A túlsúly hatása a beszédre – Rétorok reggelije II.

Dietetikai tanácsok előadóknak

Sziráki Zsófia, dietetikus, a Retorikaiskolában korábban sikeresen végezte el a Szónokképzést. Írásai a táplálkozás és a retorika kapcsolatáról szólnak. Ebben a cikkben a túlsúly és a nyilvános beszéd kapcsolatáról lesz szó.

Túlsúly és hangképzés

Számos olyan tényező, amit az egyénnek tulajdonítunk.  Milyen a viselkedése, milyen szokásai vannak, milyen a személyisége, a tulajdonságai, az egészsége, a genetikája? Milyen a drog-vagy gyógyszerfogyasztással kapcsolatos attitűdje vagy az általános testállapota? Ezek mind-mind befolyásolhatják a hangképzés minőségét. Egyre gyarapodó szakirodalma van annak is, hogy önmagában a túlsúly vagy az elhízás negatívan befolyásolhatja képességeinket.

Kisokos: A testtömeg megítélésére számos módszert dolgoztak ki, többek között a legszélesebb körben elterjedt BMI-t (body mass index). A BMI a testtömeg négyzetének és a méterben kifejezett testmagaság hányadosából számolható ki, ahol a 25,0 és 29,9 kg/m2 közti érték túlsúlyt, a 30 kg/m2 feletti értéket elhízásnak nevezzük. A BMI-t csak felnőttek esetében lehet alkalmazni, gyermekeknél percentilis értékekbe való besorolást alkalmaznak a szakemberek.
A túlsúly és elhízás önmagában magasabb egészségügyi kockázatot jelentenek az azzal rendelkező számára, az elhízás mértékétől függően a szív-érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás, a daganatos megbetegedések, a cukorbetegség, a zsíranyagcsere-zavarok, a mentális kórképek, a krónikus mozgásszervrendszeri megbetegedések előfordulási aránya is megnő körükben.
Az egyik legveszélyesebb a hasi zsírszövet felszaporodása. Nők esetében a 80 cm feletti, míg férfiak esetében a 94 cm feletti haskörfogat párosul magas egészségügyi rizikóval.

A túlsúly és a hangképzés kapcsolata a 2010-es éveket követően került a klinikai kutatások kereszttüzébe. Bernardo da Cunha és munkatársainak kutatásában a 30 kg/m2 feletti BMI-vel rendelkezőeknél, vagyis az elhízott embereknél mérhető mértékben nagyobb arányban fordult elő a rekedtség, leheletes hangszín, remegés, ingadozó hangmagasság és hangerő, csökkent maximális hangtartási idő, mint azoknál, akik 30 kg/m2 alatti BMI-vel rendelkeztek. (1)

túlsúly

Forrás: unsplash.com

Ezek a tünetek visszavezethetőek arra, hogy az elhízáshoz társulhat a gége és hangképző szervek, a nyak, a mellkas falának megnövekedett szöveti tömege – ami ezáltal a hangképzési funkciókat is érintheti. Hasonló okokból kifolyólag a túlsúly és az elhízás csökkent tüdőfunkciókat eredményezhet a bordák és a has körüli zsírszövet felszaporodásának következtében. Eza mellkas rugalmasságának és a légzőizmok erejének csökkenésével kapcsolható össze. Ugyancsak hozzájárulhat a tüneti kép erősödéséhez a reflux, mely gyakrabban jelenik meg túlsúlyos embereknél tünetek nélkül, vagy gyakran jelentkező gyomorégéssel párosulva. Gyakorta fordul elő reflux mellett az időszakosan felbukkanó rekedtség, valamint a fátyolos, fokozatosan halványuló hang.

Éhezés és hangképzés

A hangképzést nem pusztán a túlsúly, de az éhezés is befolyásolhatja. Azok, akik jelentős kalóriamegvonással járó, éhezési állapotot idéznek elő, gyakran számoltak be arról, hogy hangjuk elmélyül, elfárad, megkeményedik, hogy a hangképzési erőfeszítéseik nőnek. Nem utolsósorban: akár a túlsúlynál/elhízásnál, a maximális hangtartási idő is lerövidül. (2)

Összességében kijelenthető, hogy a túlsúly és az elhízás egy elsődleges rizikófaktor, mely jelentősen befolyásolhatja az egyén egészségügyi jövőjének alakulását. Ne feledjük, hogy aki a pódiumon a maximumot szeretné nyújtani, annak oda kell figyelnie a testtömegére is. Velünk született és tanult hangképzési készségeink, lehetőségeink kiaknázása a logopédiai és egyéb retorikai fejlesztéseken túl a saját testünkben kezdődnek.

Cikksorozatunk további elemei:

A stressz és az étkezés közötti kapcsolatról.

A koffeinbevitel hatásairól.

Hivatkozások:
(1) da Cunha MG, Passerotti GH, Weber R, Zilberstein B, Cecconello I. Voice feature characteristic in morbid obese population. Obes Surg. 2011 Mar;21(3):340-4. doi: 10.1007/s11695-009-9959-7. Epub 2009 Sep 18. PMID: 19763710.
(2) Hamdan AL, Sibai A, Rameh C. Effect of fasting on voice in women. J Voice. 2007 Jul;21(4):495-501. doi: 10.1016/j.jvoice.2006.01.009. Epub 2006 Apr 19. PMID: 16630706.

Mi az a hanghigiéné?

Az alábbi cikk, és az abban foglalt kutatás a hanghigiéné kapcsán Panágl Zsófia, a Retorikaiskola Montágh-Imre ösztöndíjasának munkája.  Tanároknak kötelező olvasmány, rendszeres hanghasználóknak pedig erősen ajánlott, különösen akkor, ha az illető még nem találkozott a hanghigiéné fogalmával.

Hanghigiéné

Amikor megkezdtem a saját beszédtechnika képzésemet, még a diploma átvétele előtt álltam. A gyakorlataim során azonban már betekintést nyerhettem abba, hogy mennyi apró dologból áll össze egy tanóra valójában. Gondolhatunk itt a megfelelő környezet kialakítására, a tárgyi feltételek meglétére vagy a pedagógus személyiségére is. Mindenre gondolunk, csak arra nem, hogy a saját hangunkat felkészítsük a használatra. Ehhez kapcsolódóan egy, azóta számomra is fontossá vált fogalommal egyszer sem találkoztam: ez a hanghigiéné. Ez alapvetően magában foglalja a hang tudatos használatát, illetve a preventív gondolkodást is a mindennapokban. A hanghigiéné része többek között a gége és a hangszálak beszéd előtti bemelegítése, ami hasonló a beénekléshez.

A hangodat is tisztán tartod? (forrás: unsplash.com)

Előfeltevés

Azt, hogy miképpen lehet óvni a pedagógusok egyik legfontosabb munkaeszközét, saját tapasztalataim szerint nem tanítják az egyetemen, mint ahogyan ez a vizsgálatom során ki is derül. Feltételezéseim mind a köré a gondolat köré csoportosultak tehát, miszerint a pedagógusok, kiemelten is a testnevelők, az évek múltán, egyre több tapasztalattal a hátuk mögött elkezdenek még tudatosabban odafigyelni olyan apróságnak tűnő dolgokra is, mint amilyennek elsőre a beszédtechnika tűnhet.  Pedig a helyes beszédtechnika megőrzi a hangszalagok egészségét, csökkenti ezek terhelését, a hang tudatos használatára nevel, és lehetővé teszi az optimális terhelhetőséget.

…az évek meg a rutin… de hol marad a tudatosság?

Mivel műveltségterületem szerint a testnevelés és sport tanításához szereztem plusz tudást és tapasztalatokat, illetve kisgyermekkorom óta sportolok, ezért sokszor fordultam meg zajos uszodákban, sportcsarnokokban és tornatermekben. Talán sokan nem is gondolunk bele, hogy azok a testnevelők és edzők, akik naponta hosszú órákat töltenek el ilyen zajos környezetben, mennyivel jobban ki vannak téve a fokozott hangi megterhelésének. Az imént felvezetett gondolat és a személyes élményeim hatására készítettem egy tájékoztató jellegű felmérést testnevelők között, amelyben olyan kérdésekre kerestem a választ, mint például, hogy mennyire tartják fontosnak a beszédtechnikát az évek, esetenként évtizedek óta pályán lévő tanárok, vagy mennyire gondolják tudatosnak magukat a munkájuk során. Illetve arra is kíváncsi voltam, hogy szívesen részt vennének-e egy beszédtechnika tréningen. Ez a cikk most arra vállalkozik, hogy röviden bemutassa a hipotéziseimet, majd összevesse a felmérésből kapott eredményekkel.

Felmérés

A vizsgálathoz egy tíz rövid kérdésből álló kérdőívet készítettem. A kérdésekre saját válaszokkal, illetve feleltválasztós és lineáris skálán jelölhető eredményekkel lehetett felelni. A kitöltéshez nagyjából két-három percre volt szüksége az önként vállalkozó testnevelőknek. A válaszadók többsége egy szakmai csoport tagjai közül került ki, amelyben már több mint tízezren vannak, s egyfajta online közösségként funkcionálnak. Előzetes felvetéseim között az alábbiak szerepeltek:

  1. minél több ideje tanít a megkérdezett, annál tudatosabban használja a hangját (a saját bevallása szerint),
  2. minél több órát tanít egy nap, annál fontosabbnak gondolja a tudatos beszédhang használatát,
  3. a megkérdezettek nagy része nem vett még részt beszédtechnika tréningen.

