Gyászbeszéd közeli hozzátartozó ravatalánál

Csak az tudja rétorként, hogy mit jelent a gyászbeszéd műfaja, aki kipróbálta már magát ebben a valóban embertpróbáló helyzetben. Különösen nehéz kihívás ez akkor, amikor egy közeli rokonunk ravatalánál kell a gyászolók nevében búcsúznunk. A most következő írásban a saját Nagyapám temetésén mondott gyászbeszéden keresztül szeretnék a műfajnak erről a talán legnehezebb retorikai alesetéről beszélni. A beszéd 12 évvel ez előtt hangzott el, amikor még csak tanultam és gyakoroltam a retorikát, de nem tanítottam azt hivatásszerűen. Volt már, hogy a kurzusainkon, amikor a gyászbeszéd műfaját tanítottam, felhasználtam, de talán mostanra már elég idő telt el a publikáláshoz és az értékeléshez is, ha ezzel másoknak segíteni lehet.

Gyászbeszéd közeli hozzátartozó ravatalánál

Miért kihívás a gyászbeszéd?

A gyászbeszéd az érzelmi kitettség és megismételhetetlensége miatt mester szintű retorikai kihívás. Különösen igaz ez arra az alesetre, amikor egy, a rétorhoz különösen közel álló rokon vagy barát temetésén hangzik el. A meghittség és az érzelmi bevonódottság az átlagos beszédhelyzetek sokszorosa, emiatt a szónok kitettsége is rendkívül nagy. Az alábbi beszédet, 12 év után is emlékszem, hogy addig tudtam a hangom elcsuklása nélkül mondani, amíg nem értem el hátulról a harmadik bekezdésig. Most is felmerült, hogy más írjon erről a beszédről, azért teszem mégis én, mert abban bízom, hogy éppen ez adhatja meg a hitelét a kritikának és a műfaji ismertetésnek is. Ezzel együtt, az első rögzítendő pont az ilyen gyászbeszédre való felkészüléskor a vállalkozás felmérése: alkalmas vagyok-e arra, hogy ennek a szeretett embernek a gyászbeszédét elmondjam? Senkinek sem róható fel, mégha gyakorlott szónok is, ha ezt nem vállalja. Ugyanakkor a gyászmunka katartikus állomása lehet, ha sikerül megcsinálni. De a búcsúztató lelkiállapota és a búcsúztatotthoz fűződő viszonya kell, hogy meghatározza a vállalást.

A gyászbeszéd előre megírása

Talán az egyetlen olyan beszédműfaj a gyászbeszédnek ez az esete, amikor kifejezetten javasolható a teljes szöveg szó szerinti megírása, kellően szellős megformázása, kinyomtatása, egy sötét mappába fűzése, majd végül az értő felolvasása. Minél megrázóbb a veszteség, annál inkább érdemes felolvasásban gondolkodni a fejből elmondott beszéd helyett. A hatás a szónok hitelességéből fakad és nem a memotechnikájából. A szöveget ezzel együtt nagyon alaposan ki kell gyakorolni, lehetőleg úgy, hogy fejből menjen, minden sornak a hangsúlyozása pontos legyen. Érdemes arra is ügyelni, hogy a gyászbeszéd szövege nyelvileg ne írott, hanem szóbeliséget imitáló legyen (pl. a többszörösen alárendelt tagmondatokat érdemes kerülni). A szabadon mondott beszédnél nehéz a szemkontaktust jó helyre irányítani, hiszen a ravatal és a gyászolók látványa egyaránt megrendítheti a búcsúztató szónokot. Ennél a konkrét beszédnél az 1–5. bekezdések vége úgy van kialakítva, hogy egy-egy aforizmatikus tő/egyszerűmondat adjon ritmikus lezárást a bekezdés végén. Ekkor néztem fel a ravatalra, illetve a záró bekezdés főhajtást verbalizáló mondatrészénél és az utolsó, háromba tagolt mondatnál. A gyászolókat hallottam, de egy pillanattól eltekintve, nem láttam, emlékeim szerint.

