Tag Archives: Montágh Imre
A szavak mögötti világ – interjú a Montágh Imre-ösztöndíjasokkal
Az interjút Dömény Gábor, a Kossuth-szónokverseny különdíjasa, a Szónok Születik Retorikaiskola szónokképzésének ösztöndíjas végzettje készítette.
Dömény Gábor
Azt, hogy szavaink konkrét tartalmi jelentése mögött létezik egy világ, ami életet önt a mondandónkba, mindnyájan tapasztalhatjuk. Például ugyanazokat a szavakat, akár a leghétköznapibbakat is, számtalan érzéssel vagyunk képesek életre kelteni a különböző helyzetekben. Egy rövidke köszönömmel, mennyi hálát tudunk kifejezni, ha például nagy pakkokkal cipekedünk és valaki megtartja nekünk a liftajtót, és ugyanezzel a szóval mennyi gúnyt, bosszúságot, vagy fájdalmat, ha az orrunk előtt csapják be az ajtót. De ennél tekervényesebb helyzetbe is kerülhetünk a kommunikáció során. Kinek nem volt már álmatlan éjszakája egy-egy elhangzott mondat miatt, aminek bár a tartalmát értettük, de a valódi szándékát nem? A hanghordozásunkkal, szavaink ritmusával, egyedivé formálásával segíthetjük vagy gátolhatjuk a másik felet a megértésben. Így építhetünk akár a legegyszerűbb szavakkal, és így árthatunk a legékesebbekkel. Vajon hogyan lehetünk irányítói ennek a szavaink mögött lévő világnak?
Montágh Imre a XX. századi magyar logopédia egyik kiemelkedő alakja úgy vélte, hogy a gyakorlattal, a játékos feladatokkal, valamint a személyiségközpontú pedagógiával fejleszthető a hangzóbeszéd minősége. E szellemiség tiszteletére, illetve a fiatal tanulók beszédműveléshez való hozzásegítése érdekében hozta létre a Szónok Születik Retorikaiskola, a Montágh Imre-ösztöndíjat, amit idén tavasszal három pályázó egyetemista is elnyert. Szirmai Tünde és Szőllősi Anna Ráhel jelenleg az ELTE-TÓK ének-zene műveltségterület, tanító szakos elsőéves, illetve végzős hallgatói. Németh Viola az ELTE-BGGYK gyógypedagógiai szakán tanulva készül a mesterképzésre logopédia szakirányon. Mindhárman tanítói területen képzelik el magukat a jövőben, beszédművelési ismereteiket elsősorban a pedagógiában szeretnék hasznosítani. Beszélgetésünk alatt főleg arra voltam kíváncsi, hogy mi sarkallta őket a fejlődésre a beszédtechnikával kapcsolatban.
Gábor: Hol hallottatok először a Montágh Imre-ösztöndíjról, illetve mi volt az a pont, ahol eldöntöttétek, hogy megpályázzátok és belevágtok a beszédfejlesztésbe?
Szirmai Tünde
Tündi Első félévben volt beszédművelési órám, ami nagyon tetszett. A félév végén a tanárom buzdított, hogy jelentkezzek a MIÖ ösztöndíjra. Amikor utánaolvastam, akkor megörültem a lehetőségnek, ugyanis éreztem, hogy vannak olyan beszédművelési területek, amiken javítani szeretnék. Például van egy zeneiskola, ahol gitárt és zongorát tanítok alsós gyerekeknek. 8-10 fős csoportokban zajlanak az órák, és körülbelül két órás egy zenei foglalkozás. Mivel fent kell tartanom a rendet, az órák után érzem, hogy nagyon elfárad a hangom. Ez fontos tapasztalat volt, és sokat tett hozzá ahhoz, hogy a beszédfejlesztés mellett döntöttem.
Ráhel Én is az egyetemen hallottam arról, hogy lesz majd az ösztöndíj tavasztól. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, és nem volt számomra kérdés, hogy megpályázzam-e. Nagyon szeretnék fejlődni a beszédművelésben: szeretném megtalálni azokat területeimet, ahol lehet javítani. Mindig is vonzott minden, ami beszéd, például az előadóművészet vagy a szépkiejtési versenyek. Az érthető és értő felolvasással, a vers- és mesemondással nem volt gondom, viszont a mindennapi kommunikáció vagy a közönség előtti spontán megnyilvánulások terén igencsak hadilábon álltam. Szerettem volna megtanulni nyugodtan és értelmesen kifejezni a gondolataimat olyan közegben is, ahol a lámpaláz miatt eddig gyakran kudarcot vallottam, vagy legalábbis kudarcnak éltem meg a szereplésemet.
Viola Az egyetemen logopédiát tanulok, így eléggé kézenfekvő volt számomra, hogy jelentkezzek az ösztöndíjra. Ettől függetlenül elég véletlenszerűen találtam rá a Szónok Születik Retorikaiskolára. Úgy emlékszem, hogy Montágh Imrével kapcsolatban kerestem valamit a neten és a böngésző feldobta ezt az ösztöndíj lehetőséget. Akkor egyből utánaolvastam és, bár akkor épp nem volt jelentkezési időszak, elmentettem magamnak, hogy egyszer meg fogom próbálni. Az előző vizsgaidőszak alatt volt időm rá, hogy motivációs levelet írjak és jelentkeztem is rá. Amikor beadtam a jelentkezésemet a logopédiára, pontosabban a gyógypedagógiára, akkor már elég eltökélt szándékom volt, hogy a beszédműveléssel akarok foglalkozni. Nekünk a logopédián van egy beszédalkalmassági felvételi, ahol megnézik az állapotunkat, hogy kell-e javítani. Az enyémre azt mondták, hogy nem kell logopédiai megsegítés, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell foglalkozni a beszéddel. A tanulmányaim hatására, fokozatosan szilárdult meg bennem, hogy nekem a beszédtechnikával foglalkoznom kell, hiszen a jövőbeli hivatásom legalább ötven százalékban is erről fog szólni. Amikor szembejött velem a MIÖ, úgy éreztem, hogy most, a tanulmányaim alatt tudom még jobban megszilárdítani, hogy legyen egy jól működő hangképzésem, artikulációm, légzéstechnikám és az ösztöndíj erre egy tökéletes lehetőség volt.
