Intézmények & cégek

A Retorikaiskolát tudatosan választottuk, felkészült oktatói, valamint kurzusai részletes és sokszínű tudásanyaga okán. A képzést, melynek fókuszában az ügyfélkapcsolati, illetve a belső kommunikáció állt, gondos közös tervezés előzte meg, az ütemezést pontos betartás jellemezte.
Marciékkal a professzionális és baráti légkörben öröm volt együtt dolgozni, mely során az elmélet és gyakorlat ügyes kombinációja számos technikára tanított meg bennünket.
Köszönjük ezeket, és köszönjük a számos “aha” élményünket!

Králik György – ügyvezető igazgató

*

Hoványi Mártont az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának disputakörébe hívtuk el egy ismeretterjesztő előadásra. A vitaklubba járó diákok sokszor verbális készségeiket fejlesztik tökélyre abban a hitben, hogy egy vitahelyzetben a nonverbális elemek nem lényegesek. Hoványi Márton előadása pont emiatt volt roppant értékes számunkra, mert rávilágított arra, hogy akár egy versenyvita-szituációban is mennyire értékes, ha használjuk ezeket az elemeket. Az előadás roppant humoros, pörgős, előrevivő volt. Várjuk a folytatást.

Tóth László – magyar szakos tanár

*

Iskolánk diákönkormányzata kezdeményezte, hogy fejlődni szeretnének vitakultúrában, erre az érdeklődésre reflektálva szerveztünk előadást a témában. Dr. Hoványi Mártont kértük fel, aki oldott hangulatot teremtve, interaktív esemény keretében igen érdekes foglalkozást vezetett a harminc diákunknak. A résztvevők igen jónak, nívósnak, érdekesnek találták a foglalkozást, és kifejezték, hogy még több ilyen alkalomra is örömmel eljönnének.

*
A 2021 évi Média Díj építészeti prezentációja szokatlan kihívást jelentett, hiszen egy építész számára színpadon, reflektorfényben előadni rendkívül ritka lehetőség.
Hoványi Mártontól az egész napos felkészítés során alapos elméleti áttekintést kaptunk a megfelelő fizikai és mentális állapot kialakításáról, a téma, a képi anyag és a mondanivaló összecsiszolásról, vagy akár a megjelenés, az öltözet jelentőségéről. Mindezeket a próbák során személyre szóló gyakorlati tanácsokkal egészítette ki.
Márton professzionálisan és élvezetesen adta át az ismereteket, amelyeket az egyéni felkészülés során tovább gyakorolva igyekeztem alkalmazni a prezentáció során. A tanultak azonban nem csak a konkrét előadásra vonatkoztathatóak, a tudást a későbbiekben bármilyen hasonló helyzetben jól tudom majd alkalmazni.
Bánáti Béla – Bánáti + Hartvig Építész Iroda (A MÉD 2021 fődíjasa Épület kategóriában.)

*

*

*

A Média Építészeti Díj felkészítő szakaszában kaptunk ajándékba egy képzést Marcival. Őszintén szólva szkeptikusan fogadtam a dolgot, de nem akartam megsérteni senkit azzal, hogy visszautasítom az ajándékot. Kollégáimmal már régen összeraktuk a tökéletes előadást, végigvettünk minden eshetőséget. Bár nem vagyok egy szónok (talán, ha egy tucatszor beszéltem nyilvánosan) és közönség előtt izgulok, de gondoltam ezt egy felessel majd orvosoljuk.

Én lepődtem meg a legjobban milyen hasznos volt a képzés. Megtanultuk például, hogy a feles a legrosszabb ötlet, azt hogy hogyan kell levegőt venni, miért kell ásítani, hogy kell számolni beszéd közben és még rengeteg hasznos dolgot. Természetesen a kollégákkal gondosan összerakott prezentációt is darabokra szedtük és valami teljesen más készült.

Biztos vagyok benne, hogy pontokban volt mérhető Marci segítsége az előadásban. Jelenleg éppen a Retorikaiskola képzések között válogatunk, hogy tovább tudjunk fejlődni.

