Donald Trump és Orbán Viktor retorikája

Összehasonlító mikroelemzésünkben Magyarország és az Egyesült Államok vezetőinek két, időben közel eső beszédét vizsgálva mutatunk rá retorikájuk és ez által szóbeli hatásgyakorlási erejük különbségeire és hasonlóságaira. Ez az elemzésünk nem átfogó, hanem kiemel egy-egy olyan markáns pontot a két beszédből, ami alapján a kétféle szónoki teljesítmény összehasonlítható a verbális, vokális és nonverbális kommunikáció szempontjából.

Donald Trump 2019. február 5-én megtartott, State of the Union (SOTU) beszéde egy sajátos elnöki beszédműfaj, amit 1790-ben George Washington kezdett meg és az Egyesült Államok alkotmányának II. cikk 3. paragrafusának tesz eleget vele. Számos hagyomány és rítus befolyásolja ezt a beszédműfajt (pl. az elnök belépésekor 0:01-től). Retorikai szempontból éppen az a különlegessége, ami a beszédműfaj nevébe is belefoglalt, mindenkori politikai jelentőségét is megadja: a közvetítés helyszínén a Kongresszus mindkét háza (a törvényhozó hatalom képviselői) és a legfőbb bírák (a bírói hatalom képviselői), illetve a hadsereg és saját vendégeinek együttes jelenlétében tartja beszédét a mindenkori elnök (a végrehajtó hatalom képviselője). Tehát jelen vannak a megválasztott elnök párttársai és ellenzéke is, a teljes nemzetet képviselve. Az elnök alkotmányos feladatának akkor tesz eleget, ha a kongresszusi hallgatóságát tájékoztatja az Egyesült Államok aktuális politikai és gazdasági helyzetéről, illetve olyan irányokra is javaslatot tesz, amiket, az elnök szándéka szerint, a képviselőház és a szenátus a következő évben szem előtt kellene tartson. Retorikai értelemben tehát egyszerre a múlt értelmező bemutatását, a jövő irányában pedig mozgosító erejű hatást kell elérnie. Az elemzés során a fenti videóra fogunk hivatkozni.

 

Orbán Viktor évértékelő beszéde tulajdonképpen nagyon hasonló retorikai célokat tűz maga elé a kezdetek óta. Az idei beszéd 2019. február 10-én, tehát öt nappal Donald Trump beszédét követően hangzott el Budapesten. Az idei évértékelőről már előre lehetett tudni, hogy politikai értelemben fontos, új intézkedések bejelentésére fog szolgálni, amiket a beszéde utolsó szakaszában, pontokba szedve, felsorolásszerűen tett meg a miniszterelnök (36:52-től). A kizárólag a miniszterelnök párttársaiból és szimpatizánsaiból álló hallgatóság az amerikai beszédhelyzettől radikálisan különbözik, jóllehet, a jelen nem lévő ellenzéki politikusok verbálisan ebben a beszédben is többször megjelentek. Az elemzés során a fenti videóra fogunk hivatkozni.

Egyezik vagy hasonlít

A két beszéd céljainak hasonlóságából természetesen következik, hogy egyes panelek és stukturális elemek, vagy például a tapscsapda használata hasonlít mindkét esetben. Egyetlen mondat erejéig, a két beszéd tulajdonképpen tükörfordítása egymásnak. Az amerikai beszédben ez a mondat hangzott el: Victory is not winning for our party,  victory is winning for our country. (DT 6:39-től) A magyar beszédben pedig ezt a mondatpárt hallhattuk: Nekünk nem az jelenti a győzelmet, ha a pártunk nyer. Nekünk az jelenti a győzelmet, ha az országunk nyer. (OV 8:39) Bár a két mondat belpolitikai jelentése nyilvánvalóan különböző, mégis, az amerikai szónok beszédhangsúlya ugyanúgy a mondata végénél, az our country” szavakra esett, mint magyar kollégájánál, aki a hallgatósága és szónoki pozíciója miatt is dönthetett úgy, hogy eleve két tőmondatra tagolja ezt a gondolatot, hogy a másodiknak még könnyebben adhasson nyomatékot.

