Riport készült Nagy Fruzsinával az ÉVA magazin legújabb számában

Örömmel adunk hírt arról, hogy az ÉVA magazin aktuális számában riport készült Retorikaiskolánk egyik vezető trénerével, dr. Nagy Fruzsinával. A 2020/5-ös, téli lapszámban A meggyőzés művészete címmel publikált, ötoldalas írásban retorikatrénerünket a lámpaláz, a meggyőzés, és a Retorikaiskola módszertanáról kérdezte a riporter, Fehérváry-Ménes Anna. Férfitrénereink életükben először használták az ősz utolsó napos délutánját az ÉVA magazin olvasására.

Szóba került a lámpalázcsillapítás, a beszédtechnika, a testbeszéd, a hivatás és a retorika összefüggése, valamint a meggyőzés kérdése is, sőt még a Netorika témáját is érinti a cikk. A legfontosabb fordulópont sosem a glosszofóbia látható, tüneti kezelése vagy a technikai tudás átadása, hiszen ez sokszor csak a jéghegy csúcsa.

Mi beszereztünk több példányt is a Retorikaiskola könyvtárának és erre bátorítunk mindenkit, aki érdekel a meggyőzés művészete és az, ahogyan dolgozunk. A kedvenc mondatokat is hamar megtaláltuk alapító trénerünk nyilatkozatában: “…tudnunk kell, hogy mi áll jól nekünk, mi a természetes stílusunk és hogyan maradhatunk előadás közben önaznosak. A legfőbb cél tehát a saját hangunk megtalálása.” Köszönjük az ÉVA magazinnak a felkérést!

Kommunikációs Könyvek Szemléje IX. Barkó Judit: Lámpaláz off

Beszélgetés a lámpalázról: recenzió Barkó Judit Lámpaláz off! Antiizgulin című könyvéről.

Megittam egy kávét Barkó Judittal. Persze nem a valóságban, hiszen nem ismerjük egymást személyesen, de ilyen élmény volt olvasni a könyvét, hogy a Kommunikációs Könyvek Szemléjében bemutassam. Mintha egy beszélgetés során mesélt volna magáról és a munkájáról. Még az összetegeződés is megtörtént. Eleinte azt hittem, hogy valamilyen gyógyszergyártó céget képvisel, és rám akar tukmálni valami csodaszert, de végül nem így lett. Tulajdonképpen csak történeteket mondott, amikre eleinte nagyon figyeltem, hiszen reméltem, hogy megtudom a lámpaláz ellenszerét is, de ez a számításom sem jött be.

Miről van szó, ha nem lámpaláz off-ról?

Az utolsó oldalig vártam, hogy kiderüljön az Antiizgulin titka, a lámpaláz leküzdésének receptje. Aztán csalódtam, mert ez nem történt meg. Visszalapoztam a tartalomjegyzékhez és meglepődve láttam, hogy nem hagytam ki semmit, valóban nincsen olyan fejezet, ami ezt elárulná. Szó esik az alapokról (23. oldaltól), az útról (49. oldaltól), az állásinterjúk világáról (109. oldaltól), illetve a prezentációkhoz és előadásokhoz kapcsolódó tudnivalókról (129. oldaltól). A 147. oldaltól néhány gondolat erejéig a haladó szintű kommunikációs kihívást jelentő riportokkal kapcsolatos tippeket is kap az olvasó. Azt a gondolatot elvetettem, hogy netán az egész könyv maga az Antiizgulin-módszer, mivel több olyan témáról is értekezik a szerző, ami nem kapcsolódik az izgalomhoz, a lámpalázhoz. Ilyen például a humor (143. o.) vagy az illatok (119. o.).

Az útról szóló rész volt az, ahol konkrét módszereket olvashatunk, vélhetően ezek hivatottak kordában tartani a lámpalázat, de a bizonytalanság megmarad, nem tiszta, hogy mettől meddig tart a gyakorlatsor. Az egymás után következő történetek tapasztalatokat osztanak meg, ami jó szándékra utal, de a struktúra hiánya miatt megképződik a bevezetőben említett „kávézás-élmény”. Ezt erősíti az is, hogy a szerző maga is kihangsúlyozza, hogy tapasztalatpárti, kerüli a tudományos hátteret (107. o.), így a példái többsége súlytalan, hiszen elmarad a kellő alátámasztás. Az érvelés több esetben is azzal zárul, hogy nem kell elhinni, majd a tapasztalat által bizonyságot nyer az olvasó, miközben az okokról alig tudunk meg valamit.