G.: A kurzuson foglalkoztok például a levegőbeosztás javításával, artikulációs feladatokkal, hangadás optimalizálásával stb. A képzést megelőzően melyik volt az a terület, ahol úgy éreztétek, hogy leginkább dolgotok van, ahol a leginkább fejlődni szeretnétek?
Tündi Az ösztöndíjas interjún is felhoztam, hogy nem artikulálok eléggé, erről korábban már többen is adtak nekem visszajelzést. Ez azért lehet, mert sokat mosolygok, és így néha az ajakkerekítéses hangokat nem tudom megfelelően képezni. Amikor mondták, akkor én is elkezdtem rá figyelni, de jobb egy szakember által, az ő segítségével gyakorolni, és ezt a segítséget a Retorikaiskola kurzusán meg is kapom. Fontosnak tartom a helyes artikulációt, főleg ha gyerekekhez beszél az ember. Rendkívül fontos, hogy helyesen mutassuk be a gyerekek előtt az adott hangokat, hiszen ez lesz számukra a minta, amiből ők is kialakítják majd a saját beszédtechnikájukat. Az álmaim között szerepel, hogy majd a tanítás mellett egyszer a siketek nyelvével is foglalkozzak, jelnyelvi tolmács szeretnék majd lenni, ahol az artikulációnak ugyancsak nagyon fontos szerepe van (a kezek mellett).
Ráhel A képzés előtt nem gondoltam, hogy ezeken a területeken fejlődnöm kéne, folyton pozitív visszajelzéseket kaptam arra, ahogyan beszélek. Az öt retorikatréning után elkezdődtek a beszédtechnikai órák is, és szépen lassan világossá vált, hogy van még min finomítani. Új tapasztalat volt pédául, hogy elkezdtük tudatossá tenni, milyen hangerővel, hangmagasságon szólalok meg, illetve szólaljak meg, hogy az a lehető legrezonanciadúsabb és kényelmesebb legyen számomra.
Viola Azt hiszem, hogy nekem is az artikuláció volt az a terület, ahol a leginkább fejlődni szerettem volna a kurzust megelőzően. Habár foglalkozunk ezzel az egyetemen, azért az nagyrészt önálló munka, hogy az artikuláció rendben legyen. A Retorikaiskolai képzésem jelentős részét ezért az artikulációs és hangképzési gyakorlatok tették ki, például a „susogó és sziszegő” hangok.
G.: A kurzus elejéhez képest most hol tartotok ezeken a területeken?
Tündi Az artikulációval éppen a mai órán kezdtünk el foglalkozni, eddig főleg a levegőbeosztást és a rezonanciafokozást gyakoroltuk. Már a mai óra után is éreztem változást. A tudatosság nagyon fontos, hiszen eddig csak valahogyan képeztem az egyes hangokat… nem figyeltem úgy rájuk, de a mai órán például megnéztünk minden egyes hangot, és megbeszéltük, hogy hogyan lenne érdemes nekem azokat képeznem. Sok gyakorlás van még e téren előttem, de ez a gyakorlás nagyon fontos is.
Ráhel A levegőbeosztó gyakorlatok egyre jobban mennek, kezdem megtalálni a kényelmes légzési középfekvést. Azzal, hogy ez tudatossá vált, felolvasásnál vagy éneklés közben is nagyobb biztonságban érzem magam. Tudom, hova nyúljak, ha még néhány szótag erejéig szükségem lenne levegőre, nem kell félnem, hogy egyszer csak véletlenül elfogy és hangosan beleszippantok a mikrofonba. Ahhoz viszont még sokat kell gyakorolnom, hogy a megfelelő hangadás automatikussá váljon.
Szőllősi Anna Ráhel
G.: Úgy tudom Ráhel, hogy neked a beszédtechnikai képzés rövidebb volt, mert megelőzte egy öt alkalmas retorikai ismereteket átadó tréning. Mesélnél arról, hogyan zajlottak ezek az órák, mivel foglalkoztatok?
Ráhel Korábban már említettem, hogy szerettem volna lépéseket tenni afelé, hogy érdemben legyek képes megszólalni olyan közegben is, ahol lámpalázam van, például nyilvános szereplésekkor, állásinterjún vagy később tantestületi és szülői értekezleteken. Annyira hálás vagyok, hogy a kurzus során éppen erre az igényemre kaptam választ! Nagyon gyakorlatias volt, beszédekre kellett felkészülnöm az alapján, amiket átvettünk, különböző szituációkat is eljátszottunk. Megnéztük, hogyan épül fel egy beszéd, milyen részei vannak, illetve milyen elemekkel lehet megtölteni, hogy a hallgatóságnál célba érjen. Önismereti kérdéseket is boncolgattunk, melyek, mint kiderült, elengedhetetlenek egy beszédre való felkészülésnél – például milyen a viszonyom a témához vagy milyen érzésekkel tölt el az, hogy az adott közönséghez kell szólnom.
G.: Viola, te időközben már be is fejezted a képzést. Hogy érzed, tudtál fejlődni a kurzus alatt az artikuláció területén?
