Interjú Balázs Boglárkával

Balázs Boglárka fül-orr-gégész, foniáter, szívvel-lélekkel a hivatását űző orvos. A hanggal kapcsolatban rengeteg tudással és tapasztalattal rendelkezik, hiszen 1969 óta foglalkozik a hangképzési zavarok kezelésével. 1981-ben – Európában elsőként – klubot létesített a teljes gégeeltávolításon átesett személyek megsegítésére. A hanggal kapcsolatban számos helyen tanít, adja tovább ismereteit a jövendő szakembereinek. Azonban nem csak orvosi hivatásából fakadóan ért a hanghoz, hanem saját élménye is sok van a hanghasználatot illetően. Az orvosi diploma megszerzése előtt ugyanis professzionális szinten foglalkozott az énekléssel, hivatásos előadóművészként dolgozott. A jó hangképzés megőrzéséért tett munkájáért számost kitüntetést tudhat már magáénak (Kiváló Társadalmi Munkás, Budapestért érdemérem, Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetés, Kempelen Farkas emlékérem). Balázs Boglárkával Szirmai Tünde, a Retorikaiskola ösztöndíjasa beszélgetett, az interjút szerkesztette Damásdi Nóra.

Mikor és milyen hatásra kezdte el Önt érdekelni a zene világa, ezen belül az éneklés?

Dr. Balázs Boglárka

A zene szeretete gyermekkoromból jön, zenész családból származom. Az édesapámnak saját zenekara volt, és mindig a mi lakásunkban próbáltak. A nővérem pedig – aki 5 évvel idősebb nálam – zongoratanárnő. Születésem környékén már elkezdett tanulni a hangszeren, és mivel a zongora az ágyam mellett volt, zongoraszóra nőttem fel. Tehát arról szó sem volt, hogy én nem leszek zenész. Zongorázni és hegedülni is tanultam, de szavalóversenyeken, színészettel kapcsolatos eseményeken is gyakran vettem részt.

Válogatott úszó voltam, és 1961-ben, amikor edzőtáborban voltunk, hallgattuk a rádiót. Épp a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójába járó növendékek vizsgafelvételeit játszották le, ahol remek énekesek voltak. Azonban miközben hallgattuk, én rögtön azt mondtam: „Áh, így én is tudok énekelni!”. A sporttársaim persze ezt a kijelentésemet igencsak kétkedve fogadták. Írtam egy lapot a rádióba, hogy szeretnék felvételizni a tánczenei stúdióba. Azt gondoltam, hogy úgyis kidobják, de nem tették. Jött egy papír, hogy június 12-én várnak, két énekkel. Ahogyan az előbb említettem, abban az időben úszó voltam; rövid haj, barnára lesült bőr, mert hát az edzések a nyitott uszodában voltak. Ezért a Barna bőrű hableány című nótával érkeztem a rádió 13-as stúdiójába. Ott olyan gyönyörűen felöltözött lányok voltak, én pedig az uszodából rohantam oda, egy nyárias ruhában, saruban, smink nélkül. 7 embert vettek fel az 1400 jelentkezőből, és én köztük voltam.

Egyébként akkoriban érettségiztem a Madách Gimnáziumban kitűnőre, latin nyelvből pedig kitüntetéssel. Azonban az orvosi egyetemre nem vettek fel, mert osztályidegen voltam. A rádióba viszont felvettek, így 2 évig jártam a tánczenei stúdióba, mellette pedig zenei asszisztensként dolgoztam a rádió zenei osztályán. Harmadik jelentkezésre, az Országos Rendezői Iroda ajánlásának köszönhetően – mint megbízható táncdalénekes – felvettek az orvosi egyetemre. A tánczenei stúdióba jelentkezésemtől kezdve, az egyetem elvégzéséig – 8 évig – táncdalénekes voltam.

Mikor kezdte el Önt érdekelni a fül-orr-gégészet, mi késztette Önt arra, hogy ezt a hivatást válassza?

Nem szokták elhinni, de 3 éves koromban döntöttem el, hogy fül-orr-gégész leszek. Ebben szerepet játszott, hogy a nagybátyám remek fül-orr-gégész és csodálatos ember volt, a mai napig is ő a példaképem. Valamint azért is jól ismertem az orvoslásnak ezt az ágát, mert gyerekkoromban sokszor fájt a fülem. A családi anekdota szerint apám zenekara egyszer nálunk próbált, és Hollós Ilona azt mondta: „Boglárka, te is majd olyan énekesnő leszel, mint én.” Erre én állítólag kihúztam magam, és azt mondtam: „Nem! Én fül-orr-gégész leszek, és meggyógyítom a gyerekeket, ha fájni fog a fülük!” Nagyon nehezen alakult az életem, de egy percig nem akartam más lenni, mint fül-orr-gégész.

Mi motiválta a foniátria[1] megtanulásában és művelésében?

