Vallomás egy vloggertől

Szirmai Gergely videóblogger magánéleti vallomásának retorikáját a 2020 őszén indult Kiváló Szónokképzésünk résztvevője, Csortán-Szilágyi György elemezte. Szerkesztette Dr. Hoványi Márton és Pej András.

Szirmai Gergely filmkritikus, a népszerű Hollywood hírügynökség videóbloggere, 2018-ban egy szokatlan epizóddal lépett a rajongói elé. Arra akart választ adni, hogy ígéretei ellenére miért nem publikált rendszeresen filmkritikákat a YouTube videómegosztón 2017-ben. A videó, ami jelenleg 213 ezer fős megtekintésnél jár, nem egy szokványos Hollywood hírügynökség rész tehát, hanem egy különálló epizód, ahol Szirmai vágatlanul és őszintén beszél az átélt lelki válságáról. Ebből adódóan a retorikai elemzés mellett röviden kitérünk a videó kulcsüzeneteire is.

A teher

Nem szokványos dolog Magyarországon, hogy közkedvelt és elismert emberek a nyilvánosság előtt kitárulkoznak és nyíltan beszélnek a lelki problémáikról, mentális betegségeikről. Nem véletlen, hiszen a láthatatlan közönség könnyen ítélkezik az otthoni kanapé kényelméből, ha valami olyasmit lát, ami furcsa vagy amihez nincs hozzászokva. Egy online médium számára nem nehéz egy-egy negatív kommentlavinától népszerűtlenné válni, feliratkozókat, és ezáltal közvetetten pénz veszíteni. Szirmai tabudöntögető videója azonban vállalja ezt a kockázatot. Könyörtelen őszinteséggel vall saját nehézségeiről, mélypontjairól és egyben felhívja a figyelmet egy mindenkit érintő kihívásra, a mentális egészség megőrzésére.

Szerkezetileg a beszéd három, jól elhatárolható és követhető részből áll. Az első rész egy általános bevezetés, ahol a rétor a nézőt kontextusba helyezi és röviden elmondja, hogy miről fog szólni az epizód. Hamar érezhetővé válik, hogy itt valami komoly dologról lesz szó: „ennek mindig súlya, ennek mindig értéke van” (1:12). A videó elején világosan kifejti, hogy kinek is szánja annak tartalmát. Az üzenet elsősorban rajongói számára készült, de mellettük azoknak is kínál alternatívát, akik rá annyira nem, ám a konklúzióra kíváncsiak.

A második rész a vlogger lelki válságának magyarázatáról és történetéről szól a betegség tüneteinek körülírásától (2:04) a legutóbbi krízisig, kronológiai sorrendben, változatos példákon át szemléltetve (4:50: „gimnázium vége”, 5:17: „Színművészeti”, 5:38: „AFK légió”). Folyamatosan kitér a videómegosztón közzétett epizódjaira visszautalásképp a rajongóinak, akik nem értették, hogy korábban miért tűnt el (6:19: „lesz egy új rész”, 7:14: „klónok”).

A harmadik részben az egyéni élményekből általánosít a rétor és levonja a három következtetést, amit a néző magával vihet. A kulcsüzenetek verbális szempontból egyszerűek és logikusak. Ezeket fontossági sorrendben közli, amire fokozatosan emlékeztet.

  • 1. üzenet: Ha a videóból valamiben magunkra ismertünk, akkor már tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül és küzdünk még egy páran mentális betegségekkel. Nem kell félni és rejtegetni a problémákat, mert ez egy természetes élethelyzet, ami bárkivel előfordulhat – még a videó készítőjével is. Ez a megállapítás összességében megnyugtathatja és bátoríthatja a nézőket, hiszen empatizál is velük. Itt még visszautal a saját esetére, de a következő két üzenetben már csak általános érveket említ, amelyek szervesen kapcsolódnak ehhez az első üzenethez.
  • 2. üzenet: Ami még fontosabb mondanivaló, hogy kérjünk bátran segítséget! Itt nemcsak a nőknek, de a férfiaknak is kiszól Szirmai, hogy bizony nincs a mentális betegségen mit szégyellni. „Ha elromlik a bojler, akkor ne állj a hideg víz alatt, hanem hívj szerelőt” (11:05). Az üzenet mondanivalója és hatásossága között azonban némi feszültség jelentkezhet a megtekintő számára. Amellett, hogy tényleg csak és kizárólag a problémagazdán múlik, hogy mit tud kezdeni a betegségével, Szirmai vokalitása és verbalitása azt az érzést kelti, hogy ez egy egyszerű és gyors folyamat, ahol csak „ki kell hívni a szerelőt”. Az alkalmazott humor és a vigasztaló megerősítés (10:55: „a betegség az betegség … de mindig túljut rajta”) könnyen elbátortalaníthatja a problémával küszködő nézőt a segítségkéréstől. Vitathatatlan, hogy az előadó egy nehéz folyamaton van túl, de az említett retorikai szempontok mégis fölényt és büszkeséget adnak, ami ijesztően hathat arra, aki épp a gödör alján van.
  • 3. üzenet: A legfontosabb üzenet, hogy ha a környezetünkben van olyan ember, akit ez a betegség érinthet, akkor kerüljük az olyan közléseket, amik nem segítik a problémagazda megoldási törekvéseit, ezeket nevezi a kommunikációs szaknyelv közléssorompónak. Így a szidás, a faggatózás és az ítélkezés helyett alkalmazzuk a türelmes támogatás, az odaadó figyelem és elfogadás erejét. Ezek adják ugyanis a hiteles empátia alapjait, ami a problémagazdának azt sugallhatják, hogy valaki ténylegesen megértette őt és a helyzetét. Szirmai ezen gondolatai mentálhigiénés szempontból is megállják a helyüket, így érdemes ezeket megjegyezni.

A videóblogger több éves tapasztalattal és óriási rajongótáborral rendelkezik, így a választott megnyilatkoztatási formában igencsak járatos, mégis tetten érhetőek rajta a diszkomfort és a bizonytalanság jelei. Ezeket legjobban az előadás nonverbalitását tanulmányozva érthetjük meg.

Szirmai Gergely (forrás: wikipedia.hu)

A test mindent elárul

Az első nonverbális jel, ami feltűnhet a nézőnek, az a szemkontaktus alkalmazása. A videó elején meglepően kevés szemkontaktust kapunk, a rétor jobbra, balra néz, forgatja a fejét miközben beszél. Itt még nyugtalan, nincs bemelegedve. A kulcsüzeneteknél viszont a kamerába néz (1:54: „én is egy vagyok ezek közül”, 2:07: „militáns öngyűlölet”), amiknek köszönhetően azok nagyobb hangsúlyt kapnak, és felfigyelhet rá a néző. Ahogy haladunk előre a videóban, úgy kapunk egyre több szemkontaktust, ami két dolognak köszönhető. Egyrészt annak, hogy a felvétel során saját, egyéni problémáiról áttér egy általános problémakörre – így már kevesebbet kell gondolkozzon azon, hogy pontosan mit is akar saját magáról elmondani. Másrészt annak, hogy az ő tényleges célja ezzel a videóval nem más, mint hogy másoknak segítséget nyújtson. Jól tudja ugyanis, hogy még rengeteg ember küszködik ehhez hasonló problémákkal. Ezért ahogy a második részben fokozatosan leveszi magáról a lelki terheit a nézők előtt, úgy könnyebbül meg, válik felszabadulttá, magabiztossá a rész végére. Vélhetően ennek köszönhetően jobban tud már a nézőkre és a nekik nyújtandó segítségre koncentrálni onnantól, hogy belekezd a három kulcsüzenetbe (8:26:  „mindenesetre!”)

Bizonyos pontokon ellenben kifejezetten megkérdőjelezhetővé válik a kimondott szó hitelessége azáltal, hogy nem néz a kamerába (8:43: „le-leküzdjem ezt az egész dolgot”, 10:18: „nem kell félned”, 11:18: „ebben bármi stigma van”). Ez annak köszönhető, hogy az idézett tételmondatoknál megbontotta a már kialakított szemkontaktust, és jellemzően leszegezte vagy elfordította a fejét. Lehet, hogy pusztán azért tette, mert ezeknél a mondatoknál nem volt teljesen magabiztos az állításában.

A szemkontaktus elmaradásával párhuzamosan megjelenik a halántékvakarás, valamint többször odanyúl a szájához és az orrához is, amik felkavartságról adnak tudomást egy-egy témával kapcsolatban (pl.: 2:18: „méltó a szeretetre”, 5:15: „másodjára, mikor előjött”) Megjelenik az arcára kiülő bőrpír, amikor a legváratlanabb és legnehezebb információt osztja meg magáról (2:07: „militáns öngyűlölet”). Ami a kéz-, törzs- és fejmozdulatait illeti, a felfokozott izgalmi állapotának köszönhetően az elvárnál hevesebbek. Összehasonlítva viszont más videóival (pl.: Szexi AUTISTÁK!, VÁMPÍROK BOSSZÚJA, A LEGBUTÁBB Film, amit valaha láttam), a mozdulatainak mennyisége és mértéke összességében jóval kevesebb. Ez betudható a téma érzékenysége miatti lefojtottságnak és feszélyezettségnek is, ami megmerevítheti a vállakat és általában is az izmait. A videó során előfordul, hogy egyes kézmozdulatai megtámogatják a verbális kifejezésmódot (2:31: „bebábozódott az agyam mögé”). Kéztördelés és az ujjak szorítása többször is megfigyelhető a videó alatt (1:36, 3:58). Ez az inkongruencia további jele lehet annak, hogy nehezére esik a megnyilvánulás.

Érdemes még szót ejteni Szirmai mimikájáról is, ami alapvetően a nonverbális kommunikációjának az erősségei közé tartozik.  Arckifejezéseivel remekül tudja illusztrálni az adott helyzetet, amit nyomatékosításkor és komolyabb témák hangsúlyozása során a szemöldökeinek összehúzásával (10:58 „úgyhogy amit tudok mondani”) vagy felhúzásával (0:56: „abszolút nem vagyok egy érzelmileg zárkózott ember”) ér el. Ambivalencia észlelhető ugyanakkor a szájának mozgatása és a kimondott szavak között. Több esetben is amikor egy negatív dolgot mond magáról, azt nagyra nyitott szájjal, összezárt fogakkal majdhogynem vicsorogva teszi meg (4:34: „nem a természetes környezetem a végtelen boldogság”, 8:20: „ezt elszúrtam”). Ezzel az erőltetett mosolynak tűnő arckifejezéssel inkább csak olyan hatást kelt, mintha bagatellizálni és tompítani szeretné a tényeket és a saját problémáját. Ezek az elemek természetesen csatlakoznak az előadó humorához, kiegészítik azt, és képesek a feszültség további oldására. Nézői szempontból ez mégis aggódást és zavart kelthet, hiszen a kimondott szó és az arc mimikája nincs egymással összhangban.

