Ki vagy? Interjú Steiger Anitával

Trénereink bemutatkozó sorozatát havi rendszerességgel közöljük. A sort Steiger Anita mentálhigiénés retorikatrénerünk videójával folytatjuk. Szó esik benne a kommunikáció és az önismeret egyedi összefüggéséről, arról, hogy hogyan nyert trénerünk annak idején Szókratész-díjat, mi motiválja a tréneri munkában, mi a két legkedvesebb gyakorlata az általa vezetett csoportos képzéseken és sok minden másról is.

Reéb Zsófia előadói díjakat nyert

Örömmel adunk hírt róla, hogy a jelenleg az alapozó szintű, átfogó retorikakurzusának a végéhez közeledő csoportunk tagjai közül, Reéb Zsófia a közelmúltban több, rangos előadói díjat is elnyert.

Áprilisban az ELTE Egyetemi Napok keretében először megrendezett tudománykommunikációs versenyen Hol lakik a félelem? című előadásával második helyezést érdemelt ki és elnyerte a közönségdíjat is. A kommunikációs verseny ismérveiről és az eredményekről bővebben az ELTE honlapján, ide kattintva lehet tájékozódni.

Május 13-án, egy ennél is rangosabb verseny, második, országos fordulójában indult el.

A FameLab a világ vezető tudománykommunikációs versenye, célja, hogy megtalálja azokat az embereket, akik a 21. század közönsége számára inspirálóan és izgalmasan tudnak beszélni fontos tudományos témákról. Forrás: MTA.hu

Reéb Zsófia a FameLab magyarországi fordulójának ezüstérmes beszédét tartja

Reéb Zsófia díjnyertes előadása. Fotó:Szigeti Tamás/MTA

A Magyar Tudományos Akadémia és a British Council Hungary közös szervezésében létrejött rendezvényen 12-en indultak, hogy háromperces villámbeszédükben bemutassák kutatásaik legjavát vagy tudománnyal kapcsolatos üzenetüketet kell átadniuk a hallgatóságnak. Az MTA honlapja itt ad hírt az eseményről és a díjazottak között, a második helyezést elérő Reéb Zsófiáról is, akivel nemrég készítettünk mi is egy interjút.

A Szónok Születik Retorikaiskola szívből gratulál az elért eredményekhez!

Bemutatjuk új munkatársunkat: Bartha Katalin

Bartha Katalin személyében új oktatásszervező és kapcsolattartó munkatársunk van. Ő az, akivel a hozzánk fordulók az info@retorikaiskola.hu címen találkozhatnak és a jövőben azon is dolgozik, hogy egyéni és csoportos kurzusaink mellett, minden rendezvényünk gördülékenyen működjön. Bemutatkozását az alábbiakban közöljük.

Bartha Katalin

Bartha Katalin okatatásszervező és kapcsolattartó

Bartha Katalin

Számomra a kommunikáció az emberi kapcsolatok alapja és mozgatórugója. Fontosnak tartom, hogy a megfelelő stílusban közelítsünk egymáshoz, hogy a másik fél komfortosan és biztonságban érezze magát a párbeszéd során.

Mátészalkán születtem 1983-ban. Szociálpedagógus és andragógus diplomámat, a Debreceni Egyetem Gyermek és Felnőttképzési Karán szereztem, ahol később a mesterképzést is elvégeztem, emberi erőforrás tanácsadóként szerezve képesítést. Segítő szakemberként, a kommunikáció mindig meghatározta a munkám eredményességét. Fontosnak tartom, hogy értő figyelemmel hallgassam meg mások kérését, gondolatait és arra kellő nyitottsággal válaszoljak.

Montágh Imre-ösztöndíj – a Retorikaiskola új ösztöndíja

Retorikaiskolánk 2018 végén úgy határozott, hogy a leghíresebb magyar logopédus és beszédtanár, Montágh Imre emlékére új ösztöndíjat alapít.

Montágh Imre-ösztöndíj

Montágh Imre (1935–1986), forrás: cultura.hu

A Montágh Imre-ösztöndíj (MIÖ), melynek részletes leírása ide kattintva érhető el, azt a célt szolgálja, hogy teljesen vagy legalább 50%-ban díjmentessé tegye az igényes beszédtechnikai fejlődés útját a jövő nemzedéke előtt. Elsősorban olyan hivatásra készülő fiatalokat támogat ez az ösztöndíj, akiknek a szakmájuk központi eleme a beszéd és ezzel sokakra tudnak hatni. Ezért nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatók pályázhatnak a minimum 10, maximum 20 alkalomból álló, egyénre szabott beszédtechnikai fejlesztésre, akik pedagógusnak, ének- vagy színművésznek készülnek. Continue reading

Díjat nyert egyik retorikatrénerünk

2019. április 6-án díjat nyert retorikatrénerünk, Dr. Hoványi Márton az American Hungarian Educators Associaton konferenciáján. A Research Presentation Awardot (Tudományos Prezentációs Díjat) 2018 óta osztják ki, évente két vagy három fiatal kutató számára, akinek az előadását és kutatási eredményeit arra méltónak tartják. Trénerünk a 2019-es díjazottak egyikeként a pennsylvaniai University of Pittsburgh campusán megtartott konferencia utolsó napján vehette át a díjat. Előadásának címe ez volt: The Problem of the Notion of Modernity in the Contemporary History of Literature in Hungary and beyond. Gratulálunk!

Új marketinges gyakornokunk van

2019 tavaszán új marketinges gyakornokkal bővült Retorikaiskolánk csapata. Szabados Gergely rövid bemutatkozását itt adjuk közre.