Stílus a gyászbeszédben

Stilisztikai szempontból, mint mindig, most is igaz, hogy nem lehet minden helyzetre alkalmazható, aranyszabályt mondani. Az esetek többségében ideális, ha az egyszerű és az emelkedett stílusnemek elegyéből alakul ki a gyászbeszéd. Szabad, még itt is, humorral élni. Akik ismerték Nagyapámat, pontosan tudták, hogy az első bekezdésben szereplő történetek mennyiben valóságosak és mennyiben tartoznak hozzá ahhoz a játékossághoz, ami őt idős korában is szerethetővé tette. A gyász feszültségét a szónoknak lehet és kell is oldania, mert a közösség és különösen a közel állók érzelmi vezetése van rábízva. Ezt a feladatot méltósággal, mégis a fájdalmon át a vigasz felé vezető útra irányíthatja egy jól sikerült gyászbeszéd, ami akár a mosoly kockázatát is vállalhatja, de ezt nagyon alaposan fel kell mérni, például úgy, hogy a közeli hozzátartozók egyikével megismertetjük a tervet és kikérjük a véleményét. Ha a hozzátartozó vacillál, inkább el kell vetni ezt az árnyalatot, mintsem ragaszkodni hozzá.

A kidolgozás stilisztikai hibái közül ma már látszik számomra, hogy a 3. bekezdés végén a “Te, Ti még tudjátok” kezdetű résznél egyrészt kérdéses, hogy szükséges volt-e a többesszám második személyű alany behozatala, bár a gyászolók, köztük a Nagymamám számára ez fontos gesztus lehetett. De a megtartás esetén is meg kellett volna cserélni így: “Ti még tudjátok, Te még tudod.” Ezzel a kupolaszerű építkezéssel könnyebb lett volna úgy behívni a gyászoló közösséget, hogy a fókusz intenzívebben a búcsúztatotton maradjon. Az egyesszám második személyű megszólítás és az elhunyttal jelenidőben folytatott dialógus nagyon erős hatást tud kiváltani, éppen ezért érzelmileg kockázatos döntés. A szónok saját meghatódottsága mellett azt kell előzetesen mérlegelni, hogy elég meghitt-e a viszony ahhoz, hogy ez hiteles legyen és senkit se bántana meg ezzel a gyászolók közül. Nálam a válaszok egyértelműen megerősítőek voltak a beszédre készülésemkor, ezért működött, sőt, talán csak így működött. A jelenidő kifejezheti azt a reményt vagy hitet, hogy a kapcsolat nem szakadt meg a halállal, ami egy olyan keresztény kontextusban, mint az én beszélői pozícióm volt 2008-ban, összhangba kerülhetett a temetési szertartás és a beszéd egyéb vallásos referenciáival (pl. nyitó idézet Máté evangéliumából, záró mondat) is.

Közhelyesnek hat az 5. bekezdés utolsó előtti mondataként ez: “Mint ahogy köszönet azért is, hogy a hat évtizednél is tovább tartó házasságotok olyan tanúságot adott és ad a jövő minden nemzedékének egy bátortalanná és hűtlenné váló világban, ami ritka és szerfelett nagy kincs.” Egyrészt valóban lehetett volna hétköznapibban fogalmazni, mert úgyis ült volna a gondolat. Másrészt műfaji sajátosság, hogy a közhelyeket sokkal inkább tolerálja egy gyászoló közösség, mint egy semleges befogadó. Sőt, kis mértékben talán még várjuk is az idézeteken vagy frázisokon keresztül az emberiség közös tudásának a támogató jelenlétét. Így sem ajánlott közhelyekkel élni a szöveg 10%-nál nagyobb mértékben. És nem utolsó sorban az élőbeszédszerűséghez ez a mondat már lehet, hogy túl bonyolult felépítettségű.

Minden gyászbeszéd képviselet.