lámpaláz off

Az író őszinteségét jelzi, hogy több szakmától is (pszichológus, coach, tréner) lehatárolja magát és a mondanivalóját (16. o.). Hitelességén ugyanakkor csorbát ejt a tudományos háttér mellőzése, hiszen ez azt sem teszi lehetővé, hogy észrevegye, amikor belegabalyodik egy tudományba, ami nem a szakterülete, noha szándéka szerint ezt elkerülné. Többet is érint: retorika, pszichológia, illatok tudománya, emberierőforrás-menedzsment. Az esetlegességre jó példa a felkészülésről szóló rész (88-91. o.). Önvallomással kezd a szerző, amelyben arra jut, hogy kár lenne leírnia a saját felkészülésének menetét, mert „nincs tuti módszer a felkészülésre”. Aztán mégis leírja a gondolatait a téma kapcsán, megemlítve egy anatómiai, pszichológiai megállapítást az érvelésében.

Ami hasznos és ami nem

Mindez azért különösen szomorú, mert ezen felül a könyvben leírt tanácsok nagy hányada valóban megállja a helyét. Talán a hallgatóság kategorizálása (95. o.) elnagyolt kissé, így inkább tréfás, mint hasznos. Emellett pedig a szemkontaktus „megúszására” adott tanács vitatható szakmailag (66. o.), azzal egyetértve, hogy kihívás lehet a tekintetek kereszttüzében állni. Retorikaiskolánk álláspontja az, hogy inkább az élő szemkontaktuson keresztül kialakított kapcsolat az, amire törekedni érdemes, még akkor is, ha nem könnyű.

A következetlenségek, esetenként ellentmondások, a kevésbé alátámasztott érvelés és a nehezen követhető szerkezet úgy csúszik félre, hogy egyébként a segítő szándék sugárzik a könyvből. A borítóképről egy kedves, általános iskolai tanárnő emléke ugrott be nekem, aki valóban minden diákjának a legjobbat akarja és mindent megtenne, hogy segítsen. Ha a könyv nevéből egy gyógyszerre asszociálunk, akkor adja magát a kérdés, hogy vajon mennyire hatásos tablettáról van szó? Valóban gyógyír a lámpalázra vagy csak placebo? Mivel nem foglalkozik a mélységekkel, ezért talán inkább csak tüneti kezelésre lehet használni. Persze minden allergiás vagy erős náthával küzdő tudja, hogy időnként ez is sokat jelent.

Kiknek ajánljuk?

Így, ha valaki mihamarabb szeretne tenni az életét időnként elöntő lámpaláz ellen, akkor első lépésként nyugodt szívvel kézbe veheti Barkó Judit könyvét. Könnyen lehet, hogy a tanácsok többsége hasznosnak fog bizonyulni. A lámpaláz azonban jellemzően lelkünk mélyről fakadó jelenség, amelynek hátterében komoly önismereti kérdések, esetenként gyerekkori traumák (például megszégyenítés egy felelés során) állhatnak, amelyek feldolgozásához általában egy könyvnél többre van szükség.

Barkó Judit, Lámpaláz off! Antiizgulin. Saxum Kiadó, Budapest, 2019. 165 o.

Mi legyen a kezemben előadás közben? – Lámpaláz-csillapító 7.

Mi legyen a kezemben, miközben előadok?

Lehetőleg semmi. A kezek ideális esetben egyedül a gesztikuláció és az elhangzottak illusztrálására szolgálnak, szükség esetén léptetik a diasorunkat. Újabb részlet a készülő tankönyvünkből.

Sokszor azonban a lámpaláz levezetésének legegyszerűbb módjaként tudattalanul (vagy önmaguknak tudatosan “megmagyarázva”) azt választják a kezdő előadók, sőt nem ritkán a komolyabb rutinnal rendelkező beszélők is, hogy ujjaikkal egy tetszőleges tárgyat babrálni kezdenek. Képzéseink résztvevői legkönnyebben ezen a visszatérő és indokolatlan mozgássoron keresztül tudják felismerni egy szónok szorongásának a jeleit. És valóban, jól látható jele ez annak, hogy valaki a komfortzónáján kívül állva beszél.

