Bács Kinga, a Retorikaiskola hallgatója civilben tanító, viszont az OTDK-ra, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára a formális bölcsészekkel együtt méretett meg, és 92%-os eredményt vihetett haza, így a 20. századi magyar irodalom szekcióban az induló 11 pályázó közül a harmadik lett. Most arról kérdeztük, mi volt az, amit a Szónokképzésből hasznosítani tudott az előadása során.
Bács Kinga: Édes Anna az üveg tükrében. Az üveg természetrajza Kosztolányi Dezső regényében.
Kinga választásában különleges kihívás volt, hogy egy igen ismert és mélyen értelmezett szépirodalmi szövegben talált egy új, még nem kutatott perspektívát: a tárgyi környezetet, azon belül is az üveget.
Vajon mennyire értjük meg egymást a hétköznapokban? És mennyit nehezít ezen a maszk viselése? Bagi Bernadett Montágh-ösztöndíjas hallgatónk a beszédészlelés kapcsán végzett kísérleteket.
A beszédértés, beszédészlelés mindennapi életünk szerves részét képezi, hiszen ez a két képesség teszi lehetővé a kommunikációt. Ennek alapján kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon a maszk használat ezt a kettő alapvető képességet nehezíti, könnyíti, vagy egyaltalán nem avatkozik bele a kommunikációba. Mindennapos tapasztalataim alapján kijelenthetem, hogy az emberek nemigen tudják, hogy mi is az a beszédészlelés, beszédértés, mik a tünetei annak, ha beszédészlelési, beszédértési zavar áll fenn.
Beszédészlelés
Beszédészlelés alatt a beszédhangok, beszédhang-kapcsolatok felismerését értjük (Mády Katalin, 2013). Ennek a készségnek a segítségével tudunk új szavakat megtanulni, elismételni. A nyelvtanilag helyes beszéd alapfeltétele a megfelelő beszédészlelés. Sok esetben azok, akik beszédészlelés-zavarral küszködnek, a szavak sorrendjét felcserélik a mondatokban, amitől a közlendőjük teljesen más értelmet fog nyerni. Ennek a zavara nem azt jelenti, hogy az ember nem hallja a beszédet – de természetesen nem fog működni a beszédészlelési képesség, ha hallásprobléma áll fenn. Legtöbb esetben teljesen ép hallás mellet tapasztalhatjuk azt, hogy az észlelési folyamatban nem minden megy tökéletesen.
Lehetőleg semmi. A kezek ideális esetben egyedül a gesztikuláció és az elhangzottak illusztrálására szolgálnak, szükség esetén léptetik a diasorunkat. Újabb részlet a készülő tankönyvünkből.
Sokszor azonban a lámpaláz levezetésének legegyszerűbb módjaként tudattalanul (vagy önmaguknak tudatosan “megmagyarázva”) azt választják a kezdő előadók, sőt nem ritkán a komolyabb rutinnal rendelkező beszélők is, hogy ujjaikkal egy tetszőleges tárgyat babrálni kezdenek. Képzéseink résztvevői legkönnyebben ezen a visszatérő és indokolatlan mozgássoron keresztül tudják felismerni egy szónok szorongásának a jeleit. És valóban, jól látható jele ez annak, hogy valaki a komfortzónáján kívül állva beszél.
Aki igazán hatásos előadóvá szeretne válni, elengedhetetlen, hogy szabadon, jegyzetek nélkül tudjon beszélni. Ezzel együtt adódhat olyan műfaj és beszédhelyzet, amikor akár elvárás az, hogy jegyzeteket is használjunk. Ez a bejegyzés, újabb részleteként a készülő tankönyvünknek, azzal foglalkozik, hogy ezekben az esetekben milyen előadói jegyzetekkel dolgozzunk. A cikk a lámpaláz-csillapító sorozat része.