Sónicz Péter – Konkrét Stúdió (A MÉD 2020 fődíjasa Épület kategóriában.)

*

Az ELTE ÁJK Kriminológia Tanszék által szervezett és lebonyolított Női önvédelem és
személyes biztonság építőelemei című kurzusban való részvételt köszönjük Dr. Hoványi
Márton retorikatrénernek, a Szónok születik Retorikaiskola egyik alapítójának.

Tisztelt Dr. Hoványi Márton! Kedves Marci!

A hang és beszéd az önvédelemben való szerepének a bemutatása, melyek az önvédelem első vonalát képezik, segítette a hallgatókat a biztonságtudatosabb életvitel kialakításában, lehetővé tette számukra, hogy a hang és beszéd tudatosabb asszertív használata érdekében megismerjék a legalapvetőbb gyakorlatokat és alkalmazási szituációkat, valamint a kapcsolódó alapalgoritmust. Az önvédelmi tudás ezen alapelemei fontos részét képezik a hallgatók személyes biztonságának.
Köszönjük a kurzus szakmai támogatását!

dr. Inzelt Éva – egyetemi adjunktus (Kriminológiai Tanszék, ELTE Állam-és Jogtudományi Kar)

*

*

Kedves Márton,

Köszönöm neked a Média Építészeti Díjának gálaestjére való felkészítést, melyet az Építészfórum csapata szervezett számunkra, az előadással készülő építész kollégák részére. Az egy napos tréning nyújtotta lehetőséggel, úgy érzem, élni tudtunk és így az Uránia színpadára felkészültebben és magabiztosabban léphettünk. Nap, mint nap kommunikálunk megbízóinkkal, partnereinkkel, mégis feltárult egy eddig számomra ismeretlen világ, amellyel érdemes és fontos foglalkoznunk a jövőben.

Gutowski Robert ügyvezető

Robert Gutowski Architects

*

A Jezsuita Roma Szakkollégiumban a roma és/vagy hátrányos helyzetű egyetemi hallgatóknak olyan képzéseket is biztosítunk, amelyek elvégzésével magabiztosabban, felkészültebben lépnek ki a munka világába. Elengedhetetlennek tartjuk a kommunikációs készségek fejlesztését, melyre 16 órás kurzus keretén belül kerül sor. A 2019/20-as tanév első félévében a Szónok Születik Retorikaiskolát kértük fel a feladat elvégézése. Dr. Hoványi Márton lelkiismeretesen dolgozott azon, hogy a hallgatók a számukra leghasznosabb információkkal gazdagodjanak és nagy hangsúlyt fektetett a képzés gyakorlati oldalára is. Folyamatosan figyelemmel kísérte az egyéni igényeket is, így a készségfejlesztés igazán személyre szabottá vált. Biztosak vagyunk benne, hogy a kurzus elvégzésével a résztvevők kommunikációs készségei sokat fejlődtek, és az ilyen jellegű szituációkban felidézik majd az itt elsajátított ismereteket.

Hámori Orsolya – intézményvezető, Jezsuita Roma Szakkollégium

JRSZ

*

JRSZA Vajdasági Magyar Cserkészszövetség egyik célja a közösségformálás. A szeptember végi, mártélyi rendezvényünket is részben e miatt szerveztük meg. A képzésen jelen voltak térségünk számos csapatának vezetői, úgy a tettrekész fiatalok, mint az idősebb, több tapasztattal rendelkező vezetők is. Ez a széles korosztályi felhozatal lehetővé tette, hogy a generációk közt korábban kialakult kommunikációs távolságot  áthidaljuk és az abból származó feszültséget is csökkentsük. Ehhez nagyban hozzájárultak a hétvége során a Szónok Születik Retorikaiskola egynapos kommunikációs tréningje is. A Pej András által vezetett foglalkozás fókuszában a konfliktusrendezés kommunikációs oldala állt. A jól előkészített és felépített képzés során lehetőségünk nyílt az egyéni megnyilvánulásra is, de nagyobb hangsúlyt kapott a páros és a csoportos kommunikáció. A különböző gyakorlatok jól szimulálták a hétköznapi életben előforduló helyzeteket, a gyakorlatokat követő reflexiós körökben pedig lehetőségünk volt ezek értelmezésére, tudatosítására, és sokakban elhatározás is született, hogy miben és hogyan fognak változtatnak az eddigi kommunikációjukon. A képzés rövidsége ellenére is rengeteg élményt és tapasztalatot adott, amiért hálásak vagyunk.