Viola Azt érzem, hogy sok minden stabilizálódott, de van, amin még dolgoznom kell. Ugye száz százalékot nem fogok elérni, lehet, hogy lesz majd az életemben három olyan „s” hangom, ami tökéletesen fog megszólalni, de nyilvánvalóan nincsen olyan, hogy „tökéletes” beszédtechnika. Talán megtettem már az út ötven százalékát… Most úgy érzem, hogy még legalább egy féléves munka van abban, hogy a kurzuson tanultak automatizálódjanak bennem. Igen, ez még egy hosszú út, de annyi kérdésem volt, és mindegyikre választ kaptam a képzés során, és ez nagyon sok támpontot adott nekem, úgyhogy azt hiszem, hogy már menni fog egyedül is.
G.: Leendő pedagógiai munkátok eredménye nagyban függ majd a sikeres, jó kommunikációs készségeitektől. Az egyetemi tanulmányaitoknak milyen formában képezi részét a beszédtechnika megfelelő elsajátítása?
Tündi Az énekórákon gyakorta csinálunk hasonló feladatokat, mint amiket a Retorikaiskola alkalmain is. Levegőbeosztásos és artikulációs gyakorlatokat is szoktunk végezni. Például nemrég az „ő” hangot vettük és éneklés közben, amikor jött egy „ő” betűs szó vagy szótag a dalban, akkor ki kellett mondunk előtte azt, hogy „főnök”. Úgy kellett hagynunk a szánkat és úgy kellett tovább énekelnünk, hogy megtapasztalhassuk, hogy így sokkal jobban tud távozni a hang.
Ráhel Az első félévben volt egy beszédművelés kurzus és utána hangképzés órákon foglalkoztunk beszédtechnikával, de ennyi volt az egész négy év alatt.
Viola Mivel én logopédián vagyok, számomra ez elég speciális. Nekünk a beszédtechnika szerves része a képzésnek. A gyógypedagógián belül is a logopédiának (a beszédtechnika szempontjából) kivételes a helyzete, mert a többi gyógypedagógiai szakirányon nincs ennyi vagy egyáltalán nincs beszédtechnika.
G.: Mi a véleményetek, elég teret kapnak manapság a pedagógiai oktatásban az olyan beszédművelési ismeretek, illetve gyakorlatok, mint amiket például a kurzuson tanultok?
Tündi Ahogy én rálátok, a tanulmányaimban nem nagyon lesznek olyan tárgyak, amik a beszédtechnikával foglalkoznának, amit sajnálok, mert nagyon fontos, főképp a pedagógusok esetében az, hogy helyesen képezzék a hangokat. Nem csak a példamutatás miatt, hanem eleve… hosszú pálya ez a tanári élet. Nem szabad, hogy már az elején elrontsák a hangjukat. Szerintem nem elég a képzés erre az oktatásban, én legalábbis szeretném, ha a jövőben megnövekedne a száma a beszédtechnikával foglalkozó óráknak, feladatoknak.
Ráhel Az anyanyelvi tantárgypedagógia szemináriumokon több alkalmon keresztül tanultuk, hogyan tartsunk a gyerekeknek légzőgyakorlatokat. Nem tudom, hogy a kerettantervben kötelezővé van-e téve vagy csak ajánlott, hogy ilyen módon is műveljük a gyerekeket, annyi biztos, hogy a beszédképzés fejlesztése különösen hangsúlyos a NAT-ban. Ha a gimnáziumi éveimre gondolok, emlékszem, hogy végeztünk légzőgyakorlatokat. Hivatalosan kellene teret kapnia az oktatásban minden szinten (általános, közép és felső oktatás) a beszédművelésnek, de ez úgy látom, hogy nagyon az adott oktatón múlik, hogy neki fontos-e, avagy sem. Nem annyira a szívügyünk a beszédművelés, és szerintem inkább ez az, ami miatt háttérbe szorulhat.
Németh Viola
G.: Említetted Viola, hogy a logopédián sokkal hangsúlyosabban van jelen a beszédművelés, mint az egyéb pedagógiai irányokban. Mit gondolsz, a pedagógiai oktatásban elég teret kapnak a beszédművelési gyakorlatot?
Viola Nekem elég sok osztatlan tanáris ismerősöm van, és egyikőjüktől sem hallottam azt, hogy lenne beszédművelési vagy ahhoz hasonló órájuk. Voltak PPK-s óráik, illetve módszertani óráik, amik hol sikerültek, hol nem… Úgy érzem, hogy ez a tanárképzés, ami most osztatlanná lett „visszavarázsolva”, egy kicsit mostohagyermeke a pedagógus-képzésnek, legalábbis ahogy én ebbe belelátok az ismerőseim által. Azért a tanítóképzőn, az óvóképzőn, illetve a gyógypedagógián szerintem egy folyamatos fejlődés van szakmailag, ami segíti azt, hogy mondjuk egy ilyen fontos dolog, mint a beszédképzés, benne legyen a tananyagban, amíg az osztatlan tanári képzés – ami ugye régebben bolognai rendszerű volt, most meg már megint osztatlan (2013/14-es tanévben történt meg a váltás, Szerk.) nekem összevisszaságnak tűnik, ahol nem tudják azt, hogy mi a fontos, mi kellene, hogy a tantervben benne legyen. A tanárisok tudtommal nem tanulnak beszédtechnikát, pedig mindenki a hangját fogja használni az oktatás során. Ahogy előttem említették, ha valaki hosszú ideig marad a tanári pályán, annak igencsak igénybe lesznek véve a beszédszervei. A tanári képzésnek érdemes lenne kitérni arra is, hogy például egy tanórát hogyan bírj hanggal végigcsinálni.
G.: Számotokra mi volt a legviccesebb beszédtechnikai gyakorlat eddig a kurzus folyamán?
Tündi Számomra a legviccesebb feladat az volt, amikor egy ceruzát próbáltam egyensúlyban megtartani a szám és az orrom között. Amikor ráuntam a tanulásra, ezzel a vicces játékkal derítettem otthon magamat jó kedvre. Ebből a szüleim csak az én vidámságomat látták, a „mutatványról” lemaradtak.