Az előbb említett nagybátyám azt mondta nekem, hogy ne legyek orvos, mert az nem nőnek való. Vagy, ha orvos leszek, akkor biztosan ne fül-orr-gégész, mert az végképp nem nőnek való. Régebben tényleg alig-alig volt nő a fül-orr-gégészek között. Ezeket a tanácsait nem fogadtam meg a nagybátyámnak, de az utolsót igen, ami a foniátria megtanulása felé vezetett. Azt mondta ugyanis, hogy ha azt akarom, hogy nő létemre felnézzenek rám, és ne tapossanak rajtam keresztül a férfi orvosok, akkor tanuljak meg valami olyat, amit ők nem tudnak, és majd tőlem fognak megkérdezni. A foniátria pedig abban az időben sem volt nagyon sokak által művelt terület.

Illetve az is hozzájárult a választásomhoz, hogy gyerekkoromtól kezdve sokat álltam színpadon éneklés és prózai szereplés kapcsán is, volt közöm a beszédhez, hanghoz. Sok tanárom számára is egyértelmű volt, hogy az énekléssel, színészettel fogok foglalkozni. A Madách Gimnáziumba jártam, ami a Színművészeti Főiskola gimnáziuma volt. Az egyik utolsó vizsgaműsoron a főiskola rektora gratulált, és azt mondta, hogy mi még úgyis találkozunk. Én megkérdeztem tőle naivan, hogy hol fogunk még találkozni. Az ő válasza az volt, hogy a felvételin. Én mondtam neki, hogy ott nem fogunk, mert én orvos leszek. Erre ő azt válaszolta: „Te hülye vagy!” Úgyhogy a színpadon megszerzett tapasztalatomat használtam fel az orvoslásban, a foniátria gyakorlásában.

Menyire tudta/tudja alkalmazni az ének-zenei hangképzésben tanultakat a foniátriai munkája során?

Azt gondolom, hogy jól hasznosítható az énekléssel kapcsolatos tudás a foniátriai munkában. Nagyon jó énektanárnőm volt – Szatmári Margit -, akitől rengeteg nagyon jó gyakorlatot tanultam. A hangképzési zavarok kezelésében sokat használtam az éneklés során megtanult elvek, és az énektanárnőm által tanított gyakorlatok közül. Ezeket sokszor én magam alakítottam át az adott zavarra, de a kiindulás az éneklés során szerzett tudás és tapasztalat volt.

Mit gondol, az ének és a beszéd között milyen hanghigiéniai kapcsolat van?

Alapvetően mindkét dolog ugyanott történik, de óriási nagy különbség van az ének és a beszéd között. Fontos, hogy az ének pontosan meghatározott magasságban, meghatározott ritmusban zajlik, pontosan kell beosztani a levegőt. A kényelmes beszédhez viszont a nekünk való beszédhangmagasságunkon kell azt folytassuk, ami a mi hangterjedelmünknek valamelyik alsó hangja. Tehát a beszéddel nem szabad erőltetni a hangmagasságot se. Nagyon fontos, hogy lehetőleg elég legyen a levegő. Azonban ha nem elég, a beszédben akármikor vehetünk levegőt. Ezzel szemben, éneklésnél pontosan meg van szabva, hogy mikor lehet levegőt venni, hogy hogyan kell a levegőnket beosztani. Különbség az is, hogy ha a beszédet szépen dallamosan visszük véghez, színezzük azt, akkor nem kell hozzá 2 oktáv, mint mondjuk az énekléshez. Tehát azért bőven akadnak különbségek, az éneklés többet kíván.

Illusztráció – forrás: shutterstock.com

Hivatása gyakorlása mellett mennyi ideje maradt az éneklésre?

Ahogyan említettem, elég régóta fül-orr-gégész akartam lenni, így az egyetem elvégzése után másokkal ellentétben én nem a civil pályát hagytam ott, hanem az éneklést. Tulajdonképpen egyik napról a másikra hagytam abba teljesen az éneklést. A szavalás azért megmaradt, a kórház ünnepélyein is nagyon sokat léptem fel. Sőt, emlékszem, hogy kétszer volt valamilyen kulturális műsor az intézményben, ahol zenekarral együtt énekeltem. Egy pár évvel ezelőtt pedig egyszer csak a Fészek Klubból kerestek meg, hogy nem csinálnék-e önálló estet. Igent mondtam a felkérésre, így volt is két ilyen estem itt; illetve néhány még Budapesten, különböző helyszíneken. Az önálló estjeimen szavaltam, énekeltem és beszéltem az életem különböző dolgairól.

Visszatérve a hangképzésre, Ön mit emelne ki, egy beszélő hivatást folytató személy beszédtechnikájával szemben mi a legnagyobb elvárás?

