Az ELTE gyakorló iskolái között a Retorikaiskola

A 2020/21-es akadémiai évtől kezdve az ELTE Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszék által meghirdetett Beszédtréner, beszédtanácsadó szakirányú továbbképzés hivatalos gyakorló iskolája a Szónok Születik Retorikaiskola. Új partnerünkkel a képzésében résztvevő trénerjelöltek számára hospitálási lehetőséget biztosítunk, hogy a képzési rendünk, pedagógiai és módszertani elveink valamint céges működésünk megismerésével felkészültebben tudják gyakorlatba ültetni az egyetemi képzésben elsajátított tudást. A megállapodást az ELTE BTK részéről a képzésért felelős vezető, dr. Markó Alexandra az Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszék vezetője, habilitált egyetemi docens és dr. Bóna Judit habilitált egyetemi docens az ELTE BTK tudományos és kutatásszervezési ügyek dékánhelyettese, a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet intézetigazgató helyettese valamint dr. Nagy Fruzsina vezető mentálhigiénés retorikatréner és dr. Hoványi Márton vezető retorikatréner mint a Retorikaiskola alapítói kötötték meg 2021. március 12-én.

Cicero-szeminárium kommunikációs trénereknek

…ille se profecisse sciat, cui Cicero valde placebit.

Quintiliantus, Institutio oratoria X. 1. 112.[1]

A De inventione, magyarul A feltalálásról című munka, Marcus Tullius Cicero fiatalkori, első retorikaelméleti írása. A latin nyelvű retorikaelmélet egyik klasszikus darabja a későbbi latin nyelvű szerzők (pl. Quintilianus) állandó hivatkozási alapja lesz ez az írás. Eredetileg egy hosszabb, a szónoki feladatok mindegyikét magábafoglaló munka első tagja lett volna, a többi részt azonban nem készítette el a szerző. Ez a mű még nem dialógus formában íródott, ami azt is jelzi, hogy Cicero kezdőknek szánta, ezért alkalmas arra, hogy ha valaki a retorikában járatlan emberekkel dolgozik, bevezesse őket a beszédre való felkészülés első állomásaiba. A kezdőknek szánt műfaji sajátosságok ellenére a Rhetorica ad Herennium című, nagyjából ugyanakkor, a Kr. e 80-as években készült művel együtt a De inventione az antikvitás, a középkor, sőt még a reneszánsz idején is a legmeghatározóbb retorikai bevezetőnek számított, ha valaki szöveget akart alkotni (akár levélre, akár szépirodalmi műre, akár nyilvános beszédre gondolunk). Retorikai trénerképzésünkben a klasszikus retorikaelmélet talán egyik legfontosabb forrásának a szoros olvasására vállalkozunk, annak történeti, nyelvi és elméleti megközelítésével átfogó feldolgozást kínálva a szeminárium résztvevőinek. A klasszikus ismereteket folyamatosan ütköztetjük a kortárs kommunikációs ismeretekkel, hogy a kommunikációs tréneri munkában azonnal hasznosítható tudásként jelenjen meg a cicerói műveltség.

A kép forrása: pixabay.com

A szemináriumi munka felépítése

  1. Retorikatörténeti bevezető arról, hogy Cicero hova helyezhető az antik retorikaelméleti írók sorában. Bevezetés Cicero életművébe: a De inventione keletkezési körülményei, felépítése és műfaja.
  2. Az ékesszólásról általában – De inv. 1–7. caput – Kortárs kérdés: mi a retorika haszna a XXI. században?
  3. A négy ügyállás; a klasszikus szónoki beszéd részei I. – De inv. I. liber 8–21. caput – Kortárs szempont: egy hatásos nyilvános beszéd vagy szövegépítés struktúrája
  4. A klasszikus szónoki beszéd részei II. – De inv. I. liber 22–30. caput
  5. A klasszikus szónoki beszéd részei III. – De inv. I. liber 31–41. caput
  6. A klasszikus szónoki beszéd részei IV. – De inv. I. liber 42–51. caput
  7. A klasszikus szónoki beszéd részei V. és a liber primus összefoglalása I. liber– De inv. I. liber 52–56. caput
  8. Bevezetés a második könyvhöz, beszédfajták meghatározása és a törvényszéki beszédek ismérvei I. – De inv. II. liber 1–4. caput – Kortárs szempont: a perbeszédek műfaji sajátosságai és más nyilvános megszólalások meggyőző erejének az összehasonlítása
  9. A törvényszéki beszédek ismérvei II. – De inv. II. liber 5–20. caput
  10. A törvényszéki beszédek ismérvei III. – De inv. II. liber 21–39. caput
  11. A törvényszéki beszédek ismérvei IV. – De inv. II. liber 40–49. caput
  12. A vita, a meghatározás, a tanácsadó és bemutató beszédek ismérvei, a mű összefoglalása – De inv. II. liber 50–59. caput – Kortárs szempont: a beszédek feloszthatósága és a műfajok taníthatósága a tréneri munka során.