Ráhel Nekem a legmókásabb beszédtechnikai sztorim nem is egy konkrét gyakorlathoz, hanem egy egész órához kapcsolódik. Az egyik alkalomra ugyanis akkor került sor, amikor a barátnőimmel a Velencei-tónál kempingeztünk. A gyors internetelérés céljából a porta elé parkoltunk, és lehúzott ablakoknál végeztem a hangerőgyakorlatokat, olvastam Örkény egyperceseit. Néhány gyakorlat előtt azért finoman körbenéztem.
Viola Nekem is mondta a családom, hogy ha majd emberek közé megyek, akkor olyan gyakorlatokat ne csináljak, mint otthon, mert ők elnézik, hogy a kertben például „nyújtogatom a nyelvem”, viszont másoknak ez elég furcsa és vicces lenne. Nekem viszont ez a munkám része lesz, és heti szinten fogok ilyen „vicces” gyakorlatokat végezni. Kicsit újra gyereknek éreztem magam a kurzus folyamán ezekben a játékos gyakorlatokban.
Gábor: Köszönöm nektek az izgalmas beszélgetést, remélem lesz még szerencsénk egymáshoz a jövőben.
Kommunikációs könyvek szemléje VIII.
„Hogy lényünk visszhangot verhessen a másikban” – könyvismertető Montágh Imre Tiszta beszéd című művéről, Németh Viola, a Szónok Születik Retorikaiskola Montágh Imre-ösztöndíjasának tollából. A szöveget Damásdi Nóra szerkesztette.
*
Montágh Imre (1935–1986) Tiszta beszéd című kötete 1976-ban jelent meg először, s az elmúlt több mint negyven évben színinövendékek, logopédusok, pedagógusok nemzedékei számára vált alapművé. A most bemutatott kötet a tizenegyedik, javított kiadás, amely 2018-ban jelent meg a Holnap Kiadó gondozásában. Az összehasonlítások a Múzsák Közművelődési Kiadónál megjelent 3. kiadással való összevetésből származnak.
Nem könnyű feladat egy negyvennégy éves könyvről írni, de korántsem azért, mert meghaladott, korszerűtlen állítások és módszerek lennének benne. A nehézséget inkább a szerző személye adja. Hiszen Montágh Imre egy ország beszédtanára volt, aki nem csupán szűk körben volt elismert szakember; a tévében, rádióban hallott tanításai sokakban elevenen élnek a mai napig. És mivel ilyen klasszikus, ismert szerzőről és műről van szó, nehéz újszerű megközelítést alkalmazni, hogy azok is élvezzék, akik már betéve tudják minden szövegét a kötetnek, de azok is, akik csak most fogják először kezükbe venni.
A kötet felépítése mai szemmel is nagyon logikus és letisztult, ezt az apróbb javítások nem érintették – a struktúra ugyanis változatlan az eredeti kiadáshoz képest, és módosítások csupán a szöveges gyakorlatokban történtek. A kötet egy húszoldalas elméleti bevezetővel indul, ezt követik a beszéd különböző egységeinek – légzés, hangadás, artikuláció, kifejezés – gyakorlását segítő feladatok és szövegek, majd egy rövid összegzést követően a szakirodalmakból vett részletek.
Az elméleti áttekintés a helyes beszédtechnikával és a jól szóló beszéd elemeivel ismerteti meg az olvasót, külön hangsúlyt fektetve a magyar nyelv sajátosságaira. Montágh nem bocsátkozik részletes kifejtésbe, inkább tömör, de annál fontosabb alapismereteket ad a beszédszervek működéséről, a helyesen szóló beszéd műveléséről. Az elméleti rész elemei olyan sorrendben követik egymást, amilyen fokozatok a beszédtechnikai foglalkozásokon is megjelennek. Így a beszéd, színpadi beszéd és a beszédszervek általános jellemzése után a légzés, a hangadás és a kiejtés ismereteiről olvashatunk, és csak ezután következik a magyaros hangsúly, hanglejtés és a ritmus leírása, amelyek után egy szintén általánosabb, a beszéd előzőekben megismert rétegeit ötvöző egység, a beszédstílus következik.
Mivel Montágh a Tiszta beszédet főképpen az akkori Színművészeti Főiskola növendékeinek szánta, az elméleti összefoglaló nagy százalékban a helyes színpadi megszólalás elsajátításához nyújt támpontokat. Ettől függetlenül természetesen általános érvényű információk is megfogalmazódnak, hiszen a beszédszervek működése vagy a magyar beszéd természete mindenkire érvényes. Ahogy Montágh az Előszóban meg is jegyzi, bővebb ismeretekhez a mellékelt szakirodalmi ajánló nyújthat segítséget, és erre olykor szükség is van, hiszen akár az artikulációs bázisról, akár a magyar beszédritmus sajátosságairól van szó, a Tiszta beszédben közölt ismeretek csak alapszinten adnak útbaigazítást.
