Elkészült retorikai e-learningünk

Az utolsó simításokat végezzük a bő egy évvel ez előtt felvett, 10+1 részből álló elektronikus tananyagunkon, amit szeptember 7-én fogunk bemutatni mindazoknak, akik részt vesznek A meggyőzés napján. Ezen a napon a teljes ár töredékéért, bevezető áron kaphatják meg tanayagunkat a nap résztvevői. Mi mindenről szól tananyagunk? Központi témája a nyilvános beszédekre való komplex felkészülés, amit négy előadónk (Damásdi Nóra, Nagy Fruzsina, Dr. Hoványi Márton és Varga Zoltán) többéves szakmai tapasztalata alapján alakítottunk ki.

  1. Bevezető az e-learning sorozatunkba
  2. A lámpaláz jeleiről és kezelési lehetőségükről (kezdőknek és kommunikációs trénereknek)
  3. A test felkészítéséről közvetlenül a nyilvános beszédek előtt (minden szinten)
  4. A test megfelelő edzéséről, hogy a helyes testtartás kialakuljon (kezdőtől a haladó szintig)
  5. A rekeszlégzés elsajátításáról, amire minden hangképzés épül (kezdőknek és alapozó szinten lévőknek)
  6. A beszédhang professzionális bemelegítése a csőfonációs technikával (mester szinten lévőknek és kommunikációs trénereknek)
  7. Felkészülés a beszédre I. A beszéd céljának megtalálása és a hozzávezető négy alapkérdés megválaszolása (kezdőknek és alapozó szinten állóknak)
  8. Felkészülés a beszédre II. A beszéd struktúrájának megtalálása és kialakítása (alapozó szinten állóknak)
  9. Jegyzetek és mappahasználat a beszédek során (kezdőknek és alapozó szinten állóknak)
  10. Nonverbális kommunikáció I. Térkezelés, pulpitushasználat és gesztusok a prezentációk során (alapozó szinten állóknak)
  11. Nonverbális kommunikáció II. A kéz és láb gesztusai a közönséggel szemben állva (haladó szinten állóknak)

Tekintse meg tananyagunk intróját:

Mi a lenyűgöző pecha kucha prezentáció titka?

Bostonban (MA/USA) a Hungarian-American Science Lecture Series 2019. március 15-i állomásaként speed networking címmel pecha-kucha estet rendeztek. Az Egyesül Államok Keleti-partján oktató-kutató tudósok és művészek mindegyike a pecha kucha műfaji kereteit megtartva mutatkozott be tevékenységével együtt. A kommunikációs továbbképzését az Államokban folytató trénereink közül Hoványi Márton az este utolsó előadójaként (59:56-tól) arról beszélt, hogy mire érdemes figyelni a hatásos pecha kucha prezentációra való felkészüléskor és az előadás során. Az alábbi amatőr felvételen az összes előadót és a rájuk visszautaló tréneri előadást is meg lehet tekinteni. Jól láthatóak a típushibák ellenére a kreatív, sőt egészen kiváló megoldások is.

A történetmondás 5 szarvashibája

Rendkívül hatásos retorikai eszköz a történetmesélés. Nem véletlenül jelennek meg sorban azok a könyvek és videók, amelyek a storytelling, tehát a történetmesélés mesterségét kívánják megtanítani minél többeknek. Kiss Ádám humorista YouTube csatornáján vált elérhetővé az a remekmű, ami ezzel szemben azt mutatja be, hogy hogyan nem szabad történetet mesélni, főleg kamerák előtt vagy bármilyen téttel bíró kommunikációs helyzetben.

A videó számtalan csapdát érzékletesen mutat be, ezek közül 5 tipikus szarvashibát választottunk ki, ezeket mutatjuk be az alábbiakban. Janklovics videóban nyújtott kiváló színészi teljesítményét akkor érzékeljük, ha egy idő után arra leszünk figyelmesek, hogy feszültség támad bennünk vagy legszívesebben továbbtekernénk az unalomtól. Garantáljuk, hogy az ötödik percnél járva ez be fog következni.

1) A történet, ami óriáskígyóvá válik. Nincs rosszabb annál, mint amikor az elemi udvariasság vagy egy műsoridő előre megszabott időkereteit valaki nem tudja tiszteletben tartani, hanem a történetmesélése hosszával durván túllépi ezeket. Aki ezt a majdnem 16 perces videót tekerés nélkül végig tudja nézni, ízelítőt kap annak a történetmesélőnek a típusából, aki elfeledkezik minden másról, ha töténetébe fog és úgy gondolja, hogy azt akkor hagyhatja abba, ha az általa kigondolt végkifejlethez eljut. Hiába üzen a hallgatóság, hiába morzsolódik le már mindenki körülötte, sértésnek érezné, vagy legalábbis értetlenül állna az előtt, hogy a csúcspontnak ítélt zárlat előtt harapja el a történetét. Így válhat véget nem érő és maga körül mindenkit elpusztító óriáskígyóvá akár egy nagyon egyszerű történet is.

Mi lehet a megoldás? A helyes arányérzék kialakítása hosszú idő és komoly gyakorlást igényel. Ennek a kicsiszolása ott kezdődik, hogy ha rendszeresen túllépjük az időkeretet, akkor átalakítjuk a felkészülési stratégiánkat, mert valószínűleg már a tervezés fázisában hibát követünk el. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdjük a tudatosítás és önreflexió kialakítását: mikor érzékelem azt, hogy mások szerint már be kellene fejeznem a történetemet? Visszagondolva azon a ponton abba tudtam volna hagyni? Ilyen típusú kérdések mellett, a további négy szempontot is figyelembe kell venni.

