A beszéd névjegy. Interjú Montágh Imréné Riener Nellivel

Első Montágh Imre-Ösztöndíjasként, Sagát Anna 2019-ben interjút készített otthonában Montágh tanár úr feleségével, Riener Nellivel, aki maga is logopédus. Azért kérdeztük őt, hogy a leghitelesebb forrásból nyerhessünk bepillantást egy olyan házaspár élet(műv)ébe, akik a XX. század magyar beszédművelésének meghatározó alakítói és népszerűsítői voltak. Az interjú szerkesztését Damásdi Nóra és Hoványi Márton trénereink végezték.

*

A beszéd névjegy

Sagát Anna: Miért kezdett el beszéddel foglalkozni?

Montágh Imréné Riener Nelli: Az igazság az, hogy én soha nem akartam gyógypedagógus lenni. Művészettörténész akartam lenni, de abban az időben és abban a világban, amit az ötvenes évek kínáltak, nagyon nehéz volt egy bizonyos társadalmi körből kitörni úgy, hogy az ember azt a pályát és életutat választotta, amit szeretett volna. Így bár más volt a vágyam, de a Váci Közgazdasági Gimnáziumba jelentkeztem, mert úgy gondoltam, még mindig jobb, mint nem csinálni semmit. A középiskola elvégzését követő munkahelyemről – egy irodából – az első adandó alkalommal meglógtam, és beiratkoztam a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára (az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar jogelődje (szerk.)). Azóta sokkal inkább, de már akkor is legalább érintőlegesen, szellemtudomány volt a gyógypedagógia. Bárczi Gusztáv (1890–1964) – igazgatónk és professzorunk – egy csodálatos ember volt, aki mindent megtett a szabad légkör elérése és gyakorlása érdekében. A szüleim Kismaroson éltek, édesapám ott volt iskolaigazgató, és rettenetesen untam a pesti kollégiumot, ezért úgy döntöttem, hogy Vácra megyek tanítani. Mellette szólt, hogy az egy patinás intézmény volt, az első intézet, ahol Magyarországon beszédterápiát végeztek. A bejárás is nagyon egyszerű volt, mert összesen 12 km távolság, és óránként jártak a munkásvonatok Kismaros és Vác között.

MIRN.jpg
Középen Montágh Imréné Riener Nelli, Kismaroson. A kép forrása: Kismarosi Kikiáltó

Nos, ott ismertem meg a későbbi férjemet, Montágh Imrét, aki egy évvel később került oda, szintén, mint beszédtanár. Ő aztán abszolút, vastagon osztályidegen volt, mert földbirtokos gyerek volt és börtönben is ült az 1956-os cselekedetei miatt mint főiskolás. Azonban ez egy olyan légkörű hely volt – tanáraival, idősebbekkel, fiatalabbakkal együtt –, ahol hallgatólagosan mindenki között létezett egy politikai szempontú összekacsintás, és mi mindketten nagyon-nagyon megtaláltuk a helyünket ebben a közegben. Egy védett közösség volt, ahol bár sokan megjátszották a nagyon vonalas embert, de ez csak kifelé szólt. Mert belül teljes nyitottság volt, mindenki tudott mindenkiről majdnem mindent. Így kerültem tulajdonképpen én a beszéd szakmába mint hallássérültekkel foglalkozó tanár. Először egy teljesen kísérleti jelleggel induló nagyothalló óvodát kaptam tizenhárom, öt és hatéves kor közötti kisgyerekkel. Nem tudom, miért bíztak meg bennem mint kezdőben ennyire, de teljesen személyemre szabott volt a feladat. Valahogy így lettem beszédtanár.

SA: Ezek szerint megszerette a szakmát.

MIRN: Az igazság az, hogy én a gyerekeket mindig is szerettem. És ha az ember állandóan gyerekek közelében van, valahogy maga is jobban rá tud találni a saját hangjára. Ez felnőtt emberként a logopédus esetében nem csak a kora miatt lehet fontos, és nem csak, úgy jöhet létre hogy úgy kezd el foglalkozni a gyerekekkel, ahogy a gyerekek egymás között kommunikálnak, hanem például abból is fakadhat, hogy a gyakorlatban látja, ahogy más felnőttek, így például egy felkészült pedagógus – tehát nem egy sokszor ideges és aggódó szülő, hanem egy hozzáértő szakember viszonyul a gyerekekhez.  Nekem emellett az, ahogy láttam-hallottam, hogy apám és anyám hogyan bánnak a kismarosi gyerekekkel, legalább ennyire jó iskola volt. Apám például kitűnően értette a gyerekek nyelvét, jóllehet elsősorban őt is a zene érdekelte, hiszen kántor és kórusvezető volt, és nagyon jól játszott hegedűn, illetve orgonán is.

