Áder János újévi beszéde – 2019

A Himnuszt követő percekben, Magyarország köztársasági elnökének ünnepi köszöntőjével indult útjára ez az év is. Áder János és a beszéden dolgozó stáb számos apró, mégis az összhatás szempontjából fontos módosítást hajtott végre a korábbiakhoz képest. Alábbi elemzésünkben a könnyebben észrevehető változásoktól fogunk a nehezebben kivehetőek felé haladni, számba véve a beszéd erényeit és hibáit. Az értékelésünk és így a hivatkozásaink alapjául is szolgáló felvétel a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán, ide kattintva tekinthető meg.

Áder János 2019-ben mondott újévi beszédének retorikai elemzése

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Térkezelés és a vizuális benyomások : háttér, öltözék, koccintás-baki

A 2018-as köszöntő beszédről írt elemzésünkben jeleztük, hogy új vizuális elemként láthatóvá váltak a beszéd során a pezsgős poharak is. Ezzel az elemmel közvetlenebbül érzékelhetővé vált a pohárköszöntő műfaja: a beszéd rövidségére való igény ennek alapján erősödött és dramaturgiailag a koccintást hangsúlyosabbá, feloldásszerűvé tették. A poharak elhelyezése 2019-ben határozottan jobb volt az egy évvel korábbinál, hiszen kevésbé tolakodott Weisz Fanni jelelésének az útjába. A nyakkendőszín kiválasztása, a fehér inggel és a jeltolmács letisztult, sötét zöld ruhájával, elegánsan harmonizált a háttérben elhelyezett, nemzeti színű lobogókkal.

A kamera közelebbi képen vette fel a beszédet, emiatt a szónok és a jeltolmács alakja is a korábbi évekhez képest jobban láthatóvá vált, ez a „közelengedés” szintén szimpatikus vizuális gesztusként értékelhető. Cserébe a háttér jobb oldalán látszó festmény alakjának a lábait túlságosan élesen világították meg, így a kép harmadik legfényesebb pontjaként a lábak alatt található, díszes órával együtt, óhatatlanul elvonhatták a figyelmet a kép bal oldalán beszélő Áder Jánosról. A fentebb már említett nemzeti lobogók elhelyezése az eddigi évek rendezett párhuzamosságához viszonyítva, most előnytelenül sokat mutatott a lobogók mögötti falból, ezért érdemes lett volna azokat újraigazítani, mert a jobb oldali lobogó bal szélénél egy olyan hosszanti díszítés látszik, ami ha csak néhány pillanatra is, de megintcsak akadályozza az összpontosítást.

Weisz Fanni ruhája határozottan előnyösebb a tavalyinál. A jeltolmács frizurája hasonlít arra a 2016-os változatra, amit az akkori ruhával a legjobb összhatásúnak értékeltünk, azonban most intenzívebb volt a haj becsavarása, ami különösen az Áder János felőli oldalon vált asszimetrikusan hangsúlyossá. A vizuális összhatás szempontjából jó döntés volt, hogy Weisz Fanni nem viselte a felvétel erejéig a jegygyűrűjét. Az ötperces beszéd végén, 2015 óta most először tört meg a koccintás koreográfiájának vizuális szimmetriája, Weisz Fanni ugyanis a jobb kezébe fogta a pezsgős poharat, így amikor a nézők felé fordultak, a korábbi szimmetrikus keret helyett, a jobb kezekbe fogott poharak a tökéletlenebb vizuális hatást keltették. Ez adódhatott abból, hogy a korábbi három évtől eltérően, Áder János most nem adta partnere kezébe a pezsgős poharat, ami ugyan csak a pillanat törtrészéig, de megzavarta Weisz Fannit (3:58), ezért nyúlt fáziskéséssel (3:59) a pohárhoz. Abból látszik igazán, hogy ez nem szándékos megoldás volt, hogy a 2015-ben mondott beszéd végén (4:47-4:48) határozott összhangban, mind a ketten egyszerre nyúltak a poharakért, szemben az idei kivitelezéssel. Az elnöki beszéd protokoll-közveítő szerepe miatt jövőre érdemes lenne visszatérni ahhoz a koreográfiához, amikor a pezsgőért nem a hölgynek kell nyúlnia.

banner_ujevi_koszonto_banner

Sormintaszerű poháremelés Forrás: keh.hu

A beszéd felépítéséről: a tökéletes(nek tűnő) szimmetria 

Az elmúlt évek újévi köszöntői közül az idei beszéden érzékelhető leginkább a gondolati egységek és alakzatok egyensúlyra törekvése. Ez a szerkesztésmód klasszikus, úgynevezett boltíves felépítésen alapul: az érzelmi és értelmi meggyőző erő a beszéd közepén fejti ki a legerősebben a hatását, addig kapaszkodik, azt követően ereszkedik a hallgatóság bevonása.

Áder János 2019-es pohárköszöntőjének kulcsüzenete így határozható meg: a magyar társadalom széthúzás helyett fogjon össze a fontos ügyekben, ehhez pedig ki-ki egyéni döntéseivel felelősségteljesen járuljon hozzá. Az egyéni döntések meghozatalakor mozgosító beszéd utalt az elmúlt hetek civil és parlamenti tiltakozásaira, a 2019-es EU-s választásokra, a klímaváltozásra és a magyarság összefogására.

A beszéd szerkezetét így alakították ki:

  1. Bevezető (idézetre fűzött anekdota): 0:00-1:03
  2. Kulcsüzenet tételszerű megfogalmazása: 1:04-1:30
    • Kulcsüzenet tagadáson alapuló kifejtése: 1:31-2:31
    • Kulcsüzenet igenlésen alapuló kifejtése: 2:32-3:27
  3. Lezáró szakasz (idézet és jókívánság): 3:28-3:58

Részletesebb elemzés nélkül, már pusztán az időarányokból is kitűnhet a mintaszerű arányosítás. (A bevezetés mindig a befejezéssel alkotott páros hosszabb tagja, mivel a hallgatóság figyelmének összegyűjtése időt vesz igénybe.) Keretet alkottak két idézettel, ami tematikailag a szeretethez kötve, párhuzamossága által a teljesség érzetét sugallta a befogadók felé.

A beszéd központi részét deduktív kifejtési rendben, tehát az általános, összefoglaló tételtől az egyedi példákig jutva tárgyalta a beszéd. Az egyedi példákat pedig kétféle retorikai alakzat segítségével alakította ki a beszéd írója: egyrészt az ismétlésen alapuló, visszatérő mondatkezdetek (nemet mondhatunk/igent mondhatunk), az úgynevezett anafora alakzataként (vö. M. L. King Van egy álmom kezdetű beszédével) a párhuzamosságot és ez által a nyomatékosító erőt képviselték. Másrészt a „nemet mondhatunk” és „igent mondhatunk” mondatkezdetek közötti ellentét élesíti a két oldal cselekvéseinek a kontúrját és automatikusan feszültséget teremt a beszéden belül. Ez a feszültség, a párhuzamos alakzatokkal és a keretezéssel elviekben éppen arra elég, hogy megemelje a figyelmet és a hallgatóság bevonódását a központi résznél, tehát egy lapostetős alakzat helyett valóban boltív jöjjön létre.