Bár egy bejegyzésünk már foglalkozott a szorongás jelei közül a túlzott szájszárazság kínjával, a jelenség gyakorisága miatt nem árt még egyszer visszatérni erre. A szorongás csökkentését sokféleképpen el lehet kezdeni, de biztosan segít, ha elkerüljük azt, ami felesleges nehezítést jelent. Mit ne igyak, melyek azok a tiltólistás italok, ameket nem szabad előadás előtt fogyasztani ahhoz, hogy a szájszárazság növekedését elkerüljük? Lámpaláz-csillapító sorozatunk ötödik része következik.
Steiger Anita írása arról, hogy befutott előadókként milyen három tipikus prezentációs hibát elkerülve tudjuk befogadhatóbbá tenni az előadásunkat, kezdőkként pedig mivel tudjuk elkerülni az első sikertelenségeket, megelőzve ezzel a lámpaláz fokozódását. A Lámpaláz-csillapító sorozatunk 4. része következik, három prezentációs tipp egy történetben.
Készülő tankönyvünk egyik fejezetét kínáljuk soron következő lámpaláz-csillapító harmadik cikkeként, melyben a főszereplő meglepő módon egy pohár víz lesz.
Akár van pulpitus, akár nincs, hozzátartozik az előadói tér előkészítéséhez egy olyan állvány vagy asztal elhelyezése, amelyre egy pohár vizet és néhány zsebkendőt elhelyezhetünk. Most is igaz, hogy az állvány nem takarhatja el az előadót és nem is akadályozhatja a mozgásban. A lámpaláz csillapításához azonban jelentősen hozzá tud járulni, ha megteremtjük a terem egészén belül azt a helyet, ami a saját előadói szükségleteinket szolgálja.
A jelige: Otthonosságot az idegenbe! Így csökken ugyanis a kiszolgáltatottság érzése, hiszen van egy olyan pont az előadói térben, amely nem a szereplés kitett állapotához kötődik, hanem egy olyan hely, ahova mi fordulhatunk segítségért, ha szorított helyzetbe kerülnénk. Miért pont egy pohár víz és három papírzsebkendő az, amit mindenképpen készítsünk itt ki? Görgess lejjebb a válaszért!
Csillapítsd a lámpalázad!
A szájszárazság ellen is jó
A lámpaláz mögött rejlő izgalom az előadók többségénél úgy (is) jelentkezik, hogy kiszárad beszéd közben a szájuk. Ennek az a biológiai indoka, hogy a természetes kipárolgás mellett, amely amúgy is jellemző a beszéd során, a stressz hatására radikálisan fokozódhat a szárazságélmény. A nyáltermelésünk ugyanis idegi alapon működik, és a stressz rendszerint blokkolja azokat az idegi parancsokat, amelyek stresszmentes állapotban a nyálmirigyek természetes munkáját biztosítják.
Mindebből a gyakorlatban annyit érzékelünk, hogy az előadás előtti pillanatokban (akár már a nap elején, de lehet, hogy csak a felkonferáláskor) vagy a mikrofonhoz lépve, esetleg egy beszéd közbeni gondolatvesztésnél hirtelen elsivatagosodik a szánk. Nehezebben pereg a nyelvünk, kellemetlen a beszéd, akár fojtogató vagy köhögésre ingerlő irritáció is megjelenik, ha huzamosabb ideig kell így beszélnünk. És hányan beszélnek akár órákon ebben az állapotban! Belegondolni is rossz, amikor egy-egy jelentkező arról számol be, hogy évek óta küzd a szájszárazsággal, pedig rendszeresen ad elő.
A lámpaláz hatására olyan banálisnak tűnő szokás, mint az aprópénz nadrágzsebekben tartása, váratlan következményekkel járhatnak egy nyilvános beszéd során. Következzen az ezt alátámasztó történet, aminek már most előrebocsáthatjuk a konklúzióját: előadás előtt ürítsük ki a zsebeinket. A Lámpaláz-csillapító sorozat második története következik.
Ürítsd ki a zsebed!
Két évvel ez előtt, egy forró, tavaszi napon, Magyarország legjobb egyetemeinek egyikén, egy tudományos konferencia utolsó napjának utolsó előtti blokkja következett. Hárman voltunk előadók, egy hölgyet sorsoltak elénk, ő ült az előadói asztal közepén, mi pedig férfi előadókként a jobb és bal oldalán ültünk. Egy következő lámpaláz-csillapítónk során a hölgy előadására is ki fogunk térni, mert abban is volt tanulság. De előbb jöjjön a férfi kolléga, akinek az előadása az enyémet követte a konferencia programjában.
