Tag Archives: politikai beszéd

Hogyan közöld, hogy likvidáltál egy terroristát? – Érzelmi hatáskeltés

Posted on by under Beszédelemzés, Mesterképzés, Vezetői kommunikáció

Retorikai elemzésünk az Egyesült Államok elnökének tegnapi televíziós bejelentéséről készült. Joe Biden egy több hónapig tartó CIA akció sikeréről tájékoztatta Amerikát és a világot 2022. augusztus 1-jén. A beszéd legérzékletesebb, érzelmi hatáskeltés szempontjából kifejezetten tanulságos kommunikációját két kameraállásból is érdemes figyelemmel követni: a Fox csatornáján szemből, a Fehér Ház csatornáján oldalról. Az időbélyegeknél az előbbit F-fel, utóbbit WH rövidítéssel jelöljük.

Egyetlen mozzanatra koncentrálunk ebben a beszédelemzésben, ez pedig az a momentum (F 2:09–2:20 és WH 2:03–2:14), amikor az al-Káida vezetőjét sikeresen likvidáló akció bejelentésének az érzelmi tetőpontját teremti meg a szónok. Az ebben a 11 másodpercben elhangzottakat így lehetne magyarul tolmácsolni:

Nem számít, hogy mennyi időbe kerül […],

nem számít, hogy hol bujkáltok […],

ha veszéllyel fenyegetitek a népünket, az Egyesült Államok meg fog találni […] és el fog intézni benneteket.

Amiért működik az érzelmi hatáskeltés

Az angol grammatika sajátosságaként a többes szám második és az egyes szám második személy egyszerre érthető a “you are” kifejezés alatt, így a terroristáknak és napjaink külpolitikai helyzetét figyelembe véve, akár az USA minden más ellenségének személyesen és kollektíven is intézett szavakként érthetőek a beszédnek ezek a verbális gesztusai. A kimondott szavak erejét ezen a kétszeres megszólításon túl az is adja, hogy a “no matter/nem számít” kétszeres megismétlése, a kétféle mellékmondat zárásnak köszönhetően az egyszerű parallelizmusból fokozássá válik. Először az időre, aztán a helyre mutató fokozás a tér-idő két klasszikus dimenziójának kizárásával készíti elő a soron következő főmondat hatását. A szövegben rejlő párhuzamok első két tagjára szimmetrikusan felel a főmondat kettős fenyegetése: “meg fog találni és el fog intézni”.

Érdemes arra is felfigyelni, hogy a beszéd során többször is a saját parancsnoki szerepe miatt egyes szám első személyben fogalmazó elnök, a főmondat alanyául az Egyesült Államokat tette meg ezen a ponton. Ezzel erős, a fenyegetést tovább fokozó ellentétet képzett, ezt sugallván: te támadsz minket egyedül, egy egész ország áll majd bosszút rajtad. A helyre utaló, második mellékmondatra (nem számít, hogy hol bujkáltok) felel a főmondati állítások közül az első (meg fog találni az USA). Keretes szerkezetként pedig összeolvasható a megnyilatkozás legelső és legutolsó tagmondata, az üzenetet mintegy bilincsbe zárva : “Nem számít, hogy mennyi időbe kerül… az USA el fog intézni benneteket.”

Joe Biden az érzelmi hatáskeltés egyik kiemelt beszédhelyzetében.

Joe Biden az érzelmi hatáskeltés egyik kiemelt beszédhelyzetében. Fotó: The Guardian

Verbális és nonverbális kommunikáció

A verbális kommunikáció nem érne annyit, ha a beszéd hangzó részét rosszul képezné az Egyesült Államok elnöke. Biden a fordításban három ponttal jelzett helyeken hatásszünetet tart, egyik sem éri el, de megközelíti a teljes másodpercet, és általában is kimért, a természetes beszédtempójához viszonyítva lassú és tagolt sebességgel formálja szavait. Az angol nyelv prozódiájának megfelelően, de ezen felül enyhe hangerő fokozással és még inkább az artikuláció nyitottabbá tételével kiemeli a cselekvéseket jelölő igei állítmányokat. (“takes” F 2:11, “hide” F 2:13, “threat” F 2:14–15, “find you” F 2:18; take you out F 2:19–20) Különösen az első és a negyedik állítmány kiejtésénél (“takes” F 2:11, “find you” 2–18) figyelhető meg, hogy az ajakréses hangok és a szókezdő spiráns (“f-ind you”) kiejtésénél a felső ajkát mennyire megfeszíti a szónok, üzeneteit szigorúan, mintegy kipréseli magából.

A nonverbális kommunikáció értékeléséhez érdemes a másik, egész felsőtestet mutató kameraállásra figyelni, amelyet a Fehér Ház csatornáján rögzített felvétel mutat meg jobban, de a hatása a Fox-on keresztül is világosan kivehető.

A szónok testbeszéde úgy segíti az érzelmi hatáskeltés eddig eszközeit, hogy erős szemkontaktust próbál tartani, a “nem számít, hogy mennyi időbe kerül” tagmondat közben két kezét összetéve, lassú, de kimértségében is határozott mozdulattal, felsőtestével előredőlve birtokba veszi a pulpitust. (WH 2:05) Az amerikai kultúrából és Joe Biden sikeres politikai kommunikációjából is ismerős gesztus az önmagában már a direktsége miatt is fenyegető – ezért Európában vagy Ázsiában alig használható –  kimutatás gesztusa. (WS 2:12)

Ahogy ennek a sikere már a 2020-as elnökjelölti vitákban is megmutatkozott, úgy itt is erős hatást tudott elérni vele. (Az akkori vitáról itt érhető el videós elemzésünk, azon belül 21;16-tól kerül terítékre ugyanez a mozdulat.) A jobb kéz mutatóujjának lassú, de annál határozottabb gesztusa, kiegészül a bal kéz dominanciát kifejező mozdulatával, amellyel a szónok megragadja a pulpitust. Amikor a közlési egység végére ér az elnök, jobb kezét párhuzamos pozícióba helyezi a ballal és ezzel testtartása az egyik legmagabiztosabb nonverbális üzenetet közvetíti: stabil vagyok, megvédtem most is a hazámat és eltökélt vagyok, hogy a jövőben is ugyanezt tegyem.

Ami retorikai szempontból nem sikerült

A fentiek sikerét érdemben egyetlen mozzanat tudta gyengíteni, ez pedig éppen a szemkontaktus ingadozása. Az elnök ugyanis súgógépről olvasta most is a beszédét, a szemmozgás pedig még ezeknél a szuggesztívnek szánt soroknál is észrevehető. Látszik, hogy kigyakorolta és a beszéd szerkezeti csúcspontjaként kezelte ezt a mondatot Joe Biden, de az igazi érzelmi hatáskeltés akkor tudott volna létrejönni, ha nincs szüksége súgógépre. Ennél sokkal látványosabb, de egyrészt az időbeli távolság, másrészt a fentiek sikere miatt a csúcspontig elhalványul a kezdés ügyetlensége.

Figyeljük meg, hogy a Fehér Ház csatornáján közzé tett változat elejéről levágott, de a Foxnál látható, pulpitushoz lépésnél mi történt! Az elnök bal kezében a maszk, amely most kevésbé a vezetői megfontoltságára, sokkal inkább a kiújult koronavírusos fertőzésre emlékeztetheti a nézőket. A pulpitushoz lépésnél a hosszan a jegyzetekre szegezett pillantás, a jobb kéz támaszkodó mozdulata és leginkább az enyhe megingás (F 0:03) erőtlenséget és gyengeséget sugall. A rossz kezdethez képest a most elemzett részben Joe Biden homlokegyenest az ellenkezőjét tudta sugározni, de az indítás ez egyáltalán nem volt ígéretes.

Összefoglalva: érzelmi hatáskeltés a gyakorlatban

Kevés vezető életében kell megválaszolni ezt a kérdést: hogyan közöld, hogy likvidáltál egy terroristát? Mégis minden közszereplő és vezető számára fontos látni azt, hogy mivel és hogyan tud hatást gyakorolni másokra. És csak óvatosan kockáztatjuk meg az analógiát, hogy minden vezetőt érhet olyan támadás, amit vissza kell utasítania. Távolról, de minden ilyen kommunikációs helyzet hasonlít egymásra. A profik már a karrierjük elején tudják: a retorika számít, például az érzelmi hatáskeltés miatt is.

