Évnyitó beszéd – mikor az alkalom és a műfaj ellentétben áll

Orbán Balázs, korábbi miniszterhelyettes és államtitkár 2021-es, az MCC évnyitó beszédének retorikai elemzését Dömény Gábor tollából olvashatják.

Orbán Balázs 2021 szeptemberében tartotta meg évnyitó beszédét az MCC, azaz a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumi elnökeként. Egy tanévnyitóhoz képest viszonylag rövid beszédet hallhatunk (összesen 6 perc a felszólalás hossza). Hányszor kívántam volna ezt a saját évnyitóimon, a soha véget nem érően mantrázott tanévrend végighallgatása helyett. Azonban már az időtartam is felveti a kérdést, vajon hogyan fért bele 6 percbe a diákok tájékoztatása az intézmény céljaival, feladataival kapcsolatban? Retorikai elemzésemben arra keresem a választ, hogy Orbán Balázs politikai szerepe miképpen vonódik be vagy vet árnyékot az évnyitó beszéd műfaji sajátosságaira.

 Orbán Balázs szónoki megjelenése

Orbán Balázs megjelenését a visszafogott, kissé lezser, sportos elegancia jellemzi. Zakója durva szövésű anyagból készülhetett, egyáltalán nem a legelegánsabb benyomást kívánja kelteni e ruhadarab. A nadrág esetében sem elegáns szövetnadrágról beszélhetünk, eséséből következtetve ez is inkább lezser. Azonban a nyakkendő eléggé elüt ezen összképtől, ugyanis nagyos szorosan van megkötve, amely inkább az elegancia felé mutat. A bársonybarna szín sem biztos, hogy előnyös a sportos eleganciához mérve, kissé avítt hatást kelt. Orbán Balázs zakóján hord egy MCC-s kitűzőt, amely a legfontosabb nonverbális elem a szónok viseletében, ugyanis kifejezi az intézmény felé való elköteleződését. Orbán Balázs lezser, de sportos eleganciát képviselő öltözete egyszerre próbál illeszkedni az emelkedett, ünnepi hangulathoz, és a színpad másik oldalán helyet foglaló diákság világához.

A pulpitus, bár automatikusan teremt egy gátat a hallgatóság és az előadó között, ezzel együtt a komolyság érzését is kelti. Nem utolsó sorban számíthatunk rá, hogy a pulpituson elhelyezett, és felolvasásra váró szöveg megkomponáltsága mentén haladunk végig az ünnepi beszéden.

A megszólítás dilemmája

Az évnyitó esetében – Wacha Imre[1] műfaji meghatározását követve – igen fontos, hogy célközönségnek a diákságot vegyük, és csak másodsorban a hozzátartozókat vagy az oktatókat. A beszéd elején elhangzó megszólítás ennek értelmében a diákokat kell célba vegye. Ezzel szemben Orbán Balázs a következő sorrendben és módon szólítja meg a hallgatóságát. Köszönti az első sorban helyet foglaló miniszterelnököt – akit nyilván köszöntene bármelyik iskolaigazgató az országban, kifejezve az intézményt ért megtiszteltetést, akár ezzel is emelve az ünnepség érzelmi áhítatát, majd köszönti a professzor urat (nem hangzik el név), a vendégeket, és végül így fogalmaz: „Kedves MCC család!” (0:13). Kiemelendő, hogy a „vendégek” köszöntéséig végig tartja a szemkontaktust a közönséggel a szónok, egy-egy mosolyt is adva a jelenlévőknek, majd amikor az MCC családot kiejti, lenéz az előtte fekvő papírra, így ekkor szakítja meg először a szemkontaktust a hallgatósággal. Amikor felpillant, már komor arccal tekint a közönség soraira (00:14). A tanulók nem kapnak külön megszólítást a köszöntőben.

