OTDK

Oldottan és Tudományosan Diavetítéssel Kommunikálni

Felkészítő retorika tréning OTDK-n szereplő hallgatóknak

otdk_logo

Azoknak az elkötelezett hallgatóknak, akik tudatos karrierépítésüket már az egyetem alatt megkezdik azzal, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencia rangos megmérettetését vállalják, nem kérdés, hogy a tudományos igényesség mit kíván meg az előrejutás érdekében. A XXIX. és XXX. OTDK dobogóján álló, a szóbeli fordulón maximális pontszámot elért trénerekként tudjuk, hogy pontosan miben áll az a retorikai kihívás, amelyre minden elmélyült szakembernek fel kell készülnie a dolgozat megírásán túl. Ezt kínáljuk a hozzánk fordulóknak.

A 10 alkalomból álló, heti rendszerességű tréning a következő képességek fejlesztését és ismeretek gazdagítását  tűzi ki céljául:

  • Kiállás
  • Megjelenés és etikett
  • Hangképzés
  • Stresszkezelés
  • Nonverbális kommunikáció
  • Térkezelés
  • Tudományos műfajismeret
  • Az OTDK dolgozat átalakítása előadássá
  • Az OTDK előadás arányos felépítése
  • Lényegkiemelés
  • Érveléstechnika és érdekérvényesítés
  • Stilisztika
  •  Prezentációs lehetőségek az OTDK-n
  • Az írásbeli bírálatokra adható szóbeli válasz műfajának ismerete
  • Időmenedzsment
  • Dialóguskészség
  • Visszacsatolástechnika
  • Agressziókezelés és váratlan helyzetek megoldása
  • A kritika fogadása
  • A taps fogadása
  • Kérdésfeltevés, hozzászólás és kérdések fogadása

A kurzus 10. alkalmát az OTDK szóbeli fordulója után kiértékelésként tartjuk meg.

*

Ezt a speciális kurzust a 2014/15-ös tanév tavaszi szemeszterében Nagy Fruzsina vezetésével az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékéről delegált 5 egyetemi hallgató végezte el A multimediális előadás retorikája címmel. Az írásbeli és szóbeli teljesítményük alapján közülük hárman értek el 2. helyezést a XXXII. OTDK Humántudományi Szekciójában, amihez ez úton is gratulálunk! A dobogósok egyike ezt írta a kurzusról:

“Szerepelni az OTDK-n nem kizárólag egy dolgozat megírását jelenti, hanem retorikai teljesítményt is igényel. Az írásbeli munka téziseinek átadása és bemutatása nem pusztán a retorika elméleti hátterének ismeretét, hanem az előadói tevékenység gyakorlati alkalmazását is megköveteli. A retorikakurzus számomra mindkét területen segített bővíteni és elmélyíteni egy előadás megtartásához szükséges tudást, így hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan reflektáljak előadásmódomra, a közönség reakcióira, valamint a közölt gondolatok befogadhatóságára. A retorikakurzus nekem a tabudöntögetés terepe is volt: megtanulhattam egy jó prezentáció elkészítésének alapjait, belátva, hogy a kevesebb sokszor több: nem agrammatikus mondatokból álló szónoklattal és hosszú szövegrészletekkel túlterhelt diasorokkal lehet hatni a közönségre. Fruzsi folytonosan rámutatott: az egyik legfontosabb kérdés, hogy a közönség mit visz magával. A kurzusról talán ez az egyik tételmondat, amit én magammal viszek.”

Fritz Gergely (Ma hallgató – SZTE BTK)

2 gondolat “OTDK” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Retorikai tréning az OTDK-ra készülőknek | Szónok születik

  2. Visszajelzés: Három dobogósunk a XXXII. OTDK-n | Szónok születik

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s