–

További beszédelemzéseink itt érhetőek el. Ha Ön is szeretne ehhez hasonló retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide. Ha pedig ezen a szinten szeretné érteni mások retorikáját, a kiváló szónokképzésünkön tudja azt megtanulni.

A retorika mint az önmegvalósítás eszköze – Interjú Bárdy Péterrel

Posted on by under Interjú

Bárdy Péter 35 éves közgazdász, Gödöllő alpolgármestere és a helyi Lokálpatrióta Klub elnökhelyettese, a Szónok Születik Retorikaiskola volt hallgatója. A korábban vegyész-informatikusnak készülő fiatal élete során többször vette a bátorságot arra, hogy váltson, amikor már nem volt boldog a hétköznapokban. Mára örömmel tölti el a munkája, és azt vallja, hogy „a molekuláknál fontosabbak az emberi kapcsolatok”. Gonda Gréta interjúja.

Gonda Gréta: Gyerekkorodban azt tervezted, hogy sikeres építész, sportoló vagy tudós leszel. Hogyan került előtérbe a politika?

Bárdy Péter: Kisgyerekként még egészen szerteágazó terveim voltak, majd a gimnáziumban jöttem rá arra, hogy erős a természettudományos érdeklődésem. A biológia és a kémia szeretete miatt eredetileg informatikus-vegyész szakra jelentkeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karára. Később, miután rájöttem arra, hogy a molekuláknál az emberek jobban érdekelnek, társadalomtudományos területre váltottam: a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdaságtant és politikatudományt tanultam.

G.G.: Gyerekként is érdekelt a politika?

B.P.: A társadalmi ügyekkel való törődés családi hagyomány: a szüleim mindig azt keresték, hogy miként tudnak a tágabb környezetükben a közösségeknek segíteni. Édesapám iskolaigazgatóként dolgozott Gödöllőn, és aktívan részt vett országos civil szervezetek munkájában is, társaival pedig megalapította a gödöllői Lokálpatrióta Klubot. Ezért már 14-16 éves koromtól érdekelt a politika, és beszélgettem rokonaimmal, barátaimmal politikai kérdésekről, majd egyetemistaként több civil szervezetben is részt vettem.

G.G.: Édesapád, id. Bárdy Péter inspiráló életutat járt be, ikonikus tanár volt, a Premontrei Gimnázium elismert igazgatója és a Gödöllői Lokálpatrióta Klub alapítója. Mit tanultál az édesapádtól, ami segít a politikai karrieredben?

B.P.: Édesapám példát mutatott a közösség szeretetében. Láttam azt is, hogy számára milyen sokat számított mások véleménye, és a kollégáira is egyenrangú partnerként tekintett. Én is a lehető legszélesebb körben szoktam konzultálni egy-egy döntés meghozatala előtt az érintettekkel.

G.G.: Gödöllőn születtél, és tanultál a gimnáziumi éveid végéig. Miért döntöttél úgy, hogy a hagyományoktól eltérően Budapesten végzed az egyetemet?

B.P.: Bár korábban sosem gondoltam volna, hogy máshol fogok élni, mint Gödöllő, az egyetemi évek a legjobb időszak volt arra, hogy kiszakadjak a helyi közösségből, világot lássak és tapasztalatokat szerezzek. Amellett, hogy szeretem a szülővárosomat, a tanulmányaim során az adott terület legjobb felsőoktatási intézményét választottam, amit Budapesten találtam meg, majd külföldön is tanultam.

Bárdy Péter

G.G.: Az egyetemi éveid alatt mely tapasztalatokból tanultál a legtöbbet, amit a munkád során tudsz alkalmazni?

B.P.: Ebben az időszakban két szemléletmód formálta a gondolkodásomat. Az egyik a természettudományok területéről jött. A fizikában és a kémiában szabályok és törvényszerűségek vannak: a fizikai elemek attribútumai adottak, nem mi döntünk arról, hogy ezek miként néznek ki. Ezért később, amikor huszonéves koromban a társadalomtudományok területére váltottam, és a szociológia órán megkérdezték tőlem azt, hogy mi a véleményem egy bizonyos témáról, nem is tudtam mit kezdeni a kérdéssel. Innen jött a másik nagy felismerésem: a körülöttem lévő világban vannak ismérvek, amikről dönthetek, míg mások adottak. Politikai döntéshozóként a természettudományos és a társadalomtudományos gondolkodásmód közti különbséget fontos felismerni, és tudatosítani azt, hogy vannak adott dolgok a világban, amelyekhez tudunk alkalmazkodni, de megváltoztatni őket nem lehet.

G.G.: Mi adta a bátorságot arra, hogy a vegyész szakma után válts?

B.P.: Felismertem azt, hogy nem csak az számít, hogy mit szeretnék elérni és miben vagyok jó, hanem az is, hogy mi tesz boldoggá. Bár voltak a vegyészet területén lehetőségeim, már az első évben azon kaptam magam, hogy nem élvezem a mindennapokat. Azért választottam a társadalomtudományi területet, mert míg a kémiai pálya egy egyirányú út volt, most egy olyan terület indultam el, amely azután bármerre vihet az életben: közgazdasági területről tovább lehet lépni az üzleti, a civil és a közszférába is.

G.G.: Volt, aki inspirált?

B.P.: Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az akkori magyartanáromnak, akihez visszamentem első éves egyetemistaként, és megosztottam vele a dilemmámat, miszerint abbahagynám azt a szakot, amire éveken át készültem. Rám nézett, és azt mondta, hogy hála az égnek, hogy végre rájöttem erre, hiszen ő már a középiskolában is akkor látta a szememben a csillogást, amikor társadalmi kérdésekről beszélgettünk. Hálás vagyok a szüleimnek is, mert amellett, hogy támogattak, rám hagyták a döntést, hiszen az én életem az én felelősségem.

G.G.: Fiatal felnőttként milyen területeken dolgoztál?

B.P.: Az üzleti szférában kezdtem dolgozni, egy olyan területen, amiről korábban azt gondoltam, hogy nem fogok. Fiatal koromban kialakult bennem egy elhatározás, miszerint a közszférában vagy a civil szektorban egy nemes célért kell munkálkodnom. Először a kutatói pályába kóstoltam bele, ahol rájöttem, hogy nem nekem való az egy-egy kutatási részterületben hosszabb időn át tartó elmélyülés. Ezért egy olyan területet kerestem, ahol csapatban tudok dolgozni, és inkább a gyors észjárásra van szükség: egy nemzetközi multinacionális cégnél helyezkedtem el tanácsadóként. Itt nagyon változatos munkát végeztem, sokféle témába tudtam belekóstolni.

G.G.: Egészen a harmincas éveid elejéig a versenyszférában dolgoztál, amikor is 2019-ben olyan megtiszteltetés ért, hogy felkértek Gödöllő alpolgármesterének, így teljes állásban a közszférában helyezkedtél el. Egy ilyen karrierváltás nehéz döntés lehet, ami kockázatokkal járhat. Milyen erőforrások segítettek a döntésed meghozatalában?

B.P.: Nagyon örültem a lehetőségnek, amikor a Polgármester úr felkért a feladatra, és egyértelmű volt, hogy elfogadom a felkérést. Nagyon erős volt a motivációm, hiszen már korábban is kerestem a lehetőséget, hogy miként tudok a kisebb vagy nagyobb közösségek számára segítséget nyújtani. Izgatottan vágtam bele a munkába, hiszen bár rengeteg hasznos tapasztalatot hoztam az üzleti szférából, sok más területen kellett tanulnom olyan dolgokat, amivel korábban nem találkoztam.

G.G.: Mi okoz a legnagyobb örömet a munkádban?

B.P.: Két típusú örömet szoktam érezni: az egyik az emberi találkozásokból adódik. A munkám során – a járványidőszakon kívül – sokat szoktam rendezvényekre járni, ez alpolgármesterként fontos része a feladataimnak. Különböző könyvbemutatókon, kiállításmegnyitókon, vagy éppen a nyugdíjas klub közgyűlésein részt venni számomra öröm. Élvezem az itteni rövidebb vagy hosszabb beszélgetéseket, amelyek feltöltenek.

