Hosszú Katinka emlékezetes beszédének elemzése

Lassan két éve hangzott el Hosszú Katinka nagy visszhangot kiváló beszéde. A sokat idézett sajtótájékoztatóról, amelyben széttépte a neki felajánlott tizenkétmilliós szerződést, az őszi haladó csoportunk tagjaként, Bodó Anikó írt retorikai elemzést. Az alábbi írás a haladó kurzus tematikájába illeszkedve, a visszacsatolás-technikát a szakértői beszédelemzésre fejlesztő gyakorlat.

Hosszú Katinka a közösségi médiumokon is az egyik legnagyobb követői táborral rendelkező élsportolónk. Eddigi médiaszereplései az úszósportban elért eredményeiről, különleges edzéstechnikájáról, valamint az egy személyben edzőjét és szerelmét is megtestesítő Shane Tusupról szóltak. Nyilatkozatai során nem hiányozhatott a mosoly, a kislányos báj, mint ahogy a saját brandjét népszerűsítő „Iron Lady” felirat sem. Az új helyzet új – eddig a sportolótól nem megszokott –  kommunikációt diktált, talán ezért is volt fellépése a lakosság nagy része, még rajongói számára is megosztó. Korábbi felszólalásait vizsgálva felmerül a kérdés, mennyire volt az úszó szövetséggel szembeni fellépése önként vállalt pozíció vagy esetleg külső nyomás hatására cselekedett?

A szerződés eltépése beszédének legfontosabb mozzanata kellett volna, hogy legyen, amit ugyan látványosan a magasba emel, annak eltépése során (1:01) viszont szemével már előadásának következő sorait fürkészi. Elfordul a dokumentumtól, így a fókusz megosztódik, elveszítve ezzel üzenetének hatásosságát. Beszédének hatékonyságát jelentősen növelte volna, ha felszólalását szabadon, jegyzeteitől elszakadva adja elő. Beszédtempója felszólalásának első felében lassabb, a jegyzethez ragaszkodás ellenére a szemkontaktus is több és helyenként kitartottabb. A kitartott szemkontaktus leghosszabban egy esetben, 3:00-tól figyelhető meg, ahol felsorolásával („…amivel a szövetség tartozik minden egyes dolgozójának, partnerének, szponzorának és leginkább az úszóknak) teljességet sugall, mindenki nevében szól, mellyel támogatókat szerezhet magának a vitában. Sajtótájékoztatója vége felé haladva egyre gyorsabb tempóban beszél, olykor hadar, mely beszédhibájával ötvözve esetenként érthetetlen szavakat, egyre több vokális hibázást eredményez. Szép gesztus azonban a beszélőtől, amikor „vitapartnerével” való egyetértésének hangot ad („Viszont abban igazat adok Gyárfás Tamásnak…”), mely mondatrészt jól hallható sóhaj követ, ami a benne lévő feszültség oldására is szolgál. Hallgatóságot megnyerő cselekedet volt a szerződésben rögzített összeg nagyságát elismerő megnyilvánulása, továbbá a többi sportolóval való egyetértés a részükre felkínált sommák elfogadása tekintetében.

Beszédének legdrámaibb pillanata, amikor a sportoló azt mondja: „Sokan mondták, hogy ne álljak ki másodszor is, mert ezzel öngyilkosságot követek el…”. Az öngyilkos szó kimondásakor (6:25-26) hangja elcsuklik, mely a rétor valós érzéseit, félelmét tükrözheti, félelmét attól, hogy élete munkáját teheti kockára a szövetséggel szembeni vitában. E gondolatkört így folytatja Hosszú Katinka: “…legyek önző, csak azzal foglalkozzak, ami nekem a legjobb…”, mondanivalóját hangos lábdobbantásokkal kíséri, mely erőteljes nyomatékot ad szavainak, ugyanakkor ki nem mondott gondolatokat, erőteljes visszatartott, negatív érzelmeket is rejthet.

