Mi legyen a kezemben előadás közben? – Lámpaláz-csillapító 7.

Mi legyen a kezemben miközben előadok? Lehetőleg semmi. A kezek ideális esetben egyedül a gesztikuláció és az elhangzottak illusztrálására szolgálnak, szükség esetén léptetik a diasorunkat. Újabb részlet a készülő tankönyvünkből.

Sokszor azonban a lámpaláz levezetésének legegyszerűbb módjaként tudattalanul (vagy önmaguknak tudatosan “megmagyarázva”) azt választják a kezdő előadók, sőt nem ritkán a komolyabb rutinnal rendelkező beszélők is, hogy ujjaikkal egy tetszőleges tárgyat babrálni kezdenek. Képzéseink résztvevői legkönnyebben ezen a visszatérő és indokolatlan mozgássoron keresztül tudják felismerni egy szónok szorongásának a jeleit. És valóban, jól látható jele ez annak, hogy valaki a komfortzónáján kívül állva beszél. Tipikusan ilyen tárgyak: a toll, a jegyzetpapír, egy pohár vagy vizes palack, a jegyzeteket összefogó kapocs, egy túlságosan nagy léptető, az öltözék egy eleme (pl. nőknél nyaklánc és fülbevaló, férfiaknál nyakkendő és a zakó egy gombja), a jegygyűrű vagy egy fel-le vett szemüveg. Minél feltűnőbb a látványa és még inkább a hangja egy ilyen babrálnivaló tárgynak, annál nagyobb mértékben vonja el a figyelmet az előadásról és irányítja azt kifejezetten az előadóban jelen lévő feszültségre. Amennyire tudattalan ez az előadói cselekvés, éppen annyira tudattalanul kelt figyelemzavart és emiatt feszültséget a hallgatóságban a lámpaláznak ez a nonverbális jele.

Példaként egy rutinos előadó, 2018-ban publikált előadását hozzhatjuk fel. Dr. De Haan Cambridge-ben doktorált és a videó publikálásakor Oxfordban dolgozott kutatóként. Egy tudományos előadást tart, ami tehát jól megszokott közeget és figyelembe véve az eddigi pályáját, biztos műfajismeretet feltételez. A kortárs idegtudományok, az antik filozófia és a középkori teológia egyedi metszetét kínálja a szakmailag igen magas szinten kidolgozott előadás. Retorikai szempontból azért tanulságos mindez, mert  egy Európa legjobb egyetemein dolgozó, fiatal és kompetens szakember tudományos előadása közben minden rutin ellenére is kiütközik a babrálás két típusa is. Az első tárgy egy toll, amit 1:10-nél vett kézbe az előadó, a második tárgy pedig egy palack víz, amit 9:04-nél tett ki a pulpitusra.

 

 

Az 1:10-nél először a jobb, majd a bal kézbe emelt toll akkor vált igazán zavaróvá, amikor az előadó először oldotta ki a toll hegyét (1:16). Mivel a mikrofon felerősíti a toll csattogását, ettől kezdve a hanghatás egészen addig zavarta a hallgatóság figyelmét, amíg egy igen szép, jobbkezes gesztikuláció érdekében a műanyag palack teljesen le nem foglalta a másik kezet (37:28). Ettől kezdve szűnt meg a toll csattogtatása. Ez az idő azonban több, mint 35 percet tett ki egy 45 perces előadásból és bármikor belehallgatunk az előadásnak ebbe a részébe, nem telik el úgy két perc, hogy legalább egyszer ne csattonna a toll.

A mozdulatsorból kitűnik, hogy az előadó valószínűleg balkezes, hiszen a tollat babráló mozdulat jellemzően az írásra használt kéz játékával zajlik. A toll és a palack felvétele valamint a toll nyomogatása bemutatja a kezek babráló mozdulatainak azt a két alapvető típusát, amit a szorongásra szoktunk adni: 1) a feszültség kidolgozása és 2) az önnyugtatás. Mind a két típus egyformán gyakori, sőt az igazán feszült helyzetek akár a kettő kombinációját is eredményezhetik, de elóadóként általában csak az egyik jellemző ránk.