Érdekes olvasni a negyven évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatokat a köznapi és színpadi beszéddel kapcsolatban. A hangadás, középhangsáv megtalálásáról szóló bekezdésben például a szerző rámutat egy akkori, de ma is meglévő beszédbeli jelenségre: „Mostanában Magyarországon szokássá lett a lehető legszűkebb hangterjedelemben beszélni (az érzelemmentes beszédtől és az eleven gondolkodás hiányától beszűkül a beszédhang-terjedelem). Gyakran az „intellektuális” színészi magatartás póza a motyogás és a szűk hangterjedelem. A magyar beszéd pedig – bár többnyire ereszkedő dallamú – széles hangterjedelmű.” A magyar beszédre jellemző széles hangterjedelem főleg a nyelvjárásokban figyelhető meg, amely már a szerző idejében is kiveszőben volt, mégis a különböző tájegységek beszélt nyelvi változataiban figyelhető meg jobban a magyaros hangterjedelem, hanglejtés. A hangsúlyról és hanglejtésről szóló egységben szintén szó esik a magyar beszéd jellemzőiről, bár itt is főképpen a színpadi előadás vonatkozásában kaphatunk tanácsokat. Nem nyerünk hát olyan nagy betekintést az 70-es évek köznapi beszédének minőségébe, pedig érdemes lenne összevetni a mai beszélt magyar nyelvvel. Hiszen a beszéd mint élő szövet, folyton változik, és már az elmúlt negyven év is hozhatott szokatlan újdonságokat a hangzó magyar nyelvhasználatba – gondolhatunk akár a nyelvjárások átalakulására, kopására, az angol nyelv előtérbe kerülésére, vagy a felgyorsult információs technológiai hálózat következményeire.
A bevezető után következik a már említett struktúra szerinti légző-, hangadó-, kiejtésgyakorlatok sora szövegmentes és szöveges feladatok kettősére bontva, majd a hangsúly- és ritmusgyakorlatok zárják az átfogó beszédtechnikai repertoárt. A szövegmentes gyakorlatok csak a helyes légzéstechnika, hangadás és artikuláció gyakorlásánál relevánsak, így az utolsó két egység már csak szöveggyűjteményszerűen közli a ritmus- és hangsúlygyakorlásra szánt szövegeket – viszont a sorrend ezeknél is tudatos, átgondolt, tehát érdemes eszerint haladni. Figyelemreméltó az artikulációs gyakorlásnál a szerzői megjegyzés 1976-ból: „A pöszék számára akkora anyagot állítottam itt össze, amekkora magyarul még nem jelent meg.” Ez alapján kétségtelen, hogy a Tiszta beszéd anyaga korában egészen hiánypótló vállalás volt, hiszen olyan saját gyakorlatokat és összegyűjtött szövegeket közölt a hivatásos beszélők és szakemberek számára, amelyek rendszerezésére akkoriban már nagy szükség volt. Azonban megjegyzendő, hogy a könyv, habár sokat segít az önálló gyakorlás során is, nem kifejezetten alkalmas az autodidaktikus beszédképzésre. A kötet felépítésén is érződik az, hogy ezek a gyakorlatok színjátszócsoportoknak íródtak, és jó részük csoportos foglalkozások alkalmával tökéletesen használható tanári instrukciók alapján – és később ezeket felidézve önállóan otthon vagy kisebb gyakorlócsoportokban is. A definíciók szokásos szóhasználatával élve azt lehetne mondani, hogy a Tiszta beszéd szükséges, de nem elégséges segédeszköz a beszédtanuláshoz, de helytállóbb azt mondani, hogy kiváló segédeszköz a felnőtt, hivatásos beszélők beszédtanulása során önálló munka, és a pedagógusok számára beszédtechnika, beszédművelés tanítása alkalmával.
A gyakorlókönyv negyvennégy éve őrzi ezeket a szövegeket nüansznyi változtatásokkal. Felmerülhet ugyan a kérdés, hogy kell-e újítani a köteten, szükséges-e magyarázatokkal vagy újabb szövegekkel kibővíteni a Tiszta beszédet. Elképzelhető, hogy lenne helye a „modernizálásnak”, azonban ez a változatlanul újra és újra kiadott kötet tanúskodik a montághi örökség időtállóságáról.
Montágh Imre, Tiszta beszéd, Holnap Kiadó, Budapest, 2018. 193 o.
Montágh Imre-ösztöndíjasaink 2020 tavaszán
Nagy örömmel adunk hírt arról, hogy a tavalyi évhez képest, hála a szponzoraink nagylelkű támogatásának, egy helyett három Montágh Imre-ösztöndíjat is ki tudunk osztani. A MIÖ célja az, hogy azoknak, akik hivatásuk gyakorlása közben professzionális beszélőként, másokra hatva dolgoznak, saját beszédtechnikájukban a MIÖ névadójához méltóan fejlődhessenek. Retorikaiskolánk szívből gratulál mindhárom ösztöndíjasnak, akik 2020 márciusa és júliusa között vesznek részt a képzéseinken. Most őket mutatjuk be.
Németh Viola korábban az ELTE BTK-n szerzett skandianvisztákból BA diplomát, Erasmus ösztöndíjjal Norvégiában vett részt részképzésen és most a BGGYK gyógypedagógus szakon tanulva készül a mesterképzésére logopédia szakirányon. A MIÖ keretében egy tíz alkalomból álló, intenzív beszédtechnikai képzésben részesül 2020 márciusától kezdve.
Szőllősi Anna Ráhel az ELTE TÓK ének-zene műveltségterületén végzős, tanító szakos hallgató. A tanítás mellett az éneklésben is professzionálisan kell használnia a hangját, ezért egy komplex, öt alkalomból álló beszédtechnikai és retorikai képzésben vesz részt 2020 áprilisától.
Szirmai Tünde az ELTE TÓK elsőéves, tanító szakos hallgatója, aki hivatására tudatosan készülve szeretné a hangját professzionális úton is képezni. Tünde tíz alkalomból álló beszédtechnikai képzést nyert a tavaszi szemeszter végén.
Gratulálunk!
Újra kiírtuk a Montágh Imre-ösztöndíjat
A beszéd névjegy. Interjú Montágh Imréné Riener Nellivel
Első Montágh Imre-Ösztöndíjasként, Sagát Anna 2019-ben interjút készített otthonában Montágh tanár úr feleségével, Riener Nellivel, aki maga is logopédus. Azért kérdeztük őt, hogy a leghitelesebb forrásból nyerhessünk bepillantást egy olyan házaspár élet(műv)ébe, akik a XX. század magyar beszédművelésének meghatározó alakítói és népszerűsítői voltak. Az interjú szerkesztését Damásdi Nóra és Hoványi Márton trénereink végezték.