A másik fajta öröm számomra az, amikor azt érzem, hogy tudom használni azt a tudást, amit korábban gyűjtöttem, így a más területen szerzett tapasztalataim nem elvesztegetett évek voltak. Az alpolgármesteri munka szerteágazó tudást igényel, és örömmel tölt el az, hogy a város javára tudom fordítani a tudásomat.

G.G.: Honnan jött az elhatározás, hogy később visszaülj az iskolapadba, és retorikát tanulj?

B.P.: Már az első munkahelyemen is jártam kommunikációs képzésre, mert észrevettem, hogy bár a feladatokat a főnökeim szerint ügyesen meg tudtam oldani, amikor arra került sor, hogy az ügyfél előtt magabiztosan előadjam az eredményeket, akkor nehézségekbe ütköztem. Nem elég az, ha helyesek a számításaim, erről meg is kellett tudnom győzni a másik felet. Mindig kényelmetlenül éreztem magam, és nem voltam elég magabiztos, így a soft skillek terén akartam fejlődni. Úgy éreztem, ha fejlődni szeretnék és eredményeket elérni, akkor szükségem van ezen típusú tudásra, így nyitottam az általam korábban lenézett kommunikációtudomány felé. (Korábban azt a közkeletű tévhitet vallottam én is, hogy a laborban történik az igazi tudomány). A Szónok Születik Retorikaiskola úgy került a látókörömbe, hogy az ismertségi körömből sokan követték a közösségi oldalon az iskolát.

Ekkor már a politika is egyre jobban érdekelt, és úgy voltam vele, hogy ha egyszer megadatik, hogy valóban döntéshozóként tudom a helyi közösséget szolgálni, akkor a kommunikációs és retorikai tudásra nagy szükségem lesz, ezért iratkoztam be a Retorikaiskolába. Úgy voltam vele, hogy bármi is történjen az életben, hasznos tudást ad a képzés.

Ráadásul, miután a szónokképzést elvégeztem, a kiváló szónokképzésen is részt vettem, mivel a tréneri visszajelzések alapján úgy éreztem, többet kell adnom magamból: a látásmódomat, az érzelmeimet és a véleményemet is meg szerettem volna mutatni másoknak.

G.G.: A Retorikaiskolában tanultakat hogyan tudod kamatoztatni a munkád során?

Sokféle olyan tudást kaptam a képzésen, amit tudok használni a mindennapokban. Politikusként háromféle beszédet szoktam tartani. Egyrészt vannak a nagy, ünnepi beszédek, amikor sok ember elé kell kiállnom, hogy mikrofon előtt megtartsak egy 8-10 perces beszédet, például egy nemzeti ünnep alkalmából. Ennek akár hetekig is eltart az összeállítása, és a beszéd megírásában, és a felkészülésben tudom a leginkább alkalmazni a tanultakat. Másrészt kisebb rendezvényeken is szoktam beszédet tartani, például kiállításmegnyitókon köszöntőbeszédeket. Ezek formailag kevésbé kötött, de értéket közvetítő beszédek, amelyeknél a szabad előadásmódon van a hangsúly. A harmadik műfaj a rögtönzés, ilyen feladatom is sokszor akad, amikor meghívnak egy rendezvényre, és ha már ott vagyok, megkérnek, hogy szólaljak is fel. Talán ez az a terület, ahol a leghasznosabbak a Retorikaiskolában tanultak: pár másodperc alatt kell kapcsolódást találni a hallgatósághoz, és megfelelő időtartamban, magabiztosan kell előadni egy beszédet.

Még egy területen, a klasszikus politikai vitákban is használom az érveléstechnikáról tanultakat. Például, a testületi üléseken igyekszem ezt kamatoztatni, amikor 2 percben kell felszólalni, reagálni, konklúziót levonni egy előterjesztéssel kapcsolatban.

Illetve, a tárgyalástechnikáról is rengeteget tanultam egy külön tanfolyamon a Retorikaiskolában. Például egy befektetővel vagy szerződött partnerrel folytatott tárgyaláson jól hasznosíthatóak a kurzuson tanultak.

G.G.: A magánéletben tudod hasznosítani a tanfolyamon tanultakat?

B.P.: Az önreflexió fontosságát megtanultam a Retorikaiskolában, és ezt a magánéletben sokszor használom. A korábbi racionális világképembe nem fértek bele az érzelmek, viszont a világ ennél bonyolultabb: nemhogy helyt kell kapjanak az érzelmeink, hanem valójában ez a mi legmélyebb valónk. Az érzelmeim vállalásáról és kommunikálásáról sokat tanultam a tanfolyamon. Az érzelmi kommunikációban való fejlődésemet segítette a feleségem is: ő nyíltan vállalja az érzelmeit, és ezeket tudja is helyesen kommunikálni. A tanfolyamon annyit fejlődtem, hogy az már a feleségem számára is látványos volt, hiszen a magánbeszélgetéseinkben meglátszódott a Szónok Születik Retorikaiskola hatása.

G.G.: A Szónokképzésed gálaestjén, 2018-ban elnyerted a legjobb előadásért járó Szókratész-díjat. A beszédedben arról meséltél, hogy a boldog élethez leginkább a minőségi emberi kapcsolatok, az aktív élmények, az apró örömök felfedezése, az élethosszig tartó tanulás és az önzetlenség járulnak hozzá egy 2009-es cambridge-i kutatás eredményei alapján. Neked ebből az életfilozófiából mit sikerül a hétköznapokban alkalmaznod?

B.P.: Bár eltérő ütemben, de igyekszem művelni ezeket. Az emberi kapcsolatok ápolása egyszerűen hangozhat, de számomra talán az egyik legnagyobb kihívás. Szeretnék elegendő minőségi időt szakítani a családomra és a barátaimra. Nagyon szeretnék ezen a területen fejlődni, és úgy érzem, hogy jó úton haladok. Pedagógus szülők gyermekeként a folyamatos tanulást is fontosnak tartom. Az aktív élet, a sportolás területén sajnos van némi elmaradásom.

G.G.: Említetted, hogy fontos az élethosszig tartó tanulás. A retorikádban melyek a fejlesztendő területek?

B.P.: Én azt vallom, hogy nem elég egy területen fejlődni a retorikán belül, hanem minden részterületen azonos ütemben érdemes haladni, ezért nem emelnék ki egyet sem. A maga teljességében a végeredmény számít, hogy a hallgatósághoz hogyan jut el az üzenet, és miként tudják azt befogadni.

A 2020-as amerikai elnökjelölti viták retorikai elemzése

Posted on by under Beszédelemzés, Kiváló szónokképzés

Ki nyerte meg retorikai szempontból a 2020-as amerikai elnökjelölti vita három ütemét? Legújabb beszédelemzéseünkben három, egyenként 90 perces vita elemzését adjuk közre:

A botrányos vitaként elhíresült 1. vitában Joe Biden és Donald Trump vitának nehezen nevezhető fellépése látható.

A kiegyensúlyozottabb alelnökjelölti vitában: Mike Pence és Kamala Harris csapott össze.

A záró elnökjelölti vitának pedig eldől, hogy a megadott témákban ki az, aki sikeresebb?

Öltözék, szemkontatkus a kamerába nézve, megakadások, közbevágások, érvkölcsönzés, sarokbaszorítás, csak néhány momentum, amit megvizsgálva eredményt is hirdetünk: ki az elnökjelölti vita győztese?

További beszédelemzéseink itt érhetőek el.

Áder János újévi beszéde – 2019

Posted on by under Beszédelemzés

A Himnuszt követő percekben, Magyarország köztársasági elnökének ünnepi köszöntőjével indult útjára ez az év is. Áder János és a beszéden dolgozó stáb számos apró, mégis, az összhatás szempontjából fontos módosítást hajtott végre a korábbiakhoz képest. Alábbi elemzésünkben a könnyebben észrevehető változásoktól fogunk a nehezebben kivehetőek felé haladni, számba véve a beszéd erényeit és hibáit. Az értékelésünk és így a hivatkozásaink alapjául is szolgáló felvétel a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán, ide kattintva tekinthető meg.