  1. A feszültség kidolgozását szolgáló túlmozgásos kézgesztusok, mint amilyen a toll csattogtatása vagy a térd ütemes mozgatása, az emberi test motoros képességeinek egyszerű, de aktív igénybevételével a feszültséget az előadói helyzetből kifelé irányítva hajtják végre. Szó szerint, kidolgozzák a feszültséget azt remélve, hogy a helyére nyugalom árad majd. Tudattalan és ezért koordinálhatatlan vállfaja ennek a tikkelés a mimikában és intellektualizált, ezért társadalmilag jobban elfogadott, távoli rokona lehet a felgyorsuló beszédtempó. A hallgatóság rendszerint a feszültségoldásnak ezt a módját, tudat alatt agresszív mozgásként érzékeli, ezért arra vagy agresszióval felel (pl. egyre dühösebben fészkelődik, mert zavarja a hanghatás, esetleg logikai hibát kezd el keresni az elhangzottakban, hogy az előadást követően ellentmondással álljon bosszút a szónokon) vagy pedig elkerüléssel (pl. a gondolatok kimentése az előadásból, időmérés a karórán, szemkontaktus megszüntetése).
  2. A kezek önnyugató feszültségoldások iránya az előbbivel szemben inkább befelé mutat, a cél minden esetben az előadó saját biztonság érzetének helyreállítása. Lehet ez valaminek a megfogása (például a pulpitust ezért fogja meg a humoros megjegyzését követően, 0:40-nél az előadó, de később a palack kézben tartása is ezt a célt szolgálja), ami a biztonságot nyújtó, kapaszkodó reflex működtetése. De ennél is gyakoribb a tárgyak dörzsölő, simogató vagy akár ringató mogzása (pl. egy nyakláncon futó ékkő jobbra-balra húzása női előadóknál vagy a fülbevaló visszatérő megdörzsölése). Ennek lélektanilag az az ősi, a ringató mozgásban megtapasztalt, nyugtató erőbe vetett bizalmunk az oka, amit még csecsemőként éltünk át.  A hallgatóság a kezek ilyen típusú feszültségoldásában tudat alatt a bizonytalanságot érzékeli, ezért jobb esetben az empátiából fakadó, az előadóért való aggodalom, rosszabb esetben az elégedetlen türelmetlenség vonhatja el a figyelmet az előadásról.

Mielőtt elérkeznénk ahhoz, hogy mit kell és mit lehet tenni ezekkel a spontán érkező gesztusokkal, érdemes jelezni azt is, hogy a fenti, lámpalázból fakadó túlmozgások tárgyak nélkül is megvalósulhatnak. Az ujjak ugyanis képesek mindezt egymáson vagy a másik kéz ujjain is végrehajtani, a legtöbbször éppen ez ellen “védekezve” vesznek a kezdő előadók valamilyen tárgyat a kezükbe, hogy ne az őket is zavaró túlmozgás legyen az előtérben. Ezt a hol a simogatásra, hol a dörzsölésre, hol az egészen agresszív pattintgatásra vagy csettintésre hasonlító mozgást Retorikaiskolánkban összefoglalóan, a Katona József Színházban hosszú éveken át nagy sikerrel játszott Top Dogs című darab egyik jelenete nyomán – mogyorózásnak szoktuk nevezni. Ez a mozgás lehet kizárólag önnyugatató, de lehet feszültséget kidolgozó vagy a kettőt ötvöző jelenség is. A mogyorózás példája 23:29-től itt tekinthető meg:

 

Mit kell tenni és mit lehet tenni a kezek babrálásával?

  1. Tudatosítani kell, hogy szoktuk-e így levezetni a feszültséget vagy sem? Ehhez érdemes egy nyilvános szereplésünk felvételét visszanézni, a kezekre koncentrálva.
  2. Ha élünk vele, akkor meg kell határozni, hogy jellemzően milyen tárgyak, melyik kézben, a túlmozgás melyik (feszültség kivezető vagy önnyugtató) típusát eredményezik.
  3. Azért, hogy el tudjuk kerülni a jövőben ezeket a túlmozgásokat, minden felesleges tárgyat, beleértve akár a pulpitust is, amibe a kezünk belekapaszkodhat, mellőzni kell az előadói térből. Eddig tart az, amit meg kell tenni annak érdekében, hogy a lámpalázunk csillapodják. Ami ezután jön, az már inkább egyéni lehetőség és csak a kommunikációs trénerek feladatai közti kötelesség.
  4. A korábbi babrálás helyét első lépésben vagy a “kezek némasága” vagy új gesztusok révén kell leszoktatni a babrálás helyén jelentkező mogyorózásról.

