Áder János újévi beszéde (2020) helyett

Köztársasági elnöksége során öt alkalommal készítettünk értékelést Áder János újévi köszöntő beszédeiről. Legutóbb azzal zártuk elemzésünket, hogy összegzésünkben jeleztük: megújulásra vár a műfaj. Mivel ez nem érkezett el, inkább csak rövid reflexiót szentelünk az idei, 2020-as beszédnek, hogy valamivel hangsúlyosabban kitérhessünk arra, hogyan lehetne a kívánt változást elérni.

Áder János 2020-as újévi köszöntője MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A 2020-as köszöntőbeszédről

A teljes felvételt a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán lehet elérni, ennek alapján reflektálunk a pohárköszöntőre. Három fontos problémája volt az idei beszédnek.

1) Vokális szempontból önmagában elég indok lehetett volna egy új felvétel készítésére az a kínosan hosszú, két másodperces, hangosított nyelés (2:34-től), ami az addigra kialakult szájszárazság miatt feltűnően, lépésről lépésre vált követhetővé. Ez az elhanyagolhatónak tűnő részlet azért fontos, mert már laikusok számára is könnyen észrevehető tükre az izgalom, fáradtság és a köztársasági elnök számára kényelmetlen beszédhelyzet hármasának. Bár Áder János a korábbi években is küzdött egy-egy ponton ezzel a jelenséggel, a végső változatok ennél csak igényesebb formában kerültek a nagyközönség elé.

banner_Elnoki_ujevi_koszonto_banner_2020

2) Az ünnepi szónok fejtartása majdnem végig, de 1:49-től hosszú időn keresztül egybefüggően enyhén jobbra (tehát rendezői balra) húzott. A választott ing nyaka túl szoros volt, emiatt előnytelenül a jobb oldalon kitüremkedett és felgyűrödött a bőr, miközben zakója a nyak bal oldalán enyhe résben eltávolodott a gallértól olyan hatást keltve, mintha nagy lenne. A vizuális problémákat a karok mozdulatlanul középre kulcsolt pozíciója és a jobb váll balhoz képest magasabb vonala is fokozta. Weisz Fanni egyébként elegáns ruhájának a szabása a vállaknál és a karoknál is dominánsan lezser hatású volt, ami az elnöki öltözék összeszorított hatása mellett éles kontrasztot teremtett, óhatatlanul is felerősítve ezzel a szónoki megjelenés lefojtottságát. Ugyanez a kettősség köti össze a jeltolmács természetesen gazdag gesztusait és harmonikusan változatos mimikáját Áder János gesztusainak a leszorítottságával és az erőfeszítést igénylő artikulációs mimikájával. Weisz Fanni tolmácsolásának az alsó zónáját az idei felvételen kitakarták a pezsgős poharak (pl. 2:53), ami a térben kialakított pozícióját, ti. a tolmácsolt szónok mögött áll egy lépéssel, vizuálisan előnytelenül erősítette fel. Az összhatás tekintetében tehát az elnöki öltözék önmagában, de különösen a jeltolmács öltözékével együtt, valamint a kamerabeállítások megválasztása, a poharak elhelyezése és a két szereplő testbeszéde által, együttesen a beszorítottság, a zsúfoltság és ezek miatt a szűkös kényelmetlenség érzetet sugározták, elsősorban Áder János retorikáját szűrkítve el. Ez a hangulat egy újévi köszöntőbeszéd elvártan nagyvonalú, ünnepélyes vagy oldott hangulatával nem tud harmonizálni.

3) A harmadik probléma verbális természetű. A szövegezés viszonylag világos és egyszerű vonalon haladt a nemzeti örökség, történelem és a hazai tájak irányából a környezetvédelem felé. Jó ötlet volt, hogy arra a vizuális elemre fűzték fel a beszéd felütését, ami a tévében a beszédet megelőzően volt látható, bár ezzel csak azoknak tették befogadhatóvá a beszéd kezdetét, akik élőben követték a műsort, ugyanis utólag ez a bejátszás már nem tekinthető meg. A problémás pont az idézethalmozásban rejlik, a markáns kulcsüzenet hiánya mellett, de ez utóbbi komplexebb okból nem tud megjelenni Áder János retorikájában, ezért ebben a rövid értékelésben csak az előbbivel foglalkozunk. Idézetekkel élni egy ünnepi karakterű beszédben érdemes. De ismerni kell a mértéket és ez most nem valósult meg, sajnos.

A legelső Szabó Zoltán-idézet (00:33) még harmonikusan illeszkedett a gondolatmenetbe, ezért gördülékenyen lehetett az átvezetéseit is befogadni. Egy perc múlva (1:34-től) azonban négy, egymással csak nehezen összeolvasható idézet sorjázott egymás után. Mind a négynek más a hangulata, kontextusa, modalitása, ebből következően mind a négyet, legalább a hangszín és a beszéddallam lehelletnyi különbségével kellett volna Áder Jánosnak előadnia. A 2:06-ig tartó halmozás tehát szűk félperc alatt azt kívánta volna meg a kamerák előtt, hogy egy képzett színészeknek és professzionális előadóknak is nehezen abszolválható színpadi jelenlétet mutasson meg a köztársasági elnökünk. A beszéd megszövegezői, megkockáztathatjuk, nem tudják felmérni ennek a retorikai kihívásnak a mértékét és nincsenek tisztában azzal sem, hogy szabad-e ilyen szintű kihívás elé állítani Áder Jánost, akinek nem csodáljuk, hogy a végére teljesen kifáradt a hangja, kiszáradt a szája és végül már a beszédszüneteket sem tudta jól szervezni a Szabó Magda-idézethez érve.