Egyből kérdésként merülhet fel az, hogy vajon ki a hallgatóság, ha nem a kollégium hallgatói, illetve mi a beszéd célja? – tekintve, hogy az évnyitón elsősorban a tanulókhoz szól a rétor, őket szeretné beavatni az új tanév világába. Ha magukat a család tagjainak tartják is a hallgatók, elrugaszkodva attól, hogy ez nem egy szokványos megszólítás a tanulókra nézve, akkor azt érezhetik, hogy köszöntésük alkalmával leveszi róluk a tekintetét a szónok. Ez bántóan hathat. Bár a család nem egy közkeletű megszólítás a hallgatókra vagy az intézmény tagjaira nézve, akár fenntarthatja azt az izgalmat, hogy a beszéd során a szónok majd megvilágítja a fogalomválasztás okát. Az előadás kezdetén tehát nem egyértelmű, hogy meg lettek-e szólítva a jelenlévő tanulók, vagy a rétor figyelmen kívül hagyta az első számú közönsége köszöntését. Érdekes kontraszt egyébként, hogy ugyanezen az évnyitón Orbán Viktor is mondott egy beszédet, és ő – bár semmilyen tisztséget nem tölt be MCC-ben – mégis köszönti, megszólítja külön a kollégiumi hallgatókat.

Az ünnepélyesség megteremtése és az elsietett tételmondat az évnyitó beszédben

Orbán Balázs évnyitó beszédében az angolszász standard tematikus szöveg felépítését követi. Hamar megjelöli az alkalom, illetve beszédének témakörét (0:45), amely az oktatás. A témamegjelölésnél már előrevetíti a szónok, hogy egy, a pártpolitika és a mindennapi egyet nem értés felett álló személyben jelenik meg a legszebben beszéde témája, mégpedig Klebelsberg Kunó munkásságában. Érdemes megfigyelni, ahogyan ennél a résznél a szónok nonverbálisan, a kéz gesztusaival is hangsúlyozza a mondanivalóját, az elemelkedést a közös pont felé. Az addig a pulpituson pihenő jobb kezét háromszor is felemeli, oly módon, mintha azt a közös pontot tartaná a tenyerében (0:37-0:41).

A hallgatóságban – és leginkább a tanulókban – nyilvánvalóan és teljesen jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon milyen szerepből szól hozzájuk most Orbán Balázs: aktuálpolitikai, vagy az MCC-ben betöltött elnöki minőségében? Erre válaszol a pártpolitikán felül álló eszme hangsúlyozása, és egy példakép felmutatása. Elsősorban ezért nem esik a „na, kellett egy idézet ebbe az ünnepi beszédbe is” kategóriájába a témamegjelölés után elhangzó Klebelsberg Kunó idézet. Az angolszász mintát követve ez az elem tökéletesen felkelti a figyelmet, hiszen a fentiek értelmében a „levegőben lévő” kérdéssel összefüggésben épül be a szónok beszédébe. Ezekkel a visszafogott, egyáltalán nem művi vagy kényszeresen ható szónoki gesztusokkal az ünnepség emelkedett hangulatát alapozza meg a rétor.

A Klebelsberg-idézet utolsó mondatát teszi meg beszéde tételmondatának a szónok: „négyzetre emelni a tehetséget, és nem gyököt vonni belőlük” (1:33). Bár egészen e tézisig tagoltan beszél és következetes beszédtempót használ Orbán Balázs, de épp a tételmondatnak nem hagyott kellő időt, sőt szinte levegőt sem vett az utána következő mondat és a tétel kimondása között (1:35). Ez mindenképpen hiba, ha az a cél, hogy a hallgatóság ezt az üzenetet vigye el majd magával. A tézissel összefüggésben fogalmazódik meg az intézmény ars poeticája: „ha kérdezik tehát, hogy mi a Mathias Corvinus Collegium, akkor ez az a nemzeti intézmény, amelyik a tehetségeket négyzetre emeli” (1:35-1:43). E mondat után sem tartja a beszéd elején megfigyelhető egyenletes tempót, és nem tart szünetet (1:43). Nem hagy tehát időt a hallgatóságnak arra, hogy feldolgozza az elhangzottakat, így nem válik, nem tud elég kiemeltté válni e bizonyára fontosnak szánt üzenet.

A vicc – a család elem képzavara

Mint minden jó angolszász típusú beszédben, Orbán Balázs beszédében is menetrendszerűen érkezik a kitérő egy vicc formájában (2:16-2:57). A humor lehetőséget adhat az ünnepség kereteiből fakadó kötöttségek oldására. Ez az érzelmekre ható retorikai fogás elősegítheti, hogy a szónok személyesebb kapcsolatba kerüljön a hallgatósággal.