Nagyon fontos a jó légzés. Tanításkor mindig úgy magyarázom el, hogy ha az ember ajándékot ad valakinek, akkor az tőle egy elirányuló mozdulat. Amikor pedig mondunk valamit az illetőnek, annak is ajándékot adunk, mert a gondolatinkat fújjuk oda neki. Tehát annak is van egy szép irányultsága, amit kimondunk. Ezt pedig a levegő fújásával tudjuk elérni.

Mennyire tartja fontosnak a hanggal való munkát a beszélő hivatásokban, ahol nagy hangi igénybevételnek van kitéve a személy?

Nagyon fontosnak tartom. Egyébként is alig tudok mondani olyan foglalkozást, ahol nincs arra szükség, hogy megfelelő legyen a beszéd. Azonban a beszélő hivatások esetén még fontosabb lenne, hogy már a képzés során legyen beszédtechnikai oktatás. Aki a hangjából él, annak meg kell tanulnia helyesen beszélni.

Mit javasol, ha valaki már a hétköznapokban nehézséget észlel a hanghasználatban?

Ha problémát észlel, akkor mindenféleképpen forduljon szakemberhez. Ez a szakember lehet foniáter vagy logopédus. Az viszont nehézség, hogy a hanghasználati funkcióban jelentkező problémák javítására kiképzett logopédusok főleg gyermekekkel foglalkoznak. Így felnőttként sokkal nehezebb megfelelő ellátáshoz jutni. Ezért lenne nagy segítség, ha a beszédtechnikai képzés megjelenhetne a főiskolákon, egyetemeken is, preventív jelleggel.

Mik voltak praxisa során azok a tipikus problémák, amivel a pedagógusoknál, énekeseknél találkozott?

A pedagógusoknál nagy nehézséget jelentett, hogy egy mély hangú óvodapedagógus vagy tanító, a kisgyermekeknek megfelelő hangmagasságban énekeljen. Ugyanis erőlködnie kellett, hogy hosszan abban a magasságban tudja tartani a hangját, amit az óvodás, kisiskolás gyermekek is ki tudnak énekelni. Az erőlködés hatására pedig akár hangszalagcsomók is kialakulhatnak. Énekeseknél is gondot okozhat, ha nem a saját hangosztályában énekel. A túlterhelés mindkét szakmában jelen van. Az énekeseknél és a pedagógusoknál is sokszor nem oldható meg, hogy betegség esetén ne kelljen terhelniük a hangjukat, mert előadás van, vagy tanítani kell. Nagyon egyszerű dolgok is hatással lehetnek a hangképzésünkre, így pl. a levegővételt is sok minden tudja nehezíteni, és így közvetetten hatással lenni a hangra.

Főleg a nőknél szokott probléma lenni, hogy fölszalad pár kiló, de marad a feszes régi ruha, amit alig tud összehúzni magán. Ez pedig nem segíti a helyes légzéstechnikát, hiszen hasi tájékon nem engedi a könnyed tágulást. Annak idején pedig mindig azt mondtam, hogy engem a testnevelő tanárok tesznek el majd láb alól, mert ellenük beszélek. Azt tanítják ugye, hogy a gyerekek húzzák be a hasukat, tolják ki a mellüket, amely testtartás szintén nem kedvez a légzéstechnikának.

Volt-e Önnek valamikor olyan nehézsége az éneklésben vagy a sok beszédben, amelyben szükség volt külső segítségre?

Hogyne! A túlterhelés számomra is problémát jelentett.  A táncdalénekes állandóan ordít, így nekem is volt többször hangszalagcsomóm. Azonban ebből sokat tudtam profitálni a jövőre nézve. Mindig elmentem a nagybátyámhoz vizsgálatra, aki alaposan elmesélte, hogy mit lát a gégémben, hangszalagjaimon. Ezt össze tudtam kapcsolni a saját panaszaimmal, illetve aztán a kezeléssel. Így a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy különböző helyzetekben milyen eszközökhöz lehet nyúlni, amik segítik a hang, illetve a hangképzés rendeződését. Talán épp ezért járt hozzám olyan sok neves énekes is. Illetve azért, mert értettem, amit mondtak, ismertem az énekléssel kapcsolatos szakszavakat, valamint az énekes sorsát. Ráadásul sokakkal jártunk éveken keresztül együtt fellépni, így ismertek is engem. Harangozó Teri és Szécsi Pali volt az első két énekes páciensem, aki közvetlenül engem keresett meg panaszaival.

[1] Foné (görög) = hang, iatrea = gyógyítok. A fül-orr-gégészet azon ága, amely a kommunikációs, illetve hangképzési zavarok élettanával foglalkozik (Hirschberg J.: A foniátria meghatározása és története. In: Hirschberg J., Hacki T. & Mészáros K.: Foniátria és társtudományok. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó. pp 19-27.)