Bár az ókori retorikaelméletek is hangsúlyozzák a hármasságban szerkesztett beszédalakzatok harmonikus erejét, amitől pedig izgalmas eltérés lehet egy négyes szerkezet használata, ez semmi esetre sem értendő az idézethasználatra. Még egy mesterfokú előadástechnika sem tudná ezt jól kezelni, mert önmagában, a verbalitás szintjén van a probléma. Nem beszélve arról, hogy ha a szövegek kontextusát is ismernék a beszéd szövegezői, óvatosabban alkalmaznák a kiválasztott idézeteket. Legyen elegendő csak arra utalni, hogy Szabó Magda a Hullámok kergetése című prózai (tehát nem költői szóval írt – vesd össze: 2:10) művében a Szajna fejezet végéhez érve éppen az épített, városi és nem a természetes környezet dicséretére fogalmazta meg azt, hogy “A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni.” /Szabó Magda, Hullámok kergetése, Budapest, 1965, p. 85/ Ez csak azért probléma, mert a Petőfi és Radnóti sorok Magyarországról és annak a természeti valósága kapcsán hangzottak el, ez a Szabó Magda idézet pedig Párizsról, esetleg Németországról, de mindenképpen a mesterséges emberi világra utal eredetileg, miközben a négy idézetet Áder János ezzel a konklúzióval fogta csokorba: “Nincs teljes, egészséges emberi élet, a természet egészsége, teljessége nélkül.” (2:15) Ez egy klasszikus beszédírói hiba.

Hogyan lehetne megújítani az újévet köszöntő ünnepi beszédek műfaját?

Az újévi köszöntőbeszédek műfaji megújítása

Ideje van a változásnak. Forrás: Shutterstock

Az első kitörési pont: a témaválasztás. Ezt csak korlátozottan lehet általánosságban meghatározni, de ötletet lehetne meríteni a konkrét évfordulók számneveiből (2020), a küszöbön állásból mint határhelyzetből, ami elvezethet az élet különböző határhelyzeteihez. Az időtapasztalásunk törékenységéből: például, amikor mi ünnepeljük az éjfélt, a Greenwich-ben élő magyar honfitársaink még csak a vacsorához készülődnek, de a Laosz földjére látogató magyarok már a végén járhatnak az ünneplésnek. A Föld forgása és az idő múlása pedig átvezethető a tervek és eredmények számbavételére például. Egy évtized végén kifejezetten kínálkozik a számvetés az előző tíz év legfontosabb eseményeivel a közösség életében, ahogy a következő év(tized)re való előretekintés is kiemelő erővel bír. Ez semmi esetre sem felsorolásszerű, hanem értelmező vissza- és előretekintésként tudna csak működni. Ki lehet indulni abból, hogy azok, akik az adott szilveszteri köszöntő pillanatában születnek, egy képzeletbeli időugrást kezdeményezve, mit láthatnak majd belőlünk 18 vagy 50 év múlva és ezzel a felelősség kérdéseit lehetne felvezetni. Érdemes egyetlen, eszmei, de mégis konkrét magatartásmódra ösztönözni a közösség tagjait és azt minél több oldalról, mintegy mozgósító beszédműfajt imitálva, motiválóvá tenni. Ki lehet indulni a pohárköszöntés aktusából is: felidézve a pezsgőkészítés történetét vagy kóstolásának a művészetét, akár annak magyar vonatkozásaival is, vagy a koccintás protokolláris értelmét. De lehet beszélni az édes és a száraz pezsgő íze közti különbségről is. Ezek mind-mind felütésként vagy zárásként alkalmat adnak a hallgatósággal közös élmények vagy a megfogalmazandó üzenetek szóbahozására vagy lezárására: így például a nehézségek üzenete párosítható a száraz pezsgővel, az édes pedig az örömteliekkel. És a sor, az általános témajavaslatok szintjén is viszonylag sokáig folytatható. Ezek egymással való kombinálása pedig továbbnöveli a témajavaslatok számát.

A második kitörési pont: kapcsolat a hallgatósággal. Nem ismerjük a pontos nézettségi adatokat, ennek ellenére a nem reprezentatív, saját felméréseink alapján, az elmúlt öt évben úgy tűnik, hogy egyre kevesebben követik figyelemmel Áder János újévi köszöntőit. A politikai indíttatású indokoktól eltekintve, kizárólag a retorikai szempontoknál maradva, ennek világos kommunikációs okai is vannak. Röviden szólva: Áder János ezekben a beszédekben elveszítette a kapcsolatát a hallgatóságával.

