Kommunikációs könyvek szemléje XI. – Tárgyalj úgy, mintha az életed múlna rajta

„Az élet nem más, mint örökös tárgyalás.”

Recenzió Chris Voss és Tahl Raz: Tárgyalj úgy, mintha az életed múlna rajta! című könyvéről.

Ismét egy FBI-os fickó könyve. Valószínűleg hasra kéne esnem az ámulattól, hogy egy ilyen kaliberű ember osztja meg velem a gondolatait és a tapasztalatait a tárgyalástechnika fortélyairól, mégsem ezt érzem. Kétségtelenül izgalmas történeteket olvashatunk túszokról, bűnözőkről és drámákról, mégis nehéz vonatkoztatni ezeket a példákat egy átlagos magyarországi munkavállaló életére. Még nehezebb, mint a másik ügynök nonverbális kommunikáció kapcsán összegyűjtött gondolatait. Méghozzá azért, mert elenyésző valószínűséggel fordulnak elő olyan esetek egy átlagos magyar ember életében, mit amilyeneket Chris Voss példaként citál. Öntől, kedves Olvasó, mikor követeltek utoljára váltságdíjat egy családtagja életéért? Na, ugye. (És ne is legyen ilyen.)

Félreértés ne essék, a Tárgyalj úgy, mintha az életed múlna rajta egy jó könyv. A tartalom mellett a felépítése is érthető, áttekinthető. Kategóriájában a leghasznosabbak között van. De nem az FBI-os sztorik miatt. Ezek inkább érdekességek, kuriózumok, legalábbis az átlagos olvasónak. Persze izgalmas olvasni őket, de nem ezekből lehet a legtöbbet tanulni, hanem a mindennapi életből vett példákkal. Az alacsonyabb albérleti díj kialkudása például ilyen (259-262. o.), de az ehhez hasonló esetek nem a szerző praxisából származnak, hanem a tanítványai életéből veszi őket. Pedig Voss-nak is van saját, tárgyalástechnikai tanácsadással foglalkozó cége, ami vélhetően nem kizárólag túsztárgyalásokkal foglalkozik. Elférne még több példa az üzleti életből, már csak azért is, mert roppant fontos technikákat mutat be a könyv.

A könyv borítója. Forrás: uni-nke.hu

Miben erős a könyv?

Jól működő kommunikációs eszköz például a tükrözés, amikor a másik fél legfontosabb vagy legutolsó szavait elismételjük, majd hatásszünetet tartunk. Szintén nagyon hasznos a Voss által címkézésnek nevezett módszer, amely során a másik fél érzelmeit próbáljuk nevesíteni. Fontos hozzátenni, hogy ezek nem kizárólag a tárgyalások során működnek, hanem a mindennapi életben is. Persze csak akkor, ha jól tudjuk alkalmazni ezeket a módszereket. Szóba kerül a kérdezéstechnika is, amely szintén nélkülözhetetlen terület. A szerző kalibrált kérdéseknek nevezi az előre eltervezett, nyitott kérdéseket, és kifejti a gyakorlati hasznukat. Sokak számára a tárgyalástechnika egy száraz, rideg, stratégiákkal és tervekkel átszőtt logikai művelet. Ezért lehet igazán meglepő, hogy Voss már a könyv elején (28. o.) kiemeli az empátia fontosságát. A tudatos alkalmazás miatt ő a „taktikai empátia” kifejezést használja, de kár bonyolítani, itt az empátiáról van szó. Jó látni, hogy ezt a szemléletet képviseli a szerző.

Fontos még kiemelni, hogy az etikai kérdésekről viszonylag kevés szó esik, pedig ez nélkülözhetetlen eleme a tárgyalástechnikának. Van még néhány kevésbé jól alkalmazható megoldás, ami kulturális különbségekből fakad. Magyarországon egészen mást jelent a „késő esti rádiós DJ hanghordozás”, mint amire a szerző utal. Más töltete van az elérendőnek, áldásosnak titulált „így van” (angolul valószínűleg „that’s right” lehetett) kifejezésnek is. A hétköznapi példák hiánya ilyenkor igazán fájdalmas, mert ezek segítenék a megértést.