A negyedik lépés egyáltalán nem automatikus. Ezért ne ijedjünk meg, ha elsőre nem sikerül. Általában hosszú gyakorlás (minimum 20-30 beszéd) és állandó tudatosítás után tud egy beidegződött nonverbális szokás átalakulni. Ha ezt sikerrel végre tudjuk hajtani, akkor az igen jelentősen ki fog hatni a teljes nonverbalitásunkra és ez által az előadó kompetenciánk is bővülni fog.

Számos kommunikációs tréner azonban éppen azt téveszti el, hogy pusztán a gyakorlást kínálja fel az ügyfeleinek. A valóságban azonban minél komolyabban tapadt meg egy ilyen szorongáscsökkentő túlmozgás, annál kevésbé múlik a gyakorláson az, hogy a rétor kézgesztusai megváltoznak-e. A tapadás intenzitását legegyszerűbben úgy tudja mérni egy kommunikációs tréner, hogy a megszokott babrálás helyére lépő új jele a szorongásnak mennyire kontrollálható és milyen fokú érzelmi kiszolgáltatottságot okoz a rétorban. Ugyan a kezek túlmozgásának megnyugtató csillapítása alapozó szinten elvárható egy kommunikációs tréningtől, trénerként ez az egyik legösszetettebb folyamat, amihez mester szintű képzettség birtokában kell lenni.

Milyen jegyzeteket készítsek? Lámpaláz-csillapító 6.

Aki igazán hatásos előadóvá szeretne válni, elengedhetetlen, hogy szabadon, jegyzetek nélkül tudjon beszélni. Ezzel együtt adódhat olyan műfaj és beszédhelyzet, amikor akár elvárás az, hogy jegyzeteket is használjunk. Ez a bejegyzés, újabb részleteként a készülő tankönyvünknek, azzal foglalkozik, hogy ezekben az esetekben milyen előadói jegyzetekkel dolgozzunk.

Két vezérelvet érdemes követni a jegyzeteink kialakításakor: 1) mit fog látni a közönségünk és 2) mit fogunk látni mi, előadók? Ha mindenképpen A/4-es méretű lapokat használunk (például műsorvezetőként), feltétlenül legyen nálunk olyan mappa, ami egyszerű kivitelű, színében illeszkedik az öltözékünkhöz és a jegyzeteket ezen tartsuk. Amennyiben van lehetőségünk egyedi méretű jegyzetlapokat gyártani, kísérletezzük ki, hogy mi az a mérte, amit könnyen kézbe tudunk fogni, gesztikulációnk során nem vonja el rólunk a közönség figyelmét és jól olvashatóan egy-két kulcsüzenetet el tudunk helyezni rajta. Ez a méret általában a kézfejünk kétszeresénél valamivel kisebb, szabályos téglalap alakú jegyzetlapokat jelent. Fontos, hogy színben ezek a lapok is illeszkedjenek az öltözékünk és adott esetben a vetítésünk színvilágához is. Ha a cég ragaszkodna, hogy a céges imázs köszönjön vissza, törekedjünk csak a színt átvenni a jegyzetlapjaink esetében, mindenféle logó és felirat feltüntetése nélkül, ez fogja a leghatékonyabban segíteni a közönségünk koncentrációját. Soha ne írjunk semmit arra az oldalra, ami a közönség felé néz és válasszunk olyan papírt a jegyzeteinkhez, aminek kellő tartása van, ne gyűrődjenek könnyen a jegyzeteink

Jegyzetelj okosan!