1997-ben születtem Budapesten, érettségit pedig Vácon szereztem egy testnevelési szakközépiskolában. Vidéki szülővárosom Visegrád, de jelenleg kollégista vagyok Budapesten, ahol a Budapest Gazdasági Egyetem, Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán tanulok Kereskedelem és Marketing szakon. 

A Retorikaiskoláról szakmai gyakorlati hely keresés közben, szereztem tudomást, ahova 2019 tavaszán fel is vettek, marketing gyakornoknak. Feladatom a Szónok Születik online és offline marketingstratégiájának kidolgozása és folyamatos újragondolása, illetve annak megvalósítása. Az én dolgom még a Facebook, Instagram, YouTube és Google tartalmak gyártása és rendszeres publikálása, Wikipédia szócikkek hálózatának kialakítása és karbantartása, referenciák gyűjtése.

A célom, hogy minél több ember szerezhessen tudomást a Retorikaiskoláról és különféle szolgáltatásiról. 

Szabados Gergely marketinges

Beszámolónk: a XIX. Kossuth-szónokverseny

A XIX. Kossuth-szónokverseny

A XIX. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt az ELTE TÓK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékén 2018 novemberében szervezték meg. Amerikai továbbképzéséről hazalátogató trénerünk, Nagy Fruzsina, második alkalommal kapott felkérést a zsűri munkájában való részvételre. A kétnapos rendezvény első napján egy előre megadott, Kányádi Sándortól származó idézet („csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott?”) kapcsán kellett egy legfeljebb hatperces előadást tartani a klasszikus retorikai műfajok egyikében: törvényszéki, tanácsadó vagy bemutató beszéd.

A második napon pedig egy rögtönzéses feladatban kell helytállnia a versenyzőknek. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is különdíjat kínált fel Retorikaiskolánk az általunk legígéretesebbnek ítélt szónoknak. Különdíjunkat, ami a 2019 februárjában induló átfogó retorikakurzusunk teljes kurzusdíját fedező ösztöndíj, 2018-ban Reéb Zsófia biológus hallgató nyerte el. Szívből gratulálunk és kívánjuk, hogy egyre több sikerben legyen része előadóként.

A XIX. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyen a Szónok Születik Retorikaiskola különdíját Reéb Zsófia nyerte el. A díjat a zsűri tagjaként, Nagy Fruzsina adta át.

Trénerünk, Nagy Fruzsina átadja Reéb Zsófiának Retorikaiskolánk különdíját

Új tréner csatlakozik Retorikaiskolánkhoz

Jó hírünk van: egy új tréner csatlakozásával tovább gazdagodik Retorikaiskolánk. Damásdi Nóra személyében olyan szakember kapcsolódik, aki beszédtechnika trénerként és logopédusként ügyfeleink beszéd- és hangképzését tudja komplex módon, hatékonyan fejleszteni. Az ELTE oktatói közül 2017-ben vettük fel vele a kapcsolatot és az egyre intenzívebbé váló közös munka gyümölcse a mostani csatlakozás. Új kollégánk bemutatkozása lejjebb görgetve olvasható.

Damásdi Nóra beszédtechnika tréner és logopédus

Damásdi Nóra beszédtechnika tréner és logopédus

Meggyőződésem, hogy nem csak kommunikációnk tartalmával, hanem hangunkkal, beszédünkkel is üzenünk a körülöttünk lévőknek, kifejezzük magunkat általa akár mikrofonba beszélünk sokakhoz, akár egyetlen üzleti partnerrel telefonálva. Ezért egy egyszerre hiteles és tudatos előadónak elengedhetetlen, hogy például a hangerejét, beszédének ritmusát és nem utolsó sorban artikulációját megtanulja tudatosan irányítani. Mindezt úgy, hogy közben meg tudja őrizni egyéni hangját, ami összetéveszthetetlenné teszi mindannyiunk megszólalását. Saját hangommal, beszédemmel, annak tudatos használatával végzett munkám, illetve az azóta szerzett tapasztalataim minduntalan erősítik a fejlődés lehetőségébe vetett hitemet, ebben szeretnék másokat is kísérni.

1988-ban születtem Izsákon, gimnáziumi éveimet pedig a közeli városban, Kecskeméten töltöttem. 2010-ben végeztem az alapképzéssel az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar logopédia szakirányán, majd rögtön ugyanitt folytattam a mesterképzést is. 2010 szeptembere óta a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Foniátriai és Logopédiai Szakambulanciáján dolgozom hangképzési zavarok kezelésével. Tanársegédként az ELTE-n logopédus hallgatók beszédtechnikájának fejlesztésével foglalkozom. Doktori képzésem folyamatban van az ELTE-BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolájában, ahol kutatási témám a hangképzési zavarok logopédiai vizsgálati lehetőségeinek feltérképezése. Ennek kapcsán 2016 októberétől egy évet tölthettem doktoranduszként a regensburgi klinika foniátriai ambulanciáján, illetve az ahhoz kapcsolódó rehabilitációs intézetben. A Retorikaiskola csoportos és egyéni képzésein egyaránt foglalkozom a beszédtechnikai felméréssel, és az ügyfeleink céljai mentén a hangzó beszédképességek fejlesztésén. Szeretnék segíteni abban, hogy a közös munka során sikerüljön megtalálni a hozzánk forduló személy beszédmódját, ami nemcsak erősítheti a kommunikáció hatékonyságát, de végsősoron a legjobban kifejezheti őt magát is.