2) A bármiből bármi következhet tipikus hibája. Tulajdonképpen mindegy, hogy milyen kérdés vagy beszédszituáció adódik, az untató történetmesélés egyik alapja az a szabad asszociációs lánc, ami céltalanul és összefüggéstelenül képes egymástól teljesen független témákat előadni egy vokalitás szempontjából egységes periódus alatt. Ha a hangját hallgatjuk egy ilyen történetmesélőnek, úgy tűnhet, hogy valahonnan valahová vezet a  mondandója, valójában egymás után, összefüggéstelen egységek közvetkeznek, valódi átkötés nélkül. Jellegzetes önleleplező megnyilvánulásai vannak, a videóban ezt parodizálja a lényeg a lényeg és a szavam ne feledjem kifejezések sora, ami a legjobb pillanatokban még egymás után is szerepel (pl. 5:54-től).

Hogyan kerülhető el ez a szarvashiba? A rövid válasz ez: pontos célmeghatározásra van szükség a hallgatóság és a téma tekintetében is. A valóság azonban az, hogy legtöbbször a gondolkodás struktúrája, a csendhez és a megszégyenüléshez kapcsolódó irreális félelmek vagy olyan távolinak tűnő okok, mint a hajszolt életmód húzódhatnak a jelenség hátterében.

3) A felesleges kitérők hibája. Amikor olyan utakra tér ki a gondolatmenet, ahol érdemi monanivaló nem terem és a kitérőnk a történetünk üzenetértékéhez semmit nem tesz hozzá. Az egyik első ilyet Janklovics Péter duplázva mutatta be, hiszen a szobatisztaság említése önmagában is felesleges részlet volt, de ezen belül, amikor egy belső kitérőt tett (1:27-től) arra utalva, hogy megtalálta a szobatisztaságának a dokumentációját, történetmondása végleg az unalom tengerére evezett.

Mi a gyógymód? A felkészülés során az anyagelrendezés lépéseinek fegyelmezett betartása, ahol kíméletlenül le kell metszeni mindazt a beszédünk tervéből, ami felesleges lehet a hallgatóságunknak. Rögtönzés esetén pedig egyedül az önkritikus lényegretörés segíthet.

4) A halott poénok történetgyilkossága. A jó vicc történet a történetben, ezért, aki azt jól alkalmazza, az nagyban is valószínű, hogy tud jót alkotni, de aki erőltetetten próbálkozik, az az egész történethallgatás hangulatát elronthatja. Ez történik a videó több pontján is, a leggyengébb poénok egyikeként a Petőfi Sándor szerepét alakító interjúalany azzal viccel, hogy attól még, hogy aszódi diák volt a színpadon, nem ő volt a Petőfi Sándort alakító diákszínész (2:37-től). És valóban, ebben éppen annyira nincs semmi vicces, ahogy itt leírva szerepel. Az interjúalany és kérdezője viszont tökéletesen hozzák a kényszeredett nevetés kötelező reakcióját.

Mi lehet a gyógymód? Ha bizonytalanok vagyunk humorérzékünkben, vagy ha van olyan tapasztalatunk, hogy a humorosnak szánt megjegyzéseinket a hétköznepi helyezetekben nem értik meg a környezetünkben lévők, mindenképpen teszteljük le egy próbaközönség előtt, hogy működik-e a poén. Ha más nem nevet-e a kieszelt humorbombán, akkor azt nem szabad elsütni.

5) A biodíszletként kezelt hallgatóság. Minden előadó kap visszacsatolást a hallgatóságától, ha képes értelmezni a nonverbális kommunikációjukat. Számos történetmondó azon bukik el, hogy a mesélés közben nem érzékeli vagy félreérti a hallgatósága által küldött jelzéseket. Azokat folytatásra bíztatónak veszi, ahelyett, hogy a feszültséget vagy a feszélyezettséget érzékelné. Tökéletes példa erre Kiss Ádám nagyon finom mimikája 13:57-től, ami félreérthetetlen jelzése már a türelem megfogyatkozásának, de a történetmesélőnk ezt finoman szólva sem érti.

Hogyan segítsünk ezen? Hosszú távon egyedül az empátia fejlesztése vezethet ki ebből a gödörből. Rövid távon egy olyan gyakorlat ajánlható, hogy a mondatok végén leeresztett beszéddallammals és a gondolati egységek végén tartott beszédszünettel tudatosan éljünk és ekkor próbáljuk a hallgatóságunk arcáról leolvasni a választ erre a kérdésre: akarja, hogy folytassam vagy nem?

*

Összefoglalva az eddigieket, leginkább azt hangsúlyozhatjuk, hogy már a tervezéskor érdemes nagyon komoly szelekciót végrehajtani arra alapozva, hogy kikből fog állni a közönségünk és a történetmondásunknak ehhez mérten mi a célja. A hibák elkerüléséhez pedig ennek a videónak a türelmes végignézése tökéletes bevezetőt adhat. Hálásak lehetünk a Tolj sztorit! sorozat ezen részéért minden alkotónak, akik tökéletes illusztrációját adták annak, hogy hogyan ne meséljünk történetet, görbe tükröt állítva saját retorikai nehézségeink elé is.