Csakhogy egy ilyen rövid beszéd esetében, minden egyes szövegelemnek az alakzatba illeszkedőnek kell lennie ahhoz, hogy a beszéd boltíves szerkezete kialakuljon. Egy helyen, sajnálatos módon, a korábban jó érzékkel felépített feszültségteremtő ellentétezés összerogyott Áder János újévi köszöntőjében: a rövid ellenpontozáskor ugyanis tilos lenne mind a nemleges oldalon, mind az igenlő oldalon szerepeltetni ugyanazt a témát, jelen esetben a klímaváltozást. Ez az, amiért a beszéd szövege a befogadóban nem egy jó értelemben vett feszültséget teremtett a harmadik perchez érve, pedig ettől válhatott volna izgalmassá a gondolatmenet, hanem az ív kiteljesületlensége miatt, éppen a klímaváltozás megismételt említése az elcsépeltség benyomását keltette.

Ahogy az energiamegmaradás igaz a fizikában, úgy a feszültségmegmaradás törvénye is igaz a retorikában. Ezért az ellenpontozásból származó feszültség, természetesen, így is hatott a befogadókra, csak éppen a feltételezhető szónoki szándékkal ellentétesen, hiszen a kulcsüzenetben foglalt összetartozás-eszmény helyett az össze nem érő beszédív ugyanazt a kétosztatú szólamot ismétli meg kicsiben, amit a magyarok össztársadalmi szétszakítottságából fel akart számolni a beszélő.  A hallgatóság ezt nyilvánvalóan nem ilyen analitikusan fogadja be, csak önkéntelenül annyit érzékel a beszéd első meghallgatásakor, hogy van(nak), amire(/akikre) nemet mondunk és van(nak), amire(/akikre) igent, a kettő között pedig nem híd, hanem szakadék van, miközben a szöveg kerete a szeretetről szól. Ez azonban még csak a verbális kommunikáció szintje, ami köztudottan a retorikai hatásgyakorlás 30%-át teszi ki.

Amitől megbomlik az egyensúly: identifikációs elszólás, másra mutatás és a szavak száma

Három apróság: Áder János nyelvbotlása, Weisz Fanni egyik jelelő mozdulata és az imént részletezett nemleges és igenlő szövegrészek szavainak a száma. Ezek azok a tényezők, amik annak ellenére, hogy önmagukban úgy tűnhet, nincs nagy horderejük, mégis elmozdítják a pártatlanságot az egyik irányba, ezzel bontva meg az alapvetően egyesítő szerepben álló szónoki pozíció egyensúlyát.

Werk.jpeg

Forrás: MTI/Szigertváry Zsolt

Aki figyelmesen hallgatja azt a felsorolást, aminek a középső tagja 1:41-nél hangzik el, észreveheti azt az identifikációs elszólást, ami egy egyeztetési hibában ölt testet. A megírt mondat eredetileg így szólhatott: „Mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi a hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban méltóságukban sértő cselekedetekre.” Ehelyett azonban Áder János az első nemleges kifejtő mondat első felsorolásának második szavában mást mondott 1:41-nél, a hangzó szöveg átírata ez: „Mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi a hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásunkban méltóságukban sértő cselekedetekre.” (kiemelés tőlem H.M.) Az 1:38-tól fokozatosan felgyorsuló beszédtempó, a hangerő megemelése és a felsorolás minden tagjának nyomatékosító hangsúlyozása valamint a homlokránc erősödése és a szemkörnyéki izmok összehúzódása együttesen azt sugallják, hogy Áder János érzelmileg bevonódott és éppen a számára legfontosabb üzenetek kimondásánál jár. A retorikai szakirodalom a pszichológiaival egybehangzóan vallja, hogy érzelmi bevonódás minden esetben megmutatja, hogy a szónok pontosan hol és hányadán áll az elbeszéltekhez fűződő személyes viszonyában. Az ünnepi szónok, ennek alapján világos, hogy azok között áll, akik úgy érzik, hogy az elmúlt időszakban a hétköznapi életet mérgező valóság veszi őket körbe és önazonosságuk sérül. Velük sorsközösségben, eredetileg talán többes szám első személyben fogalmazta volna meg ezt a részt, azonban a pártatlanságra és a függetlenségre törekvő végleges szövegalkotási stádiumban eltávolíthatták ezt a közvetlenséget, ami ezen a ponton mégis kibomlott. Ismerve a karácsonyt megelőző, budapesti tüntetések és tiltakozások eseményeit, elképzelhető, hogy kifejezetten ezekre és az itt tapasztalt viselkedésre vonatkoznak Áder János szavai. Sólyom László elnöki beszédei óta nemigen tapasztalható közéleti reflexió és állásfoglalás ez, ami Áder Jánosnál még ebben a visszafogott formában is szokatlan.

Kevésbé a szónokon és még kevésbé a jeltolmácson múlt az a hatás, ami akkor keletkezett, amikor a „másokra való mutogatás” elutasítására buzdított a szónok (1:49-50). Weisz Fanni a mondat zárását jelelve ekkor Áder Jánosra mutatott, ami, függetlenül attól, hogy ez a jelnyelvben helyes vagy helytelen mozdulatnak számít, azok számára, akik a beszéd nézői, Ádert újra úgy pozicionálta a térben, mint akire áldozatként mutatnak. Ezen a ponton, Weisz Fanni nonverbális gesztusának a kontextusában Áder üzenete így is érthető: „mondjunk nemet arra, hogy rám mutogassanak és vállaljuk inkább a saját felelősségünket.” De legalábbis azt a hatást tovább fokozza a mutató ujjal határozottan Áder Jánosra irányított gesztus, hogy a szónokot azonosítsuk azzal a negatív kifejtést tartalmazó oldallal, amelyikkel egy mondattal korábban a saját nyelvbotlásával már azonosította önmagát.

