A szónokképzés gyakorlati haszna – Bács Kinga tapasztalatai

Bács Kinga, a Retorikaiskola hallgatója civilben tanító, viszont az OTDK-ra, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára a formális bölcsészekkel együtt méretett meg, és 92%-os eredményt vihetett haza, így a 20. századi magyar irodalom szekcióban az induló 11 pályázó közül a harmadik lett. Most arról kérdeztük, mi volt az, amit a Szónokképzésből hasznosítani tudott az előadása során.

Bács Kinga: Édes Anna az  üveg tükrében. Az üveg természetrajza Kosztolányi Dezső regényében.

Kinga választásában különleges kihívás volt, hogy egy igen ismert és mélyen értelmezett szépirodalmi szövegben talált egy új, még nem kutatott perspektívát: a tárgyi környezetet, azon belül is az üveget.

Continue reading

Titkos napló a szónokképzésről II.

A titkos napló folytatódik: a szónokképzésbe ezúttal belülről pillanthatunk be. A titkos napló első részében arról olvashattunk, hogy mi történik a szónokképzés elején, és milyen kihívások várnak a rétorjelöltekre. A második rész a második nagy öthetes etapról szól, új, következő szintű kihívásokkal – amelyek természetesen nem fognak ki a jelölteken. Az utolsó, etapzáró bejegyzést egy másik résztvevő írta, aki most szólalt meg először – de nem utoljára – a naplóban.

Kedves titkos napló!

Ma meglepetés volt számomra, hogy újra és újra mennyi lehetőséget kapunk gyakorolni. Ez a képzés valóban úgy van felépítve, hogy folyamatos és aktív gyakorlás során készségszintre emelkedjenek az eddig tudattalanul használt eszközök. Kezdek a hétköznapokban is jobban odafigyelni a szavaimra, a gesztusaimra és az öltözékemre. Mindez azonban csak mellékhatás. Continue reading

Titkos napló a Szónokképzésről I.

Kedves napló!

Ma volt a szónokképzés első alkalma, én pedig arra gondoltam, egy titkos napló biztos érdekes lenne másoknak is. A résztvevők távolsága miatt online képzésen veszünk részt, és csupa nőkből áll a csoport. Persze lehetne benne némi szín egy férfi képében, de így másképpen izgalmas – tulajdonképpen ahányan vagyunk, annyiféle egyéniség. Kellemes meglepetés volt, hogy az elején nem csupán belecsaptunk in medias res a lecsóba, hanem játékosan és kreatívan elkezdtünk csoporttá formálódni, közös pontokat keresni, és mindeközben magunkról megosztani azt, amit így elsőnek jónak láttunk. 

Aztán persze hamar belekerültünk a mély vízbe, mert némi rajzolás után (de jó, hogy már nem osztályozzák) egy egy perces beszéddel már most rögtön készülnünk kellett. Ráadásul a kamerába, minimális felkészüléssel – gondolhatod! Azt már meg sem említem, hogy szinte csak magamat láttam, és magamhoz is beszéltem… mi fog még ebből kisülni? 

A következő kihívás is megvan, már látom, hogy egyik alkalmon sem lesz alkalmam elaludni, hiszen mindig lesznek interaktív feladatok, és amellett, hogy ismereteket sajátítok el, újra és újra át kell lépnem a saját komfortzónámat. Persze ez az egyik oka, hogy ide jöttem. De erős vagyok és bátor, és szembe merek nézni a saját hibáimmal… 

…te jó ég, tényleg vissza kell néznem magamat?

Continue reading

Beszédértés, beszédészlelés maszkban és anélkül

Vajon mennyire értjük meg egymást a hétköznapokban? És mennyit nehezít ezen a maszk viselése? Bagi Bernadett Montágh-ösztöndíjas hallgatónk a beszédészlelés kapcsán végzett kísérleteket. 

A beszédértés, beszédészlelés mindennapi életünk szerves részét képezi, hiszen ez a két képesség teszi lehetővé a kommunikációt. Ennek alapján kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon a maszk használat ezt a kettő alapvető képességet nehezíti, könnyíti, vagy egyaltalán nem avatkozik bele a kommunikációba. Mindennapos tapasztalataim alapján kijelenthetem, hogy az emberek nemigen tudják, hogy mi is az a beszédészlelés, beszédértés, mik a tünetei annak, ha beszédészlelési, beszédértési zavar áll fenn.