Ha szeretné Ön is megtanulni a történetmesélés fortélyait, azt az alapozó szintű, átfogó retorikakurzusainkon tudja megtenni.

Storytelling_5_szarvashibaval

 

Kommunikációs könyvek szemléje V.

Pej András alább olvasható könyvkritikája a kortárs szerzők talán legfontosabb, magyar nyelven is olvasható prezentációs szakkönyvéről szól.

Könyvszemle Garr Reynolds PreZENtáció című könyvéről

A természetesen jó prezentáció titkai

Recenzió Garr Reynolds: PreZENtáció – Egyszerű ötletek prezentációk készítéséhez és előadásához című könyvéről

Úgy sejtem, hogy e sorok olvasói közül a legtöbben részesei voltak már olyan előadásnak, amely során a szónok egy pulpitus mögött, a laptopot vagy a falat bámulva unott hangon felolvasta azt, amit a projektor kivetített. Rosszabb esetben ehhez még a világítást is lekapcsolta, egy teljesen sötét teremben ejtve rabul a hallgatóságát. Még rosszabb esetben időnként megjegyezte, hogy az éppen látható dia nem is annyira fontos… Legközelebb, ha ilyesmit tapasztalnak, bátran javasolják neki Garr Reynolds könyvét (és ezt a  lámpaláz-csillapítónkat).

Nem véletlen a címben látható, nagybetűs kiemelés, hiszen a szerző rengeteget merít a japán kultúrából, szemléletmódból, amikor új oldalról próbálja megközelíteni a prezentálás jelenlegi gyakorlatát. Ő maga is Japánban él, így hitelesen tudja közvetíteni az onnan származó elveket.  Természetesen nem vallási könyvről van szó, de az kétségtelen, hogy egy újfajta keretrendszerbe helyezi a diavetítéseket, és ezzel együtt értéket is közvetít. Olyan gondolatok ezek, mint az egyszerűség, visszafogottság, természetesség. Olyan gondolatok, melyeket végül is bárki fel tud használni ahhoz, hogy jobb előadó lehessen. Nem véletlen, hogy a könyv több eleme is megjelenik az alapozó kurzusaink tananyagában.

A közel háromszáz oldalas könyv már ránézésre, szerkezetében is letisztult, könnyen áttekinthető és olvasmányos. Reynolds az alcímnek megfelelően vezeti végig az olvasót az eszmerendszer felvázolásától az előadásig, sőt, még azon is túl. Már az első részben, melyet ő bevezetésnek nevez, választ kapunk arra, hogy miért lenne fontos másképp tekinteni a prezentációkra. Ezt követi a felkészülésről, a tervezésről és a prezentálásról szóló három fejezet. Az arányok fontosak! Közel 160 oldal szól az előbbi két részről, míg az előadásról szóló gondolatokat 40 oldalban foglalja össze a szerző, nem kérdés tehát, hogy melyikre mennyi idő fordítandó Reynolds elképzelése szerint. Történetekkel, képekkel, példákkal, sőt, komplett diasorokkal gazdagon illusztrált az egész könyv. Akár tartott már valaki prezentációt, akár nem, akár kezdő előadó valaki, akár haladó, biztosan fog hasznos gondolatokat találni benne.

A konkrét tippek, praktikák (például, hogy merre nézzen egy arcot ábrázoló kép egy dián) mellett sok elgondolkodtató, megfontolandó szempontot is kapunk (például a harcművészet tanításairól és ezek alkalmazásáról a kommunikáció terén). Ezeken felül pedig sok neves és tapasztalt előadóról is olvashatunk (érdekesek például Steve Jobs tanácsai, de elég csak ránézni a Guy Kawasaki által írt előszóra, ami önmagában is egy diasor).

Az a legszimpatikusabb Garr Reynolds könyvében, hogy megtartja az ígéretét. Nem állítja, hogy a könyv elolvasása után szuper előadók leszünk, csupán arra bíztat a szerző, hogy legyünk nyitottak arra a szemléletváltásra, amit az új megközelítésmódja hordoz.  Ugyanakkor utakat mutat az elinduláshoz, és ötleteket ad a fejlődéshez. Ahogy ő fogalmaz: „Mi tehát a konklúzió? A konklúzió az, hogy nincs konklúzió – csak a következő lépés áll előttünk.” (299.) Azoknak, akik prezentációra készülnek, ez a lépés lehet ennek a könyvnek az elolvasása. Addig is itt lehet bepillantani a könyvbe.

Garr Reynolds, PreZENtáció. Egyszerű ötletek prezentációk készítéséhez és előadásához, ford. Andó Éva, HVG Kiadó, Budapest, 2017.

Amit egy tévés interjú előtt érdemes tisztázni

Joggal szokták interjú előtt álló ügyfeleink feltenni a kérdést: ha egy tévés műsor szerkesztői megkeresik, mit érdemes tisztázni a felvétel előtt, hogy ha szeretne professzionálisan felkészülni az interjúra? Ebben a cikkünkben összeszedtük a legfontosabb kérdéseket, amelyek egy az egyben megküldhetőek a szerkesztőnek és a válaszok alapján már elegendő információ áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megkezdjük a retorika felkészülést. Van közöttük olyan, amit nagy eséllyel akár a megkereséskor már meg is válaszoltak, de ha nem, akkor legkésőbb az interjú vállalásakor érdemes ezt tisztáznunk.

