Borbély Alexandra TED-beszédének elemzése

Borbély Alexandra a TEDxLiberty Bridge Womenben– Steiger Anita retorikatréner beszédelemzése a beszédelemzések sorozatban jelenik meg.

Én viszont egész életemben tudtam, hogy a békét akarom választani, hogy én döntöttem el, hogy erre az egészre haragszom, vagy különlegesnek érzem magam tőle.” / Borbély Alexandra

Tud-e egy színész civilként hitelesen jelen lenni a színpadon a reflektorfényben? Milyen üzenetet tud átadni hallgatóságának? Egy érzelmileg meghatározó témát hogyan tud úgy előadni, hogy ne vegyék át az irányítást az érzelmei a színpadon – de meg is tudjon mutatni belőlük valamit a hallgatóság számára? Jobb-e a történetmesélése egy színésznek?

Continue reading

Mi legyen a kezemben előadás közben? – Lámpaláz-csillapító 7.

Mi legyen a kezemben, miközben előadok?

Lehetőleg semmi. A kezek ideális esetben egyedül a gesztikuláció és az elhangzottak illusztrálására szolgálnak, szükség esetén léptetik a diasorunkat. Újabb részlet a készülő tankönyvünkből.

Sokszor azonban a lámpaláz levezetésének legegyszerűbb módjaként tudattalanul (vagy önmaguknak tudatosan “megmagyarázva”) azt választják a kezdő előadók, sőt nem ritkán a komolyabb rutinnal rendelkező beszélők is, hogy ujjaikkal egy tetszőleges tárgyat babrálni kezdenek. Képzéseink résztvevői legkönnyebben ezen a visszatérő és indokolatlan mozgássoron keresztül tudják felismerni egy szónok szorongásának a jeleit. És valóban, jól látható jele ez annak, hogy valaki a komfortzónáján kívül állva beszél.

Continue reading

Mit ne igyak előadás előtt? – Lámpaláz-csillapító 5.

Bár egy bejegyzésünk már foglalkozott a szorongás jelei közül a túlzott szájszárazság kínjával, a jelenség gyakorisága miatt nem árt még egyszer visszatérni erre. A szorongás csökkentését sokféleképpen el lehet kezdeni, de biztosan segít, ha elkerüljük azt, ami felesleges nehezítést jelent. Mit ne igyak, melyek azok a tiltólistás italok, ameket nem szabad előadás előtt fogyasztani ahhoz, hogy a szájszárazság növekedését elkerüljük? Lámpaláz-csillapító sorozatunk ötödik része következik.

Continue reading

Egy pohár víz és három zsebkendő – Lámpaláz-csillapító 3.

Készülő tankönyvünk egyik fejezetét kínáljuk soron következő lámpaláz-csillapító harmadik cikkeként, melyben a főszereplő meglepő módon egy pohár víz lesz.

Akár van pulpitus, akár nincs, hozzátartozik az előadói tér előkészítéséhez egy olyan állvány vagy asztal  elhelyezése, amelyre egy pohár vizet és néhány zsebkendőt elhelyezhetünk. Most is igaz, hogy az állvány nem takarhatja el az előadót és nem is akadályozhatja a mozgásban. A lámpaláz csillapításához azonban jelentősen hozzá tud járulni, ha megteremtjük a terem egészén belül azt a helyet, ami a saját előadói szükségleteinket szolgálja.

A jelige: Otthonosságot az idegenbe! Így csökken ugyanis a kiszolgáltatottság érzése, hiszen van egy olyan pont az előadói térben, amely nem a szereplés kitett állapotához kötődik, hanem egy olyan hely, ahova mi fordulhatunk segítségért, ha szorított helyzetbe kerülnénk. Miért pont egy pohár víz és három papírzsebkendő az, amit mindenképpen készítsünk itt ki? Görgess lejjebb a válaszért!

pohár víz

Csillapítsd a lámpalázad!