Beszédészlelés

Beszédészlelés alatt a beszédhangok, beszédhang-kapcsolatok felismerését értjük (Mády Katalin, 2013). Ennek a készségnek a segítségével tudunk új szavakat megtanulni, elismételni. A nyelvtanilag helyes beszéd alapfeltétele a megfelelő beszédészlelés. Sok esetben azok, akik beszédészlelés-zavarral küszködnek, a szavak sorrendjét felcserélik a mondatokban, amitől a közlendőjük teljesen más értelmet fog nyerni. Ennek a zavara nem azt jelenti, hogy az ember nem hallja a beszédet – de természetesen nem fog működni a beszédészlelési képesség, ha hallásprobléma áll fenn. Legtöbb esetben teljesen ép hallás mellet tapasztalhatjuk azt, hogy az észlelési folyamatban nem minden megy tökéletesen.

Continue reading

Korax, a hiányzó szócikk az első retorikaiskoláról

Mi köze az antik mitológiának a szónoklattanhoz? Hogy kerül a holló (korax avagy corvus) csillagkép az égre? És mi köze ennek az antik hollónak a törvényszéki érveléshez? 

Dr. Hoványi Mártonnak, vezető retorikatrénerünknek hiánypótló cikke jelent meg a legrangosabb magyar nyelvészeti folyóiratban, a Magyar Nyelvben. A Koraxról szóló tanulmány a magyar Retorikai lexikon egyik hiányzó szócikkét fejti ki: Korax a Kr. e. 5. században élt szicíliai rétor volt, mi több, ő volt a világ első retorikaiskolájának a vezetője — már amiről tudunk. Neki a leghíresebb és feltehetőleg a legjobb tanítványával, Teisziasszal (figyelem, nem azonos a mitikus vak jóssal, Teiresziasszal) volt egy mai napig fejtörést okozó pere a törvényszék előtt.

A szöveg némi bátor kattintgatás után itt olvasható, melynek az első bekezdése következik:

“Ez a tanulmány vissza kíván nyúlni a retorikaelmélet kialakulásáig és ennek kapcsán azt hivatott bemutatni, hogy milyen problémákkal kellett szembenéznie közel 2500 évvel ezelőtt az első retorikusoknak. A cél pedig ezen keresztül az, hogy közelebbről felidézzük a magyar retorikatörténeti szakirodalomban eddig szinte teljesen hiányzó, Korax-féle retorikaiskola világát, ahol a hagyomány szerint a mesternek éppen a legkiválóbb tanítványok egyikével, Teisziasszal kellett argumentatív összeütközésbe kerülnie, méghozzá a bíróság előtt. Miről szólt ez a konfiktus? Első pillantásra a pénzről. Második  pillantásra a bíróság előtti meggyőzési lehetőségekről. Két olyan témáról van tehát szó, ami a retorikai stúdiumok és gyakorlatok szempontjából napjainkban is aktuálisnak ígérkezik.”

Az alábbiakban pedig egy rövid interjút közlünk a szerzővel:

Continue reading

Junior trénerek a Retorikaiskolában

2022 tavaszán két Szónokképzésünk fut párhuzamosan, az egyiket Steiger Ancsa vezeti, a másikat Pej Andris. Hozzájuk egy-egy junior tréner csatlakozott, akik szintén a résztvevők fejlődését kísérik. Bár ebben a szepben újak, saját magunk már több hónapnyi képzést követően bizonyították képességeiket, Kiváló Szónokokká váltak. Berki Júliának és Dömény Gábornak hasonló kérdéseket tettünk fel. Interjú.

Mit kell tudni rólad?

