Hogyan kommunikáljuk a halálhírt?

Tegnap egy roppant nehéz kommunikációs kérdést járt körbe Munk Veronika cikke az Index.hu portálon. Elsősorban az orvosok, de más, egészségügyben dolgozó emberek is érintettek a kritikus üzenetek átadásában. Paradox módon az élet szolgálói hivatottak a leggyakrabban arra, hogy kommunikálják a halál eseményét. Ha ezt hozzátartozóként éljük át, amint arra egy példát a fentebbi cikk is hozott, egyszerre válunk a kritikus üzenet befogadóivá, de a legtöbb esetben mi laikusok is a hír továbbadóinak szerepébe kerülünk. A halálhír kommunikációjának kérdése ezért is érinthet meg mindannyiunkat az átlagos orvos-beteg kapcsolat kérdéseinél jobban.

Látszólag nem szorul magyarázatra, hogy miért nehéz elmondani egy hozzátartozónak a szeretett személy halálhírét. Két szempontra mégis fel szoktuk hívni az ilyen kommunikációs helyzetbe kerülő (szak)emberek figyelmét: a halál jelentésének társadalmi beágyazottságára és az orvos saját, önismereti helyzetére. Mindaz, ami az adott társadalomban a halál körüli tabuképzést segíti elő káros nehezítést jelent egy ilyen kommunikációs helyzetben. A veszteségeinkről alkotott kép összefüggésben áll társadalmunk saját jóllétéről, biztonságáról kialakított elképzelésével. A kultúránkban és az azt nagy mértékben formáló médiában uralkodó felfogás az emberi egészségről, testről, halál utáni életről zsigeri szinten tudja befolyásolni a halálhírről szóló kommunikációt. A legkevésbé sem független ettől a konkrét dialógusban résztvevők halálról alkotott egyéni elképzelése.

A neveltetés, családi környezet, világnézeti különbség felül tudja írni az össztársadalmi képet. Amikor fiatal medikusok, a cikkben foglaltakhoz hasonlóan, megfogalmazzák a félelmeiket a halálhír kommunikációjával kapcsolatban, elsősorban azt tartjuk fontosnak, hogy a saját önismereti kérdései felé tereljük a jövő orvosait. Például ilyen típusú, csak egyénileg megválaszolható kérdéseket vetve fel bizonyos időközönként: Mostanában mennyire éltem át veszteségeket az életemben? Milyen vagyok, ha elveszítek egy számomra fontos tárgyat, barátságot, szerelmet? Halt-e már meg közeli hozzátartozóm vagy fontos emberem? Ha igen, mit éltem meg akkor, milyen érzések jönnek fel, ha visszagondolok erre? Tartok-e a saját halálomtól? Ha igen, mi a legfélelmetesebb benne és mi az, amit (akár csekély mértékben is) jónak gondolok róla?  Van-e olyan lehetőségem/személyem/kapcsolatom, amit elveszítettem ugyan, de igazán nem tudtam még meggyászolni? Az a betegem, aki most meghalt emlékeztet-e valakimre az életemből?

Medikus önismereti munkában

Aki ezekre vagy az ehhez hasonló kérdésekre képes időről időre hiteles választ adni az életében, az vélhetően megtette a legnagyobb lépést ahhoz, hogy másoknak a hozzátartozójuk haláláról befogadható módon beszéljen. Aki ezt megspórolja, félő, hogy zátonyra fut a kommunikációs protokollok betartásával minden jó szándéka ellenére is.

Bővebben…