A harmadik apróságnak tűnő szempontunk, ami képes megdöntenie a törékeny egyensúlyt, ismét a verbalitás szintjén figyelhető meg: a szavak száma. Amikor a nézői élmény annyit ragad meg, hogy fontosabb az, amire nemet kell mondani, mint az, amire igent, akkor az abból is fakad, hogy bár két ugyanakkora bekezdés szól a negatív és a pozitív oldalról, hiszen még hangzó szövegként is csak 5 másodperccel hosszabb a negatív lista és bár ugyanúgy ötször szerepel a „nem” szó a negatív passzusban, mintahogy ötször mondja ki Áder János az „igen” szót, a beszédírónak tudnia kellene, hogy itt nem matematikai, hanem lélektani aránnyal kell mérni, ha egyensúlyt vagy a fentebb említett boltíves szerkezet hatását kívánja elérni. Mivel élesebb az emberi fül a tiltásra, mint a pozitív tanácsra, eleve egyharmad-kétharmad arányban kellett volna teret engedni a pozitívumok javára. Ezzel szemben az időbeli viszonyok inkább a negatív oldal felé tolódnak, ráadásul az érzékeletesebb jelzők és a kifejezőbb szóképek (a legszebb példa: környezetünk felelőtlen kirablása 2:20-tól) is a negatív oldalon hangoznak el, a hangerő és a mimika fokozottságáról nem szólva. A pozitív oldalt az arányok módosítása mellett azzal is erősíthették volna a beszéd alkotói, hogy az anaforákat epanalepsis alakzattá fejlesztve az „igent mondhatunk” mondatkezdetekből kialakított bekezdés zárása is ez: igent mondhatunk. Ennek az alakzatnak a belső keretezése tovább erősíthette volna a pozitív oldalt azért, hogy végül az ellenpontozás sikeresen teremtsen feszültséget.

Végezetül egy szó az artikulációról és egy a szájpittyesztésről:

Áder János sokkal érthetőbben beszél és szebben artikulál most, mint öt évvel korábban. Különösen az ajakréses hangoknál látszik a törekvés, és bár még mindig nem természetes néha a résképzés (pl. 3:17), jobb, mint volt. Az ajakkerekítéses hangokat természetesebben formálva (a legszebb példa a „magyar” szó ejtése 3:02-nél), alig harapja már el azokat, emiatt az összhatás is egyértelműen kedvezőbb. Cserébe 1:21-22-nél az „az újév” és 2:48-nál az „az egymással” szavakat egybehadarta, ami miatt érdemes lett volna újra venni a beszédet.

A szemöldökjáték mellett (pl. 0:21, 0:38, 0:48, 3:38) 2019-ben a markáns mimikai elemek közül a szájpittyesztéssel is találkozhattunk a köztársasági elnök ünnepi pohárköszöntőjében. Két alkalommal élt ezzel, mind a kettő a beszéd lezáró szakaszában tűnt fel. Az első 3:42-nél indul és majdnem egy egész másodpercen keresztül kitart. Bátortalan első fázisból, egy bátrabb második fázisban teljesedik ki. A mimika kifejező és illeszkedik a verbális üzenethez. Bár érzékelhető rajta a megtervezettség, mindenképp üdvözlendő, hogy gazdagította a kifejező erejét. És hogy lássunk ellenpéldát is, 3:56-nál találkozhattunk a szájpittyesztés második előfordulásával, ami funkció híján felesleges beleragadás volt az előző mimikai kifejezésbe, emiatt olyan benyomást kelt a szónok, mintha a tükör előtt gyakorolná a beszéd lezárását. Mivel továbbra is nagyon visszafogottan engedi életre kelni az arcjátékát, még mindig elszigeteltek és ezért feltűnőek ezek a nonverbális kifejezések, de ahogy az ajakkerekítéses artikuláció is javuló tendenciát mutatott, ez is jó irányba mutat.

Összegzés:

Egy klasszikus, de kimunkált és ezért igényes koncepciót sejthetünk a 2019-es pohárköszöntő mögött. A szövegalkotás két ponton, a szónok érzelmi bevonódása pedig további egy ponton szárnyaszegetté tette az emiatt csak majdnem sikeres beszédaktust. A megbomlott egyensúly helyett retorikailag az is jó út lett volna, ha Áder János hitelesen vállal egy konfrontációt akár nyílt aktuálpolitikai állásfoglalást is megfogalmazva, vagy az is sikeres lehetett volna, ha megőrzi a távolságot, de ehhez egy nagyon elegáns és precíz egyensúlyt kellett volna végig fenntartania a beszédben. A jövőben az apróbb hibák kiküszöbölése mellett, meglátásunk szerint, lépnie kellene a köztársasági elnökünknek: vagy közvetlenebbé és markánsabbá válnak az elnöki megnyilatkozások, vagy pedig másként kell a műfajt megújítania, akár tematikus beszédekkel, akár más eszközökkel.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Boldog 2019-et és sikeres beszédeket kívánunk ebbez az évben is minden olvasónknak!

Puzsér Róbert retorikája

Pej András beszédelemzése Puzsér Róbert nyilvános beszédei közül egy politikai felszólalását vizsgálja.

Kritikus a nagyító alatt

A beszédelemzés alapjául szolgáló felvétel a képre kattintva érhető el.

puzser-robert

A beszéd kontextusa

Puzsér Róbert, az „ország kritikusa” felkérést kapott, hogy tartson egy beszédet 2017. december 15-én a Jobbik tüntetésén, amely a Fidesz-székház előtt volt. A tüntetésre az Állami Számvevőszék által kiszabott bírság miatt került sor. Az eljárás tisztasága sokakban megkérdőjeleződött, ezért a tüntetésen a Jobbikon kívül sok más ellenzéki is megjelent. Saját elmondása szerint Puzsér nem szimpátiából, hanem csakis szolidaritásból vállalta a beszédet.

Habár a megnyilatkozás helye nem megszokott a kritikustól, a témaválasztás, a beszédében hangsúlyozott összefogás és szolidaritás gondolata, és természetesen a stílus sem üt el Puzsér eddigi megnyilvánulásaitól.

Műfaját tekintve politikai beszédről van szó, mert bár nem politikus tartja, de pártrendezvényen hangzik el és aktuálpolitikai kérdéseket taglal. E műfaj sajátossága, hogy a hallgatóság rendszerint heterogén. Ez a szóban forgó esetnél sem volt másképp, az előadó ezt tudhatta is előre, így jó érzékkel, bár kissé nyersen szólítja meg az általa „szürreális koalíciónak” nevezett igen vegyes résztvevőkből álló hallgatóságot (0:25-1:15)

Kapcsolat a hallgatósággal

Habár megszólítja, de eleinte nem nyeri meg magának a közönséget. A verbális köszöntés megtörténik a beszéd elején, sőt, még egy viccnek szánt felütés is elhangzik, de ez inkább gúnyosan hat, távolítja a hallgatóságot. Ez a fajta feddő indítás jellemző Puzsérra. Szokatlan módszer, amely kétségkívül hatásos, figyelemfelkeltő a szokatlanságából fakadóan, de egyúttal udvariatlan is. Közkedvelt „beolvasó” kritikus hangvétele itt nem működik jól, mivel a jelenlevőkből csinál viccet. Az előadó hitelességét tovább gyengíti, hogy a kimondott szavak ennél a résznél nincsenek összhangban a nonverbális kommunikációval. (0:15) „Ránézek ennek a tüntetésnek a résztvevőire…”, mondja az előadó, miközben a jegyzetét nézi.