Áder János 2019

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Térkezelés és a vizuális benyomások : háttér, öltözék, koccintás-baki

A 2018-as köszöntő beszédről írt elemzésünkben jeleztük, hogy új vizuális elemként láthatóvá váltak a beszéd során a pezsgős poharak is. Ezzel az elemmel közvetlenebbül érzékelhetővé vált a pohárköszöntő műfaja: a beszéd rövidségére való igény ennek alapján erősödött és dramaturgiailag a koccintást hangsúlyosabbá, feloldásszerűvé tették. A poharak elhelyezése 2019-ben határozottan jobb volt az egy évvel korábbinál, hiszen kevésbé tolakodott Weisz Fanni jelelésének az útjába. A nyakkendőszín kiválasztása, a fehér inggel és a jeltolmács letisztult, sötét zöld ruhájával, elegánsan harmonizált a háttérben elhelyezett, nemzeti színű lobogókkal.

A kamera közelebbi képen vette fel a beszédet, emiatt a szónok és a jeltolmács alakja is a korábbi évekhez képest jobban láthatóvá vált, ez a „közelengedés” szintén szimpatikus vizuális gesztusként értékelhető. Cserébe a háttér jobb oldalán látszó festmény alakjának a lábait túlságosan élesen világították meg, így a kép harmadik legfényesebb pontjaként a lábak alatt található, díszes órával együtt, óhatatlanul elvonhatták a figyelmet a kép bal oldalán beszélő Áder Jánosról. A fentebb már említett nemzeti lobogók elhelyezése az eddigi évek rendezett párhuzamosságához viszonyítva, most előnytelenül sokat mutatott a lobogók mögötti falból, ezért érdemes lett volna azokat újraigazítani, mert a jobb oldali lobogó bal szélénél egy olyan hosszanti díszítés látszik, ami ha csak néhány pillanatra is, de megintcsak akadályozza az összpontosítást.

Weisz Fanni ruhája határozottan előnyösebb a tavalyinál. A jeltolmács frizurája hasonlít arra a 2016-os változatra, amit az akkori ruhával a legjobb összhatásúnak értékeltünk, azonban most intenzívebb volt a haj becsavarása, ami különösen az Áder János felőli oldalon vált asszimetrikusan hangsúlyossá. A vizuális összhatás szempontjából jó döntés volt, hogy Weisz Fanni nem viselte a felvétel erejéig a jegygyűrűjét. Az ötperces beszéd végén, 2015 óta most először tört meg a koccintás koreográfiájának vizuális szimmetriája, Weisz Fanni ugyanis a jobb kezébe fogta a pezsgős poharat, így amikor a nézők felé fordultak, a korábbi szimmetrikus keret helyett, a jobb kezekbe fogott poharak a tökéletlenebb vizuális hatást keltették. Ez adódhatott abból, hogy a korábbi három évtől eltérően, Áder János most nem adta partnere kezébe a pezsgős poharat, ami ugyan csak a pillanat törtrészéig, de megzavarta Weisz Fannit (3:58), ezért nyúlt fáziskéséssel (3:59) a pohárhoz. Abból látszik igazán, hogy ez nem szándékos megoldás volt, hogy a 2015-ben mondott beszéd végén (4:47-4:48) határozott összhangban, mind a ketten egyszerre nyúltak a poharakért, szemben az idei kivitelezéssel. Az elnöki beszéd protokoll-közveítő szerepe miatt jövőre érdemes lenne visszatérni ahhoz a koreográfiához, amikor a pezsgőért nem a hölgynek kell nyúlnia.

banner_ujevi_koszonto_banner

Sormintaszerű poháremelés Forrás: keh.hu

A beszéd felépítéséről: a tökéletes(nek tűnő) szimmetria

Az elmúlt évek újévi köszöntői közül az idei beszéden érzékelhető leginkább a gondolati egységek és alakzatok egyensúlyra törekvése. Ez a szerkesztésmód klasszikus, úgynevezett boltíves felépítésen alapul: az érzelmi és értelmi meggyőző erő a beszéd közepén fejti ki a legerősebben a hatását, addig kapaszkodik, azt követően ereszkedik a hallgatóság bevonása.

Áder János 2019-es pohárköszöntőjének kulcsüzenete így határozható meg: a magyar társadalom széthúzás helyett fogjon össze a fontos ügyekben, ehhez pedig ki-ki egyéni döntéseivel felelősségteljesen járuljon hozzá. Az egyéni döntések meghozatalakor mozgosító beszéd utalt az elmúlt hetek civil és parlamenti tiltakozásaira, a 2019-es EU-s választásokra, a klímaváltozásra és a magyarság összefogására.

A beszéd szerkezetét így alakították ki:

  1. Bevezető (idézetre fűzött anekdota): 0:00-1:03
  2. Kulcsüzenet tételszerű megfogalmazása: 1:04-1:30
    • Kulcsüzenet tagadáson alapuló kifejtése: 1:31-2:31
    • Kulcsüzenet igenlésen alapuló kifejtése: 2:32-3:27
  3. Lezáró szakasz (idézet és jókívánság): 3:28-3:58

Részletesebb elemzés nélkül, már pusztán az időarányokból is kitűnhet a mintaszerű arányosítás. (A bevezetés mindig a befejezéssel alkotott páros hosszabb tagja, mivel a hallgatóság figyelmének összegyűjtése időt vesz igénybe.) Keretet alkottak két idézettel, ami tematikailag a szeretethez kötve, párhuzamossága által a teljesség érzetét sugallta a befogadók felé.

A beszéd központi részét deduktív kifejtési rendben, tehát az általános, összefoglaló tételtől az egyedi példákig jutva tárgyalta a beszéd. Az egyedi példákat pedig kétféle retorikai alakzat segítségével alakította ki a beszéd írója: egyrészt az ismétlésen alapuló, visszatérő mondatkezdetek (nemet mondhatunk/igent mondhatunk), az úgynevezett anafora alakzataként (vö. M. L. King Van egy álmom kezdetű beszédével) a párhuzamosságot és ez által a nyomatékosító erőt képviselték. Másrészt a „nemet mondhatunk” és „igent mondhatunk” mondatkezdetek közötti ellentét élesíti a két oldal cselekvéseinek a kontúrját és automatikusan feszültséget teremt a beszéden belül. Ez a feszültség, a párhuzamos alakzatokkal és a keretezéssel elviekben éppen arra elég, hogy megemelje a figyelmet és a hallgatóság bevonódását a központi résznél, tehát egy lapostetős alakzat helyett valóban boltív jöjjön létre.

Csakhogy egy ilyen rövid beszéd esetében, minden egyes szövegelemnek az alakzatba illeszkedőnek kell lennie ahhoz, hogy a beszéd boltíves szerkezete kialakuljon. Egy helyen, sajnálatos módon, a korábban jó érzékkel felépített feszültségteremtő ellentétezés összerogyott Áder János újévi köszöntőjében: a rövid ellenpontozáskor ugyanis tilos lenne mind a nemleges oldalon, mind az igenlő oldalon szerepeltetni ugyanazt a témát, jelen esetben a klímaváltozást. Ez az, amiért a beszéd szövege a befogadóban nem egy jó értelemben vett feszültséget teremtett a harmadik perchez érve, pedig ettől válhatott volna izgalmassá a gondolatmenet, hanem az ív kiteljesületlensége miatt, éppen a klímaváltozás megismételt említése az elcsépeltség benyomását keltette.

Ahogy az energiamegmaradás igaz a fizikában, úgy a feszültségmegmaradás törvénye is igaz a retorikában. Ezért az ellenpontozásból származó feszültség, természetesen, így is hatott a befogadókra, csak éppen a feltételezhető szónoki szándékkal ellentétesen, hiszen a kulcsüzenetben foglalt összetartozás-eszmény helyett az össze nem érő beszédív ugyanazt a kétosztatú szólamot ismétli meg kicsiben, amit a magyarok össztársadalmi szétszakítottságából fel akart számolni a beszélő.  A hallgatóság ezt nyilvánvalóan nem ilyen analitikusan fogadja be, csak önkéntelenül annyit érzékel a beszéd első meghallgatásakor, hogy van(nak), amire(/akikre) nemet mondunk és van(nak), amire(/akikre) igent, a kettő között pedig nem híd, hanem szakadék van, miközben a szöveg kerete a szeretetről szól. Ez azonban még csak a verbális kommunikáció szintje, ami köztudottan a retorikai hatásgyakorlás 30%-át teszi ki.