*
A beszéd névjegy
Sagát Anna: Miért kezdett el beszéddel foglalkozni?
Montágh Imréné Riener Nelli: Az igazság az, hogy én soha nem akartam gyógypedagógus lenni. Művészettörténész akartam lenni, de abban az időben és abban a világban, amit az ötvenes évek kínáltak, nagyon nehéz volt egy bizonyos társadalmi körből kitörni úgy, hogy az ember azt a pályát és életutat választotta, amit szeretett volna. Így bár más volt a vágyam, de a Váci Közgazdasági Gimnáziumba jelentkeztem, mert úgy gondoltam, még mindig jobb, mint nem csinálni semmit. A középiskola elvégzését követő munkahelyemről – egy irodából – az első adandó alkalommal meglógtam, és beiratkoztam a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára (az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar jogelődje (szerk.)). Azóta sokkal inkább, de már akkor is legalább érintőlegesen, szellemtudomány volt a gyógypedagógia. Bárczi Gusztáv (1890–1964) – igazgatónk és professzorunk – egy csodálatos ember volt, aki mindent megtett a szabad légkör elérése és gyakorlása érdekében. A szüleim Kismaroson éltek, édesapám ott volt iskolaigazgató, és rettenetesen untam a pesti kollégiumot, ezért úgy döntöttem, hogy Vácra megyek tanítani. Mellette szólt, hogy az egy patinás intézmény volt, az első intézet, ahol Magyarországon beszédterápiát végeztek. A bejárás is nagyon egyszerű volt, mert összesen 12 km távolság, és óránként jártak a munkásvonatok Kismaros és Vác között.
- Középen Montágh Imréné Riener Nelli, Kismaroson. A kép forrása: Kismarosi Kikiáltó
Nos, ott ismertem meg a későbbi férjemet, Montágh Imrét, aki egy évvel később került oda, szintén, mint beszédtanár. Ő aztán abszolút, vastagon osztályidegen volt, mert földbirtokos gyerek volt és börtönben is ült az 1956-os cselekedetei miatt mint főiskolás. Azonban ez egy olyan légkörű hely volt – tanáraival, idősebbekkel, fiatalabbakkal együtt –, ahol hallgatólagosan mindenki között létezett egy politikai szempontú összekacsintás, és mi mindketten nagyon-nagyon megtaláltuk a helyünket ebben a közegben. Egy védett közösség volt, ahol bár sokan megjátszották a nagyon vonalas embert, de ez csak kifelé szólt. Mert belül teljes nyitottság volt, mindenki tudott mindenkiről majdnem mindent. Így kerültem tulajdonképpen én a beszéd szakmába mint hallássérültekkel foglalkozó tanár. Először egy teljesen kísérleti jelleggel induló nagyothalló óvodát kaptam tizenhárom, öt és hatéves kor közötti kisgyerekkel. Nem tudom, miért bíztak meg bennem mint kezdőben ennyire, de teljesen személyemre szabott volt a feladat. Valahogy így lettem beszédtanár.
SA: Ezek szerint megszerette a szakmát.
MIRN: Az igazság az, hogy én a gyerekeket mindig is szerettem. És ha az ember állandóan gyerekek közelében van, valahogy maga is jobban rá tud találni a saját hangjára. Ez felnőtt emberként a logopédus esetében nem csak a kora miatt lehet fontos, és nem csak, úgy jöhet létre hogy úgy kezd el foglalkozni a gyerekekkel, ahogy a gyerekek egymás között kommunikálnak, hanem például abból is fakadhat, hogy a gyakorlatban látja, ahogy más felnőttek, így például egy felkészült pedagógus – tehát nem egy sokszor ideges és aggódó szülő, hanem egy hozzáértő szakember viszonyul a gyerekekhez. Nekem emellett az, ahogy láttam-hallottam, hogy apám és anyám hogyan bánnak a kismarosi gyerekekkel, legalább ennyire jó iskola volt. Apám például kitűnően értette a gyerekek nyelvét, jóllehet elsősorban őt is a zene érdekelte, hiszen kántor és kórusvezető volt, és nagyon jól játszott hegedűn, illetve orgonán is.
SA: Miért tartja fontosnak a beszédtechnikát?
MIRN: Mert nem csak az fontos, hogy mit mondunk, hanem az is nagyon fontos, hogy hogyan tesszük mindezt. Ez az igényesség vagy annak a hiánya rengeteget elárul a megszólaló ember igényességéről és a téma tiszteletéről is, nem beszélve az engem hallgató, másik ember megbecsüléséről. Nagyon nehéz spontán beszélni egy olyan embernek, mint én, aki ide, s tova a nyolcvanegyedik évemben, már majdnem tíz éve inkább csak hallgatok. Úgy értem, hogy privát meghallgatásaim vannak, havonta egy-két ember felkeres, hogy mondjak szakvéleményt róla, mielőtt továbblépne az életben. Bár nagyon sokáig tanítottam logopédiát, de már nem foglalkozom tanítványokkal. Kiestem ebből a nagyon más logikájú és szisztémájú gyógypedagógia-oktatásból, elég furcsa nekem erről úgy beszélni, hogy legyen valami kapcsolata a jelennel.
SA: Ezek szerint nagyon sokat változott…
MIRN: Azt hiszem, igen. Persze valószínűleg van bennem egy kis nosztalgia a régi világ iránt. És miért is ne lenne, hiszen nagyon jó volt nekem, és nagyon élveztem a munkámat mindig, akármilyen borzasztó időszakokat éltünk meg. Hosszú életembe belefértek az első világháborúban megsebesült nagyapám történetei, a második világháború bőrömön való tapasztalása már 8-9 évesen és az utána való iszonyatos anyagi káosz is.