Pedig ő és kommunikációs csapata is tudja, hogyan lehet már egy beszéd első percében úgy kapcsolódni a beszédét hallgatókhoz, hogy az megnyerő legyen. Erre láthattunk példát a 2019-es ENSZ klímacsúcson megtartott felszólalásában. Hasonló intenzitású entrée nyithatna kaput ebben a műfajban is. A hagyományos megszólítás elhalasztása vagy akár kihagyása mellett, a tévénéző vagy világhálón követő hallgatóság befogadási helyzetére lehetne akár a beszéd kezdetén, akár későbbi pontokon explicit utalást tenni. Meg lehetne szólítani a szónok mellett álló jeltolmácsot, vagy legalább rá lehetne mutatni egy egyszerű, például férfi-női, fiatalabb és idősebb generációk szembeállítását verbalizáló résznél. Kapcsolódni a fent említett témák személyes történetként való összefűzésekor lehetne igazán a nézőkhöz. A köztársasági elnöknek ehhez meg kellene osztania magából, gondolataiból, motivációiból, történeteiből és érzéseiből valamit. Ugyanis jelenleg nem érződik a képernyőkön keresztül az, hogy a képviselt üzenetek mögött ott állna a személye, emiatt több esetben kicserélhetőnek tűnik az előadó személye. Kis túlzással mindenki azt várja, hogy a beszéd végén a koccintás következzék, mert az a legszemélyesebb része a felvételnek. És a legfontosabb talán nem is más, csak ennyi: hiányzik a személyesség és ezzel a figyelmünk tárgya is.

A harmadik kitörési pont: szükség lenne a műfaj technikai felzárkóztatására is. A verbális történetmesélés kihívásához mérten vizuális történetmesélés felé kellene lépnie ezeknek a beszédfelvételeknek. Ezért elképzelhetőnek tartjuk azt is, hogy olyan bejátszások akasztják meg a beszéd állóképét, melyek nemcsak illusztrálják, de értelmezik is az elnöki köszöntő szavait. A bejátszások alatt akár a narráció folytatódhat is a szónok részéről és minimális változtatással, de új kameraállással lehetne visszatérni az állóképhez. Szükséges lenne, hogy Áder János el tudjon szakadni a súgógéptől és egészalakos képet is vállalnia kellene, váltogatva a jelenlegi pozícióval, de azt sem tartjuk ördögtől valónak, hogy elbúcsúzzon a Sándor Palota megszokott helyszínétől a felvétel kedvéért.

Ezek a megfogalmazott javaslatok elsősorban egy hosszútávú, öt évre kidolgozott, de minden évben a változásra nyitott kommunikációs koncepcióban nyerhetnék el a maguk teljességét. Így lehetőség nyílna arra is, hogy egy hosszútávon kidolgozott gondolati ív elevenedjék meg egy teljes elnöki ciklus köszöntő beszédei alatt.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Beszédekben Újszerű, Ékesszólásban Kifogyhatatlan 2020-at kíván mindenkinek a Szónok Születik Retorikaiskola

 

Áder János újévi beszéde – 2019

A Himnuszt követő percekben, Magyarország köztársasági elnökének ünnepi köszöntőjével indult útjára ez az év is. Áder János és a beszéden dolgozó stáb számos apró, mégis az összhatás szempontjából fontos módosítást hajtott végre a korábbiakhoz képest. Alábbi elemzésünkben a könnyebben észrevehető változásoktól fogunk a nehezebben kivehetőek felé haladni, számba véve a beszéd erényeit és hibáit. Az értékelésünk és így a hivatkozásaink alapjául is szolgáló felvétel a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán, ide kattintva tekinthető meg.

Áder János 2019-ben mondott újévi beszédének retorikai elemzése

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Térkezelés és a vizuális benyomások : háttér, öltözék, koccintás-baki

A 2018-as köszöntő beszédről írt elemzésünkben jeleztük, hogy új vizuális elemként láthatóvá váltak a beszéd során a pezsgős poharak is. Ezzel az elemmel közvetlenebbül érzékelhetővé vált a pohárköszöntő műfaja: a beszéd rövidségére való igény ennek alapján erősödött és dramaturgiailag a koccintást hangsúlyosabbá, feloldásszerűvé tették. A poharak elhelyezése 2019-ben határozottan jobb volt az egy évvel korábbinál, hiszen kevésbé tolakodott Weisz Fanni jelelésének az útjába. A nyakkendőszín kiválasztása, a fehér inggel és a jeltolmács letisztult, sötét zöld ruhájával, elegánsan harmonizált a háttérben elhelyezett, nemzeti színű lobogókkal.

