Mit adtak nekünk az ókoriak? – Könyvismertető Arisztotelész Rétorika című művéről.
Több mint 2300 évvel ezelőtt megszületett gondolatokat olvasva kettős érzés kerít hatalmába. Egyfelől a hitetlenkedés. 2300 év. Azóta annyi minden történt! A vizsgált kiadás 1982-re datálódik, ráadásul magyarul olvashatom. Tényleg közvetlenül az első retorikaelméleti gondolkodóhoz, Arisztotelészhez (Kr. e. 384–322) kapcsolódhatok? Egyébként is, olyan nehéz ezt az egészet elképzelni. Másrészt ámulok, hiszen a szöveg nagy része ma is helytálló, illetve alkalmazható. Sokszor halljuk, hogy milyen gyorsan változik a világ, bizonyos dolgok akár 1-2 év alatt elavulnak, érvényüket veszítik. De itt van ez a szöveg, 2300 éves, és van mit tanulni belőle.
Szerkezetét tekintve a mű három könyvre tagolódik, de olvasva inkább az a benyomásunk, mintha eredetileg ezek a gondolatok élőszóban hangoztak volna el, majd ezt rögzítették volna írásban. Érthető a gondolatvezetés egy-egy könyvön és a fejezeteken belül, de az már nem világos, hogy miért pont ez a választott struktúra. Adamik Tamás fordítói munkáját dicséri a magyar szöveg, kiegészülve az utószóval és a jegyzetanyaggal, ami nagy segítséget nyújt a mű értelmezéséhez. Leírja, hogy „Az első könyv a meggyőzés logikai eszközeivel és a beszédfajtákkal foglalkozik, a második azokkal a lélektani és etikai bizonyítékokkal, amelyek az érzelmek és a jellemek ismeretén alapulnak, a harmadik pedig a stílust és az elrendezést vizsgálja.” (275. o.) Ezzel együtt, olvasás közben a rendszerezéshez kevés segítséget kapunk, például a fejezetcímek is csupán a tartalomjegyzékben szerepelnek. Ezt, illetve az írás korát is tekintetbe véve a szöveg megköveteli a figyelmes olvasást. A nehezebb követhetőséget az is okozza, hogy Arisztotelész minden előzmény nélkül, tulajdonképpen a szemünk láttára alkotja meg a retorika terminológiáját, ez a küzdelem pedig az olvasás során is érezhető.
Mélyreható és szerteágazó az a tudásanyag, amit Arisztotelész át kíván adni. Nem tesz ígéreteket, nem tippeket ad, hanem tudást közvetít, amit aztán az olvasó a saját igényei, adottságai és szándékai szerint felhasználhat. Ő maga is érvel, rengeteg példával és konkrét idézetekkel támasztja alá a mondanivalóját. Emellett sok hasonlatot vesz a való életből, és ezeket is a meggyőzés eszközei közé veszi. Ami egyedülállóvá teszi, az az elvont fogalmak és az érzelmek definiálására tett kísérlete. Olyan szavakra ad meghatározást, mint a boldogság, a hasznos, a jó, a gyönyör, a vágy, a méltányosság és olyan érzéseket ír körül, mint például a harag, a szeretet, a félelem, a szégyen, a hála vagy az irigység. Emellett hosszan ecseteli az emberek jellemét, akár koruk szerint, akár vagyonuk alapján. Arisztotelész a filozófia egyik legmeghatározóbb alakja volt, így nem meglepő, hogy elvi okfejtései bölcselkedésnek hatnak, ám ezek mégsem üres szavak, hiszen előtte senki sem határozta meg ezeket az elvont fogalmakat. Egy előadásban, egy vitában, de akár egy négyszemközti kommunikációs helyzetben is alapvetés, hogy tisztázzuk, hogy miről beszélünk, így az ókori gondolatok jelentősége mai világunkra is érvényes. Olvashatunk továbbá olyan tudnivalókról, mint például a szónoki beszéd részei, ami szintén kiállta az idő próbáját, nem kérdőjeleződött meg az alkalmazhatósága. Nem véletlen az sem, hogy a Szónok Születik Retorikaiskola alapozó kurzusának tananyagában ez is szerepel.
Ha Arisztotelész köztünk lenne, sok manapság olvasható, hallható szólamra mondhatná azt: „Én megmondtam.” Vegyük például ezt a fiktív előadás címet: Hogyan legyél meggyőzőbb? Erre Arisztotelésznek ez a válasza: „Mivel döntés végett van a rétorika, nem csak az érvelésre kell vigyázni, hogy bizonyító erejű és meggyőző legyen, hanem arra is, hogy magunk milyenek legyünk és miképp befolyásoljuk a bírót.” (84. o.) Vagy: Hogyan építs énmárkát? Erről így gondolkodott: „Ami a szónokokat illeti, három okból kelthetnek bizalmat; ugyanis a bizonyítékokon kívül egyedül ezek képesek meggyőzni: a bölcsesség, az erény és a jóakarat.” (85. o.) A mindig, így napjainkban is aktuális önismeretben igyekszik segíteni akkor, amikor az ember jelleméről tesz megállapításokat. Talán az ő gondolatmenetét vitte tovább Quintilianus, amikor azt írta, hogy „a jó szónok elsősorban igaz ember”.
Éppen a mélysége miatt a könyv kevésbé javasolt kezdő, bevezető olvasmánynak, de annál többet tud mondani azoknak, akik már haladó szinten vannak vagy mesterei kívánnak lenni a retorikának, hiszen például a hallgatóság érzelmeinek felkeltése és ennek kezelése magasabb fokú jártasságot kíván. Vannak bizonyos szakterületek is, melyek képviselőinek erősen ajánlott Arisztotelész írása. Mindenekelőtt a kommunikációs trénereknek és szakembereknek alapmű a könyv, hiszen tulajdonképpen ez az első írásos emléke a szakterületünknek. Az ókorban nagy hangsúlyt kaptak a vád- és védőbeszédek, így ezek mibenlétéről sok szó esik a Rétorikában. Ennélfogva a jogász szakma képviselőinek, illetve a viták és az érveléstechnika iránt érdeklődőknek figyelmére is különösen számot tarthat a könyv, de tulajdonképpen mindazoknak fontos lehet, akik bizonyítani szeretnének valamit vagy meggyőzni szeretnének valakit. Mindemellett az időutazás iránt érdeklődők is kedvüket lelhetik Arisztotelész gondolatainak olvasásában, hiszen ezáltal betekintést nyerhetnek az ókor egy kicsiny, de annál meghatározóbb részletébe.
Arisztotelész, Rétorika, ford. Adamik Tamás, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1982.
Ha szeretné szisztematikusan megismerni Arisztotelész retorikaelméletét, mesterkurzusunk egyik modulja önállóan is megrendelhető: retorikaelméleti szövegolvasás címen az info@retorikaiskola.hu elérhetőségen keresztül.