SA: Miért tartja fontosnak a beszédtechnikát?

MIRN: Mert nem csak az fontos, hogy mit mondunk, hanem az is nagyon fontos, hogy hogyan tesszük mindezt. Ez az igényesség vagy annak a hiánya rengeteget elárul a megszólaló ember igényességéről és a téma tiszteletéről is, nem beszélve az engem hallgató, másik ember megbecsüléséről. Nagyon nehéz spontán beszélni egy olyan embernek, mint én, aki ide, s tova a nyolcvanegyedik évemben, már majdnem tíz éve inkább csak hallgatok. Úgy értem, hogy privát meghallgatásaim vannak, havonta egy-két ember felkeres, hogy mondjak szakvéleményt róla, mielőtt továbblépne az életben. Bár nagyon sokáig tanítottam logopédiát, de már nem foglalkozom tanítványokkal. Kiestem ebből a nagyon más logikájú és szisztémájú gyógypedagógia-oktatásból, elég furcsa nekem erről úgy beszélni, hogy legyen valami kapcsolata a jelennel.

SA: Ezek szerint nagyon sokat változott…

MIRN: Azt hiszem, igen. Persze valószínűleg van bennem egy kis nosztalgia a régi világ iránt. És miért is ne lenne, hiszen nagyon jó volt nekem, és nagyon élveztem a munkámat mindig, akármilyen borzasztó időszakokat éltünk meg. Hosszú életembe belefértek az első világháborúban megsebesült nagyapám történetei, a második világháború bőrömön való tapasztalása már 8-9 évesen és az utána való iszonyatos anyagi káosz is.

Mindig úgy éreztem, hogy valamilyen módon jelen kell lennem a pedagógiában mint elbeszélő, cselekvő vagy játékra nyitott személy. Főleg a játék volt az, ami nagyon jó út és lehetőség volt a gyermekek megközelítésére és fejlesztésére. Az ’r’ hang kialakítása már sok-sok évvel ezelőtt is ilyen lehetett, de az igazság az, hogy a megközelítésen rengeteg múlik. A hangulat, az attitűd, a hozzáállás, amit a logopédus magából sugároz – akár akarja, akár nem – az meghatározza a viszonyt a felnőtt klienshez, az egyetemi hallgatókhoz, vagy a gyerekekhez és szüleikhez. Az az érzésem, hogy az ideális kapcsolat a gyermek, a pedagógus és a szülő hármasában születhetne meg, de az most sincs kimerítve.

SA: Visszatérve a beszédmódra, pontosabban arra, hogy az mit tükröz, igaz-e Ön szerint, hogy akinek megváltozik a beszéde, annak változik a személyisége is?

MIRN: Általában fordítva szokott lenni, a személyiségváltozás beszédváltozást is okozhat. Persze attól is függ, hogy hány éves korban történik, mert bizonyos korban ez már annyira nehezen megy, hogy kilóg a lóláb. De nagyon becsülendő, ha valaki úgy érzi és azt tapasztalja a gyakorlatban, hogy az ő beszéde nem igazán alkalmas arra a munkára, amit ő végez. Akkor akármilyen idős, roppant tiszteletreméltó, hogy próbál nem csak a mondanivalóján, hanem a beszéd formai elemein is javítani. Először persze tudni kell, hogy mi az, ami nem jó, és mi lenne jó helyette, illetve, hogy ezt milyen eszközökkel, gyakorlatokkal lehet megvalósítani. Ezek után merül fel a kérdés, hogy van-e az illetőben elég alázat ahhoz, hogy ezt átlássa és a gyakorlatba átültesse. Ez önfegyelmet és nagyon sok munkát igényel, valamint a környezet megértését. Én emlékszem arra, hogy amikor a fiam elkezdett tanítani – jóllehet két beszédtanár a szülője – úgy hadart, hogy katasztrófa volt. Szegény, kétszer-háromszor elmondott egy mondatot, mikor velünk beszélgetett, hogy legalább azzal gyakoroljon.

