Miért volt sikeres Patricia Arquette a 87. Oscar-gálán?

A Díj átvételét követő köszönő beszéd sajátos műfaji ismérvekkel bír. Egyszerre tartalmaz olyan visszatérő, stabil elemeket, mint a köszönetnyilvánítás és a dedikáció egy személynek vagy szervezetnek. Ugyanakkor az egyedi mondanivaló, a humor és az érzelmi megmozgatás is kimondatlan elvárásként ott lebeg a beszédre készülő jelöltek szeme előtt. Ki-ki minderre nagyjából egy percnyi keretben kap lehetőséget. Sokan idén is egyszerre tudtak a műfaji hagyománynak és az egyediség kívánalmának megfelelni. Ezért is lehet izgalmas a kérdés: miért éppen Arquette-re figyelt fel a világ?

Itt tekinthető meg a felvétel.

Arquette retorikai teljesítménye három kulcsszóval ragadható meg: hitelesség, aktualitás és fokozás.

A színésznő hitelessége már a Boyhoodbeli alakítása kapcsán közismertté vált. Az évtizednyi munka során a mellékszerepben játszó Patricia Arquette magánéleti döntéseiben is azonosult a színre vitt figurával. Azt mintegy archetípusként élte és alakította a munka során és mindezt, nem utolsósorban, kommunikálni sem volt rest a forgatást követően. Ezért, amikor azoknak mond köszönetet, akik lehetővé tették az alakítást, a kezében lévő, gyűrött-hajtogatott papír és a gyors, emelt hangmagasság valamint az éles légzés (pl. 0:26-nál) azt sugallja a közönségnek: valóban megérintett az elismerés. Érintettsége, amelyet az Oh, Jesus… felütéssel verbalizál (0:03-nál) hitelesnek látszik. Öltözéke egyszerűséget sugároz, ugyanakkor a fekete és a fehér a határozott megkülönböztetés és a beszéd végkicsengésében megjelenő egyenjogúsági törekvés előkészítője lesz.

Az eleinte a zavar jeleit (beszédtempó gyorsasága, szemkontaktus hiánya, a két kéz  esetlenül párhuzamos taglejtése, és a már említett éles légzés) produkáló színésznő a hála szavai után áttérni látszik a beszéd dedikáló részére (0:46-tól).  Nem sokkal később (0:55) megérkezik a váratlan, egyedi mondanivaló: a nők egyenjogúsága. Amely témaválasztás éppen Amerikában a legkevésbé sem számít új gondolatnak. Mégis fokozott aktualitást kap az alakított női mellékszerep és még inkább egy nemrégen napvilágot látott hír miatt: a Sony levelezéséből kiderült, hogy a színésznők díjazásukkor hátrányos megkülönböztetésben részesülnek Hollywoodban. Ez a hír a színészek és filmesek világában, így a gálán jelenlévő közönség soraiban is komoly visszhangot váltott ki a közelmúltban. Arquette enélkül a hír nélkül, vélhetően, csekélyebb visszhangot kapott volna egy egyenjogúsági megnyilvánulásért, így viszont Arquette beszéde komoly média figyelemben részesült , a közönség (akár riválisként éppen legyőzött) hölgytagjainak spontán reakciójáról nem is beszélve.

A hitelességet és az aktualitáson nyugvó témaválasztást pedig jól aknázta ki a Díjazott retorikai fokozása. A kezdeti siettség és az izgalom jelei előkészítésnek hatottak, amikor rátért az utolsó, egyenjogúsági üzenetére. Ekkor élővé vált az addig esetleg gesztikuláció, a szemkontaktus kitartottabb lett, mi több, a beszéd végére, a papírt elhagyva, állandósult is, amivel a spontenaitás és a céltudatosság képzetét sugározta hallgatósága felé. A korábbi gyors beszédtempó meggyőző hangsúlyozássá vált és nyomatékosító beszédszünetekkel tette egyértelművé (1:01-től), ezekért a mondatokért kezdett el beszélni. Értelmet nyert a díjazott szerep nyújtotta beszélői helyzet, a fekete-fehér öltözék igazságra törekvése és a megváltoz(tat)ott hangszín (különösen 1:05-től) is, minden egységesen a kulcsüzenet szolgálatába állt. A tetőpontot nem véletlenül a “for all” szavaknál (1:10) érzékelő hallgatóság tapsa és ovációja miatt megemelt hangerő pedig méltó módon párosult a verbális üzenet utolsó, lényegi momentumaival.

Patricia Arquette elégedett mosollyal távozott a színpadról (1:28-tól). Receptjének titka a hitelesség, a témaválasztás aktualitása és a fokozás mellett, alighanem a gyakorlásban is rejlik. Elismerés érte!

—

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.