Azok nevében szólunk, akik gyászolnak, ezért integratívnak kell lennie a szavainknak, nem pedig megosztóaknak. A konfliktusokat nem itt kell rendezni, az örökséget csak pozitív értelemben, szimbolikusan érdemes szóba hozni és a kondoleálók névsora mentén végig kell gondolni: mindenki alá tudná-e írni a beszédünket. A közösségteremtés ugyanis vigaszt tud adni, de ehhez arra van szükség, hogy a hátramaradt feszültségek helyett arra irányítsa a szónok a figyelmet, ami összekötheti a búcsúzó embereket. Tanulságos éppen ebből a szempontból az én gyászbeszédem is. Az 56′-ról szóló harmadik bekezdés az egyik gyászólóban, aki ellenforradalomként értékelte az októberi eseményeket, számomra is meglepően mély ellenérzéseket váltott ki. Számára nem az volt a lényeges, hogy Nagyapám ezt hogyan élte meg, hanem a saját viszonya a történelmi eseményhez. Ezért bár ő is megköszönte a beszédet, de rám is pirított, hogy azt a részt ki kellett volna hagynom. Nem gondolom, hogy éppen ezt a kihagyást ebben a formában meg kellett volna lépnem, de ma már máshogy fogalmaznék éppen a közösségteremtés célja miatt.

Emlékezetes gesztus lehet egy gyászbeszéd felépítésekor, ha sikerül egy olyan allegóriát vagy más szóképet találni, ami az elhunyt életével képez párhuzamot. Lehet ez egy természeti kép, ha az elhunyt a természethez kapcsolódott vagy mechanikus hasonlat, ha a foglalkozása inkább ahhoz a világhoz köti. A gyászbeszéd befogadói ekkor a képzelőerejüket és az emlékezőképességüket egyszerre használják, ami észrevétlenül emeli el a gyász fájdalmától a belső világukat, ezzel is könnyítve ezen az érzelmileg terhes helyzeten. Az allegória az én esetemben Nagyapám asztalos foglalkozásának és a keresztény identitásunk összekapcsolásán nyugodott.

Önmagában az, hogy a közös foglalkozás miatt Jézus Krisztushoz hasonlítom a Nagyapámat, éppen egy vallásos közösségen belül blaszfém túlzásként is értékelhető, ezért volt lényeges, hogy a mesterré válás, majd újra kezdett inasévek képével próbáltam élét venni a túlzó analógiának: csak tanítványa a Mesternek, aki hasonlít rá, de nem azonos vele. Ennél is merészebb volt az evangéliumi Hegyi beszédből vett boldogságmondás parafrázisa a 7. bekezdés végén. Jelenidőben, E/1-ben megfogalmazva, mintegy üdvözültként beszéltetni a Nagyapámat, a legnagyobb jóindulattal is megelőlegezett remény. A gyászbeszéd műfajában, hasonlóan a közhelyekhez, a túlzások elhelyezése is sokkal elfogadottabb, mint más műfajokban, ezzel együtt kardinális a jelentősége, hogy kinek a javára történik ez. Ha az elhunyt javára, úgy, hogy közben a közösség jóllétét/reményét is tudja növelni, akkor elfogadható lehet, de erről is érdemes a többi hozzátartozóval egyeztetni. Álljon itt, minden hibájával együtt, ez a gyászbeszéd, amit szeretett Nagyapámnak ajánlok újból. Mert nagyon jó ember (volt).

*

Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent!

1. Egyszer, nem is olyan régen, egészen pontosan 82 évvel ezelőtt, legkisebb testvérként, utoljára a családban megszülettél. Erdélyben, Magyarrégennek egy kicsiny házában. Itt, nem messze a ródli-dombtól kezdődött meg földi életed szüleid, testvéreid és az egyre gyarapodó számú barátok között 1925 telén. Hányszor hallottuk, hányszor vártuk, hogy elmeséld, miként viselted az iskola „viszontagságait”, hogyan igyekeztél minden erődet megfeszítve könnyíteni néhanapján a diákok, rád is szigorúan kimért, nehéz sorsán… Miként bújtál a biliárdasztal alá a számonkérés helyett, hogyan tréfálkoztál barátaiddal a nehéz latin memoriterek erdejében, és mennyire fagyoskodtál a csíki cserkésztábor hajnali óráiban. Szép és gazdag kezdet volt ez.

