekkel átszőtt logikai művelet. Ezért lehet igazán meglepő, hogy Voss már a könyv elején (28. o.) kiemeli az empátia fontosságát. A tudatos alkalmazás miatt ő a „taktikai empátia” kifejezést használja, de kár bonyolítani, itt az empátiáról van szó. Jó látni, hogy ezt a szemléletet képviseli a szerző.

Fontos még kiemelni, hogy az etikai kérdésekről viszonylag kevés szó esik, pedig ez nélkülözhetetlen eleme a tárgyalástechnikának. Van még néhány kevésbé jól alkalmazható megoldás, ami kulturális különbségekből fakad. Magyarországon egészen mást jelent a „késő esti rádiós DJ hanghordozás”, mint amire a szerző utal. Más töltete van az elérendőnek, áldásosnak titulált „így van” (angolul valószínűleg „that’s right” lehetett) kifejezésnek is. A hétköznapi példák hiánya ilyenkor igazán fájdalmas, mert ezek segítenék a megértést.

Sok más, kisebb-nagyobb módszert és praktikát sorol fel a szerző, amelyek azért többségében megállják a helyüket. Olvasóként már azzal is fejlődhetünk, ha csak néhányat megpróbálunk alkalmazni. Ugyanakkor éppen ez a nehézsége ennek a területnek. Éles helyzetben, ahogyan az író is fogalmaz, nem növekszünk, hanem a felkészültségünk legmagasabb szintjére esünk vissza. Emiatt nem mindegy, hogy mennyire vagyunk felkészültek ezekre a haladó szintű retorikai helyzetekre, amiket tárgyalásnak nevezünk. A könyvet nem kezdőknek ajánljuk, hanem olyanoknak, akiknek már van tapasztalata a tárgyalóasztal mellől, de nekik nagyon jó szívvel.

Amennyiben Ön is fejlődni szeretne, örömmel hívjuk a hatalkalmas tárgyalástechnika kurzusunkra.

Chris Voss-Tahl Raz: Tárgyalj úgy, mintha az életed múlna rajta!, ford. Pétersz Tamás, HVG Könyvek, Budapest, 2020.

A retorika mint az önmegvalósítás eszköze – Interjú Bárdy Péterrel

Bárdy Péter 35 éves közgazdász, Gödöllő alpolgármestere és a helyi Lokálpatrióta Klub elnökhelyettese, a Szónok Születik Retorikaiskola volt hallgatója. A korábban vegyész-informatikusnak készülő fiatal élete során többször vette a bátorságot arra, hogy váltson, amikor már nem volt boldog a hétköznapokban. Mára örömmel tölti el a munkája, és azt vallja, hogy „a molekuláknál fontosabbak az emberi kapcsolatok”. Gonda Gréta interjúja.

Gonda Gréta: Gyerekkorodban azt tervezted, hogy sikeres építész, sportoló vagy tudós leszel. Hogyan került előtérbe a politika?

Bárdy Péter: Kisgyerekként még egészen szerteágazó terveim voltak, majd a gimnáziumban jöttem rá arra, hogy erős a természettudományos érdeklődésem. A biológia és a kémia szeretete miatt eredetileg informatikus-vegyész szakra jelentkeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karára. Később, miután rájöttem arra, hogy a molekuláknál az emberek jobban érdekelnek, társadalomtudományos területre váltottam: a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdaságtant és politikatudományt tanultam.

G.G.: Gyerekként is érdekelt a politika?

B.P.: A társadalmi ügyekkel való törődés családi hagyomány: a szüleim mindig azt keresték, hogy miként tudnak a tágabb környezetükben a közösségeknek segíteni. Édesapám iskolaigazgatóként dolgozott Gödöllőn, és aktívan részt vett országos civil szervezetek munkájában is, társaival pedig megalapította a gödöllői Lokálpatrióta Klubot. Ezért már 14-16 éves koromtól érdekelt a politika, és beszélgettem rokonaimmal, barátaimmal politikai kérdésekről, majd egyetemistaként több civil szervezetben is részt vettem.