Hipotézisek

Az első hipotézis igazolására feltett kérdésre adott válaszokból kiderül, hogy nem feltétlenül igaz az, hogy a tanított évek számával együtt tudatosabbá válik a hanghasználat, az 1-5 éve a pályán lévők mindössze 36,4%-a értékelte a 0-7 terjedő skálán hét pontra a hanghasználatával kapcsolatos tudatosságot, míg a 15-30 éve oktatóknak csupán a 31,6%-a. Az 5-15 éve oktatók 33 %-a jelölte ugyanezen pontokat. A tudatosság szempontjából a 0 jelöli az abszolút nem, vagy a 7 pedig a teljes mértékben tudatos hanghasználatot. Az minden korcsoportnál elmondható, hogy a férfiak, a saját bevallásuk szerint, sokkal direktebben kezelik a hangjukat. A nők általában szélesebb skálán értékelték a saját teljesítményüket, míg az férfiak inkább két értékkel dolgoztak, amelyek többségében az 5 és a 7 voltak. Az eredmények azt mutatják, hogy a tanított évek számával kapcsolatosan ez az érték minimális csökkenést mutat, de nem szignifikáns az eltérés az egyes csoportok között.

A következő kérdésben, amely azt kutatta, hogy aki több órát használja egy nap a hangját, annak valóban fontosabb-e a tudatosság, meglehetősen különböző módon értékelték magukat a megkérdezettek. Minden csoportban a skálán 0-4-ig a válaszadók nagyjából átlagosan 10-15%-a választotta az értékeket, míg 4-7 között már jelentős különbségek alakultak ki: a 2-4 órát, illetve 4-6 órát tanítók nagyjából 71 %-a, míg a napi 6-8 órát tanítóknak a 87%-a jelölt ebben a tartományban értéket. Megállapítható tehát, hogy azok, akik naponta több órát tanítanak, már feltételezhetően tudatosabban is használják a hangjukat.

hanghigiéné

forrás: shutterstock.com

A harmadik felvetést sikerült alátámasztani. Az összes megkérdezettnek csupán a 11,6% válaszolta azt, hogy része volt már beszédtechnika tréningben. Külön érdekes tény, hogy ők mind nők voltak és a legkülönfélébb okok miatt volt részük a képzésben. Volt olyan, aki foniátriai problémák miatt, mások színházi képzés keretén belül, illetve néhányan egyetemi és főiskolai tanulmányaik során részesültek ebben. Egyikőjük, akinek a leghosszabb ideig (2 évig) volt része beszédtechnika órákban, még személyesen találkozott Montágh Imrével, ami saját bevallása szerint életre szóló élmény volt a számára.

 

Összegzés: a hanghigiéné

Mindent összegezve tehát elmondható, hogy gyakorló testnevelők körében sem elterjedt és evidens az effajta beszédtechnikai képzés és tudatos hanghasználat. Pedig „Hangterhelés előtt ugyanúgy fontos a bemelegítés, mint a sportban. A bemelegítő gyakorlatok sportban abban segítenek, hogy a szervezet ráhangolódjon a terhelésre, hogy jobb teljesítményt tudjon nyújtani és megelőzze a sérüléseket. Ugyanez érvényes a gége, a hangszalagok felkészítésére a fokozott terhelésre. Gondoljunk csak az énekesekre, akik skáláznak, beénekelnek koncert előtt. A bemelegítés során megnő a működő izmok vérellátása, könnyebben mozognak.”[1]

Ez egy tájékoztató jellegű, kis mintával dolgozó felmérés volt és nem egy reprezentatív kutatás. Ennek ellenére talán érdemes lehet azt végiggondolni, hogy a véletlenszerűen megtalált testnevelők válaszai mentén kialakult kép akár figyelemfelhívás is lehet. Szükségesnek látszik ennek alapján az ilyesfajta képzési lehetőségek biztosítása a leendő pedagógusok számára. Hiszen „A megfelelő hanghasználat nem mindig veleszületett tulajdonság. Logopédus, foniáter segítségével azonban elsajátítható olyan egyéni hangképzés, mely megőrzi a hang minőségét.”[2] Az, hogy a felmérés utolsó kérdésében arra, hogy mit jelent a hanghigiéné fogalma[3], a megkérdezettek nagy többsége vagy nem, vagy rosszul adta meg a választ, megmagyarázhatja, hogy miért nem tartja a nagy részük fontosnak a hanghasználattal kapcsolatos tudatosságot sem. Hiszen hogyan is lehetne valamire kiemelt figyelmet fordítani, amit nem, vagy csak felületesen ismerünk?

[1] http://foniatria.hu/2018/03/06/9-dolog-amire-egy-profi-hanghasznalonak-oda-kell-figyelnie/ (letöltés dátuma: 2021. 09. 21.)

[2] uo.

[3] „Az a magatartás, amelyet az egyén saját beszédhangja károsodásának megelőzésére fejleszt ki, illetve alkalmaz.” uo.

Ha szeretne saját hanghigiénéjéről gondoskodni, Retorikaiskolánk beszédtechnika tanárai biztos kézzel tudják vezetni ezen az úton. Keresse az egyéni képzés lehetőségét az info@retorikaiskola.hu címen, ahol munkatársunk örömmel áll a rendelkezésére.

Új munkatársunk, Buza Eszter bemutatása

Retorikaiskolánk örömmel ad róla hírt, hogy 2021 február elején csatlakozott hozzánk Buza Eszter. Beszédtechnika trénerként és logopédusként olyan szakembert kerestünk, aki a színészképzésben tapasztalatot szerzett, egyetemi oktatói és/vagy vizsgáztatói tudással rendelkezik a logopédusok képzésében. Eszter személyében ideális munkatársat találtunk ezek mellett a fogászati partnereink számára olyannyira fontos területek kapcsán is, így a fogszabályozáshoz kapcsolódó logopédiai munkában és a nyelvlökéses nyelés terápiában megszerzett jártasságára is számíthatunk. Buza Eszter és Damásdi Nóra kollégáink mostantól együtt fejlesztik Retorikaiskolánk beszédtechnikai szolgáltatásait és garantálják ügyfeleink számára a kifejező beszéd eléréséhez vezető leghatékonyabb utat.

Eszter így fogalmazott arról, ami számára fontos beszédtechnika tréneri és logopédusi munkájában:

Beszédünk tükröz minket. Személyiségünk, érzelmeink, hangulatunk nyomot hagy beszédünkön, környezetünk pedig feldolgozza a tőlünk érkező információkat. Meggyőződésem, hogy beszédünk, kommunikációnk tudatos fejlesztésével elérhető, hogy a beszélő tökéletesen tükrözze önmagát és szándékát a hallgatóság felé. A logopédiai szakmában töltött időm nagy részében színészek és színészhallgatók oktatásával foglalkoztam 2021-ig. Ez a közös munka meghatározó volt az életemben. A színészképzésben mindig is nagy hangsúlyt fektettek a kifejező beszéd alaki és tartalmi elemeinek fejlesztésére, hiszen a színpadon, filmen, szinkronstúdiókban, de akár egy interjú során is elvárás a tiszta, érthető és hiteles beszéd. Tapasztalatom szerint azonban az élet számos más területén is szükséges az érvényesüléshez az érthető beszéd és a hiteles kommunikáció. Célom, hogy a hozzánk érkező ügyfelek számára közösen találjuk meg az utat, amely személyiségüknek, igényeiknek, elvárásaiknak megfelelő önazonos beszédhez vezet.

Szakmai életútjáról bővebben itt olvashatnak. Minden cég életében fontos pillanat, amikor egy új szakemberrel bővülhet, izgatottan várjuk a közös munkát, aminek az előkészítését 2020 őszén kezdtük meg és ügyfeleink először 2021 tavaszán a Tudatos előadóképzésünkön találkozhattak Eszterrel. Eszter, szeretettel köszöntünk, jó, hogy itt vagy!

A szavak mögötti világ – interjú a Montágh Imre-ösztöndíjasokkal

Az interjút Dömény Gábor, a Kossuth-szónokverseny különdíjasa, a Szónok Születik Retorikaiskola szónokképzésének ösztöndíjas végzettje készítette.

Dömény Gábor

Azt, hogy szavaink konkrét tartalmi jelentése mögött létezik egy világ, ami életet önt a mondandónkba, mindnyájan tapasztalhatjuk. Például ugyanazokat a szavakat, akár a leghétköznapibbakat is, számtalan érzéssel vagyunk képesek életre kelteni a különböző helyzetekben. Egy rövidke köszönömmel, mennyi hálát tudunk kifejezni, ha például nagy pakkokkal cipekedünk és valaki megtartja nekünk a liftajtót, és ugyanezzel a szóval mennyi gúnyt, bosszúságot, vagy fájdalmat, ha az orrunk előtt csapják be az ajtót. De ennél tekervényesebb helyzetbe is kerülhetünk a kommunikáció során. Kinek nem volt már álmatlan éjszakája egy-egy elhangzott mondat miatt, aminek bár a tartalmát értettük, de a valódi szándékát nem? A hanghordozásunkkal, szavaink ritmusával, egyedivé formálásával segíthetjük vagy gátolhatjuk a másik felet a megértésben. Így építhetünk akár a legegyszerűbb szavakkal, és így árthatunk a legékesebbekkel. Vajon hogyan lehetünk irányítói ennek a szavaink mögött lévő világnak?