2. Ez a kezdet talán még nem is sejttette környezeteddel, de valószínűleg még Veled sem, hogy mi válik ebből a székely gyerekből. Jött a háború és Te fiatalon felnőttségre kényszerül­tél, hogy túlélhesd, a túlélhetőt. Ott lengett közted és a melletted állók között az állandó veszély, a szűnni nem akaró fenyegetés. Mesélted sokszor, milyen volt étlen-szomjan mene­telni az életért, úgy hogy már-már járás közben is aludni tudtatok. Hogy segítettetek magato­kon, bízva abban, hogy Isten is megsegít. Magyarországon vagy Drezda környékén, szinte mindegy volt, a lényeg, túlélni, hazatalálni. Túlélted és közben olyan emberré váltál, aki már értette, érezte, hogy milyen felelősség a másik embernek, akit közvetlenül mellette lőttek halálra, és milyen felelősség saját magának figyelni az életre. Felelős emberré értél.

3. Az, hogy mi mindent hordoztál magadban ezekből az évekből, igazán csak Te tudod, mi legfeljebb sejtjük. Az, hogy 56’-ban ki volt az a tüntető nép, aki kiállt valamiért, amit Hazának, magyarságnak, emberségnek hívnak, a meggyőződéséért és az elveiért, én és az én korosztályom már csak könyvekből tanuljuk. Te, Ti még tudjátok. Sőt, csak Ti tudjátok igazán. Tisztelet érte!

4. Asztalosnak tanultál, mestervizsgát tettél. Mesterré lettél, aki képes megbecsülni anyagát, a fát. Azt a fát, ami az életnek, az összetartásnak, a családnak a szimbóluma. Úgy simult kezeid között a fa, ahogy mások a papírt hajtogatják, vágják, színezik, alakítják. Olyan mesterséget választottál, ami elengedhetetlenül beleivódik mindnyájunk hétköznapjaiba. Kezed nyomát, arcod verítékét viselik magukon asztalaink, székeink, ajtóink, parkettáink és polcaink. Egyszer azt mondtad az unokádnak: „Idefigyelj, Márton! Úgy készíts el bármilyen munkát, hogy neked, a Mesternek, abban ne legyen kivetnivalód! Ha neked megfelel, hidd el, hogy a megrendelőnek sem lesz kifogása!” És valóban, senkinek sem volt kivetnivalója, sem kifogása, mert jó munkát végeztél.

5. Ha valakinek olyan fontosak a gyökerei, a családja, mint Neked, nem csoda, ha fiatal fejjel családot alapít, ahogyan Te is tetted annak idején. Máriaremetei házasságotok gyümöl­cse immár a Te saját családod lett. Gyermekeid és unokád, akiket elindítottál az úton. És nem­csak elindítottál, hanem kísértél is minket, amíg csak szükséges volt, segítettél, ha kellett, mindig. Köszönet érte! Mint ahogy köszönet azért is, hogy a hat évtizednél is tovább tartó házasságotok olyan tanúságot adott és ad a jövő minden nemzedékének egy bátortalanná és hűtlenné váló világban, ami ritka és szerfelett nagy kincs. Olyan nagy dolog az, hogy van, aki vigyáz az ilyen kincsre!

6. Amikor elkezdődött az a hosszú szenvedés, ami életed végén várt Rád, erősen meg­próbáltattál. Szenvedésedben egy olyan ösvényen jártál, melyet egy másik Asztalos, igaz nem itt, hanem Jeruzsálemben, előtted majd’ kétezer évvel kitaposott. Te pedig stációról stációra követted őt, mintha újra inas lennél egy Nálad nagyobb Mester keze alatt. Türelmes voltál és optimista. Szelíd és végig mosolyogni tudó ember. Megpróbáltatásaid nemcsak számodra, ha­nem a körülötted lévők számára is sokatmondó, sokat tanító volt, mint annak idején Jeruzsá­lemben, annak a másik Asztalosnak a szenvedése is.

