Magánszemélyektől

Balogh Endre Péter az alapozó szintű retorikakurzus gálaestjén“Mindig is lámpalázas voltam. Bár az emberek kívülről ezt nem látták, belül mindig is nagy küzdelem volt kiállni mások elé. Szerettem volna egy olyan magabiztosságot a kurzus által elérni, aminek a segítségével ezekben a szituációkban sokkal komfortosabban érezhetem magam. Több hónap gyakorlással pedig sikerült ezt a magabiztosságot megszereznem. A tanáraink, Ancsa és Andris, képesek voltak egy olyan perspektívát mutatni, amelyből nézve az előadás nem fenyegető kényszer, hanem kihívást jelentő alkalom. A gyakorlatorientált oktatás mellé egy olyan látásmódot is szereztem, amivel a hétköznapi munkámban is órási előnyre tettem szert. Ez a kurzus egy befektetés. Befektetés önmagunkba.”

Balogh Endre Péter (vállalkozó – 2018)

Balogh Péter Vajk átfogó retorikakurzust végzett alapozó szinten“Számtalan alkalommal kerültem már olyan helyzetbe, amely határozott fellépéssel vagy világos előadással megoldható lett volna, de mivel nem tudtam magamat megfelelően és hatásosan kifejezni, sok lehetőséget elszalasztottam. A Retorikaiskola alapozó kurzusával az volt a célom, hogy a jogi pályám során előforduló – elsősorban nyilvános, több ember előtt zajló – beszédhelyzeteket ne nehézségként, hanem lehetőségként éljem meg. A képzés végére ezt a szemléletet és az ehhez szükséges alapkészségeket sikerült elsajátítanom és emellett sokat tanultam a társas kommunikációról és önmagamról is. Kiváltságos élmény volt a kiscsoportos foglalkozásokon részt venni, a közösségi élmény mellett fontos az is, hogy ezáltal mindenkire elég idő jutott, a trénereink (Ancsa, Andris) pedig a gyakorlatban is magas szinten űzik a retorikát, így valóban személyre szabott és pontos instrukciókkal tudtak minket ellátni. Akár egy megfelelő beszéd; a kurzus felépítése is jól felépített, megfelelően tagolt volt; így a hétről-hétre befektetett munkának mindig meglett az eredménye. Mindenkinek sok bátorságot kívánok, hogy tegye meg az első lépést ezen az úton!”

Balogh Péter Vajk (ELTE ÁJK, joghallgató – 2018)

*

Dr. Németh Zoltán alias DrPrezi

“Prezentációs szakemberként már évek óta járom a hazai, hasonló tréningeket, új fogásokat, tudást, ismereteket keresve. Leggyakrabban két napos képzésekkel találkoztam, melyek egyszeri lendülete csak hetekig tartott. Örömmel olvastam a Szónok születik Retorikaiskola honlapján a mesterképzés lehetőségéről. Végre egy képzés, ami hosszútávon működik és figyelembe veszi a már meglévő tudásomat is! Örülök a sok együtt töltött vibráló órának és a megszerzett ismereteknek.”

dr. Németh Zoltán, alias DrPrezi (prezentációs tréner, TEDx felkészítő és előadó, prezi.com szakértő, felsővezetői coach – 2018)

*

Palánkai Tibor Ybl-díjas építész“Tervező, alkotó építészként tervezési tevékenységem folyamatában a retorikai tudásnak döntő fontossága van. A kezdet kezdetén a megbízó hozzám intézett szavait: amit mond, ahogyan mondja, amilyen gesztusokkal él közben, nekem professzionálisan, hozzáértő módon, érdemben kell tudnom értékelni, hogy tudatosodjék bennem, valóságosan milyen házat, épületet szeretne. A tervezés során pedig – mivel a mögbízók nem tudnak tervet olvasni –, több lépésben fölépítve és möggyőzően, hitelesen kell a tervet ismertetnem és az esetleges kérdésekre válaszolnom. Előfordul például, hogy egy középület tervezése során az önkormányzati képviselőtestületnek demonstrációs előadást tartok. Mindezek miatt jelentkeztem a Szónok Születik Retorikaiskola alapozó kurzusa után a haladó szintű képzésre is. Elvégezve a tanfolyamot magabiztosabban és eredményesebben folytatom az építési tervezést kiegészítő retorikai tevékenységem, ezért jó szívvel ajánlom a Retorikaiskola elvégzését mindazoknak, akik hasonló tevékenységet folytatnak, s akik számára elkerülhetetlenül fontos a nyilvános beszédhelyzetekben a meggyőző képesség.”

