Áder János újévi beszéde – 2016

Kép forrása: hirado.cms.mtv.hu

Áder János köztársasági elnök 2016-os évet köszöntő beszéde itt tekinthető meg. A beszédhez fűzött elemzésünk konklúzióját előrebocsátva, megállapíthatjuk, hogy ez a retorikai esemény valamivel többet kísérelt meg elérni, mint például a 2015-ös beszéd, összességében még sem járt sikerrel.

A beszéd vizuális hatásai

A december 29-én felvett beszéd beváltotta az előző újévi beszéd kapcsán megfogalmazott reményeinket, ami a térelrendezést illeti: Weisz Fanni pont jó helyen állt a nemzeti trikolór és a díszfüggöny között, de az elnök sem szorult ki a felvett kép szélére. A korábbiaknál távolabbról vett kép ideális végeredményt hozott. Az elnök előtérben maradt, a jeltolmács diszkréten hátrébb állt, kettősük látványa nem keltette a zsúfoltság benyomását.

Bővebben…

Áder János újévi beszéde – 2015

2015. január 1-jén megtartotta a Köztársasági Elnök szokásos, újévi beszédét. Áder János harmadik alkalommal szólt Magyarországhoz ebben a formában. A beszéd kulcsüzenetei a következők voltak: szeretet, összefogás, a rendszerváltás 25. évfordulója, odafordulás egymáshoz. Most is a visszafogottság jellemezte mind a szövegépítést, mind a megjelenést.

Vokális jellemzők

Áder János és kommunikációs csapata láthatóan dolgozott az elnök artikulációján, amely hagyományosan sok kritikát kapott korábban. Nyíltabban ejtett magánhangzói, ajakkerekítéses hangjai tisztábban formáltak, igaz, pl. 3:10-nél és a későbbiekben is, visszatér néha az artikuláció jobboldali tájolása, illetve baloldali zártsága. Leglátványosabban az ajakréses hangzókon dolgoztak, ez például 1:04-nél a “negyedszázados” szó elején jól megfigyelhető. A beszéd előadásának ritmusa megnyugtató, hullámzó ritmusú, ami biztonságérzetet sugall. Ezt erősítik meg a mondathatárok közötti szünetek is. Az elnök hanghordozására a monotonitás még mindig jellemző, de az idézeteknél sokat javult a kiemelő képessége, ennek leginkább a hosszabb, 1922-ből származó Krúdy-idézetnél lehetünk a tanúi.

Nonverbalitás

Az elnök mellett jelelő Weisz Fanni továbbra is uralja a beszédek nonverbális csatornáját. Kettejük térkihasználása idén jól sikerült az elnök szempontjából: Áder János nem szorult a képernyő szélére, mint a 2013-as beszéd felvételén, de Weisz Fanni a 2014-es beszéd során jobb helyen állt, éppen a függöny és a zászlók között. Remélhetőleg 2016-ban ötvözik majd a két térkihasználás erényeit.

Áder és Weisz megjelenése 2014 újévéhez képest előnytelenebb volt az idei évben. Az Elnök akkori nyakkendő választása jól harmonizált a Tolmács hajszínéhez, utóbbinak pedig a ruhaválasztása passzolt jobban Áder haj- és bajuszszínéhez. Az Elnök tavaly kipihentebb benyomást keltett a felvételen. Mimikájából továbbra is a szemöldökök asszimetrikus mozgatása és a szigorú homlokráncolás a legkifejezőbb, illetve a ritkán megadott mosoly, amely 4:38-nál tűnik fel először. Ebből továbbra is többre lenne szükség ahhoz, hogy szuggesztívebbé váljon az előadásmód, ahogy a kezek visszafogott, de láthatóbb gesztikulációja is előnyére válna az előadásnak. A szemkontaktus megfelelő, az idézetet leszámítva kiegyensúlyozottan tartja a tekintetét a súgó felület helyett a kamerán.

Az izgalom jelei 0:04 után a bal szem tikkelése és a bal szemöldök ismételt felhúzása mellett a beszéd végén jelentkező enyhe szájszárazság és a rosszkor tartott beszédszünet (4:34) voltak. A Krúdy idézet olvasásakor szerencsésebb lett volna a mimikát kitartóan egységbe hozni “a homlok mély redőit elsimogatni” rész (4:15) üzenetével. Mindez elenyésző ahhoz az elsősorban artikulációs fejlődéshez, amely alapos készületet és gyakorlást mutat.

Verbalitás

A műfaji kereteket (ünnepi köszöntő, pohárköszöntő, emlékező és buzdító beszéd) jól tartja a beszéd szövege. Megfogalmaz állításokat, de kevesebb, cserébe jobban részletezett kulcsüzenet hatásosabb lett volna. Így a 25. évfordulót és a “jobb és bal helyett előre menni” gondolatot erősíthette volna, ha a kettőt egymáshoz kapcsolva, egyetlen üzenetként adja át. A kezdet érdekesebb felütést kívánt volna, azonban az idézetek jó helyen voltak elhelyezve és jó, hogy megmaradt a hagyományos záró formula a koccintáskor és a köszöntésnél.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Beszédekben Újszerű, Ékesszólásban Kifogyhatatlan 2015-öt kíván mindenkinek a Szónok Születik Retorikaiskola!