MI.jpeg
A fiatal Montágh. Kép forrása: rtl.hu

SA: Hogy látja Ön most Magyarország beszédkultúráját?

MINR: Ez egy érdekes kérdés, és nem könnyű rá válaszolni, mert nem vagyok már igazán benne a világban. Azt tudom, hogy a tévében, rádióban szereplők, és nemcsak az interjúalanyok zöme, slendriánul beszél. Elsősorban nem igényesek a saját beszédükkel kapcsolatban, de a másikéra sem figyelnek ugyanebből kifolyólag. A köznyelv tartalmilag és formailag is nagyon elsivárosodott. Vannak csodálatos képességű bemondók az idősebb generációkból, és néhány fiatal tehetséggel is találkozhatunk, őket felüdülés hallgatni. Meg kell, hogy mondjam, saját magukat is megtisztelik azzal, hogyha odafigyelnek a beszédükre, mert ez egy névjegy, akár tudomásul veszi valaki, akár nem. Bár mondhatnám magamról is, hogy meg vagyok elégedve a magam beszédével, de nem vagyok.

SA: Hogyan alakult ki Montágh Imre kapcsolata a beszédtechnikával?

MIRN: Imre sokat mindent megtapasztalt és emiatt sokat is változott az alatt az 51 év alatt, amíg élt. Egy hatalmas, Orosháza melletti birtokról indult, ahol német nevelőnő, egy lovász, a kocsis és egy inas segítségével cseperedett. Innen vitték el és vagonírozták be. Az oroszok Bécs bevételekor azonban három szerelvény vidéki zsidót mentettek meg az osztrák lágertől. Így Imre megúszta, hazajött és kitelepítették őket egy kulák tanyára a Nyírségbe. Teljesen más légkörben volt, de borzasztó jól érezte magát, pásztorkodott, kondáskodott, aratott és csépelt. Fizikailag is megerősödött, teljesen átalakult, és a gondolkodása is más lett, mert ebben a környezetben kevesebb volt a cirkusz. Azok a szokások, amik formalitások voltak, megszűntek számára, és csak a megélhetés, az élet és a gyakorlat létezett.

Montágh Imre-ösztöndjí

Montágh Imre (1935–1986). Kép forrása: cultura.hu

Azonban egyszer csak mindez megszűnt, és vissza lehetett jönni, de nem volt hova. A kastély már nem volt meg Orosházán, a szülei földbirtokosok voltak, nem értettek semmihez a földön, a gazdaságon kívül. A Montágh dédapa részt vett a ’48-as szabadságharcban, az eszéki csatában halt meg. A kiegyezés után lehetséges volt az itteni kormánynak, hogy ezeknek az embereknek a hozzátartozóit megjutalmazza. Így a családnak nemességet adományoztak, az ennek megfelelő életvitellel; cselédséggel, munkásokkal, parasztokkal. Imre ezt látta, megtanulta ezt az életformát. És amikor megszűnt a kitelepítés is, akkor ott álltak minden nélkül. Semmijük sem volt, el kellett helyezkedni. Pesten éltek rokonok, akiknek voltak kapcsolataik, így Imre bekerült levelezőn egy gimnáziumba, azt elvégezte, utána került a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Innen 1956 novemberében elvitték, és bebörtönözték, mert részt vett a forradalomban, ahogy én is, csak engem elkerült a végzet. Mi a barikádra vittünk ennivalót meg teát. Imrének volt fegyvere is, de nem használta, mert abszolút pacifista volt, inkább csak dísznek kellett. Azt hiszem, azt sem tudta, hogy kell meghúzni, mert osztályidegen lévén nem kapott katonai kiképzést. Ő akkor egy évet veszített, és egy kedves pedagógus csoportnak köszönhette, hogy visszavették a Főiskolára, amikor Bárcziék kihozták a börtönből.

Soha senkiről egy rossz szava nem volt. Sőt, mikor Kistarcsán volt a táborban, akkor volt ott egy táborvezető „atyaúristen”, egy fiatal ÁVH-s, akinek volt egy iskolába nem járó, fogyatékkal élő lánya. Megtudta a táborvezető, hogy van a táborban egy gyógypedagógus hallgató, így Imrét alkalmazta. Nagyon rendesen bánt vele, minden nap volt meleg ebédje. Ő közkedvelt ember volt, mert nemcsak jó humora volt, de bájos, udvarias és csinos is volt, rendkívüli beleérző képességgel. Az emberek szerették, hogy nem kellett kimondaniuk semmit, anélkül is tudta, hogy honnan fúj a szél, és mi az, ami bántja őket, vagy mi az, aminek örülnek. Cserébe nem volt szófukar, nagyon hamar meg lehetett tudni a véleményét a dolgokban, ami nem volt hasznos a karrierje szempontjából.