Amitől megbomlik az egyensúly: identifikációs elszólás, másra mutatás és a szavak száma

Három apróság: Áder János nyelvbotlása, Weisz Fanni egyik jelelő mozdulata és az imént részletezett nemleges és igenlő szövegrészek szavainak a száma. Ezek azok a tényezők, amik annak ellenére, hogy önmagukban úgy tűnhet, nincs nagy horderejük, mégis elmozdítják a pártatlanságot az egyik irányba, ezzel bontva meg az alapvetően egyesítő szerepben álló szónoki pozíció egyensúlyát.

Werk.jpeg

Forrás: MTI/Szigertváry Zsolt

Aki figyelmesen hallgatja azt a felsorolást, aminek a középső tagja 1:41-nél hangzik el, észreveheti azt az identifikációs elszólást, ami egy egyeztetési hibában ölt testet. A megírt mondat eredetileg így szólhatott: „Mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi a hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban méltóságukban sértő cselekedetekre.” Ehelyett azonban Áder János az első nemleges kifejtő mondat első felsorolásának második szavában mást mondott 1:41-nél, a hangzó szöveg átírata ez: „Mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi a hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásunkban méltóságukban sértő cselekedetekre.” (kiemelés tőlem H.M.) Az 1:38-tól fokozatosan felgyorsuló beszédtempó, a hangerő megemelése és a felsorolás minden tagjának nyomatékosító hangsúlyozása valamint a homlokránc erősödése és a szemkörnyéki izmok összehúzódása együttesen azt sugallják, hogy Áder János érzelmileg bevonódott és éppen a számára legfontosabb üzenetek kimondásánál jár. A retorikai szakirodalom a pszichológiaival egybehangzóan vallja, hogy érzelmi bevonódás minden esetben megmutatja, hogy a szónok pontosan hol és hányadán áll az elbeszéltekhez fűződő személyes viszonyában. Az ünnepi szónok, ennek alapján világos, hogy azok között áll, akik úgy érzik, hogy az elmúlt időszakban a hétköznapi életet mérgező valóság veszi őket körbe és önazonosságuk sérül. Velük sorsközösségben, eredetileg talán többes szám első személyben fogalmazta volna meg ezt a részt, azonban a pártatlanságra és a függetlenségre törekvő végleges szövegalkotási stádiumban eltávolíthatták ezt a közvetlenséget, ami ezen a ponton mégis kibomlott. Ismerve a karácsonyt megelőző, budapesti tüntetések és tiltakozások eseményeit, elképzelhető, hogy kifejezetten ezekre és az itt tapasztalt viselkedésre vonatkoznak Áder János szavai. Sólyom László elnöki beszédei óta nemigen tapasztalható közéleti reflexió és állásfoglalás ez, ami Áder Jánosnál még ebben a visszafogott formában is szokatlan.

Kevésbé a szónokon és még kevésbé a jeltolmácson múlt az a hatás, ami akkor keletkezett, amikor a „másokra való mutogatás” elutasítására buzdított a szónok (1:49-50). Weisz Fanni a mondat zárását jelelve ekkor Áder Jánosra mutatott, ami, függetlenül attól, hogy ez a jelnyelvben helyes vagy helytelen mozdulatnak számít, azok számára, akik a beszéd nézői, Ádert újra úgy pozicionálta a térben, mint akire áldozatként mutatnak. Ezen a ponton, Weisz Fanni nonverbális gesztusának a kontextusában Áder üzenete így is érthető: „mondjunk nemet arra, hogy rám mutogassanak és vállaljuk inkább a saját felelősségünket.” De legalábbis azt a hatást tovább fokozza a mutató ujjal határozottan Áder Jánosra irányított gesztus, hogy a szónokot azonosítsuk azzal a negatív kifejtést tartalmazó oldallal, amelyikkel egy mondattal korábban a saját nyelvbotlásával már azonosította önmagát.

A harmadik apróságnak tűnő szempontunk, ami képes megdöntenie a törékeny egyensúlyt, ismét a verbalitás szintjén figyelhető meg: a szavak száma. Amikor a nézői élmény annyit ragad meg, hogy fontosabb az, amire nemet kell mondani, mint az, amire igent, akkor az abból is fakad, hogy bár két ugyanakkora bekezdés szól a negatív és a pozitív oldalról, hiszen még hangzó szövegként is csak 5 másodperccel hosszabb a negatív lista és bár ugyanúgy ötször szerepel a „nem” szó a negatív passzusban, mintahogy ötször mondja ki Áder János az „igen” szót, a beszédírónak tudnia kellene, hogy itt nem matematikai, hanem lélektani aránnyal kell mérni, ha egyensúlyt vagy a fentebb említett boltíves szerkezet hatását kívánja elérni. Mivel élesebb az emberi fül a tiltásra, mint a pozitív tanácsra, eleve egyharmad-kétharmad arányban kellett volna teret engedni a pozitívumok javára. Ezzel szemben az időbeli viszonyok inkább a negatív oldal felé tolódnak, ráadásul az érzékeletesebb jelzők és a kifejezőbb szóképek (a legszebb példa: környezetünk felelőtlen kirablása 2:20-tól) is a negatív oldalon hangoznak el, a hangerő és a mimika fokozottságáról nem szólva. A pozitív oldalt az arányok módosítása mellett azzal is erősíthették volna a beszéd alkotói, hogy az anaforákat epanalepsis alakzattá fejlesztve az „igent mondhatunk” mondatkezdetekből kialakított bekezdés zárása is ez: igent mondhatunk. Ennek az alakzatnak a belső keretezése tovább erősíthette volna a pozitív oldalt azért, hogy végül az ellenpontozás sikeresen teremtsen feszültséget.

Az artikulációról és egy a szájpittyesztésről

Áder János sokkal érthetőbben beszél és szebben artikulál most, mint öt évvel korábban. Különösen az ajakréses hangoknál látszik a törekvés, és bár még mindig nem természetes néha a résképzés (pl. 3:17), jobb, mint volt. Az ajakkerekítéses hangokat természetesebben formálva (a legszebb példa a „magyar” szó ejtése 3:02-nél), alig harapja már el azokat, emiatt az összhatás is egyértelműen kedvezőbb. Cserébe 1:21-22-nél az „az újév” és 2:48-nál az „az egymással” szavakat egybehadarta, ami miatt érdemes lett volna újra venni a beszédet.

A szemöldökjáték mellett (pl. 0:21, 0:38, 0:48, 3:38) 2019-ben a markáns mimikai elemek közül a szájpittyesztéssel is találkozhattunk a köztársasági elnök ünnepi pohárköszöntőjében. Két alkalommal élt ezzel, mind a kettő a beszéd lezáró szakaszában tűnt fel. Az első 3:42-nél indul és majdnem egy egész másodpercen keresztül kitart. Bátortalan első fázisból, egy bátrabb második fázisban teljesedik ki. A mimika kifejező és illeszkedik a verbális üzenethez. Bár érzékelhető rajta a megtervezettség, mindenképp üdvözlendő, hogy gazdagította a kifejező erejét. És hogy lássunk ellenpéldát is, 3:56-nál találkozhattunk a szájpittyesztés második előfordulásával, ami funkció híján felesleges beleragadás volt az előző mimikai kifejezésbe, emiatt olyan benyomást kelt a szónok, mintha a tükör előtt gyakorolná a beszéd lezárását. Mivel továbbra is nagyon visszafogottan engedi életre kelni az arcjátékát, még mindig elszigeteltek és ezért feltűnőek ezek a nonverbális kifejezések, de ahogy az ajakkerekítéses artikuláció is javuló tendenciát mutatott, ez is jó irányba mutat.