Sok más, kisebb-nagyobb módszert és praktikát sorol fel a szerző, amelyek azért többségében megállják a helyüket. Olvasóként már azzal is fejlődhetünk, ha csak néhányat megpróbálunk alkalmazni. Ugyanakkor éppen ez a nehézsége ennek a területnek. Éles helyzetben, ahogyan az író is fogalmaz, nem növekszünk, hanem a felkészültségünk legmagasabb szintjére esünk vissza. Emiatt nem mindegy, hogy mennyire vagyunk felkészültek ezekre a haladó szintű retorikai helyzetekre, amiket tárgyalásnak nevezünk. A könyvet nem kezdőknek ajánljuk, hanem olyanoknak, akiknek már van tapasztalata a tárgyalóasztal mellől, de nekik nagyon jó szívvel.

Amennyiben Ön is fejlődni szeretne, örömmel hívjuk a hatalkalmas tárgyalástechnika kurzusunkra.

Chris Voss-Tahl Raz: Tárgyalj úgy, mintha az életed múlna rajta!, ford. Pétersz Tamás, HVG Könyvek, Budapest, 2020.

Kommunikációs könyvek szemléje X.

Hogyan figyeld és értelmezd mások nonverbális kommunikációját?Recenzió Joe Navarro Beszédes testek című könyvéről.

Amikor kezembe vettem Navarro könyvét, és megpillantottam a borítón az alcímet, elkezdtem fintorogni: „Az FBI-ügynök emberismereti kézikönyve”. Na – gondoltam – ez is biztos csak el akarja magát adni ezzel az FBI-os dumával. Mint a filmekben, amikor odaugranak egy autó elé, felkiáltanak, hogy „FBI, szálljon ki a kocsiból!”, és már le is foglalták a járművet. Persze mindig éppen egy luxus-szuperautó jár arra. De aztán olvasás közben egészen gyorsan megbékéltem. Sőt!

Olyan, mint más

Elsőre hasonlít a könyv más, ugyanilyen témában íródott művekhez. Ebben is végigelemez a szerző egy nagy halom különféle nonverbális jelet. Leírja, hogy mi mit jelenthet, illetve mire utalhat az amit látunk. Navarro jól rendszerezett, könnyen áttekinthető szerkezetet használ. Ha minket például csak a kéz és az ujjak nonverbális jelei érdekelnek, akkor elég a hatodik fejezetet fellapoznunk. Ritkán használom a könyvek végén található név- és tárgymutatót, de ebben az esetben ez igencsak hasznosnak mutatkozik. Ennek segíítségével könnyen eligazodom, akár a körömrágás, akár a madármozdulat, akár a villanykörte szemek érdekelnek.

navarro

A kép forrása: libri.hu

Nem olyan, mint más

Sok kép segíti a megértést, és az FBI-os vonal – amitől annyira tartottam – csak annyi szerepet kap, amennyi a színesítéshez és a jobb megértéshez szükséges. Rövid történeteket olvashatunk Joe Navarro praxisából. Rendkívüli módon megörültem, amikor a szerző szóba hozta a kongruens kommunikáció kérdését (352. o.), tudniillik, hogy egy előadó, megszólaló esetében a verbalitás és a nonverbalitás (a vokalitással együtt) összhangban van-e egymással. Navarro a szinkronitás fogalmat használja, de a mondanivaló ugyanaz. Ez a hitelesség egyik kulcskérdése, nem véletlen, hogy a szerző is a megtévesztés kapcsán ír erről.

Ami még sokat segít a téma feldolgozásában, az a könyv második fejezetében taglalt limbikus örökség. Ezzel már a konkrét nonverbális jelenségek felsorolása előtt fényt derít arra, hogy jellemzően miért úgy viselkedünk, reagálunk, ahogy. Később vissza-visszanyúl ezekhez a gyökerekhez, de már itt alaposan megágyaz a megfigyelések jobb megértésének.