Montágh Imre a XX. századi magyar logopédia egyik kiemelkedő alakja úgy vélte, hogy a gyakorlattal, a játékos feladatokkal, valamint a személyiségközpontú pedagógiával fejleszthető a hangzóbeszéd minősége. E szellemiség tiszteletére, illetve a fiatal tanulók beszédműveléshez való hozzásegítése érdekében hozta létre a Szónok Születik Retorikaiskola, a Montágh Imre-ösztöndíjat, amit idén tavasszal három pályázó egyetemista is elnyert. Szirmai Tünde és Szőllősi Anna Ráhel jelenleg az ELTE-TÓK ének-zene műveltségterület, tanító szakos elsőéves, illetve végzős hallgatói. Németh Viola az ELTE-BGGYK gyógypedagógiai szakán tanulva készül a mesterképzésre logopédia szakirányon.  Mindhárman tanítói területen képzelik el magukat a jövőben, beszédművelési ismereteiket elsősorban a pedagógiában szeretnék hasznosítani. Beszélgetésünk alatt főleg arra voltam kíváncsi, hogy mi sarkallta őket a fejlődésre a beszédtechnikával kapcsolatban.

Gábor: Hol hallottatok először a Montágh Imre-ösztöndíjról, illetve mi volt az a pont, ahol eldöntöttétek, hogy megpályázzátok és belevágtok a beszédfejlesztésbe?

Szirmai Tünde

Tündi  Első félévben volt beszédművelési órám, ami nagyon tetszett. A félév végén a tanárom buzdított, hogy jelentkezzek a MIÖ ösztöndíjra. Amikor utánaolvastam, akkor megörültem a lehetőségnek, ugyanis éreztem, hogy vannak olyan beszédművelési területek, amiken javítani szeretnék. Például van egy zeneiskola, ahol gitárt és zongorát tanítok alsós gyerekeknek. 8-10 fős csoportokban zajlanak az órák, és körülbelül két órás egy zenei foglalkozás. Mivel fent kell tartanom a rendet, az órák után érzem, hogy nagyon elfárad a hangom. Ez fontos tapasztalat volt, és sokat tett hozzá ahhoz, hogy a beszédfejlesztés mellett döntöttem.

Ráhel  Én is az egyetemen hallottam arról, hogy lesz majd az ösztöndíj tavasztól. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, és nem volt számomra kérdés, hogy megpályázzam-e. Nagyon szeretnék fejlődni a beszédművelésben: szeretném megtalálni azokat területeimet, ahol lehet javítani. Mindig is vonzott minden, ami beszéd, például az előadóművészet vagy a szépkiejtési versenyek. Az érthető és értő felolvasással, a vers- és mesemondással nem volt gondom, viszont a mindennapi kommunikáció vagy a közönség előtti spontán megnyilvánulások terén igencsak hadilábon álltam. Szerettem volna megtanulni nyugodtan és értelmesen kifejezni a gondolataimat olyan közegben is, ahol a lámpaláz miatt eddig gyakran kudarcot vallottam, vagy legalábbis kudarcnak éltem meg a szereplésemet.

Viola   Az egyetemen logopédiát tanulok, így eléggé kézenfekvő volt számomra, hogy jelentkezzek az ösztöndíjra. Ettől függetlenül elég véletlenszerűen találtam rá a Szónok Születik Retorikaiskolára. Úgy emlékszem, hogy Montágh Imrével kapcsolatban kerestem valamit a neten és a böngésző feldobta ezt az ösztöndíj lehetőséget. Akkor egyből utánaolvastam és, bár akkor épp nem volt jelentkezési időszak, elmentettem magamnak, hogy egyszer meg fogom próbálni. Az előző vizsgaidőszak alatt volt időm rá, hogy motivációs levelet írjak és jelentkeztem is rá. Amikor beadtam a jelentkezésemet a logopédiára, pontosabban a gyógypedagógiára, akkor már elég eltökélt szándékom volt, hogy a beszédműveléssel akarok foglalkozni. Nekünk a logopédián van egy beszédalkalmassági felvételi, ahol megnézik az állapotunkat, hogy kell-e javítani. Az enyémre azt mondták, hogy nem kell logopédiai megsegítés, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell foglalkozni a beszéddel. A tanulmányaim hatására, fokozatosan szilárdult meg bennem, hogy nekem a beszédtechnikával foglalkoznom kell, hiszen a jövőbeli hivatásom legalább ötven százalékban is erről fog szólni. Amikor szembejött velem a MIÖ, úgy éreztem, hogy most, a tanulmányaim alatt tudom még jobban megszilárdítani, hogy legyen egy jól működő hangképzésem, artikulációm, légzéstechnikám és az ösztöndíj erre egy tökéletes lehetőség volt.

G.: A kurzuson foglalkoztok például a levegőbeosztás javításával, artikulációs feladatokkal, hangadás optimalizálásával stb. A képzést megelőzően melyik volt az a terület, ahol úgy éreztétek, hogy leginkább dolgotok van, ahol a leginkább fejlődni szeretnétek?

Tündi  Az ösztöndíjas interjún is felhoztam, hogy nem artikulálok eléggé, erről korábban már többen is adtak nekem visszajelzést. Ez azért lehet, mert sokat mosolygok, és így néha az ajakkerekítéses hangokat nem tudom megfelelően képezni. Amikor mondták, akkor én is elkezdtem rá figyelni, de jobb egy szakember által, az ő segítségével gyakorolni, és ezt a segítséget a Retorikaiskola kurzusán meg is kapom. Fontosnak tartom a helyes artikulációt, főleg ha gyerekekhez beszél az ember. Rendkívül fontos, hogy helyesen mutassuk be a gyerekek előtt az adott hangokat, hiszen ez lesz számukra a minta, amiből ők is kialakítják majd a saját beszédtechnikájukat. Az álmaim között szerepel, hogy majd a tanítás mellett egyszer a siketek nyelvével is foglalkozzak, jelnyelvi tolmács szeretnék majd lenni, ahol az artikulációnak ugyancsak nagyon fontos szerepe van (a kezek mellett).

Ráhel  A képzés előtt nem gondoltam, hogy ezeken a területeken fejlődnöm kéne, folyton pozitív visszajelzéseket kaptam arra, ahogyan beszélek. Az öt retorikatréning után elkezdődtek a beszédtechnikai órák is, és szépen lassan világossá vált, hogy van még min finomítani. Új tapasztalat volt pédául, hogy elkezdtük tudatossá tenni, milyen hangerővel, hangmagasságon szólalok meg, illetve szólaljak meg, hogy az a lehető legrezonanciadúsabb és kényelmesebb legyen számomra.

Viola   Azt hiszem, hogy nekem is az artikuláció volt az a terület, ahol a leginkább fejlődni szerettem volna a kurzust megelőzően. Habár foglalkozunk ezzel az egyetemen, azért az nagyrészt önálló munka, hogy az artikuláció rendben legyen. A Retorikaiskolai képzésem jelentős részét ezért az artikulációs és hangképzési gyakorlatok tették ki, például a „susogó és sziszegő” hangok.

G.: A kurzus elejéhez képest most hol tartotok ezeken a területeken?

Tündi  Az artikulációval éppen a mai órán kezdtünk el foglalkozni, eddig főleg a levegőbeosztást és a rezonanciafokozást gyakoroltuk. Már a mai óra után is éreztem változást. A tudatosság nagyon fontos, hiszen eddig csak valahogyan képeztem az egyes hangokat… nem figyeltem úgy rájuk, de a mai órán például megnéztünk minden egyes hangot, és megbeszéltük, hogy hogyan lenne érdemes nekem azokat képeznem. Sok gyakorlás van még e téren előttem, de ez a gyakorlás nagyon fontos is.

Ráhel  A levegőbeosztó gyakorlatok egyre jobban mennek, kezdem megtalálni a kényelmes légzési középfekvést. Azzal, hogy ez tudatossá vált, felolvasásnál vagy éneklés közben is nagyobb biztonságban érzem magam. Tudom, hova nyúljak, ha még néhány szótag erejéig szükségem lenne levegőre, nem kell félnem, hogy egyszer csak véletlenül elfogy és hangosan beleszippantok a mikrofonba. Ahhoz viszont még sokat kell gyakorolnom, hogy a megfelelő hangadás automatikussá váljon.

Szőllősi Anna Ráhel

G.: Úgy tudom Ráhel, hogy neked a beszédtechnikai képzés rövidebb volt, mert megelőzte egy öt alkalmas retorikai ismereteket átadó tréning. Mesélnél arról, hogyan zajlottak ezek az órák, mivel foglalkoztatok?

Ráhel  Korábban már említettem, hogy szerettem volna lépéseket tenni afelé, hogy érdemben legyek képes megszólalni olyan közegben is, ahol lámpalázam van, például nyilvános szereplésekkor, állásinterjún vagy később tantestületi és szülői értekezleteken. Annyira hálás vagyok, hogy a kurzus során éppen erre az igényemre kaptam választ! Nagyon gyakorlatias volt, beszédekre kellett felkészülnöm az alapján, amiket átvettünk, különböző szituációkat is eljátszottunk. Megnéztük, hogyan épül fel egy beszéd, milyen részei vannak, illetve milyen elemekkel lehet megtölteni, hogy a hallgatóságnál célba érjen. Önismereti kérdéseket is boncolgattunk, melyek, mint kiderült, elengedhetetlenek egy beszédre való felkészülésnél – például milyen a viszonyom a témához vagy milyen érzésekkel tölt el az, hogy az adott közönséghez kell szólnom.