Continue reading

Mesteravatás előtt

Dr. Németh Zoltán prezentációs tréner, TEDx coach, a hazai, magyar nyelvű Toastmasters közösség elindítója, közismert nevén DrPrezi  2018 tavaszán kezdte meg mesterkurzusunkat. Beszédelemzését a 2018-as választásokat megelőző miniszterelnöki beszédéről írta, szakcikke az előadói humorról jelenleg még publikálás alatt van, mentorált tanítványa a Budapest Business Branch nevű üzleti klub tagjai közül került ki és önálló előadói estjét 2018. június 28-án, a Harmónia Palotában tartja ezen a címen: Retorika avagy a kamaszkori önbizalom trambulinja. Előadása nyilvános, de regisztrációhoz kötött, kérjük, itt jelezze, ha tud jönni az eseményre: info@retorikaiskola.hu.

Dr. Németh Zoltán alias DrPrezi

Milyen jegyzeteket készítsek? Lámpaláz-csillapító 6.

Aki igazán hatásos előadóvá szeretne válni, elengedhetetlen, hogy szabadon, jegyzetek nélkül tudjon beszélni. Ezzel együtt adódhat olyan műfaj és beszédhelyzet, amikor akár elvárás az, hogy jegyzeteket is használjunk. Ez a bejegyzés, újabb részleteként a készülő tankönyvünknek, azzal foglalkozik, hogy ezekben az esetekben milyen előadói jegyzetekkel dolgozzunk. A cikk a lámpaláz-csillapító sorozat része.

Continue reading

Mit ne igyak előadás előtt? – Lámpaláz-csillapító 5.

Bár egy bejegyzésünk már foglalkozott a szorongás jelei közül a túlzott szájszárazság kínjával, a jelenség gyakorisága miatt nem árt még egyszer visszatérni erre. A szorongás csökkentését sokféleképpen el lehet kezdeni, de biztosan segít, ha elkerüljük azt, ami felesleges nehezítést jelent. Mit ne igyak, melyek azok a tiltólistás italok, ameket nem szabad előadás előtt fogyasztani ahhoz, hogy a szájszárazság növekedését elkerüljük? Lámpaláz-csillapító sorozatunk ötödik része következik.

Continue reading

Egy pohár víz és három zsebkendő – Lámpaláz-csillapító 3.

Készülő tankönyvünk egyik fejezetét kínáljuk soron következő lámpaláz-csillapító harmadik cikkeként, melyben a főszereplő meglepő módon egy pohár víz lesz.

Akár van pulpitus, akár nincs, hozzátartozik az előadói tér előkészítéséhez egy olyan állvány vagy asztal  elhelyezése, amelyre egy pohár vizet és néhány zsebkendőt elhelyezhetünk. Most is igaz, hogy az állvány nem takarhatja el az előadót és nem is akadályozhatja a mozgásban. A lámpaláz csillapításához azonban jelentősen hozzá tud járulni, ha megteremtjük a terem egészén belül azt a helyet, ami a saját előadói szükségleteinket szolgálja.

A jelige: Otthonosságot az idegenbe! Így csökken ugyanis a kiszolgáltatottság érzése, hiszen van egy olyan pont az előadói térben, amely nem a szereplés kitett állapotához kötődik, hanem egy olyan hely, ahova mi fordulhatunk segítségért, ha szorított helyzetbe kerülnénk. Miért pont egy pohár víz és három papírzsebkendő az, amit mindenképpen készítsünk itt ki? Görgess lejjebb a válaszért!

pohár víz

Csillapítsd a lámpalázad!

A szájszárazság ellen is jó

A lámpaláz mögött rejlő izgalom az előadók többségénél úgy (is) jelentkezik, hogy kiszárad beszéd közben a szájuk. Ennek az a biológiai indoka, hogy a természetes kipárolgás mellett, amely amúgy is jellemző a beszéd során, a stressz hatására radikálisan fokozódhat a szárazságélmény. A nyáltermelésünk ugyanis idegi alapon működik, és a stressz rendszerint blokkolja azokat az idegi parancsokat, amelyek stresszmentes állapotban a nyálmirigyek természetes munkáját biztosítják.