Létszám és időpont

A hatékony szövegértelmező munka kis létszámot kíván, ezért 2, vagy legfeljebb 3 külső résztvevőt tudunk fogadni. Péntekenként 18.20–19.00-ig tartjuk a kurzust, az első alkalom időpontja: 2021. február 19.

A szeminárium vezetője

Dr. Hoványi Márton vezető retorikatréner (hovanyi.marton@retorikaiskola.hu)

Részvétel díja

A retorikaiskola trénereinek ingyenes. Külsős kommunikációs szakembereknek 10.000 Ft/alkalom a kurzus díja. Egy-egy alkalomra vásárolt olvasójegy mellett, egész féléves olvasói bérlet is váltható, ami 100.000 Ft-ba kerül.

Jelentkezés

Ide kattintva: https://forms.gle/PSi6CWCJESmzheEu9

Irodalom

Adamik Tamás, Római irodalom az aranykorban, Pécs, 1994, 11–35.

T. Cicero, A feltalálásról = Uő., Összes retorikaelméleti művei, szerk. Adamik Tamás, ford. Simon L. Zoltán et al., Kalligram, Pozsony, 2012, 81–199. (Latin nyelvtudás nem szükséges a kurzushoz.)

Latin szöveg: http://www.perseus.tufts.edu/hopper/text?doc=Perseus%3Atext%3A2008.01.0683

Plutarkhosz, Párhuzamos életrajzok II., ford. Máthé Elek, Helikon, Budapest, 1978 (Bibliotheca Classica), 363–412.

[1] „…az tudja magáról, hogy előre haladt, akinek Cicero nagyon tetszik.” Quintilianus, Szónoklattan, ford. Simon L. Zoltán et al., Kalligram, Pozsony, 2008, 675.

Kommunikációs könyvek szemléje VIII.

„Hogy lényünk visszhangot verhessen a másikban” – könyvismertető Montágh Imre Tiszta beszéd című művéről, Németh Viola, a Szónok Születik Retorikaiskola Montágh Imre-ösztöndíjasának tollából. A szöveget Damásdi Nóra szerkesztette.

*

Montágh Imre (1935–1986) Tiszta beszéd című kötete 1976-ban jelent meg először, s az elmúlt több mint negyven évben színinövendékek, logopédusok, pedagógusok nemzedékei számára vált alapművé. A most bemutatott kötet a tizenegyedik, javított kiadás, amely 2018-ban jelent meg a Holnap Kiadó gondozásában. Az összehasonlítások a Múzsák Közművelődési Kiadónál megjelent 3. kiadással való összevetésből származnak.

Nem könnyű feladat egy negyvennégy éves könyvről írni, de korántsem azért, mert meghaladott, korszerűtlen állítások és módszerek lennének benne. A nehézséget inkább a szerző személye adja. Hiszen Montágh Imre egy ország beszédtanára volt, aki nem csupán szűk körben volt elismert szakember; a tévében, rádióban hallott tanításai sokakban elevenen élnek a mai napig. És mivel ilyen klasszikus, ismert szerzőről és műről van szó, nehéz újszerű megközelítést alkalmazni, hogy azok is élvezzék, akik már betéve tudják minden szövegét a kötetnek, de azok is, akik csak most fogják először kezükbe venni.