A kamera közelebbi képen vette fel a beszédet, emiatt a szónok és a jeltolmács alakja is a korábbi évekhez képest jobban láthatóvá vált, ez a „közelengedés” szintén szimpatikus vizuális gesztusként értékelhető. Cserébe a háttér jobb oldalán látszó festmény alakjának a lábait túlságosan élesen világították meg, így a kép harmadik legfényesebb pontjaként a lábak alatt található, díszes órával együtt, óhatatlanul elvonhatták a figyelmet a kép bal oldalán beszélő Áder Jánosról. A fentebb már említett nemzeti lobogók elhelyezése az eddigi évek rendezett párhuzamosságához viszonyítva, most előnytelenül sokat mutatott a lobogók mögötti falból, ezért érdemes lett volna azokat újraigazítani, mert a jobb oldali lobogó bal szélénél egy olyan hosszanti díszítés látszik, ami ha csak néhány pillanatra is, de megintcsak akadályozza az összpontosítást.

Weisz Fanni ruhája határozottan előnyösebb a tavalyinál. A jeltolmács frizurája hasonlít arra a 2016-os változatra, amit az akkori ruhával a legjobb összhatásúnak értékeltünk, azonban most intenzívebb volt a haj becsavarása, ami különösen az Áder János felőli oldalon vált asszimetrikusan hangsúlyossá. A vizuális összhatás szempontjából jó döntés volt, hogy Weisz Fanni nem viselte a felvétel erejéig a jegygyűrűjét. Az ötperces beszéd végén, 2015 óta most először tört meg a koccintás koreográfiájának vizuális szimmetriája, Weisz Fanni ugyanis a jobb kezébe fogta a pezsgős poharat, így amikor a nézők felé fordultak, a korábbi szimmetrikus keret helyett, a jobb kezekbe fogott poharak a tökéletlenebb vizuális hatást keltették. Ez adódhatott abból, hogy a korábbi három évtől eltérően, Áder János most nem adta partnere kezébe a pezsgős poharat, ami ugyan csak a pillanat törtrészéig, de megzavarta Weisz Fannit (3:58), ezért nyúlt fáziskéséssel (3:59) a pohárhoz. Abból látszik igazán, hogy ez nem szándékos megoldás volt, hogy a 2015-ben mondott beszéd végén (4:47-4:48) határozott összhangban, mind a ketten egyszerre nyúltak a poharakért, szemben az idei kivitelezéssel. Az elnöki beszéd protokoll-közveítő szerepe miatt jövőre érdemes lenne visszatérni ahhoz a koreográfiához, amikor a pezsgőért nem a hölgynek kell nyúlnia.

banner_ujevi_koszonto_banner

Sormintaszerű poháremelés Forrás: keh.hu

A beszéd felépítéséről: a tökéletes(nek tűnő) szimmetria 

Az elmúlt évek újévi köszöntői közül az idei beszéden érzékelhető leginkább a gondolati egységek és alakzatok egyensúlyra törekvése. Ez a szerkesztésmód klasszikus, úgynevezett boltíves felépítésen alapul: az érzelmi és értelmi meggyőző erő a beszéd közepén fejti ki a legerősebben a hatását, addig kapaszkodik, azt követően ereszkedik a hallgatóság bevonása.

Áder János 2019-es pohárköszöntőjének kulcsüzenete így határozható meg: a magyar társadalom széthúzás helyett fogjon össze a fontos ügyekben, ehhez pedig ki-ki egyéni döntéseivel felelősségteljesen járuljon hozzá. Az egyéni döntések meghozatalakor mozgosító beszéd utalt az elmúlt hetek civil és parlamenti tiltakozásaira, a 2019-es EU-s választásokra, a klímaváltozásra és a magyarság összefogására.

A beszéd szerkezetét így alakították ki:

  1. Bevezető (idézetre fűzött anekdota): 0:00-1:03
  2. Kulcsüzenet tételszerű megfogalmazása: 1:04-1:30
    • Kulcsüzenet tagadáson alapuló kifejtése: 1:31-2:31
    • Kulcsüzenet igenlésen alapuló kifejtése: 2:32-3:27
  3. Lezáró szakasz (idézet és jókívánság): 3:28-3:58

Részletesebb elemzés nélkül, már pusztán az időarányokból is kitűnhet a mintaszerű arányosítás. (A bevezetés mindig a befejezéssel alkotott páros hosszabb tagja, mivel a hallgatóság figyelmének összegyűjtése időt vesz igénybe.) Keretet alkottak két idézettel, ami tematikailag a szeretethez kötve, párhuzamossága által a teljesség érzetét sugallta a befogadók felé.

A beszéd központi részét deduktív kifejtési rendben, tehát az általános, összefoglaló tételtől az egyedi példákig jutva tárgyalta a beszéd. Az egyedi példákat pedig kétféle retorikai alakzat segítségével alakította ki a beszéd írója: egyrészt az ismétlésen alapuló, visszatérő mondatkezdetek (nemet mondhatunk/igent mondhatunk), az úgynevezett anafora alakzataként (vö. M. L. King Van egy álmom kezdetű beszédével) a párhuzamosságot és ez által a nyomatékosító erőt képviselték. Másrészt a „nemet mondhatunk” és „igent mondhatunk” mondatkezdetek közötti ellentét élesíti a két oldal cselekvéseinek a kontúrját és automatikusan feszültséget teremt a beszéden belül. Ez a feszültség, a párhuzamos alakzatokkal és a keretezéssel elviekben éppen arra elég, hogy megemelje a figyelmet és a hallgatóság bevonódását a központi résznél, tehát egy lapostetős alakzat helyett valóban boltív jöjjön létre.