Szerkesztőnek küldhető, tisztázó kérdések

  1. Élő műsorban adják-e le a riportot vagy interjút?
  2. Mi a műsor címe? Mikor lesz az adás és közvetlenül előtte/utána milyen műsort sugároz az adott csatorna?
  3. Mekkora stábbal jönnek és ki lesz a riporter?
  4. Hány perc a teljes műsoridő? Ha nem élő a műsor, hány perces felvételt akarnak készíteni és ebből a vágás után mennyi fog műsorba kerülni?
  5. Milyen térben szeretnék felvenni az interjút? Ha studióban, akkor annak tere milyen, ha külsős helyszínen, az milyen?
  6. Önök öltöztetnek és sminkelnek vagy ezt magamnak kell intéznem? Utóbbi esetben van-e bármilyen vizuális elvárása a stábnak vagy szabad vagyok a döntésekben?
  7. Pontosan milyen kérdések, illetve témák fognak a riport vagy interjú során felbukkani?
  8. Ha nem élő a műsor, a vágott anyagot megtekinthetem-e mielőtt adásba kerül?
  9. Utólag megtekinthető és megosztható lesz-e a felvétel?

Ha a válaszok a rendelkezésünkre állnak, kezdetét veheti a retorikai felkészülés. Hangolódásként ideillesztünk egy olyan interjút, ami a forgatás idején egy ígéretes vállalkozás vezetőjével készült. Érdemes olyan szempontból végignézni a műsort, hogy a fenti kérdések közül miket tisztázhatott előzetesen az interjúalany és mi az, ami meglepetést jelentett számára?

Mi legyen a kezemben előadás közben? – Lámpaláz-csillapító 7.

Mi legyen a kezemben miközben előadok? Lehetőleg semmi. A kezek ideális esetben egyedül a gesztikuláció és az elhangzottak illusztrálására szolgálnak, szükség esetén léptetik a diasorunkat. Újabb részlet a készülő tankönyvünkből.

Sokszor azonban a lámpaláz levezetésének legegyszerűbb módjaként tudattalanul (vagy önmaguknak tudatosan “megmagyarázva”) azt választják a kezdő előadók, sőt nem ritkán a komolyabb rutinnal rendelkező beszélők is, hogy ujjaikkal egy tetszőleges tárgyat babrálni kezdenek. Képzéseink résztvevői legkönnyebben ezen a visszatérő és indokolatlan mozgássoron keresztül tudják felismerni egy szónok szorongásának a jeleit. És valóban, jól látható jele ez annak, hogy valaki a komfortzónáján kívül állva beszél. Tipikusan ilyen tárgyak: a toll, a jegyzetpapír, egy pohár vagy vizes palack, a jegyzeteket összefogó kapocs, egy túlságosan nagy léptető, az öltözék egy eleme (pl. nőknél nyaklánc és fülbevaló, férfiaknál nyakkendő és a zakó egy gombja), a jegygyűrű vagy egy fel-le vett szemüveg. Minél feltűnőbb a látványa és még inkább a hangja egy ilyen babrálnivaló tárgynak, annál nagyobb mértékben vonja el a figyelmet az előadásról és irányítja azt kifejezetten az előadóban jelen lévő feszültségre. Amennyire tudattalan ez az előadói cselekvés, éppen annyira tudattalanul kelt figyelemzavart és emiatt feszültséget a hallgatóságban a lámpaláznak ez a nonverbális jele.

Példaként egy rutinos előadó, 2018-ban publikált előadását hozzhatjuk fel. Dr. De Haan Cambridge-ben doktorált és a videó publikálásakor Oxfordban dolgozott kutatóként. Egy tudományos előadást tart, ami tehát jól megszokott közeget és figyelembe véve az eddigi pályáját, biztos műfajismeretet feltételez. A kortárs idegtudományok, az antik filozófia és a középkori teológia egyedi metszetét kínálja a szakmailag igen magas szinten kidolgozott előadás. Retorikai szempontból azért tanulságos mindez, mert  egy Európa legjobb egyetemein dolgozó, fiatal és kompetens szakember tudományos előadása közben minden rutin ellenére is kiütközik a babrálás két típusa is. Az első tárgy egy toll, amit 1:10-nél vett kézbe az előadó, a második tárgy pedig egy palack víz, amit 9:04-nél tett ki a pulpitusra.

 

 

Az 1:10-nél először a jobb, majd a bal kézbe emelt toll akkor vált igazán zavaróvá, amikor az előadó először oldotta ki a toll hegyét (1:16). Mivel a mikrofon felerősíti a toll csattogását, ettől kezdve a hanghatás egészen addig zavarta a hallgatóság figyelmét, amíg egy igen szép, jobbkezes gesztikuláció érdekében a műanyag palack teljesen le nem foglalta a másik kezet (37:28). Ettől kezdve szűnt meg a toll csattogtatása. Ez az idő azonban több, mint 35 percet tett ki egy 45 perces előadásból és bármikor belehallgatunk az előadásnak ebbe a részébe, nem telik el úgy két perc, hogy legalább egyszer ne csattonna a toll.

