Képek

2018. június 28-án mesterképzésünk utolsó állomásaként az önálló előadói estet is teljesítette DrPrezi alias dr. Németh Zoltán prezentációs tréner és TEDx coach. A mester gála képeit a mesteravatás pillanatát megörökítő képre klikkelve érheti el. A képek György Zsolt munkái.Mester gálaest_30.jpg

2018 júniusában ünnepeltük Retorikaiskolánk fennállásának ötödik évfordulóját, egybekötve a tavasszal indult haladó csoportunk második gálaestjével.  A pecha kucha prezentációk és a rögtönzések  alkották az est első felét, a koccintással egybekötött tortavágás pedig a másodikat. A képek György Zsolt munkái, az alábbira kattintva érhetőek el.Ötéves ünneplés és haladó gálaest

2018 májusában forgattuk a legújabb, tizenkét részből álló videós tananyagunkat, aminek a témája a különböző szintű előadók felkészülési stratégiái. Az első napról készült képeket György Zsolt fotózta. A képre kattintva érhető el a teljes album.

Forog Retorikaiskolánk videós tananyagának felvétele

2018 tavaszán indult alapozó csoportunk gálaestje július 11-én zajlott. Minden előadó egy saját maga által választott témában tartott nyolcperces előadást. Az este képeit Hegedüs Márton készítette, az alábbi képre kattintva tekinthető meg az összes.

A 2018 tavaszán végzett alapozó csoportunk

2018 tavaszán indult haladó csoportunk első gálaestjén, május 22-én az Oxford stílusú formális vitáké volt a főszerep. A viták témái közül az első Magyarország EU-ban maradásáról szólt, a másodikat pedig a közönség sorsolta ki, ez a tárgyi tudás létjogosultságát járta körül az oktatásban. György Zsolt fényképeit az alábbi képre kattintva érheti el.

Oxfordi vita

2017 őszén indult haladó csoportunk második gálaestje 2018. március 12-én volt. Az Oxford-stílusban zajlott első vitaestet követően most mindegyik szónok két előadást tartott: egy rögtönzöttet és egy pecha kucha prezentációt. Az estet György Zsolt kapta lencsevégre, munkája az alábbi képre kattintva tekinthető meg.

A 2017 őszén indult haladó csoportunk második gálaestjének képei

2017 őszi alapozó csoportunk gálaestjét 2018. február 27-én tartottuk. Az estről Hegedüs Márton készített fényképeket, amelyek a képre kattintva megtekinthetőek.

2017 őszi alapozó retorikacsoportunk a gálaest végén

*

Első haladó csoportunk vitaestjét 2018. január 15-én tartottuk Oxford-stílusban. Az első formális vita a Facebook emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásáról, a második a kötelező sorkatonaság visszaállításának lehetséges hatásairól szólt. A képeket Hegedüs Márton készítette, megtekintésükhöz kattintson a képre:

Halado csoport Oxford-típusú vitaestje 2018 január

*

2017. szeptember 15-én a Vállalkozóból >> Vállalkozás Workshop résztvevőinek tartottunk Gál Kristóf felkérésére előadást arról, hogy hogyan érdemes retorikai képességeiket fejleszteniük ahhoz, hogy sikeres bemutatkozó vagy oktató videókat tudjanak készíteni vállalkozásukhoz. Előadásunkat kedvenc szóvivőnk, Győrfi Pál konferálta fel. Az előadást követően pedig pódiumbeszélgetés zajlott Gál Kristóffal. A galéria megtekintéséhez kattintson a képre.

Retorika vállalkozóknak

*

A 2017 tavaszán, keddenként futó csoportunk

2017 tavaszán, a keddi  csoportban induló rétoraink gálaestjéről, Csesznok Nikolett fotói, itt tekinthetőek meg.

*

2017 tavaszán, a hétfői csoportunk

A 2017 tavaszán hétfőnként zajló kurzusunk gálaestjének képei, amelyeket Fábry Anna készített, ide kattintva érhetőek el.

*

A 2016 őszi csoportunk gálaestje

2016 őszén induló csoportunk 2017 márciusában tartotta gálaestjét. Az alkalom képei ide kattintva érhetőek el.

*

Csoport2

A 2016 januárjában indult csoportunk 2016. június 1-jén tartotta gálaestjét, amelyen öt új szónok született. Az eseményről készült képek ide kattintva érhetőek el.

*

Szonok2016majus-366

A 2015 decemberében indult csoportunk 2016. május 5-én ünnepelte bemutató gálaestjét. Az esemény képekben ide kattintva tekinthető meg.

*

A 2015 tavaszán futó Szónok születik csoportja 2015. június 22-én tartotta a gálaestjét, amelyről Dér Judit fotói itt tekinthetőek meg.

*

Retorika csoport 14 tavasz

A 2014 tavaszán tartott MCSSZ-es kurzusunk ünnepélyes zárásáról Hegedűs Márton fotói ide kattintva érhetőek el.

Szonok_Szuletik_5k_18

A 2014 tavaszán, az 5K Központ égisze alatt megtartott kurzus záró estjének képei ide kattintva láthatóak. A fotókat Szettele Katinka készítette.

kep062

A 2013/14-es év őszi MCSSZ-es kurzusának záró alkalmáról itt tekinthetőek meg a képek.