Összegzés

Egy klasszikus, de kimunkált és ezért igényes koncepciót sejthetünk a 2019-es pohárköszöntő mögött. A szövegalkotás két ponton, a szónok érzelmi bevonódása pedig további egy ponton szárnyaszegetté tette az emiatt csak majdnem sikeres beszédaktust. A megbomlott egyensúly helyett retorikailag az is jó út lett volna, ha Áder János hitelesen vállal egy konfrontációt akár nyílt aktuálpolitikai állásfoglalást is megfogalmazva, vagy az is sikeres lehetett volna, ha megőrzi a távolságot, de ehhez egy nagyon elegáns és precíz egyensúlyt kellett volna végig fenntartania a beszédben. A jövőben az apróbb hibák kiküszöbölése mellett, meglátásunk szerint, lépnie kellene a köztársasági elnökünknek: vagy közvetlenebbé és markánsabbá válnak az elnöki megnyilatkozások, vagy pedig másként kell a műfajt megújítania, akár tematikus beszédekkel, akár más eszközökkel.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Boldog új évet és sikeres beszédeket kívánunk ebben az évben is minden olvasónknak!

Puzsér Róbert retorikája

Posted on by under Beszédelemzés

Pej András beszédelemzése Puzsér Róbert nyilvános beszédei közül egy politikai felszólalását vizsgálja.

Kritikus a nagyító alatt

A beszédelemzés alapjául szolgáló felvétel a képre kattintva érhető el.

puzser-robert

A beszéd kontextusa

Puzsér Róbert, az „ország kritikusa” felkérést kapott, hogy tartson egy beszédet 2017. december 15-én a Jobbik tüntetésén, amely a Fidesz-székház előtt volt. A tüntetésre az Állami Számvevőszék által kiszabott bírság miatt került sor. Az eljárás tisztasága sokakban megkérdőjeleződött, ezért a tüntetésen a Jobbikon kívül sok más ellenzéki is megjelent. Saját elmondása szerint Puzsér nem szimpátiából, hanem csakis szolidaritásból vállalta a beszédet.

Habár a megnyilatkozás helye nem megszokott a kritikustól, a témaválasztás, a beszédében hangsúlyozott összefogás és szolidaritás gondolata, és természetesen a stílus sem üt el Puzsér eddigi megnyilvánulásaitól.

Műfaját tekintve politikai beszédről van szó, mert bár nem politikus tartja, de pártrendezvényen hangzik el és aktuálpolitikai kérdéseket taglal. E műfaj sajátossága, hogy a hallgatóság rendszerint heterogén. Ez a szóban forgó esetnél sem volt másképp, az előadó ezt tudhatta is előre, így jó érzékkel, bár kissé nyersen szólítja meg az általa „szürreális koalíciónak” nevezett igen vegyes résztvevőkből álló hallgatóságot (0:25-1:15)

Kapcsolat a hallgatósággal

Habár megszólítja, de eleinte nem nyeri meg magának a közönséget. A verbális köszöntés megtörténik a beszéd elején, sőt, még egy viccnek szánt felütés is elhangzik, de ez inkább gúnyosan hat, távolítja a hallgatóságot. Ez a fajta feddő indítás jellemző Puzsérra. Szokatlan módszer, amely kétségkívül hatásos, figyelemfelkeltő a szokatlanságából fakadóan, de egyúttal udvariatlan is. Közkedvelt „beolvasó” kritikus hangvétele itt nem működik jól, mivel a jelenlevőkből csinál viccet. Az előadó hitelességét tovább gyengíti, hogy a kimondott szavak ennél a résznél nincsenek összhangban a nonverbális kommunikációval. (0:15) „Ránézek ennek a tüntetésnek a résztvevőire…”, mondja az előadó, miközben a jegyzetét nézi.

A leírt szöveghez való ilyetén ragaszkodás jele még a lámpaláznak (hiszen az előadás elején tart ekkor, továbbá szájszárazság is észlelhető), illetve a beszéd nem elegendő gyakorlásnak, de az biztos, hogy az előadó szenvedélyes stílusát megtöri az, hogy bele-belenéz a papírjaiba. A „szürreális koalíció” hosszas (50 másodperces) és nem túl hízelgő bemutatása, továbbá a hallgatóságon élcelődés oda vezet, hogy az első tetszésnyilvánítás csupán a beszéd egyharmadához közelítve hangzik el. (1:47)

Érdemes itt szót ejteni a tapscsapdák alkalmazásáról. 1:47-nél mintha még nem számított volna a tapsra, hiszen tekintete már a jegyzetet fürkészi a folytatás miatt, nem veszi fel a hallgatósággal a szemkontaktust. Az ezt követő élcelődés után viszont visszafogott a nevetés, itt némi bizonytalanság érezhető az előadón. Már veszi a levegőt a folytatáshoz, de végül mégis tart szünetet, ami miatt két „cuppantás” hallatszik, amit a mikrofon felerősít. 2:22-nél viszont kitartja a szünetet, ugyanakkor a felsorolás gyors és összetett, így lassabb a dekódolás, késik a taps. 2:34-nél jön a taps, de az előadó nem hagy elég időt rá. Az első jól sikerült alkalmazás a kulcsüzenet átadásakor történik, itt minden szót hangsúlyoz („együtt-kell-működni”), és helyesen tartja a beszédszünetet is. A továbbiakban már jól használja a tapscsapdát. (4:51, 5:41)

A hallgatóság megnyerése 1:20-tól kezdődik, amikor elindul a kormánypárt és a hozzá tartozóknak gondoltak viselkedésének pellengérre állítása. Retorikai kérdésként fogalmazza meg a mondandóját, hasonlóan szürreális koalíciónak titulálva a kormánypártot, holdudvarát, illetve ide kapcsolva az MSZP-t is. A „Nem szürreális az…?” kezdetű mondatokat anaforaként és fokozásként is használja, nyilvánvalóan építve arra, hogy a hallgatóság nagyon is szürreálisnak tartja az elhangzottakat.

2:46-tól már áttér az ország szürrealitásának bemutatására, folyatatva az előbbi technikát. 3:36-tól kezdődik tulajdonképpen a probléma megfogalmazása: az összefogás sürgetése. Habár azt a kifejezést használja, hogy „Nekünk, magyaroknak” (3:50), mégis tulajdonképpen egy hatalmon levő politikai párttal szemben próbál közösséget képezni, kizárva az összefogásból azokat, akik nem ellenzékiek. Ez szimpátiát kelt a hallgatóságban az előadó iránt, és a műfajtól sem idegen, de logikailag vitatható. Itt hangzik el az előadás kulcsüzenete is, miszerint „bizonyos ügyekben együtt kell működni” (4:17). Ez hozzávetőlegesen a beszéd kétharmada, ami ideális választás, hiszen előzetesen helyet készített az előadó a mondanivalójának, a továbbiakban pedig magyarázni, mélyíteni tudja ezt. Ez meg is történik, ismét anaforát alkalmazva („Ezt diktálja a…”) érvel a kulcsüzenet igazsága mellett, hatásosan, hiszen 4:51-nél már skandálás hallható a közönség részéről, az előadás során először.

A szavakon túl

A pulpitus miatt keveset látunk az előadóból. Mivel télen és szabadtéren tartották az eseményt, ezért a kabát viselése érthető. Pozitív, hogy nem mintás vagy rikító darabról van szó, így nem vonja el a figyelmet. A már említett gesztusokat is korlátozza a takarás. Szinte csak a jobb kéz gesztikulál, ennek intenzitása a szenvedélyességgel arányos, de az általánosságban elmondható, hogy a szónok erőteljes gesztusokat használ (pl. ökölbe szorított kéz, mutatóujjal mutatás vagy figyelmeztetés stb.).

A mimika azonban a pulpitus és a kabát takarása, a gesztusok egyoldalúsága, illetve az erős megvilágítottság miatt rendkívül hangsúlyosság válik, helyenként kirívóan intenzív (például 0:21-0:25).

A vokalitást illetően említésre méltó, hogy a hangerő, a hangszín és a dallamosság (hangsúlyok, ritmus) megfelelő, a legfontosabb részeknél a szenvedélyességet jól érzékeltetik, erősítik. Az artikuláció nyitott, érthető, nyelvbotlás csak elvétve fordul elő, inkább a beszéd második felében (pl. 6:08). A légzés viszont pont annyira hangos, hogy a mikrofon már felerősíti. Ez azért különösen fontos, mert az előadó habitusából fakadó felfokozott előadásmódja igen levegőigényes. Olyan is előfordul, hogy a mondat végére kifogy a levegőből (3:47-49).