A szájszárazság ellen is jó

A lámpaláz mögött rejlő izgalom az előadók többségénél úgy (is) jelentkezik, hogy kiszárad beszéd közben a szájuk. Ennek az a biológiai indoka, hogy a természetes kipárolgás mellett, amely amúgy is jellemző a beszéd során, a stressz hatására radikálisan fokozódhat a szárazságélmény. A nyáltermelésünk ugyanis idegi alapon működik, és a stressz rendszerint blokkolja azokat az idegi parancsokat, amelyek stresszmentes állapotban a nyálmirigyek természetes munkáját biztosítják.

Mindebből a gyakorlatban annyit érzékelünk, hogy az előadás előtti pillanatokban (akár már a nap elején, de lehet, hogy csak a felkonferáláskor) vagy a mikrofonhoz lépve, esetleg egy beszéd közbeni gondolatvesztésnél hirtelen elsivatagosodik a szánk. Nehezebben pereg a nyelvünk, kellemetlen a beszéd, akár fojtogató vagy köhögésre ingerlő irritáció is megjelenik, ha huzamosabb ideig kell így beszélnünk. És hányan beszélnek akár órákon ebben az állapotban! Belegondolni is rossz, amikor egy-egy jelentkező arról számol be, hogy évek óta küzd a szájszárazsággal, pedig rendszeresen ad elő.

Continue reading

Új kurzusunk Warren Buffett-kedvezménnyel indul

Tudta, hogy a világ 4. leggazdagabb embere, Warren Buffett 1951-ben, 21 évesen, 100 dollárt költött egy olyan tanfolyamra, amely nyilvános beszédekre készítette fel, hogy legyőzze a lámpalázát?

Az akkori összeget átszámítva, ma ez megközelítőleg 966 dollárt, azaz majdnem 250.000 Ft-ot jelent. Ez a befektetése,  saját bevallása szerint, ahhoz is hozzájárult, hogy sikerrel kérje meg későbbi felesége kezét. Később egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a retorikai képzettség megkétszerezheti a szakmai adottságok piacképességét és könnyen lehet, hogy élete valamennyi befektetése közül a legjobb az volt, amikor nyilvános beszédet tanult. A tanfolyamot a már idős Dale Carnegie vezette. Buffett a mai napig irodájának falán őrzi a tanfolyam tanúsítványát:

Warren Buffet retorikatanfolyamának tanúsítványa

Szeptember 19-én induló, öt hónapon át tartó alapozó kurzusunkon a hétből még 0 szabad hely vár betöltésre. Az idén 87 éves Warren Buffett és az őt képző Dale Carnegie előtt tisztelegve, most kedvezményt biztosítunk a szeptember 8-ig jelentkezőknek a kurzus díjából. A 20, egyenként 120 perces alkalmakból álló kurzus helyszíne Budapest belvárosa lesz és az alábbiakra készíti fel a kurzus résztvevőjét:

  1. Kommunikációs stratégiák és elméletek
  2. A nyilvános beszédre való felkészülés lépései
  3. A nyilvános beszéd műfajai
  4. A nyilvános beszéd részei
  5. Lámpaláz menedzsment
  6. Bakik kezelése
  7. Tapscsapda
  8. Időmenedzsment
  9. Tárgyalástechnikai alapok
  10. Prezentációs technikák
  11. Légzés- és beszédtechnikai alapok
  12. Kiállás a színpadon
  13. Felolvasástechnika
  14. Férfi és női kommunikáció különbségei
  15. Értő figyelem és a segítő beszélgetések retorikája
  16. Nonverbális kommunikáció
  17. Visszacsatolás négyszemközt és nyilvánosság előtt
  18. Vizuális kommunikáció és megjelenés írásban és személyesen
  19. Kérdések kezelés az előadás közben és után
  20. Nyelvhelyesség és helyesírás
  21. Stilisztika
  22. Manipulációs technikák elemzése
  23. Érveléstechnika

A 2017 szeptember és 2018 februárja között zajló tanfolyamot sikeresen elvégző csoporttagok gálaesten mutatják be tudásukat egy arra érdemes közönség előtt, amelynek díja szintén benne van a kedvezményes árban. A kurzust Steiger Anita és Hoványi Márton fogják vezetni, kiegészülve retorikaiskolánk új trénerével. A csoportba való bekerülés feltétele egy felvételi interjú, amely a jelentkező retorikai képességei mellett elkötelezettségét és a csoportos munkára való alkalmasságát méri fel. Jelentkezés és bővebb információ ímélben lehetséges. Az akció igényléséhez, kérjük a tárgyban feltüntetni a “Warren Buffett-akció” kifejezést is. Jelentkezési cím: info@retorikaiskola.hu.