Mindebből a gyakorlatban annyit érzékelünk, hogy az előadás előtti pillanatokban (akár már a nap elején, de lehet, hogy csak a felkonferáláskor) vagy a mikrofonhoz lépve, esetleg egy beszéd közbeni gondolatvesztésnél hirtelen elsivatagosodik a szánk. Nehezebben pereg a nyelvünk, kellemetlen a beszéd, akár fojtogató vagy köhögésre ingerlő irritáció is megjelenik, ha huzamosabb ideig kell így beszélnünk. És hányan beszélnek akár órákon ebben az állapotban! Belegondolni is rossz, amikor egy-egy jelentkező arról számol be, hogy évek óta küzd a szájszárazsággal, pedig rendszeresen ad elő.

Continue reading

Új kurzusunk Warren Buffett-kedvezménnyel indul

Tudta, hogy a világ 4. leggazdagabb embere, Warren Buffett 1951-ben, 21 évesen, 100 dollárt költött egy olyan tanfolyamra, amely nyilvános beszédekre készítette fel, hogy legyőzze a lámpalázát?

Az akkori összeget átszámítva, ma ez megközelítőleg 966 dollárt, azaz majdnem 250.000 Ft-ot jelent. Ez a befektetése,  saját bevallása szerint, ahhoz is hozzájárult, hogy sikerrel kérje meg későbbi felesége kezét. Később egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a retorikai képzettség megkétszerezheti a szakmai adottságok piacképességét és könnyen lehet, hogy élete valamennyi befektetése közül a legjobb az volt, amikor nyilvános beszédet tanult. A tanfolyamot a már idős Dale Carnegie vezette. Buffett a mai napig irodájának falán őrzi a tanfolyam tanúsítványát:

Warren Buffet retorikatanfolyamának tanúsítványa

Szeptember 19-én induló, öt hónapon át tartó alapozó kurzusunkon a hétből még 0 szabad hely vár betöltésre. Az idén 87 éves Warren Buffett és az őt képző Dale Carnegie előtt tisztelegve, most kedvezményt biztosítunk a szeptember 8-ig jelentkezőknek a kurzus díjából. A 20, egyenként 120 perces alkalmakból álló kurzus helyszíne Budapest belvárosa lesz és az alábbiakra készíti fel a kurzus résztvevőjét:

  1. Kommunikációs stratégiák és elméletek
  2. A nyilvános beszédre való felkészülés lépései
  3. A nyilvános beszéd műfajai
  4. A nyilvános beszéd részei
  5. Lámpaláz menedzsment
  6. Bakik kezelése
  7. Tapscsapda
  8. Időmenedzsment
  9. Tárgyalástechnikai alapok
  10. Prezentációs technikák
  11. Légzés- és beszédtechnikai alapok
  12. Kiállás a színpadon
  13. Felolvasástechnika
  14. Férfi és női kommunikáció különbségei
  15. Értő figyelem és a segítő beszélgetések retorikája
  16. Nonverbális kommunikáció
  17. Visszacsatolás négyszemközt és nyilvánosság előtt
  18. Vizuális kommunikáció és megjelenés írásban és személyesen
  19. Kérdések kezelés az előadás közben és után
  20. Nyelvhelyesség és helyesírás
  21. Stilisztika
  22. Manipulációs technikák elemzése
  23. Érveléstechnika

A 2017 szeptember és 2018 februárja között zajló tanfolyamot sikeresen elvégző csoporttagok gálaesten mutatják be tudásukat egy arra érdemes közönség előtt, amelynek díja szintén benne van a kedvezményes árban. A kurzust Steiger Anita és Hoványi Márton fogják vezetni, kiegészülve retorikaiskolánk új trénerével. A csoportba való bekerülés feltétele egy felvételi interjú, amely a jelentkező retorikai képességei mellett elkötelezettségét és a csoportos munkára való alkalmasságát méri fel. Jelentkezés és bővebb információ ímélben lehetséges. Az akció igényléséhez, kérjük a tárgyban feltüntetni a “Warren Buffett-akció” kifejezést is. Jelentkezési cím: info@retorikaiskola.hu.

Legközelebb várhatóan 2018 januárjában indítunk alapozó kurzust.

WarrenBuffetonPublicSpeaking

“A nyilvános beszédre felkészítő kurzusom lehet, hogy a legjobb befektetés volt az életemben.” Warren Buffett

Ürítsd ki a zsebed! Lámpaláz-csillapító 2.

A lámpaláz hatására olyan banálisnak tűnő szokás, mint az aprópénz nadrágzsebekben tartása, váratlan következményekkel járhatnak egy nyilvános beszéd során. Következzen az ezt alátámasztó történet, aminek már most előrebocsáthatjuk a konklúzióját: előadás előtt ürítsük ki a zsebeinket. A Lámpaláz-csillapító sorozat második története következik.