Szabó Hunor – a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség mozgalmi vezetője

VMCSSZ

*

Az EVK Szakkollégium alapozó képzésének egyik leghasznosabb eleme a vitakurzus volt, amely 2018 tavaszán valósult meg. Szervezetünk második évfolyama a vitaalkalmak során rengeteget fejlődött a higgadt és megfontolt érvelések, a helyes diskurzus kialakítása terén, ami Márton és András rugalmas és lelkiismeretes hozzáállásának köszönhető. Márton és András részletesen bevezetett minket az oxfordi vita elméleti hátterébe és nagy hangsúlyt fektetettek annak begyakorlására is, amit a folyamatos visszajelzések által tettek egyre színvonalasabbá. Külön kiemelendő, hogy az előadók még arra is ügyeltek, hogy az üzleti életben hasznosítható tudáselemekre is felhívják a figyelmet. Mindezeknek köszönhetően a Retorikaiskola nagyban hozzájárult szakkollégiumunk vitakultúrájának fejlesztéséhez és mindezt élvezhető és gyakorlatias oktatás során érte el. Köszönjük a féléves munkát!
Rubold Bálint – Budapesti Corvinus Egyetem, EVK Szakkollégium
logo-evk-550x310
*

A Pozsonyi Magyar Szakkollégium kurzusán átfogó képet kaptunk a viták és beszédek összefüggéséről, struktúrájáról és a szavak mögött, kimondatlanul rejlő gondolatok erejéről. A Mártontól érkező folyamatos visszacsatolások és előadásmódunk szakszerű elemzése szemléletes kifejezésmódra tanítottak bennünket. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az oxfordi vita szabályai milyen letisztult és szilárd alapokon nyugvó hangvételt tudnak kialakítani a szakkollégistákban. Óriási hozzáadott értéknek tartjuk, hogy a kurzus során nagy hangsúlyt fektettünk egymás megértésére, arra, hogy a „kormány” és az „ellenzék” a másik helyébe tudja magát képzelni. Egyenként és közösségként is hálásak vagyunk Mártonnak, hogy a kurzuson elsajátított ismeretek birtokában vitakészségünket immár a meggyőző stílus, tiszteletteljes megnyilvánulások és a racionális érvelések jellemzik.

 
Kotiers Mihály – Pozsonyi Magyar Szakkollégium

MPSZ_logo_pixel

Az epiteszforum.hu 14. éve rendezi meg a szakma egyik legrangosabb, leglátványosabb eseményét, a Média Építészeti Díját. A rendezvény különlegessége, egyedi formátuma (nyilvános zsűrizés és díjátadó gála) kiválóan alkalmas arra, melyre életre hívói szánták: a kortárs építészet eredményeit a szélesebb közönség felé tárja. A gálaest szórakoztató formában mutatja be az építészeti alkotások mögötti szakmai tudást, a tudatos koncepciót, az építészet különleges világát.

Ebben a kommunikációban sietett segítségünkre 2017-ben a Szónok Születik Retorikaiskola is és készítette fel a nyilvános szereplésre a fináléba jutott építészeket, akiknek 4 perc állt rendelkezésükre, hogy 500 ember előtt, frappánsan és nagyon röviden beszéljenek arról, amiről korábban oly sokat gondolkoztak és beszéltek. Az egynapos képzésen Fruzsi és Marci magas színvonalú szakmai segítségük mellett kedvességükkel, szeretetükkel és nyitottságukkal bátorították az izgalommal teli résztvevőket. Az eredmény: hálás, felkészült és magabiztosabb előadók.