Azok, akik rendszeres követői a Hollywood hírügynökségnek, a háttérben lévő könyvespolc játékosságát (ami Szirmai egyik védjegye is egyben) már megszokhatták. De azok, akik nem ismerik őt, könnyen elkalandozhatnak a rikító plüssfigurák és színpompás könyvgerincek tengerében. A háttér így jelentősen tompíthatja a jelen téma súlyát, mivel komolytalanságot sugároz. Ezt csak felerősíti a rétor egyszerű, de amúgy tőle megszokott ruházata, gondozatlan arcszőrzete, és az, hogy csak természetes fénnyel van megvilágítva az előadó. A rajongóinak persze ez a látvány a megszokott, ettől Szirmai a Szirmai, de a téma egyedisége és fontossága megérdemelte volna a háttér és a ruházat módosítását, illetve a beszédhelyzethez illő komponálást.

A háttér – Képkivágás a videóból.

A videó hossza egy ilyen mélységű témához passzol, így elérheti a vlogger, hogy ne legyen túl felületes, de túl terjengős és unalmas se. Megemlítendő még, hogy a videó vágatlanul került nyilvánosságra, amit ki is emel az előadó az elején. Ez a technika emeli a rétor hitelességét, komolyságát, illetve a nézők felé is ad egy visszacsatolást, hogy valóban jobban van, és képes mindent egyszerre elmesélni.

Szirmai Gergő a videó végén egy humoros és kedves „öleléssel” köszön el az emberektől, ami egy hatásos és kreatív videós megoldás. Ha valami megmaradhat a nézőben akkor az ez, és az a gondolat, hogy egy nagy ölelés – ha az illető beleegyezik – mindig tud segíteni azokon, akiknek a környezetünkben erre szüksége van.

HangSÚLY

Szirmai vokalitása számos olyan elemet tartalmaz, ami igazán eredetivé, youtuberek között kiemelkedővé teszi őt. Szépen bánik a hangsúlyokkal, és ezáltal szépen tud nyomatékosítani és felhívni a figyelmet egy adott dologra (8:26: „Mindenesetre”). Hangereje megfelelő, erőt és magabiztosságot sugall, hangmagasságát nagyon széles skálán mozgatja, ami segíti az a figyelem és az érdeklődés fenntartását, egyúttal érdekesebbé teszi a történeteit. Dallamossága játékos és már önmagában is humoros, szórakoztató tud lenni.

Ami azonban egy átlagos Hollywood hírügynökség videóban vokális szempontból szórakoztató és izgalmas, az ebben az esetben zavaró, és ambivalens érzéseket kelthet a nézőben. Jó példa erre a 3:48-tól kezdődő rész: „elég komoly fizikai veszélyt jelentek magamra… ebbe nem tartozik bele az, amire gondoltok, de majdnem minden más”. Itt megfigyelhető, hogy a mondat első részének szavait más és más regiszterben mondja ki, majd felviszi a hangsúlyt és a „majdnem minden más”-nál leviszi azt. Ezzel azt az érzést kelti, mintha egy humoros és teljesen hétköznapi érdekességről lenne szó. A nézőnek viszont egyből az öngyilkosság gondolata juthat az eszébe, ami pedig rendkívül ijesztő és félelmetes. A kimondott üzenet és annak a hangképzése tehát ellentétes irányba mutatnak.

A beszédtempó végig gyors, pörgős és ebben is tetten érhető a vlogger izgatottsága. Még hallgatóságként is nehéz lélegzetet venni mellette, eltöprengeni az elmondottakon. Kevés szünetet iktat be, és azok is nagyon rövidek. Így úgy tűnhet, hogy gyorsan túl akar végre lenni a mondandóján, és emiatt egy levegővel elmondott maratonnak tűnik az egész. Kiejtés hibák többször is fellépnek a beszéde során (2:37: „periodikusan”, 7:16: „antikapitalizmusom”). Artikulációja alapvetően nyitott, de többször előfordul, hogy a hadarás miatt zártabban artikulál. Ilyenkor eltompul az adott szó, és nehezebben lesz érthető (12:17: „környezetedben”). A beszédtempó és a mellette megjelenő logikai rendezettség egyébként arra is utalhat, hogy begyakorolt, előre átgondolt egyes részeket a beszédéből.

A zavartság és a feszélyezettség a rétor vokalitásában is többféle módon előjön. Többször is csak második nekifutásra tud kimondani egyes szavakat (1:48: „lep-leplet”, 8:42: „le-leküzdjem”), és gyakran észlelhető a szájszárazság is (pl. 2:58, 4:00). A sokszor előforduló „ő-zés” vagy „á-zás” annak az időbeli késedelemnek köszönhető, amikor folyamatosan keresi a megfelelő szavakat, de egyúttal gyorsan le is szeretné darálni a beszédet. Ez a jelenség erőltetettnek, mesterkéltnek tűnhet, mivel Szirmai mellesleg szép hangosan beszél. Zavartságának talán legmarkánsabb vokális jele a hang elcsuklása (1:51 „testkép hibák”) a videó elején.

Verdict

Verbalitás szempontjából Szirmai egy jól strukturált, logikailag követhető és kifejezetten erős beszédet tartott, ami amellett, hogy egy bensőséges önvallomás, egy társadalmilag fontos téma szóbahozása is, aminek helye van egy ilyen videómegosztón. Vokalitásának és nonverbalitásának egyes elemei (hangképzési problémák, idegesség jelei) még jobban ráerősítenek erre a megállapításra. Ezzel ellentétben további vokális és nonverbális jelek nem tudatos alkalmazásával (dallamosság, vigyor, önmaga kifigurázása) tompítja a téma komorságát és feszültséget old. Így végső soron azt az érzést kelti, mintha ez egy vicces múltbeli esemény lenne, holott a válság periodicitásából sejteni lehet, hogy küzdelme még közel sem zárult le véglegesen.

Bagatellizáló grimasz – Képkivágás a videóból (8:20).

A videó másképpen hat a csatorna rajongóira, az arra tévedő külsős megtekintőkre és egy mentális nehézségekkel küzdőre. Éppen a tompításnak köszönhetően lesz a rajongói számára a videó fogyasztható, érdekes és igazán „Szirmais”. Kimerítő választ kapnak arra vonatkozólag, hogy sokáig miért nem jöttek ki részek, amellett, hogy az előadó beengedte őket a magánéletébe is. Egy követőre  a történet ebben a kontextusban példaértékűnek hathat, jó esetben tovább erősítette rajongótáborát. Az átlagember számára, aki nem ismeri a Hollywood Hírügynökséget, bizonytalanságot és ambivalenciát nyújt a videó, ami az őszinteség, a menő youtuber stílus és az önirónia összeütközéséből fakad. Egy mentális problémával küzdő személynek a felvétel pedig megerősítést és támogatást ad a hétköznapokhoz.

Összességében egy komoly rétori teljesítményben részesülhet a megtekintő, ugyanis nagy kihívás egy ilyen témáról asszertíven megnyilvánulni egy „láthatatlan közönség” előtt. Kevesen próbálkoznak meg vele, úgyhogy Szirmai bátorsága mindenképpen elismerést érdemel. Nem csak tükörbe nézett önmagával és megmutatta a gyengébb oldalát a követőinek, hanem hitelesen mutat példát másoknak is, akik hasonló cipőben járnak. Köszönjük Gergő, hogy ezt megosztottad velünk!

Donald Trump és Orbán Viktor retorikája

Összehasonlító mikroelemzésünkben Magyarország és az Egyesült Államok vezetőinek két, időben közel eső beszédét vizsgálva mutatunk rá retorikájuk és ez által szóbeli hatásgyakorlási erejük különbségeire és hasonlóságaira. Ez az elemzésünk nem átfogó, hanem kiemel egy-egy olyan markáns pontot a két beszédből, ami alapján a kétféle szónoki teljesítmény összehasonlítható a verbális, vokális és nonverbális kommunikáció szempontjából.

Donald Trump 2019. február 5-én megtartott, State of the Union (SOTU) beszéde egy sajátos elnöki beszédműfaj, amit 1790-ben George Washington kezdett meg és az Egyesült Államok alkotmányának II. cikk 3. paragrafusának tesz eleget vele. Számos hagyomány és rítus befolyásolja ezt a beszédműfajt (pl. az elnök belépésekor 0:01-től). Retorikai szempontból éppen az a különlegessége, ami a beszédműfaj nevébe is belefoglalt, mindenkori politikai jelentőségét is megadja: a közvetítés helyszínén a Kongresszus mindkét háza (a törvényhozó hatalom képviselői) és a legfőbb bírák (a bírói hatalom képviselői), illetve a hadsereg és saját vendégeinek együttes jelenlétében tartja beszédét a mindenkori elnök (a végrehajtó hatalom képviselője). Tehát jelen vannak a megválasztott elnök párttársai és ellenzéke is, a teljes nemzetet képviselve. Az elnök alkotmányos feladatának akkor tesz eleget, ha a kongresszusi hallgatóságát tájékoztatja az Egyesült Államok aktuális politikai és gazdasági helyzetéről, illetve olyan irányokra is javaslatot tesz, amiket, az elnök szándéka szerint, a képviselőház és a szenátus a következő évben szem előtt kellene tartson. Retorikai értelemben tehát egyszerre a múlt értelmező bemutatását, a jövő irányában pedig mozgosító erejű hatást kell elérnie. Az elemzés során a fenti videóra fogunk hivatkozni.

 

Orbán Viktor évértékelő beszéde tulajdonképpen nagyon hasonló retorikai célokat tűz maga elé a kezdetek óta. Az idei beszéd 2019. február 10-én, tehát öt nappal Donald Trump beszédét követően hangzott el Budapesten. Az idei évértékelőről már előre lehetett tudni, hogy politikai értelemben fontos, új intézkedések bejelentésére fog szolgálni, amiket a beszéde utolsó szakaszában, pontokba szedve, felsorolásszerűen tett meg a miniszterelnök (36:52-től). A kizárólag a miniszterelnök párttársaiból és szimpatizánsaiból álló hallgatóság az amerikai beszédhelyzettől radikálisan különbözik, jóllehet, a jelen nem lévő ellenzéki politikusok verbálisan ebben a beszédben is többször megjelentek. Az elemzés során a fenti videóra fogunk hivatkozni.

Egyezik vagy hasonlít

A két beszéd céljainak hasonlóságából természetesen következik, hogy egyes panelek és stukturális elemek, vagy például a tapscsapda használata hasonlít mindkét esetben. Egyetlen mondat erejéig, a két beszéd tulajdonképpen tükörfordítása egymásnak. Az amerikai beszédben ez a mondat hangzott el: Victory is not winning for our party,  victory is winning for our country. (DT 6:39-től) A magyar beszédben pedig ezt a mondatpárt hallhattuk: Nekünk nem az jelenti a győzelmet, ha a pártunk nyer. Nekünk az jelenti a győzelmet, ha az országunk nyer. (OV 8:39) Bár a két mondat belpolitikai jelentése nyilvánvalóan különböző, mégis, az amerikai szónok beszédhangsúlya ugyanúgy a mondata végénél, az our country” szavakra esett, mint magyar kollégájánál, aki a hallgatósága és szónoki pozíciója miatt is dönthetett úgy, hogy eleve két tőmondatra tagolja ezt a gondolatot, hogy a másodiknak még könnyebben adhasson nyomatékot.