Berki Júlia (BJ): Berki Júliának hívnak. A beszédművelés gyermekkorom óta szerves része az életemnek. Számos vers-, próza-, és szónoklatverseny, aktív rádiós munka, konferálás és nyilvános beszéd előadása során jutottam el arra a felismerésre, hogy nekem beszéd és lélkeművelés a hivatásom. Most, a tréneri gyakorlat mellett, magyar-hittan tanárnak tanulok a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Dömény Gábor (DG): 25 éves vagyok. Gyerekkorom óta lelkesedem a művészetek iránt. Korábban tanultam zenét. Dob és zongora hangszereken szereztem alapfokú művészeti vizsgát. Jelenleg is aktívan, és nagy örömmel zenélek, zenekarban rendszeresen fellépek. Idén télen diplomáztam művészettörténet szakirányon. Céljaim közt szerepel, hogy tanulmányaimat ez irányba folytassam tovább. Érdekel a kurátori, illetve a művészetpedagógiai szakma. Szeretnék olyan helyen tevékenykedni a jövőben, ahol e lelkesedésemet formába öntve nyújthatok valamit másoknak a művészetek éltető világból.

Mi az a három szó, ami meghatároz téged?

BJ: Öröm, szárnyalás, kegyelem.

DG: Szemlélődés, mozgás, megújulás.

Hogy kerültél a Retorikaiskolába?

BJ: A Retorikaiskola számára misszió a tehetséggondozás. Így találkoztunk. Amikor a Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyen első helyezést értem el, a Retorikaiskola engem választott a különdíjára: ösztöndíjat kaptam Szónokképzésükre. Ezután elvégeztem a Kiváló Szónokképzést is, majd folytattuk a közös munkát.

DG: 2019-ben tanultam retorikát a bölcsészkaron. Az akkori tanárom ajánlotta a figyelmembe a Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt, amin a bíztatására még az évben részt is vettem. Szereplésemért a zsűri nekem ítélt egy különdíjat. Emlékszem, hogy a retorikaiskolát Dr. Nagy Fruzsina képviselte, ő adta át nekem a díjat. Máig itt csengenek Fruzsi szavai a fülemben, ugyanis a Démoszthenészről elnevezett díj lényege, hogy az ókori bölcs retorikához való hozzáállásának örökségét hivatott átadni, vagyis a fáradságos, de reményteljes haladás mindenkinek kijáró lehetőségét. Ezt a lehetőséget akkor én kaptam meg, ami egy teljes Szónokképzés volt itt a Szónok Születik Retorikaiskolában. Ezen az úton a mai napig haladok itt tovább, ennek egy számomra örömteli állomása most a junior tréneri minőség.

Mi a legfontosabb számodra a junior trénerségben?

BJ: Az a szakmaiság, lelkiség és barátság, ami körülvesz. A szakmai professzionalizmus mellett vezetőink a lelki egészségünkre, mentálhigénés képzésünkre is gondot fordítanak. A holisztikus szemlélet: gyakorlat. Így tudok igazán tanulni, fejlődni, és ebből tovább adni a Retorikaiskolában fejlődőknek.

DG: A gyakorlattal való tanulás. A gyakorlat folytán úgy tudom megismerni, hogy milyen is vagyok én, mint képző, hogy milyen viszonyrendszerek alakulnak ki egy csoporton belül. Hogy csupán pár, szerintem fontos dolgot kiemeljek a folyamatból: rendszeres és következetes igazodási pontokat kapok az iskola felől, ami őszintén szólva nagy biztonságot jelent számomra, amire bátorsággal alapozok. Ezek az alapok adnak most valódi lehetőséget számomra arra, hogy olyan fejlesztővé váljak, aki hozzásegítheti önmaguk előadói mivoltához a tanulni vágyó embereket.

Mi (volt) a kedvenc témaköröd a Szónokképzésben?

BJ: A Szónokképzésem során a magánbeszélgetések retorikája maradandó nyomot hagyott bennem. Hittantanárként és magánemberként ezt azóta bőséggel kamatoztathatom. Jelenleg a ‘vizuális kommunikáció’ kifejezés foglalkoztat, ami a prezentációk témakörében kerül elő a képzés során.

DG: A magánbeszélgetések retorikája témakört élveztem a leginkább.

Ki az előadói példaképed, és miért?