Palánkai Tibor (Ybl-díjas építész, a Palánkai Építész Stúdió Kft. ügyvezetője – 2018)

*

Belán Miklós cégvezető“Minden vezető életében a legnagyobb kihívás, hogy miként tudja motiválni munkatársait. A motiváció alapvető eszköze a megfelelő kiállás, az ideális hanghordozás és a gondosan, tudatosan felépített tartalom. A Retorikaiskola több hónapos, egyéni képzésén ebben kaptam segítséget és ezért vagyok hálás mint cégvezető! Az önismereti kihívások mellett napról napra arra törekszem, hogy a karizmám fejlődésével együtt épüljön a jellemem is. Ebben kaptam segítséget és ezért vagyok hálás Marcinak mint magánember!”

Belán Miklós (Cégvezető – 2018)

*

Jakus Szilárd előad a Szónok Születik Gálaesten“Mindenki ismeri Steve Jobsot, aki a világ egyik legnagyobb, legmotiválóbb cégvezetője és előadója volt. Azt viszont kevesen tudják, hogy pályája kezdetén menekült a riporterek kérdései elől, esetlen válaszokat adva kerülte a nyilvánosságot. Hogyan fejlődhetett ekkorát? Egyszerű a recept: tanult, gyakorolt, tanult, gyakorolt… Amit egy profi előadásból érzékelünk az a jéghegy csúcsa és ez, mint tudjuk, az az alig 10%, ami látható a vízfelszín felett. A retorikakurzus trénerei megmutatják Neked azt a 90%-ot, ami  ott van még a felszín alatt. Meg fogsz lepődni mennyi apró mozaikból áll össze az egész! Mentoraink őszinte elhivatottsága és a szakma iránti önzetlen lelkesedése példaértékű, Ancsa, Andris és Marci igazi tanítók. Hálás köszönet érte! Azt gondolom, cégvezetőként kötelességem tisztán, érthetően, hitelesen kommunikálnom. Ebben léptem a legnagyobbat az alapozó szintű, átfogó retorikakurzusom során. Ha fontolgatod a jelentkezésed, NE gondolkozz! A fejlődést a komfortzónádon kívül találod!”

Jakus Szilárd (ügyvezető, Frugary Vitamin Logistics – 2018)

*

Ilyash György előad a Szónok Születik Retorikaiskola Gálaesjtén

“Meglátásom szerint a nyilvános beszéd a készségek és képességek együttesét jelenti, amelyek a tanulás és gyakorlás révén fokozatosan fejleszthetőek. Mindannyian fejlődhetünk ezen a területen. Azonban a fejlődési szemlélet mellett szükségünk van rendszeres gyakorlásra és a környezetünk építő visszajelzéseire is. Számomra a legfontosabb az volt, hogy az alapozó retorikakurzushoz kapcsolódó gyakorlás során folyamatos visszajelzést kaptam a csoporton belül. Továbbá az is nagyon fontos eredmény számomra, hogy a saját kommunikációm (megtervezése és kivitelezése a prezentációktól a kulcsüzenetekig) letisztulttá és ez által befogadhatóbbá vált.”