Varga-Ignácz Réka ügyvezető Építészfórum Kiadói Kft.

ef-logo-2012-hu

*

Hoványi Márton és Nagy Fruzsina!

Köszönöm nektek, hogy sokkal jobb előadó lettem az alatt a huszonegynéhány hét alatt, amíg együtt dolgoztunk a retorika coachingon. És nem csak jobb előadó lettem, hanem sokkal nyitottabb és “lazább” ember is.

Gál Kristóf – Klikkmarketing cégvezető és alapító

klikkmarketing_logo

*

A Bibó István Szakkollégium, a Rajk László Szakkollégium és a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium hallgatóinak első közös kurzusa volt a Vitakultúra, melynek keretében a 2016/2017-es tavaszi félévben a rétori művészetet sajátíthatták el a diákok. Nagy örömünkre szolgált, hogy az elméleti alkalmak után a gyakorlati alkalmakon Hoványi Márton is részt vett a Szónok Születik Retorikaiskola oktatójaként, az oxfordi vitastílust tanítva a csoport felének. Hallgatóink részéről nagyon pozitív visszajelzések érkeztek. Úgy vélem, hogy Márton nemcsak a ,,mit?”, hanem főképp a ,,hogyan?” kérdésére is tudott adekvát választ adni a diákoknak, amit nemcsak az oxfordi viták során, hanem egyéb diskurzusok és mindennemű kommunikáció terén hasznosítani tudnak. Diákjaink a hiteles érvelést, a magabiztos kiállást és a tiszteletteljes párbeszéd művészetét sajátították el. A kurzus záró alkalmaként egy ünnepélyes gálán mutatták be tudásukat három oxfordi vita keretében. Köszönjük Hoványi Mártonnak az oktatást és a gálára való felkészítést, reméljük, hogy a jövőben is együttműködhetünk!

Aujeszky Nóra – Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium

*

HÖOK a Szónok Születik Retorikaiskola partnere

2017 márciusában fordultunk a Szónok Születik Retorikaiskolához, hogy a HÖOK elnöksége és elnöki megbízottjai részére tartsanak egy olyan tréninget, ami felkészít bennünket az országos közgyűléseken az elnökségi beszámolók megtartására. Kéréseinkre szabott szolgáltatást, gyakorlatorientált munkát, profi visszajelzéseket, és nem utolsó sorban emlékezetes időtöltést, jó hangulatot és csapatépítést is kaptunk az Iskolától. Már az első alkalom jelentős segítséget nyújtott szerepléseinkhez, de talán ami a legfontosabb, hogy mindenki személyre szabottan látja a fejlődési útját, lehetőségeit, feladatait. Csak egy szóval: köszönjük!

Gulyás Tibor (a HÖOK elnöke)
*
tti_logoA leghasznosabb előadás volt retorika témában, amit valaha hallottam. Azt kértük a Szónok Születik Retorikaiskolától, hogy tartsanak Karunk hallgatóinak egy rövid és velős foglalkozást a prezentációs ismeretekről a 2016-os Softskill Szemináriumunk keretében, mivel azt gondoljuk, hogy a mérnök hallgatóknak szüksége és igénye van ezen ismeretek megszerzésére. Úgy gondolom hallgatóink pont azt kapták, amire szükségük volt. Egy remek alkalmat, ahol mindenki megismerkedhetett az alapokkal és elgondolkodhatott az erősségein és gyengeségein. Bízom benne, hogy ez csak a kezdete volt egy tartalmas együttműködésnek, amelyben lehetőség lesz nagyobb ívű retorika kurzusok meghirdetésére is a hallgatóink számára. Nagyon köszönöm a Szónok Születik segítségét!
Egervári Csanád
(Innovációs ügyvivő – Technológia Transzfer Iroda,
Információs Technológiai és Bionikai Kar, Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
*

*
Magyar Cserkészszövetség