Orbán Balázs beszédében 2:16-nál úgy fogalmaz, hogy „elmesélnék Önöknek egy viccet”. Eközben egy nagy sóhajtást tesz a szónok, mintha ő unná a legjobban a teremben azt, ami most következni fog. Erre erősít rá, hogy a „viccet” szót úgy ejti ki, mintha az egy megvetendő dolog lenne. Mindez inkongruens módon hat a humor kötöttségeket oldó céljával.

A személyesebb kapcsolat megteremtése a humor által más hangvételt követel a szónoktól. Orbán Balázs egy családi körben lezajló beszélgetést elevenít meg a vicc keretein belül. A hangjával és a mimikájával utánozza a párbeszédben résztvevő szereplőket (2:48-3:30). Az imitáció egy nehéz szónoki eszköz, hiszen egy másik ember bőrébe kell bújnia egy rövid időre az utánzóak, mindezt úgy, hogy közben ez hitelesen, és ne mesterkélten hasson. Orbán Balázs egészen természetes módon imitálja a megjeleníteni kívánt karaktereket. Azonban elkövet egy igen jelentős hibát: a vicc mesélése közben háromszor néz le az előtte heverő papírra, kissé rendezgetve is azt. Ez az izgalom, esetleg a vicc általi komforton kívül kerülés jelének tudható be. Mindezzel azt is üzeni, hogy igazából idegen számára a humor, mint retorikai eszköz. A papírt, és tágabb értelemben a pulpitust a rétor mint védelmező házat használja a vicc mesélése közben, ahová el lehet bújni a tekintetek elől. A beszéd ezen pontján ismét ritmushibát vét a szónok, ugyanis a vicc csattanójának szánt “Bob” kiejtését követően nem tart kellő beszédszünetet ahhoz, hogy legyen ideje a poénnak megérkezni a hallgatóság számára. Ezek eredményeképpen a hallgatóság pozitív reakciója el is marad a kitérőt követően, nem nevetnek a viccen.

Érdemes elidőzni a vicc mondanivalójánál is. Bár érthető annak tartalma, miszerint a család relatívan becsüli fel a tehetséget, míg a tágabb értelembe vett közösség ezt objektíven teszi, de talán nem gondolta át a szónok, hogy meta-szinten milyen diszharmóniát okozhat a köszöntésben elhangzott „kedves MCC család”, illetve a családot a tehetség szempontjából pejoratívan ábrázoló vicc kettőse. A köszöntés a fentiek értelmében szükségképpen elsimításra vár a beszéd során, azonban ez nem történik meg.

évnyitó

Forrás: https://2015-2019.kormany.hu

„nektek mondom, MCC-s diákok”

A kollégium hallgatói 4:18-nál lesznek először megszólítva. Beszédes az is, hogy erre milyen szövegkörnyezetben kerül sor. „Hogyha elemezzük a magyarság helyzetét, akkor azt látjuk, és ezt nektek mondom MCC-s diákok…”(4:18) – ez alatt kitartja a szemkontaktust, illetve bal kezével, tenyerével a hallgatóságra mutat Orbán Balázs, egyfajta bevonó szándékú gesztusként. A szónok ez után arról beszél, hogy nagyon kevés generációnak volt olyan jó helyzete Magyarországon, mint a hallgatóságban helyet foglaló tanulóknak. Az ország és a társadalom kedvező tényezőit sorolja a rétor – abban a részben tehát, amely előtt meg lettek szólítva a tanulók, és nem utolsó sorban, abban a beszédben, amely egy évnyitón hangzik el.

Ha ennek a beszédnek a címe és a helyszíne nem egy évnyitó lenne, amit az elnöki beszéd tesz hivatalossá, akkor semmi gond nem lenne, hogy a magyarság helyzetének elemzésére, a generációk közti problémák megértésére buzdítana egy szónok. Itt azonban nem teljesülnek a tanévnyitó beszéd műfaji követelményei, a tételmondat pedig nem kerül alátámasztásra érvek által, tudniillik, hogy hogyan lehet elérni a tehetség négyzetre emelését. Helyette egy társadalmi eszme hangzik el – a szónok által a legjobban kiemelt gesztusokkal – miszerint a nemzet az, amely felemeli a közösséget. Mindezeket sommázza, hogy utolsó szavai után, még fel sem zúg a taps, már elindul a pulpitusról lefelé a színpadról, ami udvariatlanság a hallgatósággal szemben.