A kötet felépítése mai szemmel is nagyon logikus és letisztult, ezt az apróbb javítások nem érintették – a struktúra ugyanis változatlan az eredeti kiadáshoz képest, és módosítások csupán a szöveges gyakorlatokban történtek. A kötet egy húszoldalas elméleti bevezetővel indul, ezt követik a beszéd különböző egységeinek – légzés, hangadás, artikuláció, kifejezés – gyakorlását segítő feladatok és szövegek, majd egy rövid összegzést követően a szakirodalmakból vett részletek.

Az elméleti áttekintés a helyes beszédtechnikával és a jól szóló beszéd elemeivel ismerteti meg az olvasót, külön hangsúlyt fektetve a magyar nyelv sajátosságaira. Montágh nem bocsátkozik részletes kifejtésbe, inkább tömör, de annál fontosabb alapismereteket ad a beszédszervek működéséről, a helyesen szóló beszéd műveléséről. Az elméleti rész elemei olyan sorrendben követik egymást, amilyen fokozatok a beszédtechnikai foglalkozásokon is megjelennek. Így a beszéd, színpadi beszéd és a beszédszervek általános jellemzése után a légzés, a hangadás és a kiejtés ismereteiről olvashatunk, és csak ezután következik a magyaros hangsúly, hanglejtés és a ritmus leírása, amelyek után egy szintén általánosabb, a beszéd előzőekben megismert rétegeit ötvöző egység, a beszédstílus következik.

Mivel Montágh a Tiszta beszédet főképpen az akkori Színművészeti Főiskola növendékeinek szánta, az elméleti összefoglaló nagy százalékban a helyes színpadi megszólalás elsajátításához nyújt támpontokat. Ettől függetlenül természetesen általános érvényű információk is megfogalmazódnak, hiszen a beszédszervek működése vagy a magyar beszéd természete mindenkire érvényes. Ahogy Montágh az Előszóban meg is jegyzi, bővebb ismeretekhez a mellékelt szakirodalmi ajánló nyújthat segítséget, és erre olykor szükség is van, hiszen akár az artikulációs bázisról, akár a magyar beszédritmus sajátosságairól van szó, a Tiszta beszédben közölt ismeretek csak alapszinten adnak útbaigazítást.

Érdekes olvasni a negyven évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatokat a köznapi és színpadi beszéddel kapcsolatban. A hangadás, középhangsáv megtalálásáról szóló bekezdésben például a szerző rámutat egy akkori, de ma is meglévő beszédbeli jelenségre: „Mostanában Magyarországon szokássá lett a lehető legszűkebb hangterjedelemben beszélni (az érzelemmentes beszédtől és az eleven gondolkodás hiányától beszűkül a beszédhang-terjedelem). Gyakran az „intellektuális” színészi magatartás póza a motyogás és a szűk hangterjedelem. A magyar beszéd pedig – bár többnyire ereszkedő dallamú – széles hangterjedelmű.” A magyar beszédre jellemző széles hangterjedelem főleg a nyelvjárásokban figyelhető meg, amely már a szerző idejében is kiveszőben volt, mégis a különböző tájegységek beszélt nyelvi változataiban figyelhető meg jobban a magyaros hangterjedelem, hanglejtés. A hangsúlyról és hanglejtésről szóló egységben szintén szó esik a magyar beszéd jellemzőiről, bár itt is főképpen a színpadi előadás vonatkozásában kaphatunk tanácsokat. Nem nyerünk hát olyan nagy betekintést az 70-es évek köznapi beszédének minőségébe, pedig érdemes lenne összevetni a mai beszélt magyar nyelvvel. Hiszen a beszéd mint élő szövet, folyton változik, és már az elmúlt negyven év is hozhatott szokatlan újdonságokat a hangzó magyar nyelvhasználatba – gondolhatunk akár a nyelvjárások átalakulására, kopására, az angol nyelv előtérbe kerülésére, vagy a felgyorsult információs technológiai hálózat következményeire.

