Köztársasági elnöksége során öt alkalommal készítettünk értékelést Áder János újévi köszöntő beszédeiről. Legutóbb azzal zártuk elemzésünket, hogy összegzésünkben jeleztük: megújulásra vár a műfaj. Mivel ez nem érkezett el, inkább csak rövid reflexiót szentelünk az idei, 2020-as beszédnek, hogy valamivel hangsúlyosabban kitérhessünk arra, hogyan lehetne a kívánt változást elérni.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A 2020-as köszöntőbeszédről

A teljes felvételt a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán lehet elérni, ennek alapján reflektálunk a pohárköszöntőre. Három fontos problémája volt az idei beszédnek.

1) Vokális szempontból önmagában elég indok lehetett volna egy új felvétel készítésére az a kínosan hosszú, két másodperces, hangosított nyelés (2:34-től), ami az addigra kialakult szájszárazság miatt feltűnően, lépésről lépésre vált követhetővé. Ez az elhanyagolhatónak tűnő részlet azért fontos, mert már laikusok számára is könnyen észrevehető tükre az izgalom, fáradtság és a köztársasági elnök számára kényelmetlen beszédhelyzet hármasának. Bár Áder János a korábbi években is küzdött egy-egy ponton ezzel a jelenséggel, a végső változatok ennél csak igényesebb formában kerültek a nagyközönség elé.

2) Az ünnepi szónok fejtartása majdnem végig, de 1:49-től hosszú időn keresztül egybefüggően enyhén jobbra (tehát rendezői balra) húzott. A választott ing nyaka túl szoros volt, emiatt előnytelenül a jobb oldalon kitüremkedett és felgyűrödött a bőr, miközben zakója a nyak bal oldalán enyhe résben eltávolodott a gallértól olyan hatást keltve, mintha nagy lenne. A vizuális problémákat a karok mozdulatlanul középre kulcsolt pozíciója és a jobb váll balhoz képest magasabb vonala is fokozta. Weisz Fanni egyébként elegáns ruhájának a szabása a vállaknál és a karoknál is dominánsan lezser hatású volt, ami az elnöki öltözék összeszorított hatása mellett éles kontrasztot teremtett, óhatatlanul is felerősítve ezzel a szónoki megjelenés lefojtottságát. Ugyanez a kettősség köti össze a jeltolmács természetesen gazdag gesztusait és harmonikusan változatos mimikáját Áder János gesztusainak a leszorítottságával és az erőfeszítést igénylő artikulációs mimikájával. Weisz Fanni tolmácsolásának az alsó zónáját az idei felvételen kitakarták a pezsgős poharak (pl. 2:53), ami a térben kialakított pozícióját, ti. a tolmácsolt szónok mögött áll egy lépéssel, vizuálisan előnytelenül erősítette fel. Az összhatás tekintetében tehát az elnöki öltözék önmagában, de különösen a jeltolmács öltözékével együtt, valamint a kamerabeállítások megválasztása, a poharak elhelyezése és a két szereplő testbeszéde által, együttesen a beszorítottság, a zsúfoltság és ezek miatt a szűkös kényelmetlenség érzetet sugározták, elsősorban Áder János retorikáját szűrkítve el. Ez a hangulat egy újévi köszöntőbeszéd elvártan nagyvonalú, ünnepélyes vagy oldott hangulatával nem tud harmonizálni.

3) A harmadik probléma verbális természetű. A szövegezés viszonylag világos és egyszerű vonalon haladt a nemzeti örökség, történelem és a hazai tájak irányából a környezetvédelem felé. Jó ötlet volt, hogy arra a vizuális elemre fűzték fel a beszéd felütését, ami a tévében a beszédet megelőzően volt látható, bár ezzel csak azoknak tették befogadhatóvá a beszéd kezdetét, akik élőben követték a műsort, ugyanis utólag ez a bejátszás már nem tekinthető meg. A problémás pont az idézethalmozásban rejlik, a markáns kulcsüzenet hiánya mellett, de ez utóbbi komplexebb okból nem tud megjelenni Áder János retorikájában, ezért ebben a rövid értékelésben csak az előbbivel foglalkozunk. Idézetekkel élni egy ünnepi karakterű beszédben érdemes. De ismerni kell a mértéket és ez most nem valósult meg, sajnos.