Az ideális jegyzetek elkészítésekor alapszabály, hogy rögzítjük a sorrendjüket a lapok megszámozásával. Aki ezt nem teszi meg, úgy járhat, mint az a lámpalázas előadó, aki 2014-ben egy irodalomtudományos konferencián, nem sokkal előttem adott elő. A kolléga előre, szó szerint kidolgozott jegyzetekkel érkezett, mondanom sem kell, hogy A/4-es kivitelben. A sűrűn teleírt lapokból megközelítőleg egy tucatnyi volt a kezében, amikor a pulpitus felé indult és egy rossz mozdulatnak köszönhetően az egész paksaméta kiesett a kezéből. Két kollégámmal a segítségére siettünk és gyorsan összeszedtük a lapokat, azoknak a sorrendje azonban, természetesen, menthetetlenül megváltozott. És a beszéd első percei azzal teltek, hogy az előadó sűrű mentegetőzések közepette kereste, melyik lap melyiket követi. Az előadása közepén pedig kiderült, hogy egy lap elkeveredett, ezért újrakezdődött a ceremónia. Ezt megelőzendő, kezdjük tehát azzal a jegyzetek előkészítését, hogy beszámozzuk a lapokat. Ha ezzel megvagyunk, alkalmazzuk a jegyzetlapok kitöltésekor is a kevesebb több elvét, nem kell mindent szó szerint feljegyezni, inkább azokat az adatokat és kulcsüzeneteket vagy fordulópontokat tüntessük fel, amik elengedhetetlenül fontos építőelemei az előadásunknak. Ez egyrészt lehetővé teszi azt, hogy a jegyzetek használata mellett is élő maradjon az előadásmódunk, hiszen nem rendelkezünk szó szerint megírt szöveggel. Másrészt a jegyzetek áttekinthetősége is garantált így, feltéve, hogy a betűméret, amit alkalmazunk kényelmesen kiolvasható és megengedjük magunknak a luxust, hogy az anyagelrendezés fázisához hűen, egy jegyzetlap legfeljebb egy gondolatot tartalmazzon. Hasznos tipp lehet, hogy attól függően, hogy az előadásunkat elpróbálva mit tapasztalunk, érdemes a jegyzeteink közé olyan önmagunknak szóló retorikai utasításokat is elhelyezni, ami egy-egy típushibánktól szabadíthat meg. Kezdő előadóként nekem például minden harmadik előadásjegyzet-lapomon ez állt: „Lassíts!”

Aki jó jegyzeteket készít, számos olyan előadói helyzettől óvhatja meg magát, ami felesleges stresszforrást jelentene.

Mit ne igyak előadás előtt? – Lámpaláz-csillapító 5.

Bár egy bejegyzésünk már foglalkozott a szorongás jelei közül a túlzott szájszárazság kínjával, a jelenség gyakorisága miatt nem árt még egyszer visszatérni erre. A szorongás csökkentését sokféleképpen el lehet kezdeni, de biztosan segít, ha elkerüljük azt, ami felesleges nehezítést jelent. Mi az a kétféle ital, amit nem szabad előadás előtt fogyasztani ahhoz, hogy a szájszárazság növekedését elkerüljük?

Hiába lehet kecsegtető stresszoldás, néhány cseppnyi alkohol fogyasztása a beszéd előtt, például egy feles formájában, a szájszárazságot és ezzel a lámpaláznak ezt a gyakori tünetét csak felerősíti az alkohol dehidratáló hatása. Így bár oldani akarnánk a feszültséget, a fokozott szájszárazság jobban fog akadályozni a beszédben, különösen akkor, ha eleve hajlamosak vagyunk rá. Ez az akadály pedig egy olyan gyenge pontot tart nyomva, ami még jobban elősegíti azt, hogy az önfeledtség helyett saját félelmeinkkel legyünk elfoglalva. Ugyanez igaz a kávéra, amit egy-egy konferencia szünetében vagy reggeli napindítóként kínál a catering, ne fogadjuk el. Egy pohár buborékmentes víz a jó megoldás előadás előtt és alatt is.

sommelier examining wine_shutterstock

Előadás előtt mindent a szemnek…

Három prezentációs tipp – Lámpaláz-csillapító 4.

Steiger Anita írása arról, hogy befutott előadókként milyen három tipikus prezentációs hibát elkerülve tudjuk befogadhatóbbá tenni az előadásunkat, kezdőkként pedig mivel tudjuk elkerülni az első sikertelenségeket, megelőzve ezzel a lámpaláz fokozódását.

*

Egy hatalmas előadóban ülünk, ahol péntek este, kissé elcsigázottan várja körülbelül 120 hallgató egy neves, nagytudású és egyébként a témáról egészen izgalmas ismereteket megosztó professzorát.

#aktualitás

A prezentációját ő (vagy esetleg valaki más, akinek leosztotta a Power Point kezelésének  feladatát) biztos, hogy nem az aktuális célközönségnek készítette, amit viszonylag hamar leleplezett 3 tényező:

  1. A ppt címdiáján hatalmas számok tanúskodtak egy két évvel ezelőtti dátumról
  2. A szak neve nem a kurzust hallgató diákoké volt
  3. Több diánál is azt mondta, hogy ez nem lényeges, nem megyünk bele ilyen mélységig, majd továbbléptette az információegyveleget!