Ilyash György (Oroszország kutató – 2018)

*

Dr. Forgo Zoltán

“Alapvetés, hogy egy ügyvéd tudjon jól beszélni. Bár már 22 éve vagyok az ügyvédi pályán,  mégis úgy gondoltam, hogy ezt a képességet soha nem árt csiszolni, fejleszteni. Hosszas keresés után találtam rá a Szónok Születik Retorikaiskolára, és a trénerek szakmai életrajza rögtön bizalmat ébresztett bennem. Ez a bizalom tovább erősödött a felvételi interjún, amikor egy kétperces beszédet kellett tartanom, és a trénerek hozzáértését, támogató emberi kvalitásait látva már akkor tudtam, hogy jó helyen járok. A kiscsoportos foglalkozások  barátságos légköre és a trénerek (Ancsa, Andris, Marci) folyamatos jelenléte megfelelő hátteret adott az elméleti és gyakorlati tudnivalók elsajátításához, kipróbálásához. Mindenkinek, aki a nyilvános beszéd területén fejlődni szeretne, melegen ajánlom a Retorikaiskola képzését.”

Dr. Forgó Zoltán (ügyvéd , Forgó, Damjanovic és Társai Ügyvédi Iroda – 2018)

*

Botka-Kovács Judit

“Munkám miatt elérkezett az idő arra, hogy felelevenítsem, majd fejlesszem nyilvános szereplési készségemet, mely az évek során igencsak megkopott. Hosszas gondolkodás után a legjobb döntést hoztam meg, hiszen a Szónok Születik Retorikaiskola egyéni kurzusát választottam.  Az elején nem számítottam ilyen mértékű fejlődésre, de egyéni tréneremnek, Marcinak köszönhetően már sokkal magabiztosabban állok ki hallgatóságom elé. A közel két hónapig tartó, személyre szabott gyakorlatok megunhatatlan változatossága nyomán ma már tudom, hogy mire figyeljek beszédem során, hogyan reagáljak az egyes kommunikációs szituációkban, hogyan készüljek fel az előadásokra. A Szónok Születik Retorikaiskola egyéni kurzusát ajánlom mindazoknak, akik gyakorlati tudást nyújtó, egyéni igényekre alakított képzést keresnek, itt biztosan megtalálják a legtesthezállóbb tréninget!”

Botka-Kovács Judit (főosztályvezető – 2017) 

*

Takács Gyula a MÉD 2017 Terv kategóriájának győztes előadója. A fotót Turós Balázs készítette.“Sohasem szerettem nagy nyilvánosság előtt beszélni a tervemről. Nagyon örültem amikor kaptam egy telefonhívást, hogy a diplomatervem bejutott a Média Építészeti Díja finalistái közé, azonban fogalmam sem volt arról, hogy fogok kiállni 500 ember elé és 4 percben összefoglalni azt, amin fél éven keresztül éjjel-nappal dolgoztam. A Szónok Születik Retorikaiskola által tartott egynapos képzésen külföldi munkám miatt nem tudtam személyesen részt venni, de volt lehetőségem elküldeni a videóra felvett prezentációmat és a vetítendő diákat. Rövid időn belül nagyon részletes, mindenre kitérő értékelést és tanácsot kaptam a hanglejtéstől a nonverbális jelek használatáig. Magas színvonalú szakmai segítséget kaptam, ami hozzájárult ahhoz, hogy a Média Építészeti Díján 2017-ben elnyertem a Legjobb Terv és Közönségdíj elismeréseket.”