Ürítsd ki a zsebed!

Két évvel ez előtt, egy forró, tavaszi napon, Magyarország legjobb egyetemeinek egyikén, egy tudományos konferencia utolsó napjának utolsó előtti blokkja következett. Hárman voltunk előadók, egy hölgyet sorsoltak elénk, ő ült az előadói asztal közepén, mi pedig férfi előadókként a jobb és bal oldalán ültünk. Egy következő lámpaláz-csillapítónk során a hölgy előadására is ki fogunk térni, mert abban is volt tanulság. De előbb jöjjön a férfi kolléga, akinek az előadása az enyémet követte a konferencia programjában.

A pulpitus mögé állt, ami a mellkasáig ért, és a pulpitusra helyezett mikrofonba beszélt. Felül egy inget viselt, amit nem tűrt be, de legalább színre fehér volt. Előadónk alulra egy farmert húzott, hozzá illő cipővel. Zavarban volt, és a lámpaláz már a kiállásakor eluralkodott rajta. Azért, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, illetve legalább az egyik kezével “tudjon valamit kezdeni”, jobb kezét a nadrág zsebébe csúsztatta, amíg a másikkal a jegyzeteit igazgatta vagy gesztikulált. Elvileg a pulpitus kitakarta a zsebre tett kezet, ezért az elemi udvariasság hiánya láthatatlan kellene, hogy legyen, gondolhatta az előadó. Valójában a hallgatóság érzékeli a váll vonalánál a kéz pozícióján és mozdulatlanságán azt, hogy zsebre van téve a kéz.

A hallgatóság mindent érzékel

Ha ez elsőre nem tűnt volna fel valakinek, akkor segített  a következő hiba: előadónk az aprót nem a pénztárcájában, hanem pőrén a szóban forgó zsebében tartotta. És igen, a zsebbe dugott kéz pozíciója, a veszély elől biztonságot kereső elbújás lélektani maradványaként, ebben az esetben párosult egy olyan kotorászással is, ami az érmék ütemes forgatásával járt együtt. A zavarában pénzét csörgető kézmozdulat hangját pedig, mondanom sem kell, hogy kellőképpen felerősítette a mikrofon.

A hallgatóság homlokán hamarosan megjelentek a rosszalló ráncok és garantáltan mindenki elkezdte keresni a zajforrást. Előadónk pedig a rosszalló mimika láttán még idegesebb lett, feszültségét pedig még inkább a zsebében lapuló érmék játékával vezette le. A kínos jelenet ráadásul az előadás egésze alatt zajlott, ami még a megadott időn túl is tartott, ezzel a hallgatóság nem csekély frusztrációját váltva ki. És a legszomorúbb az, hogy a frusztrált előadónk egészen a mondandója lezárásáig nem jött rá, hogy mitől nem működik a kapcsolata a hallgatóságával.

A megelőzés

Mivel egyszerre mindent nem lehet megváltoztatni olyan ösztönös viselkedési mintákban, mint a kéz zsebre tétele, első lépésként azt javasoljuk, hogy minden zsebet rutinszerűen ürítsünk ki egy-egy előadás előtt. Ha nincs pulpitus előttünk, így elkerüljük a kulcscsomó vagy telefon alakját felvevő zsebeket értékes másodpercekig kíváncsian fürkésző tekinteteket is (“Mi lehet az a zsebében?”). Ráadásul, ha kezdetben nem tudunk uralkodni a lámpalázunkon, ily módon a zsebünk tartalmának piszkálása is elmarad, mindenki közös örömére.

Tehát mielőtt elfoglaljuk az előadói helyet, még a szünetben ellenőrizzük, hogy nincs-e bármi a zsebekben. A második lépés pedig az lehet, hogy elkerüljük a zsebre tett kéz gesztusát is. Mindez azért fontos, hogy az izgalmunk közben beinduló automatikus tevékenységek ne zárjanak minket egy olyan ördögi körbe, mint hősünket az aprópénze.

Ürítsd ki a zsebed!

Felesleges stressz – Lámpaláz-csillapító 1.