A testbeszéd napja

Tematikus bevezető kurzust tartunk 2020. február 1-jén Budapesten, az Astoriánál található Oktatóteremben. Újból kinyitjuk Retorikaiskolánk kapuit, hogy azok, akik biztos alapokra építve szeretnék megkezdeni az általános retorikai fejlődésük útját, ezzel az egynapos kurzussal betekintést nyerjenek a nyilvános szereplés alapjaiba.

A bevezető kurzus hagyományos tematikája mellett tavasznyitó, egésznapos kurzusunk a nonverbális kommunikáció alábbi témáival fog kiemelten foglalkozni:

  • az arcjáték tudatosítása és mestersége
  • a kéz gesztusainak harmóniája
  • térkezelési alapok a nyilvános szereplések során (hova álljak, pulpitushasználat etc.)
  • hangképzés és testbeszéd összefüggése
  • a szemkontaktus felvétele és megtartása
  • a lámpaláz nonverbális jeleinek mérséklése

shutterstock_1242978790

Az intenzív képzési nap során a résztvevők elméleti és gyakorlat képzésben is részesülnek, az előbbit nagycsoportos, az utóbbi kiscsoportos formában kínáljuk. Számos extra program és kiegészítő szogáltatás mellett a nap tartalmaz egy mester szintű plenáris előadást is, egy eddig még nemzetközi szinten is alig tárgyalt retorikai témában: az illatok retorikájáról. Ezt az előadást nemcsak kezdő szinten állóknak, hanem professzionális előadóknak, kommunikációs trénereknek, stílustanácsadóknak, rendezvényszervezőknek, parfümszakértőknek és üzletembereknek is ajánáljuk. A következő kérdésekre keressük a választ:

Milyen hatást gyakorol a hallgatóságra egy előadói tér illatosítása? Mennyiben befolyásolja az üzletkötést az adott enteriőr illata és a tárgyalófelek parfümhasználata? A lámpaláz hogyan csökkenthető a megfelelő illatok felvételével? Milyen összefüggés áll fenn a szaglásunk és a testbeszédünk között? És végül, milyen műfajoknál lehet beszédtéma önmagában is az illatok világa?

Az illatok retorikája címmel tartunk előadást a 2020. február 1-jén megrendezésre kerülő Testbeszéd napján Budapesten.

A résztvevők kiscsoportos formában egyéni retorikai felmérést is kapnak, amivel lehetőségük nyílhat a képzési rendünk következő, alapozó szintjére lépni. Kedvezményes áron megvásárolható ehhez a naphoz kapcsolódva a nyilvános beszédre és prezentálásra való 10+1 részes e-learning anyagunk is és a résztvevők az 1. számú Retorikaklubunk életébe is betekintést nyerhetnek. Az előadásokat, workshopokat és egyéni felméréseket Damásdi Nóra, Dr. Hoványi Márton, Nagy FruzsinaPej András és Steiger Anita tartják.

Háromféle jegyet válthat január 10-ig koránkelők kedvezménnyel a rendezvényünkre:

  1. Koránkelők kedvezménye A testbeszéd napjáraPrémium csomag (legjobb ár-érték arány): a testbeszéd napjának teljes programja; az illatok retorikája című mester szintű előadáson való részvétel; egyéni retorikai állapotfelmérés minicsoportba , ahol a résztvevő választhatja meg, hogy melyik trénerünk végezze a felmérést és utólag írásbeli összefoglalót is kap az eredményről; továbblépési lehetőség az alapozó szintű, átfogó retorikakurzusra az interjú sikeres teljesítésével; a 10+1 részes e-learning anyagunk (önmagában 25.000 Ft értékű). Jelentkezem.
  2. Teljes csomag: a testbeszéd napjának teljes programja; az illatok retorikája című mester szintű előadáson való részvétel; egyéni retorikai állapotfelmérés minicsoportba; továbblépési lehetőség az alapozó szintű, átfogó retorikakurzusra az interjú sikeres teljesítésével. Ez érdekel.
  3. Alapcsomag: a testbeszéd napjának teljes programja; az illatok retorikája című mester szintű előadáson való részvétel. Kipróbálom.

Hogyan tud jelentkezni?

Ide kell hozzá kattintani.

A beszéd névjegy. Interjú Montágh Imréné Riener Nellivel

Első Montágh Imre-Ösztöndíjasként, Sagát Anna 2019-ben interjút készített otthonában Montágh tanár úr feleségével, Riener Nellivel, aki maga is logopédus. Azért kérdeztük őt, hogy a leghitelesebb forrásból nyerhessünk bepillantást egy olyan házaspár élet(műv)ébe, akik a XX. század magyar beszédművelésének meghatározó alakítói és népszerűsítői voltak. Az interjú szerkesztését Damásdi Nóra és Hoványi Márton trénereink végezték.

*

A beszéd névjegy

Sagát Anna: Miért kezdett el beszéddel foglalkozni?