G.: Viola, te időközben már be is fejezted a képzést. Hogy érzed, tudtál fejlődni a kurzus alatt az artikuláció területén?

Viola   Azt érzem, hogy  sok minden stabilizálódott, de van, amin még dolgoznom kell. Ugye száz százalékot nem fogok elérni, lehet, hogy lesz majd az életemben három olyan „s” hangom, ami tökéletesen fog megszólalni, de nyilvánvalóan nincsen olyan, hogy „tökéletes” beszédtechnika. Talán megtettem már az út ötven százalékát… Most úgy érzem, hogy még legalább egy féléves munka van abban, hogy a kurzuson tanultak automatizálódjanak bennem. Igen, ez még egy hosszú út, de annyi kérdésem volt, és mindegyikre választ kaptam a képzés során, és ez nagyon sok támpontot adott nekem, úgyhogy azt hiszem, hogy már menni fog egyedül is.

G.: Leendő pedagógiai munkátok eredménye nagyban függ majd a sikeres, jó kommunikációs készségeitektől. Az egyetemi tanulmányaitoknak milyen formában képezi részét a beszédtechnika megfelelő elsajátítása?

Tündi  Az énekórákon gyakorta csinálunk hasonló feladatokat, mint amiket a Retorikaiskola alkalmain is. Levegőbeosztásos és artikulációs gyakorlatokat is szoktunk végezni. Például nemrég az „ő” hangot vettük és éneklés közben, amikor jött egy „ő” betűs szó vagy szótag a dalban, akkor ki kellett mondunk előtte azt, hogy „főnök”. Úgy kellett hagynunk a szánkat és úgy kellett tovább énekelnünk, hogy megtapasztalhassuk, hogy így sokkal jobban tud távozni a hang.

Ráhel  Az első félévben volt egy beszédművelés kurzus és utána hangképzés órákon foglalkoztunk beszédtechnikával, de ennyi volt az egész négy év alatt.

Viola   Mivel én logopédián vagyok, számomra ez elég speciális. Nekünk a beszédtechnika szerves része a képzésnek. A gyógypedagógián belül is a logopédiának (a beszédtechnika szempontjából) kivételes a helyzete, mert a többi gyógypedagógiai szakirányon nincs ennyi vagy egyáltalán nincs beszédtechnika.

G.: Mi a véleményetek, elég teret kapnak manapság a pedagógiai oktatásban az olyan beszédművelési ismeretek, illetve gyakorlatok, mint amiket például a kurzuson tanultok?

Tündi  Ahogy én rálátok, a tanulmányaimban nem nagyon lesznek olyan tárgyak, amik a beszédtechnikával foglalkoznának, amit sajnálok, mert nagyon fontos, főképp a pedagógusok esetében az, hogy helyesen képezzék a hangokat. Nem csak a példamutatás miatt, hanem eleve… hosszú pálya ez a tanári élet. Nem szabad, hogy már az elején elrontsák a hangjukat. Szerintem nem elég a képzés erre az oktatásban, én legalábbis szeretném, ha a jövőben megnövekedne a száma a beszédtechnikával foglalkozó óráknak, feladatoknak.

Ráhel  Az anyanyelvi tantárgypedagógia szemináriumokon több alkalmon keresztül tanultuk, hogyan tartsunk a gyerekeknek légzőgyakorlatokat. Nem tudom, hogy a kerettantervben kötelezővé van-e téve vagy csak ajánlott, hogy ilyen módon is műveljük a gyerekeket, annyi biztos, hogy a beszédképzés fejlesztése különösen hangsúlyos a NAT-ban. Ha a gimnáziumi éveimre gondolok, emlékszem, hogy végeztünk légzőgyakorlatokat.  Hivatalosan kellene teret kapnia az oktatásban minden szinten (általános, közép és felső oktatás) a beszédművelésnek, de ez úgy látom, hogy nagyon az adott oktatón múlik, hogy neki fontos-e, avagy sem. Nem annyira a szívügyünk a beszédművelés, és szerintem inkább ez az, ami miatt háttérbe szorulhat.

Németh Viola

G.: Említetted Viola, hogy a logopédián sokkal hangsúlyosabban van jelen a beszédművelés, mint az egyéb pedagógiai irányokban. Mit gondolsz, a pedagógiai oktatásban elég teret kapnak a beszédművelési gyakorlatot?

Viola   Nekem elég sok osztatlan tanáris ismerősöm van, és egyikőjüktől sem hallottam azt, hogy lenne beszédművelési vagy ahhoz hasonló órájuk. Voltak PPK-s óráik, illetve módszertani óráik, amik hol sikerültek, hol nem… Úgy érzem, hogy ez a tanárképzés, ami most osztatlanná lett „visszavarázsolva”, egy kicsit mostohagyermeke a pedagógus-képzésnek, legalábbis ahogy én ebbe belelátok az ismerőseim által. Azért a tanítóképzőn, az óvóképzőn, illetve a gyógypedagógián szerintem egy folyamatos fejlődés van szakmailag, ami segíti azt, hogy mondjuk egy ilyen fontos dolog, mint a beszédképzés, benne legyen a tananyagban, amíg az osztatlan tanári képzés – ami ugye régebben bolognai rendszerű volt, most meg már megint osztatlan (2013/14-es tanévben történt meg a váltás, Szerk.) nekem összevisszaságnak tűnik, ahol nem tudják azt, hogy mi a fontos, mi kellene, hogy a tantervben benne legyen. A tanárisok tudtommal nem tanulnak beszédtechnikát, pedig mindenki a hangját fogja használni az oktatás során. Ahogy előttem említették, ha valaki hosszú ideig marad a tanári pályán, annak igencsak igénybe lesznek véve a beszédszervei. A tanári képzésnek érdemes lenne kitérni arra is, hogy például egy tanórát hogyan bírj hanggal végigcsinálni.

G.: Számotokra mi volt a legviccesebb beszédtechnikai gyakorlat eddig a kurzus folyamán? 

Tündi Számomra a legviccesebb feladat az volt, amikor egy ceruzát próbáltam egyensúlyban megtartani a szám és az orrom között. Amikor ráuntam a tanulásra, ezzel a vicces játékkal derítettem otthon magamat jó kedvre. Ebből a szüleim csak az én vidámságomat látták, a „mutatványról” lemaradtak.

Ráhel Nekem a legmókásabb beszédtechnikai sztorim nem is egy konkrét gyakorlathoz, hanem egy egész órához kapcsolódik. Az egyik alkalomra ugyanis akkor került sor, amikor a barátnőimmel a Velencei-tónál kempingeztünk. A gyors internetelérés céljából a porta elé parkoltunk, és lehúzott ablakoknál végeztem a hangerőgyakorlatokat, olvastam Örkény egyperceseit. Néhány gyakorlat előtt azért finoman körbenéztem.

Viola  Nekem is mondta a családom, hogy ha majd emberek közé megyek, akkor olyan gyakorlatokat ne csináljak, mint otthon, mert ők elnézik, hogy a kertben például „nyújtogatom a nyelvem”, viszont másoknak ez elég furcsa és vicces lenne. Nekem viszont ez a munkám része lesz, és heti szinten fogok ilyen „vicces” gyakorlatokat végezni. Kicsit újra gyereknek éreztem magam a kurzus folyamán ezekben a játékos gyakorlatokban.

Gábor: Köszönöm nektek az izgalmas beszélgetést, remélem lesz még szerencsénk egymáshoz a jövőben.

Interjú Balázs Boglárkával

Balázs Boglárka fül-orr-gégész, foniáter, szívvel-lélekkel a hivatását űző orvos. A hanggal kapcsolatban rengeteg tudással és tapasztalattal rendelkezik, hiszen 1969 óta foglalkozik a hangképzési zavarok kezelésével. 1981-ben – Európában elsőként – klubot létesített a teljes gégeeltávolításon átesett személyek megsegítésére. A hanggal kapcsolatban számos helyen tanít, adja tovább ismereteit a jövendő szakembereinek. Azonban nem csak orvosi hivatásából fakadóan ért a hanghoz, hanem saját élménye is sok van a hanghasználatot illetően. Az orvosi diploma megszerzése előtt ugyanis professzionális szinten foglalkozott az énekléssel, hivatásos előadóművészként dolgozott. A jó hangképzés megőrzéséért tett munkájáért számost kitüntetést tudhat már magáénak (Kiváló Társadalmi Munkás, Budapestért érdemérem, Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetés, Kempelen Farkas emlékérem). Balázs Boglárkával Szirmai Tünde, a Retorikaiskola ösztöndíjasa beszélgetett, az interjút szerkesztette Damásdi Nóra.

Mikor és milyen hatásra kezdte el Önt érdekelni a zene világa, ezen belül az éneklés?

Dr. Balázs Boglárka

A zene szeretete gyermekkoromból jön, zenész családból származom. Az édesapámnak saját zenekara volt, és mindig a mi lakásunkban próbáltak. A nővérem pedig – aki 5 évvel idősebb nálam – zongoratanárnő. Születésem környékén már elkezdett tanulni a hangszeren, és mivel a zongora az ágyam mellett volt, zongoraszóra nőttem fel. Tehát arról szó sem volt, hogy én nem leszek zenész. Zongorázni és hegedülni is tanultam, de szavalóversenyeken, színészettel kapcsolatos eseményeken is gyakran vettem részt.