A mozdulatsorból kitűnik, hogy az előadó valószínűleg balkezes, hiszen a tollat babráló mozdulat jellemzően az írásra használt kéz játékával zajlik. A toll és a palack felvétele valamint a toll nyomogatása bemutatja a kezek babráló mozdulatainak azt a két alapvető típusát, amit a szorongásra szoktunk adni: 1) a feszültség kidolgozása és 2) az önnyugtatás. Mind a két típus egyformán gyakori, sőt az igazán feszült helyzetek akár a kettő kombinációját is eredményezhetik, de elóadóként általában csak az egyik jellemző ránk.

  1. A feszültség kidolgozását szolgáló túlmozgásos kézgesztusok, mint amilyen a toll csattogtatása vagy a térd ütemes mozgatása, az emberi test motoros képességeinek egyszerű, de aktív igénybevételével a feszültséget az előadói helyzetből kifelé irányítva hajtják végre. Szó szerint, kidolgozzák a feszültséget azt remélve, hogy a helyére nyugalom árad majd. Tudattalan és ezért koordinálhatatlan vállfaja ennek a tikkelés a mimikában és intellektualizált, ezért társadalmilag jobban elfogadott, távoli rokona lehet a felgyorsuló beszédtempó. A hallgatóság rendszerint a feszültségoldásnak ezt a módját, tudat alatt agresszív mozgásként érzékeli, ezért arra vagy agresszióval felel (pl. egyre dühösebben fészkelődik, mert zavarja a hanghatás, esetleg logikai hibát kezd el keresni az elhangzottakban, hogy az előadást követően ellentmondással álljon bosszút a szónokon) vagy pedig elkerüléssel (pl. a gondolatok kimentése az előadásból, időmérés a karórán, szemkontaktus megszüntetése).
  2. A kezek önnyugató feszültségoldások iránya az előbbivel szemben inkább befelé mutat, a cél minden esetben az előadó saját biztonság érzetének helyreállítása. Lehet ez valaminek a megfogása (például a pulpitust ezért fogja meg a humoros megjegyzését követően, 0:40-nél az előadó, de később a palack kézben tartása is ezt a célt szolgálja), ami a biztonságot nyújtó, kapaszkodó reflex működtetése. De ennél is gyakoribb a tárgyak dörzsölő, simogató vagy akár ringató mogzása (pl. egy nyakláncon futó ékkő jobbra-balra húzása női előadóknál vagy a fülbevaló visszatérő megdörzsölése). Ennek lélektanilag az az ősi, a ringató mozgásban megtapasztalt, nyugtató erőbe vetett bizalmunk az oka, amit még csecsemőként éltünk át.  A hallgatóság a kezek ilyen típusú feszültségoldásában tudat alatt a bizonytalanságot érzékeli, ezért jobb esetben az empátiából fakadó, az előadóért való aggodalom, rosszabb esetben az elégedetlen türelmetlenség vonhatja el a figyelmet az előadásról.

Mielőtt elérkeznénk ahhoz, hogy mit kell és mit lehet tenni ezekkel a spontán érkező gesztusokkal, érdemes jelezni azt is, hogy a fenti, lámpalázból fakadó túlmozgások tárgyak nélkül is megvalósulhatnak. Az ujjak ugyanis képesek mindezt egymáson vagy a másik kéz ujjain is végrehajtani, a legtöbbször éppen ez ellen “védekezve” vesznek a kezdő előadók valamilyen tárgyat a kezükbe, hogy ne az őket is zavaró túlmozgás legyen az előtérben. Ezt a hol a simogatásra, hol a dörzsölésre, hol az egészen agresszív pattintgatásra vagy csettintésre hasonlító mozgást Retorikaiskolánkban összefoglalóan, a Katona József Színházban hosszú éveken át nagy sikerrel játszott Top Dogs című darab egyik jelenete nyomán – mogyorózásnak szoktuk nevezni. Ez a mozgás lehet kizárólag önnyugatató, de lehet feszültséget kidolgozó vagy a kettőt ötvöző jelenség is. A mogyorózás példája 23:29-től itt tekinthető meg:

 

Mit kell tenni és mit lehet tenni a kezek babrálásával?

  1. Tudatosítani kell, hogy szoktuk-e így levezetni a feszültséget vagy sem? Ehhez érdemes egy nyilvános szereplésünk felvételét visszanézni, a kezekre koncentrálva.
  2. Ha élünk vele, akkor meg kell határozni, hogy jellemzően milyen tárgyak, melyik kézben, a túlmozgás melyik (feszültség kivezető vagy önnyugtató) típusát eredményezik.
  3. Azért, hogy el tudjuk kerülni a jövőben ezeket a túlmozgásokat, minden felesleges tárgyat, beleértve akár a pulpitust is, amibe a kezünk belekapaszkodhat, mellőzni kell az előadói térből. Eddig tart az, amit meg kell tenni annak érdekében, hogy a lámpalázunk csillapodják. Ami ezután jön, az már inkább egyéni lehetőség és csak a kommunikációs trénerek feladatai közti kötelesség.
  4. A korábbi babrálás helyét első lépésben vagy a “kezek némasága” vagy új gesztusok révén kell leszoktatni a babrálás helyén jelentkező mogyorózásról.

A negyedik lépés egyáltalán nem automatikus. Ezért ne ijedjünk meg, ha elsőre nem sikerül. Általában hosszú gyakorlás (minimum 20-30 beszéd) és állandó tudatosítás után tud egy beidegződött nonverbális szokás átalakulni. Ha ezt sikerrel végre tudjuk hajtani, akkor az igen jelentősen ki fog hatni a teljes nonverbalitásunkra és ez által az előadó kompetenciánk is bővülni fog.