Mire elvégezte a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát, már mint logopédus, rengeteg gyakorlatra és óriási ismertségre tett szert. Így került hozzá Ádám Ottó, híres rendezőnek a gyermeke, akit tanítani kezdett. A munka folyamán kiderült, hogy Imre kitűnő színészi adottságokkal rendelkezik, remekül mond verset, nagyszerűen játszik szerepet, és bekerült a Színművészetire mint Ádám Ottó harmadrendű asszisztense. Itt egy év alatt bekerült a tanszékre és olyan kiváló színészek lettek a tanítványai, akiknek szükségük volt beszédterápiára. Imre nagyon jó szövegértelmező volt, el tudta mondani, meg tudta csinálni, mutatni nekik, mit hogyan kell. Nemcsak a hallgatóknak, neki is nagyon jó volt ott dolgozni.

SA: Voltak valaha szakmai vagy módszertani ellentéteik Montágh Imrével?

MIRN: Soha, és ez nagyon jó volt így. Sőt, amikor Imre elkezdett publikálni – már nem csak cikkeket, hanem könyveket is – , akkor mindig engem kért meg, hogy az adott témához szerezzem be a gyakorló anyagot. Én járatosabb voltam az irodalomban, mint ő; mert nekem több lehetőségem és kényszerűségem volt, hogy megszerezzem ezt a tudást. Kismarosról színházba járni, irodalmi esteket meghallgatni legfeljebb Vácon lehetett, azt is ritkán, így aztán volt időm mindenre.

SA: Mit tanácsol a pályakezdő pedagógusoknak, gyógypedagógusoknak?

MIRN: Türelmet és bátorságot. Legyetek okosak! – mondja az Írás. Vagyis nem kell minden áron fejjel a falnak menni.

*

Sagat_Anna_MIO_2019

Az interjút Sagát Anna a MIÖ első nyertese készítette 2019-ben

Különdíjas a Kossuth-szónokversenyen

Az ELTE TÓK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékén 2019 novemberében, immár huszadik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt. Retorikaiskolánk trénere, Nagy Fruzsina ismét a zsűri tagja volt, és ezúttal is különdíjat adott át a legígéretesebb rétornak. A kétnapos rendezvény első napján egy előre megadott idézet kapcsán kellett egy legfeljebb hatperces előadást tartani a klasszikus retorikai műfajok egyikében: törvényszéki, tanácsadó vagy bemutató beszéd. Ez alkalommal Kossuth Lajos egy gondolatáról szóltak az előadások: „Nincs ember, ki a szabadságot nem szeretné, de az igasságos ember mindenkit szabadnak kiván, az igasságtalan csak önmagát.”

A második napon pedig egy rögtönzéses feladatban kell helytállnia a versenyzőknek. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is különdíjat kínált fel Retorikaiskolánk az általunk legígéretesebbnek ítélt szónoknak. Különdíjunkat, ami a 2020 februárjában induló átfogó retorikakurzusunk teljes kurzusdíját fedező ösztöndíj, 2019-ben Dömény Gábor szabad bölcsészet szakos hallgató nyerte el. Szívből gratulálunk és kívánjuk, hogy egyre több sikerben legyen része előadóként!

Trénerünk, Nagy Fruzsina átadja Dömény Gábornak Retorikaiskolánk különdíját (forrás: ELTE Online)

Reéb Zsófia előadói díjakat nyert

Örömmel adunk hírt róla, hogy a jelenleg az alapozó szintű, átfogó retorikakurzusának a végéhez közeledő csoportunk tagjai közül, Reéb Zsófia a közelmúltban több, rangos előadói díjat is elnyert.

Áprilisban az ELTE Egyetemi Napok keretében először megrendezett tudománykommunikációs versenyen Hol lakik a félelem? című előadásával második helyezést érdemelt ki és elnyerte a közönségdíjat is. A kommunikációs verseny ismérveiről és az eredményekről bővebben az ELTE honlapján, ide kattintva lehet tájékozódni.

Május 13-án, egy ennél is rangosabb verseny, második, országos fordulójában indult el.