Csakhogy egy ilyen rövid beszéd esetében, minden egyes szövegelemnek az alakzatba illeszkedőnek kell lennie ahhoz, hogy a beszéd boltíves szerkezete kialakuljon. Egy helyen, sajnálatos módon, a korábban jó érzékkel felépített feszültségteremtő ellentétezés összerogyott Áder János újévi köszöntőjében: a rövid ellenpontozáskor ugyanis tilos lenne mind a nemleges oldalon, mind az igenlő oldalon szerepeltetni ugyanazt a témát, jelen esetben a klímaváltozást. Ez az, amiért a beszéd szövege a befogadóban nem egy jó értelemben vett feszültséget teremtett a harmadik perchez érve, pedig ettől válhatott volna izgalmassá a gondolatmenet, hanem az ív kiteljesületlensége miatt, éppen a klímaváltozás megismételt említése az elcsépeltség benyomását keltette.

Ahogy az energiamegmaradás igaz a fizikában, úgy a feszültségmegmaradás törvénye is igaz a retorikában. Ezért az ellenpontozásból származó feszültség, természetesen, így is hatott a befogadókra, csak éppen a feltételezhető szónoki szándékkal ellentétesen, hiszen a kulcsüzenetben foglalt összetartozás-eszmény helyett az össze nem érő beszédív ugyanazt a kétosztatú szólamot ismétli meg kicsiben, amit a magyarok össztársadalmi szétszakítottságából fel akart számolni a beszélő.  A hallgatóság ezt nyilvánvalóan nem ilyen analitikusan fogadja be, csak önkéntelenül annyit érzékel a beszéd első meghallgatásakor, hogy van(nak), amire(/akikre) nemet mondunk és van(nak), amire(/akikre) igent, a kettő között pedig nem híd, hanem szakadék van, miközben a szöveg kerete a szeretetről szól. Ez azonban még csak a verbális kommunikáció szintje, ami köztudottan a retorikai hatásgyakorlás 30%-át teszi ki.

Amitől megbomlik az egyensúly: identifikációs elszólás, másra mutatás és a szavak száma

Három apróság: Áder János nyelvbotlása, Weisz Fanni egyik jelelő mozdulata és az imént részletezett nemleges és igenlő szövegrészek szavainak a száma. Ezek azok a tényezők, amik annak ellenére, hogy önmagukban úgy tűnhet, nincs nagy horderejük, mégis elmozdítják a pártatlanságot az egyik irányba, ezzel bontva meg az alapvetően egyesítő szerepben álló szónoki pozíció egyensúlyát.

Werk.jpeg

Forrás: MTI/Szigertváry Zsolt

Aki figyelmesen hallgatja azt a felsorolást, aminek a középső tagja 1:41-nél hangzik el, észreveheti azt az identifikációs elszólást, ami egy egyeztetési hibában ölt testet. A megírt mondat eredetileg így szólhatott: „Mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi a hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban méltóságukban sértő cselekedetekre.” Ehelyett azonban Áder János az első nemleges kifejtő mondat első felsorolásának második szavában mást mondott 1:41-nél, a hangzó szöveg átírata ez: „Mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi a hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásunkban méltóságukban sértő cselekedetekre.” (kiemelés tőlem H.M.) Az 1:38-tól fokozatosan felgyorsuló beszédtempó, a hangerő megemelése és a felsorolás minden tagjának nyomatékosító hangsúlyozása valamint a homlokránc erősödése és a szemkörnyéki izmok összehúzódása együttesen azt sugallják, hogy Áder János érzelmileg bevonódott és éppen a számára legfontosabb üzenetek kimondásánál jár. A retorikai szakirodalom a pszichológiaival egybehangzóan vallja, hogy érzelmi bevonódás minden esetben megmutatja, hogy a szónok pontosan hol és hányadán áll az elbeszéltekhez fűződő személyes viszonyában. Az ünnepi szónok, ennek alapján világos, hogy azok között áll, akik úgy érzik, hogy az elmúlt időszakban a hétköznapi életet mérgező valóság veszi őket körbe és önazonosságuk sérül. Velük sorsközösségben, eredetileg talán többes szám első személyben fogalmazta volna meg ezt a részt, azonban a pártatlanságra és a függetlenségre törekvő végleges szövegalkotási stádiumban eltávolíthatták ezt a közvetlenséget, ami ezen a ponton mégis kibomlott. Ismerve a karácsonyt megelőző, budapesti tüntetések és tiltakozások eseményeit, elképzelhető, hogy kifejezetten ezekre és az itt tapasztalt viselkedésre vonatkoznak Áder János szavai. Sólyom László elnöki beszédei óta nemigen tapasztalható közéleti reflexió és állásfoglalás ez, ami Áder Jánosnál még ebben a visszafogott formában is szokatlan.

