Tudta, hogy a világ 4. leggazdagabb embere, Warren Buffett 1951-ben, 21 évesen, 100 dollárt költött egy olyan tanfolyamra, amely nyilvános beszédekre készítette fel, hogy legyőzze a lámpalázát?
Az akkori összeget átszámítva, ma ez megközelítőleg 966 dollárt, azaz majdnem 250.000 Ft-ot jelent. Ez a befektetése, saját bevallása szerint, ahhoz is hozzájárult, hogy sikerrel kérje meg későbbi felesége kezét. Később egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a retorikai képzettség megkétszerezheti a szakmai adottságok piacképességét és könnyen lehet, hogy élete valamennyi befektetése közül a legjobb az volt, amikor nyilvános beszédet tanult. A tanfolyamot a már idős Dale Carnegie vezette. Buffett a mai napig irodájának falán őrzi a tanfolyam tanúsítványát:
Szeptember 19-én induló, öt hónapon át tartó alapozó kurzusunkon a hétből még 0 szabad hely vár betöltésre. Az idén 87 éves Warren Buffett és az őt képző Dale Carnegie előtt tisztelegve, most kedvezményt biztosítunk a szeptember 8-ig jelentkezőknek a kurzus díjából. A 20, egyenként 120 perces alkalmakból álló kurzus helyszíne Budapest belvárosa lesz és az alábbiakra készíti fel a kurzus résztvevőjét:
- Kommunikációs stratégiák és elméletek
- A nyilvános beszédre való felkészülés lépései
- A nyilvános beszéd műfajai
- A nyilvános beszéd részei
- Lámpaláz menedzsment
- Bakik kezelése
- Tapscsapda
- Időmenedzsment
- Tárgyalástechnikai alapok
- Prezentációs technikák
- Légzés- és beszédtechnikai alapok
- Kiállás a színpadon
- Felolvasástechnika
- Férfi és női kommunikáció különbségei
- Értő figyelem és a segítő beszélgetések retorikája
- Nonverbális kommunikáció
- Visszacsatolás négyszemközt és nyilvánosság előtt
- Vizuális kommunikáció és megjelenés írásban és személyesen
- Kérdések kezelés az előadás közben és után
- Nyelvhelyesség és helyesírás
- Stilisztika
- Manipulációs technikák elemzése
- Érveléstechnika
A 2017 szeptember és 2018 februárja között zajló tanfolyamot sikeresen elvégző csoporttagok gálaesten mutatják be tudásukat egy arra érdemes közönség előtt, amelynek díja szintén benne van a kedvezményes árban. A kurzust Steiger Anita és Hoványi Márton fogják vezetni, kiegészülve retorikaiskolánk új trénerével. A csoportba való bekerülés feltétele egy felvételi interjú, amely a jelentkező retorikai képességei mellett elkötelezettségét és a csoportos munkára való alkalmasságát méri fel. Jelentkezés és bővebb információ ímélben lehetséges. Az akció igényléséhez, kérjük a tárgyban feltüntetni a “Warren Buffett-akció” kifejezést is. Jelentkezési cím: info@retorikaiskola.hu.
Legközelebb várhatóan 2018 januárjában indítunk alapozó kurzust.

“A nyilvános beszédre felkészítő kurzusom lehet, hogy a legjobb befektetés volt az életemben.” Warren Buffett