Montágh Imréné Riener Nelli: Az igazság az, hogy én soha nem akartam gyógypedagógus lenni. Művészettörténész akartam lenni, de abban az időben és abban a világban, amit az ötvenes évek kínáltak, nagyon nehéz volt egy bizonyos társadalmi körből kitörni úgy, hogy az ember azt a pályát és életutat választotta, amit szeretett volna. Így bár más volt a vágyam, de a Váci Közgazdasági Gimnáziumba jelentkeztem, mert úgy gondoltam, még mindig jobb, mint nem csinálni semmit. A középiskola elvégzését követő munkahelyemről – egy irodából – az első adandó alkalommal meglógtam, és beiratkoztam a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára (az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar jogelődje (szerk.)). Azóta sokkal inkább, de már akkor is legalább érintőlegesen, szellemtudomány volt a gyógypedagógia. Bárczi Gusztáv (1890–1964) – igazgatónk és professzorunk – egy csodálatos ember volt, aki mindent megtett a szabad légkör elérése és gyakorlása érdekében. A szüleim Kismaroson éltek, édesapám ott volt iskolaigazgató, és rettenetesen untam a pesti kollégiumot, ezért úgy döntöttem, hogy Vácra megyek tanítani. Mellette szólt, hogy az egy patinás intézmény volt, az első intézet, ahol Magyarországon beszédterápiát végeztek. A bejárás is nagyon egyszerű volt, mert összesen 12 km távolság, és óránként jártak a munkásvonatok Kismaros és Vác között.

MIRN.jpg
Középen Montágh Imréné Riener Nelli, Kismaroson. A kép forrása: Kismarosi Kikiáltó

Nos, ott ismertem meg a későbbi férjemet, Montágh Imrét, aki egy évvel később került oda, szintén, mint beszédtanár. Ő aztán abszolút, vastagon osztályidegen volt, mert földbirtokos gyerek volt és börtönben is ült az 1956-os cselekedetei miatt mint főiskolás. Azonban ez egy olyan légkörű hely volt – tanáraival, idősebbekkel, fiatalabbakkal együtt –, ahol hallgatólagosan mindenki között létezett egy politikai szempontú összekacsintás, és mi mindketten nagyon-nagyon megtaláltuk a helyünket ebben a közegben. Egy védett közösség volt, ahol bár sokan megjátszották a nagyon vonalas embert, de ez csak kifelé szólt. Mert belül teljes nyitottság volt, mindenki tudott mindenkiről majdnem mindent. Így kerültem tulajdonképpen én a beszéd szakmába mint hallássérültekkel foglalkozó tanár. Először egy teljesen kísérleti jelleggel induló nagyothalló óvodát kaptam tizenhárom, öt és hatéves kor közötti kisgyerekkel. Nem tudom, miért bíztak meg bennem mint kezdőben ennyire, de teljesen személyemre szabott volt a feladat. Valahogy így lettem beszédtanár.

SA: Ezek szerint megszerette a szakmát.

MIRN: Az igazság az, hogy én a gyerekeket mindig is szerettem. És ha az ember állandóan gyerekek közelében van, valahogy maga is jobban rá tud találni a saját hangjára. Ez felnőtt emberként a logopédus esetében nem csak a kora miatt lehet fontos, és nem csak, úgy jöhet létre hogy úgy kezd el foglalkozni a gyerekekkel, ahogy a gyerekek egymás között kommunikálnak, hanem például abból is fakadhat, hogy a gyakorlatban látja, ahogy más felnőttek, így például egy felkészült pedagógus – tehát nem egy sokszor ideges és aggódó szülő, hanem egy hozzáértő szakember viszonyul a gyerekekhez.  Nekem emellett az, ahogy láttam-hallottam, hogy apám és anyám hogyan bánnak a kismarosi gyerekekkel, legalább ennyire jó iskola volt. Apám például kitűnően értette a gyerekek nyelvét, jóllehet elsősorban őt is a zene érdekelte, hiszen kántor és kórusvezető volt, és nagyon jól játszott hegedűn, illetve orgonán is.

SA: Miért tartja fontosnak a beszédtechnikát?

MIRN: Mert nem csak az fontos, hogy mit mondunk, hanem az is nagyon fontos, hogy hogyan tesszük mindezt. Ez az igényesség vagy annak a hiánya rengeteget elárul a megszólaló ember igényességéről és a téma tiszteletéről is, nem beszélve az engem hallgató, másik ember megbecsüléséről. Nagyon nehéz spontán beszélni egy olyan embernek, mint én, aki ide, s tova a nyolcvanegyedik évemben, már majdnem tíz éve inkább csak hallgatok. Úgy értem, hogy privát meghallgatásaim vannak, havonta egy-két ember felkeres, hogy mondjak szakvéleményt róla, mielőtt továbblépne az életben. Bár nagyon sokáig tanítottam logopédiát, de már nem foglalkozom tanítványokkal. Kiestem ebből a nagyon más logikájú és szisztémájú gyógypedagógia-oktatásból, elég furcsa nekem erről úgy beszélni, hogy legyen valami kapcsolata a jelennel.