Mindig úgy éreztem, hogy valamilyen módon jelen kell lennem a pedagógiában mint elbeszélő, cselekvő vagy játékra nyitott személy. Főleg a játék volt az, ami nagyon jó út és lehetőség volt a gyermekek megközelítésére és fejlesztésére. Az ’r’ hang kialakítása már sok-sok évvel ezelőtt is ilyen lehetett, de az igazság az, hogy a megközelítésen rengeteg múlik. A hangulat, az attitűd, a hozzáállás, amit a logopédus magából sugároz – akár akarja, akár nem – az meghatározza a viszonyt a felnőtt klienshez, az egyetemi hallgatókhoz, vagy a gyerekekhez és szüleikhez. Az az érzésem, hogy az ideális kapcsolat a gyermek, a pedagógus és a szülő hármasában születhetne meg, de az most sincs kimerítve.
SA: Visszatérve a beszédmódra, pontosabban arra, hogy az mit tükröz, igaz-e Ön szerint, hogy akinek megváltozik a beszéde, annak változik a személyisége is?
MIRN: Általában fordítva szokott lenni, a személyiségváltozás beszédváltozást is okozhat. Persze attól is függ, hogy hány éves korban történik, mert bizonyos korban ez már annyira nehezen megy, hogy kilóg a lóláb. De nagyon becsülendő, ha valaki úgy érzi és azt tapasztalja a gyakorlatban, hogy az ő beszéde nem igazán alkalmas arra a munkára, amit ő végez. Akkor akármilyen idős, roppant tiszteletreméltó, hogy próbál nem csak a mondanivalóján, hanem a beszéd formai elemein is javítani. Először persze tudni kell, hogy mi az, ami nem jó, és mi lenne jó helyette, illetve, hogy ezt milyen eszközökkel, gyakorlatokkal lehet megvalósítani. Ezek után merül fel a kérdés, hogy van-e az illetőben elég alázat ahhoz, hogy ezt átlássa és a gyakorlatba átültesse. Ez önfegyelmet és nagyon sok munkát igényel, valamint a környezet megértését. Én emlékszem arra, hogy amikor a fiam elkezdett tanítani – jóllehet két beszédtanár a szülője – úgy hadart, hogy katasztrófa volt. Szegény, kétszer-háromszor elmondott egy mondatot, mikor velünk beszélgetett, hogy legalább azzal gyakoroljon.
- A fiatal Montágh. Kép forrása: rtl.hu
SA: Hogy látja Ön most Magyarország beszédkultúráját?
MINR: Ez egy érdekes kérdés, és nem könnyű rá válaszolni, mert nem vagyok már igazán benne a világban. Azt tudom, hogy a tévében, rádióban szereplők, és nemcsak az interjúalanyok zöme, slendriánul beszél. Elsősorban nem igényesek a saját beszédükkel kapcsolatban, de a másikéra sem figyelnek ugyanebből kifolyólag. A köznyelv tartalmilag és formailag is nagyon elsivárosodott. Vannak csodálatos képességű bemondók az idősebb generációkból, és néhány fiatal tehetséggel is találkozhatunk, őket felüdülés hallgatni. Meg kell, hogy mondjam, saját magukat is megtisztelik azzal, hogyha odafigyelnek a beszédükre, mert ez egy névjegy, akár tudomásul veszi valaki, akár nem. Bár mondhatnám magamról is, hogy meg vagyok elégedve a magam beszédével, de nem vagyok.
SA: Hogyan alakult ki Montágh Imre kapcsolata a beszédtechnikával?
MIRN: Imre sokat mindent megtapasztalt és emiatt sokat is változott az alatt az 51 év alatt, amíg élt. Egy hatalmas, Orosháza melletti birtokról indult, ahol német nevelőnő, egy lovász, a kocsis és egy inas segítségével cseperedett. Innen vitték el és vagonírozták be. Az oroszok Bécs bevételekor azonban három szerelvény vidéki zsidót mentettek meg az osztrák lágertől. Így Imre megúszta, hazajött és kitelepítették őket egy kulák tanyára a Nyírségbe. Teljesen más légkörben volt, de borzasztó jól érezte magát, pásztorkodott, kondáskodott, aratott és csépelt. Fizikailag is megerősödött, teljesen átalakult, és a gondolkodása is más lett, mert ebben a környezetben kevesebb volt a cirkusz. Azok a szokások, amik formalitások voltak, megszűntek számára, és csak a megélhetés, az élet és a gyakorlat létezett.
Montágh Imre (1935–1986). Kép forrása: cultura.hu
Azonban egyszer csak mindez megszűnt, és vissza lehetett jönni, de nem volt hova. A kastély már nem volt meg Orosházán, a szülei földbirtokosok voltak, nem értettek semmihez a földön, a gazdaságon kívül. A Montágh dédapa részt vett a ’48-as szabadságharcban, az eszéki csatában halt meg. A kiegyezés után lehetséges volt az itteni kormánynak, hogy ezeknek az embereknek a hozzátartozóit megjutalmazza. Így a családnak nemességet adományoztak, az ennek megfelelő életvitellel; cselédséggel, munkásokkal, parasztokkal. Imre ezt látta, megtanulta ezt az életformát. És amikor megszűnt a kitelepítés is, akkor ott álltak minden nélkül. Semmijük sem volt, el kellett helyezkedni. Pesten éltek rokonok, akiknek voltak kapcsolataik, így Imre bekerült levelezőn egy gimnáziumba, azt elvégezte, utána került a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Innen 1956 novemberében elvitték, és bebörtönözték, mert részt vett a forradalomban, ahogy én is, csak engem elkerült a végzet. Mi a barikádra vittünk ennivalót meg teát. Imrének volt fegyvere is, de nem használta, mert abszolút pacifista volt, inkább csak dísznek kellett. Azt hiszem, azt sem tudta, hogy kell meghúzni, mert osztályidegen lévén nem kapott katonai kiképzést. Ő akkor egy évet veszített, és egy kedves pedagógus csoportnak köszönhette, hogy visszavették a Főiskolára, amikor Bárcziék kihozták a börtönből.