Évnyitó beszéd: összefoglalás

Orbán Balázs évnyitó beszédének elemzéséből azt láthatjuk, hogy a tanévnyitó beszéd műfaji sajátosságai nem – vagy maximum csak nyomokban – teljesülnek. A szónok végső soron sem a verbalitás, sem a nonverbalitás szintjén nem tudott, és nem is kívánt egy, az intézmény ügyeit képviselő, és azokat igazgató személy szerepet felvenni. Az intézmény ars poeticáján kívül nem hangzik el sem konkrét cél, sem feladat az MCC 2021/2022 évére vonatkozóan, ellenben az intézmény magyar társadalomban betöltött szerepe, illetve a diákok nemzethez való orientálódása kerül hangsúlyozásra. A hallgatóság zöme ugyanakkor mégis csak az MCC-s hallgatókból tevődik össze. Elsősorban értük, és nekik kellene, hogy szóljon ez a tanévnyitó szónoklat. Az alkalom és a beszéd műfaja tehát nem illeszkednek egymással. Orbán Balázs beszédében retorikai szempontból az alapvető megközelítési hiba ebből az ellentétből fakad.

Ha érdeklik a további beszédelemzéseink, kattintson ide.

[1] WACHA Imre, A korszerű retorika alapjai II., Bp., 1996,

Gyászbeszéd közeli hozzátartozó ravatalánál

Csak az tudja rétorként, hogy mit jelent a gyászbeszéd műfaja, aki kipróbálta már magát ebben a valóban embertpróbáló helyzetben. Különösen nehéz kihívás ez akkor, amikor egy közeli rokonunk ravatalánál kell a gyászolók nevében búcsúznunk. A most következő írásban a saját Nagyapám temetésén mondott gyászbeszéden keresztül szeretnék a műfajnak erről a talán legnehezebb retorikai alesetéről beszélni. A beszéd 12 évvel ez előtt hangzott el, amikor még csak tanultam és gyakoroltam a retorikát, de nem tanítottam azt hivatásszerűen. Volt már, hogy a kurzusainkon, amikor a gyászbeszéd műfaját tanítottam, felhasználtam, de talán mostanra már elég idő telt el a publikáláshoz és az értékeléshez is, ha ezzel másoknak segíteni lehet.

Gyászbeszéd közeli hozzátartozó ravatalánál

Miért kihívás a gyászbeszéd?

A gyászbeszéd az érzelmi kitettség és megismételhetetlensége miatt mester szintű retorikai kihívás. Különösen igaz ez arra az alesetre, amikor egy, a rétorhoz különösen közel álló rokon vagy barát temetésén hangzik el. A meghittség és az érzelmi bevonódottság az átlagos beszédhelyzetek sokszorosa, emiatt a szónok kitettsége is rendkívül nagy. Az alábbi beszédet, 12 év után is emlékszem, hogy addig tudtam a hangom elcsuklása nélkül mondani, amíg nem értem el hátulról a harmadik bekezdésig. Most is felmerült, hogy más írjon erről a beszédről, azért teszem mégis én, mert abban bízom, hogy éppen ez adhatja meg a hitelét a kritikának és a műfaji ismertetésnek is. Ezzel együtt, az első rögzítendő pont az ilyen gyászbeszédre való felkészüléskor a vállalkozás felmérése: alkalmas vagyok-e arra, hogy ennek a szeretett embernek a gyászbeszédét elmondjam? Senkinek sem róható fel, mégha gyakorlott szónok is, ha ezt nem vállalja. Ugyanakkor a gyászmunka katartikus állomása lehet, ha sikerül megcsinálni. De a búcsúztató lelkiállapota és a búcsúztatotthoz fűződő viszonya kell, hogy meghatározza a vállalást.