Ha összevetjük a mimikájukat, Trump első mondatrészekor ugyanazt a boltíves szemöldök mozgást figyelhetjük meg (pl. DT 6:42), mint Orbán első mondatának elhangzásokor (pl. OV 8:40). De a tekintetük a hallgatóságuk összetétele miatt eltérően pásztázott. Donald Trump a tőle balra ülő párttársai, a republikánusok felé címzi a mondat nagy részét, tekintetét mindössze a másodperc tört részéig (DT 6:42 első fele) jobbra villanó pillantással, majd a legvégén, a nyomatékosított our country (DT 6:47) kifejezésnél szegezte, hegyes szemöldök mozgással kísérve, politikai ellenfelei, a demokraták irányába, akikkel az elmúlt hónapokban a migrációval szembeni, határvédelmi kérdésekben kiélezett csatákat folytattak. Orbán Viktornak nem kell a hallgatóságában szembenéznie a kritikus ellenfeleivel, ezért a tematikailag több helyen Trumpéval egybecsengő beszédében az első mondatot általános bölcsességet vagy anekdotát mesélő törzs- és fejtartás mellett, enyhén mosolyra nyíló szájjal mondta el (OV 8:39–40), a második mondatnál pedig fokozatosan, egyre mélyebben meghajtott fejjel (OV 8:48), kimondatlanul is, mintegy az ország érdekét szolgáló, alázatos vezetőként beszélek szónoki pozíciót választva szólt hallgatóságához. Mindkét esetben a beszédtempó lelassítása, a párhuzamos alakzat használat és az aforizma-szerű verbális összefoglaló, tökéletes tapscsapdaként nyerte el az amerikai és magyar hallgatóság tetszését.

Bár biztosan nem állíthatjuk, hogy Orbán Viktor és kommunikációs csapata egy az egyben az öt nappal korábban elhangzott, amerikai elnöki beszédből kölcsönözte ezeket a mondatokat, ezt a lehetőséget felerősíti az, hogy az ilyen magmondatok, ha valóban  egy szónok saját gondolatai, nem olyan pontokon kényszerül a papírba tekinteni, mint ahol Orbán Viktor (OV 8:40 és 8:48), hanem az értelmileg tagolható mondatrészek határán. A szándéktól függetlenül, a két gondolat az időben közeli, két vezetői beszéd között erős verbális kapcsolatot teremt.

State of the Union 2019

Különbözik

Érintettük már, hogy az egyik jelentős különbség, retorikai szempontból egyértelműen az amerikai elnök javára írhatóan az, hogy Donald Trump teleprompterről mondja el beszédét, szemben Orbán Viktorral, aki nagyon hosszú ideje, jelentős beszédet csak felolvasva mond már. Tény, hogy a magyar szónok nyelvileg kimunkáltabb, összehasonlíthatatlanul igényesebb szöveget mondott el, mint amerikai kollégája. Utóbbi azonban hosszabban beszélt, rengeteg példával, történetmondással, névvel és adattal (pl. 35:46-tól), aminek a sikeres előhívása a memoriából még akkor sem alapszintű feladat egy ilyen összetett beszédhelyzetben, ha kétosztatú olvasógép segítségével dolgozik a szónok.