G.G.: Édesapád, id. Bárdy Péter inspiráló életutat járt be, ikonikus tanár volt, a Premontrei Gimnázium elismert igazgatója és a Gödöllői Lokálpatrióta Klub alapítója. Mit tanultál az édesapádtól, ami segít a politikai karrieredben?

B.P.: Édesapám példát mutatott a közösség szeretetében. Láttam azt is, hogy számára milyen sokat számított mások véleménye, és a kollégáira is egyenrangú partnerként tekintett. Én is a lehető legszélesebb körben szoktam konzultálni egy-egy döntés meghozatala előtt az érintettekkel.

G.G.: Gödöllőn születtél, és tanultál a gimnáziumi éveid végéig. Miért döntöttél úgy, hogy a hagyományoktól eltérően Budapesten végzed az egyetemet?

B.P.: Bár korábban sosem gondoltam volna, hogy máshol fogok élni, mint Gödöllő, az egyetemi évek a legjobb időszak volt arra, hogy kiszakadjak a helyi közösségből, világot lássak és tapasztalatokat szerezzek. Amellett, hogy szeretem a szülővárosomat, a tanulmányaim során az adott terület legjobb felsőoktatási intézményét választottam, amit Budapesten találtam meg, majd külföldön is tanultam.

Bárdy Péter

G.G.: Az egyetemi éveid alatt mely tapasztalatokból tanultál a legtöbbet, amit a munkád során tudsz alkalmazni?

B.P.: Ebben az időszakban két szemléletmód formálta a gondolkodásomat. Az egyik a természettudományok területéről jött. A fizikában és a kémiában szabályok és törvényszerűségek vannak: a fizikai elemek attribútumai adottak, nem mi döntünk arról, hogy ezek miként néznek ki. Ezért később, amikor huszonéves koromban a társadalomtudományok területére váltottam, és a szociológia órán megkérdezték tőlem azt, hogy mi a véleményem egy bizonyos témáról, nem is tudtam mit kezdeni a kérdéssel. Innen jött a másik nagy felismerésem: a körülöttem lévő világban vannak ismérvek, amikről dönthetek, míg mások adottak. Politikai döntéshozóként a természettudományos és a társadalomtudományos gondolkodásmód közti különbséget fontos felismerni, és tudatosítani azt, hogy vannak adott dolgok a világban, amelyekhez tudunk alkalmazkodni, de megváltoztatni őket nem lehet.

G.G.: Mi adta a bátorságot arra, hogy a vegyész szakma után válts?

B.P.: Felismertem azt, hogy nem csak az számít, hogy mit szeretnék elérni és miben vagyok jó, hanem az is, hogy mi tesz boldoggá. Bár voltak a vegyészet területén lehetőségeim, már az első évben azon kaptam magam, hogy nem élvezem a mindennapokat. Azért választottam a társadalomtudományi területet, mert míg a kémiai pálya egy egyirányú út volt, most egy olyan terület indultam el, amely azután bármerre vihet az életben: közgazdasági területről tovább lehet lépni az üzleti, a civil és a közszférába is.

G.G.: Volt, aki inspirált?

B.P.: Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az akkori magyartanáromnak, akihez visszamentem első éves egyetemistaként, és megosztottam vele a dilemmámat, miszerint abbahagynám azt a szakot, amire éveken át készültem. Rám nézett, és azt mondta, hogy hála az égnek, hogy végre rájöttem erre, hiszen ő már a középiskolában is akkor látta a szememben a csillogást, amikor társadalmi kérdésekről beszélgettünk. Hálás vagyok a szüleimnek is, mert amellett, hogy támogattak, rám hagyták a döntést, hiszen az én életem az én felelősségem.

G.G.: Fiatal felnőttként milyen területeken dolgoztál?

B.P.: Az üzleti szférában kezdtem dolgozni, egy olyan területen, amiről korábban azt gondoltam, hogy nem fogok. Fiatal koromban kialakult bennem egy elhatározás, miszerint a közszférában vagy a civil szektorban egy nemes célért kell munkálkodnom. Először a kutatói pályába kóstoltam bele, ahol rájöttem, hogy nem nekem való az egy-egy kutatási részterületben hosszabb időn át tartó elmélyülés. Ezért egy olyan területet kerestem, ahol csapatban tudok dolgozni, és inkább a gyors észjárásra van szükség: egy nemzetközi multinacionális cégnél helyezkedtem el tanácsadóként. Itt nagyon változatos munkát végeztem, sokféle témába tudtam belekóstolni.

