Egy pohár víz és három zsebkendő – Lámpaláz-csillapító 3.

Készülő tankönyvünk egyik fejezetét kínáljuk soron következő lámpaláz-csillapítóként.

Akár van pulpitus, akár nincs, hozzátartozik az előadói tér előkészítéséhez egy olyan állvány vagy asztal  elhelyezése, amelyre egy pohár vizet és néhány zsebkendőt elhelyezhetünk. Most is igaz, hogy az állvány nem takarhatja el az előadót és nem is akadályozhatja a mozgásban. A lámpaláz csillapításához azonban jelentősen hozzá tud járulni, ha megteremtjük a terem egészén belül azt a helyet, ami a saját előadói szükségleteinket szolgálja. A jelige: Otthonosságot az idegenbe! Így csökken ugyanis a kiszolgáltatottság érzése, hiszen van egy olyan pont az előadói térben, amely nem a szereplés kitett állapotához kötődik, hanem egy olyan hely, ahova mi fordulhatunk segítségért, ha szorított helyzetbe kerülnénk. Miért pont egy pohár víz és három papírzsebkendő az, amit mindenképpen készítsünk itt ki? Görgess lejjebb a válaszért!

lámpaláz-csillapító

Csillapítsd a lámpalázad!

A lámpaláz mögött rejlő izgalom az előadók többségénél úgy (is) jelentkezik, hogy kiszárad beszéd közben a szájuk. Ennek az a biológiai indoka, hogy a természetes kipárolgás mellett, amely amúgy is jellemző a beszéd során, a stressz hatására radikálisan fokozódhat a szárazságélmény. A nyáltermelésünk ugyanis idegi alapon működik és a stressz rendszerint blokkolja azokat az idegi parancsokat, amelyek stresszmentes állapotban a nyálmirigyek természetes munkáját biztosítják. Ebből a gyakorlatban annyit érzékelünk, hogy az előadás előtti pillanatokban (akár már a nap elején, de lehet, hogy csak a felkonferáláskor) vagy a mikrofonhoz lépve, esetleg egy beszéd közbeni gondolatvesztésnél hirtelen elsivatagosodik a szánk. Nehezebben pereg a nyelvünk, kellemetlen a beszéd, akár fojtogató vagy köhögésre ingerlő irritáció is megjelenik, ha huzamosabb ideig kell így beszélnünk. És hányan beszélnek akár órákon ebben az állapotban! Belegondolni is rossz, amikor egy-egy jelentkező arról számol be, hogy évek óta küzd a szájszárazsággal, pedig rendszeresen ad elő.

Bővebben…

Ürítsd ki a zsebed! Lámpaláz-csillapító 2.

A lámpaláz hatására olyan banálisnak tűnő szokás, mint az aprópénz nadrágzsebekben tartása, váratlan következményekkel járhatnak egy nyilvános beszéd során. Következzen az ezt alátámasztó történet, aminek már most előrebocsáthatjuk a konklúzióját: előadás előtt ürítsük ki a zsebeinket.

Két évvel ez előtt, egy forró, tavaszi napon, Magyarország legjobb egyetemeinek egyikén, egy tudományos konferencia utolsó napjának, utolsó előtti blokkja következett. Hárman voltunk előadók, egy hölgyet sorsoltak elénk, ő ült az előadói asztal közepén, mi pedig férfi előadókként a jobb és bal oldalán ültünk. Egy következő lámpaláz-csillapítónk során a hölgy előadására is ki fogunk térni, mert abban is volt tanulság. De előbb jöjjön a férfi kolléga, akinek az előadása az enyémet követte a konferencia programjában.

A pulpitus mögé állt, ami a mellkasáig ért és a pulpitusra helyezett mikrofonba beszélt. Felül egy inget viselt, amit nem tűrt be, de legalább színre fehér volt. Előadónk alulra egy farmert húzott, a hozzá illő cipővel. Zavarban volt és a lámpaláz már a kiállásakor eluralkodott rajta. Azért, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, illetve legalább az egyik kezével “tudjon valamit kezdeni”, jobb kezét a nadrág zsebébe csúsztatta, amíg a másikkal a jegyzeteit igazgatta vagy gesztikulált. Elvileg a pulpitus kitakarta a zsebre tett kezet, ezért az elemi udvariasság hiánya láthatatlan kellene, hogy legyen, gondolhatta az előadó. Valójában a hallgatóság érzékeli a váll vonalánál a kéz pozícióján és mozdulatlanságán azt, hogy zsebre van téve a kéz.

Ha ez elsőre nem tűnt volna fel valakinek, akkor segített  a következő hiba: előadónk az aprót nem a pénztárcájában, hanem pőrén a szóban forgó zsebében tartotta. És igen, a zsebbe dugott kéz pozíciója, a veszély elől biztonságot kereső elbújás lélektani maradványaként, ebben az esetben párosult egy olyan kotorászással is, ami az érmék ütemes forgatásával járt együtt. A zavarában pénzét csörgető kézmozdulat hangját pedig, mondanom sem kell, hogy kellőképpen felerősítette a mikrofon. A hallgatóság homlokán hamarosan megjelentek a rosszalló ráncok és garantáltan mindenki elkezdte keresni a zajforrást. Előadónk pedig a rosszalló mimika láttán még idegesebb lett, feszültségét pedig még inkább a zsebében lapuló érmék játékával vezette le. A kínos jelenet ráadásul az előadás egésze alatt zajlott, ami még a megadott időn túl is tartott, ezzel a hallgatóság nem csekély frusztrációját váltva ki. És a legszomorúbb az, hogy a frusztrált előadónk nem jött rá egészen a mondandója lezárásáig, hogy mitől nem működik hallgatóságával a kapcsolata.