Takács Gyula – építész, a MÉD 2017 Terv kategóriájának győztese

*

Média Építészeti Díj 2017, épület kategória - Őrfi József“A Média Építészeti Díja talán az egyetlen jelentősebb hazai szakmai elismerés, amit nem kiosztanak, hanem meg kell szerezni. Nem elég hozzá egy jó épület, a kedvező hangulat vagy a szakmai elismerés. A hazai, meghatározó médiumok vezető újságíróiból, műsorvezetőiből, szerkesztőiből álló zsűri nem szakmai alapon ítéli oda a díjat. Négy perced van rá, hogy meggyőzd őket: a te projekted a legjobb. Amiért évekig dolgoztál, elmehet ezen a négy percen, ha rossz a fellépésed, a tartásod, döcögnek a mondatok és nem hallani, amit mondasz. A Szónok Születik Retorikaiskola egynapos, rendhagyó, gyorstalpaló képzése, az oktatók mindenre kiterjedő figyelme megnyugtató kapaszkodót adott a kezembe a fellépés előtt. Így legalább az alapvető hibákat sikerült elkerülnöm, az előadáshoz egyszerű megoldásokat választva. A képzés rövid volta ellenére nem merült ki a technikai kérdésekben. A nekem szegezett kérdések hamar rámutattak arra is, amivel előtte nem néztem szembe: mi belül az alapproblémám a fellépéssel kapcsolatban. A helyesen feltett kérdésekre még a helyszínen megszületett bennem a helyes válasz, az előadást utána erre építettem fel. Az eredmény? Média Építészeti Díja 2017!”

Őrfi József – építész, a MÉD 2017 Épület kategóriájának győztese

*

Dr. Sergyán Szabolcs“Tanár vagyok, 19 éve minden nap kiállok a hallgatóság elé, legyen az 5 fős labor óra vagy 350 fős évfolyam előadás. Retorikát soha nem tanultam korábban, minden tudás csak rám ragadt az évek során. A Szónok születik képzésre azért jelentkeztem, mert szerettem volna rendszerezni eddigi tapasztalataimat és esetleg új fogásokat tanulni. Ez utóbbiban nem nagyon hittem, hogy lehetséges, mert a trénereknél is több éve űzöm az ipart.

A képzés során meglepő volt azzal szembesülni, hogy tudok olyan szónoki helyzetekbe kerülni, amikkel korábban még nem találkoztam. Minden alkalomról úgy mentem haza, hogy tanultam valami újat, legyen az akár beszédtechnika akár önismeret. A legnagyobb értéke a kurzusnak a folyamatos visszajelzés: a trénerektől és a többi résztvevőtől. Szenzációs élmény azzal szembesülni, hogy a mondandóm mit vált ki az aktuális hallgatóságban, ezt ugyanis az egyetemi hallgatók ritkán jelzik vissza A képzés eredménye is, hogy elnyertem a Kar kiváló oktatója díjat.”

Dr. Sergyán Szabolcs (egyetemi docens és intézetigazgató, Óbudai Egyetem – 2017) 

*

Bodó Anikó igazságügyi szakértő

Igazságügyi szakértői munkám része az is, hogy esetenként bírósági tárgyaláson kell részt vennem, melyhez a szakmai tudáson túl a beszédkészség fejlesztését is fontosnak tartom, ezért jelentkeztem a retorika kurzusra. A két kiváló tréner, Ancsa és Marci tudásának és tapasztalatának köszönhetően a csoport minden egyes tagjánál személyre szabottan felszínre kerültek azok a tényezők, melyek a nyilvános beszéd alapjainak elsajátításához fejlesztésre szorultak. Számomra az volt a legnagyobb kihívás, hogy a lámpaláztól láthatatlanul felhúzott “függönyömet” félretolva, elsőként meglássam a hallgatóságomat, majd ez által valódi kapcsolatot teremtve, hatni tudjak rájuk. A kurzus végére ezt is sikerült elérnem. Értékes és tanulságos öt hónap volt, amit nagyon köszönök a tréning vezetőinek.”

