Áder-elemzés DrPrezitől

Örömmel adunk hírt róla, hogy nemrégen megjelent a tavaly Retorikaiskolánkban mesterfokozatot szerzett DrPrezitől egy beszédelemzés, ami Áder János 2019. január 1-jén elmondott újévi köszöntőjéről készült. A teljes elemzés ide kattintva olvasható el, az általunk ugyanerről készített elemzés pedig itt érhető el.

Az egyik legtanulságosabb megfigyelése az alapvetően verbalitás központú elemzésnek az, ahogyan rátapint a nemek és igenek felsorolásában, sőt az alakzatok szintjén azok halmozásában rejlő aránytévesztésben. Egy ilyen rövid beszédműfaj érdemi üzenetátadását valóban gyöngíti, ha túl sok elemből építkezik. Ez a meglátás érvényesen kiterjeszthető, meglátásunk szerint, a korábbi újévi köszöntő beszédekre is.

Kép forrása: drprezi.hu

Kép forrása: drprezi.hu

Mesteravatás előtt

Dr. Németh Zoltán prezentációs tréner, TEDx coach, a hazai, magyar nyelvű Toastmasters közösség elindítója, közismert nevén DrPrezi  2018 tavaszán kezdte meg mesterkurzusunkat. Beszédelemzését a 2018-as választásokat megelőző miniszterelnöki beszédéről írta, szakcikke az előadói humorról jelenleg még publikálás alatt van, mentorált tanítványa a Budapest Business Branch nevű üzleti klub tagjai közül került ki és önálló előadói estjét 2018. június 28-án, a Harmónia Palotában tartja ezen a címen: Retorika avagy a kamaszkori önbizalom trambulinja. Előadása nyilvános, de regisztrációhoz kötött, kérjük, itt jelezze, ha tud jönni az eseményre: info@retorikaiskola.hu.

Dr. Németh Zoltán alias DrPrezi

Orbán Viktor 2018-as évértékelő beszédének retorikai elemzése

A jubileumi, 2018-as évértékelő beszéd retorikai szakelemzését Dr. Prezi, alias Dr. Németh Zoltán TEDx coach, előadó és prezentációs szakíró, tréner írta, aki jelenleg Retorikaiskolánk mesterkurzusát végzi. Ezen a napon eldől, hogy többek között ennek az elemzett beszédnek a hatása milyen választási eredményhez járult hozzá. Continue reading