Orbán Viktor légzéstechnikája, ami a hangadása alapját képezi, általában véve is jobb, mint Donald Trumpé. De különösen igaz ez akkor, amikor az amerikai szónok beszédének az elején, azt a visszatérő, mikrofonba fújtatást, amit 4:05-től 6:30-ig folyamatosan, de kiemelten például 4:45-nél vagy 5:02-nél hallhattunk. Két és fél percen keresztül úgy beszélt a szónok, hogy nem beszéd-, hanem élettani légzést használt. Ezzel nemcsak a beszéde ritmusát törte meg, hanem a felszólalása kezdetén egy olyan mesterkélten patetikus pózt vett fel, amiről a közelmúlt magyar politikai beszédkultúráját követőknek, Gyurcsány Ferenc jellegzetes fújtatása juthat eszébe. Orbán Vitkor ilyen vokális hibát nem vétett és szerencsére Donald Trump is felhagyott ezzel a beszéd további szakaszában.

A két vezető retorikájának összehasonlítását, ha ezeknél a mikroelemzésekre építve, tágasabban kívánjuk elvégezni, arra a következtetésre juthatunk, hogy elsősorban verbalitás szintjén, méghozzá üzeneteik tematikájában egyeznek, ritkábban akár stilisztikailag is összeérintve önkifejezésük módját, vokalitásuk és nonverbalitásuk azoban több különbséget mutat, mint egyezést. Közönségük reakciója érzelmileg erősen involvált, amit többek között vezetői döntéseik kommunikációja is megalapoz.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Áder János újévi beszéde – 2019

A Himnuszt követő percekben, Magyarország köztársasági elnökének ünnepi köszöntőjével indult útjára ez az év is. Áder János és a beszéden dolgozó stáb számos apró, mégis az összhatás szempontjából fontos módosítást hajtott végre a korábbiakhoz képest. Alábbi elemzésünkben a könnyebben észrevehető változásoktól fogunk a nehezebben kivehetőek felé haladni, számba véve a beszéd erényeit és hibáit. Az értékelésünk és így a hivatkozásaink alapjául is szolgáló felvétel a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán, ide kattintva tekinthető meg.

Áder János 2019-ben mondott újévi beszédének retorikai elemzése

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Térkezelés és a vizuális benyomások : háttér, öltözék, koccintás-baki

A 2018-as köszöntő beszédről írt elemzésünkben jeleztük, hogy új vizuális elemként láthatóvá váltak a beszéd során a pezsgős poharak is. Ezzel az elemmel közvetlenebbül érzékelhetővé vált a pohárköszöntő műfaja: a beszéd rövidségére való igény ennek alapján erősödött és dramaturgiailag a koccintást hangsúlyosabbá, feloldásszerűvé tették. A poharak elhelyezése 2019-ben határozottan jobb volt az egy évvel korábbinál, hiszen kevésbé tolakodott Weisz Fanni jelelésének az útjába. A nyakkendőszín kiválasztása, a fehér inggel és a jeltolmács letisztult, sötét zöld ruhájával, elegánsan harmonizált a háttérben elhelyezett, nemzeti színű lobogókkal.

A kamera közelebbi képen vette fel a beszédet, emiatt a szónok és a jeltolmács alakja is a korábbi évekhez képest jobban láthatóvá vált, ez a „közelengedés” szintén szimpatikus vizuális gesztusként értékelhető. Cserébe a háttér jobb oldalán látszó festmény alakjának a lábait túlságosan élesen világították meg, így a kép harmadik legfényesebb pontjaként a lábak alatt található, díszes órával együtt, óhatatlanul elvonhatták a figyelmet a kép bal oldalán beszélő Áder Jánosról. A fentebb már említett nemzeti lobogók elhelyezése az eddigi évek rendezett párhuzamosságához viszonyítva, most előnytelenül sokat mutatott a lobogók mögötti falból, ezért érdemes lett volna azokat újraigazítani, mert a jobb oldali lobogó bal szélénél egy olyan hosszanti díszítés látszik, ami ha csak néhány pillanatra is, de megintcsak akadályozza az összpontosítást.