Bodó Anikó (igazságügyi szakértő – 2017)

*

Dr. Kovács Flóra jogász“Úgy vélem, hogy minden olyan szakmában, ahol kiemelt szerep jut a beszédnek, elengedhetetlen kellő időt és energiát fordítani a kommunikáció fejlesztésére. Igaz, hogy rengeteg lehetőségünk van e témakörben könyveket olvasni, vagy előadásokat hallgatni, de a Szónok születik kurzus olyan pluszt kínált, amelyet nem kaphattam volna meg a retorikával foglalkozó könyvek elolvasásával, vagy a szép beszédről szóló előadások meghallgatásával: gyakorlatok általi egyéni fejlődést és folyamatos visszacsatolást. A kurzus egyik legnagyobb erőssége – amellett, hogy rendkívül átgondolt és egymásra építkező tematikával bír -, hogy nem általános igazságokra helyezi a hangsúlyt. A trénerek időt szánnak az egyes kurzustagok megismerésére, személyiségük, erősségeik feltárására, de a meggyőző kommunikációjukat gátló problémáik leküzdésére is. A trénerek minden egyes feladattal arra készítik fel a kurzus résztvevőit, hogy miként válhatnak hiteles előadókká, akik emberek elé kiállva sem próbálnak mások lenni, mint amilyenek magánemberként. A kurzusnak nem csak azt köszönhetem, hogy öt hónap alatt különböző kommunikációs technikákkal ismerkedhettem meg, hanem azt is, hogy a trénereink, Ancsa és Marci tanítása által rájöttem arra, hogy a kommunikációs sikerek a személyiségfejlesztéstől elválaszthatatlanok.”

Dr. Kovács Flóra (jogász – 2017)

*

Farkas Gabriella előadást tart a Szónok születik gálaesten

“Egy barátom révén ismertem meg a Szónok Születik Retorikaiskolát és hosszas gondolkodás után, a komfort zónámból kilépve döntöttem el, hogy részt veszek az alapozó kurzuson 2016 szeptemberében.

A Retorikaiskolában eltöltött öt hónap alatt rengeteget tanultam nemcsak a nyilvános beszédről, de legfőképpen saját magamról. Marciék egy remek oktató triót alkotnak, akik igazán felkészültek és remekül rá tudnak érezni arra, hogy az egyes embereknek mikor és mivel tudnak a legtöbbet segíteni a személyes fejlődésben. Ajánlom mindenkinek a kurzust, aki javítani szeretne az előadókészségén és emellett szívesen fektetne időt/energiát az önismereti fejlődésébe is.”

Farkas Gabriella (Marketing Manager – 2017)