BJ: Kerekes Barnabás Tanár Úr. Beszédem- lelkem az Ő szakmai és lelki kezei alatt forrt, született. Őszintén, egyenesen, nyíltan az igazságot szólja és szeretet árad belőle. A nagybetűs Tanár. Tiszteletre méltó és követendő életút. Hiteles tanár, hiteles hívő.

DG: Felnézek, mint előadóra, Pál Ferire, Bödőcs Tiborra, Cseh Tamásra. Elég eltérő műfajokban nyilvánulnak meg ők, de ami számomra közös, és egyben példaértékű bennünk, az az előadói részvétük, illetve szerepgazdagságuk. Mindhárman gyakran élnek a multimodeális kommunikáció eszközével, vagyis gyakran imitálnak személyeket. Amellett, hogy engem lenyűgöz, ahogy egy-egy apró vokális, vagy nonverbális gesztussal, miképpen képesek életre kelteni embereket, az igazán bravúros szerintem az, hogy úgy jelenítik meg az adott jellemeket, hogy közben valamennyiük ők maguk. Magukból adják ezeket a vonásokat, „bűnösek is, áldozatok is”… és ez igazán drámai, amilyen drámai valójában az ember. Ők ezzel az előadói hozzáállással vállalnak részvétet, vagyis éreznek együtt a hallgatósággal, vállalva az ember összetett, drámai mivoltát, ami példaértékű számomra.

A három legidegesítőbb nyelvtani hiba

Röviden?
Ha valaki muszáj helyett muszályt ír.
Ha valaki nem tudja a különbséget az egyelőre és az egyenlőre között.
És, ha valaki lesz helyett lesszt ír.

Lehetnének ezek is a legidegesítőbb nyelvtani hibák, vagy akármelyik másik három. Miért éppen három? Miért nem öt? Vagy tíz?

Kifejezetten remélem, hogy nem csak a kattintásvadászat hozta ide az Olvasót. Vagy az, hogy elégedettséget érezzen afelett, hogy az említett hibákat elkerüli. Nem az a kérdés, hogy melyik a legidegesítőbb, hanem hogy valójában miért idegesítenek minket a nyelvtani hibák?

Két véglet van, ugyanis. Az egyik karakter éles szemmel észreveszi a nyelvtani hibákat, sőt, még az elgépeléseket is. Jellemzően szóvá is teszi azokat. Ő a helyesírás őre, és időnként ostobának nézi (vagy titulálja) azokat, akik megbotlanak. A másik karakter az, aki az előbbit nyelvtannácinak hívja.

És akkor most, egyszer és mindenkorra tisztázzuk. Nem ostoba (sőt, érvelési hibát sem követ el) az, aki helyesírási hibát vét. És nem nyelvtannáci az, aki törekszik a nyelvtani szabályok betartására és erre másokat is meghív.

Távlati célokról van itt szó, amelyek közösek. A beszélt és a leírt nyelv attól működik, hogy egyezményes keretei vannak, mert így értjük meg egymást. Igaz, hogy ezek a keretek, a szabályok időnként változnak, de a változások lassan, alapos megfontolás után mennek csak végbe.* Szóval, mielőtt ostobának vagy nyelvtannácinak bélyegeznénk valakit, gondoljunk arra, hogy egymás megértése közös célunk és inkább ezt fejezzük ki. Segítsük azt, aki nincsen birtokában minden szükséges tudásnak és fogadjuk el, amikor minket javítanak ki.

nyelvtani

Retorika Kapitányként küldetésem, hogy nyelvtani edukációt is nyújtsak azoknak, akiket ez érdekel, így azért mégis összeszedtem néhány gyakran elkövetett nyelvtani hibát, hátha ezután kevesebbszer találkozom majd velük.

Gyakori nyelvtani hibák

1. Muszáj

A muszáj azt jelenti, hogy valaminek meg kell történnie. A német muss sein (kell lennie) kifejezésből ered. Szemmel láthatóan nincsen köze az ly-hoz, talán innen könnyebb megjegyezni. A j és ly témája sokakat felzaklathat, gyerekkori sebeket téphet fel. Mégis, érdemes képben lenni a jelenlegi helyzettel, például ezt a cikket elolvasva.

2. Egyenlőre-egyelőre

Ez két külön szó. Persze hasonlítanak, de mást jelentenek.