A legerősebb rész ennek ellenére mégis a könyv első fejezete, ahol Navarro tíz parancsolat formájában határozza meg azokat a szabályokat, amelyeket embertársaink nonverbális kommunikációjának megfigyelése közben be kellene tartanunk. Mindezt nem kioktató stílusban teszi, hanem segítő szándékkal, hogy mélyebben meg tudjuk ismerni a velünk szemben állót. Ezek között van olyan szabály is, amelyet a többség valószínűleg ismer, például az, hogy a nonverbális jelek csoportjait érdemes keresni és értelmezni. Ám olyan tanácsot is kapunk, ami talán már nem annyira egyértelmű. Számomra különösen izgalmas volt a 7. parancsolat, amely szerint „A változást is fontos megfigyelni mások viselkedésében, mert az gyakorta arra utal, hogy valakinek időközben megváltoztak a nézetei, érzelmei, érdekei vagy szándékai!

Joe Navarro könyve haladó szintű előadóknak is tartogathat újdonságokat, de kezdőként is bátran kézbe lehet venni. Az önálló gyakorlásban nem különösebben segít, de mások megfigyeléséből is rengeteget lehet tanulni, ebben pedig sok támpontot kap az olvasó.

Joe Navarro, Beszédes testek, ford. Bánföldi Tibor, Libri Kiadó, Budapest, 2016. 383 o.

Kommunikációs Könyvek Szemléje IX. Barkó Judit: Lámpaláz off

Beszélgetés a lámpalázról: recenzió Barkó Judit Lámpaláz off! Antiizgulin című könyvéről.

Megittam egy kávét Barkó Judittal. Persze nem a valóságban, hiszen nem ismerjük egymást személyesen, de ilyen élmény volt olvasni a könyvét, hogy a Kommunikációs Könyvek Szemléjében bemutassam. Mintha egy beszélgetés során mesélt volna magáról és a munkájáról. Még az összetegeződés is megtörtént. Eleinte azt hittem, hogy valamilyen gyógyszergyártó céget képvisel, és rám akar tukmálni valami csodaszert, de végül nem így lett. Tulajdonképpen csak történeteket mondott, amikre eleinte nagyon figyeltem, hiszen reméltem, hogy megtudom a lámpaláz ellenszerét is, de ez a számításom sem jött be.

Miről van szó, ha nem lámpaláz off-ról?

Az utolsó oldalig vártam, hogy kiderüljön az Antiizgulin titka, a lámpaláz leküzdésének receptje. Aztán csalódtam, mert ez nem történt meg. Visszalapoztam a tartalomjegyzékhez és meglepődve láttam, hogy nem hagytam ki semmit, valóban nincsen olyan fejezet, ami ezt elárulná. Szó esik az alapokról (23. oldaltól), az útról (49. oldaltól), az állásinterjúk világáról (109. oldaltól), illetve a prezentációkhoz és előadásokhoz kapcsolódó tudnivalókról (129. oldaltól). A 147. oldaltól néhány gondolat erejéig a haladó szintű kommunikációs kihívást jelentő riportokkal kapcsolatos tippeket is kap az olvasó. Azt a gondolatot elvetettem, hogy netán az egész könyv maga az Antiizgulin-módszer, mivel több olyan témáról is értekezik a szerző, ami nem kapcsolódik az izgalomhoz, a lámpalázhoz. Ilyen például a humor (143. o.) vagy az illatok (119. o.).

Az útról szóló rész volt az, ahol konkrét módszereket olvashatunk, vélhetően ezek hivatottak kordában tartani a lámpalázat, de a bizonytalanság megmarad, nem tiszta, hogy mettől meddig tart a gyakorlatsor. Az egymás után következő történetek tapasztalatokat osztanak meg, ami jó szándékra utal, de a struktúra hiánya miatt megképződik a bevezetőben említett „kávézás-élmény”. Ezt erősíti az is, hogy a szerző maga is kihangsúlyozza, hogy tapasztalatpárti, kerüli a tudományos hátteret (107. o.), így a példái többsége súlytalan, hiszen elmarad a kellő alátámasztás. Az érvelés több esetben is azzal zárul, hogy nem kell elhinni, majd a tapasztalat által bizonyságot nyer az olvasó, miközben az okokról alig tudunk meg valamit.