Ha összevetjük a mimikájukat, Trump első mondatrészekor ugyanazt a boltíves szemöldök mozgást figyelhetjük meg (pl. DT 6:42), mint Orbán első mondatának elhangzásokor (pl. OV 8:40). De a tekintetük a hallgatóságuk összetétele miatt eltérően pásztázott. Donald Trump a tőle balra ülő párttársai, a republikánusok felé címzi a mondat nagy részét, tekintetét mindössze a másodperc tört részéig (DT 6:42 első fele) jobbra villanó pillantással, majd a legvégén, a nyomatékosított our country (DT 6:47) kifejezésnél szegezte, hegyes szemöldök mozgással kísérve, politikai ellenfelei, a demokraták irányába, akikkel az elmúlt hónapokban a migrációval szembeni, határvédelmi kérdésekben kiélezett csatákat folytattak. Orbán Viktornak nem kell a hallgatóságában szembenéznie a kritikus ellenfeleivel, ezért a tematikailag több helyen Trumpéval egybecsengő beszédében az első mondatot általános bölcsességet vagy anekdotát mesélő törzs- és fejtartás mellett, enyhén mosolyra nyíló szájjal mondta el (OV 8:39–40), a második mondatnál pedig fokozatosan, egyre mélyebben meghajtott fejjel (OV 8:48), kimondatlanul is, mintegy az ország érdekét szolgáló, alázatos vezetőként beszélek szónoki pozíciót választva szólt hallgatóságához. Mindkét esetben a beszédtempó lelassítása, a párhuzamos alakzat használat és az aforizma-szerű verbális összefoglaló, tökéletes tapscsapdaként nyerte el az amerikai és magyar hallgatóság tetszését.

Bár biztosan nem állíthatjuk, hogy Orbán Viktor és kommunikációs csapata egy az egyben az öt nappal korábban elhangzott, amerikai elnöki beszédből kölcsönözte ezeket a mondatokat, ezt a lehetőséget felerősíti az, hogy az ilyen magmondatok, ha valóban  egy szónok saját gondolatai, nem olyan pontokon kényszerül a papírba tekinteni, mint ahol Orbán Viktor (OV 8:40 és 8:48), hanem az értelmileg tagolható mondatrészek határán. A szándéktól függetlenül, a két gondolat az időben közeli, két vezetői beszéd között erős verbális kapcsolatot teremt.

State of the Union 2019

Különbözik

Érintettük már, hogy az egyik jelentős különbség, retorikai szempontból egyértelműen az amerikai elnök javára írhatóan az, hogy Donald Trump teleprompterről mondja el beszédét, szemben Orbán Viktorral, aki nagyon hosszú ideje, jelentős beszédet csak felolvasva mond már. Tény, hogy a magyar szónok nyelvileg kimunkáltabb, összehasonlíthatatlanul igényesebb szöveget mondott el, mint amerikai kollégája. Utóbbi azonban hosszabban beszélt, rengeteg példával, történetmondással, névvel és adattal (pl. 35:46-tól), aminek a sikeres előhívása a memoriából még akkor sem alapszintű feladat egy ilyen összetett beszédhelyzetben, ha kétosztatú olvasógép segítségével dolgozik a szónok.

Orbán Viktor légzéstechnikája, ami a hangadása alapját képezi, általában véve is jobb, mint Donald Trumpé. De különösen igaz ez akkor, amikor az amerikai szónok beszédének az elején, azt a visszatérő, mikrofonba fújtatást, amit 4:05-től 6:30-ig folyamatosan, de kiemelten például 4:45-nél vagy 5:02-nél hallhattunk. Két és fél percen keresztül úgy beszélt a szónok, hogy nem beszéd-, hanem élettani légzést használt. Ezzel nemcsak a beszéde ritmusát törte meg, hanem a felszólalása kezdetén egy olyan mesterkélten patetikus pózt vett fel, amiről a közelmúlt magyar politikai beszédkultúráját követőknek, Gyurcsány Ferenc jellegzetes fújtatása juthat eszébe. Orbán Vitkor ilyen vokális hibát nem vétett és szerencsére Donald Trump is felhagyott ezzel a beszéd további szakaszában.

A két vezető retorikájának összehasonlítását, ha ezeknél a mikroelemzésekre építve, tágasabban kívánjuk elvégezni, arra a következtetésre juthatunk, hogy elsősorban verbalitás szintjén, méghozzá üzeneteik tematikájában egyeznek, ritkábban akár stilisztikailag is összeérintve önkifejezésük módját, vokalitásuk és nonverbalitásuk azoban több különbséget mutat, mint egyezést. Közönségük reakciója érzelmileg erősen involvált, amit többek között vezetői döntéseik kommunikációja is megalapoz.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Áder János újévi beszéde – 2019

A Himnuszt követő percekben, Magyarország köztársasági elnökének ünnepi köszöntőjével indult útjára ez az év is. Áder János és a beszéden dolgozó stáb számos apró, mégis az összhatás szempontjából fontos módosítást hajtott végre a korábbiakhoz képest. Alábbi elemzésünkben a könnyebben észrevehető változásoktól fogunk a nehezebben kivehetőek felé haladni, számba véve a beszéd erényeit és hibáit. Az értékelésünk és így a hivatkozásaink alapjául is szolgáló felvétel a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán, ide kattintva tekinthető meg.

Áder János 2019-ben mondott újévi beszédének retorikai elemzése

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Térkezelés és a vizuális benyomások : háttér, öltözék, koccintás-baki

A 2018-as köszöntő beszédről írt elemzésünkben jeleztük, hogy új vizuális elemként láthatóvá váltak a beszéd során a pezsgős poharak is. Ezzel az elemmel közvetlenebbül érzékelhetővé vált a pohárköszöntő műfaja: a beszéd rövidségére való igény ennek alapján erősödött és dramaturgiailag a koccintást hangsúlyosabbá, feloldásszerűvé tették. A poharak elhelyezése 2019-ben határozottan jobb volt az egy évvel korábbinál, hiszen kevésbé tolakodott Weisz Fanni jelelésének az útjába. A nyakkendőszín kiválasztása, a fehér inggel és a jeltolmács letisztult, sötét zöld ruhájával, elegánsan harmonizált a háttérben elhelyezett, nemzeti színű lobogókkal.

A kamera közelebbi képen vette fel a beszédet, emiatt a szónok és a jeltolmács alakja is a korábbi évekhez képest jobban láthatóvá vált, ez a „közelengedés” szintén szimpatikus vizuális gesztusként értékelhető. Cserébe a háttér jobb oldalán látszó festmény alakjának a lábait túlságosan élesen világították meg, így a kép harmadik legfényesebb pontjaként a lábak alatt található, díszes órával együtt, óhatatlanul elvonhatták a figyelmet a kép bal oldalán beszélő Áder Jánosról. A fentebb már említett nemzeti lobogók elhelyezése az eddigi évek rendezett párhuzamosságához viszonyítva, most előnytelenül sokat mutatott a lobogók mögötti falból, ezért érdemes lett volna azokat újraigazítani, mert a jobb oldali lobogó bal szélénél egy olyan hosszanti díszítés látszik, ami ha csak néhány pillanatra is, de megintcsak akadályozza az összpontosítást.

Weisz Fanni ruhája határozottan előnyösebb a tavalyinál. A jeltolmács frizurája hasonlít arra a 2016-os változatra, amit az akkori ruhával a legjobb összhatásúnak értékeltünk, azonban most intenzívebb volt a haj becsavarása, ami különösen az Áder János felőli oldalon vált asszimetrikusan hangsúlyossá. A vizuális összhatás szempontjából jó döntés volt, hogy Weisz Fanni nem viselte a felvétel erejéig a jegygyűrűjét. Az ötperces beszéd végén, 2015 óta most először tört meg a koccintás koreográfiájának vizuális szimmetriája, Weisz Fanni ugyanis a jobb kezébe fogta a pezsgős poharat, így amikor a nézők felé fordultak, a korábbi szimmetrikus keret helyett, a jobb kezekbe fogott poharak a tökéletlenebb vizuális hatást keltették. Ez adódhatott abból, hogy a korábbi három évtől eltérően, Áder János most nem adta partnere kezébe a pezsgős poharat, ami ugyan csak a pillanat törtrészéig, de megzavarta Weisz Fannit (3:58), ezért nyúlt fáziskéséssel (3:59) a pohárhoz. Abból látszik igazán, hogy ez nem szándékos megoldás volt, hogy a 2015-ben mondott beszéd végén (4:47-4:48) határozott összhangban, mind a ketten egyszerre nyúltak a poharakért, szemben az idei kivitelezéssel. Az elnöki beszéd protokoll-közveítő szerepe miatt jövőre érdemes lenne visszatérni ahhoz a koreográfiához, amikor a pezsgőért nem a hölgynek kell nyúlnia.

banner_ujevi_koszonto_banner

Sormintaszerű poháremelés Forrás: keh.hu

A beszéd felépítéséről: a tökéletes(nek tűnő) szimmetria 

Az elmúlt évek újévi köszöntői közül az idei beszéden érzékelhető leginkább a gondolati egységek és alakzatok egyensúlyra törekvése. Ez a szerkesztésmód klasszikus, úgynevezett boltíves felépítésen alapul: az érzelmi és értelmi meggyőző erő a beszéd közepén fejti ki a legerősebben a hatását, addig kapaszkodik, azt követően ereszkedik a hallgatóság bevonása.

Áder János 2019-es pohárköszöntőjének kulcsüzenete így határozható meg: a magyar társadalom széthúzás helyett fogjon össze a fontos ügyekben, ehhez pedig ki-ki egyéni döntéseivel felelősségteljesen járuljon hozzá. Az egyéni döntések meghozatalakor mozgosító beszéd utalt az elmúlt hetek civil és parlamenti tiltakozásaira, a 2019-es EU-s választásokra, a klímaváltozásra és a magyarság összefogására.

A beszéd szerkezetét így alakították ki:

  1. Bevezető (idézetre fűzött anekdota): 0:00-1:03
  2. Kulcsüzenet tételszerű megfogalmazása: 1:04-1:30
    • Kulcsüzenet tagadáson alapuló kifejtése: 1:31-2:31
    • Kulcsüzenet igenlésen alapuló kifejtése: 2:32-3:27
  3. Lezáró szakasz (idézet és jókívánság): 3:28-3:58

Részletesebb elemzés nélkül, már pusztán az időarányokból is kitűnhet a mintaszerű arányosítás. (A bevezetés mindig a befejezéssel alkotott páros hosszabb tagja, mivel a hallgatóság figyelmének összegyűjtése időt vesz igénybe.) Keretet alkottak két idézettel, ami tematikailag a szeretethez kötve, párhuzamossága által a teljesség érzetét sugallta a befogadók felé.