Legközelebb várhatóan 2018 januárjában indítunk alapozó kurzust.

WarrenBuffetonPublicSpeaking

“A nyilvános beszédre felkészítő kurzusom lehet, hogy a legjobb befektetés volt az életemben.” Warren Buffett

Ürítsd ki a zsebed! Lámpaláz-csillapító 2.

A lámpaláz hatására olyan banálisnak tűnő szokás, mint az aprópénz nadrágzsebekben tartása, váratlan következményekkel járhatnak egy nyilvános beszéd során. Következzen az ezt alátámasztó történet, aminek már most előrebocsáthatjuk a konklúzióját: előadás előtt ürítsük ki a zsebeinket. A Lámpaláz-csillapító sorozat második története következik.

Ürítsd ki a zsebed!

Két évvel ez előtt, egy forró, tavaszi napon, Magyarország legjobb egyetemeinek egyikén, egy tudományos konferencia utolsó napjának utolsó előtti blokkja következett. Hárman voltunk előadók, egy hölgyet sorsoltak elénk, ő ült az előadói asztal közepén, mi pedig férfi előadókként a jobb és bal oldalán ültünk. Egy következő lámpaláz-csillapítónk során a hölgy előadására is ki fogunk térni, mert abban is volt tanulság. De előbb jöjjön a férfi kolléga, akinek az előadása az enyémet követte a konferencia programjában.

A pulpitus mögé állt, ami a mellkasáig ért, és a pulpitusra helyezett mikrofonba beszélt. Felül egy inget viselt, amit nem tűrt be, de legalább színre fehér volt. Előadónk alulra egy farmert húzott, hozzá illő cipővel. Zavarban volt, és a lámpaláz már a kiállásakor eluralkodott rajta. Azért, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, illetve legalább az egyik kezével “tudjon valamit kezdeni”, jobb kezét a nadrág zsebébe csúsztatta, amíg a másikkal a jegyzeteit igazgatta vagy gesztikulált. Elvileg a pulpitus kitakarta a zsebre tett kezet, ezért az elemi udvariasság hiánya láthatatlan kellene, hogy legyen, gondolhatta az előadó. Valójában a hallgatóság érzékeli a váll vonalánál a kéz pozícióján és mozdulatlanságán azt, hogy zsebre van téve a kéz.

A hallgatóság mindent érzékel

Ha ez elsőre nem tűnt volna fel valakinek, akkor segített  a következő hiba: előadónk az aprót nem a pénztárcájában, hanem pőrén a szóban forgó zsebében tartotta. És igen, a zsebbe dugott kéz pozíciója, a veszély elől biztonságot kereső elbújás lélektani maradványaként, ebben az esetben párosult egy olyan kotorászással is, ami az érmék ütemes forgatásával járt együtt. A zavarában pénzét csörgető kézmozdulat hangját pedig, mondanom sem kell, hogy kellőképpen felerősítette a mikrofon.

A hallgatóság homlokán hamarosan megjelentek a rosszalló ráncok és garantáltan mindenki elkezdte keresni a zajforrást. Előadónk pedig a rosszalló mimika láttán még idegesebb lett, feszültségét pedig még inkább a zsebében lapuló érmék játékával vezette le. A kínos jelenet ráadásul az előadás egésze alatt zajlott, ami még a megadott időn túl is tartott, ezzel a hallgatóság nem csekély frusztrációját váltva ki. És a legszomorúbb az, hogy a frusztrált előadónk egészen a mondandója lezárásáig nem jött rá, hogy mitől nem működik a kapcsolata a hallgatóságával.

A megelőzés

Mivel egyszerre mindent nem lehet megváltoztatni olyan ösztönös viselkedési mintákban, mint a kéz zsebre tétele, első lépésként azt javasoljuk, hogy minden zsebet rutinszerűen ürítsünk ki egy-egy előadás előtt. Ha nincs pulpitus előttünk, így elkerüljük a kulcscsomó vagy telefon alakját felvevő zsebeket értékes másodpercekig kíváncsian fürkésző tekinteteket is (“Mi lehet az a zsebében?”). Ráadásul, ha kezdetben nem tudunk uralkodni a lámpalázunkon, ily módon a zsebünk tartalmának piszkálása is elmarad, mindenki közös örömére.

