A célzott beszédállapot-felmérés során ügyfelünk egy személyes konzultáció keretében komplex visszajelzést kap saját beszédének általános állapotáról. Itt nem annyira a gesztikuláció vagy a térkezelés és nem is a beszéd szövegszerű felépítése áll a központban, mint az átfogó retorikakurzusaink esetében, sokkal inkább a beszéd hangzó részének és megformálásának komplex megközelítése a cél. Éppen ezért ez a felmérés az, ami igény esetén továbbvezetheti ügyfelünket az egyéni vagy csoportos beszédtechnikai kurzusaink felé. Az állapotfelmérést követően, amennyiben szükséges, például ügyfelünk munkaköre miatt, igazolásként hivatalos, logopédiai véleményt is ki tudunk állítani ügyfeleinknek.
Kiknek ajánljuk?
Ez hasznos lehet mindazoknak, akik szeretnék beszédüket jobban, esetleg új, szakmai szempontok alapján megismerni. Azoknak akik nyilvános vagy négyszemközti megszólalásaik során nehezítve érzik magukat, de nem tudják egészen pontosan mi is húzódik ennek hátterében. Illetve azoknak, akik kaptak már valamilyen visszajelzést beszédük formai oldalával kapcsolatban, de szeretnék azt megnyugatóan tisztázni objektívebb, szakmai keretek között is. Hasznos lehet az olyan egyetemi képzésre jelentkezőknek is, akik beszédalkalmassági vizsgához kötött felvételi előtt állnak. Különösen is ajánljuk azoknak, akik pedagógiai, előadóművészi pályán helyezkednek el vagy HR-esként, kommunikációs trénerként, pszichológusként, coachként dolgoznak.
A beszédállapot-felmérés során vizsgált területek
- légzés
- levegőbeosztás képessége
- hangadás
- hangszín
- hangerő
- artikuláció
- beszéd kifejezőereje
- hangsúly
- hanglejtés
- beszédritmus
- beszédtempó
Keretek
A beszédállapot-felmérést beszédtechnika tréner és logopédus munkatársaink közül Damásdi Nóra vagy Buza Eszter végzi. A felmérés helyszíne Budapest belvárosa vagy online, időtartama 45 perc, ami magában foglalja a felmérést követő visszacsatolást is. Azoknak, akik beszédtechnikai kurzusunkra jelentkeznek, ez az állapotfelmérés kötelező.
Hogyan tudok jelentkezni?
A beszédállapot-felmérésre az itt leírt módon tud jelentkezni. Minden további kérdését is itt teheti fel, örömmel állunk rendelkezésére és várjuk jelentkezését.