7. És igen, nem tagadhatjuk, nem is akarjuk tagadni, hogy hiány és fájdalom, mélységes fájdalom van most mindannyiunk szívében, akik itt állunk. Ezen a hiányon és fájdalmon azon­ban átragyog az a remény és az a hit, amit innen és most üzensz nekünk, a Téged gyászolók­nak: „Boldog vagyok, mert a tisztaszívűek valóban meglátják Istent!”

8. Ez a mi vigasztalásunk és nem is kevés! Hisszük, hogy odaát találkozunk, ahol azzal az Istennel ölelkezve vársz minket, akinek hálásak vagyunk Teérted. Addig pedig, amíg újralátjuk egymást, nem tehetünk mást, mint meghajolunk szép földi életed előtt: így! Imádkozunk Érted, imádkozz miértünk! Isten Veled… van… Nagyapám!

 

Siófok, 2008. január 25.

Az illatok retorikája – dióhéjban

A járvány idején az otthoni művelődést támogatókhoz csatlakozik a Szónok Születik Retorikaiskola is, amikor ingyenesen elérhetővé teszi a 2020. február 1-én megtartott bevezető kurzusának  Dr. Hoványi Mártonnak Az illatok retorikája című mester szintű előadását az illatok retorikájáról.

Mi köze az illatoknak a beszédhez?

Cicero említi meg a párhuzamot A szónokról című művében, hogy ahogy egy túl erős illat elviszi a figyelmet, úgy egy túl erős metafora is a beszédben ugyanúgy eltereli a hallgatóság figyelmét. Pedig mi olyan beszédet szeretnénk, amely hosszú idővel a meghallgatása után is hatást tesz a hallgatóra, hasonlóan a nem túl erős, de megfelelő, kellemes, és hosszan érezhető illatokhoz.

A szagláshoz alapvetően igen kevés fogalmi készletünk van: nem nagyon van verbális hozzáférésünk az illatokhoz. Nincsenek rá szavaink – inkább hasonlatokban, metaforákban beszélünk az illatokról: olyan, mint a rózsa, mint a meggy, olyan citrusos.

Érdekesség, és az illatok jelentőségét támasztja alá, hogy legfrissebb kriminalisztikai kutatások szerint biometrikus azonosításra alkalmas a test illata az írisz és az ujjlenyomat mellett. Azonban az illatok kommunikációjának kutatása messze elmaradt a többi érzékszervünk kutatásától.

A szaglás biológiája

Az illatokkal való kapcsolatunk igen atavisztikus: elemi erővel hatnak ránk az illatok, szagok, de nem tudjuk pontosan, hiszen ritkán tudatosítjuk, hogy hogyan és miért.

Amikor az illat az orrüregbe áramlik, a nyálkahártyában oldódik fel, és elektromos üzenetek formájában jut el az illat hangulata és asszociációja az agyunk egy ősi, primitív részéhez. Ráadásul nemcsak az orrunknál, hanem a garatnál is képesek vagyunk az illatok befogadására.

A szaglásunk bár nem olyan jó, mint egy vadászkutyának, egy szint után elfárad az orrunk, és nem is tudatos az érzékelésünk. Nincs szaglásmemóriánk, nem igazán emlékszünk az illatokra. Mégis, illatok kapcsán elsősorban emlékek jönnek elő belőlünk – nagyon hamar és igen mély benyomással hatnak ránk az illatok: tudat alatt, intenzíven. Az illatok kapcsán asszociálunk, s az emlékek kapcsán hangulatok és érzések jutnak eszünkbe.

Az illatunk változik is: ha félünk, ha betegek vagyunk, ha nőként a nemi ciklusunk más-más szakaszában vagyunk, megváltozik az illatunk. De az is változik, hogy mikor milyen illat esik jól nekünk – tehát az illatok és azok érzékelése is folyamatos változásban van.