SA: Ezek szerint nagyon sokat változott…

MIRN: Azt hiszem, igen. Persze valószínűleg van bennem egy kis nosztalgia a régi világ iránt. És miért is ne lenne, hiszen nagyon jó volt nekem, és nagyon élveztem a munkámat mindig, akármilyen borzasztó időszakokat éltünk meg. Hosszú életembe belefértek az első világháborúban megsebesült nagyapám történetei, a második világháború bőrömön való tapasztalása már 8-9 évesen és az utána való iszonyatos anyagi káosz is.

Mindig úgy éreztem, hogy valamilyen módon jelen kell lennem a pedagógiában mint elbeszélő, cselekvő vagy játékra nyitott személy. Főleg a játék volt az, ami nagyon jó út és lehetőség volt a gyermekek megközelítésére és fejlesztésére. Az ’r’ hang kialakítása már sok-sok évvel ezelőtt is ilyen lehetett, de az igazság az, hogy a megközelítésen rengeteg múlik. A hangulat, az attitűd, a hozzáállás, amit a logopédus magából sugároz – akár akarja, akár nem – az meghatározza a viszonyt a felnőtt klienshez, az egyetemi hallgatókhoz, vagy a gyerekekhez és szüleikhez. Az az érzésem, hogy az ideális kapcsolat a gyermek, a pedagógus és a szülő hármasában születhetne meg, de az most sincs kimerítve.

SA: Visszatérve a beszédmódra, pontosabban arra, hogy az mit tükröz, igaz-e Ön szerint, hogy akinek megváltozik a beszéde, annak változik a személyisége is?

MIRN: Általában fordítva szokott lenni, a személyiségváltozás beszédváltozást is okozhat. Persze attól is függ, hogy hány éves korban történik, mert bizonyos korban ez már annyira nehezen megy, hogy kilóg a lóláb. De nagyon becsülendő, ha valaki úgy érzi és azt tapasztalja a gyakorlatban, hogy az ő beszéde nem igazán alkalmas arra a munkára, amit ő végez. Akkor akármilyen idős, roppant tiszteletreméltó, hogy próbál nem csak a mondanivalóján, hanem a beszéd formai elemein is javítani. Először persze tudni kell, hogy mi az, ami nem jó, és mi lenne jó helyette, illetve, hogy ezt milyen eszközökkel, gyakorlatokkal lehet megvalósítani. Ezek után merül fel a kérdés, hogy van-e az illetőben elég alázat ahhoz, hogy ezt átlássa és a gyakorlatba átültesse. Ez önfegyelmet és nagyon sok munkát igényel, valamint a környezet megértését. Én emlékszem arra, hogy amikor a fiam elkezdett tanítani – jóllehet két beszédtanár a szülője – úgy hadart, hogy katasztrófa volt. Szegény, kétszer-háromszor elmondott egy mondatot, mikor velünk beszélgetett, hogy legalább azzal gyakoroljon.

MI.jpeg
A fiatal Montágh. Kép forrása: rtl.hu

SA: Hogy látja Ön most Magyarország beszédkultúráját?

MINR: Ez egy érdekes kérdés, és nem könnyű rá válaszolni, mert nem vagyok már igazán benne a világban. Azt tudom, hogy a tévében, rádióban szereplők, és nemcsak az interjúalanyok zöme, slendriánul beszél. Elsősorban nem igényesek a saját beszédükkel kapcsolatban, de a másikéra sem figyelnek ugyanebből kifolyólag. A köznyelv tartalmilag és formailag is nagyon elsivárosodott. Vannak csodálatos képességű bemondók az idősebb generációkból, és néhány fiatal tehetséggel is találkozhatunk, őket felüdülés hallgatni. Meg kell, hogy mondjam, saját magukat is megtisztelik azzal, hogyha odafigyelnek a beszédükre, mert ez egy névjegy, akár tudomásul veszi valaki, akár nem. Bár mondhatnám magamról is, hogy meg vagyok elégedve a magam beszédével, de nem vagyok.

SA: Hogyan alakult ki Montágh Imre kapcsolata a beszédtechnikával?

MIRN: Imre sokat mindent megtapasztalt és emiatt sokat is változott az alatt az 51 év alatt, amíg élt. Egy hatalmas, Orosháza melletti birtokról indult, ahol német nevelőnő, egy lovász, a kocsis és egy inas segítségével cseperedett. Innen vitték el és vagonírozták be. Az oroszok Bécs bevételekor azonban három szerelvény vidéki zsidót mentettek meg az osztrák lágertől. Így Imre megúszta, hazajött és kitelepítették őket egy kulák tanyára a Nyírségbe. Teljesen más légkörben volt, de borzasztó jól érezte magát, pásztorkodott, kondáskodott, aratott és csépelt. Fizikailag is megerősödött, teljesen átalakult, és a gondolkodása is más lett, mert ebben a környezetben kevesebb volt a cirkusz. Azok a szokások, amik formalitások voltak, megszűntek számára, és csak a megélhetés, az élet és a gyakorlat létezett.