Válogatott úszó voltam, és 1961-ben, amikor edzőtáborban voltunk, hallgattuk a rádiót. Épp a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójába járó növendékek vizsgafelvételeit játszották le, ahol remek énekesek voltak. Azonban miközben hallgattuk, én rögtön azt mondtam: „Áh, így én is tudok énekelni!”. A sporttársaim persze ezt a kijelentésemet igencsak kétkedve fogadták. Írtam egy lapot a rádióba, hogy szeretnék felvételizni a tánczenei stúdióba. Azt gondoltam, hogy úgyis kidobják, de nem tették. Jött egy papír, hogy június 12-én várnak, két énekkel. Ahogyan az előbb említettem, abban az időben úszó voltam; rövid haj, barnára lesült bőr, mert hát az edzések a nyitott uszodában voltak. Ezért a Barna bőrű hableány című nótával érkeztem a rádió 13-as stúdiójába. Ott olyan gyönyörűen felöltözött lányok voltak, én pedig az uszodából rohantam oda, egy nyárias ruhában, saruban, smink nélkül. 7 embert vettek fel az 1400 jelentkezőből, és én köztük voltam.

Egyébként akkoriban érettségiztem a Madách Gimnáziumban kitűnőre, latin nyelvből pedig kitüntetéssel. Azonban az orvosi egyetemre nem vettek fel, mert osztályidegen voltam. A rádióba viszont felvettek, így 2 évig jártam a tánczenei stúdióba, mellette pedig zenei asszisztensként dolgoztam a rádió zenei osztályán. Harmadik jelentkezésre, az Országos Rendezői Iroda ajánlásának köszönhetően – mint megbízható táncdalénekes – felvettek az orvosi egyetemre. A tánczenei stúdióba jelentkezésemtől kezdve, az egyetem elvégzéséig – 8 évig – táncdalénekes voltam.

Mikor kezdte el Önt érdekelni a fül-orr-gégészet, mi késztette Önt arra, hogy ezt a hivatást válassza?

Nem szokták elhinni, de 3 éves koromban döntöttem el, hogy fül-orr-gégész leszek. Ebben szerepet játszott, hogy a nagybátyám remek fül-orr-gégész és csodálatos ember volt, a mai napig is ő a példaképem. Valamint azért is jól ismertem az orvoslásnak ezt az ágát, mert gyerekkoromban sokszor fájt a fülem. A családi anekdota szerint apám zenekara egyszer nálunk próbált, és Hollós Ilona azt mondta: „Boglárka, te is majd olyan énekesnő leszel, mint én.” Erre én állítólag kihúztam magam, és azt mondtam: „Nem! Én fül-orr-gégész leszek, és meggyógyítom a gyerekeket, ha fájni fog a fülük!” Nagyon nehezen alakult az életem, de egy percig nem akartam más lenni, mint fül-orr-gégész.

Mi motiválta a foniátria[1] megtanulásában és művelésében?

Az előbb említett nagybátyám azt mondta nekem, hogy ne legyek orvos, mert az nem nőnek való. Vagy, ha orvos leszek, akkor biztosan ne fül-orr-gégész, mert az végképp nem nőnek való. Régebben tényleg alig-alig volt nő a fül-orr-gégészek között. Ezeket a tanácsait nem fogadtam meg a nagybátyámnak, de az utolsót igen, ami a foniátria megtanulása felé vezetett. Azt mondta ugyanis, hogy ha azt akarom, hogy nő létemre felnézzenek rám, és ne tapossanak rajtam keresztül a férfi orvosok, akkor tanuljak meg valami olyat, amit ők nem tudnak, és majd tőlem fognak megkérdezni. A foniátria pedig abban az időben sem volt nagyon sokak által művelt terület.

Illetve az is hozzájárult a választásomhoz, hogy gyerekkoromtól kezdve sokat álltam színpadon éneklés és prózai szereplés kapcsán is, volt közöm a beszédhez, hanghoz. Sok tanárom számára is egyértelmű volt, hogy az énekléssel, színészettel fogok foglalkozni. A Madách Gimnáziumba jártam, ami a Színművészeti Főiskola gimnáziuma volt. Az egyik utolsó vizsgaműsoron a főiskola rektora gratulált, és azt mondta, hogy mi még úgyis találkozunk. Én megkérdeztem tőle naivan, hogy hol fogunk még találkozni. Az ő válasza az volt, hogy a felvételin. Én mondtam neki, hogy ott nem fogunk, mert én orvos leszek. Erre ő azt válaszolta: „Te hülye vagy!” Úgyhogy a színpadon megszerzett tapasztalatomat használtam fel az orvoslásban, a foniátria gyakorlásában.

Menyire tudta/tudja alkalmazni az ének-zenei hangképzésben tanultakat a foniátriai munkája során?

Azt gondolom, hogy jól hasznosítható az énekléssel kapcsolatos tudás a foniátriai munkában. Nagyon jó énektanárnőm volt – Szatmári Margit -, akitől rengeteg nagyon jó gyakorlatot tanultam. A hangképzési zavarok kezelésében sokat használtam az éneklés során megtanult elvek, és az énektanárnőm által tanított gyakorlatok közül. Ezeket sokszor én magam alakítottam át az adott zavarra, de a kiindulás az éneklés során szerzett tudás és tapasztalat volt.

Mit gondol, az ének és a beszéd között milyen hanghigiéniai kapcsolat van?

Alapvetően mindkét dolog ugyanott történik, de óriási nagy különbség van az ének és a beszéd között. Fontos, hogy az ének pontosan meghatározott magasságban, meghatározott ritmusban zajlik, pontosan kell beosztani a levegőt. A kényelmes beszédhez viszont a nekünk való beszédhangmagasságunkon kell azt folytassuk, ami a mi hangterjedelmünknek valamelyik alsó hangja. Tehát a beszéddel nem szabad erőltetni a hangmagasságot se. Nagyon fontos, hogy lehetőleg elég legyen a levegő. Azonban ha nem elég, a beszédben akármikor vehetünk levegőt. Ezzel szemben, éneklésnél pontosan meg van szabva, hogy mikor lehet levegőt venni, hogy hogyan kell a levegőnket beosztani. Különbség az is, hogy ha a beszédet szépen dallamosan visszük véghez, színezzük azt, akkor nem kell hozzá 2 oktáv, mint mondjuk az énekléshez. Tehát azért bőven akadnak különbségek, az éneklés többet kíván.

Illusztráció – forrás: shutterstock.com

Hivatása gyakorlása mellett mennyi ideje maradt az éneklésre?

Ahogyan említettem, elég régóta fül-orr-gégész akartam lenni, így az egyetem elvégzése után másokkal ellentétben én nem a civil pályát hagytam ott, hanem az éneklést. Tulajdonképpen egyik napról a másikra hagytam abba teljesen az éneklést. A szavalás azért megmaradt, a kórház ünnepélyein is nagyon sokat léptem fel. Sőt, emlékszem, hogy kétszer volt valamilyen kulturális műsor az intézményben, ahol zenekarral együtt énekeltem. Egy pár évvel ezelőtt pedig egyszer csak a Fészek Klubból kerestek meg, hogy nem csinálnék-e önálló estet. Igent mondtam a felkérésre, így volt is két ilyen estem itt; illetve néhány még Budapesten, különböző helyszíneken. Az önálló estjeimen szavaltam, énekeltem és beszéltem az életem különböző dolgairól.

Visszatérve a hangképzésre, Ön mit emelne ki, egy beszélő hivatást folytató személy beszédtechnikájával szemben mi a legnagyobb elvárás?

Nagyon fontos a jó légzés. Tanításkor mindig úgy magyarázom el, hogy ha az ember ajándékot ad valakinek, akkor az tőle egy elirányuló mozdulat. Amikor pedig mondunk valamit az illetőnek, annak is ajándékot adunk, mert a gondolatinkat fújjuk oda neki. Tehát annak is van egy szép irányultsága, amit kimondunk. Ezt pedig a levegő fújásával tudjuk elérni.

Mennyire tartja fontosnak a hanggal való munkát a beszélő hivatásokban, ahol nagy hangi igénybevételnek van kitéve a személy?

Nagyon fontosnak tartom. Egyébként is alig tudok mondani olyan foglalkozást, ahol nincs arra szükség, hogy megfelelő legyen a beszéd. Azonban a beszélő hivatások esetén még fontosabb lenne, hogy már a képzés során legyen beszédtechnikai oktatás. Aki a hangjából él, annak meg kell tanulnia helyesen beszélni.

Mit javasol, ha valaki már a hétköznapokban nehézséget észlel a hanghasználatban?

Ha problémát észlel, akkor mindenféleképpen forduljon szakemberhez. Ez a szakember lehet foniáter vagy logopédus. Az viszont nehézség, hogy a hanghasználati funkcióban jelentkező problémák javítására kiképzett logopédusok főleg gyermekekkel foglalkoznak. Így felnőttként sokkal nehezebb megfelelő ellátáshoz jutni. Ezért lenne nagy segítség, ha a beszédtechnikai képzés megjelenhetne a főiskolákon, egyetemeken is, preventív jelleggel.

Mik voltak praxisa során azok a tipikus problémák, amivel a pedagógusoknál, énekeseknél találkozott?