A beszéd központi részét deduktív kifejtési rendben, tehát az általános, összefoglaló tételtől az egyedi példákig jutva tárgyalta a beszéd. Az egyedi példákat pedig kétféle retorikai alakzat segítségével alakította ki a beszéd írója: egyrészt az ismétlésen alapuló, visszatérő mondatkezdetek (nemet mondhatunk/igent mondhatunk), az úgynevezett anafora alakzataként (vö. M. L. King Van egy álmom kezdetű beszédével) a párhuzamosságot és ez által a nyomatékosító erőt képviselték. Másrészt a „nemet mondhatunk” és „igent mondhatunk” mondatkezdetek közötti ellentét élesíti a két oldal cselekvéseinek a kontúrját és automatikusan feszültséget teremt a beszéden belül. Ez a feszültség, a párhuzamos alakzatokkal és a keretezéssel elviekben éppen arra elég, hogy megemelje a figyelmet és a hallgatóság bevonódását a központi résznél, tehát egy lapostetős alakzat helyett valóban boltív jöjjön létre.

Csakhogy egy ilyen rövid beszéd esetében, minden egyes szövegelemnek az alakzatba illeszkedőnek kell lennie ahhoz, hogy a beszéd boltíves szerkezete kialakuljon. Egy helyen, sajnálatos módon, a korábban jó érzékkel felépített feszültségteremtő ellentétezés összerogyott Áder János újévi köszöntőjében: a rövid ellenpontozáskor ugyanis tilos lenne mind a nemleges oldalon, mind az igenlő oldalon szerepeltetni ugyanazt a témát, jelen esetben a klímaváltozást. Ez az, amiért a beszéd szövege a befogadóban nem egy jó értelemben vett feszültséget teremtett a harmadik perchez érve, pedig ettől válhatott volna izgalmassá a gondolatmenet, hanem az ív kiteljesületlensége miatt, éppen a klímaváltozás megismételt említése az elcsépeltség benyomását keltette.

Ahogy az energiamegmaradás igaz a fizikában, úgy a feszültségmegmaradás törvénye is igaz a retorikában. Ezért az ellenpontozásból származó feszültség, természetesen, így is hatott a befogadókra, csak éppen a feltételezhető szónoki szándékkal ellentétesen, hiszen a kulcsüzenetben foglalt összetartozás-eszmény helyett az össze nem érő beszédív ugyanazt a kétosztatú szólamot ismétli meg kicsiben, amit a magyarok össztársadalmi szétszakítottságából fel akart számolni a beszélő.  A hallgatóság ezt nyilvánvalóan nem ilyen analitikusan fogadja be, csak önkéntelenül annyit érzékel a beszéd első meghallgatásakor, hogy van(nak), amire(/akikre) nemet mondunk és van(nak), amire(/akikre) igent, a kettő között pedig nem híd, hanem szakadék van, miközben a szöveg kerete a szeretetről szól. Ez azonban még csak a verbális kommunikáció szintje, ami köztudottan a retorikai hatásgyakorlás 30%-át teszi ki.

Amitől megbomlik az egyensúly: identifikációs elszólás, másra mutatás és a szavak száma

Három apróság: Áder János nyelvbotlása, Weisz Fanni egyik jelelő mozdulata és az imént részletezett nemleges és igenlő szövegrészek szavainak a száma. Ezek azok a tényezők, amik annak ellenére, hogy önmagukban úgy tűnhet, nincs nagy horderejük, mégis elmozdítják a pártatlanságot az egyik irányba, ezzel bontva meg az alapvetően egyesítő szerepben álló szónoki pozíció egyensúlyát.

Werk.jpeg

Forrás: MTI/Szigertváry Zsolt

Aki figyelmesen hallgatja azt a felsorolást, aminek a középső tagja 1:41-nél hangzik el, észreveheti azt az identifikációs elszólást, ami egy egyeztetési hibában ölt testet. A megírt mondat eredetileg így szólhatott: „Mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi a hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban méltóságukban sértő cselekedetekre.” Ehelyett azonban Áder János az első nemleges kifejtő mondat első felsorolásának második szavában mást mondott 1:41-nél, a hangzó szöveg átírata ez: „Mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi a hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásunkban méltóságukban sértő cselekedetekre.” (kiemelés tőlem H.M.) Az 1:38-tól fokozatosan felgyorsuló beszédtempó, a hangerő megemelése és a felsorolás minden tagjának nyomatékosító hangsúlyozása valamint a homlokránc erősödése és a szemkörnyéki izmok összehúzódása együttesen azt sugallják, hogy Áder János érzelmileg bevonódott és éppen a számára legfontosabb üzenetek kimondásánál jár. A retorikai szakirodalom a pszichológiaival egybehangzóan vallja, hogy érzelmi bevonódás minden esetben megmutatja, hogy a szónok pontosan hol és hányadán áll az elbeszéltekhez fűződő személyes viszonyában. Az ünnepi szónok, ennek alapján világos, hogy azok között áll, akik úgy érzik, hogy az elmúlt időszakban a hétköznapi életet mérgező valóság veszi őket körbe és önazonosságuk sérül. Velük sorsközösségben, eredetileg talán többes szám első személyben fogalmazta volna meg ezt a részt, azonban a pártatlanságra és a függetlenségre törekvő végleges szövegalkotási stádiumban eltávolíthatták ezt a közvetlenséget, ami ezen a ponton mégis kibomlott. Ismerve a karácsonyt megelőző, budapesti tüntetések és tiltakozások eseményeit, elképzelhető, hogy kifejezetten ezekre és az itt tapasztalt viselkedésre vonatkoznak Áder János szavai. Sólyom László elnöki beszédei óta nemigen tapasztalható közéleti reflexió és állásfoglalás ez, ami Áder Jánosnál még ebben a visszafogott formában is szokatlan.

Kevésbé a szónokon és még kevésbé a jeltolmácson múlt az a hatás, ami akkor keletkezett, amikor a „másokra való mutogatás” elutasítására buzdított a szónok (1:49-50). Weisz Fanni a mondat zárását jelelve ekkor Áder Jánosra mutatott, ami, függetlenül attól, hogy ez a jelnyelvben helyes vagy helytelen mozdulatnak számít, azok számára, akik a beszéd nézői, Ádert újra úgy pozicionálta a térben, mint akire áldozatként mutatnak. Ezen a ponton, Weisz Fanni nonverbális gesztusának a kontextusában Áder üzenete így is érthető: „mondjunk nemet arra, hogy rám mutogassanak és vállaljuk inkább a saját felelősségünket.” De legalábbis azt a hatást tovább fokozza a mutató ujjal határozottan Áder Jánosra irányított gesztus, hogy a szónokot azonosítsuk azzal a negatív kifejtést tartalmazó oldallal, amelyikkel egy mondattal korábban a saját nyelvbotlásával már azonosította önmagát.

A harmadik apróságnak tűnő szempontunk, ami képes megdöntenie a törékeny egyensúlyt, ismét a verbalitás szintjén figyelhető meg: a szavak száma. Amikor a nézői élmény annyit ragad meg, hogy fontosabb az, amire nemet kell mondani, mint az, amire igent, akkor az abból is fakad, hogy bár két ugyanakkora bekezdés szól a negatív és a pozitív oldalról, hiszen még hangzó szövegként is csak 5 másodperccel hosszabb a negatív lista és bár ugyanúgy ötször szerepel a „nem” szó a negatív passzusban, mintahogy ötször mondja ki Áder János az „igen” szót, a beszédírónak tudnia kellene, hogy itt nem matematikai, hanem lélektani aránnyal kell mérni, ha egyensúlyt vagy a fentebb említett boltíves szerkezet hatását kívánja elérni. Mivel élesebb az emberi fül a tiltásra, mint a pozitív tanácsra, eleve egyharmad-kétharmad arányban kellett volna teret engedni a pozitívumok javára. Ezzel szemben az időbeli viszonyok inkább a negatív oldal felé tolódnak, ráadásul az érzékeletesebb jelzők és a kifejezőbb szóképek (a legszebb példa: környezetünk felelőtlen kirablása 2:20-tól) is a negatív oldalon hangoznak el, a hangerő és a mimika fokozottságáról nem szólva. A pozitív oldalt az arányok módosítása mellett azzal is erősíthették volna a beszéd alkotói, hogy az anaforákat epanalepsis alakzattá fejlesztve az „igent mondhatunk” mondatkezdetekből kialakított bekezdés zárása is ez: igent mondhatunk. Ennek az alakzatnak a belső keretezése tovább erősíthette volna a pozitív oldalt azért, hogy végül az ellenpontozás sikeresen teremtsen feszültséget.

Végezetül egy szó az artikulációról és egy a szájpittyesztésről:

Áder János sokkal érthetőbben beszél és szebben artikulál most, mint öt évvel korábban. Különösen az ajakréses hangoknál látszik a törekvés, és bár még mindig nem természetes néha a résképzés (pl. 3:17), jobb, mint volt. Az ajakkerekítéses hangokat természetesebben formálva (a legszebb példa a „magyar” szó ejtése 3:02-nél), alig harapja már el azokat, emiatt az összhatás is egyértelműen kedvezőbb. Cserébe 1:21-22-nél az „az újév” és 2:48-nál az „az egymással” szavakat egybehadarta, ami miatt érdemes lett volna újra venni a beszédet.

A szemöldökjáték mellett (pl. 0:21, 0:38, 0:48, 3:38) 2019-ben a markáns mimikai elemek közül a szájpittyesztéssel is találkozhattunk a köztársasági elnök ünnepi pohárköszöntőjében. Két alkalommal élt ezzel, mind a kettő a beszéd lezáró szakaszában tűnt fel. Az első 3:42-nél indul és majdnem egy egész másodpercen keresztül kitart. Bátortalan első fázisból, egy bátrabb második fázisban teljesedik ki. A mimika kifejező és illeszkedik a verbális üzenethez. Bár érzékelhető rajta a megtervezettség, mindenképp üdvözlendő, hogy gazdagította a kifejező erejét. És hogy lássunk ellenpéldát is, 3:56-nál találkozhattunk a szájpittyesztés második előfordulásával, ami funkció híján felesleges beleragadás volt az előző mimikai kifejezésbe, emiatt olyan benyomást kelt a szónok, mintha a tükör előtt gyakorolná a beszéd lezárását. Mivel továbbra is nagyon visszafogottan engedi életre kelni az arcjátékát, még mindig elszigeteltek és ezért feltűnőek ezek a nonverbális kifejezések, de ahogy az ajakkerekítéses artikuláció is javuló tendenciát mutatott, ez is jó irányba mutat.

Összegzés:

Egy klasszikus, de kimunkált és ezért igényes koncepciót sejthetünk a 2019-es pohárköszöntő mögött. A szövegalkotás két ponton, a szónok érzelmi bevonódása pedig további egy ponton szárnyaszegetté tette az emiatt csak majdnem sikeres beszédaktust. A megbomlott egyensúly helyett retorikailag az is jó út lett volna, ha Áder János hitelesen vállal egy konfrontációt akár nyílt aktuálpolitikai állásfoglalást is megfogalmazva, vagy az is sikeres lehetett volna, ha megőrzi a távolságot, de ehhez egy nagyon elegáns és precíz egyensúlyt kellett volna végig fenntartania a beszédben. A jövőben az apróbb hibák kiküszöbölése mellett, meglátásunk szerint, lépnie kellene a köztársasági elnökünknek: vagy közvetlenebbé és markánsabbá válnak az elnöki megnyilatkozások, vagy pedig másként kell a műfajt megújítania, akár tematikus beszédekkel, akár más eszközökkel.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Boldog 2019-et és sikeres beszédeket kívánunk ebbez az évben is minden olvasónknak!