A leírt szöveghez való ilyetén ragaszkodás jele még a lámpaláznak (hiszen az előadás elején tart ekkor, továbbá szájszárazság is észlelhető), illetve a beszéd nem elegendő gyakorlásnak, de az biztos, hogy az előadó szenvedélyes stílusát megtöri az, hogy bele-belenéz a papírjaiba. A „szürreális koalíció” hosszas (50 másodperces) és nem túl hízelgő bemutatása, továbbá a hallgatóságon élcelődés oda vezet, hogy az első tetszésnyilvánítás csupán a beszéd egyharmadához közelítve hangzik el. (1:47)

Érdemes itt szót ejteni a tapscsapdák alkalmazásáról. 1:47-nél mintha még nem számított volna a tapsra, hiszen tekintete már a jegyzetet fürkészi a folytatás miatt, nem veszi fel a hallgatósággal a szemkontaktust. Az ezt követő élcelődés után viszont visszafogott a nevetés, itt némi bizonytalanság érezhető az előadón. Már veszi a levegőt a folytatáshoz, de végül mégis tart szünetet, ami miatt két „cuppantás” hallatszik, amit a mikrofon felerősít. 2:22-nél viszont kitartja a szünetet, ugyanakkor a felsorolás gyors és összetett, így lassabb a dekódolás, késik a taps. 2:34-nél jön a taps, de az előadó nem hagy elég időt rá. Az első jól sikerült alkalmazás a kulcsüzenet átadásakor történik, itt minden szót hangsúlyoz („együtt-kell-működni”), és helyesen tartja a beszédszünetet is. A továbbiakban már jól használja a tapscsapdát. (4:51, 5:41)

A hallgatóság megnyerése 1:20-tól kezdődik, amikor elindul a kormánypárt és a hozzá tartozóknak gondoltak viselkedésének pellengérre állítása. Retorikai kérdésként fogalmazza meg a mondandóját, hasonlóan szürreális koalíciónak titulálva a kormánypártot, holdudvarát, illetve ide kapcsolva az MSZP-t is. A „Nem szürreális az…?” kezdetű mondatokat anaforaként és fokozásként is használja, nyilvánvalóan építve arra, hogy a hallgatóság nagyon is szürreálisnak tartja az elhangzottakat.

2:46-tól már áttér az ország szürrealitásának bemutatására, folyatatva az előbbi technikát. 3:36-tól kezdődik tulajdonképpen a probléma megfogalmazása: az összefogás sürgetése. Habár azt a kifejezést használja, hogy „Nekünk, magyaroknak” (3:50), mégis tulajdonképpen egy hatalmon levő politikai párttal szemben próbál közösséget képezni, kizárva az összefogásból azokat, akik nem ellenzékiek. Ez szimpátiát kelt a hallgatóságban az előadó iránt, és a műfajtól sem idegen, de logikailag vitatható. Itt hangzik el az előadás kulcsüzenete is, miszerint „bizonyos ügyekben együtt kell működni” (4:17). Ez hozzávetőlegesen a beszéd kétharmada, ami ideális választás, hiszen előzetesen helyet készített az előadó a mondanivalójának, a továbbiakban pedig magyarázni, mélyíteni tudja ezt. Ez meg is történik, ismét anaforát alkalmazva („Ezt diktálja a…”) érvel a kulcsüzenet igazsága mellett, hatásosan, hiszen 4:51-nél már skandálás hallható a közönség részéről, az előadás során először.

A szavakon túl

A pulpitus miatt keveset látunk az előadóból. Mivel télen és szabadtéren tartották az eseményt, ezért a kabát viselése érthető. Pozitív, hogy nem mintás vagy rikító darabról van szó, így nem vonja el a figyelmet. A már említett gesztusokat is korlátozza a takarás. Szinte csak a jobb kéz gesztikulál, ennek intenzitása a szenvedélyességgel arányos, de az általánosságban elmondható, hogy a szónok erőteljes gesztusokat használ (pl. ökölbe szorított kéz, mutatóujjal mutatás vagy figyelmeztetés stb.).

A mimika azonban a pulpitus és a kabát takarása, a gesztusok egyoldalúsága, illetve az erős megvilágítottság miatt rendkívül hangsúlyosság válik, helyenként kirívóan intenzív (például 0:21-0:25).

A vokalitást illetően említésre méltó, hogy a hangerő, a hangszín és a dallamosság (hangsúlyok, ritmus) megfelelő, a legfontosabb részeknél a szenvedélyességet jól érzékeltetik, erősítik. Az artikuláció nyitott, érthető, nyelvbotlás csak elvétve fordul elő, inkább a beszéd második felében (pl. 6:08). A légzés viszont pont annyira hangos, hogy a mikrofon már felerősíti. Ez azért különösen fontos, mert az előadó habitusából fakadó felfokozott előadásmódja igen levegőigényes. Olyan is előfordul, hogy a mondat végére kifogy a levegőből (3:47-49).

A mondanivaló

5:10-től méltatja az eseményt és a jelenlevőket („az itt jelenlevő személyek és pártok precedenst teremtettek”), ezzel megkezdődik a mozgósítás, amely szintén a politikai beszédek gyakori jellemzője. 5:34-nél már előrevetíti az ellenzéki összefogás sikerességét, „Orbán és rendszerének” megbukását. Ezt a beszédtempó lassításával, a hangerő csökkentésével ellenpontozza, és ez által nyomatékosítja. Ráerősít továbbá az is, hogy a végig kizárólag jobbkezes gesztikuláció itt oldalt vált. A vízió azonban fogalmi zavart hordoz. Puzsér szavaiból azt halljuk, hogy „a polgári demokrácia üti azt a rezsimet, amelynek a lelke a korrupció”. Itt ő a polgári demokrácia alatt az ellenzéki összefogásra gondol, de nem szerencsés ez a kép, mivel ez a fogalom igen erőteljesen kapcsolódik a FIDESZ-KDNP-hez, ráadásul átpolitizálttá vált.

Az előadás során végig kifejezetten erős képeket használ, főleg az emberek, szervezetek jellemzésére. E tekintetben egyik oldalt sem kíméli. A hallgatóságot azzal segíti, hogy a beszéd elején a neveket is hozzáteszi („Heller Ágnes, a marxista prófétanő”, „Németh Szilárd rezsibiztos”), viszont időnként túloz („a Ron Werber vezette LMP”; „végvári kapitány Toroczkai László”). 2:00-tól már a hallgatóságnak kell az elhangzottakat értelmeznie, megfejtenie. Ezek az utalások néha egyértelműbbek („állatokat gyilkoló kamukeresztény”; „felcsúti gázszerelő”), máskor nehezebb kibontani őket („ruszki kaviárt zabáló, szotyit köpködő pszichopaták”), amit okozhat az, hogy Puzsér felolvassa a beszédét, márpedig az írott és a hallott szöveg értelmezése eltérő sebességgel történik.  Az mindegyik jelzős szerkezetre igaz azonban, hogy nagyon erőteljes, szemléletes, érzékletes, különösen az előadó vokalitásával együtt.