Lehet-e mérni az illatokat?

Az illat intenzitását elsősorban a hallgatóság reakcióiból, mimikájából lehet lemérni: ha bűzt érzünk, elfintorítjuk az orrunkat: egyértelműen látszik valakin, ha kellemetlent szagol.

A szagra a épületek belső terével foglalkozó mérnökök és tudósok egy mérőszámot is kidolgoztak: ez az olf, P. O. Fanger professzor kísérletei alapján.  Egy személyből felszabaduló, felnőtt irodai dolgozó ülő helyzetben, jó termikus feltételek mellett kibocsátott szaga: 1 olf (ami egy relatív mértékegység). Egy dohányos ember kibocsátása 6 olf, dohányzás közben 25. Ha valaki atletizál, 20 olf lehet a szag-kibocsátása, míg egy karon ülő kisgyermek 1,5 olf erősségű.

A decipol a kibocsátással ellentétben érzékelt levegő minőségére létrehozott mérőszám.

Mire érdemes figyelni előadóként az illatok kapcsán?

Vajon milyen illatok fognak körbevenni? Ebéd készül a szomszédban? Közel van a kókuszgolyó a svédasztalon? Nem mindegy, hogy a hallagatóság figyelmét elvonja-e valami illat az előadás során, vagy sem, érdemes ezekre előre felkészülni, tájékozódni.

Kóstolókhoz kapcsolódó beszédeseményekhez viszont kifejezetten jól használhatóak a jelen lévő illatok: kávézóban tartott beszédeknél, konferencia szünetét megelőzően; esetleg pohárköszöntőknél, kiinduló gondolatként hasznos forrás lehet, amikor mindenki poharában ott van valamilyen, illatot árasztó ital.

Üzletkötésnél is hasznát venni a tudatos illathasználatnak: bizonyos illatok mellett gyorsabban kötnek üzleteket. A tárgyalóterem illata is sokat számít: egy rossz vagy oda nem illő illat is befolyásolhatja az üzleti kapcsolatot.

Szónokok és a nyelvvel foglalkozók számára az illatok nyelvi megközelíthetetlenségének hátrányából előnyt is lehet kovácsolni, hiszen a saját szókincsünket gazdagítja, ha asszociálunk, szavakat keresünk a minket körülvevő illatokról: gazdagabb lesz a nyelvi kifejezőkészségünk, ami szónokként kifejezetten kívánatos.

A szagokról szónoki, illetve üzleti szemmel

A legkellemetlenebb és leglátványosabb a hónalj-szag: többnyire azt közvetíti, hogy az illető fél, bennünk pedig a bizalmatlanság, vagy taszító érzés alakulhat ki ennek kapcsán. A lábak kapcsán hasonló kellemetlenségek lehetnek, a szájszag pedig abszolút meghatározó egy szónoknál. Ezek mind befolyásolják a hallgatóságot, és érdemes odafigyelnünk arra, hogy milyen illatunk van, és milyen hatásos dezodort használunk.

Mit tehetünk? Szellőztessünk! Ezzel ehetőséget teremtünk arra, hogy elinduljon valami új, valami friss. Továbbá használjunk tudatosan valamilyen hozzánk és a helyzethez illő illatot! Ahogy a nyelv is mutatja, az illatokat nem csupán föltesszük, hanem felpróbáljuk, viseljük, hordjuk őket, akárcsak egy ruhadarabot. Praktikus tanács kezdőknek: amikor kipróbálunk egy új illatot, legalább 10 percet várjunk a kifújás után, ekkor érződik az alkohol elpárolgása után a valódi illat.

Az illatok és szagok nagyon gyorsan és hosszan ható nonverbális jelzések lehetnek. Szónokként feltétlenül érdemes megtanulni ezek tudatos használatát, az általános higiénián túl is.