Benyhe_Agota

“A Szónok születik retorika kurzus sikeres elvégzése után kerestem fel ismét Fruzsit és Marcit, hogy segítsenek felkészülni életem első állásinterjújára. Egy egy alkalmas gyorstalpalóra volt időnk az interjú előtt. Mivel sosem voltam még állásinterjún, ezért a szituációs gyakorlatok sokat segítettek abban, hogy később, az éles helyzetben már ne izguljak. Rögtönzött kérdéseik között szerepeltek olyanok is, amelyek felhívták a figyelmemet, hogy bőven van még mit átnéznem a szakmai múltammal kapcsolatban. Abban is segítettek, hogy sikerült elhinnem, hogy a váratlan kérdésekre is tudok válaszolni, pár másodpercnyi átgondolás után, akár idegennyelven is. A felkészítés sikeres volt: felvettek életem  első munkahelyére! Nagyon örülök, hogy korábban úgy döntöttem, elvégzem a Szónok születik kurzust, mert általa sokat fejlődtem, megváltozott a hozzáállásom a nyilvános beszédhez, magabiztosabb és felszabadultabb lettem rengeteg helyzetben.”
Benyhe Ágota (Ericsson – Junior Software Developer – 2016)
*
Szonok2016majus-225
“A retorika kurzusra határozott célokkal jöttem, szerettem volna előadói készségemet és hitelességemet fejleszteni, viszont a kurzus végére érve úgy gondolom, hogy e mellett sokkal többet kaptam. A Szónok születik kurzus egy nagyon jól struktúrált, intenzív képzés. Mindkét trainer nagy hangsúlyt fektetett az önismeretre illetve a hallgatósággal való kapcsolódási pontok kialakítására és elsősorban ez adta számomra az 5 hónapos képzés különlegességét. Nagyon jó tapasztalat volt az is, hogy egy kis közösség alakult  a 2015 őszi képzésen részt vevők csoportjából, ehhez hozzájárult Fruzsi és Marci minket támogató, fejlődésünket kísérő magatartása. A retorika képzés pozitívuma még, hogy az előadói készségek és technikák elsajátításán túl tanultunk érvelés-, és tárgyalástechnikát, hangképzést, légzéstechnikát illetve trükköket egy profi prezentáció elkészítéséhez. A vállalaton belül az amerikai Toastmaster klubnak is tagja vagyok és saját tapasztalatom szerint a Szónok születik retorika kurzus jelzői nem jellemzik a Toastmaster klubot. Nagyon tudom ajánlani ezt a kurzust mindazoknak, akik nyitottak az önismeretre és olyan technikák, szemléletmód elsajátítására, amely által könnyebben tudnak kapcsolódni embertársaikhoz előadóként. Úgy gondolom, hogy mindazt, amit a retorika kurzuson tanultam nem csak a munkahelyem számos területén tudom hasznosítani, hanem a jövőm formálásához és szemléletmódom, önismereti utam alakulásához is nagyban hozzájárult.”
Tóth Zsófia (Ecolab – Soft Skill Trainer – 2016)
*
Pető Bence
“Üzenet a jövőből:
>>Rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy a Szónok születik tréninget 2015 tavaszán még azelőtt végeztem el, hogy a két kurzusvezető igazán keresetté vált. Ma már szinte hihetetlen… de volt olyan időszak, amikor nem volt négy-ötszörös túljelentkezés a programokra. Ha belegondolok, ez a változás egyáltalán nem meglepő, hiszen már akkor is legalább 10x akkora értéket kaptunk a tanfolyamon, mint azt előzetesen vártuk.<<“
dr. Pető Bence (vállalkozó, üzleti mentor -2015)
*
DSC_4442
“Szeretek beszélni. Egy idő után azonban feltűnt, hogy ez nem elég. Izgultam, zavarban voltam előadások előtt, holott diákszínészként ez nem okozott gondot. Úgy éreztem a saját gondolataim, mondanivalóm nem teljesen megy át a közönségnek. Hogyan küzdjem le a szorongásom? – tettem fel magamnak a kérdést. A retorika kurzus erre is választ adott, fokozatos önismereti lépésekkel. A gyakorlati hozadékokról – lassabb, érthetőbb beszéd, átgondoltabb érvelési és vitakultúra, prezentációs ismeretek etc. – még nem is beszéltem. Mindenkinek szívből ajánlom, aki nem fél önmaga alaposabb megismerésétől és ezáltal magától a fejlődéstől.”
Evetovics Zorka (történész – 2015)
*
“Az a professzionális és magánéletben is időről időről felbukkanó helyzet, amelyben szerepelni, előadni, prezentálni, vagy egyszerűen csak bármiről hosszabban beszélnem kell, mostantól két részre válik: Kurzus Előtt és Kurzus Után. Bár eddig se tartottam ezektől a helyzetektől, a Szónok Születik Retorikaiskolának köszönhetően a jövőben jóval hatékonyabban fogok tudni felkészülni rájuk, hogy átadjam másoknak azt, amit szeretnék. Önmagában az itt elsajátított ismeretek és technikák is sokat segítenek ebben, de kiemelném még azt a módszert, ahogy a csoportban egyre szakszerűbb visszacsatolásainkkal mi magunk is fejleszthettük egymást.”
Ronkay János Péter (Application Support Expert – Vodafone Hungary – 2015)

*

Réder Kristóf„Van, aki megállás nélkül beszél, jó kiállású előadó, mindig van egy jó poénja. Van, aki zavarba jön, ha beszélni kell és harapófogóval lehet csak kihúzni belőle a szavakat mások előtt. A Szónok Születik Retorikaiskolát mindenkinek ajánlom. Segít azoknak, akik magabiztosak, hogy néha a hallagatás mint technika is része a beszédnek. Segít azoknak is, akik kevésbé magabiztosak, hogy megtanuljanak nyugodtan beszélni a nyilvánosság előtt. A gyakorlatias kurzusok során tapasztalt szakemberektől tanulhatja meg mindenki a szavak természetét. Megismerhetjük a szó cselekvő erejét és általa egy kicsit jobban megismerhetjük magunkat is!”