Első tanulság: ne dolgozzunk prezentációs-konzervből. Mindig formáljuk (módosítsuk) az előadásunkat annak fényében, hogy mikor és kiknek beszélünk!

#fény

Az egyik dián nem látszottak az információk a kis betűméret, és még kevésbé a betű színének helytelen megválasztása miatt. Erre megoldásként az előadó a teremben a hallgatóság feletti lámpák felét lekapcsoltatta, mondván, hogy nem látszik a dia. Majd hozzátette: „Lesz itt vetítés kérem, mint a moziban… Engem nem látnak, de hát elég, ha a hangomat hallják.”

Második tanulság: hagyd égve a villanyt! A prezentáció csak kíséri a beszédet, a nyilvános beszéd főszereplője mindig az előadó, illetve az, amit mond – nem a kivetített diasor. A szónok legyen (reflektor)fényben! Igen, még a céges prezentációknál is.

#kontraszt

Végül az eseménysor koronájaként újra megjelent egy dia, amely már a sötétben sem látszott eléggé: fekete háttér – halvány piros betűk. „Elnézést a színválasztásért! Tudom, a piros szokott kacérkodni.”

Harmadik tanulság: a szöveg és a háttér legyen kontrasztos. Ha pedig a beszéd előtt derül ki, hogy ami otthon kontrasztosnak tűnt, az a helyszínen nem látszik eléggé, akkor még az előtt módosítsuk, mielőtt a hallgatóság a helyszínre érne.

Három tipp a jó prezentációhoz

Prezentálj okosan! Forrás: Shutterstock

Egy pohár víz és három zsebkendő – Lámpaláz-csillapító 3.

Készülő tankönyvünk egyik fejezetét kínáljuk soron következő lámpaláz-csillapítóként.

Akár van pulpitus, akár nincs, hozzátartozik az előadói tér előkészítéséhez egy olyan állvány vagy asztal  elhelyezése, amelyre egy pohár vizet és néhány zsebkendőt elhelyezhetünk. Most is igaz, hogy az állvány nem takarhatja el az előadót és nem is akadályozhatja a mozgásban. A lámpaláz csillapításához azonban jelentősen hozzá tud járulni, ha megteremtjük a terem egészén belül azt a helyet, ami a saját előadói szükségleteinket szolgálja. A jelige: Otthonosságot az idegenbe! Így csökken ugyanis a kiszolgáltatottság érzése, hiszen van egy olyan pont az előadói térben, amely nem a szereplés kitett állapotához kötődik, hanem egy olyan hely, ahova mi fordulhatunk segítségért, ha szorított helyzetbe kerülnénk. Miért pont egy pohár víz és három papírzsebkendő az, amit mindenképpen készítsünk itt ki? Görgess lejjebb a válaszért!

lámpaláz-csillapító

Csillapítsd a lámpalázad!

A lámpaláz mögött rejlő izgalom az előadók többségénél úgy (is) jelentkezik, hogy kiszárad beszéd közben a szájuk. Ennek az a biológiai indoka, hogy a természetes kipárolgás mellett, amely amúgy is jellemző a beszéd során, a stressz hatására radikálisan fokozódhat a szárazságélmény. A nyáltermelésünk ugyanis idegi alapon működik és a stressz rendszerint blokkolja azokat az idegi parancsokat, amelyek stresszmentes állapotban a nyálmirigyek természetes munkáját biztosítják. Ebből a gyakorlatban annyit érzékelünk, hogy az előadás előtti pillanatokban (akár már a nap elején, de lehet, hogy csak a felkonferáláskor) vagy a mikrofonhoz lépve, esetleg egy beszéd közbeni gondolatvesztésnél hirtelen elsivatagosodik a szánk. Nehezebben pereg a nyelvünk, kellemetlen a beszéd, akár fojtogató vagy köhögésre ingerlő irritáció is megjelenik, ha huzamosabb ideig kell így beszélnünk. És hányan beszélnek akár órákon ebben az állapotban! Belegondolni is rossz, amikor egy-egy jelentkező arról számol be, hogy évek óta küzd a szájszárazsággal, pedig rendszeresen ad elő.