Egy egyenlet két oldala lehet egyenlő, az eredmény kijöhet egyenlőre.

Az egyelőre pedig azt jelenti, hogy jelen pillanatban, éppen most. Könnyű megjegyezni, ha arra gondolunk, hogy „egy (ideig), előreláthatóan”. Nincs benne n betű.

3. Lesz

Attól még, hogy sokszor az sz hangot hosszan ejtjük, a lesz rövid sz. Kész.

4. December 24-én

Nem kell pont. Pont. A dátumok helyesírásával kapcsolatban itt érdemes szétnézni, sőt, ha bizonytalanok vagyunk, akkor bátran keressük ezen az oldalon a helyes változatot. Nem ciki segítséget kérni az MTA Nyelvtudományi Intézetétől. Sok hasznos oldaluk van!

5. Kivitelezés, beruházás, befektetés és társaik

Az igekötők sok gondot tudnak okozni. Különösen az el nem váló igekötők. Ezek típusairól, működéséről itt található egy részletes leírás, érdemes elolvasni.

Egy kiegészítést szeretnék tenni, ami az igekötőkhöz csak lazán kapcsolódik, de talán elfér itt. Ez az az eset, amikor egy szó elégtelen ismerete miatt használunk igekötőt. Például a beimportál, a kiexportál, a ledegradál, a kiszelektál vagy a beinvesztál. Ez arra utal, hogy nem vagyunk tisztában az adott szó jelentésével, így érdemes törekedni a pontos használatra.

6. Központozás

Csak egy példát szeretnék hozni arra, hogy a központozás akár élet-halál kérdése is lehet, Merániai János esztergomi érsek leveléből:

„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.”

Vajon egyetért a merénylettel vagy sem?

Egyelőre elég ennyi, aztán meglátom, hogy van-e szükség további tisztázásokra. Addig is: helyes írást és helyes beszédet kívánok mindenkinek! És persze el is várom!

Retorika Kapitány

* A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy egy másik megközelítés szerint nem jó út a helyesírás előíró funkciójára építeni, mivel a nyelvi változás egy neutrális folyamat, amibe nem szabad beleszólni.

Kiteljesedett a Retorikaiskola képzési rendje

Elkészültünk! Nagyon hosszú volt az út és mindig van tovább, de most először érezhetjük azt, hogy a fejlesztéseink egy nagyobb állomásához érkeztünk, amit az arculatunk külső megújulása is jelképez. Csak ez utóbbin közel egy évet dolgoztunk több designer csapattal, közülük a végeredmény Pattantyús Márton keze munkáját dicséri. A Szónok Születik Retorikaiskola képzési rendszerének kiteljesedéséről és az ahhoz kapcsolódó arculati szimbolikáról szól ez a poszt.

A Retorikaiskola alapítóiként 2005 óta, azaz 15 éve kezdtük el tanulmányozni a klasszikus görög és római szónoklattant és a modern kommunikációs ismereteket az ELTE és az SZTE falai között, akkor még külön-külön. A 2013 óta közös oktatói, kutatói munka rengeteg tréninggel, külföldi és hazai továbbképzéssel egészült ki, egészen az irodalomtudományi PhD fokozatok megszerzéséig. Mindezt 2015-től kezdve fokozatosan a munkatársaink révén a logopédia, pedagógia, HR, menedzsment ismeretek és még inkább az újonnan csatlakozók emberi tapasztalata és szemlélete tette teljessé. A saját módszertanunk kialakítása során a legtöbbet mégis tanítványainktól, a Retorikaiskola élő közösségétől tanulhattuk meg. Hova is jutottunk?