Weisz Fanni ruhája határozottan előnyösebb a tavalyinál. A jeltolmács frizurája hasonlít arra a 2016-os változatra, amit az akkori ruhával a legjobb összhatásúnak értékeltünk, azonban most intenzívebb volt a haj becsavarása, ami különösen az Áder János felőli oldalon vált asszimetrikusan hangsúlyossá. A vizuális összhatás szempontjából jó döntés volt, hogy Weisz Fanni nem viselte a felvétel erejéig a jegygyűrűjét. Az ötperces beszéd végén, 2015 óta most először tört meg a koccintás koreográfiájának vizuális szimmetriája, Weisz Fanni ugyanis a jobb kezébe fogta a pezsgős poharat, így amikor a nézők felé fordultak, a korábbi szimmetrikus keret helyett, a jobb kezekbe fogott poharak a tökéletlenebb vizuális hatást keltették. Ez adódhatott abból, hogy a korábbi három évtől eltérően, Áder János most nem adta partnere kezébe a pezsgős poharat, ami ugyan csak a pillanat törtrészéig, de megzavarta Weisz Fannit (3:58), ezért nyúlt fáziskéséssel (3:59) a pohárhoz. Abból látszik igazán, hogy ez nem szándékos megoldás volt, hogy a 2015-ben mondott beszéd végén (4:47-4:48) határozott összhangban, mind a ketten egyszerre nyúltak a poharakért, szemben az idei kivitelezéssel. Az elnöki beszéd protokoll-közveítő szerepe miatt jövőre érdemes lenne visszatérni ahhoz a koreográfiához, amikor a pezsgőért nem a hölgynek kell nyúlnia.

banner_ujevi_koszonto_banner

Sormintaszerű poháremelés Forrás: keh.hu

A beszéd felépítéséről: a tökéletes(nek tűnő) szimmetria 

Az elmúlt évek újévi köszöntői közül az idei beszéden érzékelhető leginkább a gondolati egységek és alakzatok egyensúlyra törekvése. Ez a szerkesztésmód klasszikus, úgynevezett boltíves felépítésen alapul: az érzelmi és értelmi meggyőző erő a beszéd közepén fejti ki a legerősebben a hatását, addig kapaszkodik, azt követően ereszkedik a hallgatóság bevonása.

Áder János 2019-es pohárköszöntőjének kulcsüzenete így határozható meg: a magyar társadalom széthúzás helyett fogjon össze a fontos ügyekben, ehhez pedig ki-ki egyéni döntéseivel felelősségteljesen járuljon hozzá. Az egyéni döntések meghozatalakor mozgosító beszéd utalt az elmúlt hetek civil és parlamenti tiltakozásaira, a 2019-es EU-s választásokra, a klímaváltozásra és a magyarság összefogására.

A beszéd szerkezetét így alakították ki:

  1. Bevezető (idézetre fűzött anekdota): 0:00-1:03
  2. Kulcsüzenet tételszerű megfogalmazása: 1:04-1:30
    • Kulcsüzenet tagadáson alapuló kifejtése: 1:31-2:31
    • Kulcsüzenet igenlésen alapuló kifejtése: 2:32-3:27
  3. Lezáró szakasz (idézet és jókívánság): 3:28-3:58

Részletesebb elemzés nélkül, már pusztán az időarányokból is kitűnhet a mintaszerű arányosítás. (A bevezetés mindig a befejezéssel alkotott páros hosszabb tagja, mivel a hallgatóság figyelmének összegyűjtése időt vesz igénybe.) Keretet alkottak két idézettel, ami tematikailag a szeretethez kötve, párhuzamossága által a teljesség érzetét sugallta a befogadók felé.