Mi legyen a kezemben előadás közben? – Lámpaláz-csillapító 7.

Mi legyen a kezemben miközben előadok? Lehetőleg semmi. A kezek ideális esetben egyedül a gesztikuláció és az elhangzottak illusztrálására szolgálnak, szükség esetén léptetik a diasorunkat. Újabb részlet a készülő tankönyvünkből.

Sokszor azonban a lámpaláz levezetésének legegyszerűbb módjaként tudattalanul (vagy önmaguknak tudatosan “megmagyarázva”) azt választják a kezdő előadók, sőt nem ritkán a komolyabb rutinnal rendelkező beszélők is, hogy ujjaikkal egy tetszőleges tárgyat babrálni kezdenek. Képzéseink résztvevői legkönnyebben ezen a visszatérő és indokolatlan mozgássoron keresztül tudják felismerni egy szónok szorongásának a jeleit. És valóban, jól látható jele ez annak, hogy valaki a komfortzónáján kívül állva beszél. Tipikusan ilyen tárgyak: a toll, a jegyzetpapír, egy pohár vagy vizes palack, a jegyzeteket összefogó kapocs, egy túlságosan nagy léptető, az öltözék egy eleme (pl. nőknél nyaklánc és fülbevaló, férfiaknál nyakkendő és a zakó egy gombja), a jegygyűrű vagy egy fel-le vett szemüveg. Minél feltűnőbb a látványa és még inkább a hangja egy ilyen babrálnivaló tárgynak, annál nagyobb mértékben vonja el a figyelmet az előadásról és irányítja azt kifejezetten az előadóban jelen lévő feszültségre. Amennyire tudattalan ez az előadói cselekvés, éppen annyira tudattalanul kelt figyelemzavart és emiatt feszültséget a hallgatóságban a lámpaláznak ez a nonverbális jele.

Példaként egy rutinos előadó, 2018-ban publikált előadását hozzhatjuk fel. Dr. De Haan Cambridge-ben doktorált és a videó publikálásakor Oxfordban dolgozott kutatóként. Egy tudományos előadást tart, ami tehát jól megszokott közeget és figyelembe véve az eddigi pályáját, biztos műfajismeretet feltételez. A kortárs idegtudományok, az antik filozófia és a középkori teológia egyedi metszetét kínálja a szakmailag igen magas szinten kidolgozott előadás. Retorikai szempontból azért tanulságos mindez, mert  egy Európa legjobb egyetemein dolgozó, fiatal és kompetens szakember tudományos előadása közben minden rutin ellenére is kiütközik a babrálás két típusa is. Az első tárgy egy toll, amit 1:10-nél vett kézbe az előadó, a második tárgy pedig egy palack víz, amit 9:04-nél tett ki a pulpitusra.

Az 1:10-nél először a jobb, majd a bal kézbe emelt toll akkor vált igazán zavaróvá, amikor az előadó először oldotta ki a toll hegyét (1:16). Mivel a mikrofon felerősíti a toll csattogását, ettől kezdve a hanghatás egészen addig zavarta a hallgatóság figyelmét, amíg egy igen szép, jobbkezes gesztikuláció érdekében a műanyag palack teljesen le nem foglalta a másik kezet (37:28). Ettől kezdve szűnt meg a toll csattogtatása. Ez az idő azonban több, mint 35 percet tett ki egy 45 perces előadásból és bármikor belehallgatunk az előadásnak ebbe a részébe, nem telik el úgy két perc, hogy legalább egyszer ne csattonna a toll.

A mozdulatsorból kitűnik, hogy az előadó valószínűleg balkezes, hiszen a tollat babráló mozdulat jellemzően az írásra használt kéz játékával zajlik. A toll és a palack felvétele valamint a toll nyomogatása bemutatja a kezek babráló mozdulatainak azt a két alapvető típusát, amit a szorongásra szoktunk adni: 1) a feszültség kidolgozása és 2) az önnyugtatás. Mind a két típus egyformán gyakori, sőt az igazán feszült helyzetek akár a kettő kombinációját is eredményezhetik, de elóadóként általában csak az egyik jellemző ránk.

  1. A feszültség kidolgozását szolgáló túlmozgásos kézgesztusok, mint amilyen a toll csattogtatása vagy a térd ütemes mozgatása, az emberi test motoros képességeinek egyszerű, de aktív igénybevételével a feszültséget az előadói helyzetből kifelé irányítva hajtják végre. Szó szerint, kidolgozzák a feszültséget azt remélve, hogy a helyére nyugalom árad majd. Tudattalan és ezért koordinálhatatlan vállfaja ennek a tikkelés a mimikában és intellektualizált, ezért társadalmilag jobban elfogadott, távoli rokona lehet a felgyorsuló beszédtempó. A hallgatóság rendszerint a feszültségoldásnak ezt a módját, tudat alatt agresszív mozgásként érzékeli, ezért arra vagy agresszióval felel (pl. egyre dühösebben fészkelődik, mert zavarja a hanghatás, esetleg logikai hibát kezd el keresni az elhangzottakban, hogy az előadást követően ellentmondással álljon bosszút a szónokon) vagy pedig elkerüléssel (pl. a gondolatok kimentése az előadásból, időmérés a karórán, szemkontaktus megszüntetése).
  2. A kezek önnyugató feszültségoldások iránya az előbbivel szemben inkább befelé mutat, a cél minden esetben az előadó saját biztonság érzetének helyreállítása. Lehet ez valaminek a megfogása (például a pulpitust ezért fogja meg a humoros megjegyzését követően, 0:40-nél az előadó, de később a palack kézben tartása is ezt a célt szolgálja), ami a biztonságot nyújtó, kapaszkodó reflex működtetése. De ennél is gyakoribb a tárgyak dörzsölő, simogató vagy akár ringató mogzása (pl. egy nyakláncon futó ékkő jobbra-balra húzása női előadóknál vagy a fülbevaló visszatérő megdörzsölése). Ennek lélektanilag az az ősi, a ringató mozgásban megtapasztalt, nyugtató erőbe vetett bizalmunk az oka, amit még csecsemőként éltünk át.  A hallgatóság a kezek ilyen típusú feszültségoldásában tudat alatt a bizonytalanságot érzékeli, ezért jobb esetben az empátiából fakadó, az előadóért való aggodalom, rosszabb esetben az elégedetlen türelmetlenség vonhatja el a figyelmet az előadásról.

Mielőtt elérkeznénk ahhoz, hogy mit kell és mit lehet tenni ezekkel a spontán érkező gesztusokkal, érdemes jelezni azt is, hogy a fenti, lámpalázból fakadó túlmozgások tárgyak nélkül is megvalósulhatnak. Az ujjak ugyanis képesek mindezt egymáson vagy a másik kéz ujjain is végrehajtani, a legtöbbször éppen ez ellen “védekezve” vesznek a kezdő előadók valamilyen tárgyat a kezükbe, hogy ne az őket is zavaró túlmozgás legyen az előtérben. Ezt a hol a simogatásra, hol a dörzsölésre, hol az egészen agresszív pattintgatásra vagy csettintésre hasonlító mozgást Retorikaiskolánkban összefoglalóan, a Katona József Színházban hosszú éveken át nagy sikerrel játszott Top Dogs című darab egyik jelenete nyomán – mogyorózásnak szoktuk nevezni. Ez a mozgás lehet kizárólag önnyugatató, de lehet feszültséget kidolgozó vagy a kettőt ötvöző jelenség is.

Mit kell tenni és mit lehet tenni a kezek babrálásával?

  1. Tudatosítani kell, hogy szoktuk-e így levezetni a feszültséget vagy sem? Ehhez érdemes egy nyilvános szereplésünk felvételét visszanézni, a kezekre koncentrálva.
  2. Ha élünk vele, akkor meg kell határozni, hogy jellemzően milyen tárgyak, melyik kézben, a túlmozgás melyik (feszültség kivezető vagy önnyugtató) típusát eredményezik.
  3. Azért, hogy el tudjuk kerülni a jövőben ezeket a túlmozgásokat, minden felesleges tárgyat, beleértve akár a pulpitust is, amibe a kezünk belekapaszkodhat, mellőzni kell az előadói térből. Eddig tart az, amit meg kell tenni annak érdekében, hogy a lámpalázunk csillapodják. Ami ezután jön, az már inkább egyéni lehetőség és csak a kommunikációs trénerek feladatai közti kötelesség.
  4. A korábbi babrálás helyét első lépésben vagy a “kezek némasága” vagy új gesztusok révén kell leszoktatni a babrálás helyén jelentkező mogyorózásról.

A negyedik lépés egyáltalán nem automatikus. Ezért ne ijedjünk meg, ha elsőre nem sikerül. Általában hosszú gyakorlás (minimum 20-30 beszéd) és állandó tudatosítás után tud egy beidegződött nonverbális szokás átalakulni. Ha ezt sikerrel végre tudjuk hajtani, akkor az igen jelentősen ki fog hatni a teljes nonverbalitásunkra és ez által az előadó kompetenciánk is bővülni fog.

Számos kommunikációs tréner azonban éppen azt téveszti el, hogy pusztán a gyakorlást kínálja fel az ügyfeleinek. A valóságban azonban minél komolyabban tapadt meg egy ilyen szorongáscsökkentő túlmozgás, annál kevésbé múlik a gyakorláson az, hogy a rétor kézgesztusai megváltoznak-e. A tapadás intenzitását legegyszerűbben úgy tudja mérni egy kommunikációs tréner, hogy a megszokott babrálás helyére lépő új jele a szorongásnak mennyire kontrollálható és milyen fokú érzelmi kiszolgáltatottságot okoz a rétorban. Ugyan a kezek túlmozgásának megnyugtató csillapítása alapozó szinten elvárható egy kommunikációs tréningtől, trénerként ez az egyik legösszetettebb folyamat, amihez mester szintű képzettség birtokában kell lenni.

Orbán Viktor 2018-as évértékelő beszédének retorikai elemzése

A jubileumi évértékelő beszéd retorikai szakelemzését Dr. Prezi, alias Dr. Németh Zoltán TEDx coach, előadó és prezentációs szakíró, tréner írta, aki jelenleg Retorikaiskolánk mesterkurzusát végzi. A mai napon eldől, hogy többek között ennek az elemzett beszédnek a hatása milyen választási eredményhez járult hozzá.