Réder Kristóf (a Lánchíd Rádió szerkesztő-riportere – 2014)

*

DSC05546

“Középiskolai tanárként és országos szinten önkéntes munkát végző vezetőként is szakmai munkám része a nyilvános beszéd. Ezen a téren a fejlődésben soha nem szabad leállni, ezért vágtam bele ebbe a kurzusba, mint egy újabb továbbképzésbe. Úgy esett, hogy amelyik nap a kurzus elkezdődött, aznapra vált egyértelművé, hogy célszerű állást váltanom. A kurzust záró gálaest napján kaptam a hírt, hogy felvettek egy sokkal erősebb középiskolába, a Szent István Gimnáziumba. Az átmenet, útkeresés izgalmát itt éltem végig és kaptam nagyon sok segítséget, támogatást a kurzus vezetőitől és résztvevőitől. De szakmailag is sokat kaptam. Tizenöt év tanítás után is tudtak újat mondani. Sok mindennel itt szembesültem: a legjobb szándékom ellenére nem csináltam eddig jól. De kaptam bőséges útravalót a továbblépéshez is és hozzá erőt, magabiztosságot. Ezek után jó szívvel ajánlhatom a képzést annak, aki fejlődni akar a nyilvános beszédben, de annak is, aki “csak” alaposabban meg akarja ismerni önmagát, segítő – támogató önismereti csoportba vágyik. Bármiért is kezd bele, biztosan sokat fog gazdagodni a kapott élmények által.”

Magyar László (biológia – kémia – etika szakos tanár – 2014)