A beszéd végén a hangulat már inkább leszállóágban kerül, a kulcsüzenet környéki felfokozottság főleg a hallgatóság, de az előadó részéről is múlóban van. Zárásként még elhangzik egy keserédes vicc, de ez már szinte súlytalan. A tapsot az előadó csak részben állja ki, elkezd levonulni a színpadról. Ugyanakkor az arca beszédes, eddig nem tapasztalt őszinte mosoly és biccentés látható. 6:30-nál a kikerekedett szem és a homlokráncolás egy pillanat alatt elmúlik, mintha a kritikus-szerepből visszaváltott volna egy közvetlenebb, barátságosabb viselkedésre.

Összegzés

Akkor kongruens és hiteles egy előadó, ha szerepei és előadásának műfaja között önmaga nem vész el. Nem ember vagy kritikus, hanem ember és kritikus. Ahogyan Babits Mihály fogalmazott az ókori vir bonus eszmény után szabadon: “A jó szónok első sorban igaz ember.” Puzsér mint ember nem jelent meg a beszédben, csupán a kritikus intései hangoztak el, a szolidaritás egyéni megnyilvánulása nem mutatkozott meg, pedig a beszéd épp egy olyan tüntetésen hangzott el, mely az egymásért kiállás fontosságát akarta megmutatni. Lehet, hogy a szándéka más volt, de retorikája nem tanúsította, hogy a valódi összefogás mögött önmaga is ott állna, így az üzenete sem érhetett valójában célt.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Orbán Viktor 2018-as évértékelő beszédének retorikai elemzése

A jubileumi évértékelő beszéd retorikai szakelemzését Dr. Prezi, alias Dr. Németh Zoltán TEDx coach, előadó és prezentációs szakíró, tréner írta, aki jelenleg Retorikaiskolánk mesterkurzusát végzi. A mai napon eldől, hogy többek között ennek az elemzett beszédnek a hatása milyen választási eredményhez járult hozzá.

*

Orbán Viktor XX. évértékelő beszéde nem a kerek évforduló miatt kapott igazán komoly súlyt, hanem a beszédre kissé árnyékot vető, közelgő választások miatt. Így a beszéd műfaja nem az értékeléshez, inkább egy kampánynyitó beszédhez állt közelebb, és a két stílus némileg keveredett. Meglepő volt, hogy a szónoknak nem sikerül a tőle megszokott gyorsasággal kiépíteni a kapcsolatot a hallgatósággal. Az izgalom „klasszikus” orbáni elemei – szájszárazság, mappa igazítás – továbbra is megjelentek a beszédben, mint ahogy a humorral átszőtt erős képi hatások és a többesszám első személyű névmással csapatot tömörítő, és ellenfeleket kizáró verbális kommunikáció is. A beszédelemzése az alábbi videó alapján készült, a zárójeles hivatkozások erre vonatkoznak.

Nyitás, struktúra

A beszéd első harmada a visszatekintésé, amit folyamatosan felfelé ívelő és erősödő, egyre harciasabbá váló kortesbeszédzárlat követ.

Láthatóan idén idő kellett az üzemi hőfok eléréséhez a szónoknak. A „mindig izgalommal készülök erre a találkozóra” (0:42) nyitómondatot kísérő hideg és szenvtelen arckifejezés miatt jól érzékelhető inkongruenciával indul a beszéd, amit a kissé bonyolult „az igazi kihívást az idősíkok jelentik” (1:10) megállapítás követ. Persze gyakorlott szónokként, a feszültség oldására és a hallgatóság megnyeréseként alig egy percen belül érkezik az első önironikus éllel megfogalmazott, humoros utalás a közönség felé („nem azért jöttünk, hogy együtt érezzünk az előadóval, az ő intellektuális problémáival” 1:49). A szokásos félmosollyal kísért megjegyzésre azonban talán még nem állt készen a közönség, és nem is sikerült vokálisan elég erősen az irónia irányába tolni.

A humorban nincs mindig tréfa

Orban Viktor profin kommunikál „összeszokott” közönségével vokális jelekkel. Egyértelműen jelzi mikor elvárás feléjük a mosoly és taps, ezeket előre beépíti a beszédébe. A szakirodalom tapscsapdának nevezi ezt a retorikai fogást, ami képes tudatosan tapsot előcsalni a hallgatóságból. Orbán Viktor régóta mestere ennek, mára az őt hallgatók különösebb erőfeszítés nélkül is reagálnak ezekre a “csapdaállításokra”.

OrbanVIktor_XXevertekelo_pillanatkepek.png

1:48 16:04 17:04 23:54

Éppen ezért volt furcsa, hogy mivel a beszéd elején nem sikerült megfogni a közönséget a 16. perc eleje volt amikor az első felszabadult nevetést  éri el a beszélő („16 évet voltunk ellenzékben, 12 évet kormányban, nincs még egyensúly, amint láthatják” (16:00). Innentől beindul a nevettetés, sőt  három olyan szakasz is van a beszédnek ahol időt szentel a humorra és azon belül is az iróniára.

Az első amikor a hazai pártokat mutatja be, ahol nagyon elemében érzi magát.(22:22)

  • „van olyan párt, amelyik idegenlégióst igazol a miniszterelnöki székbe” (megszemélyesítéssel kombinálva), „a csődgondnok, aki kivezeti a pártot a parlamentből”
  • „A virtigli kommunista párt”
  • „van olyan párt, akinek annyi a mondanivalója a világról, hogy lehet más”, „azt se tudjuk ki van kint és ki van bent, olyan nagy a jövés menés”
  • „a kiváltak pártjainak a nevét sem tudjuk megjegyezni, mert látatósági problémával küzdenek és kérészéletűek.
  • És van, aki azzal áll elő hogy az iszlám az emberiség utolsó reménye

A másik alapos irónia-csomagot azok a politikusok kapják, akikkel személyes konfliktusa volt Orbán Viktornak a nemzetközi porondon

  • „emlékezzünk meg azokról a politikusokról, akik belénk haraptak, de végül belénk tört a foguk. „ (37:23)
  • „Rövid névsorolvasás”, „a lista nem zárt, vannak még kiadó helyek”

és végül Soros Györgyöt és a rétor által hozzákapcsolt embereket is  is utoléri a szónok nyelvi leleményen alapuló iróniája:

  • „meghirdették a soros féle embertípust….homo sorosensus….)

Szóképek és alakzatok

Orbán Viktor gyakorlott szónokként rutinosan használja az egyes nyelvi alakzatokat a kiemelésre és a nyomatékosításra. Az anafora, a fokozások és az ellentétek megadják a beszéd belső feszültségeit (és egy szép kiazmust is halhattunk:“nem történelem alakítja a demográfiát, hanem a demográfia  a történelmet” 29:27) és különösen az ellentétek hatékony eszközei a „tábor” összetartásának.