A pedagógusoknál nagy nehézséget jelentett, hogy egy mély hangú óvodapedagógus vagy tanító, a kisgyermekeknek megfelelő hangmagasságban énekeljen. Ugyanis erőlködnie kellett, hogy hosszan abban a magasságban tudja tartani a hangját, amit az óvodás, kisiskolás gyermekek is ki tudnak énekelni. Az erőlködés hatására pedig akár hangszalagcsomók is kialakulhatnak. Énekeseknél is gondot okozhat, ha nem a saját hangosztályában énekel. A túlterhelés mindkét szakmában jelen van. Az énekeseknél és a pedagógusoknál is sokszor nem oldható meg, hogy betegség esetén ne kelljen terhelniük a hangjukat, mert előadás van, vagy tanítani kell. Nagyon egyszerű dolgok is hatással lehetnek a hangképzésünkre, így pl. a levegővételt is sok minden tudja nehezíteni, és így közvetetten hatással lenni a hangra.

Főleg a nőknél szokott probléma lenni, hogy fölszalad pár kiló, de marad a feszes régi ruha, amit alig tud összehúzni magán. Ez pedig nem segíti a helyes légzéstechnikát, hiszen hasi tájékon nem engedi a könnyed tágulást. Annak idején pedig mindig azt mondtam, hogy engem a testnevelő tanárok tesznek el majd láb alól, mert ellenük beszélek. Azt tanítják ugye, hogy a gyerekek húzzák be a hasukat, tolják ki a mellüket, amely testtartás szintén nem kedvez a légzéstechnikának.

Volt-e Önnek valamikor olyan nehézsége az éneklésben vagy a sok beszédben, amelyben szükség volt külső segítségre?

Hogyne! A túlterhelés számomra is problémát jelentett.  A táncdalénekes állandóan ordít, így nekem is volt többször hangszalagcsomóm. Azonban ebből sokat tudtam profitálni a jövőre nézve. Mindig elmentem a nagybátyámhoz vizsgálatra, aki alaposan elmesélte, hogy mit lát a gégémben, hangszalagjaimon. Ezt össze tudtam kapcsolni a saját panaszaimmal, illetve aztán a kezeléssel. Így a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy különböző helyzetekben milyen eszközökhöz lehet nyúlni, amik segítik a hang, illetve a hangképzés rendeződését. Talán épp ezért járt hozzám olyan sok neves énekes is. Illetve azért, mert értettem, amit mondtak, ismertem az énekléssel kapcsolatos szakszavakat, valamint az énekes sorsát. Ráadásul sokakkal jártunk éveken keresztül együtt fellépni, így ismertek is engem. Harangozó Teri és Szécsi Pali volt az első két énekes páciensem, aki közvetlenül engem keresett meg panaszaival.

[1] Foné (görög) = hang, iatrea = gyógyítok. A fül-orr-gégészet azon ága, amely a kommunikációs, illetve hangképzési zavarok élettanával foglalkozik (Hirschberg J.: A foniátria meghatározása és története. In: Hirschberg J., Hacki T. & Mészáros K.: Foniátria és társtudományok. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó. pp 19-27.)

Kommunikációs könyvek szemléje VIII.

„Hogy lényünk visszhangot verhessen a másikban” – könyvismertető Montágh Imre Tiszta beszéd című művéről, Németh Viola, a Szónok Születik Retorikaiskola Montágh Imre-ösztöndíjasának tollából. A szöveget Damásdi Nóra szerkesztette.

*

Montágh Imre (1935–1986) Tiszta beszéd című kötete 1976-ban jelent meg először, s az elmúlt több mint negyven évben színinövendékek, logopédusok, pedagógusok nemzedékei számára vált alapművé. A most bemutatott kötet a tizenegyedik, javított kiadás, amely 2018-ban jelent meg a Holnap Kiadó gondozásában. Az összehasonlítások a Múzsák Közművelődési Kiadónál megjelent 3. kiadással való összevetésből származnak.

Nem könnyű feladat egy negyvennégy éves könyvről írni, de korántsem azért, mert meghaladott, korszerűtlen állítások és módszerek lennének benne. A nehézséget inkább a szerző személye adja. Hiszen Montágh Imre egy ország beszédtanára volt, aki nem csupán szűk körben volt elismert szakember; a tévében, rádióban hallott tanításai sokakban elevenen élnek a mai napig. És mivel ilyen klasszikus, ismert szerzőről és műről van szó, nehéz újszerű megközelítést alkalmazni, hogy azok is élvezzék, akik már betéve tudják minden szövegét a kötetnek, de azok is, akik csak most fogják először kezükbe venni.

A kötet felépítése mai szemmel is nagyon logikus és letisztult, ezt az apróbb javítások nem érintették – a struktúra ugyanis változatlan az eredeti kiadáshoz képest, és módosítások csupán a szöveges gyakorlatokban történtek. A kötet egy húszoldalas elméleti bevezetővel indul, ezt követik a beszéd különböző egységeinek – légzés, hangadás, artikuláció, kifejezés – gyakorlását segítő feladatok és szövegek, majd egy rövid összegzést követően a szakirodalmakból vett részletek.

Az elméleti áttekintés a helyes beszédtechnikával és a jól szóló beszéd elemeivel ismerteti meg az olvasót, külön hangsúlyt fektetve a magyar nyelv sajátosságaira. Montágh nem bocsátkozik részletes kifejtésbe, inkább tömör, de annál fontosabb alapismereteket ad a beszédszervek működéséről, a helyesen szóló beszéd műveléséről. Az elméleti rész elemei olyan sorrendben követik egymást, amilyen fokozatok a beszédtechnikai foglalkozásokon is megjelennek. Így a beszéd, színpadi beszéd és a beszédszervek általános jellemzése után a légzés, a hangadás és a kiejtés ismereteiről olvashatunk, és csak ezután következik a magyaros hangsúly, hanglejtés és a ritmus leírása, amelyek után egy szintén általánosabb, a beszéd előzőekben megismert rétegeit ötvöző egység, a beszédstílus következik.

Mivel Montágh a Tiszta beszédet főképpen az akkori Színművészeti Főiskola növendékeinek szánta, az elméleti összefoglaló nagy százalékban a helyes színpadi megszólalás elsajátításához nyújt támpontokat. Ettől függetlenül természetesen általános érvényű információk is megfogalmazódnak, hiszen a beszédszervek működése vagy a magyar beszéd természete mindenkire érvényes. Ahogy Montágh az Előszóban meg is jegyzi, bővebb ismeretekhez a mellékelt szakirodalmi ajánló nyújthat segítséget, és erre olykor szükség is van, hiszen akár az artikulációs bázisról, akár a magyar beszédritmus sajátosságairól van szó, a Tiszta beszédben közölt ismeretek csak alapszinten adnak útbaigazítást.

Érdekes olvasni a negyven évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatokat a köznapi és színpadi beszéddel kapcsolatban. A hangadás, középhangsáv megtalálásáról szóló bekezdésben például a szerző rámutat egy akkori, de ma is meglévő beszédbeli jelenségre: „Mostanában Magyarországon szokássá lett a lehető legszűkebb hangterjedelemben beszélni (az érzelemmentes beszédtől és az eleven gondolkodás hiányától beszűkül a beszédhang-terjedelem). Gyakran az „intellektuális” színészi magatartás póza a motyogás és a szűk hangterjedelem. A magyar beszéd pedig – bár többnyire ereszkedő dallamú – széles hangterjedelmű.” A magyar beszédre jellemző széles hangterjedelem főleg a nyelvjárásokban figyelhető meg, amely már a szerző idejében is kiveszőben volt, mégis a különböző tájegységek beszélt nyelvi változataiban figyelhető meg jobban a magyaros hangterjedelem, hanglejtés. A hangsúlyról és hanglejtésről szóló egységben szintén szó esik a magyar beszéd jellemzőiről, bár itt is főképpen a színpadi előadás vonatkozásában kaphatunk tanácsokat. Nem nyerünk hát olyan nagy betekintést az 70-es évek köznapi beszédének minőségébe, pedig érdemes lenne összevetni a mai beszélt magyar nyelvvel. Hiszen a beszéd mint élő szövet, folyton változik, és már az elmúlt negyven év is hozhatott szokatlan újdonságokat a hangzó magyar nyelvhasználatba – gondolhatunk akár a nyelvjárások átalakulására, kopására, az angol nyelv előtérbe kerülésére, vagy a felgyorsult információs technológiai hálózat következményeire.

A bevezető után következik a már említett struktúra szerinti légző-, hangadó-, kiejtésgyakorlatok sora szövegmentes és szöveges feladatok kettősére bontva, majd a hangsúly- és ritmusgyakorlatok zárják az átfogó beszédtechnikai repertoárt. A szövegmentes gyakorlatok csak a helyes légzéstechnika, hangadás és artikuláció gyakorlásánál relevánsak, így az utolsó két egység már csak szöveggyűjteményszerűen közli a ritmus- és hangsúlygyakorlásra szánt szövegeket – viszont a sorrend ezeknél is tudatos, átgondolt, tehát érdemes eszerint haladni. Figyelemreméltó az artikulációs gyakorlásnál a szerzői megjegyzés 1976-ból: „A pöszék számára akkora anyagot állítottam itt össze, amekkora magyarul még nem jelent meg.” Ez alapján kétségtelen, hogy a Tiszta beszéd anyaga korában egészen hiánypótló vállalás volt, hiszen olyan saját gyakorlatokat és összegyűjtött szövegeket közölt a hivatásos beszélők és szakemberek számára, amelyek rendszerezésére akkoriban már nagy szükség volt. Azonban megjegyzendő, hogy a könyv, habár sokat segít az önálló gyakorlás során is, nem kifejezetten alkalmas az autodidaktikus beszédképzésre. A kötet felépítésén is érződik az, hogy ezek a gyakorlatok színjátszócsoportoknak íródtak, és jó részük csoportos foglalkozások alkalmával tökéletesen használható tanári instrukciók alapján – és később ezeket felidézve önállóan otthon vagy kisebb gyakorlócsoportokban is. A definíciók szokásos szóhasználatával élve azt lehetne mondani, hogy a Tiszta beszéd szükséges, de nem elégséges segédeszköz a beszédtanuláshoz, de helytállóbb azt mondani, hogy kiváló segédeszköz a felnőtt, hivatásos beszélők beszédtanulása során önálló munka, és a pedagógusok számára beszédtechnika, beszédművelés tanítása alkalmával.