Tehát mielőtt elfoglaljuk az előadói helyet, még a szünetben ellenőrizzük, hogy nincs-e bármi a zsebekben. A második lépés pedig az lehet, hogy elkerüljük a zsebre tett kéz gesztusát is. Mindez azért fontos, hogy az izgalmunk közben beinduló automatikus tevékenységek ne zárjanak minket egy olyan ördögi körbe, mint hősünket az aprópénze.

Ürítsd ki a zsebed!

Iskolaigazgatói retorika – intenzív kurzus

Iskolaigazgatói retorika: nem mindegy, hogy csináljuk!

Amíg a tanári kar és a diákság vakációzik, szakmai fejlődést és inspiratív töltődést egyszerre jelentő kurzust kínálunk Intézményvezetőknek. Augusztus 8-án és 9-én intenzív kurzust hirdetünk alap- és középfokú iskolák igazgatóinak, illetve az erre a posztra aspirálóknak. A két nap tematikája úgy épül fel, hogy az első napon a nyilvános beszéddel, második nap a vezetői kommunikáció egyéb kérdéseit vesszük szemügyre. A képzési napok tematikája egymásra épül, de külön is lehet jelentkezni rájuk. Részletekért gördítsen tovább!

iskolaigazgatói retorikaA vezetői kommunikációból és a speciálisan igazgatói beszédműfajok retorikájából készült kurzusunk egymástól függetlenül vagy egymást követően összefűzve is elvégezhetőek.

Első nap

Augusztus 8. 10:30-16:30, Budapest belvárosában

A kurzus első napja a nyilvános beszédhelyzetekben hivatott segítségére lenni az iskolaigazgatóknak. Azokat az iskolaigazgatókat várjuk kurzusunk első moduljára, akik szeretnének tovább fejlődni a következő területeken:

  • légzés- és beszédtechnika
  • mikrofonhasználat
  • kiállás, nonverbális kommunikáció
  • öltözék
  • optimális térrendezés és ültetés
  • stilisztika
  • felkészülés a beszédre
  • Műfajismeret:
    1. Tanévnyitó beszéd
    2. Tanévzáró beszéd
    3. Motivációs-értékelő beszéd értekezleteken
    4. Megemlékező beszéd (állami ünnepeken, évfordulókon etc.)
    5. Szalagavató beszéd
    6. Ballagási beszéd
    7. Érettségi bankett megnyitó beszéde
    8. Avató beszéd (pl. emléktábla, új épületszárny etc.)
    9. Iskolai műsorok, programok megnyitó beszéde
    10. Nyugdíjas kolléga búcsúztatása, új kolléga nyilvános bemutatása
  • osztott beszédfókusz (diákok, hozzátartozók, tanári kar, további munkatársak) és kapcsolattartás a hallgatósággal
  • visszacsatolás-technika

Paraméterek

A kurzust minicsoportban, legfeljebb négy igazgató számára hirdetjük meg, a csoportba való bejutáshoz a jelentkezőtől egy rövid (2-3 bekezdés) motivációs levelet várunk, amiben megfogalmazza, hogy miért van szüksége erre a képzésre és egy már elmondott beszédének a szövegére/vázlatára vagy a beszéd felvételének linkjére. A várható túljelentkezés miatt fenntartjuk a válogatás jogát. Jelentkezni és további információkat kérni a szonokszuletik@gmail.com címen lehet.