Számos kommunikációs tréner azonban éppen azt téveszti el, hogy pusztán a gyakorlást kínálja fel az ügyfeleinek. A valóságban azonban minél komolyabban tapadt meg egy ilyen szorongáscsökkentő túlmozgás, annál kevésbé múlik a gyakorláson az, hogy a rétor kézgesztusai megváltoznak-e. A tapadás intenzitását legegyszerűbben úgy tudja mérni egy kommunikációs tréner, hogy a megszokott babrálás helyére lépő új jele a szorongásnak mennyire kontrollálható és milyen fokú érzelmi kiszolgáltatottságot okoz a rétorban. Ugyan a kezek túlmozgásának megnyugtató csillapítása alapozó szinten elvárható egy kommunikációs tréningtől, trénerként ez az egyik legösszetettebb folyamat, amihez mester szintű képzettség birtokában kell lenni.

Ötévesek lettünk

Ötéves lett a Szónok Születik Retorikaiskola!

Hálával gondolunk minden tanítványunkra, munkatársunkra, partnerünkre, szponzorunkra és barátunkra, akikkel 2013 tavasza óta együtt dolgozhattunk és drukkolhattunk a közös céljaink és küldetésünk megvalósításakor.

A történet. Az első retorikakurzusunk tervét 2012 őszén, Belgiumban kezdtük el kidolgozni egy visszautasíthatatlan, kedves felkérésre. 2013 januárjában indult el az első, öt hónapos retorikakurzus, amit öten végeztek el. A kurzust záró gálaest nevét a résztvevőkkel közösen találtuk ki, Kriszti ötlete alapján a Rétor születik és a Szónok születik címek között vacilláltunk, végül az alliteráció miatt az utóbbi mellett döntöttünk. A gálaestünkre meghívott vendégek közül többet is jelezték, hogy őket is érdekelné, ha lenne folytatás. Így indult el 2013 őszén a második csoport, immár a Szónok születik retorikakurzust végezve, a korábbi egy helyett, két trénerrel. Aztán kiderült, hogy a nyilvános beszédre való felkészítés mellett speciális kurzusokra is van igény és szép lassan megszületett a Szónok Születik Retorikaiskola átfogó és speciális retorikakurzusokkal.

A jelen. Ma öten dolgozunk a Retorikaiskolában. A korábbi Szónok születik kurzust átneveztük alapozó kurzusnak, kifejlesztettük újabb öthónapos haladó kurzusunkat, amit csoportos formában már két szemeszternyi hallgató végzett el, és mire ötévesek leszünk a legfelső szintű, mesterképzésünk gálaestjét is meghirdethettük. Speciális kurzusaink közül az üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika mellett az igazságügyi, orvosi, hallgatói és vezetői kommunikációs kurzusok a legnépszerűbbek. Több, mint 1000 ember fejlődését kísérhettük öt év alatt hosszabb-rövidebb ideig.

Publikálás előtt áll tankönyvünk és egy 12 részből álló videós tananyagunk is arról, hogy hogyan érdemes felkészülni egy nyilvános beszédre. Megújult honlapunkon rendszeresen szemlézzük a kommunikációs szakirodalmat és a figyelemre méltó vagy nagy nyilvánosságot kapó beszédek elemzésével is rendszeresen jelentkezünk, amire nemcsak a szűkebb szakma, hanem a sajtó is felfigyelt már, amikor például Áder János 2018-as újévi beszédét a legnagyobb online hírportálok is szemlézték. Meghívott zsűritagok voltunk az ELTE Kossuth Szónokversenyén, OTDK-ra felkészítő kurzusaink rendszeresen a legjobb szóbeli előadásokat és ezzel számos dobogós helyezést hoztak hallgatóinknak.

Mi. Mindeközben trénereink folyamatos önképzésben tanulták a beszédtechnikát, az öltözködési stílust, az embervezetés művészetét a SOTE Mentálhigiénés vagy a Magyar Pszichodráma Egyesület asszisztensképzésén. Vezető trénereink közül ebben Nagy Fruzsina Szilágyi János György-díjat kapott a legjobbnak ítélt összehasonlító irodalomtudományos előadásáért ebben az öt évben. Előadtunk angolul és magyarul Bécsben, Szabadkán, Budapesten és még a Harvardon is.

Ünnep. Mindezt ünnepeljük 2018. június 26-án kedden a Kortárs Építészeti Központban 18 órától, a haladó gálaestünkkel egybefűzve az ünneplést. Minden támogatónkat, rétorunkat és világhálós követőnket szeretettel hívunk várunk erre az estre. Ugyanígy nyitott rendezvényünk a két nappal később, június 28-án, 18.30-tól a Harmónia Palotában zajló mesterkurzust záró gálaestünk és július 11-én 18 órától induló alapozó gálaestünk, ahol újabb négy szónok születésére készülünk. Mindhárom eseményre az info@retorikaiskola.hu címen lehet regisztrálni.

A lényeg. Mégsem csupán az eredményekben, hanem legalább annyira a találkozásokban és a közös növekedésben látjuk azt, ami igazán fontos számunkra. Erre és Retorikaiskolánk minden valaha volt és leendő tagjára, valamint ezen sorok minden olvasójának egészségére emeljük most még csak virtuálisan, június 26-án pedig reálisan is a poharunkat! Hálásak vagyunk ezért az öt évért: köszönjük!

