Ákos pró és kontra – Vitaelemzés

Mindenki Ákosról beszél. Vagy Ákos kapcsán beszél. Így tett a nemrégen leadott Egyenes beszéd című műsorban Kálmán Olga és Rétvári Bence is. A témát Ákos nagy port kavart, a nők szerepéről szóló kijelentései szolgáltatták, illetve az erre adott szponzori, majd kormányzati reakciók. Ki és hogyan nyerte meg vagy vesztette el ezt a televíziós vitát? Erről szól az alábbi elemzésünk. Az érveléstechnikailag tanulságos vita a képre kattintva tekinthető meg:

Egyenesbeszed

Hogyan vezet Kálmán Olga?

Offenzíven, nem ritkán agresszívan, de kivétel nélkül provokatívan. Kérdezettjei nincsenek könnyű helyzetben, Rétvári Bence is erre készülhetett. Ebben a beszélgetésben is hatékonyan nyitott a riporternő. Első kérdésével szűkebb értelemben az első 6, tágabb értelemben az első 10 perc erejéig tartotta sakkban beszélgetőpartnerét. Nyitó kérdése – amelyet tucatszor variálva tett fel a vita első 10 percében (utoljára 9:12-nél kezdte el feltenni) – így hangzott: Kovács Ákos énekes kije a kormánynak?

Continue reading