 

Az előadás bővített, írásos válozata pedig 2020. április 1-től lesz elérhető a Magyaróra című folyóirat összevont 2020/1-2. számában Az illatok retorikája címmel. Ezt a borítot kell keresni a boltokban, de még inkább online megrendelni ide kattintva. Ez a lapszám még egy meglepetés szöveget is tartalmaz, ami a Retorikaiskolánkhoz kötődik.

illatok retorikája

A Magyaróra című folyóiartban jelenik meg Az illatok retorikája című tanulmány Hoványi Márton tollából

Áder-elemzés DrPrezitől

Örömmel adunk hírt róla, hogy nemrégen megjelent a tavaly Retorikaiskolánkban mesterfokozatot szerzett DrPrezitől egy beszédelemzés, ami Áder János 2019. január 1-jén elmondott újévi köszöntőjéről készült. A teljes elemzés ide kattintva olvasható el, az általunk ugyanerről készített elemzés pedig itt érhető el.

Az egyik legtanulságosabb megfigyelése az alapvetően verbalitás központú elemzésnek az, ahogyan rátapint a nemek és igenek felsorolásában, sőt az alakzatok szintjén azok halmozásában rejlő aránytévesztésben. Egy ilyen rövid beszédműfaj érdemi üzenetátadását valóban gyöngíti, ha túl sok elemből építkezik. Ez a meglátás érvényesen kiterjeszthető, meglátásunk szerint, a korábbi újévi köszöntő beszédekre is.

Kép forrása: drprezi.hu

Kép forrása: drprezi.hu

Orbán Viktor 2018-as évértékelő beszédének retorikai elemzése

A jubileumi, 2018-as évértékelő beszéd retorikai szakelemzését Dr. Prezi, alias Dr. Németh Zoltán TEDx coach, előadó és prezentációs szakíró, tréner írta, aki jelenleg Retorikaiskolánk mesterkurzusát végzi. Ezen a napon eldől, hogy többek között ennek az elemzett beszédnek a hatása milyen választási eredményhez járult hozzá. Continue reading

Gyászbeszéd Pásztor Erika halálára

Búcsú egy Nőtől.

Tisztelt Gyászoló Közösség, Kollégák és Barátok!

“Pásztor Erika Katalina október 30-án, életének 57. évében elhunyt.”

A gyászjelentés szavai informatívan kopognak, mint egy írógép billentyűi. Kopognak, akár a kezeink közül kimorzsolódó föld, ahová most visszatér egy nő, egy személy, aki sokunk számára maradandó tanítást adott az életről: Pásztor Erika. Ismerünk hősiesen megvívott csatákat a történelemből, ikonikus építményeket a világ legkülönfélébb pontjairól, sorsokat formáló beszédeket államfőktől. De ritkán ismerjük fel azokat a hőstetteket, amit egy önismereti út bejárása követel meg, kevésszer van szemünk azokra az alkotásokra, amelyek szívós munkával váltanak paradigmát, például az online média terében; és egészen kivételes az, amikor hallgatóként egy nyilvános beszéd mögött az előadó személyének egyszeri és megismételhetetlen jelenlétét teljesen meg tudjuk ragadni.

Retorikaiskolánk fiókjába ez év január 9-én érkezett az alábbi, háromsoros üzenet:

Pásztor Erika vagyok, az epiteszforum.hu főszerkesztője. A Jan 16-án induló, 5 hónapos szónok születik kurzus érdekelne. Kérdésem, hogy koromnál fogva (senior) nem lógok ki a csapatból?

Ami akkor természetesnek tűnt, ma egészen rendkívülinek hat. Erika a saját halála előtt nem egészen 300 nappal írt egy ímélt, hogy fejleszteni szeretné a retorikai képességeit. A célja, amit a kurzus elején megfogalmazott kettős volt: felerészt szólt az általános fejlődésről és felerészt arról, hogy vezetőként szeretne jobban gondoskodni nyilvános kommunikációjával a rábízott epiteszforum.hu munkatársairól. A kurzus öt hónapja alatt egyszer sem hozta szóba, hogy milyen betegségben szenved. Mi pedig nem is gondoltuk volna, hogy mi minden van bontakozóban. Szemrebbenés nélkül hagyta, sőt várta, hogy az élet egyéb területein feleannyit tapasztalt trénereiként éles kérdéseket tegyünk fel, akár a légzéstechnikai fejlődése, akár saját önismereti útja kapcsán, amikor elakadást tapasztaltunk fejlődésének egy-egy pontján.