Montágh Imre-ösztöndjí

Montágh Imre (1935–1986). Kép forrása: cultura.hu

Azonban egyszer csak mindez megszűnt, és vissza lehetett jönni, de nem volt hova. A kastély már nem volt meg Orosházán, a szülei földbirtokosok voltak, nem értettek semmihez a földön, a gazdaságon kívül. A Montágh dédapa részt vett a ’48-as szabadságharcban, az eszéki csatában halt meg. A kiegyezés után lehetséges volt az itteni kormánynak, hogy ezeknek az embereknek a hozzátartozóit megjutalmazza. Így a családnak nemességet adományoztak, az ennek megfelelő életvitellel; cselédséggel, munkásokkal, parasztokkal. Imre ezt látta, megtanulta ezt az életformát. És amikor megszűnt a kitelepítés is, akkor ott álltak minden nélkül. Semmijük sem volt, el kellett helyezkedni. Pesten éltek rokonok, akiknek voltak kapcsolataik, így Imre bekerült levelezőn egy gimnáziumba, azt elvégezte, utána került a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Innen 1956 novemberében elvitték, és bebörtönözték, mert részt vett a forradalomban, ahogy én is, csak engem elkerült a végzet. Mi a barikádra vittünk ennivalót meg teát. Imrének volt fegyvere is, de nem használta, mert abszolút pacifista volt, inkább csak dísznek kellett. Azt hiszem, azt sem tudta, hogy kell meghúzni, mert osztályidegen lévén nem kapott katonai kiképzést. Ő akkor egy évet veszített, és egy kedves pedagógus csoportnak köszönhette, hogy visszavették a Főiskolára, amikor Bárcziék kihozták a börtönből.

Soha senkiről egy rossz szava nem volt. Sőt, mikor Kistarcsán volt a táborban, akkor volt ott egy táborvezető „atyaúristen”, egy fiatal ÁVH-s, akinek volt egy iskolába nem járó, fogyatékkal élő lánya. Megtudta a táborvezető, hogy van a táborban egy gyógypedagógus hallgató, így Imrét alkalmazta. Nagyon rendesen bánt vele, minden nap volt meleg ebédje. Ő közkedvelt ember volt, mert nemcsak jó humora volt, de bájos, udvarias és csinos is volt, rendkívüli beleérző képességgel. Az emberek szerették, hogy nem kellett kimondaniuk semmit, anélkül is tudta, hogy honnan fúj a szél, és mi az, ami bántja őket, vagy mi az, aminek örülnek. Cserébe nem volt szófukar, nagyon hamar meg lehetett tudni a véleményét a dolgokban, ami nem volt hasznos a karrierje szempontjából.

Mire elvégezte a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát, már mint logopédus, rengeteg gyakorlatra és óriási ismertségre tett szert. Így került hozzá Ádám Ottó, híres rendezőnek a gyermeke, akit tanítani kezdett. A munka folyamán kiderült, hogy Imre kitűnő színészi adottságokkal rendelkezik, remekül mond verset, nagyszerűen játszik szerepet, és bekerült a Színművészetire mint Ádám Ottó harmadrendű asszisztense. Itt egy év alatt bekerült a tanszékre és olyan kiváló színészek lettek a tanítványai, akiknek szükségük volt beszédterápiára. Imre nagyon jó szövegértelmező volt, el tudta mondani, meg tudta csinálni, mutatni nekik, mit hogyan kell. Nemcsak a hallgatóknak, neki is nagyon jó volt ott dolgozni.

SA: Voltak valaha szakmai vagy módszertani ellentéteik Montágh Imrével?

MIRN: Soha, és ez nagyon jó volt így. Sőt, amikor Imre elkezdett publikálni – már nem csak cikkeket, hanem könyveket is – , akkor mindig engem kért meg, hogy az adott témához szerezzem be a gyakorló anyagot. Én járatosabb voltam az irodalomban, mint ő; mert nekem több lehetőségem és kényszerűségem volt, hogy megszerezzem ezt a tudást. Kismarosról színházba járni, irodalmi esteket meghallgatni legfeljebb Vácon lehetett, azt is ritkán, így aztán volt időm mindenre.

SA: Mit tanácsol a pályakezdő pedagógusoknak, gyógypedagógusoknak?

MIRN: Türelmet és bátorságot. Legyetek okosak! – mondja az Írás. Vagyis nem kell minden áron fejjel a falnak menni.