Kevésbé a szónokon és még kevésbé a jeltolmácson múlt az a hatás, ami akkor keletkezett, amikor a „másokra való mutogatás” elutasítására buzdított a szónok (1:49-50). Weisz Fanni a mondat zárását jelelve ekkor Áder Jánosra mutatott, ami, függetlenül attól, hogy ez a jelnyelvben helyes vagy helytelen mozdulatnak számít, azok számára, akik a beszéd nézői, Ádert újra úgy pozicionálta a térben, mint akire áldozatként mutatnak. Ezen a ponton, Weisz Fanni nonverbális gesztusának a kontextusában Áder üzenete így is érthető: „mondjunk nemet arra, hogy rám mutogassanak és vállaljuk inkább a saját felelősségünket.” De legalábbis azt a hatást tovább fokozza a mutató ujjal határozottan Áder Jánosra irányított gesztus, hogy a szónokot azonosítsuk azzal a negatív kifejtést tartalmazó oldallal, amelyikkel egy mondattal korábban a saját nyelvbotlásával már azonosította önmagát.

A harmadik apróságnak tűnő szempontunk, ami képes megdöntenie a törékeny egyensúlyt, ismét a verbalitás szintjén figyelhető meg: a szavak száma. Amikor a nézői élmény annyit ragad meg, hogy fontosabb az, amire nemet kell mondani, mint az, amire igent, akkor az abból is fakad, hogy bár két ugyanakkora bekezdés szól a negatív és a pozitív oldalról, hiszen még hangzó szövegként is csak 5 másodperccel hosszabb a negatív lista és bár ugyanúgy ötször szerepel a „nem” szó a negatív passzusban, mintahogy ötször mondja ki Áder János az „igen” szót, a beszédírónak tudnia kellene, hogy itt nem matematikai, hanem lélektani aránnyal kell mérni, ha egyensúlyt vagy a fentebb említett boltíves szerkezet hatását kívánja elérni. Mivel élesebb az emberi fül a tiltásra, mint a pozitív tanácsra, eleve egyharmad-kétharmad arányban kellett volna teret engedni a pozitívumok javára. Ezzel szemben az időbeli viszonyok inkább a negatív oldal felé tolódnak, ráadásul az érzékeletesebb jelzők és a kifejezőbb szóképek (a legszebb példa: környezetünk felelőtlen kirablása 2:20-tól) is a negatív oldalon hangoznak el, a hangerő és a mimika fokozottságáról nem szólva. A pozitív oldalt az arányok módosítása mellett azzal is erősíthették volna a beszéd alkotói, hogy az anaforákat epanalepsis alakzattá fejlesztve az „igent mondhatunk” mondatkezdetekből kialakított bekezdés zárása is ez: igent mondhatunk. Ennek az alakzatnak a belső keretezése tovább erősíthette volna a pozitív oldalt azért, hogy végül az ellenpontozás sikeresen teremtsen feszültséget.

Végezetül egy szó az artikulációról és egy a szájpittyesztésről:

Áder János sokkal érthetőbben beszél és szebben artikulál most, mint öt évvel korábban. Különösen az ajakréses hangoknál látszik a törekvés, és bár még mindig nem természetes néha a résképzés (pl. 3:17), jobb, mint volt. Az ajakkerekítéses hangokat természetesebben formálva (a legszebb példa a „magyar” szó ejtése 3:02-nél), alig harapja már el azokat, emiatt az összhatás is egyértelműen kedvezőbb. Cserébe 1:21-22-nél az „az újév” és 2:48-nál az „az egymással” szavakat egybehadarta, ami miatt érdemes lett volna újra venni a beszédet.

A szemöldökjáték mellett (pl. 0:21, 0:38, 0:48, 3:38) 2019-ben a markáns mimikai elemek közül a szájpittyesztéssel is találkozhattunk a köztársasági elnök ünnepi pohárköszöntőjében. Két alkalommal élt ezzel, mind a kettő a beszéd lezáró szakaszában tűnt fel. Az első 3:42-nél indul és majdnem egy egész másodpercen keresztül kitart. Bátortalan első fázisból, egy bátrabb második fázisban teljesedik ki. A mimika kifejező és illeszkedik a verbális üzenethez. Bár érzékelhető rajta a megtervezettség, mindenképp üdvözlendő, hogy gazdagította a kifejező erejét. És hogy lássunk ellenpéldát is, 3:56-nál találkozhattunk a szájpittyesztés második előfordulásával, ami funkció híján felesleges beleragadás volt az előző mimikai kifejezésbe, emiatt olyan benyomást kelt a szónok, mintha a tükör előtt gyakorolná a beszéd lezárását. Mivel továbbra is nagyon visszafogottan engedi életre kelni az arcjátékát, még mindig elszigeteltek és ezért feltűnőek ezek a nonverbális kifejezések, de ahogy az ajakkerekítéses artikuláció is javuló tendenciát mutatott, ez is jó irányba mutat.