Második nap

Augusztus 9. 10:30-16:30, Budapest belvárosában

A kurzus második napja az intézményvezetői kompetenciák közül nem a nyilvános beszédhelyzetekre, hanem jellemzően a négyszemközti vagy tárgyalásos kommunikációs pillanatokra összpontosítanak. A következő tematika mentén szerveződik a szerdai nap:

  • igazgatói/vezetői szerep és önismeret
  • igazgatói irodák optimális kialakítása kommunikációs szempontból
  • nonverbális kommunikáció
  • értő figyelem és erőszakmentes kommunikáció
  • kommunikáció a tanári karral egységesen és a tanárokkal egyenként
  • állásinterjúk retorikája
  • kritikus üzenetek (pl. elbocsátás) kommunikációja
  • tárgyalástechnikai alapok (felkészülés, tárgyalási stratégiák, kiértékelés)

Paraméterek

A kurzust minicsoportban, legfeljebb négy igazgató számára hirdetjük meg. A csoportba való bejutáshoz a jelentkezőtől egy rövid (2-3 bekezdés) motivációs levelet várunk, amiben megfogalmazza, hogy miért van szüksége erre a képzésre és berendezett igazgatói irodájának két olyan fényképére, amin az irodába belépő szemszögéből és az igazgatói székből láttatja a helyiséget. A várható túljelentkezés miatt fenntartjuk a válogatás jogát. Jelentkezni és további információkat kérni a szonokszuletik@gmail.com címen lehet.

Még egy Szónok születik kurzust indítunk januárban

A keddenként induló csoportunk már betelt, ezért 2017. január 16-tól, hétfőnként 18 órától még egy tavaszi csoportot indítunk Budapesten. A kurzus elsődleges célja a sikeres nyilvános beszédre való felkészítés és a bevezetés más kommunikációs helyzetek kezelésébe. A csoportba való jelentkezéshez nem szükséges kommunikációs előképzettség. A kurzusunk végére elért haladó szintű előadói kompetenciával hallgatóink belépési lehetőséget nyernek más, speciális kurzusok elvégzéséhez is. A kurzus tematikája itt érhető el.

A hétfőnként öt hónapon keresztül 18.00 és 20.00 között tartandó tavaszi csoport trénerei Nagy Fruzsina és Hoványi Márton lesznek. A kurzus helysSzónok születik kurzus 2017 tavaszzíne a Jászai Mari tértől pár percre lesz. Legfeljebb hét embert tudunk a speciális, kiscsoportos fejlesztési módszerek miatt fogadni, jelenleg még 0 szabad hely van a csoportban. Kedvezményt biztosítunk a kurzus árából a nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkezőknek, az MCSSZ tagjainak, a Legfőbb Ügyészség és a TechTranszfer Iroda munkatársainak. Ha szeretné örömét lelni a nyilvános beszédben, így tud jelentkezni a kurzusra.

Legközelebb várhatóan 2017 őszén indítunk Szónok születik kurzust, erre előjelentkezést a szonokszuletik@gmail.com címen lehet kérni.

Iskolaigazgatói retorika februártól

Speciális kurzust hirdetünk két modulban az alap- és középfokú oktatásban dolgozó intézményvezetőknek. A vezetői kommunikációból és a speciálisan igazgatói beszédműfajok retorikájából készült kurzusunk egymástól függetlenül vagy egymást követően összefűzve is elvégezhetőek.

Első modul

A kurzus első modulja a nyilvános beszédhelyzetekben hivatott segítségére lenni az iskolaigazgatóknak. Azokat az iskolaigazgatókat várjuk kurzusunk első moduljára, akik szeretnének tovább fejlődni a következő területeken:

  • légzés- és beszédtechnika
  • mikrofonhasználat
  • kiállás, nonverbális kommunikáció
  • öltözék
  • optimális térrendezés és ültetés
  • stilisztika
  • felkészülés a beszédre
  • Műfajismeret:
    1. Tanévnyitó beszéd
    2. Tanévzáró beszéd
    3. Motivációs-értékelő beszéd értekezleteken
    4. Megemlékező beszéd (állami ünnepeken, évfordulókon etc.)
    5. Szalagavató beszéd
    6. Ballagási beszéd
    7. Érettségi bankett megnyitó beszéde
    8. Avató beszéd (pl. emléktábla, új épületszárny etc.)
    9. Iskolai műsorok, programok megnyitó beszéde
    10. Nyugdíjas kolléga búcsúztatása, új kolléga nyilvános bemutatása
  • osztott beszédfókusz (diákok, hozzátartozók, tanári kar, további munkatársak) és kapcsolattartás a hallgatósággal
  • visszacsatolás-technika

Continue reading