A mondanivaló

5:10-től méltatja az eseményt és a jelenlevőket („az itt jelenlevő személyek és pártok precedenst teremtettek”), ezzel megkezdődik a mozgósítás, amely szintén a politikai beszédek gyakori jellemzője. 5:34-nél már előrevetíti az ellenzéki összefogás sikerességét, „Orbán és rendszerének” megbukását. Ezt a beszédtempó lassításával, a hangerő csökkentésével ellenpontozza, és ez által nyomatékosítja. Ráerősít továbbá az is, hogy a végig kizárólag jobbkezes gesztikuláció itt oldalt vált. A vízió azonban fogalmi zavart hordoz. Puzsér szavaiból azt halljuk, hogy „a polgári demokrácia üti azt a rezsimet, amelynek a lelke a korrupció”. Itt ő a polgári demokrácia alatt az ellenzéki összefogásra gondol, de nem szerencsés ez a kép, mivel ez a fogalom igen erőteljesen kapcsolódik a FIDESZ-KDNP-hez, ráadásul átpolitizálttá vált.

Az előadás során végig kifejezetten erős képeket használ, főleg az emberek, szervezetek jellemzésére. E tekintetben egyik oldalt sem kíméli. A hallgatóságot azzal segíti, hogy a beszéd elején a neveket is hozzáteszi („Heller Ágnes, a marxista prófétanő”, „Németh Szilárd rezsibiztos”), viszont időnként túloz („a Ron Werber vezette LMP”; „végvári kapitány Toroczkai László”). 2:00-tól már a hallgatóságnak kell az elhangzottakat értelmeznie, megfejtenie. Ezek az utalások néha egyértelműbbek („állatokat gyilkoló kamukeresztény”; „felcsúti gázszerelő”), máskor nehezebb kibontani őket („ruszki kaviárt zabáló, szotyit köpködő pszichopaták”), amit okozhat az, hogy Puzsér felolvassa a beszédét, márpedig az írott és a hallott szöveg értelmezése eltérő sebességgel történik.  Az mindegyik jelzős szerkezetre igaz azonban, hogy nagyon erőteljes, szemléletes, érzékletes, különösen az előadó vokalitásával együtt.

A beszéd végén a hangulat már inkább leszállóágban kerül, a kulcsüzenet környéki felfokozottság főleg a hallgatóság, de az előadó részéről is múlóban van. Zárásként még elhangzik egy keserédes vicc, de ez már szinte súlytalan. A tapsot az előadó csak részben állja ki, elkezd levonulni a színpadról. Ugyanakkor az arca beszédes, eddig nem tapasztalt őszinte mosoly és biccentés látható. 6:30-nál a kikerekedett szem és a homlokráncolás egy pillanat alatt elmúlik, mintha a kritikus-szerepből visszaváltott volna egy közvetlenebb, barátságosabb viselkedésre.

Összegzés

Akkor kongruens és hiteles egy előadó, ha szerepei és előadásának műfaja között önmaga nem vész el. Nem ember vagy kritikus, hanem ember és kritikus. Ahogyan Babits Mihály fogalmazott az ókori vir bonus eszmény után szabadon: “A jó szónok első sorban igaz ember.” Puzsér mint ember nem jelent meg a beszédben, csupán a kritikus intései hangoztak el, a szolidaritás egyéni megnyilvánulása nem mutatkozott meg, pedig a beszéd épp egy olyan tüntetésen hangzott el, mely az egymásért kiállás fontosságát akarta megmutatni. Lehet, hogy a szándéka más volt, de retorikája nem tanúsította, hogy a valódi összefogás mögött önmaga is ott állna, így az üzenete sem érhetett valójában célt.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Orbán Viktor 2018-as évértékelő beszédének retorikai elemzése

Posted on by under Beszédelemzés, Mesterkurzus

A jubileumi, 2018-as évértékelő beszéd retorikai szakelemzését Dr. Prezi, alias Dr. Németh Zoltán TEDx coach, előadó és prezentációs szakíró, tréner írta, aki jelenleg Retorikaiskolánk mesterkurzusát végzi. Ezen a napon eldől, hogy többek között ennek az elemzett beszédnek a hatása milyen választási eredményhez járult hozzá. Continue reading →

Orbán Viktor tusványosi retorikája

Posted on by under Beszédelemzés, Vezetői kommunikáció

Orbán Viktor tusványosi retorikájáról Hoványi Márton vezető retorikatréner írt. Az alább olvasható összehasonlító elemzésünk rövidített változata a 168óra 2017. július 27. nyomtatott számában jelent meg először. A teljes szöveg tehát itt olvasható először, maga beszéd pedig itt tekinthető meg:

Retorikai kaleidoszkóp

Orbán Viktor 2010 óta megtartott tusványosi előadásai retorikai szempontból egységesen építkeznek. A XX-XXI. századi történelmi múlt elemző felidézése a beszédek első harmadáig uralják a témaválasztást, amit a magyar nemzet jövőjének átgondolása követ. Ezt a jellemzően európai (2010–2014), sőt globális (2015–2017) üzenetekkel tarkított érdemi részt keretezi a konkrét tusnádfürdői hallgatóság, rajtuk keresztül pedig a határon túli magyarság direkt megszólítása a beszédek elején és végén. Ennek a külső keretnek az első tagját humorral és iróniával fűszerezve hallgatóinak megnyerésére, második tagját pedig jellemzően (pl. 2017) befogadói politikai mozgósítására használja Orbán Viktor.

Continue reading →

Orbán Viktor 2016-os évértékelő beszédének retorikai elemzése

Posted on by under Beszédelemzés, Figyelemre méltó beszéd, Kiváló szónokképzés
Orbán Viktor 2016

Orbán Viktor 18. évértékelő beszéd. Kép forrása: hirado.hu

Az elemzésünk alapjául szolgáló felvétel itt tekinthető meg.

Orbán Viktor tizennyolcadik évértékelő beszédét 2016. február 28-án, vasárnap tartotta meg. Megállapítható, hogy a beszéd egésze jól megírt, világos szerkesztésű, pontosan célratörő szövegre épült. A vizuális kommunikáció megfelelően előkészített, a szónokló miniszterelnök a tavalyihoz képest kipihentebb és koncentráltabb benyomást keltett. A beszéd erényei és hibái egyaránt tanulságosak lehetnek, ezek közül tekintünk át most néhányat.

A beszéd íve

A jól szerkesztettség nem egyszerűen az elmondani kívánt egységek arányos elrendezését jelenti, hanem sokkal inkább azt a fokozatosan kibomló célra találást, amely a beszéd kulcsüzeneteit egymásba fűzte. A humoros felütés, amely szinte kötelező eleme ezeknek az évértékelő beszédeknek, most sem maradhatott el. A nyitány pikantériáját az adta, hogy két baloldali értelmiségi (Esterházy és TGM) kritikamentes felemlítésével integratívnak is tűnhetett volna ez a kezdet, az irónia csak a beszéd későbbi részei felől vagy a politikai kontextusból következtethető ki. A felütés rögtön a történelmi síkról és az évfordulók számítgatásáról szólt. Kezdetben úgy tűnhetett, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen a saját korfordulói miatt (5:58-tól), öncélúan tesz számolgatásokat.

Continue reading →

Orbán Viktor évértékelő retorikája

Posted on by under Beszédelemzés

AA beszéd itt tekinthető meg.

Orbán Viktor 17. évértékelő beszéde kevés hibájától eltekintve, egy retorikai szempontból jól megírt szöveg. A 2015. február 27-én elhangzott beszéd kezdetekor a feszültség jelei láthatóak voltak, azonban ezek fokozatosan eltűntek. Úgy tűnik, hogy a koncentrált készület elsősorban a szövegezéssel és csak másodsorban az előadásmóddal telhetett, amit elsősorban a gesztikuláció önkéntelen jelzései mutattak meg. Az alábbiakban néhány jelentősebb mozzanatot értékelünk, a zárójeles hivatkozások a fenti felvételre mutatnak.