*

Orbán Viktor XX. évértékelő beszéde nem a kerek évforduló miatt kapott igazán komoly súlyt, hanem a beszédre kissé árnyékot vető, közelgő választások miatt. Így a beszéd műfaja nem az értékeléshez, inkább egy kampánynyitó beszédhez állt közelebb, és a két stílus némileg keveredett. Meglepő volt, hogy a szónoknak nem sikerül a tőle megszokott gyorsasággal kiépíteni a kapcsolatot a hallgatósággal. Az izgalom „klasszikus” orbáni elemei – szájszárazság, mappa igazítás – továbbra is megjelentek a beszédben, mint ahogy a humorral átszőtt erős képi hatások és a többesszám első személyű névmással csapatot tömörítő, és ellenfeleket kizáró verbális kommunikáció is. A beszédelemzése az alábbi videó alapján készült, a zárójeles hivatkozások erre vonatkoznak.

Nyitás, struktúra

A beszéd első harmada a visszatekintésé, amit folyamatosan felfelé ívelő és erősödő, egyre harciasabbá váló kortesbeszédzárlat követ.

Láthatóan idén idő kellett az üzemi hőfok eléréséhez a szónoknak. A „mindig izgalommal készülök erre a találkozóra” (0:42) nyitómondatot kísérő hideg és szenvtelen arckifejezés miatt jól érzékelhető inkongruenciával indul a beszéd, amit a kissé bonyolult „az igazi kihívást az idősíkok jelentik” (1:10) megállapítás követ. Persze gyakorlott szónokként, a feszültség oldására és a hallgatóság megnyeréseként alig egy percen belül érkezik az első önironikus éllel megfogalmazott, humoros utalás a közönség felé („nem azért jöttünk, hogy együtt érezzünk az előadóval, az ő intellektuális problémáival” 1:49). A szokásos félmosollyal kísért megjegyzésre azonban talán még nem állt készen a közönség, és nem is sikerült vokálisan elég erősen az irónia irányába tolni.

A humorban nincs mindig tréfa

Orban Viktor profin kommunikál „összeszokott” közönségével vokális jelekkel. Egyértelműen jelzi mikor elvárás feléjük a mosoly és taps, ezeket előre beépíti a beszédébe. A szakirodalom tapscsapdának nevezi ezt a retorikai fogást, ami képes tudatosan tapsot előcsalni a hallgatóságból. Orbán Viktor régóta mestere ennek, mára az őt hallgatók különösebb erőfeszítés nélkül is reagálnak ezekre a “csapdaállításokra”.

OrbanVIktor_XXevertekelo_pillanatkepek.png

1:48 16:04 17:04 23:54

Éppen ezért volt furcsa, hogy mivel a beszéd elején nem sikerült megfogni a közönséget a 16. perc eleje volt amikor az első felszabadult nevetést  éri el a beszélő („16 évet voltunk ellenzékben, 12 évet kormányban, nincs még egyensúly, amint láthatják” (16:00). Innentől beindul a nevettetés, sőt  három olyan szakasz is van a beszédnek ahol időt szentel a humorra és azon belül is az iróniára.

Az első amikor a hazai pártokat mutatja be, ahol nagyon elemében érzi magát.(22:22)

  • „van olyan párt, amelyik idegenlégióst igazol a miniszterelnöki székbe” (megszemélyesítéssel kombinálva), „a csődgondnok, aki kivezeti a pártot a parlamentből”
  • „A virtigli kommunista párt”
  • „van olyan párt, akinek annyi a mondanivalója a világról, hogy lehet más”, „azt se tudjuk ki van kint és ki van bent, olyan nagy a jövés menés”
  • „a kiváltak pártjainak a nevét sem tudjuk megjegyezni, mert látatósági problémával küzdenek és kérészéletűek.
  • És van, aki azzal áll elő hogy az iszlám az emberiség utolsó reménye

A másik alapos irónia-csomagot azok a politikusok kapják, akikkel személyes konfliktusa volt Orbán Viktornak a nemzetközi porondon

  • „emlékezzünk meg azokról a politikusokról, akik belénk haraptak, de végül belénk tört a foguk. „ (37:23)
  • „Rövid névsorolvasás”, „a lista nem zárt, vannak még kiadó helyek”

és végül Soros Györgyöt és a rétor által hozzákapcsolt embereket is  is utoléri a szónok nyelvi leleményen alapuló iróniája:

  • „meghirdették a soros féle embertípust….homo sorosensus….)

Szóképek és alakzatok

Orbán Viktor gyakorlott szónokként rutinosan használja az egyes nyelvi alakzatokat a kiemelésre és a nyomatékosításra. Az anafora, a fokozások és az ellentétek megadják a beszéd belső feszültségeit (és egy szép kiazmust is halhattunk:“nem történelem alakítja a demográfiát, hanem a demográfia  a történelmet” 29:27) és különösen az ellentétek hatékony eszközei a „tábor” összetartásának.

A stabil, kitartó, állhatatos „Mi” mint retorikai alany gyakran jelenik meg a beszédben szemben az országot támadó „Ők”-kel, akinek személye folyamatosan változik Afrikától, Nyugat-Európán át a Soros hálózatig végül az ENSZ-be torkoll. Ez kissé a „sírt, hol egy nemzet süllyed el, népek veszik körül” apokaliptikus látomását idézheti fel a hallgatóságnak.

A klasszikus szóképek közül ügyesen hat az érzelmekre a megszemélyesítések és metaforák használatával (pl. „a magyar gazdaság kovácsai” „vérvonalunk” A haza egy szívbéli horgony” (17:49), “DeGaulle-tól tudjuk, hogy a reménytelenség gyűlöletet szül” 48:19). Időnként megjelentek kevésbé kidolgozott metaforák is, ezek elhagyása feszesebbé tette volna a szóképek beszédbeli sorozatát („a függetlenség nem olyan mint a lekvár, nem áll el a polcon, időnként meg kell védeni, 14:47).

Miniszterelnökünk a képi eszközöket is magabiztosan kombinálja a humor eszközeivel pl. a „szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek a pórázt pedig az IMF-nek (19:38) mondattal vagy a „London nem kakukktojás, hanem első fecske” (30:22) megállapítással. Sőt a beszéd záró taktusait is metaforával kezdi. „A választás nekünk ünnep”, majd egy viccel fejezi be, miszerint az 50-ről leeső ember az érkezésig nyugtatja magát, nincs baj. Zárómondatával utal az 50 nap múlva történő választásokra: „mindenki megérkezik, ki az ötvenedikre, ki a földszintre.”  A szónoknak komfortosak ezek az elemek éppen ezért időnként indokolatlanul sokat is használ belőle. Ez a figuratív túlzsúfoltság teheti túlságosan asszociatívvá a beszéd hatását, csökkentve az üzenetek élességét, kissé elhomályosítva a jól sikerült képek jelentőségét is.

Tempó és kiejtés

A beszéd témája és a szónoki tapasztalat egy kimért, és nagyon jól követhető vokalitást eredményez. Meglepő és Orbán Viktor eddigi nyilvános szerepléseiből hiányzó elem volt a beszédben a hangzóvétések gyakorisága, ami a beszélő általános fáradtságának egyik erős jeleként értékelhető, ami, persze, inkább csak utólag, a videós elemzésekben válhatott érzékelhetővé. Például: a „söse” (2:34), „megemelhetjük a kapunkat” (5:50), „koszertek látogatói” (7:17), „Romaniából” (14:05)„Budapesten a világs beszéd a divat” (20:00), „bevándó országok” (32:03).

Öltözet, előadói pozitúrák

A sötét öltöny továbbra is kötelező elem, csak a nyakkendő színe vándorol, a pirostól (2016) a lilán (2017) keresztül az idei narancssárgáig. Talán ez utóbbi nem volt szerencsés választás. A kampány miatt érthető a helyzet, de a Piros-Zöld háttéren nehezen érvényesül ez a szín. Orbán Viktor továbbra is hajlamos a pulpitust megfogni és a lapjait, mappagyűrűit igazítgatni, ami továbbra is a belső feszültség legyűréséről árulkodhat.

Összességében Orbán Viktor hozta a szokásos eszköztárát, főként a verbalitás terén az erős szóképekkel és az ironikus elemekkel játszva a beszédben, a kezdeti bemelegítés után csúcsra járatva azokat. A beszéd megfelelt a kampánybeszéd elvárásainak, néha erősen asszociatív elemekkel.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Áder János újévi beszéde – 2018

Áder János 2018. január 1-jén elmondott köszöntőjét Bodó Anikó és dr. Kovács Flóra, haladó kurzusunk hallgatói elemezték. Írásukat alább, a felvétel alatt publikáljuk.

Az újév köszöntése, a remények megfogalmazása elválaszthatatlan az óév búcsúztatásától, értékelésétől. Ez a kettős üzenet Áder János köztársasági elnök elmúlt években megtartott újévi beszédeiben megtalálható volt, bár az adott évre történő visszatekintés sok esetben negatív események (a Franciaországban történt események említése a 2016-os beszédben, a honfitársak elveszítésére való kitérés a 2017-es beszédben) felelevenítésével járt. A köztársasági elnök 2018. január 1. napján megtartott beszédének hangsúlya az újév köszöntésén és a pozitív üzenetek megfogalmazásán volt, kérdés azonban, hogy a konkrétumok elhagyása – akár pozitív vagy negatív eseményről is legyen szó – a beszéd javára szolgáló volt-e? Áder János újévi beszédét elemezzük.

A felszín: a vizualitásról

A térkihasználás és térelrendezés, mint az elmúlt három évben, idén is jól sikerült a szónok és a jeltolmács részéről. Megfelelő helyen, kellő távolságban álltak egymáshoz mérve. Az előző évi beszédhez képest a kép közelebbi, de nem zavaró. Új elemként jelenik meg a pezsgőspoharak látótérbe helyezése, melyek egymáshoz viszonyított elrendezése mondhatni Áder János és Weisz Fanni térbeli elhelyezkedésének letükrözése. A látványért felelős munkatársak azonban nem figyeltek arra, hogy a poharaknak a jeltolmács elé való kihelyezése következtében a beszéd leglényegesebb nonverbális csatornája sokszor takarásba került, csorbítva annak ünnepélyességét, üzenetét.

Weisz Fanni fodros ujjú ruhája a díszfüggöny fodraival harmonizálva előnytelen, kislányosabb megjelenést kölcsönzött a tolmácsnak, szemben a 2017. évi beszéd elegánsabb ruhaviseletével. Kiengedett frizurája bal választékának vállára helyezése a figyelmet a köztársasági elnökre irányította, míg utóbbinak a hajviselete szinte pontosan megegyezett a 2016. és 2017. évi viselettel. Weisz Fanni piros színű körömlakkja a nemzeti színű lobogóval harmonizált, ellenben Áder János nyakkendőjének színével, melynek aszimmetrikus elhelyezkedése és ingének a nézői bal oldalon való ráncolódása zavaró hatást kelt. Érdemes lett volna a színek harmóniájára jobban odafigyelni. Összességében elmondható, hogy mind a két előadó öltözéke előnytelenebb volt a tavalyinál.