A pulpitus mögé állt, ami a mellkasáig ért, és a pulpitusra helyezett mikrofonba beszélt. Felül egy inget viselt, amit nem tűrt be, de legalább színre fehér volt. Előadónk alulra egy farmert húzott, hozzá illő cipővel. Zavarban volt, és a lámpaláz már a kiállásakor eluralkodott rajta. Azért, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, illetve legalább az egyik kezével “tudjon valamit kezdeni”, jobb kezét a nadrág zsebébe csúsztatta, amíg a másikkal a jegyzeteit igazgatta vagy gesztikulált. Elvileg a pulpitus kitakarta a zsebre tett kezet, ezért az elemi udvariasság hiánya láthatatlan kellene, hogy legyen, gondolhatta az előadó. Valójában a hallgatóság érzékeli a váll vonalánál a kéz pozícióján és mozdulatlanságán azt, hogy zsebre van téve a kéz.
A hallgatóság mindent érzékel
Ha ez elsőre nem tűnt volna fel valakinek, akkor segített a következő hiba: előadónk az aprót nem a pénztárcájában, hanem pőrén a szóban forgó zsebében tartotta. És igen, a zsebbe dugott kéz pozíciója, a veszély elől biztonságot kereső elbújás lélektani maradványaként, ebben az esetben párosult egy olyan kotorászással is, ami az érmék ütemes forgatásával járt együtt. A zavarában pénzét csörgető kézmozdulat hangját pedig, mondanom sem kell, hogy kellőképpen felerősítette a mikrofon.
A hallgatóság homlokán hamarosan megjelentek a rosszalló ráncok és garantáltan mindenki elkezdte keresni a zajforrást. Előadónk pedig a rosszalló mimika láttán még idegesebb lett, feszültségét pedig még inkább a zsebében lapuló érmék játékával vezette le. A kínos jelenet ráadásul az előadás egésze alatt zajlott, ami még a megadott időn túl is tartott, ezzel a hallgatóság nem csekély frusztrációját váltva ki. És a legszomorúbb az, hogy a frusztrált előadónk egészen a mondandója lezárásáig nem jött rá, hogy mitől nem működik a kapcsolata a hallgatóságával.
A megelőzés
Mivel egyszerre mindent nem lehet megváltoztatni olyan ösztönös viselkedési mintákban, mint a kéz zsebre tétele, első lépésként azt javasoljuk, hogy minden zsebet rutinszerűen ürítsünk ki egy-egy előadás előtt. Ha nincs pulpitus előttünk, így elkerüljük a kulcscsomó vagy telefon alakját felvevő zsebeket értékes másodpercekig kíváncsian fürkésző tekinteteket is (“Mi lehet az a zsebében?”). Ráadásul, ha kezdetben nem tudunk uralkodni a lámpalázunkon, ily módon a zsebünk tartalmának piszkálása is elmarad, mindenki közös örömére.
Tehát mielőtt elfoglaljuk az előadói helyet, még a szünetben ellenőrizzük, hogy nincs-e bármi a zsebekben. A második lépés pedig az lehet, hogy elkerüljük a zsebre tett kéz gesztusát is. Mindez azért fontos, hogy az izgalmunk közben beinduló automatikus tevékenységek ne zárjanak minket egy olyan ördögi körbe, mint hősünket az aprópénze.
Hogyan kerüljük el a felesleges stressz csapdáját? A nyilvános beszédtől való félelemnek, azaz a glosszofóbiának sok oka lehet, ezért a megoldást végső soron csak egyénre szabottan lehet megtalálni. Fontosnak tarjuk ugyanakkor azt is, hogy olyan kudarcokat, amelyek borítékolhatóak, bárki el tudjon kerülni és ez által egyre nagyobb biztonságban érezhesse magát, amikor mások előtt kell megnyilvánulnia. Több ezer előadást meghallgatva az egyetemi képzésekben, ünnepélyeken, tudományos és ismeretterjesztő konferenciákon, magyar és idegennyelven, összegyűlt néhány történet, amelyek közül minél többet meg fogunk osztani itt, a honlapunkon is. Ez a cikk a lámpaláz-csillapító sorozat első darabja.