Soha senkiről egy rossz szava nem volt. Sőt, mikor Kistarcsán volt a táborban, akkor volt ott egy táborvezető „atyaúristen”, egy fiatal ÁVH-s, akinek volt egy iskolába nem járó, fogyatékkal élő lánya. Megtudta a táborvezető, hogy van a táborban egy gyógypedagógus hallgató, így Imrét alkalmazta. Nagyon rendesen bánt vele, minden nap volt meleg ebédje. Ő közkedvelt ember volt, mert nemcsak jó humora volt, de bájos, udvarias és csinos is volt, rendkívüli beleérző képességgel. Az emberek szerették, hogy nem kellett kimondaniuk semmit, anélkül is tudta, hogy honnan fúj a szél, és mi az, ami bántja őket, vagy mi az, aminek örülnek. Cserébe nem volt szófukar, nagyon hamar meg lehetett tudni a véleményét a dolgokban, ami nem volt hasznos a karrierje szempontjából.
Mire elvégezte a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát, már mint logopédus, rengeteg gyakorlatra és óriási ismertségre tett szert. Így került hozzá Ádám Ottó, híres rendezőnek a gyermeke, akit tanítani kezdett. A munka folyamán kiderült, hogy Imre kitűnő színészi adottságokkal rendelkezik, remekül mond verset, nagyszerűen játszik szerepet, és bekerült a Színművészetire mint Ádám Ottó harmadrendű asszisztense. Itt egy év alatt bekerült a tanszékre és olyan kiváló színészek lettek a tanítványai, akiknek szükségük volt beszédterápiára. Imre nagyon jó szövegértelmező volt, el tudta mondani, meg tudta csinálni, mutatni nekik, mit hogyan kell. Nemcsak a hallgatóknak, neki is nagyon jó volt ott dolgozni.
SA: Voltak valaha szakmai vagy módszertani ellentéteik Montágh Imrével?
MIRN: Soha, és ez nagyon jó volt így. Sőt, amikor Imre elkezdett publikálni – már nem csak cikkeket, hanem könyveket is – , akkor mindig engem kért meg, hogy az adott témához szerezzem be a gyakorló anyagot. Én járatosabb voltam az irodalomban, mint ő; mert nekem több lehetőségem és kényszerűségem volt, hogy megszerezzem ezt a tudást. Kismarosról színházba járni, irodalmi esteket meghallgatni legfeljebb Vácon lehetett, azt is ritkán, így aztán volt időm mindenre.
SA: Mit tanácsol a pályakezdő pedagógusoknak, gyógypedagógusoknak?
MIRN: Türelmet és bátorságot. Legyetek okosak! – mondja az Írás. Vagyis nem kell minden áron fejjel a falnak menni.
*
Az interjút Sagát Anna a MIÖ első nyertese készítette 2019-ben
Új ösztöndíjat alapítottunk
Retorikaiskolánk 2018 végén úgy határozott, hogy a leghíresebb magyar logopédus és beszédtanár, Montágh Imre emlékére új ösztöndíjat alapít.
Montágh Imre (1935–1986), forrás: cultura.hu
A Montágh Imre-ösztöndíj (MIÖ), melynek részletes leírása ide kattintva érhető el, azt a célt szolgálja, hogy teljesen vagy legalább 50%-ban díjmentessé tegye az igényes beszédtechnikai fejlődés útját a jövő nemzedéke előtt. Elsősorban olyan hivatásra készülő fiatalokat támogat ez az ösztöndíj, akiknek a szakmájuk központi eleme a beszéd és ezzel sokakra tudnak hatni. Ezért nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatók pályázhatnak a minimum 10, maximum 20 alkalomból álló, egyénre szabott beszédtechnikai fejlesztésre, akik pedagógusnak, ének- vagy színművésznek készülnek.
Kezdeményezésünkkel felkerestük Montágh Imre feleségét, Riener Nelli logopédust, aki támogatásáról biztosított minket és a következő ajánló sorokat írta az ösztöndíjprogramunkhoz:
Nagy örömmel értesültem róla, hogy a Szónok Születik Retorikaiskola Montágh Imréről szeretné elnevezni az ösztöndíjas programját. Azért támogatom ezt a kezdeményezést, mert tudom, hogy a jövő nemzedékének a fejlődése kulcsfontosságú volt számára is. Csak remélni tudom, hogy minél több fiatalhoz eljut a híre és évről évre egyre több leendő pedagógus, énekművész vagy színésznövendék kapcsolódhat be az ösztöndíjprogramba. Montágh Imréné Riener Nelli (logopédus)
Az alapítást követően a legelső MIÖ pályázat nyertese az ELTE egyik hallgatója, Sagát Anna lett, aki tanítónak készül. Gratulálunk az ösztöndíj elnyeréséhez! Nemsokára közre adjuk az ő bemutatkását és azt követően egy olyan interjú anyagát is, amit az első ösztöndíjasunkként Montághné Riener Nellivel vett fel.
Az ösztöndíjat Retoirkaiskolánk profitjának visszaforgatásából hoztuk létre, hogy évente egy MIÖ kiosztásra kerülhessen az arra érdemes pályázók között. Amennyiben donátorként szeretne Ön is hozzájárulni, hogy egynél több ösztöndíjast is képezhessünk, kérjük jelezze szándékát az info@retorikaiskola.hu címen. Minden donátorunk nevét feltüntetjük a honlapunkon.