A gyászbeszéd előre megírása

Talán az egyetlen olyan beszédműfaj a gyászbeszédnek ez az esete, amikor kifejezetten javasolható a teljes szöveg szó szerinti megírása, kellően szellős megformázása, kinyomtatása, egy sötét mappába fűzése, majd végül az értő felolvasása. Minél megrázóbb a veszteség, annál inkább érdemes felolvasásban gondolkodni a fejből elmondott beszéd helyett. A hatás a szónok hitelességéből fakad és nem a memotechnikájából. A szöveget ezzel együtt nagyon alaposan ki kell gyakorolni, lehetőleg úgy, hogy fejből menjen, minden sornak a hangsúlyozása pontos legyen. Érdemes arra is ügyelni, hogy a gyászbeszéd szövege nyelvileg ne írott, hanem szóbeliséget imitáló legyen (pl. a többszörösen alárendelt tagmondatokat érdemes kerülni). A szabadon mondott beszédnél nehéz a szemkontaktust jó helyre irányítani, hiszen a ravatal és a gyászolók látványa egyaránt megrendítheti a búcsúztató szónokot. Ennél a konkrét beszédnél az 1–5. bekezdések vége úgy van kialakítva, hogy egy-egy aforizmatikus tő/egyszerűmondat adjon ritmikus lezárást a bekezdés végén. Ekkor néztem fel a ravatalra, illetve a záró bekezdés főhajtást verbalizáló mondatrészénél és az utolsó, háromba tagolt mondatnál. A gyászolókat hallottam, de egy pillanattól eltekintve, nem láttam, emlékeim szerint.

Stílus a gyászbeszédben

Stilisztikai szempontból, mint mindig, most is igaz, hogy nem lehet minden helyzetre alkalmazható, aranyszabályt mondani. Az esetek többségében ideális, ha az egyszerű és az emelkedett stílusnemek elegyéből alakul ki a gyászbeszéd. Szabad, még itt is, humorral élni. Akik ismerték Nagyapámat, pontosan tudták, hogy az első bekezdésben szereplő történetek mennyiben valóságosak és mennyiben tartoznak hozzá ahhoz a játékossághoz, ami őt idős korában is szerethetővé tette. A gyász feszültségét a szónoknak lehet és kell is oldania, mert a közösség és különösen a közel állók érzelmi vezetése van rábízva. Ezt a feladatot méltósággal, mégis a fájdalmon át a vigasz felé vezető útra irányíthatja egy jól sikerült gyászbeszéd, ami akár a mosoly kockázatát is vállalhatja, de ezt nagyon alaposan fel kell mérni, például úgy, hogy a közeli hozzátartozók egyikével megismertetjük a tervet és kikérjük a véleményét. Ha a hozzátartozó vacillál, inkább el kell vetni ezt az árnyalatot, mintsem ragaszkodni hozzá.

A kidolgozás stilisztikai hibái közül ma már látszik számomra, hogy a 3. bekezdés végén a “Te, Ti még tudjátok” kezdetű résznél egyrészt kérdéses, hogy szükséges volt-e a többesszám második személyű alany behozatala, bár a gyászolók, köztük a Nagymamám számára ez fontos gesztus lehetett. De a megtartás esetén is meg kellett volna cserélni így: “Ti még tudjátok, Te még tudod.” Ezzel a kupolaszerű építkezéssel könnyebb lett volna úgy behívni a gyászoló közösséget, hogy a fókusz intenzívebben a búcsúztatotton maradjon. Az egyesszám második személyű megszólítás és az elhunyttal jelenidőben folytatott dialógus nagyon erős hatást tud kiváltani, éppen ezért érzelmileg kockázatos döntés. A szónok saját meghatódottsága mellett azt kell előzetesen mérlegelni, hogy elég meghitt-e a viszony ahhoz, hogy ez hiteles legyen és senkit se bántana meg ezzel a gyászolók közül. Nálam a válaszok egyértelműen megerősítőek voltak a beszédre készülésemkor, ezért működött, sőt, talán csak így működött. A jelenidő kifejezheti azt a reményt vagy hitet, hogy a kapcsolat nem szakadt meg a halállal, ami egy olyan keresztény kontextusban, mint az én beszélői pozícióm volt 2008-ban, összhangba kerülhetett a temetési szertartás és a beszéd egyéb vallásos referenciáival (pl. nyitó idézet Máté evangéliumából, záró mondat) is.

