Reéb Zsófia előadói díjakat nyert

Örömmel adunk hírt róla, hogy a jelenleg az alapozó szintű, átfogó retorikakurzusának a végéhez közeledő csoportunk tagjai közül, Reéb Zsófia a közelmúltban több, rangos előadói díjat is elnyert.

Áprilisban az ELTE Egyetemi Napok keretében először megrendezett tudománykommunikációs versenyen Hol lakik a félelem? című előadásával második helyezést érdemelt ki és elnyerte a közönségdíjat is. A kommunikációs verseny ismérveiről és az eredményekről bővebben az ELTE honlapján, ide kattintva lehet tájékozódni.

Május 13-án, egy ennél is rangosabb verseny, második, országos fordulójában indult el.

A FameLab a világ vezető tudománykommunikációs versenye, célja, hogy megtalálja azokat az embereket, akik a 21. század közönsége számára inspirálóan és izgalmasan tudnak beszélni fontos tudományos témákról. Forrás: MTA.hu

Reéb Zsófia a FameLab magyarországi fordulójának ezüstérmes beszédét tartja

Reéb Zsófia díjnyertes előadása. Fotó:Szigeti Tamás/MTA

A Magyar Tudományos Akadémia és a British Council Hungary közös szervezésében létrejött rendezvényen 12-en indultak, hogy háromperces villámbeszédükben bemutassák kutatásaik legjavát vagy tudománnyal kapcsolatos üzenetüketet kell átadniuk a hallgatóságnak. Az MTA honlapja itt ad hírt az eseményről és a díjazottak között, a második helyezést elérő Reéb Zsófiáról is, akivel nemrég készítettünk mi is egy interjút.

A Szónok Születik Retorikaiskola szívből gratulál az elért eredményekhez!