*

dr. Herczeg Zsuzsanna

“A kurzus előtt még a saját ismerőseim előtt is izgultam, ha ki kellett állnom beszélni. A végére már ötven ember előtt is csak egészséges drukk volt bennem. Megtanultam a szemkontaktust megtartva a közönséghez beszélni, a gesztikulációmat kezelni, és nem utolsó sorban azt, hogy a legfontosabb mindig a szónok és annak fellépése, még akkor is, ha egy prezentációt hív segítségül az előadásához. Köszönet érte!”
dr. Herczeg Zsuzsanna (gyógyszerész – 2013)
*
Záhonyi Lajos
„Az alapoktól kiindulva a közönség előtti szereplésig minden benne volt ebben a tanfolyamban.  A megfelelő légzés, tárgyalási szituációk, prezentációs technikák, problémakezelés mind-mind olyan aspektusai ennek a kurzusnak, amelyek nagyban hozzájárulnak a fejlődéshez és a tudásbővüléshez. Már másként adok elő és másként ülök be egy-egy üzleti megbeszélésre vagy akár egy fontosabb magánéleti beszélgetésre. Jómagam mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a vidám és  szakmailag nagyon jól megalapozott,  gyakorlatorientált kurzust.”
 Záhonyi Lajos (AB Consulting bid manager – 2013)
*
Divényi János
Absztrakt
Motiváció: 20+ oktatásban eltöltött év alatt 1000+ végigült dögunalmas előadás
Kutatási kérdés: tényleg nem lehet máshogy?
Módszertan: retorika kurzus by Fruzsina & Márton
Konklúzió: már hogyne lehetne!
Ne félj rááldozni a szükséges időt és energiát – abszolút megéri.”
Divényi János (CEU közgazdaságtudományi PhD hallgató – 2013)
*
“Nagyon mély benyomást tett rám ez a kommunikációs tréning. Megmutatta, hogy lehet akár rövid idő alatt is sokat fejlődni a kommunikáció terén. Segített megmutatni, hogy miben kell még fejlődnöm, és hogy milyen apróságokra kell figyelni egy beszéd előadása közben. Javította az önbizalmamat és most már bátrabban állok ki akár nagyobb közönség elé is beszélni. Mindenkinek csak ajánlani tudom!” 
Erdész Péter (ELTE TTK matematika szakos hallgató – 2013)
*
Jover_Akos_retorika
“Egyesek százakat lázba tudnak hozni a beszédükkel, de akadnak olyanok is, akik attól égnek lázban, ha egy megbeszélésen ki kell állniuk a saját igazuk mellett. Mások ontják magukból a jó dumákat,  sokaknak pedig egy rövid sztori elmesélése is kihívást jelenthet. 
Gyerekkorom óta dadogok, így sokszor kerültem az utóbbiak közé. Szüleimnek és több logopédusnak hála a mindennapi beszéd már nem okoz gondot iskolás korom óta, de azért mindig kerültem azokat a helyzeteket, ahol nyilvánosan, jelentőségteljesen kell megszólalni.  
Viszont a Szónok születik retorika kurzus során új szónoki fogásokat sajátítottam el és bebizonyítottam magamnak, hogy képes vagyok kiállni az emberek elé! Ez önbizalmat ad a nyilvános beszédhelyzetekben. Sokkal nyugodtabban tudok fellépni a pulpitus mögé és magabiztosabban tudok megszólalni egy megbeszélésen, tárgyaláson is. Most már akár egy szakmai konferencián is vállalnám, hogy kiállok a hallgatóság elé képviselni a cégemet.”
Jóvér Ákos (Mechatronikai mérnök – projekt koordinátor – 2013)
*
“Magamat nem tartottam kommunikatív embernek. Amikor először hallottam, hogy a következő MCSSZ-es képzési alkalom a retorikáról fog szólni és írnunk kell egy beszédet, enyhén szólva berezeltem. Ez a félelem egészen a képzés kezdetéig és még egy kicsit azután is tartott. Azonban a képzés felépítésének köszönhetően az ember hamar feloldódik és szinte leveti gátlásait. Gyakorlatias megközelítésnek köszönhetően úgy vezet rá a dolgokra, hogy szinte azonnal rögzülnek az új ismeretek. Hatalmas élmény volt számomra ez a tréning!
Vastag Viktor (NYME EK természetvédelmi mérnök szakos hallgató – 2013)
*
Csepregi Márton
“Számomra a legnagyobb érték a sok gyakorlat, ami rendkívül pörgőssé és izgalmassá teszi a képzést. Kifejezetten tetszik az alkalmak átgondolt és jól működő struktúrája. Két képzési nap között mindig van olyan helyzet, amikor észreveszem magamon, hogy valamit már azért csinálok máshogy, mert az előző képzésen volt róla szó. Az pedig nagyon bosszant, ha valami miatt ki kell hagynom egy alkalmat, mert tudom, hogy valamiben biztos fejődtem volna. Aki fejlődni szeretne, annak ez egy kiváló lehetőség, ráadásul baráti hangulatban, sok humorral fűszerezve.”
Csepregi Márton (MCSSZ Irodavezető – 2013)
*
Beszélned kell?
“A retorika mindig jól jöhet.
Az élet sok területén kerülhetsz olyan szituációba, hogy emberek előtt kell beszélned, felolvasnod vagy épp egy imát elmondanod. Cserkészként mindez hatványozottan igaz.
Hányszor kívántad már azt, hogy egy előadó vagy egy vezető csak hagyja abba amit mond és mehessél? Ha te jó előadó, vagyis rétor vagy, ez nem fordulhat elő. Ha van egy jó gondolatod, amit meg szeretnél osztani az emberekkel, akkor annak megsokszorozhatja az értékét, ha azt jól is adod elő.
A retorika mindig jól jöhet.” 
Wirnhardt Ádám (cserkész csapatparancsnok – 2013)
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s