A gyakorlókönyv negyvennégy éve őrzi ezeket a szövegeket nüansznyi változtatásokkal. Felmerülhet ugyan a kérdés, hogy kell-e újítani a köteten, szükséges-e magyarázatokkal vagy újabb szövegekkel kibővíteni a Tiszta beszédet. Elképzelhető, hogy lenne helye a „modernizálásnak”, azonban ez a változatlanul újra és újra kiadott kötet tanúskodik a montághi örökség időtállóságáról.

Montágh Imre, Tiszta beszéd, Holnap Kiadó, Budapest, 2018. 193 o.

A beszéd névjegy. Interjú Montágh Imréné Riener Nellivel

Első Montágh Imre-Ösztöndíjasként, Sagát Anna 2019-ben interjút készített otthonában Montágh tanár úr feleségével, Riener Nellivel, aki maga is logopédus. Azért kérdeztük őt, hogy a leghitelesebb forrásból nyerhessünk bepillantást egy olyan házaspár élet(műv)ébe, akik a XX. század magyar beszédművelésének meghatározó alakítói és népszerűsítői voltak. Az interjú szerkesztését Damásdi Nóra és Hoványi Márton trénereink végezték.

*

A beszéd névjegy

Sagát Anna: Miért kezdett el beszéddel foglalkozni?

Montágh Imréné Riener Nelli: Az igazság az, hogy én soha nem akartam gyógypedagógus lenni. Művészettörténész akartam lenni, de abban az időben és abban a világban, amit az ötvenes évek kínáltak, nagyon nehéz volt egy bizonyos társadalmi körből kitörni úgy, hogy az ember azt a pályát és életutat választotta, amit szeretett volna. Így bár más volt a vágyam, de a Váci Közgazdasági Gimnáziumba jelentkeztem, mert úgy gondoltam, még mindig jobb, mint nem csinálni semmit. A középiskola elvégzését követő munkahelyemről – egy irodából – az első adandó alkalommal meglógtam, és beiratkoztam a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára (az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar jogelődje (szerk.)). Azóta sokkal inkább, de már akkor is legalább érintőlegesen, szellemtudomány volt a gyógypedagógia. Bárczi Gusztáv (1890–1964) – igazgatónk és professzorunk – egy csodálatos ember volt, aki mindent megtett a szabad légkör elérése és gyakorlása érdekében. A szüleim Kismaroson éltek, édesapám ott volt iskolaigazgató, és rettenetesen untam a pesti kollégiumot, ezért úgy döntöttem, hogy Vácra megyek tanítani. Mellette szólt, hogy az egy patinás intézmény volt, az első intézet, ahol Magyarországon beszédterápiát végeztek. A bejárás is nagyon egyszerű volt, mert összesen 12 km távolság, és óránként jártak a munkásvonatok Kismaros és Vác között.

MIRN.jpg
Középen Montágh Imréné Riener Nelli, Kismaroson. A kép forrása: Kismarosi Kikiáltó

Nos, ott ismertem meg a későbbi férjemet, Montágh Imrét, aki egy évvel később került oda, szintén, mint beszédtanár. Ő aztán abszolút, vastagon osztályidegen volt, mert földbirtokos gyerek volt és börtönben is ült az 1956-os cselekedetei miatt mint főiskolás. Azonban ez egy olyan légkörű hely volt – tanáraival, idősebbekkel, fiatalabbakkal együtt –, ahol hallgatólagosan mindenki között létezett egy politikai szempontú összekacsintás, és mi mindketten nagyon-nagyon megtaláltuk a helyünket ebben a közegben. Egy védett közösség volt, ahol bár sokan megjátszották a nagyon vonalas embert, de ez csak kifelé szólt. Mert belül teljes nyitottság volt, mindenki tudott mindenkiről majdnem mindent. Így kerültem tulajdonképpen én a beszéd szakmába mint hallássérültekkel foglalkozó tanár. Először egy teljesen kísérleti jelleggel induló nagyothalló óvodát kaptam tizenhárom, öt és hatéves kor közötti kisgyerekkel. Nem tudom, miért bíztak meg bennem mint kezdőben ennyire, de teljesen személyemre szabott volt a feladat. Valahogy így lettem beszédtanár.

SA: Ezek szerint megszerette a szakmát.

MIRN: Az igazság az, hogy én a gyerekeket mindig is szerettem. És ha az ember állandóan gyerekek közelében van, valahogy maga is jobban rá tud találni a saját hangjára. Ez felnőtt emberként a logopédus esetében nem csak a kora miatt lehet fontos, és nem csak, úgy jöhet létre hogy úgy kezd el foglalkozni a gyerekekkel, ahogy a gyerekek egymás között kommunikálnak, hanem például abból is fakadhat, hogy a gyakorlatban látja, ahogy más felnőttek, így például egy felkészült pedagógus – tehát nem egy sokszor ideges és aggódó szülő, hanem egy hozzáértő szakember viszonyul a gyerekekhez.  Nekem emellett az, ahogy láttam-hallottam, hogy apám és anyám hogyan bánnak a kismarosi gyerekekkel, legalább ennyire jó iskola volt. Apám például kitűnően értette a gyerekek nyelvét, jóllehet elsősorban őt is a zene érdekelte, hiszen kántor és kórusvezető volt, és nagyon jól játszott hegedűn, illetve orgonán is.

SA: Miért tartja fontosnak a beszédtechnikát?

MIRN: Mert nem csak az fontos, hogy mit mondunk, hanem az is nagyon fontos, hogy hogyan tesszük mindezt. Ez az igényesség vagy annak a hiánya rengeteget elárul a megszólaló ember igényességéről és a téma tiszteletéről is, nem beszélve az engem hallgató, másik ember megbecsüléséről. Nagyon nehéz spontán beszélni egy olyan embernek, mint én, aki ide, s tova a nyolcvanegyedik évemben, már majdnem tíz éve inkább csak hallgatok. Úgy értem, hogy privát meghallgatásaim vannak, havonta egy-két ember felkeres, hogy mondjak szakvéleményt róla, mielőtt továbblépne az életben. Bár nagyon sokáig tanítottam logopédiát, de már nem foglalkozom tanítványokkal. Kiestem ebből a nagyon más logikájú és szisztémájú gyógypedagógia-oktatásból, elég furcsa nekem erről úgy beszélni, hogy legyen valami kapcsolata a jelennel.

SA: Ezek szerint nagyon sokat változott…

MIRN: Azt hiszem, igen. Persze valószínűleg van bennem egy kis nosztalgia a régi világ iránt. És miért is ne lenne, hiszen nagyon jó volt nekem, és nagyon élveztem a munkámat mindig, akármilyen borzasztó időszakokat éltünk meg. Hosszú életembe belefértek az első világháborúban megsebesült nagyapám történetei, a második világháború bőrömön való tapasztalása már 8-9 évesen és az utána való iszonyatos anyagi káosz is.

Mindig úgy éreztem, hogy valamilyen módon jelen kell lennem a pedagógiában mint elbeszélő, cselekvő vagy játékra nyitott személy. Főleg a játék volt az, ami nagyon jó út és lehetőség volt a gyermekek megközelítésére és fejlesztésére. Az ’r’ hang kialakítása már sok-sok évvel ezelőtt is ilyen lehetett, de az igazság az, hogy a megközelítésen rengeteg múlik. A hangulat, az attitűd, a hozzáállás, amit a logopédus magából sugároz – akár akarja, akár nem – az meghatározza a viszonyt a felnőtt klienshez, az egyetemi hallgatókhoz, vagy a gyerekekhez és szüleikhez. Az az érzésem, hogy az ideális kapcsolat a gyermek, a pedagógus és a szülő hármasában születhetne meg, de az most sincs kimerítve.

SA: Visszatérve a beszédmódra, pontosabban arra, hogy az mit tükröz, igaz-e Ön szerint, hogy akinek megváltozik a beszéde, annak változik a személyisége is?

MIRN: Általában fordítva szokott lenni, a személyiségváltozás beszédváltozást is okozhat. Persze attól is függ, hogy hány éves korban történik, mert bizonyos korban ez már annyira nehezen megy, hogy kilóg a lóláb. De nagyon becsülendő, ha valaki úgy érzi és azt tapasztalja a gyakorlatban, hogy az ő beszéde nem igazán alkalmas arra a munkára, amit ő végez. Akkor akármilyen idős, roppant tiszteletreméltó, hogy próbál nem csak a mondanivalóján, hanem a beszéd formai elemein is javítani. Először persze tudni kell, hogy mi az, ami nem jó, és mi lenne jó helyette, illetve, hogy ezt milyen eszközökkel, gyakorlatokkal lehet megvalósítani. Ezek után merül fel a kérdés, hogy van-e az illetőben elég alázat ahhoz, hogy ezt átlássa és a gyakorlatba átültesse. Ez önfegyelmet és nagyon sok munkát igényel, valamint a környezet megértését. Én emlékszem arra, hogy amikor a fiam elkezdett tanítani – jóllehet két beszédtanár a szülője – úgy hadart, hogy katasztrófa volt. Szegény, kétszer-háromszor elmondott egy mondatot, mikor velünk beszélgetett, hogy legalább azzal gyakoroljon.