A stabil, kitartó, állhatatos „Mi” mint retorikai alany gyakran jelenik meg a beszédben szemben az országot támadó „Ők”-kel, akinek személye folyamatosan változik Afrikától, Nyugat-Európán át a Soros hálózatig végül az ENSZ-be torkoll. Ez kissé a „sírt, hol egy nemzet süllyed el, népek veszik körül” apokaliptikus látomását idézheti fel a hallgatóságnak.

A klasszikus szóképek közül ügyesen hat az érzelmekre a megszemélyesítések és metaforák használatával (pl. „a magyar gazdaság kovácsai” „vérvonalunk” A haza egy szívbéli horgony” (17:49), “DeGaulle-tól tudjuk, hogy a reménytelenség gyűlöletet szül” 48:19). Időnként megjelentek kevésbé kidolgozott metaforák is, ezek elhagyása feszesebbé tette volna a szóképek beszédbeli sorozatát („a függetlenség nem olyan mint a lekvár, nem áll el a polcon, időnként meg kell védeni, 14:47).

Miniszterelnökünk a képi eszközöket is magabiztosan kombinálja a humor eszközeivel pl. a „szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek a pórázt pedig az IMF-nek (19:38) mondattal vagy a „London nem kakukktojás, hanem első fecske” (30:22) megállapítással. Sőt a beszéd záró taktusait is metaforával kezdi. „A választás nekünk ünnep”, majd egy viccel fejezi be, miszerint az 50-ről leeső ember az érkezésig nyugtatja magát, nincs baj. Zárómondatával utal az 50 nap múlva történő választásokra: „mindenki megérkezik, ki az ötvenedikre, ki a földszintre.”  A szónoknak komfortosak ezek az elemek éppen ezért időnként indokolatlanul sokat is használ belőle. Ez a figuratív túlzsúfoltság teheti túlságosan asszociatívvá a beszéd hatását, csökkentve az üzenetek élességét, kissé elhomályosítva a jól sikerült képek jelentőségét is.

Tempó és kiejtés

A beszéd témája és a szónoki tapasztalat egy kimért, és nagyon jól követhető vokalitást eredményez. Meglepő és Orbán Viktor eddigi nyilvános szerepléseiből hiányzó elem volt a beszédben a hangzóvétések gyakorisága, ami a beszélő általános fáradtságának egyik erős jeleként értékelhető, ami, persze, inkább csak utólag, a videós elemzésekben válhatott érzékelhetővé. Például: a „söse” (2:34), „megemelhetjük a kapunkat” (5:50), „koszertek látogatói” (7:17), „Romaniából” (14:05)„Budapesten a világs beszéd a divat” (20:00), „bevándó országok” (32:03).

Öltözet, előadói pozitúrák

A sötét öltöny továbbra is kötelező elem, csak a nyakkendő színe vándorol, a pirostól (2016) a lilán (2017) keresztül az idei narancssárgáig. Talán ez utóbbi nem volt szerencsés választás. A kampány miatt érthető a helyzet, de a Piros-Zöld háttéren nehezen érvényesül ez a szín. Orbán Viktor továbbra is hajlamos a pulpitust megfogni és a lapjait, mappagyűrűit igazítgatni, ami továbbra is a belső feszültség legyűréséről árulkodhat.

Összességében Orbán Viktor hozta a szokásos eszköztárát, főként a verbalitás terén az erős szóképekkel és az ironikus elemekkel játszva a beszédben, a kezdeti bemelegítés után csúcsra járatva azokat. A beszéd megfelelt a kampánybeszéd elvárásainak, néha erősen asszociatív elemekkel.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Orbán Viktor tusványosi retorikája

Az alább olvasható összehasonlító elemzésünk rövidített változata a 168óra 2017. július 27. nyomtatott számában jelent meg először. A teljes szöveg tehát itt olvasható először, maga beszéd pedig itt tekinthető meg:

Retorikai kaleidoszkóp

Orbán Viktor 2010 óta megtartott tusványosi előadásai, retorikai szempontból egységesen építkeznek. A XX-XXI. századi történelmi múlt elemző felidézése a beszédek első harmadáig uralják a témaválasztást, amit a magyar nemzet jövőjének átgondolása követ. Ezt a jellemzően európai (2010–2014), sőt globális (2015–2017) üzenetekkel tarkított érdemi részt keretezi a konkrét tusnádfürdői hallgatóság, rajtuk keresztül pedig a határon túli magyarság direkt megszólítása a beszédek elején és végén. Ennek a külső keretnek az első tagját humorral és iróniával fűszerezve hallgatóinak megnyerésére, második tagját pedig jellemzően (pl. 2017) befogadói politikai mozgósítására használja Orbán Viktor.

A szerkezet és megszólalásmód sematizmusára vetett pillantás után felmerül a kérdés, hogy van-e a sajátossága a magyar miniszterelnök tusványosi retorikájának? Van, ha például a budapesti évértékelő beszédekhez, parlamenti felszólalásokhoz képest vizsgáljuk a Tusnádfürdőn elénk táruló képet. A „szabadegyetem” szóösszetétel szabadságra utaló előtagját nemcsak politikai, hanem stilisztikai vagy öltözködésbeli szabadságként is értelmező előadók sorába illeszkedik Orbán Viktor retorikája is. Mindig ülve ad elő, ami a könyöklő pozíció felvételével radikálisan csökkenti az előadói gesztikuláció lehetőségeit. Ebből is következik az áll gyakran visszatérő simogatása, amely bölcsességet és a gondolkodás folyamatát hivatott szimbolizálni, de a szorongás csillapításaként is értékelhető, ha túl gyakran él vele a szónok (pl. 2017). Az idei előadás oldottságát fokozta egy kék golyóstoll kézbentartása is, ami azonban egyrészt színben ütötte az előadó ingének zöldjét, másrészt alkalmat adott a toll bizonytalanságot kifejező babrálására, harmadrészt a beszéd elején felsorolt eredmények („Mitől erős egy állam?”) egyes pontjainak kipipálására, a hangsúlyosak bekarikázására is késztették a miniszterelnököt. Ez utóbbi mozzanat ugyanazt a spontaneitást és együtt gondolkodást hivatott kifejezni, mint az öltözék megválasztása, azonban általa felhívta a figyelmet Orbán Viktor egy másik vitatható előadói döntésére: jelentős beszédeit nem szabadon, hanem jegyzetekhez kötve adja elő. Pedig Tusványos éppen az oldott előadói légkör ellenpontjaként komoly programadó beszédeknek ad otthont (pl. 2014), amelyek hatékonyságát megsokszorozná a teljesen fejből mondott beszédek ereje.

Nem kérdés, hogy nyakkendő nélkül öltözködik ezeken az alkalmakon, de a Kossuth Rádióban adott interjúk oldottságán is túltesz a tusványosi beszédek során a miniszterelnök öltözéke. Az idei beszédhez választott ing színénél előnyösebb volt a 2016-os kockás változat. Ez a vezetői öltözködés két alapvető vonulata közül „a nép közé tartozás” irányát, az öltönyválasztásnál is radikálisabban fejezi ki. Ennek az arculatnak nonverbális megjelenését a mimika oldottságában (előadóként csak a választási győzelmet követő beszédeknél enged meg magának ennyi mosolyt), verbális megjelenését pedig a megszólítások („Zsolt”, „püspök urunk”) és kiszólások kötetlenségében fedezhetjük fel. Valójában a retorikai bravúr mind a kötetlenség arculatán, mind az „egy vagyok közületek” üzenetén keresztül, ám azokon túl születik meg.