Mivel egyszerre mindent nem lehet megváltoztatni olyan ösztönös viselkedési mintákban, mint a kéz zsebre tétele, első lépésként azt javasoljuk, hogy minden zsebet rutinszerűen ürítsünk ki egy-egy előadás előtt. Ha nincs pulpitus előttünk, így elkerüljük a kulcscsomó vagy telefon alakját felvevő zsebeket értékes másodpercekig kíváncsian fürkésző tekinteteket (“Mi lehet az a zsebében?”) is, ráadásul, ha kezdetben nem tudunk uralkodni a lámpalázunkon, így a zsebünk tartalmának piszkálása is elmarad, mindenki közös örömére. Tehát mielőtt elfoglaljuk az előadói helyet, még a szünetben ellenőrizzük, hogy nincs-e bármi a zsebekben. A második lépés pedig az lehet, hogy elkerüljük a zsebre tett kéz gesztusát is. Mindez azért fontos, hogy az izgalmunk közben beinduló automatikus tevékenységek ne zárjanak minket egy olyan ördögi körbe, mint hősünket az aprópénze.

Ürítsd ki a zsebed!

Lámpaláz-csillapító 1.

A nyilvános beszédtől való félelemnek, azaz a glosszofóbiának, sok oka lehet, ezért a megoldást végső soron csak egyénre szabottan lehet megtalálni. Fontosnak tarjuk ugyanakkor azt is, hogy olyan kudarcokat, amelyek borítékolhatóak, bárki el tudjon kerülni és ez által egyre nagyobb biztonságban érezhesse magát, amikor mások előtt kell megnyilvánulnia. Több ezer előadást meghallgatva az egyetemi képzésekben, ünnepélyeken, tudományos és ismeretterjesztő konferenciákon, magyar és idegennyelven, összegyűlt néhány történet, amelyek közül minél többet meg fogunk osztani itt, a honlapunkon is.

Ne vállalj felesleges stresszt!

Ma egy egész Európában, sőt az USA-ban is elismert iszlám-szakértő adott elő egy spanyolországi konferencián, az ő történetén keresztül szeretnénk érzékeltetni, hogy mit értünk “felesleges stressz” alatt. A hölgy mintegy ötvenfős hallgatóság előtt, egy hosszúkás, téglalap alakú teremben adott elő, ülve, egy asztalként is funkcionáló pulpitus mögött, stabil mikrofont használva. Már az előadás előtt látható volt a mozdulataiból, hogy izgatott, szorong.

Az előadás nyelve angol volt, amit spanyolos akcentussal, lassú tempóban, de folyamatosan beszélt rétorunk. Érzékelhetően a nyelvi korlátok miatt a komfort-zónáján kívülre került. És bár az iszlám tekintetében ő volt az egyetlen hozzáértő személy, vele szemben félszáz keresztény teológus ült, zömében férfiak, akiknek teológiai jellegű kérdéseik akadhattak az előadás kapcsán. A konferálásban minden érdeme elhangzott a professzorasszonynak, az elvárások tehát csak növekedtek. Előadása világos volt, de tele a szorongás jeleivel (pl. szemkontatkus kerülése, szájszárazság stb.).

Bár szemléltetéshez egy táblát használt, ki volt vetítve a konferencia logója a pulpitus, (tehát az ő feje fölött) egy közepes mozivászon méretében, a kép pedig egy előtte fekvő laptoppal volt összekötve. A felesleges stressz pedig mindössze az volt, hogy a képernyő energiatakarékossági okokból nagyjából 120 másodpercenként elkezdett kikapcsolni a laptopon és ennek köszönhetően a kivetítő vásznon is, ha semmilyen mozgást (egér, billentyűzet) nem észlelt a gép. Ezért a szervezők megkérték, hogy ha azt tapasztalja, hogy elsötétül előtte a gép, mozgassa meg az egeret.

Az egér megmozdítása nem nagy feladat, természetesen. Annál több figyelmet igényelt akkor, amikor megfeszített koncentrációval adta elő angolul rétorunk a témáját és a szorongásai anélkül is kulmináltak, hogy az esemény logójának őrző-védő feladatát ellátta volna. Cserébe mindenki láthatta, hogy időről időre eltűnik a kivetítés, majd visszahozza azt. Pontosan ez az a felesleges stressz, ami apróságnak tűnik, de nem szabad a nyakunkba venni egy nehéz előadói helyzetben. Még egy rutinos előadót is megterhel, ha állandó, reflexeket igénybe vevő figyelemre kényszerítik előadása közben.

Ebben a konkrét helyzetben annyi önismerettel és magabiztossággal kellett volna rendelkeznie csak az előadónak, hogy azt mondja: nem tud figyelni olyan technikai részletekre, amelyeknek őt kellene szolgálniuk és nem fordítva. Ha másra bízzák ennek a kezelését, ő eggyel fókuszáltabb és nyugodtabb fokozatra kapcsolhatott volna. Ami nem a lámpaláz növekedésének, hanem a nyilvános beszéd sikerének kedvezett volna. Törekedjünk tehát arra, hogy előzetesen minden technikai és egyéb feltétel biztonságosan a rendelkezésünkre álljon az előadás előtt. Ehhez érdemes egyeztetni a szervezőkkel és hamarabb odaérni az előadás helyszínére, hogy mindent élőben is ki lehessen próbálni.

glossophobia_shutterstock

Mondj nemet a glosszofóbia okaira! Forrás: shutterstock