Összegzés:

Egy klasszikus, de kimunkált és ezért igényes koncepciót sejthetünk a 2019-es pohárköszöntő mögött. A szövegalkotás két ponton, a szónok érzelmi bevonódása pedig további egy ponton szárnyaszegetté tette az emiatt csak majdnem sikeres beszédaktust. A megbomlott egyensúly helyett retorikailag az is jó út lett volna, ha Áder János hitelesen vállal egy konfrontációt akár nyílt aktuálpolitikai állásfoglalást is megfogalmazva, vagy az is sikeres lehetett volna, ha megőrzi a távolságot, de ehhez egy nagyon elegáns és precíz egyensúlyt kellett volna végig fenntartania a beszédben. A jövőben az apróbb hibák kiküszöbölése mellett, meglátásunk szerint, lépnie kellene a köztársasági elnökünknek: vagy közvetlenebbé és markánsabbá válnak az elnöki megnyilatkozások, vagy pedig másként kell a műfajt megújítania, akár tematikus beszédekkel, akár más eszközökkel.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Boldog 2019-et és sikeres beszédeket kívánunk ebbez az évben is minden olvasónknak!

Orbán Viktor tusványosi retorikája

Az alább olvasható összehasonlító elemzésünk rövidített változata a 168óra 2017. július 27. nyomtatott számában jelent meg először. A teljes szöveg tehát itt olvasható először, maga beszéd pedig itt tekinthető meg:

Retorikai kaleidoszkóp

Orbán Viktor 2010 óta megtartott tusványosi előadásai, retorikai szempontból egységesen építkeznek. A XX-XXI. századi történelmi múlt elemző felidézése a beszédek első harmadáig uralják a témaválasztást, amit a magyar nemzet jövőjének átgondolása követ. Ezt a jellemzően európai (2010–2014), sőt globális (2015–2017) üzenetekkel tarkított érdemi részt keretezi a konkrét tusnádfürdői hallgatóság, rajtuk keresztül pedig a határon túli magyarság direkt megszólítása a beszédek elején és végén. Ennek a külső keretnek az első tagját humorral és iróniával fűszerezve hallgatóinak megnyerésére, második tagját pedig jellemzően (pl. 2017) befogadói politikai mozgósítására használja Orbán Viktor.

A szerkezet és megszólalásmód sematizmusára vetett pillantás után felmerül a kérdés, hogy van-e a sajátossága a magyar miniszterelnök tusványosi retorikájának? Van, ha például a budapesti évértékelő beszédekhez, parlamenti felszólalásokhoz képest vizsgáljuk a Tusnádfürdőn elénk táruló képet. A „szabadegyetem” szóösszetétel szabadságra utaló előtagját nemcsak politikai, hanem stilisztikai vagy öltözködésbeli szabadságként is értelmező előadók sorába illeszkedik Orbán Viktor retorikája is. Mindig ülve ad elő, ami a könyöklő pozíció felvételével radikálisan csökkenti az előadói gesztikuláció lehetőségeit. Ebből is következik az áll gyakran visszatérő simogatása, amely bölcsességet és a gondolkodás folyamatát hivatott szimbolizálni, de a szorongás csillapításaként is értékelhető, ha túl gyakran él vele a szónok (pl. 2017). Az idei előadás oldottságát fokozta egy kék golyóstoll kézbentartása is, ami azonban egyrészt színben ütötte az előadó ingének zöldjét, másrészt alkalmat adott a toll bizonytalanságot kifejező babrálására, harmadrészt a beszéd elején felsorolt eredmények („Mitől erős egy állam?”) egyes pontjainak kipipálására, a hangsúlyosak bekarikázására is késztették a miniszterelnököt. Ez utóbbi mozzanat ugyanazt a spontaneitást és együtt gondolkodást hivatott kifejezni, mint az öltözék megválasztása, azonban általa felhívta a figyelmet Orbán Viktor egy másik vitatható előadói döntésére: jelentős beszédeit nem szabadon, hanem jegyzetekhez kötve adja elő. Pedig Tusványos éppen az oldott előadói légkör ellenpontjaként komoly programadó beszédeknek ad otthont (pl. 2014), amelyek hatékonyságát megsokszorozná a teljesen fejből mondott beszédek ereje.

Nem kérdés, hogy nyakkendő nélkül öltözködik ezeken az alkalmakon, de a Kossuth Rádióban adott interjúk oldottságán is túltesz a tusványosi beszédek során a miniszterelnök öltözéke. Az idei beszédhez választott ing színénél előnyösebb volt a 2016-os kockás változat. Ez a vezetői öltözködés két alapvető vonulata közül „a nép közé tartozás” irányát, az öltönyválasztásnál is radikálisabban fejezi ki. Ennek az arculatnak nonverbális megjelenését a mimika oldottságában (előadóként csak a választási győzelmet követő beszédeknél enged meg magának ennyi mosolyt), verbális megjelenését pedig a megszólítások („Zsolt”, „püspök urunk”) és kiszólások kötetlenségében fedezhetjük fel. Valójában a retorikai bravúr mind a kötetlenség arculatán, mind az „egy vagyok közületek” üzenetén keresztül, ám azokon túl születik meg.

