Mi vagyunk az álom: az oaklandi MLK Szónokfesztivál gyermekei – amerikai dokumentumfilm, 2020.
Amikor szemtanúja lehetek annak, hogy egy 9 éves gyerek kiáll többszáz ember elé és fejből, hangsúlyokkal ellátva, jó hangerővel és beszédtempóval elmond egy magával ragadó beszédet, akkor nem csak retorikatrénerként dobban meg a szívem, hanem a hallgatóság egy egyszerű tagjaként is. Felteszem a kérdést: Magyarországon miért nincs meg a szónoklás kultúrája? Miért nem hiszünk (már) a szavak erejében? És legfőképpen miért nem teszünk meg mindent, hogy a gyerekek már egészen kicsi koruktól kezdve szavakba tudják önteni minden gondolatukat és minden érzésüket?
Az Amerikai Egyesült Államokban ennek nagyobb hagyománya van. Oklandban évről-évre rendeznek egy szónokversenyt gyerekeknek, amelyet Dr. Martin Luther King munkássága ihletett. Ez a dokumentumfilm a versenyen résztvevő gyerekek felkészítéséről szól. Megmutatja azt, hogy mit jelent számukra, és a tanáraik, családjaik számára ez az esemény. Persze jó győzni, de nem a verseny a lényeg, hanem az eszmeiség. A jó üzenet, amit nem szabad magukban tartani. A felkészülés, a gyakorlás és végső soron az, hogy jobb hellyé tegyék a szavaik által a világot.
Az HBO készítette ezt az egyórás dokumentumfilmet, így talán nem meglepő, hogy van benne valami sziruposság, de az esemény szellemisége és törekvése mindannyiunkat megindíthat. Leginkább azok érdeklődésére tarthat számot a film, akiket érdekel az, hogy hogyan lehetne a szavak erejével formálni a gondolkodást és az egész világot. Praktikus tanácsokat is kimazsolázhatunk a felkészítő tanárok és szülők intelmeiből. Többek között a légzéstechnika stresszoldó hatása, a gesztusok fontossága, a szívből jövő mondanivaló kiengedése mind jó gondolatok. Érdekes, hogy a magyar „fejből tudni” kifejezés angolul úgy hangzik, hogy „to know by heart”, azaz szívből tudni. Vajon mi fejből vagy szívből készülünk egy beszédre?
A film a bejegyzés készítésekor a HBO GO kínálatában megtekinthető, angol nyelven, magyar felirattal.
Szakmai tartalom: 7/10
Szórakoztatás: 5/10
Összbenyomás: 8/10