És Erika készült. Amennyi időt ki tudott szakítani, azt azzal töltötte, hogy részt vegyen a hétfő esti retorikán, és minél több feladatot elvégezzen a kiszabottakból. Inkább rögtönzött, mintsem hogy megfutamodott volna a kiállás elől. A legnagyobb természetességgel hívta meg a csoportot saját irodájába, hogy tartsuk ott az alkalmakat és az sem volt kérdés, hogy kulcsot adjon nekünk az irodához – ha bármikor késne, mi akkor is be tudjunk jutni. Nagylelkűségénél csak lelkesedése volt nagyobb.

Pászot Erika

Búcsú egy Nőtől. Egykori tanítványunk és Szókratész-díjasunk, Pásztor Erika Katalina.

A kurzus végén leginkább egyet szorgalmazott: legyen folytatás, csináljuk meg csoportos formában is a haladó tréningünket, Retorika 2.0 néven vagy bárhogy máshogy! Mert ő jönni akar. Egy héttel később elérkezett a gálaest, ahol a negatív gondolatok hátrahagyásáról beszélt. Úgy beszélt, mint akinek mondanivalója van. Önmagáról, a világról, a spiritualitásról. A megadott időkereten túllépve, az izgalom jeleit egyre inkább elengedve mesélt bátorságról, szembenézésről és egy hosszú évtizedeken át önmagában hordozott durcás kislányról. Akinek sokat köszönhet ugyan, de akitől akkor, ott el akart köszönni. Éretten, méltósággal, felnőtt módon, kerülve az érzelgősséget, de megengedve az érzelmeket. Bár mi is így tehetnénk, amikor ettől a felnőtt nőtől, Erikától búcsúzunk!

Kedves Erika!

Amikor szeptember végén felhívtál minket, hogy kimentsd magad szóban is, amiért mégsem jössz a várva várt haladó kurzusra, azt mondtad, hogy bár most éppen fekvő beteg vagy, de bízol benne, hogy tavasszal már táncolva fogsz jönni a következő haladó csoportba. Most biztosan nevetsz, ahogy szoktál, hogy ugyan vannak itt kisebb bonyodalmak, de azért a lényeg megmarad így is. Azóta te már megkönnyebbülve, táncolva haladsz egy olyan csoportban, amit mi még nem érhetünk fel. Boldog embernek ismertünk meg, aki nagyon sokat dolgozott azon, hogy hiteles válaszokat kapjon és adjon. Erre a hitelességre épülhetett rá a szenvedélyed, lelkesedésed, vidámsággal telt realitásérzéked. A kezdők zavarával állunk a téged is váró haladó csoport vezetőiként előtted és életed példája előtt. Kívánhat-e többet Retorikaiskolánk, mint hogy tanítványainak egyike élete utolsó hónapjaiban is a “lelkek szavak általi vezetésének” művészetét tanulja? Szervezhetnénk-e haladóbb csoportot a tiednél?

Tudjuk, hogy a leginkább emléked és jelenléted megőrzésére nekünk, hátramaradottaknak van szükségünk. Azért, hogy e kettőnek mi magunk is őrzői maradjunk, Fruzsival arra gondoltunk, hogy rólad nevezzük el a haladó csoportjaink legjobb retorikai teljesítményéért járó díjat. A Pásztor Erika-díj születésének legyen ez a története.

Gálaest_2017.június_037

Törölje le, Erika, minden könnyedet az Emberszerető, és adjon örök világosságot boldog táncod minden lépéséhez!