Ötéves a Szónok Születik Retorikaiskola

A pecha kucha prezentáció

Steiger Anita írása arról, hogy mi is az a pecha kucha prezentációs technika.

6 perc 40 másodperc

Ennyi időt töltünk nagyjából a napi háromszori fogmosással –  ha betartjuk a 2 perc/alkalom javaslatot. Nagyjából ennyi idő alatt érhetünk az Örs vezér teréről a Keleti pályaudvarra metróval. Egy 2011-es felmérés szerint naponta átlagosan ennyit időt beszélget egy apa a gyermekével.

Ezek a jelenségek külön-külön is megérdemelnének egy bejegyzést az egészséges életmód, a budapesti közlekedés vagy a hétköznapok pszichológiája címek alatt. Most mégis a 6 perc 40 másodperc más típusú kihasználásáról szeretnék írni, ami egy speciális prezentációs technika. Speciális a hatékonysága mind az előadó, mind pedig a hallgatóság szempontjából.

20×20

A képlet ennyire egyszerű. A PechaKucha 20×20 rövid fogalma: olyan prezentációs forma, ahol 20 képet/diát láthatunk, amelyek 20 másodperc után automatikusan továbblépnek. Ezen prezentációs forma megteremtése Astrid Klein és Mark Dytham építészek nevéhez köthető, akik Japánban éltek és 2003-ban ismertették meg a nagyvilággal elképzelésüket.

Az alapötlet nagyon egyszerű: az építészek túl sokat beszéltek saját terveikről, ami a különböző bemutatók és konferenciák időtartamát kiszámíthatatlanul hosszúra nyújtotta. Természetesen ez nemcsak rájuk volt igaz, a megállapítást továbbgondolták: minden kreatív foglalkozású ember, sőt gyakorlatilag mindenki, aki valamilyen prezentációs eszközzel tart előadást, ugyanebbe a hibába eshet: túl sokat beszél, fókusz nélkül. Ha a diák viszont automatikusan továbblépnek, akkor a beszédben is tovább kell lépnie az előadónak, ezért garantálható a lendületes és fegyelmezett, ennek alapján pedig kalkulálható előadások sora. Ebből nőtt ki a pecha kucha forma.

Vizualitás, fókusz, ritmus

A pecha kucha diasora általában második vagy, harmadik generációs prezentációs technikával készül, tehát a vizualitás hangsúlyos szerepet kap a design kialakításában. A 20 dia arra készteti a szónokot, hogy jól átgondolja mondanivalóját, egy diája egy gondolatot tartalmazzon, és az információkat megfelelően kiválasztva rendezze el beszéde részeit. A 20 másodperces, automatikus váltások pedig ritmusossá teszik az előadást, jobban fenntartja a hallgatóság figyelmét, és nem utolsó sorban biztosítják, hogy a rétor mindenképpen elpróbálja otthon többször is beszédét.

Locsi-fecsi estek

A pecha kucha egy japán kifejezés, amely azt jelenti: csevegni, dumálni. Magyarul ezt a prezentációs formát locsi-fecsinek is szokták hívni. A világ több mint 1000 városában vannak már Pecha Kucha Night nevű rendezvények – Budapesten például a Locsi-Fecsi Estek –, ahol különböző „villám-előadásokat” hallhatunk, jellemzően építészeti témákban. Az első ilyen estet 2013-ban szervezték.

A pecha kucha mint fejlesztő eszköz

Mivel a mondanivalónk és az előadói figyelmünk rendkívül intenzív fókuszáltságot kíván meg a pecha kucha során, kitűnő eszköz ez arra, hogy mind a diák kialakításában, mind a felkészülés és a kulcsüzenetek kidolgozása, mind pedig az előadás során fejlesszük a prezentációs képességeinket. Éppen ezért egyetlen pecha kucha sikeres előadása képes megsokszorozni a retorikai teljesítményünket. Egyedi módszertanunk kikísérletezésekor éppen ezért kezdtük el mi is alkalmazni ezt a módszert. Az alapozó képzés egyik témáját trénerünk ebben a formában adja elő, így ekkor találkozhatnak először ezzel a módszerrel Retorikaiskolánk hallgatói. A kurzuson a szónokjelöltek is kipróbálhatják magukat a locsi-fecsiben, ennek tökéletesítése pedig a haladó kurzusunkban kap helyet, ahol prezentációs technikák a rögtönzésre és megfelelő felkészülési technikákra építve fejlődnek tovább. A haladó szónokok gálaestjükön egyik beszédüket ebben a prezentációs formában tartják meg.

Példa

Íme egy példa erre, a diákat úgy vágtuk be, hogy lehessen érzékelni a váltásokat. Szigeti Tamás harmadik generációs prezentációs technikával készült, haladó szintű pecha kuchájának témája a Flow

Megéri?

Természetesen a pecha kucha típusú előadás nem áshat igazán mélyre egy-egy témával kapcsolatban, mégis céges megbeszélések és egyetemi előadások kapcsán azt tapasztalták, hogy a pecha kucha után sokszor élénkebb beszélgetés, értekezés, vita alakul ki.