G.G.: Egészen a harmincas éveid elejéig a versenyszférában dolgoztál, amikor is 2019-ben olyan megtiszteltetés ért, hogy felkértek Gödöllő alpolgármesterének, így teljes állásban a közszférában helyezkedtél el. Egy ilyen karrierváltás nehéz döntés lehet, ami kockázatokkal járhat. Milyen erőforrások segítettek a döntésed meghozatalában?

B.P.: Nagyon örültem a lehetőségnek, amikor a Polgármester úr felkért a feladatra, és egyértelmű volt, hogy elfogadom a felkérést. Nagyon erős volt a motivációm, hiszen már korábban is kerestem a lehetőséget, hogy miként tudok a kisebb vagy nagyobb közösségek számára segítséget nyújtani. Izgatottan vágtam bele a munkába, hiszen bár rengeteg hasznos tapasztalatot hoztam az üzleti szférából, sok más területen kellett tanulnom olyan dolgokat, amivel korábban nem találkoztam.

G.G.: Mi okoz a legnagyobb örömet a munkádban?

B.P.: Két típusú örömet szoktam érezni: az egyik az emberi találkozásokból adódik. A munkám során – a járványidőszakon kívül – sokat szoktam rendezvényekre járni, ez alpolgármesterként fontos része a feladataimnak. Különböző könyvbemutatókon, kiállításmegnyitókon, vagy éppen a nyugdíjas klub közgyűlésein részt venni számomra öröm. Élvezem az itteni rövidebb vagy hosszabb beszélgetéseket, amelyek feltöltenek.

A másik fajta öröm számomra az, amikor azt érzem, hogy tudom használni azt a tudást, amit korábban gyűjtöttem, így a más területen szerzett tapasztalataim nem elvesztegetett évek voltak. Az alpolgármesteri munka szerteágazó tudást igényel, és örömmel tölt el az, hogy a város javára tudom fordítani a tudásomat.

G.G.: Honnan jött az elhatározás, hogy később visszaülj az iskolapadba, és retorikát tanulj?

B.P.: Már az első munkahelyemen is jártam kommunikációs képzésre, mert észrevettem, hogy bár a feladatokat a főnökeim szerint ügyesen meg tudtam oldani, amikor arra került sor, hogy az ügyfél előtt magabiztosan előadjam az eredményeket, akkor nehézségekbe ütköztem. Nem elég az, ha helyesek a számításaim, erről meg is kellett tudnom győzni a másik felet. Mindig kényelmetlenül éreztem magam, és nem voltam elég magabiztos, így a soft skillek terén akartam fejlődni. Úgy éreztem, ha fejlődni szeretnék és eredményeket elérni, akkor szükségem van ezen típusú tudásra, így nyitottam az általam korábban lenézett kommunikációtudomány felé. (Korábban azt a közkeletű tévhitet vallottam én is, hogy a laborban történik az igazi tudomány). A Szónok Születik Retorikaiskola úgy került a látókörömbe, hogy az ismertségi körömből sokan követték a közösségi oldalon az iskolát.

Ekkor már a politika is egyre jobban érdekelt, és úgy voltam vele, hogy ha egyszer megadatik, hogy valóban döntéshozóként tudom a helyi közösséget szolgálni, akkor a kommunikációs és retorikai tudásra nagy szükségem lesz, ezért iratkoztam be a Retorikaiskolába. Úgy voltam vele, hogy bármi is történjen az életben, hasznos tudást ad a képzés.

Ráadásul, miután a szónokképzést elvégeztem, a kiváló szónokképzésen is részt vettem, mivel a tréneri visszajelzések alapján úgy éreztem, többet kell adnom magamból: a látásmódomat, az érzelmeimet és a véleményemet is meg szerettem volna mutatni másoknak.

G.G.: A Retorikaiskolában tanultakat hogyan tudod kamatoztatni a munkád során?