A legelső Szabó Zoltán-idézet (00:33) még harmonikusan illeszkedett a gondolatmenetbe, ezért gördülékenyen lehetett az átvezetéseit is befogadni. Egy perc múlva (1:34-től) azonban négy, egymással csak nehezen összeolvasható idézet sorjázott egymás után. Mind a négynek más a hangulata, kontextusa, modalitása, ebből következően mind a négyet, legalább a hangszín és a beszéddallam lehelletnyi különbségével kellett volna Áder Jánosnak előadnia. A 2:06-ig tartó halmozás tehát szűk félperc alatt azt kívánta volna meg a kamerák előtt, hogy egy képzett színészeknek és professzionális előadóknak is nehezen abszolválható színpadi jelenlétet mutasson meg a köztársasági elnökünk. A beszéd megszövegezői, megkockáztathatjuk, nem tudják felmérni ennek a retorikai kihívásnak a mértékét és nincsenek tisztában azzal sem, hogy szabad-e ilyen szintű kihívás elé állítani Áder Jánost, akinek nem csodáljuk, hogy a végére teljesen kifáradt a hangja, kiszáradt a szája és végül már a beszédszüneteket sem tudta jól szervezni a Szabó Magda-idézethez érve.

Bár az ókori retorikaelméletek is hangsúlyozzák a hármasságban szerkesztett beszédalakzatok harmonikus erejét, amitől pedig izgalmas eltérés lehet egy négyes szerkezet használata, ez semmi esetre sem értendő az idézethasználatra. Még egy mesterfokú előadástechnika sem tudná ezt jól kezelni, mert önmagában, a verbalitás szintjén van a probléma. Nem beszélve arról, hogy ha a szövegek kontextusát is ismernék a beszéd szövegezői, óvatosabban alkalmaznák a kiválasztott idézeteket. Legyen elegendő csak arra utalni, hogy Szabó Magda a Hullámok kergetése című prózai (tehát nem költői szóval írt – vesd össze: 2:10) művében a Szajna fejezet végéhez érve éppen az épített, városi és nem a természetes környezet dicséretére fogalmazta meg azt, hogy “A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni.” /Szabó Magda, Hullámok kergetése, Budapest, 1965, p. 85/ Ez csak azért probléma, mert a Petőfi és Radnóti sorok Magyarországról és annak a természeti valósága kapcsán hangzottak el, ez a Szabó Magda idézet pedig Párizsról, esetleg Németországról, de mindenképpen a mesterséges emberi világra utal eredetileg, miközben a négy idézetet Áder János ezzel a konklúzióval fogta csokorba: “Nincs teljes, egészséges emberi élet, a természet egészsége, teljessége nélkül.” (2:15) Ez egy klasszikus beszédírói hiba.

Hogyan lehetne megújítani az újévet köszöntő ünnepi beszédek műfaját?

Ideje van a változásnak. Forrás: Shutterstock

Az első kitörési pont: a témaválasztás. Ezt csak korlátozottan lehet általánosságban meghatározni, de ötletet lehetne meríteni a konkrét évfordulók számneveiből (2020), a küszöbön állásból mint határhelyzetből, ami elvezethet az élet különböző határhelyzeteihez. Az időtapasztalásunk törékenységéből: például, amikor mi ünnepeljük az éjfélt, a Greenwich-ben élő magyar honfitársaink még csak a vacsorához készülődnek, de a Laosz földjére látogató magyarok már a végén járhatnak az ünneplésnek. A Föld forgása és az idő múlása pedig átvezethető a tervek és eredmények számbavételére például. Egy évtized végén kifejezetten kínálkozik a számvetés az előző tíz év legfontosabb eseményeivel a közösség életében, ahogy a következő év(tized)re való előretekintés is kiemelő erővel bír. Ez semmi esetre sem felsorolásszerű, hanem értelmező vissza- és előretekintésként tudna csak működni. Ki lehet indulni abból, hogy azok, akik az adott szilveszteri köszöntő pillanatában születnek, egy képzeletbeli időugrást kezdeményezve, mit láthatnak majd belőlünk 18 vagy 50 év múlva és ezzel a felelősség kérdéseit lehetne felvezetni. Érdemes egyetlen, eszmei, de mégis konkrét magatartásmódra ösztönözni a közösség tagjait és azt minél több oldalról, mintegy mozgósító beszédműfajt imitálva, motiválóvá tenni. Ki lehet indulni a pohárköszöntés aktusából is: felidézve a pezsgőkészítés történetét vagy kóstolásának a művészetét, akár annak magyar vonatkozásaival is, vagy a koccintás protokolláris értelmét. De lehet beszélni az édes és a száraz pezsgő íze közti különbségről is. Ezek mind-mind felütésként vagy zárásként alkalmat adnak a hallgatósággal közös élmények vagy a megfogalmazandó üzenetek szóbahozására vagy lezárására: így például a nehézségek üzenete párosítható a száraz pezsgővel, az édes pedig az örömteliekkel. És a sor, az általános témajavaslatok szintjén is viszonylag sokáig folytatható. Ezek egymással való kombinálása pedig továbbnöveli a témajavaslatok számát.