Bővebben…

Ürítsd ki a zsebed! Lámpaláz-csillapító 2.

A lámpaláz hatására olyan banálisnak tűnő szokás, mint az aprópénz nadrágzsebekben tartása, váratlan következményekkel járhatnak egy nyilvános beszéd során. Következzen az ezt alátámasztó történet, aminek már most előrebocsáthatjuk a konklúzióját: előadás előtt ürítsük ki a zsebeinket.

Két évvel ez előtt, egy forró, tavaszi napon, Magyarország legjobb egyetemeinek egyikén, egy tudományos konferencia utolsó napjának, utolsó előtti blokkja következett. Hárman voltunk előadók, egy hölgyet sorsoltak elénk, ő ült az előadói asztal közepén, mi pedig férfi előadókként a jobb és bal oldalán ültünk. Egy következő lámpaláz-csillapítónk során a hölgy előadására is ki fogunk térni, mert abban is volt tanulság. De előbb jöjjön a férfi kolléga, akinek az előadása az enyémet követte a konferencia programjában.

A pulpitus mögé állt, ami a mellkasáig ért és a pulpitusra helyezett mikrofonba beszélt. Felül egy inget viselt, amit nem tűrt be, de legalább színre fehér volt. Előadónk alulra egy farmert húzott, a hozzá illő cipővel. Zavarban volt és a lámpaláz már a kiállásakor eluralkodott rajta. Azért, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, illetve legalább az egyik kezével “tudjon valamit kezdeni”, jobb kezét a nadrág zsebébe csúsztatta, amíg a másikkal a jegyzeteit igazgatta vagy gesztikulált. Elvileg a pulpitus kitakarta a zsebre tett kezet, ezért az elemi udvariasság hiánya láthatatlan kellene, hogy legyen, gondolhatta az előadó. Valójában a hallgatóság érzékeli a váll vonalánál a kéz pozícióján és mozdulatlanságán azt, hogy zsebre van téve a kéz.

Ha ez elsőre nem tűnt volna fel valakinek, akkor segített  a következő hiba: előadónk az aprót nem a pénztárcájában, hanem pőrén a szóban forgó zsebében tartotta. És igen, a zsebbe dugott kéz pozíciója, a veszély elől biztonságot kereső elbújás lélektani maradványaként, ebben az esetben párosult egy olyan kotorászással is, ami az érmék ütemes forgatásával járt együtt. A zavarában pénzét csörgető kézmozdulat hangját pedig, mondanom sem kell, hogy kellőképpen felerősítette a mikrofon. A hallgatóság homlokán hamarosan megjelentek a rosszalló ráncok és garantáltan mindenki elkezdte keresni a zajforrást. Előadónk pedig a rosszalló mimika láttán még idegesebb lett, feszültségét pedig még inkább a zsebében lapuló érmék játékával vezette le. A kínos jelenet ráadásul az előadás egésze alatt zajlott, ami még a megadott időn túl is tartott, ezzel a hallgatóság nem csekély frusztrációját váltva ki. És a legszomorúbb az, hogy a frusztrált előadónk nem jött rá egészen a mondandója lezárásáig, hogy mitől nem működik hallgatóságával a kapcsolata.

Mivel egyszerre mindent nem lehet megváltoztatni olyan ösztönös viselkedési mintákban, mint a kéz zsebre tétele, első lépésként azt javasoljuk, hogy minden zsebet rutinszerűen ürítsünk ki egy-egy előadás előtt. Ha nincs pulpitus előttünk, így elkerüljük a kulcscsomó vagy telefon alakját felvevő zsebeket értékes másodpercekig kíváncsian fürkésző tekinteteket (“Mi lehet az a zsebében?”) is, ráadásul, ha kezdetben nem tudunk uralkodni a lámpalázunkon, így a zsebünk tartalmának piszkálása is elmarad, mindenki közös örömére. Tehát mielőtt elfoglaljuk az előadói helyet, még a szünetben ellenőrizzük, hogy nincs-e bármi a zsebekben. A második lépés pedig az lehet, hogy elkerüljük a zsebre tett kéz gesztusát is. Mindez azért fontos, hogy az izgalmunk közben beinduló automatikus tevékenységek ne zárjanak minket egy olyan ördögi körbe, mint hősünket az aprópénze.

Ürítsd ki a zsebed!