*

Sagat_Anna_MIO_2019

Az interjút Sagát Anna a MIÖ első nyertese készítette 2019-ben

Új tréner csatlakozik Retorikaiskolánkhoz

Jó hírünk van: egy új tréner csatlakozásával tovább gazdagodik Retorikaiskolánk. Damásdi Nóra személyében olyan szakember kapcsolódik, aki beszédtechnika trénerként és logopédusként ügyfeleink beszéd- és hangképzését tudja komplex módon, hatékonyan fejleszteni. Az ELTE oktatói közül 2017-ben vettük fel vele a kapcsolatot és az egyre intenzívebbé váló közös munka gyümölcse a mostani csatlakozás. Új kollégánk bemutatkozása lejjebb görgetve olvasható.

Damásdi Nóra beszédtechnika tréner és logopédus

Damásdi Nóra beszédtechnika tréner és logopédus

Meggyőződésem, hogy nem csak kommunikációnk tartalmával, hanem hangunkkal, beszédünkkel is üzenünk a körülöttünk lévőknek, kifejezzük magunkat általa akár mikrofonba beszélünk sokakhoz, akár egyetlen üzleti partnerrel telefonálva. Ezért egy egyszerre hiteles és tudatos előadónak elengedhetetlen, hogy például a hangerejét, beszédének ritmusát és nem utolsó sorban artikulációját megtanulja tudatosan irányítani. Mindezt úgy, hogy közben meg tudja őrizni egyéni hangját, ami összetéveszthetetlenné teszi mindannyiunk megszólalását. Saját hangommal, beszédemmel, annak tudatos használatával végzett munkám, illetve az azóta szerzett tapasztalataim minduntalan erősítik a fejlődés lehetőségébe vetett hitemet, ebben szeretnék másokat is kísérni.

1988-ban születtem Izsákon, gimnáziumi éveimet pedig a közeli városban, Kecskeméten töltöttem. 2010-ben végeztem az alapképzéssel az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar logopédia szakirányán, majd rögtön ugyanitt folytattam a mesterképzést is. 2010 szeptembere óta a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Foniátriai és Logopédiai Szakambulanciáján dolgozom hangképzési zavarok kezelésével. Tanársegédként az ELTE-n logopédus hallgatók beszédtechnikájának fejlesztésével foglalkozom. Doktori képzésem folyamatban van az ELTE-BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolájában, ahol kutatási témám a hangképzési zavarok logopédiai vizsgálati lehetőségeinek feltérképezése. Ennek kapcsán 2016 októberétől egy évet tölthettem doktoranduszként a regensburgi klinika foniátriai ambulanciáján, illetve az ahhoz kapcsolódó rehabilitációs intézetben. A Retorikaiskola csoportos és egyéni képzésein egyaránt foglalkozom a beszédtechnikai felméréssel, és az ügyfeleink céljai mentén a hangzó beszédképességek fejlesztésén. Szeretnék segíteni abban, hogy a közös munka során sikerüljön megtalálni a hozzánk forduló személy beszédmódját, ami nemcsak erősítheti a kommunikáció hatékonyságát, de végsősoron a legjobban kifejezheti őt magát is.

Búcsú 2017-től

Idei kedvenc képünkkel búcsúzunk 2017-től. És kívánunk 2018-ra örömteli nyilvános szereplést mindenkinek!

Gyorfi_Pal_es_a_Retorikaiskola

Fotó: Őry István

Mi történt 2017-ben, amiért hálásak vagyunk?

  1. Közel 150 ember retorikai fejlődését kísérhettük.
  2. Pej András személyében eggyel többen lettünk a fedélzeten.
  3. Megrendeztünk három gálaestet Budapesten és egyet Szegeden.
  4. Tanítványaink remekeltek egyetemi és középiskola szóbeli versenyeken.
  5. Elindult az első csoportos formában megtartott haladó kurzusunk.
  6. Megszületett a Retorikanapló az alapozó és haladó csoportjaink résztvevőinek.
  7. Sok-sok tananyagfejlesztést elvégeztünk, többek között az NKA támogatásának köszönhetően első Tankönyvünk írása is elkezdődhetett.
  8. Kiváló szakemberekkel sikerült összefogni, hogy a hozzánk fordulókat minél teljesebben tudjuk támogatni. Köszönet Damásdi Nórának (beszédtechnika), Turi Ágnes (szín- és stílustanácsadás) és Varga Zoltánnak (személyi edzés) a közös munkáért!
  9. Saját fejlődési lehetőségeinkért: általános interjútechnika workshop az MPE-nél, SOTE Mentálhigiénés és szervezetfejlesztő képzése, színtanácsadás, beszédtechnika, újabb szakirodalmak megismerése és feldolgozása.
  10. Első videónk, aminek az elkészítése Ducki Witek hathatós segítsége nélkül nem lett volna olyan, amilyennek megálmodtuk.

Köszönjük mindezt tanítványainknak és mindazoknak, akik támogattak minket!