Az önmagából többet megmutató karakter egy nyilvános szereplő esetében mindig képes a közönség kíváncsiságát felkelteni. Ezt fokozza az előadást követő kérdés-válasz rész is, ahol bárki a jelenlévők sorában kérdést intézhet az előadóhoz. A híres és rangban távoli vezető megközelíthetővé válása, illetve emberi arcának megmutatása a hallgatóság szimpátiáját példátlan mértékben fokozhatja az előadó iránt. Tusványoson ezt a lélektani mechanizmust működteti Orbán Viktor retorikája.

Verbálisan ezt fejezi ki minden tusványosi beszédben az, hogy bonyolult összefüggésekről és összetett problémákról „leegyszerűsítve”, „világosan fogalmazva”, „racionálisan”, „ebben a körben köntörfalazás nélkül” szól hallgatóságához a rétor. Ennek a kiváltságos beszédmódnak a beavatottjai a hallgatók, akik évről évre egy olyan identitást is kapnak Orbán Viktortól, amely az ellentét alakzatára épül. Felsorolások, jelzők és hasonlatok alkalmazásával, tehát ismétléssel és szemléltetéssel, hatékonyan két részre osztja a világot. A két világ közötti lényegi különbséget egyetlen ellentétpárban fogalmazza meg és ezt a személyes névmások tudatos hangsúlyozásával azonosítja, illetve elválasztja a hallgatóságától. Így jött létre a mi okkeresők – ők célkeresők (2013), mi illiberálisok – ők liberálisok (2014), a mi országunk biztos hely – a minket körülvevő bizonytalan világ (2015), mi vagyunk az új Európa – ők a régi Európa (2016), mi Európa védelmezői vagyunk – ők a migrációs válság előidézői és haszonélvezői ellentétpárok. Az egyes szám első és többes szám első személyű névmások észrevétlen felszerélésben rejlik az a vezetői fogás is, amely a hallgatóság identitását újból és újból kicseréli az előadóéval. Orbán Viktor számos esetben akkor beszél többes szám első személyben, ha a saját akaratát kommunikálja (pl. „mi magyarok harcolni akarunk” 2011), amikor pedig feltűnik a tusványosi szónoklatokban az egyes szám első személyű névmás, a mindenki által belátható trivialitásokat fogalmazza meg az előadó („Én ez utóbbiak közé tartozom” ti. aki belátja trivialitásokat 2015). Ekként a józan ésszel bírók képviselőjeként láttatja magát a beszélő, ha magáról szól és egyéni elhatározásait a közösség nevében fogalmazza meg, azért, hogy, Platónnal szólva, retorikája a lelkek irányítása legyen. Olyan ez a retorikai teljesítmény, mint egy kaleidoszkóp: véges számú elem okos elrendezéséből egy színes világ képét teremti meg.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Orbán Viktor 2016-os évértékelő beszédének retorikai elemzése

Orbán Viktor 18. évértékelő beszéd. Kép forrása: hirado.hu

Orbán Viktor 18. évértékelő beszéd. Kép forrása: hirado.hu

Az elemzésünk alapjául szolgáló felvétel itt tekinthető meg.

Orbán Viktor tizennyolcadik évértékelő beszédét 2016. február 28-án, vasárnap tartotta meg. Megállapítható, hogy a beszéd egésze jól megírt, világos szerkesztésű, pontosan célratörő szövegre épült. A vizuális kommunikáció megfelelően előkészített, a szónokló miniszterelnök a tavalyihoz képest kipihentebb és koncentráltabb benyomást keltett. A beszéd erényei és hibái egyaránt tanulságosak lehetnek, ezek közül tekintünk át most néhányat.

A beszéd íve

A jól szerkesztettség nem egyszerűen az elmondani kívánt egységek arányos elrendezését jelenti, hanem sokkal inkább azt a fokozatosan kibomló célra találást, amely a beszéd kulcsüzeneteit egymásba fűzte. A humoros felütés, amely szinte kötelező eleme ezeknek az évértékelő beszédeknek, most sem maradhatott el. A nyitány pikantériáját az adta, hogy két baloldali értelmiségi (Esterházy és TGM) kritikamentes felemlítésével integratívnak is tűnhetett volna ez a kezdet, az irónia csak a beszéd későbbi részei felől vagy a politikai kontextusból következtethető ki. A felütés rögtön a történelmi síkról és az évfordulók számítgatásáról szólt. Kezdetben úgy tűnhetett, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen a saját korfordulói miatt (5:58-tól), öncélúan tesz számolgatásokat.

Continue reading

Orbán Viktor évértékelő retorikája

AA beszéd itt tekinthető meg.

Orbán Viktor 17. évértékelő beszéde kevés hibájától eltekintve, egy retorikai szempontból jól megírt szöveg. A 2015. február 27-én elhangzott beszéd kezdetekor a feszültség jelei láthatóak voltak, azonban ezek fokozatosan eltűntek. Úgy tűnik, hogy a koncentrált készület elsősorban a szövegezéssel és csak másodsorban az előadásmóddal telhetett, amit elsősorban a gesztikuláció önkéntelen jelzései mutattak meg. Az alábbiakban néhány jelentősebb mozzanatot értékelünk, a zárójeles hivatkozások a fenti felvételre mutatnak.

Évértékelő beszéd 2015 Orbán Viktor

Majdnem hibátlan kezdet

A voltaképpeni évértékelő 3:20-nál indult meg és közel egy percen keresztül (4:05-ig) a beszéd helyszínének hasonlattá emelésével vette kezdetét. Ez az interakció kifejezetten előnyös, hiszen alkalmas a hallgatóság és az előadó közösségének (egy helyen vagyunk) érzékeltetésére, ezáltal is erősítve a kapcsolatot az előadó és a befogadó között. Az épület statikus valóságát, a felújítási munkálatok felidézésével dinamikus történetté változtatta a beszéd, ami a “régen rosszabb volt, most jobb” érték-telített ellentétén keresztül alkalmas metaforájává vált a kormányzásnak is. Ezzel az egyetlen ellentéten alapuló, történetként rövid, metaforaként viszont részletező képpel dióhéjban már el is végeztetett az évértékelés.

A szókép illősége azonban a miniszterelnök kritikusainak is lehetőséget ad a negatív minősítésre, hiszen az ellenzék éppen az épület többszörös átadása és befejezetlensége miatt a saját szemszögéből is a kormányzás jellemző metaforának tarthatja a Vár tövében elhelyezkedő, ezért hatalmi jelképiséggel is felruházott épület renoválására tett utalást. Akkor lett volna igazán hatásos ez a jól felépített retorikai elem, ha egyetlen félmondattal, de elejét veszi a metafora kétértelműségének. Így azonban egyszerre szolgált előnyére és hátrányára a beszédnek.