A beszéd központi részét deduktív kifejtési rendben, tehát az általános, összefoglaló tételtől az egyedi példákig jutva tárgyalta a beszéd. Az egyedi példákat pedig kétféle retorikai alakzat segítségével alakította ki a beszéd írója: egyrészt az ismétlésen alapuló, visszatérő mondatkezdetek (nemet mondhatunk/igent mondhatunk), az úgynevezett anafora alakzataként (vö. M. L. King Van egy álmom kezdetű beszédével) a párhuzamosságot és ez által a nyomatékosító erőt képviselték. Másrészt a „nemet mondhatunk” és „igent mondhatunk” mondatkezdetek közötti ellentét élesíti a két oldal cselekvéseinek a kontúrját és automatikusan feszültséget teremt a beszéden belül. Ez a feszültség, a párhuzamos alakzatokkal és a keretezéssel elviekben éppen arra elég, hogy megemelje a figyelmet és a hallgatóság bevonódását a központi résznél, tehát egy lapostetős alakzat helyett valóban boltív jöjjön létre.

Csakhogy egy ilyen rövid beszéd esetében, minden egyes szövegelemnek az alakzatba illeszkedőnek kell lennie ahhoz, hogy a beszéd boltíves szerkezete kialakuljon. Egy helyen, sajnálatos módon, a korábban jó érzékkel felépített feszültségteremtő ellentétezés összerogyott Áder János újévi köszöntőjében: a rövid ellenpontozáskor ugyanis tilos lenne mind a nemleges oldalon, mind az igenlő oldalon szerepeltetni ugyanazt a témát, jelen esetben a klímaváltozást. Ez az, amiért a beszéd szövege a befogadóban nem egy jó értelemben vett feszültséget teremtett a harmadik perchez érve, pedig ettől válhatott volna izgalmassá a gondolatmenet, hanem az ív kiteljesületlensége miatt, éppen a klímaváltozás megismételt említése az elcsépeltség benyomását keltette.

Ahogy az energiamegmaradás igaz a fizikában, úgy a feszültségmegmaradás törvénye is igaz a retorikában. Ezért az ellenpontozásból származó feszültség, természetesen, így is hatott a befogadókra, csak éppen a feltételezhető szónoki szándékkal ellentétesen, hiszen a kulcsüzenetben foglalt összetartozás-eszmény helyett az össze nem érő beszédív ugyanazt a kétosztatú szólamot ismétli meg kicsiben, amit a magyarok össztársadalmi szétszakítottságából fel akart számolni a beszélő.  A hallgatóság ezt nyilvánvalóan nem ilyen analitikusan fogadja be, csak önkéntelenül annyit érzékel a beszéd első meghallgatásakor, hogy van(nak), amire(/akikre) nemet mondunk és van(nak), amire(/akikre) igent, a kettő között pedig nem híd, hanem szakadék van, miközben a szöveg kerete a szeretetről szól. Ez azonban még csak a verbális kommunikáció szintje, ami köztudottan a retorikai hatásgyakorlás 30%-át teszi ki.

Amitől megbomlik az egyensúly: identifikációs elszólás, másra mutatás és a szavak száma

Három apróság: Áder János nyelvbotlása, Weisz Fanni egyik jelelő mozdulata és az imént részletezett nemleges és igenlő szövegrészek szavainak a száma. Ezek azok a tényezők, amik annak ellenére, hogy önmagukban úgy tűnhet, nincs nagy horderejük, mégis elmozdítják a pártatlanságot az egyik irányba, ezzel bontva meg az alapvetően egyesítő szerepben álló szónoki pozíció egyensúlyát.

