Tag Archives: retorika hallgatóknak
Kossuth-szónokverseny online
Tudta, Kedves Olvasó, hogy Kossuth Lajosnak áll egy mellszobra az USA szívében, Washington D.C.-ben, méghozzá a Capitoliumban? A mindenki által ismert államférfiról elnevezett Kárpát-medencei Kossuth-szónokverseny pedig idén 21. alkalommal valósult meg. Ha a rendezvény – némi képzavarral – az USA állampolgára lenne, akkor most már hivatalosan is fogyaszthatna alkoholt. Természetesen nem ezért, de a kötelező beszédek tételmondata a szabadságról szól és Márai Sándortól származik: „Ilyen nagy dolog a Szabadság?” Még ennél is fontosabb különlegesség azonban, hogy a járványhelyzet és a szigorú egyetemi szabályozások miatt úgy látták jónak a szervezők, ha a Kossuth-szónokversenyt idén online formában rendezik meg.

Berki Júlia, a Kossuth-szónokverseny különdíjasa
Az előre megadott idézet kapcsán egy legfeljebb hatperces előadást kellett tartania a résztvevőknek a klasszikus retorikai műfajok egyikében: törvényszéki, tanácsadó vagy bemutató beszéd. Ezt egy zsűri, melynek Retorikaiskolánk trénere, Dr. Nagy Fruzsina is a tagja volt, értékelte. További feladat volt a versengő rétoroknak egy háromperces rögtönzött beszéd megtartása. Mindkét szónoklat esetében kikötés volt, hogy a felvétel nem lehet vágott, a beszédeket egyben kellett fölvenni és föltölteni.
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is különdíjat kínált fel Retorikaiskolánk az általunk legígéretesebbnek ítélt szónoknak. Különdíjunkat, ami a 2021 februárjában induló Szónokképzésünk teljes kurzusdíját fedező ösztöndíj, 2020-ban Berki Júlia magyar-hittan szakos hallgató nyerte el. Szívből gratulálunk és kívánjuk, hogy egyre több sikerben legyen része előadóként!
Ha pedig mindig is kíváncsiak voltak arra, hogy milyen lehet egy online díjátadó a kulisszák mögött, immár nem kell tovább várniuk, megmutatjuk!

Dr. Nagy Fruzsina átadja a Retorikaiskola különdíját
Újra kiírtuk a Montágh Imre-ösztöndíjat
Beszámolónk a XIX. Kossuth-szónokversenyről
A XIX. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt az ELTE TÓK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékén 2018 novemberében szervezték meg. Amerikai továbbképzéséről hazalátogató trénerünk, Nagy Fruzsina, második alkalommal kapott felkérést a zsűri munkájában való részvételre. A kétnapos rendezvény első napján egy előre megadott, Kányádi Sándortól származó idézet („csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott?”) kapcsán kellett egy legfeljebb hatperces előadást tartani a klasszikus retorikai műfajok egyikében: törvényszéki, tanácsadó vagy bemutató beszéd.
A második napon pedig egy rögtönzéses feladatban kell helytállnia a versenyzőknek. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is különdíjat kínált fel Retorikaiskolánk az általunk legígéretesebbnek ítélt szónoknak. Különdíjunkat, ami a 2019 februárjában induló átfogó retorikakurzusunk teljes kurzusdíját fedező ösztöndíj, 2018-ban Reéb Zsófia biológus hallgató nyerte el. Szívből gratulálunk és kívánjuk, hogy egyre több sikerben legyen része előadóként.

Trénerünk, Nagy Fruzsina átadja Reéb Zsófiának Retorikaiskolánk különdíját
Tanítványaink sikere: OTDK, Eötvös szónokverseny és OKTV
Örömmel adunk hírt arról, hogy tanítványaink sikeresen szerepeltek az elmúlt hetekben. Nagy Fruzsina az SZTE BTK komparatista hallgatóinak A multimediális előadás retorikája címmel tartott felkészítést a XXXIII. OTDK szóbeli fordulójára. Hallgatóink így remekeltek:
- Kertész Lilla a szóbeli fordulón 30/30 pontot ért el, ezzel a Színháztudományi tagozatában I. helyezését szerezte meg.
- Borbíró Aletta a szóbeli fordulón 30/30 pontot ért el, ezzel a Populáris irodalom és kultúra tagozatában az Alföld folyóirat különdíját érdemelte ki. (Aletta nem ebben a félévben, hanem tavaly végezte el a kurzust.)
- Sipos Márton a szóbeli fordulón 30/27 pontot ért el a Színháztudományi tagozatban.
- Jancsovics Klaudia a szóbeli fordulón 30/26 pontot ért el, ezzel az Irodalom és Vizuális kultúra tagozat 3. legjobb eredményét érte el.
- Taskovics Viktória a szóbeli fordulón 30/24 pontot érte el a Populáris irodalom és kultúra szekcióban.
Gratulálunk eredményeikhez!
Az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyen Hoványi Márton felkészítésével Széles Levente a Budapesti Piarista Gimnázium legjobb továbbjutójaként a regionális, budapesti elődöntőn 5. helyezettként jutott be a döntőbe. Egy külföldi út miatt Levente végül nem tudta megméretni magát a döntőn, de eredményéhez ezúton is gratulálunk!
Egressy János a 2017-es OKTV nyelvészeti szekciójában ért el I. helyezést. A döntő szóbeli fordulója előtt Hoványi Márton segítette a retorikai felkészülését a Budapesti Piarista Gimnáziumban. A szóbeli fordulón 100/100 pontot szerző tanítványunknak is szívből gratulálunk!

Gratulálunk tanítványaink sikeréhez 2017 tavaszán!