A feszültség jelei

A zavar jelei a beszéd első 7 percében jellemzőbbek, ezt követően fokozatosan tűntek el. Orbán Viktornál jellemző a szájszárazság, amit akár a 2006-os miniszterelnöki vita során is láthattunk a Gyurcsány Ferenccel folytatott televíziós eszmecserekor. Ez most is megjelenik például 4:57-nél. Ehhez párosul a papírok visszatérő rendezése, jellemzően felülről lefelé irányuló, ütögető mozdulattal. 4:10 és 4:20 között háromszor teszi ezt Orbán Viktor. A szájszárazság utolsó jelentékeny feltűnése (5:56-nál) az ukrajnai helyzetnél figyelhető meg, a beszédhang ezekben a percekben a legbizonytalanabb. Mindez fokozatosan átfordul egy határozottabb, megnyerőbb beszédmódba a második és a harmadik tapscsapda közötti szakaszban, amint arra még utalni fogunk.

A kigyakorlás hiányát mutatja, hogy 7:20-22-ig sikerületlen és esetlen kézmozdulatokat tesz a miniszterelnök, láthatóan eltévesztve a gesztikuláció idejét, hiszen 7:26-27-nél ugyanezek a gesztusok már a helyükön vannak és érzékletessé teszik a mondandót. Ez az időbeli tévesztés (elképzelhető, hogy a papíron is jelölt kiemelések kétértelműsége miatt) átmeneti bizonytalanságot sugárzott a hallgatóság felé. Fokozatosan oldódik csak fel az a kezdeti pozíció, amely a bal kézzel a pulpitusra támaszkodó felsőtestet és ezzel a szónok(lat)ot is elfordítja a publikum egyik szélétől. Jóval hatásosabb, amikor (8:38) a szuverén külpolitika taglalásakor mind a beszédmód, mind a taglejtés határozott és minden irányba nyitottnak bizonyul.

Kifejezetten rontásnak tekinthetjük a 35:30-nál a zsebre dugott kezet, ami korábban is megjelenhet, de az operatőr, szerencsétlenségére, ezt éppen megmutatta. A hibát rutinosan érzékelő szónok, hamar fel is hagy az antipatikus gesztussal, a reakcióidő rövidsége dicséretes.

Tapscsapda

A szakirodalom tapscsapdának nevezi azt a retorikai fogást, ami képes tudatosan tapsot előcsalni a hallgatóságból. Orbán Viktor régóta mestere ennek, mára az őt hallgatók különösebb erőfeszítés nélkül is reagálnak ezekre a “csapdaállításokra”. Ennek a beszédnek is előre eltervezett, erős részei a tapscsapdák, amelyek közvetlen visszajelzésül szolgálnak a szónoknak, lélektanilag egyben meg is erősítve a hallgatóságot a beszéd figyelemreméltóságában. Technikailag ez a beszédtempó lassításában, a fokozódó hangsúlyozásban, a fej és a kéz mellett az egész törzs bevonása valamint a kulcsüzenetté egyszerűsített verbális üzenetek kimondásával jön létre. Ha túl hamar indít a szónok, akkor a mondat végénél túlzottan meg kell emelnie már a hangerejét, hogy a tapson át tudjon törni a szava, ilyennel ebben az évértékelőben nem találkozhattunk, ami jó.

Egy helyen (11:22-31) nem sikerült a tapscsapda, amit pedig egy humoros élccel is előkészített a szónok, azonban láthatóan a hallgatóságot nem, vagy csak nagyon későn tudta bevonni, ezért a szimpla torok köszörülést követően egy archoz emelt kézmozdulattal duplázni kényszerült a Miniszterelnök, pedig, valószínűleg ez utóbbi nélkül is, a csend kitartásával, megérkezett volna a taps. Ezzel ellentétben mind a felsorolás, mind az igehasználat, mind a vokális jegyek által jól sikerült 22:08 és 23:32 között a sikerek tapsba fordítása.

Verbális közösségképzés

A legsikerültebb beszédelemek egyike, Orbán Viktor más beszédeihez hasonlóan, itt is, a többes szám első személyben elhangzott üzenetek közösségképző ereje. Ez, amint már utaltunk rá, először a jelenlévő hallgatósággal indul meg a helyszín tematizálásakor, de nagyon hamar és visszatérően az egész Országra kiterjed. A “mi-beszéd” ereje abban rejlik, hogy a hallgatóságnak tudatos távolságvételre van szüksége főleg akkor, ha a T/1-es megfogalmazás olyan általános alapvetésektől indul, mint amilyen a becsület, egyenlőség, tisztelet és más érték. A miniszterelnök most is árnyalatokon keresztül jutott el a 10. percet követően oda, hogy a mindenki által elfogadható “mi-mondatok” a kormány cselekvésének és szűkebb preferenciáinak az előtérbe helyezését jelöljék. Ez az okos és kiérlelt szűkítés annyira erősen működik, hogy amikor ritkán felmutatja a “mi-ti” azaz “kormány-ellenzék” ellentétet, az váratlanul érzékletesen távolítja el a politikai ellenfeleket. Az évértékelő beszédben 14:34 és 14:41 között játszódik le az a fontos váltás, ahol a tölcsérszerűen szűkülő “mi-beszéden” újra, hatásosan tud tágítani a miniszterelnök, amikor arra utal, hogy a “magyar embert” milyennek ismeri. És ez az ismeret újból képes először mindenkit egybefogni, ahogy korábban a T/1 használata önmagában is előkészítette ezt, majd egyre világosabban olyannak mutatja a magyar embert, aki a kormány jó intézkedései szerint is identifikálja magát. Az átmenetek jól kidolgozottak és az eredmény rendkívül hatásos: a közösség valóban előttünk születik meg.

*

Erénye ennek az Orbán-beszédnek is a szemléletessége (a legsikerültebb példája ennek 23:56-24:10 között hangzik el). Kevés szövegszerű hibája között említhető a “gürcöl” szó stílustörése (8:24-25) és a “legoptimistább” jelző nyelvhelyességi hibája (17:44) valamint az átmenet nélkül groteszkül ható halálozási ráták és GYED egymásutánisága (19:19-nél). Orbán Viktor következetesen, beszédeken átívelve használja a harci metaforikát, amely hadba szólítja Magyarországot, állandó (köz)jóért való küzdelemre inspirálva a lakosságot. Az ismétlés retorikai alakzata szlogenként visszhangzik a beszéd(ek) során, a miniszterelnöki kommunikáció védjegyévé válva. A befejezés pedig, reagálva a veszprémi kudarcra, éppen ezzel a küzdelmi metaforával képes átkeretezni a vereséget küzdeni akarássá.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.