Sokféle olyan tudást kaptam a képzésen, amit tudok használni a mindennapokban. Politikusként háromféle beszédet szoktam tartani. Egyrészt vannak a nagy, ünnepi beszédek, amikor sok ember elé kell kiállnom, hogy mikrofon előtt megtartsak egy 8-10 perces beszédet, például egy nemzeti ünnep alkalmából. Ennek akár hetekig is eltart az összeállítása, és a beszéd megírásában, és a felkészülésben tudom a leginkább alkalmazni a tanultakat. Másrészt kisebb rendezvényeken is szoktam beszédet tartani, például kiállításmegnyitókon köszöntőbeszédeket. Ezek formailag kevésbé kötött, de értéket közvetítő beszédek, amelyeknél a szabad előadásmódon van a hangsúly. A harmadik műfaj a rögtönzés, ilyen feladatom is sokszor akad, amikor meghívnak egy rendezvényre, és ha már ott vagyok, megkérnek, hogy szólaljak is fel. Talán ez az a terület, ahol a leghasznosabbak a Retorikaiskolában tanultak: pár másodperc alatt kell kapcsolódást találni a hallgatósághoz, és megfelelő időtartamban, magabiztosan kell előadni egy beszédet.

Még egy területen, a klasszikus politikai vitákban is használom az érveléstechnikáról tanultakat. Például, a testületi üléseken igyekszem ezt kamatoztatni, amikor 2 percben kell felszólalni, reagálni, konklúziót levonni egy előterjesztéssel kapcsolatban.

Illetve, a tárgyalástechnikáról is rengeteget tanultam egy külön tanfolyamon a Retorikaiskolában. Például egy befektetővel vagy szerződött partnerrel folytatott tárgyaláson jól hasznosíthatóak a kurzuson tanultak.

G.G.: A magánéletben tudod hasznosítani a tanfolyamon tanultakat?

B.P.: Az önreflexió fontosságát megtanultam a Retorikaiskolában, és ezt a magánéletben sokszor használom. A korábbi racionális világképembe nem fértek bele az érzelmek, viszont a világ ennél bonyolultabb: nemhogy helyt kell kapjanak az érzelmeink, hanem valójában ez a mi legmélyebb valónk. Az érzelmeim vállalásáról és kommunikálásáról sokat tanultam a tanfolyamon. Az érzelmi kommunikációban való fejlődésemet segítette a feleségem is: ő nyíltan vállalja az érzelmeit, és ezeket tudja is helyesen kommunikálni. A tanfolyamon annyit fejlődtem, hogy az már a feleségem számára is látványos volt, hiszen a magánbeszélgetéseinkben meglátszódott a Szónok Születik Retorikaiskola hatása.

G.G.: A Szónokképzésed gálaestjén, 2018-ban elnyerted a legjobb előadásért járó Szókratész-díjat. A beszédedben arról meséltél, hogy a boldog élethez leginkább a minőségi emberi kapcsolatok, az aktív élmények, az apró örömök felfedezése, az élethosszig tartó tanulás és az önzetlenség járulnak hozzá egy 2009-es cambridge-i kutatás eredményei alapján. Neked ebből az életfilozófiából mit sikerül a hétköznapokban alkalmaznod?

B.P.: Bár eltérő ütemben, de igyekszem művelni ezeket. Az emberi kapcsolatok ápolása egyszerűen hangozhat, de számomra talán az egyik legnagyobb kihívás. Szeretnék elegendő minőségi időt szakítani a családomra és a barátaimra. Nagyon szeretnék ezen a területen fejlődni, és úgy érzem, hogy jó úton haladok. Pedagógus szülők gyermekeként a folyamatos tanulást is fontosnak tartom. Az aktív élet, a sportolás területén sajnos van némi elmaradásom.

G.G.: Említetted, hogy fontos az élethosszig tartó tanulás. A retorikádban melyek a fejlesztendő területek?

B.P.: Én azt vallom, hogy nem elég egy területen fejlődni a retorikán belül, hanem minden részterületen azonos ütemben érdemes haladni, ezért nem emelnék ki egyet sem. A maga teljességében a végeredmény számít, hogy a hallgatósághoz hogyan jut el az üzenet, és miként tudják azt befogadni.