Az önmagából többet megmutató karakter egy nyilvános szereplő esetében mindig képes a közönség kíváncsiságát felkelteni. Ezt fokozza az előadást követő kérdés-válasz rész is, ahol bárki a jelenlévők sorában kérdést intézhet az előadóhoz. A híres és rangban távoli vezető megközelíthetővé válása, illetve emberi arcának megmutatása a hallgatóság szimpátiáját példátlan mértékben fokozhatja az előadó iránt. Tusványoson ezt a lélektani mechanizmust működteti Orbán Viktor retorikája.

Verbálisan ezt fejezi ki minden tusványosi beszédben az, hogy bonyolult összefüggésekről és összetett problémákról „leegyszerűsítve”, „világosan fogalmazva”, „racionálisan”, „ebben a körben köntörfalazás nélkül” szól hallgatóságához a rétor. Ennek a kiváltságos beszédmódnak a beavatottjai a hallgatók, akik évről évre egy olyan identitást is kapnak Orbán Viktortól, amely az ellentét alakzatára épül. Felsorolások, jelzők és hasonlatok alkalmazásával, tehát ismétléssel és szemléltetéssel, hatékonyan két részre osztja a világot. A két világ közötti lényegi különbséget egyetlen ellentétpárban fogalmazza meg és ezt a személyes névmások tudatos hangsúlyozásával azonosítja, illetve elválasztja a hallgatóságától. Így jött létre a mi okkeresők – ők célkeresők (2013), mi illiberálisok – ők liberálisok (2014), a mi országunk biztos hely – a minket körülvevő bizonytalan világ (2015), mi vagyunk az új Európa – ők a régi Európa (2016), mi Európa védelmezői vagyunk – ők a migrációs válság előidézői és haszonélvezői ellentétpárok. Az egyes szám első és többes szám első személyű névmások észrevétlen felszerélésben rejlik az a vezetői fogás is, amely a hallgatóság identitását újból és újból kicseréli az előadóéval. Orbán Viktor számos esetben akkor beszél többes szám első személyben, ha a saját akaratát kommunikálja (pl. „mi magyarok harcolni akarunk” 2011), amikor pedig feltűnik a tusványosi szónoklatokban az egyes szám első személyű névmás, a mindenki által belátható trivialitásokat fogalmazza meg az előadó („Én ez utóbbiak közé tartozom” ti. aki belátja trivialitásokat 2015). Ekként a józan ésszel bírók képviselőjeként láttatja magát a beszélő, ha magáról szól és egyéni elhatározásait a közösség nevében fogalmazza meg, azért, hogy, Platónnal szólva, retorikája a lelkek irányítása legyen. Olyan ez a retorikai teljesítmény, mint egy kaleidoszkóp: véges számú elem okos elrendezéséből egy színes világ képét teremti meg.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Béri László Renátó OCD lelkigyakorlatos retorikája

A Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia 2016-os Nagyböjti Estéinek második alkalmán tartott beszéd itt nézhető meg:

A fiatal kármelita szerzetes figyelemreméltó retorikai teljesítménye az elmúlt években fokozatosan érlelődött meg. A népszerű lelkigyakorlatos előadó három alkalomból álló nagyböjti beszédsorozatának első estéjét az Istenképeknek, a most elemzett alkalmat az emberképnek és a 2016. március 16-i alkalmat az Egyházkép témájának szenteli.  Mitől vonz kéthetente szerda esténként ötszáz embert ez a program? A következőkben az erre a kérdésre adható retorikai válaszokról lesz szó.

Humor és közvetlenség

A kármelita szerzetes retorikájának visszatérő eleme a humor. Kiszámíthatóan jégtörő funkciót biztosít az előadások nyitányánál elhelyezett vicces elemek alkalmazásával. Az Istenképek előadás kezdetén 01:45-től hangzott el két, a közönséget megnyerő, humoros megjegyzés. Az Emberkép előadásban ugyanígy kettős kötést alkotott 01:00-tól egy történetmondásos szerepjátékon (Psota Irén) és a Kis Grófo Mert a nézését meg a járását című örökbecsűjére tett utalás által (02:25-től).

Bővebben…

Áder János újévi beszéde – 2016

Kép forrása: hirado.cms.mtv.hu

Áder János köztársasági elnök 2016-os évet köszöntő beszéde itt tekinthető meg. A beszédhez fűzött elemzésünk konklúzióját előrebocsátva, megállapíthatjuk, hogy ez a retorikai esemény valamivel többet kísérelt meg elérni, mint például a 2015-ös beszéd, összességében még sem járt sikerrel.

A beszéd vizuális hatásai

A december 29-én felvett beszéd beváltotta az előző újévi beszéd kapcsán megfogalmazott reményeinket, ami a térelrendezést illeti: Weisz Fanni pont jó helyen állt a nemzeti trikolór és a díszfüggöny között, de az elnök sem szorult ki a felvett kép szélére. A korábbiaknál távolabbról vett kép ideális végeredményt hozott. Az elnök előtérben maradt, a jeltolmács diszkréten hátrébb állt, kettősük látványa nem keltette a zsúfoltság benyomását.

Bővebben…