A FameLab a világ vezető tudománykommunikációs versenye, célja, hogy megtalálja azokat az embereket, akik a 21. század közönsége számára inspirálóan és izgalmasan tudnak beszélni fontos tudományos témákról. Forrás: MTA.hu

Reéb Zsófia a FameLab magyarországi fordulójának ezüstérmes beszédét tartja

Reéb Zsófia díjnyertes előadása. Fotó:Szigeti Tamás/MTA

A Magyar Tudományos Akadémia és a British Council Hungary közös szervezésében létrejött rendezvényen 12-en indultak, hogy háromperces villámbeszédükben bemutassák kutatásaik legjavát vagy tudománnyal kapcsolatos üzenetüketet kell átadniuk a hallgatóságnak. Az MTA honlapja itt ad hírt az eseményről és a díjazottak között, a második helyezést elérő Reéb Zsófiáról is, akivel nemrég készítettünk mi is egy interjút.

A Szónok Születik Retorikaiskola szívből gratulál az elért eredményekhez!

Bepillantás az alapozó kurzusunkba

Reéb Zsófia ösztöndíjasunkkal készítettünk interjút, azért, hogy megkérdezzük, az öthónapos alapozó kurzusunk második felében járva milyen tapasztalatokat szerzett, miben fejlődött és mi az, amit még megvalósítandó célként lát maga előtt. Ahogy arról korábban írtunk, az ELTE biológia szakos hallgatója a Kossuth-szónokverseny különdíjaként nyerte el az általunk legígéretesebbnek ítélt előadóként a lehetőséget, hogy a képzésünket térítésmentesen végezze el.

Ha szeretne Ön is bepillantást nyerni a kommunikációs fejlődés világába, csatlakozzon hozzánk szeptember 7-én A meggyőzés napjára, ahol egynapos bevezető kurzusunkon vehet részt. Ki tudja, talán rá két héttel már Ön is megkezdi átfogó retorikakurzusaink közül az alapozó szint első hónapját.

Beszámolónk a XIX. Kossuth-szónokversenyről

A XIX. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt az ELTE TÓK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékén 2018 novemberében szervezték meg. Amerikai továbbképzéséről hazalátogató trénerünk, Nagy Fruzsina, második alkalommal kapott felkérést a zsűri munkájában való részvételre. A kétnapos rendezvény első napján egy előre megadott, Kányádi Sándortól származó idézet („csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott?”) kapcsán kellett egy legfeljebb hatperces előadást tartani a klasszikus retorikai műfajok egyikében: törvényszéki, tanácsadó vagy bemutató beszéd.

A második napon pedig egy rögtönzéses feladatban kell helytállnia a versenyzőknek. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is különdíjat kínált fel Retorikaiskolánk az általunk legígéretesebbnek ítélt szónoknak. Különdíjunkat, ami a 2019 februárjában induló átfogó retorikakurzusunk teljes kurzusdíját fedező ösztöndíj, 2018-ban Reéb Zsófia biológus hallgató nyerte el. Szívből gratulálunk és kívánjuk, hogy egyre több sikerben legyen része előadóként.

A XIX. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyen a Szónok Születik Retorikaiskola különdíját Reéb Zsófia nyerte el. A díjat a zsűri tagjaként, Nagy Fruzsina adta át.

Trénerünk, Nagy Fruzsina átadja Reéb Zsófiának Retorikaiskolánk különdíját

Évzáró poszt

Nemrég zárta le Retorikaiskolánk a 2016/17-es évet. Örömmel tekintettünk vissza minden csoportos és egyéni kurzusra is, ahol a hozzánk fordulókat segíthettük a nyilvános beszédben. Ez az év is nagyon különböző emberekkel ismertetett minket, járt hozzánk többek között egy helyettes államtitkár, egy Ybl-díjas építész, egy marketing menedzser és egy magyar szakos tanár is. Középiskolásoktól a szépkorúakig sokakkal foglalkozhattunk.

Galériánkba már fel is töltöttük a márciusban, májusban és júniusban végzett Szónok születik kurzusaink gálaestjének a képeit. Az általános retorikai képzéseink mellett tavasszal középiskolásokat készítettünk fel az Eötvös-szónokversenyre és az MCC Debate-re a Popper-féle vitastílusban. A május kétségtelenül a viták hónapja volt, ugyanekkor kísértük három szakkollégium (Bibó, Rajk és Szent Ignác)  hallgatóinak a készülését a saját házi vitaversenyükre Oxford stílusban. Ez utóbbiakat megörökítendő álljon itt néhány kép.