Közhelyesnek hat az 5. bekezdés utolsó előtti mondataként ez: “Mint ahogy köszönet azért is, hogy a hat évtizednél is tovább tartó házasságotok olyan tanúságot adott és ad a jövő minden nemzedékének egy bátortalanná és hűtlenné váló világban, ami ritka és szerfelett nagy kincs.” Egyrészt valóban lehetett volna hétköznapibban fogalmazni, mert úgyis ült volna a gondolat. Másrészt műfaji sajátosság, hogy a közhelyeket sokkal inkább tolerálja egy gyászoló közösség, mint egy semleges befogadó. Sőt, kis mértékben talán még várjuk is az idézeteken vagy frázisokon keresztül az emberiség közös tudásának a támogató jelenlétét. Így sem ajánlott közhelyekkel élni a szöveg 10%-nál nagyobb mértékben. És nem utolsó sorban az élőbeszédszerűséghez ez a mondat már lehet, hogy túl bonyolult felépítettségű.

Minden gyászbeszéd képviselet.

Azok nevében szólunk, akik gyászolnak, ezért integratívnak kell lennie a szavainknak, nem pedig megosztóaknak. A konfliktusokat nem itt kell rendezni, az örökséget csak pozitív értelemben, szimbolikusan érdemes szóba hozni és a kondoleálók névsora mentén végig kell gondolni: mindenki alá tudná-e írni a beszédünket. A közösségteremtés ugyanis vigaszt tud adni, de ehhez arra van szükség, hogy a hátramaradt feszültségek helyett arra irányítsa a szónok a figyelmet, ami összekötheti a búcsúzó embereket. Tanulságos éppen ebből a szempontból az én gyászbeszédem is. Az 56′-ról szóló harmadik bekezdés az egyik gyászólóban, aki ellenforradalomként értékelte az októberi eseményeket, számomra is meglepően mély ellenérzéseket váltott ki. Számára nem az volt a lényeges, hogy Nagyapám ezt hogyan élte meg, hanem a saját viszonya a történelmi eseményhez. Ezért bár ő is megköszönte a beszédet, de rám is pirított, hogy azt a részt ki kellett volna hagynom. Nem gondolom, hogy éppen ezt a kihagyást ebben a formában meg kellett volna lépnem, de ma már máshogy fogalmaznék éppen a közösségteremtés célja miatt.

Emlékezetes gesztus lehet egy gyászbeszéd felépítésekor, ha sikerül egy olyan allegóriát vagy más szóképet találni, ami az elhunyt életével képez párhuzamot. Lehet ez egy természeti kép, ha az elhunyt a természethez kapcsolódott vagy mechanikus hasonlat, ha a foglalkozása inkább ahhoz a világhoz köti. A gyászbeszéd befogadói ekkor a képzelőerejüket és az emlékezőképességüket egyszerre használják, ami észrevétlenül emeli el a gyász fájdalmától a belső világukat, ezzel is könnyítve ezen az érzelmileg terhes helyzeten. Az allegória az én esetemben Nagyapám asztalos foglalkozásának és a keresztény identitásunk összekapcsolásán nyugodott.

Önmagában az, hogy a közös foglalkozás miatt Jézus Krisztushoz hasonlítom a Nagyapámat, éppen egy vallásos közösségen belül blaszfém túlzásként is értékelhető, ezért volt lényeges, hogy a mesterré válás, majd újra kezdett inasévek képével próbáltam élét venni a túlzó analógiának: csak tanítványa a Mesternek, aki hasonlít rá, de nem azonos vele. Ennél is merészebb volt az evangéliumi Hegyi beszédből vett boldogságmondás parafrázisa a 7. bekezdés végén. Jelenidőben, E/1-ben megfogalmazva, mintegy üdvözültként beszéltetni a Nagyapámat, a legnagyobb jóindulattal is megelőlegezett remény. A gyászbeszéd műfajában, hasonlóan a közhelyekhez, a túlzások elhelyezése is sokkal elfogadottabb, mint más műfajokban, ezzel együtt kardinális a jelentősége, hogy kinek a javára történik ez. Ha az elhunyt javára, úgy, hogy közben a közösség jóllétét/reményét is tudja növelni, akkor elfogadható lehet, de erről is érdemes a többi hozzátartozóval egyeztetni. Álljon itt, minden hibájával együtt, ez a gyászbeszéd, amit szeretett Nagyapámnak ajánlok újból. Mert nagyon jó ember (volt).