A bevezető után következik a már említett struktúra szerinti légző-, hangadó-, kiejtésgyakorlatok sora szövegmentes és szöveges feladatok kettősére bontva, majd a hangsúly- és ritmusgyakorlatok zárják az átfogó beszédtechnikai repertoárt. A szövegmentes gyakorlatok csak a helyes légzéstechnika, hangadás és artikuláció gyakorlásánál relevánsak, így az utolsó két egység már csak szöveggyűjteményszerűen közli a ritmus- és hangsúlygyakorlásra szánt szövegeket – viszont a sorrend ezeknél is tudatos, átgondolt, tehát érdemes eszerint haladni. Figyelemreméltó az artikulációs gyakorlásnál a szerzői megjegyzés 1976-ból: „A pöszék számára akkora anyagot állítottam itt össze, amekkora magyarul még nem jelent meg.” Ez alapján kétségtelen, hogy a Tiszta beszéd anyaga korában egészen hiánypótló vállalás volt, hiszen olyan saját gyakorlatokat és összegyűjtött szövegeket közölt a hivatásos beszélők és szakemberek számára, amelyek rendszerezésére akkoriban már nagy szükség volt. Azonban megjegyzendő, hogy a könyv, habár sokat segít az önálló gyakorlás során is, nem kifejezetten alkalmas az autodidaktikus beszédképzésre. A kötet felépítésén is érződik az, hogy ezek a gyakorlatok színjátszócsoportoknak íródtak, és jó részük csoportos foglalkozások alkalmával tökéletesen használható tanári instrukciók alapján – és később ezeket felidézve önállóan otthon vagy kisebb gyakorlócsoportokban is. A definíciók szokásos szóhasználatával élve azt lehetne mondani, hogy a Tiszta beszéd szükséges, de nem elégséges segédeszköz a beszédtanuláshoz, de helytállóbb azt mondani, hogy kiváló segédeszköz a felnőtt, hivatásos beszélők beszédtanulása során önálló munka, és a pedagógusok számára beszédtechnika, beszédművelés tanítása alkalmával.



A gyakorlókönyv negyvennégy éve őrzi ezeket a szövegeket nüansznyi változtatásokkal. Felmerülhet ugyan a kérdés, hogy kell-e újítani a köteten, szükséges-e magyarázatokkal vagy újabb szövegekkel kibővíteni a Tiszta beszédet. Elképzelhető, hogy lenne helye a „modernizálásnak”, azonban ez a változatlanul újra és újra kiadott kötet tanúskodik a montághi örökség időtállóságáról.

Montágh Imre, Tiszta beszéd, Holnap Kiadó, Budapest, 2018. 193 o.

Mi legyen a kezemben előadás közben? – Lámpaláz-csillapító 7.

Mi legyen a kezemben miközben előadok? Lehetőleg semmi. A kezek ideális esetben egyedül a gesztikuláció és az elhangzottak illusztrálására szolgálnak, szükség esetén léptetik a diasorunkat. Újabb részlet a készülő tankönyvünkből.

Sokszor azonban a lámpaláz levezetésének legegyszerűbb módjaként tudattalanul (vagy önmaguknak tudatosan “megmagyarázva”) azt választják a kezdő előadók, sőt nem ritkán a komolyabb rutinnal rendelkező beszélők is, hogy ujjaikkal egy tetszőleges tárgyat babrálni kezdenek. Képzéseink résztvevői legkönnyebben ezen a visszatérő és indokolatlan mozgássoron keresztül tudják felismerni egy szónok szorongásának a jeleit. És valóban, jól látható jele ez annak, hogy valaki a komfortzónáján kívül állva beszél. Tipikusan ilyen tárgyak: a toll, a jegyzetpapír, egy pohár vagy vizes palack, a jegyzeteket összefogó kapocs, egy túlságosan nagy léptető, az öltözék egy eleme (pl. nőknél nyaklánc és fülbevaló, férfiaknál nyakkendő és a zakó egy gombja), a jegygyűrű vagy egy fel-le vett szemüveg. Minél feltűnőbb a látványa és még inkább a hangja egy ilyen babrálnivaló tárgynak, annál nagyobb mértékben vonja el a figyelmet az előadásról és irányítja azt kifejezetten az előadóban jelen lévő feszültségre. Amennyire tudattalan ez az előadói cselekvés, éppen annyira tudattalanul kelt figyelemzavart és emiatt feszültséget a hallgatóságban a lámpaláznak ez a nonverbális jele.