,És vajon mi bizonyítja jobban a tudást: egy 45 perces hagyományos PowerPoint-prezentáció, vagy egy 6 perc 40 másodperces pecha kucha, amelyet fél óra kérdezz-felelek követ? Másfelől pedig, ha nem tudjuk a mondandónk lényegét kevesebb mint 7 percben összefoglalni, akkor jobb, ha nem is próbálkozunk nyilvános előadással.

(Garr Reynolds, 2017:51)

Források

Garr REYNOLDS, PreZENtáció. Egyszerű ötletek prezentációk készítéséhez és előadásához, ford. Andó Éva, Budapest, HVG Kiadó 2017.

https://www.pechakucha.org/faq

Milyen jegyzeteket készítsek? Lámpaláz-csillapító 6.

Aki igazán hatásos előadóvá szeretne válni, elengedhetetlen, hogy szabadon, jegyzetek nélkül tudjon beszélni. Ezzel együtt adódhat olyan műfaj és beszédhelyzet, amikor akár elvárás az, hogy jegyzeteket is használjunk. Ez a bejegyzés, újabb részleteként a készülő tankönyvünknek, azzal foglalkozik, hogy ezekben az esetekben milyen előadói jegyzetekkel dolgozzunk.

Két vezérelvet érdemes követni a jegyzeteink kialakításakor: 1) mit fog látni a közönségünk és 2) mit fogunk látni mi, előadók? Ha mindenképpen A/4-es méretű lapokat használunk (például műsorvezetőként), feltétlenül legyen nálunk olyan mappa, ami egyszerű kivitelű, színében illeszkedik az öltözékünkhöz és a jegyzeteket ezen tartsuk. Amennyiben van lehetőségünk egyedi méretű jegyzetlapokat gyártani, kísérletezzük ki, hogy mi az a mérte, amit könnyen kézbe tudunk fogni, gesztikulációnk során nem vonja el rólunk a közönség figyelmét és jól olvashatóan egy-két kulcsüzenetet el tudunk helyezni rajta. Ez a méret általában a kézfejünk kétszeresénél valamivel kisebb, szabályos téglalap alakú jegyzetlapokat jelent. Fontos, hogy színben ezek a lapok is illeszkedjenek az öltözékünk és adott esetben a vetítésünk színvilágához is. Ha a cég ragaszkodna, hogy a céges imázs köszönjön vissza, törekedjünk csak a színt átvenni a jegyzetlapjaink esetében, mindenféle logó és felirat feltüntetése nélkül, ez fogja a leghatékonyabban segíteni a közönségünk koncentrációját. Soha ne írjunk semmit arra az oldalra, ami a közönség felé néz és válasszunk olyan papírt a jegyzeteinkhez, aminek kellő tartása van, ne gyűrődjenek könnyen a jegyzeteink

Jegyzetelj okosan!

Az ideális jegyzetek elkészítésekor alapszabály, hogy rögzítjük a sorrendjüket a lapok megszámozásával. Aki ezt nem teszi meg, úgy járhat, mint az a lámpalázas előadó, aki 2014-ben egy irodalomtudományos konferencián, nem sokkal előttem adott elő. A kolléga előre, szó szerint kidolgozott jegyzetekkel érkezett, mondanom sem kell, hogy A/4-es kivitelben. A sűrűn teleírt lapokból megközelítőleg egy tucatnyi volt a kezében, amikor a pulpitus felé indult és egy rossz mozdulatnak köszönhetően az egész paksaméta kiesett a kezéből. Két kollégámmal a segítségére siettünk és gyorsan összeszedtük a lapokat, azoknak a sorrendje azonban, természetesen, menthetetlenül megváltozott. És a beszéd első percei azzal teltek, hogy az előadó sűrű mentegetőzések közepette kereste, melyik lap melyiket követi. Az előadása közepén pedig kiderült, hogy egy lap elkeveredett, ezért újrakezdődött a ceremónia. Ezt megelőzendő, kezdjük tehát azzal a jegyzetek előkészítését, hogy beszámozzuk a lapokat. Ha ezzel megvagyunk, alkalmazzuk a jegyzetlapok kitöltésekor is a kevesebb több elvét, nem kell mindent szó szerint feljegyezni, inkább azokat az adatokat és kulcsüzeneteket vagy fordulópontokat tüntessük fel, amik elengedhetetlenül fontos építőelemei az előadásunknak. Ez egyrészt lehetővé teszi azt, hogy a jegyzetek használata mellett is élő maradjon az előadásmódunk, hiszen nem rendelkezünk szó szerint megírt szöveggel. Másrészt a jegyzetek áttekinthetősége is garantált így, feltéve, hogy a betűméret, amit alkalmazunk kényelmesen kiolvasható és megengedjük magunknak a luxust, hogy az anyagelrendezés fázisához hűen, egy jegyzetlap legfeljebb egy gondolatot tartalmazzon. Hasznos tipp lehet, hogy attól függően, hogy az előadásunkat elpróbálva mit tapasztalunk, érdemes a jegyzeteink közé olyan önmagunknak szóló retorikai utasításokat is elhelyezni, ami egy-egy típushibánktól szabadíthat meg. Kezdő előadóként nekem például minden harmadik előadásjegyzet-lapomon ez állt: „Lassíts!”

Aki jó jegyzeteket készít, számos olyan előadói helyzettől óvhatja meg magát, ami felesleges stresszforrást jelentene.