Mélyebb rétegek: a nonverbalitásról

Jelentős előrelépés figyelhető meg Áder János sokat bírált fejtartásában. A tendenciózus balra döntést felváltotta a többnyire egyenes-, illetve enyhén jobbra dőlő fejtartás, jobban megtartva így a párhuzamot közte és a tolmács között. Szemöldökhasználatában továbbra is a jobbat felemelve, lejtőt képez arcjátékával, mely lejtő ívét hajának balra fésülése még nyomatékosabbá tesz. Bal szemének hunyorítása éles ellentétet képez a jobb szem nyitottságával, annak teljes becsukása több esetben is megfigyelhető (pl.: 1:54, 1:58, 2:02). A száj tájolásában tavaly jelentős fejlődés volt tapasztalható, ennek ellenére ajkának jobbra történő felhúzása ismét sok esetben visszatért.

A 2017. évi köszöntőjében a Retorikaiskolánk által üdvözölt mosoly mostani beszédében elmaradt, mely az új év kezdeti pillanatait, köszöntését szomorkássá, morózussá tette. Az ajakréses és ajakkerekítéses hangok megformálásai túl mesterkéltté váltak, helyenként eltorzítva a szónok természetes arcvonásait (pl.: 0:07, 0:32, 1:21, 2:30, 2:54).

Kezeit a köztársasági elnök idén is egy pulpituson nyugtatta. Az amúgy sem nonverbális kommunikációjáról híres rétor csak jobb kezével gesztikulált, azonban kézfeje csak néha került a látótérbe, így sok esetben csak a kar mozgása volt látható. Előnyösebb lett volna a kézfej magasabbra emelése, de akár a kézmozdulatok elhagyása sem vett volna el a beszéd értékéből.

A köztársasági elnök megfelelő hangerővel, követhető beszédtempóban beszélt. Jól alkalmazta a szüneteket a megszólításokat követően. Monotonitása ezen beszéde kapcsán még mindig tetten érhető, amit egyes szavaknak történő nyomaték adásával, illetve a felsorolásoknál történő beszédtempó gyorsításával kívánt ellensúlyozni. Az egyhangúság abból eredt, hogy – a mondatközepi hangsúlyozások ellenére – az egyes mondatok hanglejtése megegyező volt. Természetesebb és rokonszenvesebb hatást érhetett volna el azáltal, ha a pozitív üzeneteit, az értékeket lágyabb hangszínen mondja el. (0:50-nél a béke, 2:04-05-nél a reménység, a szeretet, 3:19-nél az egészség szavakat kifejezetten keményen, szigorúan mondja)

Ajaknedvesítései alig észrevehetőek (pl.: 0:27, 2:00), egy esetben, 2:58-nál látható annak szembeötlő megoldása. 1:41-nél vélhetően a torok kiszáradásának jelei mutatkoznak, hangja is kissé elcsuklik, melyet látványos nyeléssel igyekszik korrigálni. 2:41-nél mondatát jól hallható „ciccentéssel” indítja, mely 3:28-nál ismét megfigyelhető, de már kevésbé feltűnően.

A koccintás pillanata a 2016. évhez hasonlóan nem sikeredett túl jól, ugyanis az elnöknek most is túlságosan oldalra kellett fordulnia. Jelen esetben ezt a közeli kép miatt úgy lehetett volna kiküszöbölni, ha Áder János kissé hátrébb lép az ünnepi pillanathoz.

Kimondott és ki nem mondott szavak: a verbalitásról

Áder János újév napján az ünnepi beszéd műfaji sajátosságainak megfelelő emelkedett stílusú beszédet mondott el. Tette ezt úgy, hogy amellett, hogy szóhasználata végig választékos volt, mondatai felépítése mégsem volt bonyolult. Utóbbi azért lényeges elem, mert a köztársasági elnök ezáltal láthatóan tisztában volt azzal, hogy hallgatóságának összetétele nem körvonalazható pontosan, így inkább törekedett világos, követhető közlésre, ugyanakkor a többször alkalmazott hármas felsorolásai mégis fennköltté tették a beszédét. (…”új álmok megálmodóinak, az okos terveket kovácsolóknak, a hitet másokban is táplálóknak”; „első órák öröméből, reménységéből, szeretetéből”)

Érdemes kitérni kérdésfelvetéseire is. Ilyen sok kérdést, mint idén, a 2015-ös beszédében alkalmazott legutóbb, ám míg ott a kérdések buzdítottak valaminek a megtételére („Miért ne tehetnénk olyan fogadalmat, hogy az előttünk álló esztendőben még az eddiginél is jobban tiszteljük egymásban az embert, a magyart?”), addig idei beszédében feltett kérdései sokkal elgondolkodtatóbbak voltak. (Hogy tudunk-e azzal a bizalommal fordulni embertársainkhoz, amivel a legjobbat kérjük számukra az óév végén, az új esztendő kezdetén?)

 Jót tett a kérdések ilyen módon való megváltoztatása, hisz 2015-ben a kérdések túl direktek voltak, (És miért ne egészíthetnénk ki újévi fogadalmainkat azzal, hogy mindennapi életünk részévé tesszük természeti környezetünk védelmét, hiszen nem a természetnek van szüksége ránk, emberekre, hanem nekünk, embereknek van szükségünk az életünk forrását jelentő természetre?”) jelen kérdései pedig sokkal nagyobb teret hagytak az egyéni döntésnek. („És amit ilyenkor oly sokszor megfogadunk: elhagyjuk-e rossz szokásainkat, megőrizzük-e azt a lelkesedést, amivel most régi – új célokat tűzünk magunk elé?”)

Áder János a lehető legszélesebb réteg megszólítására vállalkozott, beszédében többször megjelent a „mindenkinek”, „mindannyian” kifejezések. Pozitívum, hogy az elmúlt évektől eltérően beszéde elején meghatározta köztársasági elnökbeli tisztségét, és jól egyensúlyozva ebbéli szerepében való bennmaradása és kilépése között, többes szám első személyben történő megnyilvánulásaival kapcsolatot tudott teremteni közönségével.

Áder János és Weisz Fanni - 2018. január 1.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Kölcsey Ferenc Himnuszából a 2017-es újévi beszédében is idézett, akkor az „Isten, áldd meg a magyart” részletet emelte ki, idei beszédében ennél tovább ment és beszédének üzenetéhez a „jó kedvvel, bőséggel” részletet kapcsolta. Áder János beszédében még egy idézetet használt, amely azonban a beszéd többi részéhez, hangulatát tekintve, egyáltalán nem illeszkedett. Assisi Szent Ferenc gondolatai valóban azt a bizakodást jelenítik meg, hogy a jelenhez képest valami jobbá váljék, de az óév búcsúztatásakor és az újév köszöntésekor sem tud megnyugvással szolgálni az, ha Szent Ferenc sorait olyan párhuzamként értelmezzük, hogy az elmúlt év szimbolizálja a gyűlöletet, a bűnt vagy a széthúzást, és az újévben reménykedünk, hogy ezekből szeretet, megbocsátás és egyetértés lesz. A beszéden végighúzódó pozitív felhang miatt érdemesebb lett volna egy ehhez illő idézetet mondani az Assisi-idézet helyett.

Áder János beszéde az elmúlt évekhez képest általánosabb tematikájú, nem szerepelnek benne hazai vagy nemzetközi eseményekre való visszatekintések. A beszéd a jelenre koncentrál, ahogy a köztársasági elnök maga fogalmaz, a „pillanat varázsára”, amelyben a legfontosabb értékek a szeretet, a hit, a bizalom. Ez – a beszéd végén található idézetet leszámítva – a kellemesség érzését nyújtja nekünk, hisz egy felfokozott, mámoros, jövőbe tekintő pillanatban nem tör le a szomorú eseményekre történő emlékezéssel. Az óév értékelését tekintve azonban hiányérzetünk van, hisz az értékelést azáltal is meg lehetett volna tenni, hogy a pozitív események kapcsán konkrétumokat emel ki, a negatívumokat pedig általánosabb formában közli, melyekhez pozitív értékként a tanulságok levonását, a türelmet vagy az általa is említett, reményteli bizakodást kapcsolja.

Áder János beszéde a jövőbe tekintő, bizakodó, az elemzésünkben bemutatott néhány hiányosság okán azonban mégsem tudta a teljesség élményét nyújtani számunkra.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

A céges videókészítés retorikája I.

Az alábbiakban első videós tananyagunkkal éppen a videókészítés kommunikációs fortélyaiba kínálunk betekintést. Mit tartalmaz ez a tananyag?

  1. Egy általános bemelegítést, ami segíthet felkészülni nemcsak a videós felvételek, hanem minden nyilvános beszéd előtt.
  2. Légzéstechnikai bevezetőt.
  3. Tippeket az előadói öltözékről.
  4. Stresszoldási tippeket.
  5. Nonverbális kommunikációt a videókon
  6. Pointer választási tippet
  7. Milyen hosszú legyen egy beköszönő videó?
  8. Mit mondjak el mindenképpen a videóban?
  9. Hogyan nyerjem meg a nézők figyelmét úgy, hogy továbbkattintson egy másik fülre az oldalamon?
  10. És a videó végén egy beszélgetés is látható Gál Kristóffal arról a folyamatról, ami az ő fejlődési ívét adta az öthónapos egyéni retorikakurzusán.

Erről szól ez az előadás, amire korábbi tanítványunk, és most beszélgetőpartnerünk, Gál Kristóf kért fel 2017 szeptemberében a Vállalkozóból Vállalkozás Workshopján. Nagy örömünkre egyik legkedvesebb szóvivőnk, Dr. Győrfi Pál konferálta az előadást.

Sorozatunk második darabjában azt fogjuk megmutatni, hogy milyen lépésekben fejlesztettünk egy vállalkozás videóját a gyakorlatban.

Orbán Viktor tusványosi retorikája

Az alább olvasható összehasonlító elemzésünk rövidített változata a 168óra 2017. július 27. nyomtatott számában jelent meg először. A teljes szöveg tehát itt olvasható először, maga beszéd pedig itt tekinthető meg:

Retorikai kaleidoszkóp

Orbán Viktor 2010 óta megtartott tusványosi előadásai, retorikai szempontból egységesen építkeznek. A XX-XXI. századi történelmi múlt elemző felidézése a beszédek első harmadáig uralják a témaválasztást, amit a magyar nemzet jövőjének átgondolása követ. Ezt a jellemzően európai (2010–2014), sőt globális (2015–2017) üzenetekkel tarkított érdemi részt keretezi a konkrét tusnádfürdői hallgatóság, rajtuk keresztül pedig a határon túli magyarság direkt megszólítása a beszédek elején és végén. Ennek a külső keretnek az első tagját humorral és iróniával fűszerezve hallgatóinak megnyerésére, második tagját pedig jellemzően (pl. 2017) befogadói politikai mozgósítására használja Orbán Viktor.