Ne vállalj felesleges stresszt!
Egy alkalommal egy egész Európában, sőt az USA-ban is elismert iszlám-szakértő adott elő egy spanyolországi konferencián, az ő történetén keresztül szeretnénk érzékeltetni, hogy mit értünk „felesleges stressz” alatt. A hölgy mintegy ötvenfős hallgatóság előtt, egy hosszúkás, téglalap alakú teremben adott elő, ülve, egy asztalként is funkcionáló pulpitus mögött, stabil mikrofont használva. Már az előadás előtt látható volt a mozdulataiból, hogy izgatott, szorong.
Az előadás nyelve angol volt, amit spanyolos akcentussal, lassú tempóban, de folyamatosan beszélt rétorunk. Érzékelhetően a nyelvi korlátok miatt a komfort-zónáján kívülre került. És bár az iszlám tekintetében ő volt az egyetlen hozzáértő személy, vele szemben félszáz keresztény teológus ült, zömében férfiak, akiknek teológiai jellegű kérdéseik akadhattak az előadás kapcsán. A konferálásban minden érdeme elhangzott a professzorasszonynak, az elvárások tehát csak növekedtek. Előadása világos volt, de tele a szorongás jeleivel (pl. szemkontatkus kerülése, szájszárazság stb.).
A szükségtelen vetítés mint a felesleges stressz forrása
Bár szemléltetéshez egy táblát használt, ki volt vetítve a konferencia logója a pulpitus, (tehát az ő feje fölött) egy közepes mozivászon méretében, a kép pedig egy előtte fekvő laptoppal volt összekötve. A felesleges stressz pedig mindössze az volt, hogy a képernyő energiatakarékossági okokból nagyjából 120 másodpercenként elkezdett kikapcsolni a laptopon és ennek köszönhetően a kivetítő vásznon is, ha semmilyen mozgást (egér, billentyűzet) nem észlelt a gép. Ezért a szervezők megkérték, hogy ha azt tapasztalja, hogy elsötétül előtte a gép, mozgassa meg az egeret.
Az egér megmozdítása nem nagy feladat, természetesen. Annál több figyelmet igényelt akkor, amikor rétorunk megfeszített koncentrációval adta elő angolul a témáját, és a szorongásai anélkül is kulmináltak, hogy az esemény logójának őrző-védő feladatát ellátta volna. Cserébe mindenki láthatta, hogy időről időre eltűnik a kivetítés, majd visszahozza azt. Pontosan ez az a felesleges stressz, ami apróságnak tűnik, de nem szabad a nyakunkba venni egy nehéz előadói helyzetben. Még egy rutinos előadót is megterhel, ha állandó, reflexeket igénybe vevő figyelemre kényszerítik előadása közben.
A megoldás: határszabás
Ebben a konkrét helyzetben annyi önismerettel és magabiztossággal kellett volna rendelkeznie csak az előadónak,hogy azt mondja: nem tud figyelni olyan technikai részletekre, amelyeknek őt kellene szolgálniuk és nem fordítva. Ha másra bízzák ennek a kezelését, ő eggyel fókuszáltabb és nyugodtabb fokozatra kapcsolhatott volna. Ez nem a lámpaláz növekedésének, hanem a nyilvános beszéd sikerének kedvezett volna. Törekedjünk tehát arra, hogy előzetesen minden technikai és egyéb feltétel biztonságosan a rendelkezésünkre álljon az előadás előtt. Ehhez érdemes egyeztetni a szervezőkkel, és hamarabb odaérni az előadás helyszínére, hogy mindent élőben is ki lehessen próbálni.
glossophobia_shutterstock
Mondj nemet a glosszofóbia okaira! Forrás: shutterstock