Céges tárgyalástechnikai tréning

Mit szólna ahhoz, ha a tárgyaló partnere idén kifizetne a cégének egy komplex, több százezer forint értékű tárgyalástechnikai tréninget? Lát benne fantáziát?

Ha igen, akkor rendelje meg júniusban akár online, akár offline formában Retorikaiskolánk tárgyalástechnikai tréningcsomagját és mi garantáljuk, hogy a képzés költségét többszörösen vissza fogják fizetni tárgyalópartnerei az Ön számára kedvező üzletkötések, megrendelések és befektetések formájában.

https://youtu.be/Km–05uCyjs

Ha az Onlife konferencia Prezentációs színpadán meghallgatta a kiemelt előadók között szereplő retorikatrénerünk elméleti képzését, akkor a konferenciára szóló jegyével, 2020. június 30-ig kedvezményesen rendelheti meg a gyakorlati képzést saját vállalatának. Ehhez a jegyének adatait és a megrendelői szándékát küldje el ide: info@retorikaiskola.hu.

Mit tartalmaz a tárgyalástechnikai tréning?

  1. Előzetes felmérést a céges igényekről és a céges tárgyalóterem analízisét.
  2. Tárgyalástechnikai állapotfelmérést a tréningen résztvevőkkel (10 perces interjúk).
  3. 3x fél napnyi intenzív tréninget (minimum 2, maximum 6 fő részére)
    • Tárgyalási szituációk szimulációi és visszacsatolás
    • Tárgyalási stílusok egyénre szabott diagnosztikája
    • Elméleti tárgyalástechnikai képzés (az onlife konferencia előadásának részletes változata)
    • Nonverbális kommunikációs kiképzés
    • Menekülési stratégiák gyakorlata
    • Ajánlattétel és -fogadás
    • Webes tárgyalástechnika
  4. Utólagos kommunikációs riport szóbeli átadása a cégvezetésnek a tréningen résztvevőkről.

Tudjuk, hogy tud tárgyalni. És azt is, hogy a munkatársai is tudnak. Ezért van az, hogy mi eleve haladó szintről indítjuk az üzleti meggyőzés tanulását a kurzusainkon és a meglévő tudásszintet emeljük a professzionális kategóriába, tapasztalati úton. (Amennyiben az Onlife konferencia elméleti képzése alapján Ön szeretne a céges környezetén kívül fejlődni, a figyelmébe ajánljuk ezen ajánlatunk mellett a 2020 nyarán induló, hat alkalomból álló tárgyalástechnikai tanfolyamunkat, ahol magánszemélyeket képzünk.)

Miért válasszon minket?

  • Mert nemzetközi tudással és tárgyalástechnikai kultúrával dolgozunk: a Yale Egyetemen (1 év), az Oxfordi Egyetemen (1 trimeszter), a berlini Humboldt Egyetemen (1 hónap) és a Regensburgi Egyetemen (6 hónap) képződtek a trénereink. Ezt a tudásanyagot kaphatja meg, aminek a megszerzése közel 20 millió forintba került a trénereinknek az elmúlt egy évtizedben.
  • Mert több száz nemzetközi és hazai tárgyalást abszolváltunk sikeresen.
  • Piacvezető cégek első embereit, sales szakembereit, HR-eseit és ügyfélkezelőit szoktuk mesteribb tárgyalóvá képezni.
  • Mert egyedi módszertanunk máshol nem kapható meg. És ez a módszertan online formában is sikeres.

Hogyan tudja megrendelni a tréninget?

Megrendelését az info@retorikaiskola.hu címen várja munkatársunk. Küldje el az Onlife konferencia alatt 20%, azt követően, júniusban 15% kedvezményt biztosító konferencia belépőjének azonosítóját és jelezze megrendelői szándékát. Mi pedig 48 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot és a cégére szabjuk kínálatunkat.