Werk.jpeg

Forrás: MTI/Szigertváry Zsolt

Aki figyelmesen hallgatja azt a felsorolást, aminek a középső tagja 1:41-nél hangzik el, észreveheti azt az identifikációs elszólást, ami egy egyeztetési hibában ölt testet. A megírt mondat eredetileg így szólhatott: „Mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi a hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban méltóságukban sértő cselekedetekre.” Ehelyett azonban Áder János az első nemleges kifejtő mondat első felsorolásának második szavában mást mondott 1:41-nél, a hangzó szöveg átírata ez: „Mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi a hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásunkban méltóságukban sértő cselekedetekre.” (kiemelés tőlem H.M.) Az 1:38-tól fokozatosan felgyorsuló beszédtempó, a hangerő megemelése és a felsorolás minden tagjának nyomatékosító hangsúlyozása valamint a homlokránc erősödése és a szemkörnyéki izmok összehúzódása együttesen azt sugallják, hogy Áder János érzelmileg bevonódott és éppen a számára legfontosabb üzenetek kimondásánál jár. A retorikai szakirodalom a pszichológiaival egybehangzóan vallja, hogy érzelmi bevonódás minden esetben megmutatja, hogy a szónok pontosan hol és hányadán áll az elbeszéltekhez fűződő személyes viszonyában. Az ünnepi szónok, ennek alapján világos, hogy azok között áll, akik úgy érzik, hogy az elmúlt időszakban a hétköznapi életet mérgező valóság veszi őket körbe és önazonosságuk sérül. Velük sorsközösségben, eredetileg talán többes szám első személyben fogalmazta volna meg ezt a részt, azonban a pártatlanságra és a függetlenségre törekvő végleges szövegalkotási stádiumban eltávolíthatták ezt a közvetlenséget, ami ezen a ponton mégis kibomlott. Ismerve a karácsonyt megelőző, budapesti tüntetések és tiltakozások eseményeit, elképzelhető, hogy kifejezetten ezekre és az itt tapasztalt viselkedésre vonatkoznak Áder János szavai. Sólyom László elnöki beszédei óta nemigen tapasztalható közéleti reflexió és állásfoglalás ez, ami Áder Jánosnál még ebben a visszafogott formában is szokatlan.

Kevésbé a szónokon és még kevésbé a jeltolmácson múlt az a hatás, ami akkor keletkezett, amikor a „másokra való mutogatás” elutasítására buzdított a szónok (1:49-50). Weisz Fanni a mondat zárását jelelve ekkor Áder Jánosra mutatott, ami, függetlenül attól, hogy ez a jelnyelvben helyes vagy helytelen mozdulatnak számít, azok számára, akik a beszéd nézői, Ádert újra úgy pozicionálta a térben, mint akire áldozatként mutatnak. Ezen a ponton, Weisz Fanni nonverbális gesztusának a kontextusában Áder üzenete így is érthető: „mondjunk nemet arra, hogy rám mutogassanak és vállaljuk inkább a saját felelősségünket.” De legalábbis azt a hatást tovább fokozza a mutató ujjal határozottan Áder Jánosra irányított gesztus, hogy a szónokot azonosítsuk azzal a negatív kifejtést tartalmazó oldallal, amelyikkel egy mondattal korábban a saját nyelvbotlásával már azonosította önmagát.

A harmadik apróságnak tűnő szempontunk, ami képes megdöntenie a törékeny egyensúlyt, ismét a verbalitás szintjén figyelhető meg: a szavak száma. Amikor a nézői élmény annyit ragad meg, hogy fontosabb az, amire nemet kell mondani, mint az, amire igent, akkor az abból is fakad, hogy bár két ugyanakkora bekezdés szól a negatív és a pozitív oldalról, hiszen még hangzó szövegként is csak 5 másodperccel hosszabb a negatív lista és bár ugyanúgy ötször szerepel a „nem” szó a negatív passzusban, mintahogy ötször mondja ki Áder János az „igen” szót, a beszédírónak tudnia kellene, hogy itt nem matematikai, hanem lélektani aránnyal kell mérni, ha egyensúlyt vagy a fentebb említett boltíves szerkezet hatását kívánja elérni. Mivel élesebb az emberi fül a tiltásra, mint a pozitív tanácsra, eleve egyharmad-kétharmad arányban kellett volna teret engedni a pozitívumok javára. Ezzel szemben az időbeli viszonyok inkább a negatív oldal felé tolódnak, ráadásul az érzékeletesebb jelzők és a kifejezőbb szóképek (a legszebb példa: környezetünk felelőtlen kirablása 2:20-tól) is a negatív oldalon hangoznak el, a hangerő és a mimika fokozottságáról nem szólva. A pozitív oldalt az arányok módosítása mellett azzal is erősíthették volna a beszéd alkotói, hogy az anaforákat epanalepsis alakzattá fejlesztve az „igent mondhatunk” mondatkezdetekből kialakított bekezdés zárása is ez: igent mondhatunk. Ennek az alakzatnak a belső keretezése tovább erősíthette volna a pozitív oldalt azért, hogy végül az ellenpontozás sikeresen teremtsen feszültséget.