És hogy mit hoz a nyár? Az egyéni kurzusok mellett tovább folyik a munka. Készülőben van Szónok Születik. Bevezetés a retorikába címmel első tankönyvünk. Tananyagot fejlesztünk, módszertani képzéseken veszünk részt a segítő beszélgetések retorikáját illetően, megkezdtük egy nagyszabású rendezvényünk előkészítését és egy speciális képzést is meg fogunk hirdetni a nyárra.

Tanítványaink sikere: OTDK, Eötvös szónokverseny és OKTV

Örömmel adunk hírt arról, hogy tanítványaink sikeresen szerepeltek az elmúlt hetekben. Nagy Fruzsina az SZTE BTK komparatista hallgatóinak A multimediális előadás retorikája címmel tartott felkészítést a XXXIII. OTDK szóbeli fordulójára. Hallgatóink így remekeltek:

  • Kertész Lilla a szóbeli fordulón 30/30 pontot ért el, ezzel a Színháztudományi tagozatában I. helyezését szerezte meg.
  • Borbíró Aletta a szóbeli fordulón  30/30 pontot ért el, ezzel a Populáris irodalom és kultúra tagozatában az Alföld folyóirat különdíját érdemelte ki. (Aletta nem ebben a félévben, hanem tavaly végezte el a kurzust.)
  • Sipos Márton a szóbeli fordulón 30/27 pontot ért el a Színháztudományi tagozatban.
  • Jancsovics Klaudia a szóbeli fordulón 30/26 pontot ért el, ezzel az Irodalom és Vizuális kultúra tagozat 3. legjobb eredményét érte el.
  • Taskovics Viktória a szóbeli fordulón 30/24 pontot érte el a Populáris irodalom és kultúra szekcióban.

Gratulálunk eredményeikhez!

Az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyen Hoványi Márton felkészítésével Széles Levente a Budapesti Piarista Gimnázium legjobb továbbjutójaként a regionális, budapesti elődöntőn 5. helyezettként jutott be a döntőbe. Egy külföldi út miatt Levente végül nem tudta megméretni magát a döntőn, de eredményéhez ezúton is gratulálunk!

Egressy János a 2017-es OKTV nyelvészeti szekciójában ért el I. helyezést. A döntő szóbeli fordulója előtt Hoványi Márton segítette a retorikai felkészülését a Budapesti Piarista Gimnáziumban. A szóbeli fordulón 100/100 pontot szerző tanítványunknak is szívből gratulálunk!

Tanítványaink sikere 2017 tavaszán

Gratulálunk tanítványaink sikeréhez 2017 tavaszán!

Egyetemistáknak szóló kommunikációs kurzus

Az alábbi kurzusunkat a PPKE ITK-n tartjuk egyetemistáknak. A plakáton szereplő kedvezményes ajánlat a PPKE ITK nappali tagozatos hallgatóinak szól. De korlátozott létszámban fogadunk más egyetemek és főiskolák nappali tagozatos hallgatói közül is jelentkezőket. Számukra a 11 alkalom, diák kedvezménnyel 90.000 Ft-ba kerül. A kurzust hétfő délutánonként, várhatóan 15 és 17 óra között tartjuk. A kurzust vezeti Nagy Fruzsina. Jelentkezni így lehet.

  .prezentacios_trening_itk_2017

Szeptemberben új Szónok születik kurzust indítunk

Szeptember 21-én 17.30-kor új retorikacsoportot indítunk a Jászai Mari tértől 5 perce található helyszínünkön. A retorikacsoport trénerei: Nagy Fruzsina, Hoványi Márton és Steiger Anita lesznek, tehát kivételesen három tréner kíséri a legfeljebb 7 fős csoport munkáját. A szerdánként tartandó kurzus célját, felépítését és tematikáját ide kattintva érheti el. Diákoknak, a Magyar Cserkészszövetség tagjainak és ügyészeknek kedvezményt biztosítunk kurzusunk árából. További információk és a jelentkezés egyaránt a szonokszuletik@gmail.com címen lehetséges. Jelenleg még 0 szabad hely van a kurzuson. Legközelebb, várhatóan 2017 januárjábán indítunk alapkurzust.

Az Ön helye?

Ez lenne az Ön helye? (A kép forrása: shutterstock)