Példaként egy rutinos előadó, 2018-ban publikált előadását hozzhatjuk fel. Dr. De Haan Cambridge-ben doktorált és a videó publikálásakor Oxfordban dolgozott kutatóként. Egy tudományos előadást tart, ami tehát jól megszokott közeget és figyelembe véve az eddigi pályáját, biztos műfajismeretet feltételez. A kortárs idegtudományok, az antik filozófia és a középkori teológia egyedi metszetét kínálja a szakmailag igen magas szinten kidolgozott előadás. Retorikai szempontból azért tanulságos mindez, mert  egy Európa legjobb egyetemein dolgozó, fiatal és kompetens szakember tudományos előadása közben minden rutin ellenére is kiütközik a babrálás két típusa is. Az első tárgy egy toll, amit 1:10-nél vett kézbe az előadó, a második tárgy pedig egy palack víz, amit 9:04-nél tett ki a pulpitusra.

Az 1:10-nél először a jobb, majd a bal kézbe emelt toll akkor vált igazán zavaróvá, amikor az előadó először oldotta ki a toll hegyét (1:16). Mivel a mikrofon felerősíti a toll csattogását, ettől kezdve a hanghatás egészen addig zavarta a hallgatóság figyelmét, amíg egy igen szép, jobbkezes gesztikuláció érdekében a műanyag palack teljesen le nem foglalta a másik kezet (37:28). Ettől kezdve szűnt meg a toll csattogtatása. Ez az idő azonban több, mint 35 percet tett ki egy 45 perces előadásból és bármikor belehallgatunk az előadásnak ebbe a részébe, nem telik el úgy két perc, hogy legalább egyszer ne csattonna a toll.

A mozdulatsorból kitűnik, hogy az előadó valószínűleg balkezes, hiszen a tollat babráló mozdulat jellemzően az írásra használt kéz játékával zajlik. A toll és a palack felvétele valamint a toll nyomogatása bemutatja a kezek babráló mozdulatainak azt a két alapvető típusát, amit a szorongásra szoktunk adni: 1) a feszültség kidolgozása és 2) az önnyugtatás. Mind a két típus egyformán gyakori, sőt az igazán feszült helyzetek akár a kettő kombinációját is eredményezhetik, de elóadóként általában csak az egyik jellemző ránk.

  1. A feszültség kidolgozását szolgáló túlmozgásos kézgesztusok, mint amilyen a toll csattogtatása vagy a térd ütemes mozgatása, az emberi test motoros képességeinek egyszerű, de aktív igénybevételével a feszültséget az előadói helyzetből kifelé irányítva hajtják végre. Szó szerint, kidolgozzák a feszültséget azt remélve, hogy a helyére nyugalom árad majd. Tudattalan és ezért koordinálhatatlan vállfaja ennek a tikkelés a mimikában és intellektualizált, ezért társadalmilag jobban elfogadott, távoli rokona lehet a felgyorsuló beszédtempó. A hallgatóság rendszerint a feszültségoldásnak ezt a módját, tudat alatt agresszív mozgásként érzékeli, ezért arra vagy agresszióval felel (pl. egyre dühösebben fészkelődik, mert zavarja a hanghatás, esetleg logikai hibát kezd el keresni az elhangzottakban, hogy az előadást követően ellentmondással álljon bosszút a szónokon) vagy pedig elkerüléssel (pl. a gondolatok kimentése az előadásból, időmérés a karórán, szemkontaktus megszüntetése).
  2. A kezek önnyugató feszültségoldások iránya az előbbivel szemben inkább befelé mutat, a cél minden esetben az előadó saját biztonság érzetének helyreállítása. Lehet ez valaminek a megfogása (például a pulpitust ezért fogja meg a humoros megjegyzését követően, 0:40-nél az előadó, de később a palack kézben tartása is ezt a célt szolgálja), ami a biztonságot nyújtó, kapaszkodó reflex működtetése. De ennél is gyakoribb a tárgyak dörzsölő, simogató vagy akár ringató mogzása (pl. egy nyakláncon futó ékkő jobbra-balra húzása női előadóknál vagy a fülbevaló visszatérő megdörzsölése). Ennek lélektanilag az az ősi, a ringató mozgásban megtapasztalt, nyugtató erőbe vetett bizalmunk az oka, amit még csecsemőként éltünk át.  A hallgatóság a kezek ilyen típusú feszültségoldásában tudat alatt a bizonytalanságot érzékeli, ezért jobb esetben az empátiából fakadó, az előadóért való aggodalom, rosszabb esetben az elégedetlen türelmetlenség vonhatja el a figyelmet az előadásról.