Céges tárgyalástechnika

Üzleti tárgyalástechnika online és offline

Tárgyaljon tudatosan! – nyári tárgyalástechnikai tanfolyam

Van, ami nem változik. Például a meggyőzés. Akár online kapcsolódunk, akár személyesen vagyunk jelen, hatunk a körülöttünk lévő emberekre. Gyakorlatorientált európai tárgyalástechnikai tanfolyamunk azokkal a helyzetekkel foglalkozik, amelyekben egymással eltérő érdekek ütköztetésekor a felek kölcsönösen megpróbálják meggyőzni egymást.

Ha Ön elsőre azt gondolja, hogy nem szokott tárgyalni, gondoljon csak azokra az esetekre, amikor értékesített egy nem használt tárgyat az interneten, autót vásárolt, fizetésemelést kért (volna), alkalmasabb időpontot akart egyeztetni egy programra vagy jobb feltételeket kívánt elérni a gyermekének egy ügyben. Mindenki tárgyal. Ha Ön úgy gondolja, hogy rendszeresen tárgyal és sikereket ér el, akkor elfogadjuk, hogy ez így is van. De vajon tisztában van-e azzal, hogy milyen ára van a sikerének? Akár a saját, akár a tárgyalópartnere jólléte a tét, érdemes megfontolni, hogy vajon a cél valóban szentesíti-e az eszközt? Nem minden etikus abból, ami egy tárgyalási helyzetbe elsőre hasznosnak tűnhet.

Akármelyik oldalra is sorolta magát, az ajánlatunk Önnek szól. Készüljön fel a jövő kihívásaira a hatalkalmas tárgyalástechnika kurzusunkkal. Bármit hozzon is az ősz, Ön biztos kézzel tudja majd képviselni a saját és cége érdekeit!

Az intenzív tanfolyam heti gyakoriságú, alkalmanként 2,5 órás, az ütemezése pedig a következő:

Július 27. – Tárgyalás előkészítése

Augusztus 3. – Tárgyalási stratégiák

Augusztus 10. – Ajánlattétel és -fogadás

Augusztus 17. – Konfliktuskezelési stílusok és webes tárgyalások világa

Augusztus 24. – Menekülési stratégiák

Augusztus 31. – Kritikus üzenetek átadása

A részletes tematikáért kattintson ide. A tanfolyamot a terület nemzetközi képzettségű szakemberei vezetik: Dr. Hoványi Márton vezető retorikatréner és Pej András retorikatréner. A minden alkalommal szituációs feladatokra épülő gyakorlati rész (80%) alapján dolgozzuk fel az elméleti tudásanyagot (20%), a minicsoportos (4-6 fő) forma pedig lehetővé teszi az egyénre szabott, hatékony fejlesztést, illetve a csoportban egymásnak adott visszacsatolást is, ami szintén hozzájárul a résztvevők fejlődéséhez.

A hatalkamas kurzus teljes áron bruttó 350 000 Ft/fő, melyre az alábbi kedvezményeket biztosítjuk.

  • Az Onlife konferencia résztvevőinek a “jegyük” bemutatásával 10% kedvezmény jár az alapárból.
  • 50 000 Ft további kedvezményt adunk a 2020. tavaszi szemeszterében végzik el az alapozó vagy a haladó kurzust, illetve a Retorikaklub tagjainak is.
  • 50 000 Ft kedvezményt adunk annak, aki valaha elvégezte a Szónok Születik Retorikaiskola alapozó vagy haladó kurzusát.

Elképzelhető, hogy a cégéből többen is aktív tárgyalók és hasznos lenne számukra egy ilyen képzés. Egyedi, vállalatokra szabott csomagunkról itt tud tájékozódni.

Jelentkezni az info@retorikaiskola.hu címen tud.

Vállalkozóknak szóló kurzust indítunk októberben

Az őszi kurzusaink között speciális képzést kínálunk elsősorban vállalkozóknak és cégvezetőknek: üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika valamint vezetői kommunikációt fejlesztő kurzusaink ötvözetét. A hat, egyenként 180 perces alkalomból álló kurzus célja az, hogy akik ambiciózus kis- és középvállalkozóként vagy akár nagyobb cégek vezetőiként hasonló kommunikációs helyzetekbe kerülnek ügyfeleikkel és munkatársaikkal, komplex retorikai képzésben részesüljenek.

Mit fogunk fejleszteni, többek között?