Hogyan kerüljük el a felesleges stressz csapdáját? A nyilvános beszédtől való félelemnek, azaz a glosszofóbiának sok oka lehet, ezért a megoldást végső soron csak egyénre szabottan lehet megtalálni. Fontosnak tarjuk ugyanakkor azt is, hogy olyan kudarcokat, amelyek borítékolhatóak, bárki el tudjon kerülni és ez által egyre nagyobb biztonságban érezhesse magát, amikor mások előtt kell megnyilvánulnia. Több ezer előadást meghallgatva az egyetemi képzésekben, ünnepélyeken, tudományos és ismeretterjesztő konferenciákon, magyar és idegennyelven, összegyűlt néhány történet, amelyek közül minél többet meg fogunk osztani itt, a honlapunkon is. Ez a cikk a lámpaláz-csillapító sorozat első darabja. 

Ne vállalj felesleges stresszt!

Egy alkalommal egy egész Európában, sőt az USA-ban is elismert iszlám-szakértő adott elő egy spanyolországi konferencián, az ő történetén keresztül szeretnénk érzékeltetni, hogy mit értünk „felesleges stressz” alatt. A hölgy mintegy ötvenfős hallgatóság előtt, egy hosszúkás, téglalap alakú teremben adott elő, ülve, egy asztalként is funkcionáló pulpitus mögött, stabil mikrofont használva. Már az előadás előtt látható volt a mozdulataiból, hogy izgatott, szorong.

Az előadás nyelve angol volt, amit spanyolos akcentussal, lassú tempóban, de folyamatosan beszélt rétorunk. Érzékelhetően a nyelvi korlátok miatt a komfort-zónáján kívülre került. És bár az iszlám tekintetében ő volt az egyetlen hozzáértő személy, vele szemben félszáz keresztény teológus ült, zömében férfiak, akiknek teológiai jellegű kérdéseik akadhattak az előadás kapcsán. A konferálásban minden érdeme elhangzott a professzorasszonynak, az elvárások tehát csak növekedtek. Előadása világos volt, de tele a szorongás jeleivel (pl. szemkontatkus kerülése, szájszárazság stb.).

A szükségtelen vetítés mint a felesleges stressz forrása

Bár szemléltetéshez egy táblát használt, ki volt vetítve a konferencia logója a pulpitus, (tehát az ő feje fölött) egy közepes mozivászon méretében, a kép pedig egy előtte fekvő laptoppal volt összekötve. A felesleges stressz pedig mindössze az volt, hogy a képernyő energiatakarékossági okokból nagyjából 120 másodpercenként elkezdett kikapcsolni a laptopon és ennek köszönhetően a kivetítő vásznon is, ha semmilyen mozgást (egér, billentyűzet) nem észlelt a gép. Ezért a szervezők megkérték, hogy ha azt tapasztalja, hogy elsötétül előtte a gép, mozgassa meg az egeret.

Az egér megmozdítása nem nagy feladat, természetesen. Annál több figyelmet igényelt akkor, amikor rétorunk megfeszített koncentrációval adta elő angolul a témáját, és a szorongásai anélkül is kulmináltak, hogy az esemény logójának őrző-védő feladatát ellátta volna. Cserébe mindenki láthatta, hogy időről időre eltűnik a kivetítés, majd visszahozza azt. Pontosan ez az a felesleges stressz, ami apróságnak tűnik, de nem szabad a nyakunkba venni egy nehéz előadói helyzetben. Még egy rutinos előadót is megterhel, ha állandó, reflexeket igénybe vevő figyelemre kényszerítik előadása közben.

A megoldás: határszabás

Ebben a konkrét helyzetben annyi önismerettel és magabiztossággal kellett volna rendelkeznie csak az előadónak, hogy azt mondja: nem tud figyelni olyan technikai részletekre, amelyeknek őt kellene szolgálniuk és nem fordítva. Ha másra bízzák ennek a kezelését, ő eggyel fókuszáltabb és nyugodtabb fokozatra kapcsolhatott volna. Ez nem a lámpaláz növekedésének, hanem a nyilvános beszéd sikerének kedvezett volna. Törekedjünk tehát arra, hogy előzetesen minden technikai és egyéb feltétel biztonságosan a rendelkezésünkre álljon az előadás előtt. Ehhez érdemes egyeztetni a szervezőkkel, és hamarabb odaérni az előadás helyszínére, hogy mindent élőben is ki lehessen próbálni.

felesleges stressz

glossophobia_shutterstock

Mondj nemet a glosszofóbia okaira! Forrás: shutterstock