A második kitörési pont: kapcsolat a hallgatósággal. Nem ismerjük a pontos nézettségi adatokat, ennek ellenére a nem reprezentatív, saját felméréseink alapján, az elmúlt öt évben úgy tűnik, hogy egyre kevesebben követik figyelemmel Áder János újévi köszöntőit. A politikai indíttatású indokoktól eltekintve, kizárólag a retorikai szempontoknál maradva, ennek világos kommunikációs okai is vannak. Röviden szólva: Áder János ezekben a beszédekben elveszítette a kapcsolatát a hallgatóságával.

Pedig ő és kommunikációs csapata is tudja, hogyan lehet már egy beszéd első percében úgy kapcsolódni a beszédét hallgatókhoz, hogy az megnyerő legyen. Erre láthattunk példát a 2019-es ENSZ klímacsúcson megtartott felszólalásában. Hasonló intenzitású entrée nyithatna kaput ebben a műfajban is. A hagyományos megszólítás elhalasztása vagy akár kihagyása mellett, a tévénéző vagy világhálón követő hallgatóság befogadási helyzetére lehetne akár a beszéd kezdetén, akár későbbi pontokon explicit utalást tenni. Meg lehetne szólítani a szónok mellett álló jeltolmácsot, vagy legalább rá lehetne mutatni egy egyszerű, például férfi-női, fiatalabb és idősebb generációk szembeállítását verbalizáló résznél. Kapcsolódni a fent említett témák személyes történetként való összefűzésekor lehetne igazán a nézőkhöz. A köztársasági elnöknek ehhez meg kellene osztania magából, gondolataiból, motivációiból, történeteiből és érzéseiből valamit. Ugyanis jelenleg nem érződik a képernyőkön keresztül az, hogy a képviselt üzenetek mögött ott állna a személye, emiatt több esetben kicserélhetőnek tűnik az előadó személye. Kis túlzással mindenki azt várja, hogy a beszéd végén a koccintás következzék, mert az a legszemélyesebb része a felvételnek. És a legfontosabb talán nem is más, csak ennyi: hiányzik a személyesség és ezzel a figyelmünk tárgya is.

A harmadik kitörési pont: szükség lenne a műfaj technikai felzárkóztatására is. A verbális történetmesélés kihívásához mérten vizuális történetmesélés felé kellene lépnie ezeknek a beszédfelvételeknek. Ezért elképzelhetőnek tartjuk azt is, hogy olyan bejátszások akasztják meg a beszéd állóképét, melyek nemcsak illusztrálják, de értelmezik is az elnöki köszöntő szavait. A bejátszások alatt akár a narráció folytatódhat is a szónok részéről és minimális változtatással, de új kameraállással lehetne visszatérni az állóképhez. Szükséges lenne, hogy Áder János el tudjon szakadni a súgógéptől és egészalakos képet is vállalnia kellene, váltogatva a jelenlegi pozícióval, de azt sem tartjuk ördögtől valónak, hogy elbúcsúzzon a Sándor Palota megszokott helyszínétől a felvétel kedvéért.

Ezek a megfogalmazott javaslatok elsősorban egy hosszútávú, öt évre kidolgozott, de minden évben a változásra nyitott kommunikációs koncepcióban nyerhetnék el a maguk teljességét. Így lehetőség nyílna arra is, hogy egy hosszútávon kidolgozott gondolati ív elevenedjék meg egy teljes elnöki ciklus köszöntő beszédei alatt.

Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.

Beszédekben Újszerű, Ékesszólásban Kifogyhatatlan 2020-at kíván mindenkinek a Szónok Születik Retorikaiskola