  • vezetői énkép kommunikációja
  • kritikus üzenetek átadása ügyfeleknek és munkatársaknak
  • tárgyalástechnikai ismeretek (előkészítés, tárgyalás, kiértékelés)
  • ajánlattétel és ajánlat fogadása
  • érveléstechnika
  • időnyerési és menekülési stratégiák a tárgyalások során
  • prezentációs technikák (videós és offline)
  • állásinterjúk retorikája
  • változásmenedzsment kommunikációja
  • nonverbális kommunikáció
  • protokoll
  • vezetői irodák ideális berendezése
  • a tárgyalók ideális berendezése
  • valósidejű tárgyalási helyzetek szimulációja

Gyakorlatorientált képzésünk 2017 októberében indul és a garantált fejlődés érdekében minicsoportban (4 fő) dolgozunk. A kurzust Hoványi Márton és Pej András fogják vezetni. Azoknak, akik Gál Kristóf Vállalkozóból >> vállalkozás workshopján részt vettek és ezt igazolják névkártyájuk felmutatásával bónuszként a hatalkalmas képzésen túl egy egyéni konzultációt is biztosítunk.

Jelenleg még 2 szabad hely van. Jelentkezni ide kattintva tud.

shutterstock_businessman.jpg

Negyedik trénerünk a fedélzeten

Örömmel adunk hírt róla, hogy a nyár folyamán Pej Andrással bővült trénereink sora. A korábban Szókratész-díjasként végzett rétorunk a klasszikus alapozó kurzusunk mellett elsősorban az üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika, illetve a HR-es kommunikáció (pl. állásinterjúk) irányában erősíti csapatunkat.

Pej András retorikatréner

Pej András retorikatréner

Így írt magáról: “1989-ben születtem Budapesten, az életem több szálon is Óbudához kötődik. Alapszakos diplomámat a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karán szereztem, mint statisztikus-elemző közgazdász. A logikus-racionális oldalamat jelenleg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal munkatársaként használom, ahol a hazai villamosenergia-ipar adataival foglalkozom. Érdekel a menedzsment, ezért a mesterképzésemet a BME GTK-n végeztem, vezetés és szervezés szakon, emberi erőforrás menedzsment szakirányon. Elméleti és gyakorlati képzettségemet 2017 óta retorikatrénerként is kamatoztatom. Teljes bemutatkozása itt olvasható.

Iskolaigazgatói retorika – intenzív kurzus

Iskolaigazgatói retorika: nem mindegy, hogy csináljuk!

Amíg a tanári kar és a diákság vakációzik, szakmai fejlődést és inspiratív töltődést egyszerre jelentő kurzust kínálunk Intézményvezetőknek. Augusztus 8-án és 9-én intenzív kurzust hirdetünk alap- és középfokú iskolák igazgatóinak, illetve az erre a posztra aspirálóknak. A két nap tematikája úgy épül fel, hogy az első napon a nyilvános beszéddel, második nap a vezetői kommunikáció egyéb kérdéseit vesszük szemügyre. A képzési napok tematikája egymásra épül, de külön is lehet jelentkezni rájuk. Részletekért gördítsen tovább!

iskolaigazgatói retorikaA vezetői kommunikációból és a speciálisan igazgatói beszédműfajok retorikájából készült kurzusunk egymástól függetlenül vagy egymást követően összefűzve is elvégezhetőek.

Első nap

Augusztus 8. 10:30-16:30, Budapest belvárosában

A kurzus első napja a nyilvános beszédhelyzetekben hivatott segítségére lenni az iskolaigazgatóknak. Azokat az iskolaigazgatókat várjuk kurzusunk első moduljára, akik szeretnének tovább fejlődni a következő területeken:

  • légzés- és beszédtechnika
  • mikrofonhasználat
  • kiállás, nonverbális kommunikáció
  • öltözék
  • optimális térrendezés és ültetés
  • stilisztika
  • felkészülés a beszédre
  • Műfajismeret:
    1. Tanévnyitó beszéd
    2. Tanévzáró beszéd
    3. Motivációs-értékelő beszéd értekezleteken
    4. Megemlékező beszéd (állami ünnepeken, évfordulókon etc.)
    5. Szalagavató beszéd
    6. Ballagási beszéd
    7. Érettségi bankett megnyitó beszéde
    8. Avató beszéd (pl. emléktábla, új épületszárny etc.)
    9. Iskolai műsorok, programok megnyitó beszéde
    10. Nyugdíjas kolléga búcsúztatása, új kolléga nyilvános bemutatása
  • osztott beszédfókusz (diákok, hozzátartozók, tanári kar, további munkatársak) és kapcsolattartás a hallgatósággal
  • visszacsatolás-technika

Paraméterek

A kurzust minicsoportban, legfeljebb négy igazgató számára hirdetjük meg, a csoportba való bejutáshoz a jelentkezőtől egy rövid (2-3 bekezdés) motivációs levelet várunk, amiben megfogalmazza, hogy miért van szüksége erre a képzésre és egy már elmondott beszédének a szövegére/vázlatára vagy a beszéd felvételének linkjére. A várható túljelentkezés miatt fenntartjuk a válogatás jogát. Jelentkezni és további információkat kérni a szonokszuletik@gmail.com címen lehet.

Második nap

Augusztus 9. 10:30-16:30, Budapest belvárosában

A kurzus második napja az intézményvezetői kompetenciák közül nem a nyilvános beszédhelyzetekre, hanem jellemzően a négyszemközti vagy tárgyalásos kommunikációs pillanatokra összpontosítanak. A következő tematika mentén szerveződik a szerdai nap:

  • igazgatói/vezetői szerep és önismeret
  • igazgatói irodák optimális kialakítása kommunikációs szempontból
  • nonverbális kommunikáció
  • értő figyelem és erőszakmentes kommunikáció
  • kommunikáció a tanári karral egységesen és a tanárokkal egyenként
  • állásinterjúk retorikája
  • kritikus üzenetek (pl. elbocsátás) kommunikációja
  • tárgyalástechnikai alapok (felkészülés, tárgyalási stratégiák, kiértékelés)

Paraméterek

A kurzust minicsoportban, legfeljebb négy igazgató számára hirdetjük meg. A csoportba való bejutáshoz a jelentkezőtől egy rövid (2-3 bekezdés) motivációs levelet várunk, amiben megfogalmazza, hogy miért van szüksége erre a képzésre és berendezett igazgatói irodájának két olyan fényképére, amin az irodába belépő szemszögéből és az igazgatói székből láttatja a helyiséget. A várható túljelentkezés miatt fenntartjuk a válogatás jogát. Jelentkezni és további információkat kérni a szonokszuletik@gmail.com címen lehet.

Januártól Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika kurzus indul

Nőként érvényesülni a férfi tárgyalók között? Mi etikus az üzleti kommunikációban és mi nem? Hogyan tudok kiszabadulni egy csapdahelyzetből? Hogyan nyerhetek időt egy tárgyaláson anélkül, hogy sérülnének az érdekeim? Hogyan vihetek sikerre egy fontos ügyet a következő értekezleten? A kérdései jogosak, hozza el hozzánk őket!

Január 9-én (hétfőn) este Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika kurzust indítunk. A kurzus tematikája itt található. Az öt alkalomból álló, alkalmanként 120 és 180 perc közötti időtartamban folyó képzés célja a haladó szintű tárgyalás-előkészítés, tárgyalási stratégiák és kiértékelési metódusok elsajátítása az üzleti kommunikáció témakörei mellett. A kurzus elsősorban a saját élmény megszerzését tűzi ki céljául, ezért szituációs gyakorlatokra épít a kezdetektől.

Belépési feltétel a haladó szintű kommunikációs előképzettség elsősorban a kiállás, nonverbalitás, érveléstechnika és visszacsatolás-technikák terén. A kurzust Hoványi Márton kíséri trénerként. Ideális esetben 4 fő részvételével, minicsoportos formában zajlik a képzés. A helyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük fel, jelentkezni itt lehet.

Portrait of multiethnic business people with paperwork in meeting room_shutterstock.jpg

Készen áll a meetingre? Tárgyaljon okosan! Kép forrása: Shutterstock.com