Évértékelő beszéd 2015 Orbán Viktor

Majdnem hibátlan kezdet

A voltaképpeni évértékelő 3:20-nál indult meg és közel egy percen keresztül (4:05-ig) a beszéd helyszínének hasonlattá emelésével vette kezdetét. Ez az interakció kifejezetten előnyös, hiszen alkalmas a hallgatóság és az előadó közösségének (egy helyen vagyunk) érzékeltetésére, ezáltal is erősítve a kapcsolatot az előadó és a befogadó között. Az épület statikus valóságát, a felújítási munkálatok felidézésével dinamikus történetté változtatta a beszéd, ami a “régen rosszabb volt, most jobb” érték-telített ellentétén keresztül alkalmas metaforájává vált a kormányzásnak is. Ezzel az egyetlen ellentéten alapuló, történetként rövid, metaforaként viszont részletező képpel dióhéjban már el is végeztetett az évértékelés.

A szókép illősége azonban a miniszterelnök kritikusainak is lehetőséget ad a negatív minősítésre, hiszen az ellenzék éppen az épület többszörös átadása és befejezetlensége miatt a saját szemszögéből is a kormányzás jellemző metaforának tarthatja a Vár tövében elhelyezkedő, ezért hatalmi jelképiséggel is felruházott épület renoválására tett utalást. Akkor lett volna igazán hatásos ez a jól felépített retorikai elem, ha egyetlen félmondattal, de elejét veszi a metafora kétértelműségének. Így azonban egyszerre szolgált előnyére és hátrányára a beszédnek.

A feszültség jelei

A zavar jelei a beszéd első 7 percében jellemzőbbek, ezt követően fokozatosan tűntek el. Orbán Viktornál jellemző a szájszárazság, amit akár a 2006-os miniszterelnöki vita során is láthattunk a Gyurcsány Ferenccel folytatott televíziós eszmecserekor. Ez most is megjelenik például 4:57-nél. Ehhez párosul a papírok visszatérő rendezése, jellemzően felülről lefelé irányuló, ütögető mozdulattal. 4:10 és 4:20 között háromszor teszi ezt Orbán Viktor. A szájszárazság utolsó jelentékeny feltűnése (5:56-nál) az ukrajnai helyzetnél figyelhető meg, a beszédhang ezekben a percekben a legbizonytalanabb. Mindez fokozatosan átfordul egy határozottabb, megnyerőbb beszédmódba a második és a harmadik tapscsapda közötti szakaszban, amint arra még utalni fogunk.

A kigyakorlás hiányát mutatja, hogy 7:20-22-ig sikerületlen és esetlen kézmozdulatokat tesz a miniszterelnök, láthatóan eltévesztve a gesztikuláció idejét, hiszen 7:26-27-nél ugyanezek a gesztusok már a helyükön vannak és érzékletessé teszik a mondandót. Ez az időbeli tévesztés (elképzelhető, hogy a papíron is jelölt kiemelések kétértelműsége miatt) átmeneti bizonytalanságot sugárzott a hallgatóság felé. Fokozatosan oldódik csak fel az a kezdeti pozíció, amely a bal kézzel a pulpitusra támaszkodó felsőtestet és ezzel a szónok(lat)ot is elfordítja a publikum egyik szélétől. Jóval hatásosabb, amikor (8:38) a szuverén külpolitika taglalásakor mind a beszédmód, mind a taglejtés határozott és minden irányba nyitottnak bizonyul.

Kifejezetten rontásnak tekinthetjük a 35:30-nál a zsebre dugott kezet, ami korábban is megjelenhet, de az operatőr, szerencsétlenségére, ezt éppen megmutatta. A hibát rutinosan érzékelő szónok, hamar fel is hagy az antipatikus gesztussal, a reakcióidő rövidsége dicséretes.

Tapscsapda

A szakirodalom tapscsapdának nevezi azt a retorikai fogást, ami képes tudatosan tapsot előcsalni a hallgatóságból. Orbán Viktor régóta mestere ennek, mára az őt hallgatók különösebb erőfeszítés nélkül is reagálnak ezekre a “csapdaállításokra”. Ennek a beszédnek is előre eltervezett, erős részei a tapscsapdák, amelyek közvetlen visszajelzésül szolgálnak a szónoknak, lélektanilag egyben meg is erősítve a hallgatóságot a beszéd figyelemreméltóságában. Technikailag ez a beszédtempó lassításában, a fokozódó hangsúlyozásban, a fej és a kéz mellett az egész törzs bevonása valamint a kulcsüzenetté egyszerűsített verbális üzenetek kimondásával jön létre. Ha túl hamar indít a szónok, akkor a mondat végénél túlzottan meg kell emelnie már a hangerejét, hogy a tapson át tudjon törni a szava, ilyennel ebben az évértékelőben nem találkozhattunk, ami jó.

Egy helyen (11:22-31) nem sikerült a tapscsapda, amit pedig egy humoros élccel is előkészített a szónok, azonban láthatóan a hallgatóságot nem, vagy csak nagyon későn tudta bevonni, ezért a szimpla torok köszörülést követően egy archoz emelt kézmozdulattal duplázni kényszerült a Miniszterelnök, pedig, valószínűleg ez utóbbi nélkül is, a csend kitartásával, megérkezett volna a taps. Ezzel ellentétben mind a felsorolás, mind az igehasználat, mind a vokális jegyek által jól sikerült 22:08 és 23:32 között a sikerek tapsba fordítása.

Verbális közösségképzés

A legsikerültebb beszédelemek egyike, Orbán Viktor más beszédeihez hasonlóan, itt is, a többes szám első személyben elhangzott üzenetek közösségképző ereje. Ez, amint már utaltunk rá, először a jelenlévő hallgatósággal indul meg a helyszín tematizálásakor, de nagyon hamar és visszatérően az egész Országra kiterjed. A “mi-beszéd” ereje abban rejlik, hogy a hallgatóságnak tudatos távolságvételre van szüksége főleg akkor, ha a T/1-es megfogalmazás olyan általános alapvetésektől indul, mint amilyen a becsület, egyenlőség, tisztelet és más érték. A miniszterelnök most is árnyalatokon keresztül jutott el a 10. percet követően oda, hogy a mindenki által elfogadható “mi-mondatok” a kormány cselekvésének és szűkebb preferenciáinak az előtérbe helyezését jelöljék. Ez az okos és kiérlelt szűkítés annyira erősen működik, hogy amikor ritkán felmutatja a “mi-ti” azaz “kormány-ellenzék” ellentétet, az váratlanul érzékletesen távolítja el a politikai ellenfeleket. Az évértékelő beszédben 14:34 és 14:41 között játszódik le az a fontos váltás, ahol a tölcsérszerűen szűkülő “mi-beszéden” újra, hatásosan tud tágítani a miniszterelnök, amikor arra utal, hogy a “magyar embert” milyennek ismeri. És ez az ismeret újból képes először mindenkit egybefogni, ahogy korábban a T/1 használata önmagában is előkészítette ezt, majd egyre világosabban olyannak mutatja a magyar embert, aki a kormány jó intézkedései szerint is identifikálja magát. Az átmenetek jól kidolgozottak és az eredmény rendkívül hatásos: a közösség valóban előttünk születik meg.

*

Erénye ennek az Orbán-beszédnek is a szemléletessége (a legsikerültebb példája ennek 23:56-24:10 között hangzik el). Kevés szövegszerű hibája között említhető a “gürcöl” szó stílustörése (8:24-25) és a “legoptimistább” jelző nyelvhelyességi hibája (17:44) valamint az átmenet nélkül groteszkül ható halálozási ráták és GYED egymásutánisága (19:19-nél). Orbán Viktor következetesen, beszédeken átívelve használja a harci metaforikát, amely hadba szólítja Magyarországot, állandó (köz)jóért való küzdelemre inspirálva a lakosságot. Az ismétlés retorikai alakzata szlogenként visszhangzik a beszéd(ek) során, a miniszterelnöki kommunikáció védjegyévé válva. A befejezés pedig, reagálva a veszprémi kudarcra, éppen ezzel a küzdelmi metaforával képes átkeretezni a vereséget küzdeni akarássá.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.