Formai-retorikai megoldások is tetten érhetők beszédében a pontos időmegjelölésekkel, hogy ki, mikor és milyen formában kereste meg őt a szövetség részéről, stilisztikailag azonban nehezen illeszkedik például a „csörgetett meg” kifejezés a beszédbe.

Non verbális üzeneteinek kézmozdulatokkal történő kifejezése elenyésző, helyette fejével és vállaival gesztikulál. Ruházata alkalomhoz illő, a kosztüm komolyságot, határozottságot sugall, amit erőteljesen ellensúlyoz copfjának kislányos kettéválasztása. Hajviseletét nem gondolnám tudatos választásnak, a copfok vállain, szinte pajzsként elhelyezkedő tömege ugyanakkor felsőtestének optikailag történő szélesítésével erőteljes ellenállást, védelmet is kifejezhet. Hajának fejtetőtől lefelé bővülő vonalát a bírói talárhoz is hasonlíthatnám, mely a méltóság kifejezője, a beszélő tekintélyét növeli.

Szónoklatát azzal a kontraszttal zárja: ha együtt nem sikerül egy közös cél érdekében kiállni, akkor ő arra a munkára fog koncentrálni, amit 3 éve férjével elkezdett. A jövőképet ezzel világossá, konkréttá teszi, mely a hallgatóságban megragad és megmarad. Hatásosságát mégis elveszítette a beszédét záró „Köszönöm!” elhangzása során, ugyanis ekkor hangja erőtlenné válik és mondhatni megerősítést, jóváhagyást várva kitekint „segítője” felé (7:26).

Összességében mondanivalója követhető, közérthető, logikailag összeszedett, annak előzetes begyakorlással, megfelelő felkészültséggel történő előadása meggyőzőbbé, magabiztosabbá tehette volna a szónokot.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Gyászbeszéd Pásztor Erika halálára

Búcsú egy Nőtől.

Tisztelt Gyászoló Közösség, Kollégák és Barátok!

“Pásztor Erika Katalina október 30-án, életének 57. évében elhunyt.”

A gyászjelentés szavai informatívan kopognak, mint egy írógép billentyűi. Kopognak, akár a kezeink közül kimorzsolódó föld, ahová most visszatér egy nő, egy személy, aki sokunk számára maradandó tanítást adott az életről: Pásztor Erika. Ismerünk hősiesen megvívott csatákat a történelemből, ikonikus építményeket a világ legkülönfélébb pontjairól, sorsokat formáló beszédeket államfőktől. De ritkán ismerjük fel azokat a hőstetteket, amit egy önismereti út bejárása követel meg, kevésszer van szemünk azokra az alkotásokra, amelyek szívós munkával váltanak paradigmát, például az online média terében és egészen kivételes az, amikor hallgatóként egy nyilvános beszéd mögött az előadó személyének egyszeri és megismételhetetlen jelenlétét teljesen meg tudjuk ragadni.

Retorikaiskolánk fiókjába ez év január 9-én érkezett az alábbi, háromsoros üzenet:

Pásztor Erika vagyok, az epiteszforum.hu főszerkesztője. A Jan 16-án induló, 5 hónapos szónok születik kurzus érdekelne. Kérdésem, hogy koromnál fogva (senior) nem lógok ki a csapatból?