Lámpaláz-csillapító 1.

A nyilvános beszédtől való félelemnek, azaz a glosszofóbiának, sok oka lehet, ezért a megoldást végső soron csak egyénre szabottan lehet megtalálni. Fontosnak tarjuk ugyanakkor azt is, hogy olyan kudarcokat, amelyek borítékolhatóak, bárki el tudjon kerülni és ez által egyre nagyobb biztonságban érezhesse magát, amikor mások előtt kell megnyilvánulnia. Több ezer előadást meghallgatva az egyetemi képzésekben, ünnepélyeken, tudományos és ismeretterjesztő konferenciákon, magyar és idegennyelven, összegyűlt néhány történet, amelyek közül minél többet meg fogunk osztani itt, a honlapunkon is.

Ne vállalj felesleges stresszt!

Ma egy egész Európában, sőt az USA-ban is elismert iszlám-szakértő adott elő egy spanyolországi konferencián, az ő történetén keresztül szeretnénk érzékeltetni, hogy mit értünk “felesleges stressz” alatt. A hölgy mintegy ötvenfős hallgatóság előtt, egy hosszúkás, téglalap alakú teremben adott elő, ülve, egy asztalként is funkcionáló pulpitus mögött, stabil mikrofont használva. Már az előadás előtt látható volt a mozdulataiból, hogy izgatott, szorong.

Az előadás nyelve angol volt, amit spanyolos akcentussal, lassú tempóban, de folyamatosan beszélt rétorunk. Érzékelhetően a nyelvi korlátok miatt a komfort-zónáján kívülre került. És bár az iszlám tekintetében ő volt az egyetlen hozzáértő személy, vele szemben félszáz keresztény teológus ült, zömében férfiak, akiknek teológiai jellegű kérdéseik akadhattak az előadás kapcsán. A konferálásban minden érdeme elhangzott a professzorasszonynak, az elvárások tehát csak növekedtek. Előadása világos volt, de tele a szorongás jeleivel (pl. szemkontatkus kerülése, szájszárazság stb.).

Bár szemléltetéshez egy táblát használt, ki volt vetítve a konferencia logója a pulpitus, (tehát az ő feje fölött) egy közepes mozivászon méretében, a kép pedig egy előtte fekvő laptoppal volt összekötve. A felesleges stressz pedig mindössze az volt, hogy a képernyő energiatakarékossági okokból nagyjából 120 másodpercenként elkezdett kikapcsolni a laptopon és ennek köszönhetően a kivetítő vásznon is, ha semmilyen mozgást (egér, billentyűzet) nem észlelt a gép. Ezért a szervezők megkérték, hogy ha azt tapasztalja, hogy elsötétül előtte a gép, mozgassa meg az egeret.

Az egér megmozdítása nem nagy feladat, természetesen. Annál több figyelmet igényelt akkor, amikor megfeszített koncentrációval adta elő angolul rétorunk a témáját és a szorongásai anélkül is kulmináltak, hogy az esemény logójának őrző-védő feladatát ellátta volna. Cserébe mindenki láthatta, hogy időről időre eltűnik a kivetítés, majd visszahozza azt. Pontosan ez az a felesleges stressz, ami apróságnak tűnik, de nem szabad a nyakunkba venni egy nehéz előadói helyzetben. Még egy rutinos előadót is megterhel, ha állandó, reflexeket igénybe vevő figyelemre kényszerítik előadása közben.

Ebben a konkrét helyzetben annyi önismerettel és magabiztossággal kellett volna rendelkeznie csak az előadónak, hogy azt mondja: nem tud figyelni olyan technikai részletekre, amelyeknek őt kellene szolgálniuk és nem fordítva. Ha másra bízzák ennek a kezelését, ő eggyel fókuszáltabb és nyugodtabb fokozatra kapcsolhatott volna. Ami nem a lámpaláz növekedésének, hanem a nyilvános beszéd sikerének kedvezett volna. Törekedjünk tehát arra, hogy előzetesen minden technikai és egyéb feltétel biztonságosan a rendelkezésünkre álljon az előadás előtt. Ehhez érdemes egyeztetni a szervezőkkel és hamarabb odaérni az előadás helyszínére, hogy mindent élőben is ki lehessen próbálni.

glossophobia_shutterstock

Mondj nemet a glosszofóbia okaira! Forrás: shutterstock