MI.jpeg
A fiatal Montágh. Kép forrása: rtl.hu

SA: Hogy látja Ön most Magyarország beszédkultúráját?

MINR: Ez egy érdekes kérdés, és nem könnyű rá válaszolni, mert nem vagyok már igazán benne a világban. Azt tudom, hogy a tévében, rádióban szereplők, és nemcsak az interjúalanyok zöme, slendriánul beszél. Elsősorban nem igényesek a saját beszédükkel kapcsolatban, de a másikéra sem figyelnek ugyanebből kifolyólag. A köznyelv tartalmilag és formailag is nagyon elsivárosodott. Vannak csodálatos képességű bemondók az idősebb generációkból, és néhány fiatal tehetséggel is találkozhatunk, őket felüdülés hallgatni. Meg kell, hogy mondjam, saját magukat is megtisztelik azzal, hogyha odafigyelnek a beszédükre, mert ez egy névjegy, akár tudomásul veszi valaki, akár nem. Bár mondhatnám magamról is, hogy meg vagyok elégedve a magam beszédével, de nem vagyok.

SA: Hogyan alakult ki Montágh Imre kapcsolata a beszédtechnikával?

MIRN: Imre sokat mindent megtapasztalt és emiatt sokat is változott az alatt az 51 év alatt, amíg élt. Egy hatalmas, Orosháza melletti birtokról indult, ahol német nevelőnő, egy lovász, a kocsis és egy inas segítségével cseperedett. Innen vitték el és vagonírozták be. Az oroszok Bécs bevételekor azonban három szerelvény vidéki zsidót mentettek meg az osztrák lágertől. Így Imre megúszta, hazajött és kitelepítették őket egy kulák tanyára a Nyírségbe. Teljesen más légkörben volt, de borzasztó jól érezte magát, pásztorkodott, kondáskodott, aratott és csépelt. Fizikailag is megerősödött, teljesen átalakult, és a gondolkodása is más lett, mert ebben a környezetben kevesebb volt a cirkusz. Azok a szokások, amik formalitások voltak, megszűntek számára, és csak a megélhetés, az élet és a gyakorlat létezett.

Montágh Imre-ösztöndjí

Montágh Imre (1935–1986). Kép forrása: cultura.hu

Azonban egyszer csak mindez megszűnt, és vissza lehetett jönni, de nem volt hova. A kastély már nem volt meg Orosházán, a szülei földbirtokosok voltak, nem értettek semmihez a földön, a gazdaságon kívül. A Montágh dédapa részt vett a ’48-as szabadságharcban, az eszéki csatában halt meg. A kiegyezés után lehetséges volt az itteni kormánynak, hogy ezeknek az embereknek a hozzátartozóit megjutalmazza. Így a családnak nemességet adományoztak, az ennek megfelelő életvitellel; cselédséggel, munkásokkal, parasztokkal. Imre ezt látta, megtanulta ezt az életformát. És amikor megszűnt a kitelepítés is, akkor ott álltak minden nélkül. Semmijük sem volt, el kellett helyezkedni. Pesten éltek rokonok, akiknek voltak kapcsolataik, így Imre bekerült levelezőn egy gimnáziumba, azt elvégezte, utána került a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Innen 1956 novemberében elvitték, és bebörtönözték, mert részt vett a forradalomban, ahogy én is, csak engem elkerült a végzet. Mi a barikádra vittünk ennivalót meg teát. Imrének volt fegyvere is, de nem használta, mert abszolút pacifista volt, inkább csak dísznek kellett. Azt hiszem, azt sem tudta, hogy kell meghúzni, mert osztályidegen lévén nem kapott katonai kiképzést. Ő akkor egy évet veszített, és egy kedves pedagógus csoportnak köszönhette, hogy visszavették a Főiskolára, amikor Bárcziék kihozták a börtönből.

Soha senkiről egy rossz szava nem volt. Sőt, mikor Kistarcsán volt a táborban, akkor volt ott egy táborvezető „atyaúristen”, egy fiatal ÁVH-s, akinek volt egy iskolába nem járó, fogyatékkal élő lánya. Megtudta a táborvezető, hogy van a táborban egy gyógypedagógus hallgató, így Imrét alkalmazta. Nagyon rendesen bánt vele, minden nap volt meleg ebédje. Ő közkedvelt ember volt, mert nemcsak jó humora volt, de bájos, udvarias és csinos is volt, rendkívüli beleérző képességgel. Az emberek szerették, hogy nem kellett kimondaniuk semmit, anélkül is tudta, hogy honnan fúj a szél, és mi az, ami bántja őket, vagy mi az, aminek örülnek. Cserébe nem volt szófukar, nagyon hamar meg lehetett tudni a véleményét a dolgokban, ami nem volt hasznos a karrierje szempontjából.

Mire elvégezte a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát, már mint logopédus, rengeteg gyakorlatra és óriási ismertségre tett szert. Így került hozzá Ádám Ottó, híres rendezőnek a gyermeke, akit tanítani kezdett. A munka folyamán kiderült, hogy Imre kitűnő színészi adottságokkal rendelkezik, remekül mond verset, nagyszerűen játszik szerepet, és bekerült a Színművészetire mint Ádám Ottó harmadrendű asszisztense. Itt egy év alatt bekerült a tanszékre és olyan kiváló színészek lettek a tanítványai, akiknek szükségük volt beszédterápiára. Imre nagyon jó szövegértelmező volt, el tudta mondani, meg tudta csinálni, mutatni nekik, mit hogyan kell. Nemcsak a hallgatóknak, neki is nagyon jó volt ott dolgozni.

SA: Voltak valaha szakmai vagy módszertani ellentéteik Montágh Imrével?

MIRN: Soha, és ez nagyon jó volt így. Sőt, amikor Imre elkezdett publikálni – már nem csak cikkeket, hanem könyveket is – , akkor mindig engem kért meg, hogy az adott témához szerezzem be a gyakorló anyagot. Én járatosabb voltam az irodalomban, mint ő; mert nekem több lehetőségem és kényszerűségem volt, hogy megszerezzem ezt a tudást. Kismarosról színházba járni, irodalmi esteket meghallgatni legfeljebb Vácon lehetett, azt is ritkán, így aztán volt időm mindenre.

SA: Mit tanácsol a pályakezdő pedagógusoknak, gyógypedagógusoknak?

MIRN: Türelmet és bátorságot. Legyetek okosak! – mondja az Írás. Vagyis nem kell minden áron fejjel a falnak menni.

*

Sagat_Anna_MIO_2019

Az interjút Sagát Anna a MIÖ első nyertese készítette 2019-ben

Új ösztöndíjat alapítottunk

Retorikaiskolánk 2018 végén úgy határozott, hogy a leghíresebb magyar logopédus és beszédtanár, Montágh Imre emlékére új ösztöndíjat alapít.

Montágh Imre-ösztöndjí

Montágh Imre (1935–1986), forrás: cultura.hu

A Montágh Imre-ösztöndíj (MIÖ), melynek részletes leírása ide kattintva érhető el, azt a célt szolgálja, hogy teljesen vagy legalább 50%-ban díjmentessé tegye az igényes beszédtechnikai fejlődés útját a jövő nemzedéke előtt. Elsősorban olyan hivatásra készülő fiatalokat támogat ez az ösztöndíj, akiknek a szakmájuk központi eleme a beszéd és ezzel sokakra tudnak hatni. Ezért nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatók pályázhatnak a minimum 10, maximum 20 alkalomból álló, egyénre szabott beszédtechnikai fejlesztésre, akik pedagógusnak, ének- vagy színművésznek készülnek.

Kezdeményezésünkkel felkerestük Montágh Imre feleségét, Riener Nelli logopédust, aki támogatásáról biztosított minket és a következő ajánló sorokat írta az ösztöndíjprogramunkhoz:

Nagy örömmel értesültem róla, hogy a Szónok Születik Retorikaiskola Montágh Imréről szeretné elnevezni az ösztöndíjas programját. Azért támogatom ezt a kezdeményezést, mert tudom, hogy a jövő nemzedékének a fejlődése kulcsfontosságú volt számára is. Csak remélni tudom, hogy minél több fiatalhoz eljut a híre és évről évre egyre több leendő pedagógus, énekművész vagy színésznövendék kapcsolódhat be az ösztöndíjprogramba. Montágh Imréné Riener Nelli (logopédus)

Az alapítást követően a legelső MIÖ pályázat nyertese az ELTE egyik hallgatója, Sagát Anna lett, aki tanítónak készül. Gratulálunk az ösztöndíj elnyeréséhez! Nemsokára közre adjuk az ő bemutatkását és azt követően egy olyan interjú anyagát is, amit az első ösztöndíjasunkként Montághné Riener Nellivel vett fel.

Az ösztöndíjat Retoirkaiskolánk profitjának visszaforgatásából hoztuk létre, hogy évente egy MIÖ kiosztásra kerülhessen az arra érdemes pályázók között. Amennyiben donátorként szeretne Ön is hozzájárulni, hogy egynél több ösztöndíjast is képezhessünk, kérjük jelezze szándékát az info@retorikaiskola.hu címen. Minden donátorunk nevét feltüntetjük a honlapunkon.