A szerkezet és megszólalásmód sematizmusára vetett pillantás után felmerül a kérdés, hogy van-e a sajátossága a magyar miniszterelnök tusványosi retorikájának? Van, ha például a budapesti évértékelő beszédekhez, parlamenti felszólalásokhoz képest vizsgáljuk a Tusnádfürdőn elénk táruló képet. A „szabadegyetem” szóösszetétel szabadságra utaló előtagját nemcsak politikai, hanem stilisztikai vagy öltözködésbeli szabadságként is értelmező előadók sorába illeszkedik Orbán Viktor retorikája is. Mindig ülve ad elő, ami a könyöklő pozíció felvételével radikálisan csökkenti az előadói gesztikuláció lehetőségeit. Ebből is következik az áll gyakran visszatérő simogatása, amely bölcsességet és a gondolkodás folyamatát hivatott szimbolizálni, de a szorongás csillapításaként is értékelhető, ha túl gyakran él vele a szónok (pl. 2017). Az idei előadás oldottságát fokozta egy kék golyóstoll kézbentartása is, ami azonban egyrészt színben ütötte az előadó ingének zöldjét, másrészt alkalmat adott a toll bizonytalanságot kifejező babrálására, harmadrészt a beszéd elején felsorolt eredmények („Mitől erős egy állam?”) egyes pontjainak kipipálására, a hangsúlyosak bekarikázására is késztették a miniszterelnököt. Ez utóbbi mozzanat ugyanazt a spontaneitást és együtt gondolkodást hivatott kifejezni, mint az öltözék megválasztása, azonban általa felhívta a figyelmet Orbán Viktor egy másik vitatható előadói döntésére: jelentős beszédeit nem szabadon, hanem jegyzetekhez kötve adja elő. Pedig Tusványos éppen az oldott előadói légkör ellenpontjaként komoly programadó beszédeknek ad otthont (pl. 2014), amelyek hatékonyságát megsokszorozná a teljesen fejből mondott beszédek ereje.

Nem kérdés, hogy nyakkendő nélkül öltözködik ezeken az alkalmakon, de a Kossuth Rádióban adott interjúk oldottságán is túltesz a tusványosi beszédek során a miniszterelnök öltözéke. Az idei beszédhez választott ing színénél előnyösebb volt a 2016-os kockás változat. Ez a vezetői öltözködés két alapvető vonulata közül „a nép közé tartozás” irányát, az öltönyválasztásnál is radikálisabban fejezi ki. Ennek az arculatnak nonverbális megjelenését a mimika oldottságában (előadóként csak a választási győzelmet követő beszédeknél enged meg magának ennyi mosolyt), verbális megjelenését pedig a megszólítások („Zsolt”, „püspök urunk”) és kiszólások kötetlenségében fedezhetjük fel. Valójában a retorikai bravúr mind a kötetlenség arculatán, mind az „egy vagyok közületek” üzenetén keresztül, ám azokon túl születik meg.

Az önmagából többet megmutató karakter egy nyilvános szereplő esetében mindig képes a közönség kíváncsiságát felkelteni. Ezt fokozza az előadást követő kérdés-válasz rész is, ahol bárki a jelenlévők sorában kérdést intézhet az előadóhoz. A híres és rangban távoli vezető megközelíthetővé válása, illetve emberi arcának megmutatása a hallgatóság szimpátiáját példátlan mértékben fokozhatja az előadó iránt. Tusványoson ezt a lélektani mechanizmust működteti Orbán Viktor retorikája.

Verbálisan ezt fejezi ki minden tusványosi beszédben az, hogy bonyolult összefüggésekről és összetett problémákról „leegyszerűsítve”, „világosan fogalmazva”, „racionálisan”, „ebben a körben köntörfalazás nélkül” szól hallgatóságához a rétor. Ennek a kiváltságos beszédmódnak a beavatottjai a hallgatók, akik évről évre egy olyan identitást is kapnak Orbán Viktortól, amely az ellentét alakzatára épül. Felsorolások, jelzők és hasonlatok alkalmazásával, tehát ismétléssel és szemléltetéssel, hatékonyan két részre osztja a világot. A két világ közötti lényegi különbséget egyetlen ellentétpárban fogalmazza meg és ezt a személyes névmások tudatos hangsúlyozásával azonosítja, illetve elválasztja a hallgatóságától. Így jött létre a mi okkeresők – ők célkeresők (2013), mi illiberálisok – ők liberálisok (2014), a mi országunk biztos hely – a minket körülvevő bizonytalan világ (2015), mi vagyunk az új Európa – ők a régi Európa (2016), mi Európa védelmezői vagyunk – ők a migrációs válság előidézői és haszonélvezői ellentétpárok. Az egyes szám első és többes szám első személyű névmások észrevétlen felszerélésben rejlik az a vezetői fogás is, amely a hallgatóság identitását újból és újból kicseréli az előadóéval. Orbán Viktor számos esetben akkor beszél többes szám első személyben, ha a saját akaratát kommunikálja (pl. „mi magyarok harcolni akarunk” 2011), amikor pedig feltűnik a tusványosi szónoklatokban az egyes szám első személyű névmás, a mindenki által belátható trivialitásokat fogalmazza meg az előadó („Én ez utóbbiak közé tartozom” ti. aki belátja trivialitásokat 2015). Ekként a józan ésszel bírók képviselőjeként láttatja magát a beszélő, ha magáról szól és egyéni elhatározásait a közösség nevében fogalmazza meg, azért, hogy, Platónnal szólva, retorikája a lelkek irányítása legyen. Olyan ez a retorikai teljesítmény, mint egy kaleidoszkóp: véges számú elem okos elrendezéséből egy színes világ képét teremti meg.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Ürítsd ki a zsebed! Lámpaláz-csillapító 2.

A lámpaláz hatására olyan banálisnak tűnő szokás, mint az aprópénz nadrágzsebekben tartása, váratlan következményekkel járhatnak egy nyilvános beszéd során. Következzen az ezt alátámasztó történet, aminek már most előrebocsáthatjuk a konklúzióját: előadás előtt ürítsük ki a zsebeinket. A Lámpaláz-csillapító sorozat második története következik.

Ürítsd ki a zsebed!

Két évvel ez előtt, egy forró, tavaszi napon, Magyarország legjobb egyetemeinek egyikén, egy tudományos konferencia utolsó napjának utolsó előtti blokkja következett. Hárman voltunk előadók, egy hölgyet sorsoltak elénk, ő ült az előadói asztal közepén, mi pedig férfi előadókként a jobb és bal oldalán ültünk. Egy következő lámpaláz-csillapítónk során a hölgy előadására is ki fogunk térni, mert abban is volt tanulság. De előbb jöjjön a férfi kolléga, akinek az előadása az enyémet követte a konferencia programjában.

A pulpitus mögé állt, ami a mellkasáig ért, és a pulpitusra helyezett mikrofonba beszélt. Felül egy inget viselt, amit nem tűrt be, de legalább színre fehér volt. Előadónk alulra egy farmert húzott, hozzá illő cipővel. Zavarban volt, és a lámpaláz már a kiállásakor eluralkodott rajta. Azért, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, illetve legalább az egyik kezével “tudjon valamit kezdeni”, jobb kezét a nadrág zsebébe csúsztatta, amíg a másikkal a jegyzeteit igazgatta vagy gesztikulált. Elvileg a pulpitus kitakarta a zsebre tett kezet, ezért az elemi udvariasság hiánya láthatatlan kellene, hogy legyen, gondolhatta az előadó. Valójában a hallgatóság érzékeli a váll vonalánál a kéz pozícióján és mozdulatlanságán azt, hogy zsebre van téve a kéz.

A hallgatóság mindent érzékel

Ha ez elsőre nem tűnt volna fel valakinek, akkor segített  a következő hiba: előadónk az aprót nem a pénztárcájában, hanem pőrén a szóban forgó zsebében tartotta. És igen, a zsebbe dugott kéz pozíciója, a veszély elől biztonságot kereső elbújás lélektani maradványaként, ebben az esetben párosult egy olyan kotorászással is, ami az érmék ütemes forgatásával járt együtt. A zavarában pénzét csörgető kézmozdulat hangját pedig, mondanom sem kell, hogy kellőképpen felerősítette a mikrofon.

A hallgatóság homlokán hamarosan megjelentek a rosszalló ráncok és garantáltan mindenki elkezdte keresni a zajforrást. Előadónk pedig a rosszalló mimika láttán még idegesebb lett, feszültségét pedig még inkább a zsebében lapuló érmék játékával vezette le. A kínos jelenet ráadásul az előadás egésze alatt zajlott, ami még a megadott időn túl is tartott, ezzel a hallgatóság nem csekély frusztrációját váltva ki. És a legszomorúbb az, hogy a frusztrált előadónk egészen a mondandója lezárásáig nem jött rá, hogy mitől nem működik a kapcsolata a hallgatóságával.

A megelőzés

Mivel egyszerre mindent nem lehet megváltoztatni olyan ösztönös viselkedési mintákban, mint a kéz zsebre tétele, első lépésként azt javasoljuk, hogy minden zsebet rutinszerűen ürítsünk ki egy-egy előadás előtt. Ha nincs pulpitus előttünk, így elkerüljük a kulcscsomó vagy telefon alakját felvevő zsebeket értékes másodpercekig kíváncsian fürkésző tekinteteket is (“Mi lehet az a zsebében?”). Ráadásul, ha kezdetben nem tudunk uralkodni a lámpalázunkon, ily módon a zsebünk tartalmának piszkálása is elmarad, mindenki közös örömére.

Tehát mielőtt elfoglaljuk az előadói helyet, még a szünetben ellenőrizzük, hogy nincs-e bármi a zsebekben. A második lépés pedig az lehet, hogy elkerüljük a zsebre tett kéz gesztusát is. Mindez azért fontos, hogy az izgalmunk közben beinduló automatikus tevékenységek ne zárjanak minket egy olyan ördögi körbe, mint hősünket az aprópénze.

Ürítsd ki a zsebed!

Orbán Viktor 2016-os évértékelő beszédének retorikai elemzése

Orbán Viktor 18. évértékelő beszéd. Kép forrása: hirado.hu

Orbán Viktor 18. évértékelő beszéd. Kép forrása: hirado.hu

Az elemzésünk alapjául szolgáló felvétel itt tekinthető meg.

Orbán Viktor tizennyolcadik évértékelő beszédét 2016. február 28-án, vasárnap tartotta meg. Megállapítható, hogy a beszéd egésze jól megírt, világos szerkesztésű, pontosan célratörő szövegre épült. A vizuális kommunikáció megfelelően előkészített, a szónokló miniszterelnök a tavalyihoz képest kipihentebb és koncentráltabb benyomást keltett. A beszéd erényei és hibái egyaránt tanulságosak lehetnek, ezek közül tekintünk át most néhányat.

A beszéd íve

A jól szerkesztettség nem egyszerűen az elmondani kívánt egységek arányos elrendezését jelenti, hanem sokkal inkább azt a fokozatosan kibomló célra találást, amely a beszéd kulcsüzeneteit egymásba fűzte. A humoros felütés, amely szinte kötelező eleme ezeknek az évértékelő beszédeknek, most sem maradhatott el. A nyitány pikantériáját az adta, hogy két baloldali értelmiségi (Esterházy és TGM) kritikamentes felemlítésével integratívnak is tűnhetett volna ez a kezdet, az irónia csak a beszéd későbbi részei felől vagy a politikai kontextusból következtethető ki. A felütés rögtön a történelmi síkról és az évfordulók számítgatásáról szólt. Kezdetben úgy tűnhetett, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen a saját korfordulói miatt (5:58-tól), öncélúan tesz számolgatásokat.

Continue reading