Négy nagyobb állomásra osztható az, ahogyan a Szónok Születik Retorikaiskola szerint a 21. században is elérhető az, amit Démoszthenész, Cicero és mások képviseltek a történelemben. Minden tanácsadónk azt mondja, “bolondok vagytok…” Bolondok vagyunk, mert szemben a két és félnapos kommunikációs tréningekkel, mi azt mondjuk, ha valaki jó képességekkel bír, de semmilyen képzettsége nincs, leghamarabb 2 év alatt tudjuk professzionális előadóvá képezni. Bolondok vagyunk, mert egy olyan képzési hálót dolgoztunk ki, amiben 41 fejlesztési területet határoztunk meg és közel 300 olyan kritériumot, amit a fejlődési folyamat során teljesíteni tudnak a rétoraink. A kezdő lépést az egynapos Tudatos előadóképzés jelenti, ahonnan a következő már féléves elköteleződést kívánó szakasz a Szónokképzésé. A szónoki helyzetek funkcionális ellátásánál is többet kínál egy újabb félév munkájával a Kiváló szónokképzés, amit megkoronáz a Retorikai mesterképzésünk egyénre szabott fejlesztése 7 és 12 hónap közötti időtartammal.

Tudatos előadói szint

Tudatos előadói szint

Egy lupe a szimbóluma ennek a szintnek. Azért nagyító, mert egy nap alatt arra vállalkozunk, hogy tudatosítjuk azokban, akik (újra)kezdőként még a lámpalázzal küzdenek, technikai kérdéseik vannak és keresik a tudás első lépéseit, hogy retorikai szempontból miben erősek és miben kell fejlődniük. A tudatosság következő nagy állomása, hogy bepillantást nyernek abba, hogyan készüljenek fel maguktól egy beszédre. Ezeken keresztül végső soron az tudatosulhat, hogy miért művészet igazán jól kommunikálni másokkal, főleg, ha hatást is akarunk gyakorolni rájuk. Tudatos előadói tanúsítványunk azt igazolja, hogy az adott előadó tudással rendelkezik a verbális-vokális-nonverbális kommunikáció terén, professzionális visszacsatolások révén tudatában van saját retorikai képességeinek és látja a lehetőségeket maga előtt. Az a látvány, ami tegnap még semmiségnek tűnt, a nagyító alatt önálló tudományterületté élesedik.

Szónoki szint

Szónoki szintA szónoki cím megszerzéséhez egy teljes szemeszter szükséges. Szimbóluma egy kagylóhéjba zárt, formálódó igazgyöngy. Csak ezen a szinten 119 olyan fejlesztendő kritérium és megtárgyalt téma várja a szónokjelölteket, amelyek révén a korábban piszoknak tűnő homokszem igazgyönggyé kezd válni. A lámpalázból egészséges izgalom, a szétszórtságból jól strukturált beszédek, az esetleges gesztusokból és hangképzésből tudatos és érthető kommunikáció születik. Legfeljebb hét emberből áll a szónokjelöltek csoportja és a tanfolyamot két, ellenkező nemű retorikatréner vezeti, hogy férfi és női szempontú fejlesztést is kapjanak a résztvevők. Az igazán nagy lépés az, amikor a szónoki cím kapuját jelentő, 30–50 fős közönség előtt, nyolc percen át, fejből megtartott beszédük során már nem önmagukra, hanem a közönségükre tudnak figyelni a szónokok. Az az igazgyöngy, ami itt formálódik minden esetben egyedi, ezért ritka és értékes: ez a színpadi félelem helyére költöző öröme az előadásnak és az ehhez szükséges magabiztos kiállás élménye.

Kiváló szónoki szint

Kiváló szónoki szintAki nemcsak funkcionálisan szeretne sikeresen eleget tenni a szónoki felkéréseknek, hanem olyan előadóvá akar válni, akit előszeretettel hívnak, mert tudják, hogy az igényes, hiteles és meghatározó élmény lesz, azt nevezzük mi kiváló szónoknak. A Szónok Születik Retorikaiskola kiváló szónoki címe olyan, mint egy középfokú nyelvvizsga: a retorika nyelvtanát” teljeskörűen ismerni kell és minden fontosabb témakörhöz elegendő szókinccsel kell rendelkezni.