*

Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent!

1. Egyszer, nem is olyan régen, egészen pontosan 82 évvel ezelőtt, legkisebb testvérként, utoljára a családban megszülettél. Erdélyben, Magyarrégennek egy kicsiny házában. Itt, nem messze a ródli-dombtól kezdődött meg földi életed szüleid, testvéreid és az egyre gyarapodó számú barátok között 1925 telén. Hányszor hallottuk, hányszor vártuk, hogy elmeséld, miként viselted az iskola „viszontagságait”, hogyan igyekeztél minden erődet megfeszítve könnyíteni néhanapján a diákok, rád is szigorúan kimért, nehéz sorsán… Miként bújtál a biliárdasztal alá a számonkérés helyett, hogyan tréfálkoztál barátaiddal a nehéz latin memoriterek erdejében, és mennyire fagyoskodtál a csíki cserkésztábor hajnali óráiban. Szép és gazdag kezdet volt ez.

2. Ez a kezdet talán még nem is sejttette környezeteddel, de valószínűleg még Veled sem, hogy mi válik ebből a székely gyerekből. Jött a háború és Te fiatalon felnőttségre kényszerül­tél, hogy túlélhesd, a túlélhetőt. Ott lengett közted és a melletted állók között az állandó veszély, a szűnni nem akaró fenyegetés. Mesélted sokszor, milyen volt étlen-szomjan mene­telni az életért, úgy hogy már-már járás közben is aludni tudtatok. Hogy segítettetek magato­kon, bízva abban, hogy Isten is megsegít. Magyarországon vagy Drezda környékén, szinte mindegy volt, a lényeg, túlélni, hazatalálni. Túlélted és közben olyan emberré váltál, aki már értette, érezte, hogy milyen felelősség a másik embernek, akit közvetlenül mellette lőttek halálra, és milyen felelősség saját magának figyelni az életre. Felelős emberré értél.

3. Az, hogy mi mindent hordoztál magadban ezekből az évekből, igazán csak Te tudod, mi legfeljebb sejtjük. Az, hogy 56’-ban ki volt az a tüntető nép, aki kiállt valamiért, amit Hazának, magyarságnak, emberségnek hívnak, a meggyőződéséért és az elveiért, én és az én korosztályom már csak könyvekből tanuljuk. Te, Ti még tudjátok. Sőt, csak Ti tudjátok igazán. Tisztelet érte!

4. Asztalosnak tanultál, mestervizsgát tettél. Mesterré lettél, aki képes megbecsülni anyagát, a fát. Azt a fát, ami az életnek, az összetartásnak, a családnak a szimbóluma. Úgy simult kezeid között a fa, ahogy mások a papírt hajtogatják, vágják, színezik, alakítják. Olyan mesterséget választottál, ami elengedhetetlenül beleivódik mindnyájunk hétköznapjaiba. Kezed nyomát, arcod verítékét viselik magukon asztalaink, székeink, ajtóink, parkettáink és polcaink. Egyszer azt mondtad az unokádnak: „Idefigyelj, Márton! Úgy készíts el bármilyen munkát, hogy neked, a Mesternek, abban ne legyen kivetnivalód! Ha neked megfelel, hidd el, hogy a megrendelőnek sem lesz kifogása!” És valóban, senkinek sem volt kivetnivalója, sem kifogása, mert jó munkát végeztél.

5. Ha valakinek olyan fontosak a gyökerei, a családja, mint Neked, nem csoda, ha fiatal fejjel családot alapít, ahogyan Te is tetted annak idején. Máriaremetei házasságotok gyümöl­cse immár a Te saját családod lett. Gyermekeid és unokád, akiket elindítottál az úton. És nem­csak elindítottál, hanem kísértél is minket, amíg csak szükséges volt, segítettél, ha kellett, mindig. Köszönet érte! Mint ahogy köszönet azért is, hogy a hat évtizednél is tovább tartó házasságotok olyan tanúságot adott és ad a jövő minden nemzedékének egy bátortalanná és hűtlenné váló világban, ami ritka és szerfelett nagy kincs. Olyan nagy dolog az, hogy van, aki vigyáz az ilyen kincsre!