Végezetül egy szó az artikulációról és egy a szájpittyesztésről:

Áder János sokkal érthetőbben beszél és szebben artikulál most, mint öt évvel korábban. Különösen az ajakréses hangoknál látszik a törekvés, és bár még mindig nem természetes néha a résképzés (pl. 3:17), jobb, mint volt. Az ajakkerekítéses hangokat természetesebben formálva (a legszebb példa a „magyar” szó ejtése 3:02-nél), alig harapja már el azokat, emiatt az összhatás is egyértelműen kedvezőbb. Cserébe 1:21-22-nél az „az újév” és 2:48-nál az „az egymással” szavakat egybehadarta, ami miatt érdemes lett volna újra venni a beszédet.

A szemöldökjáték mellett (pl. 0:21, 0:38, 0:48, 3:38) 2019-ben a markáns mimikai elemek közül a szájpittyesztéssel is találkozhattunk a köztársasági elnök ünnepi pohárköszöntőjében. Két alkalommal élt ezzel, mind a kettő a beszéd lezáró szakaszában tűnt fel. Az első 3:42-nél indul és majdnem egy egész másodpercen keresztül kitart. Bátortalan első fázisból, egy bátrabb második fázisban teljesedik ki. A mimika kifejező és illeszkedik a verbális üzenethez. Bár érzékelhető rajta a megtervezettség, mindenképp üdvözlendő, hogy gazdagította a kifejező erejét. És hogy lássunk ellenpéldát is, 3:56-nál találkozhattunk a szájpittyesztés második előfordulásával, ami funkció híján felesleges beleragadás volt az előző mimikai kifejezésbe, emiatt olyan benyomást kelt a szónok, mintha a tükör előtt gyakorolná a beszéd lezárását. Mivel továbbra is nagyon visszafogottan engedi életre kelni az arcjátékát, még mindig elszigeteltek és ezért feltűnőek ezek a nonverbális kifejezések, de ahogy az ajakkerekítéses artikuláció is javuló tendenciát mutatott, ez is jó irányba mutat.

Összegzés:

Egy klasszikus, de kimunkált és ezért igényes koncepciót sejthetünk a 2019-es pohárköszöntő mögött. A szövegalkotás két ponton, a szónok érzelmi bevonódása pedig további egy ponton szárnyaszegetté tette az emiatt csak majdnem sikeres beszédaktust. A megbomlott egyensúly helyett retorikailag az is jó út lett volna, ha Áder János hitelesen vállal egy konfrontációt akár nyílt aktuálpolitikai állásfoglalást is megfogalmazva, vagy az is sikeres lehetett volna, ha megőrzi a távolságot, de ehhez egy nagyon elegáns és precíz egyensúlyt kellett volna végig fenntartania a beszédben. A jövőben az apróbb hibák kiküszöbölése mellett, meglátásunk szerint, lépnie kellene a köztársasági elnökünknek: vagy közvetlenebbé és markánsabbá válnak az elnöki megnyilatkozások, vagy pedig másként kell a műfajt megújítania, akár tematikus beszédekkel, akár más eszközökkel.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Boldog 2019-et és sikeres beszédeket kívánunk ebbez az évben is minden olvasónknak!