A szónoki szinthez képest itt már egy helyett két gálaesten kell a szónokoknak bizonyítaniuk. Az érveléstechnikára Oxford-típusú formalizált vita épül, a visszacsatolásokból beszédelemzés, konfliktuskezelésből mediáció válik. Beszédtechnika tanárunk minicsoportos vagy egyéni fejlesztésben gondoskodik róla, hogy az, ami korábban érthető volt, most már kifejezővé váljon. Pecha-kucha prezentációval és – a műfajok királynőjeként – egy rögtönzéssel is le kell nyűgözniük az 51–100 fős közönségüket. Ezen a szinten egy rétornak a technikát már magabiztosan kell kezelnie és készen kell állnia az új kihívásokra is. Szimbóluma ezért lehet egy mozgásban lévő dinamó. Ha a kiváló szónokot három jelzővel kellene illetni, ezek lennének azok: gyakorlott, szenvedélyes és meggyőző.

Mesteri szint

Retorikai mesterképzésA retorikai beérés fázisa ez. Éppen ezért nem is kifejezetten időtartamra, hanem célra szerződünk, legfeljebb háromfős minicsoportjainkkal, akik egyéni képzést legalább annyit kapnak, mint csoportosat. Szimbólumuknak az ujjlenyomatot választottuk, ami kifejezi azt, hogy a saját előadói hang és stílus megtalálása, elmélyítése és harmonizációja a mesterképzés célja. A szónoki cím megszerzése és a mesterképzés megkezdése között a rétornak a kommunikáció kétféle speciális területén is képeznie kell magát és ideális esetben legalább egy félévig a Retorikaklubban is gyakorolta megszerzett tudását.

Három mestermunkát kell elkészítenie annak, aki a Szónok Születik Retorikaiskola mester címére pályázik, saját képződése mellett. 1) Mester csak az lehet, aki méltóvá vált arra, hogy legalább egy tanítvány bizalmat szavazzon neki. Ezért egy konkrét, téttel bíró beszédeseményre retorikailag sikeresen kell felkészítenie valakit akár a Retorikaklubban, akár máshol. 2) Retorikai kérdésekben szakértővé kell válnia elméleti szempontból is és megszerzett tudásából egy témakört tudományos közlemény formájában is közkinccsé kell tennie. 3) Önálló előadói estet kell szerveznie, ahol legalább 100 ember fogadja el a meghívását. Itt egy 50 perces előadást kell megtartania szabadon beszélve, aminek az utolsó negyedórájában a közönség dönthet arról, hogy milyen irányba folytassa és zárja le előadását. Az a rétor, aki teljességre törekvésének és alkotóvágyának hála, másokat inspiráló előadóvá tud válni, méltó arra, hogy a retorika mestereként örökítsük meg ujjlenyomatát.

*

Mindezek a szimbólumok egymást átjárva, de a sötétkékből egy letisztultabb árnyalatba szelídülnek a Retorikaiskola saját logójában. Ha közelről nézzük, végeláthatatlan labirintust formáznak a vonalak, de aki képest perspektívát váltva, távolról nézni a szimbólumunkat, egy hosszan érlelt és ezért kiteljesedett igazgyöngyöt is megpillanthat benne. Szerintünk, így születik meg egy szónok. Mondanivalója van? Világra segítjük.

Szónok Születik Retorikaiskola

Interjú Balázs Boglárkával

Interjú Balázs Boglárkával. Balázs Boglárka fül-orr-gégész, foniáter, szívvel-lélekkel a hivatását űző orvos. A hanggal kapcsolatban rengeteg tudással és tapasztalattal rendelkezik, hiszen 1969 óta foglalkozik a hangképzési zavarok kezelésével. 1981-ben – Európában elsőként – klubot létesített a teljes gégeeltávolításon átesett személyek megsegítésére. A hanggal kapcsolatban számos helyen tanít, adja tovább ismereteit a jövendő szakembereinek.

Azonban nem csak orvosi hivatásából fakadóan ért a hanghoz, hanem saját élménye is sok van a hanghasználatot illetően. Az orvosi diploma megszerzése előtt ugyanis professzionális szinten foglalkozott az énekléssel, hivatásos előadóművészként dolgozott. A jó hangképzés megőrzéséért tett munkájáért számost kitüntetést tudhat már magáénak (Kiváló Társadalmi Munkás, Budapestért érdemérem, Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetés, Kempelen Farkas emlékérem). A beszélgetést Szirmai Tünde, a Retorikaiskola ösztöndíjasa beszélgetett, az interjút szerkesztette Damásdi Nóra.

Continue reading