6. Amikor elkezdődött az a hosszú szenvedés, ami életed végén várt Rád, erősen meg­próbáltattál. Szenvedésedben egy olyan ösvényen jártál, melyet egy másik Asztalos, igaz nem itt, hanem Jeruzsálemben, előtted majd’ kétezer évvel kitaposott. Te pedig stációról stációra követted őt, mintha újra inas lennél egy Nálad nagyobb Mester keze alatt. Türelmes voltál és optimista. Szelíd és végig mosolyogni tudó ember. Megpróbáltatásaid nemcsak számodra, ha­nem a körülötted lévők számára is sokatmondó, sokat tanító volt, mint annak idején Jeruzsá­lemben, annak a másik Asztalosnak a szenvedése is.

7. És igen, nem tagadhatjuk, nem is akarjuk tagadni, hogy hiány és fájdalom, mélységes fájdalom van most mindannyiunk szívében, akik itt állunk. Ezen a hiányon és fájdalmon azon­ban átragyog az a remény és az a hit, amit innen és most üzensz nekünk, a Téged gyászolók­nak: „Boldog vagyok, mert a tisztaszívűek valóban meglátják Istent!”

8. Ez a mi vigasztalásunk és nem is kevés! Hisszük, hogy odaát találkozunk, ahol azzal az Istennel ölelkezve vársz minket, akinek hálásak vagyunk Teérted. Addig pedig, amíg újralátjuk egymást, nem tehetünk mást, mint meghajolunk szép földi életed előtt: így! Imádkozunk Érted, imádkozz miértünk! Isten Veled… van… Nagyapám!

 

Siófok, 2008. január 25.

Áder János – újévi beszéd (2020) helyett

Újévi beszéd helyett.

Köztársasági elnöksége során öt alkalommal készítettünk értékelést Áder János újévi köszöntő beszédeiről. Legutóbb azzal zártuk elemzésünket, hogy összegzésünkben jeleztük: megújulásra vár a műfaj. Mivel ez nem érkezett el, inkább csak rövid reflexiót szentelünk az idei, 2020-as beszédnek, hogy valamivel hangsúlyosabban kitérhessünk arra, hogyan lehetne a kívánt változást elérni.

Continue reading

Iskolaigazgatói retorika februártól

Speciális kurzust hirdetünk két modulban az alap- és középfokú oktatásban dolgozó intézményvezetőknek. A vezetői kommunikációból és a speciálisan igazgatói beszédműfajok retorikájából készült kurzusunk egymástól függetlenül vagy egymást követően összefűzve is elvégezhetőek.

Első modul

A kurzus első modulja a nyilvános beszédhelyzetekben hivatott segítségére lenni az iskolaigazgatóknak. Azokat az iskolaigazgatókat várjuk kurzusunk első moduljára, akik szeretnének tovább fejlődni a következő területeken:

  • légzés- és beszédtechnika
  • mikrofonhasználat
  • kiállás, nonverbális kommunikáció
  • öltözék
  • optimális térrendezés és ültetés
  • stilisztika
  • felkészülés a beszédre
  • Műfajismeret:
    1. Tanévnyitó beszéd
    2. Tanévzáró beszéd
    3. Motivációs-értékelő beszéd értekezleteken
    4. Megemlékező beszéd (állami ünnepeken, évfordulókon etc.)
    5. Szalagavató beszéd
    6. Ballagási beszéd
    7. Érettségi bankett megnyitó beszéde
    8. Avató beszéd (pl. emléktábla, új épületszárny etc.)
    9. Iskolai műsorok, programok megnyitó beszéde
    10. Nyugdíjas kolléga búcsúztatása, új kolléga nyilvános bemutatása
  • osztott beszédfókusz (diákok, hozzátartozók, tanári kar, további munkatársak) és kapcsolattartás a hallgatósággal
  • visszacsatolás-technika

Continue reading