Ami akkor természetesnek tűnt, ma egészen rendkívülinek hat. Erika a saját halála előtt nem egészen 300 nappal írt egy ímélt, hogy fejleszteni szeretné a retorikai képességeit. A célja, amit a kurzus elején megfogalmazott kettős volt: felerészt szólt az általános fejlődésről és felerészt arról, hogy vezetőként szeretne jobban gondoskodni nyilvános kommunikációjával a rábízott epiteszforum.hu munkatársairól. A kurzus öt hónapja alatt egyszer sem hozta szóba, hogy milyen betegségben szenved. Mi pedig nem is gondoltuk volna, hogy mi minden van bontakozóban. Szemrebbenés nélkül hagyta, sőt várta, hogy az élet egyéb területein fele annyit tapasztalt trénereiként éles kérdéseket tegyünk fel, akár a légzéstechnikai fejlődése, akár saját önismereti útja kapcsán, amikor elakadást tapasztaltunk fejlődésének egy-egy pontján. És Erika készült. Amennyi időt ki tudott szakítani, azt azzal töltötte, hogy részt vegyen a hétfő esti retorikán és minél több feladatot elvégezzen a kiszabottakból. Inkább rögtönzött, mintsem hogy megfutamodott volna a kiállás elől. A legnagyobb természetességgel hívta meg a csoportot saját irodájába, hogy tartsuk ott az alkalmakat és az sem volt kérdés, hogy kulcsot adjon nekünk az irodához – ha bármikor késne, mi akkor is be tudjunk jutni. Nagylelkűségénél csak lelkesedése volt nagyobb.

Dr. Pásztor Erika Katalina a nyolcadik Szókratész-díjasunk

Búcsú egy Nőtől. Egykori tanítványunk és Szókratész-díjasunk, Pásztor Erika Katalina.

A kurzus végén leginkább egyet szorgalmazott: legyen folytatás, csináljuk meg csoportos formában is a haladó tréningünket, Retorika 2.0 néven vagy bárhogy máshogy! Mert ő jönni akar. Egy héttel később elérkezett a gálaest, ahol a negatív gondolatok hátrahagyásáról beszélt. Úgy beszélt, mint akinek mondanivalója van. Önmagáról, a világról, a spiritualitásról. A megadott időkereten túllépve, az izgalom jeleit egyre inkább elengedve mesélt bátorságról, szembenézésről és egy hosszú évtizedeken át önmagában hordozott durcás kislányról. Akinek sokat köszönhet ugyan, de akitől akkor, ott el akart köszönni. Éretten, méltósággal, felnőtt módon, kerülve az érzelgősséget, de megengedve az érzelmeket. Bár mi is így tehetnénk, amikor ettől a felnőtt nőtől, Erikától búcsúzunk!

Kedves Erika!

Amikor szeptember végén felhívtál minket, hogy kimentsd magad szóban is, amiért mégsem jössz a várva várt haladó kurzusra, azt mondtad, hogy bár most éppen fekvő beteg vagy, de bízol benne, hogy tavasszal már táncolva fogsz jönni a következő haladó csoportba. Most biztosan nevetsz, ahogy szoktál, hogy ugyan vannak itt kisebb bonyodalmak, de azért a lényeg megmarad így is. Azóta te már megkönnyebbülve, táncolva haladsz egy olyan csoportban, amit mi még nem érhetünk fel. Boldog embernek ismertünk meg, aki nagyon sokat dolgozott azon, hogy hiteles válaszokat kapjon és adjon. Erre a hitelességre épülhetett rá a szenvedélyed, lelkesedésed, vidámsággal telt realitásérzéked. A kezdők zavarával állunk a téged is váró haladó csoport vezetőiként előtted és életed példája előtt. Kívánhat-e többet Retorikaiskolánk, mint hogy tanítványainak egyike élete utolsó hónapjaiban is a “lelkek szavak általi vezetésének” művészetét tanulja? Szervezhetnénk-e haladóbb csoportot a tiednél?

Tudjuk, hogy a leginkább emléked és jelenléted megőrzésére nekünk, hátramaradottaknak van szükségünk. Azért, hogy e kettőnek mi magunk is őrzői maradjunk, Fruzsival arra gondoltunk, hogy rólad nevezzük el a haladó csoportjaink legjobb retorikai teljesítményéért járó díjat. A Pásztor Erika-díj születésének legyen ez a története.

Gálaest_2017.június_037

Törölje le, Erika, minden könnyedet az Emberszerető és adjon örök világosságot boldog táncod minden lépéséhez!