Mielőtt elérkeznénk ahhoz, hogy mit kell és mit lehet tenni ezekkel a spontán érkező gesztusokkal, érdemes jelezni azt is, hogy a fenti, lámpalázból fakadó túlmozgások tárgyak nélkül is megvalósulhatnak. Az ujjak ugyanis képesek mindezt egymáson vagy a másik kéz ujjain is végrehajtani, a legtöbbször éppen ez ellen “védekezve” vesznek a kezdő előadók valamilyen tárgyat a kezükbe, hogy ne az őket is zavaró túlmozgás legyen az előtérben. Ezt a hol a simogatásra, hol a dörzsölésre, hol az egészen agresszív pattintgatásra vagy csettintésre hasonlító mozgást Retorikaiskolánkban összefoglalóan, a Katona József Színházban hosszú éveken át nagy sikerrel játszott Top Dogs című darab egyik jelenete nyomán – mogyorózásnak szoktuk nevezni. Ez a mozgás lehet kizárólag önnyugatató, de lehet feszültséget kidolgozó vagy a kettőt ötvöző jelenség is.

Mit kell tenni és mit lehet tenni a kezek babrálásával?

  1. Tudatosítani kell, hogy szoktuk-e így levezetni a feszültséget vagy sem? Ehhez érdemes egy nyilvános szereplésünk felvételét visszanézni, a kezekre koncentrálva.
  2. Ha élünk vele, akkor meg kell határozni, hogy jellemzően milyen tárgyak, melyik kézben, a túlmozgás melyik (feszültség kivezető vagy önnyugtató) típusát eredményezik.
  3. Azért, hogy el tudjuk kerülni a jövőben ezeket a túlmozgásokat, minden felesleges tárgyat, beleértve akár a pulpitust is, amibe a kezünk belekapaszkodhat, mellőzni kell az előadói térből. Eddig tart az, amit meg kell tenni annak érdekében, hogy a lámpalázunk csillapodják. Ami ezután jön, az már inkább egyéni lehetőség és csak a kommunikációs trénerek feladatai közti kötelesség.
  4. A korábbi babrálás helyét első lépésben vagy a “kezek némasága” vagy új gesztusok révén kell leszoktatni a babrálás helyén jelentkező mogyorózásról.

A negyedik lépés egyáltalán nem automatikus. Ezért ne ijedjünk meg, ha elsőre nem sikerül. Általában hosszú gyakorlás (minimum 20-30 beszéd) és állandó tudatosítás után tud egy beidegződött nonverbális szokás átalakulni. Ha ezt sikerrel végre tudjuk hajtani, akkor az igen jelentősen ki fog hatni a teljes nonverbalitásunkra és ez által az előadó kompetenciánk is bővülni fog.

Számos kommunikációs tréner azonban éppen azt téveszti el, hogy pusztán a gyakorlást kínálja fel az ügyfeleinek. A valóságban azonban minél komolyabban tapadt meg egy ilyen szorongáscsökkentő túlmozgás, annál kevésbé múlik a gyakorláson az, hogy a rétor kézgesztusai megváltoznak-e. A tapadás intenzitását legegyszerűbben úgy tudja mérni egy kommunikációs tréner, hogy a megszokott babrálás helyére lépő új jele a szorongásnak mennyire kontrollálható és milyen fokú érzelmi kiszolgáltatottságot okoz a rétorban. Ugyan a kezek túlmozgásának megnyugtató csillapítása alapozó szinten elvárható egy kommunikációs tréningtől, trénerként ez az egyik legösszetettebb folyamat, amihez mester szintű képzettség birtokában kell lenni.