lámpaláz off

Az író őszinteségét jelzi, hogy több szakmától is (pszichológus, coach, tréner) lehatárolja magát és a mondanivalóját (16. o.). Hitelességén ugyanakkor csorbát ejt a tudományos háttér mellőzése, hiszen ez azt sem teszi lehetővé, hogy észrevegye, amikor belegabalyodik egy tudományba, ami nem a szakterülete, noha szándéka szerint ezt elkerülné. Többet is érint: retorika, pszichológia, illatok tudománya, emberierőforrás-menedzsment. Az esetlegességre jó példa a felkészülésről szóló rész (88-91. o.). Önvallomással kezd a szerző, amelyben arra jut, hogy kár lenne leírnia a saját felkészülésének menetét, mert „nincs tuti módszer a felkészülésre”. Aztán mégis leírja a gondolatait a téma kapcsán, megemlítve egy anatómiai, pszichológiai megállapítást az érvelésében.

Ami hasznos és ami nem

Mindez azért különösen szomorú, mert ezen felül a könyvben leírt tanácsok nagy hányada valóban megállja a helyét. Talán a hallgatóság kategorizálása (95. o.) elnagyolt kissé, így inkább tréfás, mint hasznos. Emellett pedig a szemkontaktus „megúszására” adott tanács vitatható szakmailag (66. o.), azzal egyetértve, hogy kihívás lehet a tekintetek kereszttüzében állni. Retorikaiskolánk álláspontja az, hogy inkább az élő szemkontaktuson keresztül kialakított kapcsolat az, amire törekedni érdemes, még akkor is, ha nem könnyű.

A következetlenségek, esetenként ellentmondások, a kevésbé alátámasztott érvelés és a nehezen követhető szerkezet úgy csúszik félre, hogy egyébként a segítő szándék sugárzik a könyvből. A borítóképről egy kedves, általános iskolai tanárnő emléke ugrott be nekem, aki valóban minden diákjának a legjobbat akarja és mindent megtenne, hogy segítsen. Ha a könyv nevéből egy gyógyszerre asszociálunk, akkor adja magát a kérdés, hogy vajon mennyire hatásos tablettáról van szó? Valóban gyógyír a lámpalázra vagy csak placebo? Mivel nem foglalkozik a mélységekkel, ezért talán inkább csak tüneti kezelésre lehet használni. Persze minden allergiás vagy erős náthával küzdő tudja, hogy időnként ez is sokat jelent.

Kiknek ajánljuk?

Így, ha valaki mihamarabb szeretne tenni az életét időnként elöntő lámpaláz ellen, akkor első lépésként nyugodt szívvel kézbe veheti Barkó Judit könyvét. Könnyen lehet, hogy a tanácsok többsége hasznosnak fog bizonyulni. A lámpaláz azonban jellemzően lelkünk mélyről fakadó jelenség, amelynek hátterében komoly önismereti kérdések, esetenként gyerekkori traumák (például megszégyenítés egy felelés során) állhatnak, amelyek feldolgozásához általában egy könyvnél többre van szükség.

Barkó Judit, Lámpaláz off! Antiizgulin. Saxum Kiadó, Budapest, 2019. 165 o.

Montágh Imre: Tiszta beszéd. Kommunikációs könyvek szemléje VIII.

„Hogy lényünk visszhangot verhessen a másikban” – könyvismertető Montágh Imre Tiszta beszéd című művéről, Németh Viola, a Szónok Születik Retorikaiskola Montágh Imre-ösztöndíjasának tollából. A szöveget Damásdi Nóra szerkesztette.

*

Montágh Imréről és a Tiszta beszédről

Montágh Imre (1935–1986) Tiszta beszéd című kötete 1976-ban jelent meg először, s az elmúlt több mint negyven évben színinövendékek, logopédusok, pedagógusok nemzedékei számára vált alapművé. A most bemutatott kötet a tizenegyedik, javított kiadás, amely 2018-ban jelent meg a Holnap Kiadó gondozásában. Az összehasonlítások a Múzsák Közművelődési Kiadónál megjelent 3. kiadással való összevetésből származnak.

Nem könnyű feladat egy negyvennégy éves könyvről írni, de korántsem azért, mert meghaladott, korszerűtlen állítások és módszerek lennének benne. A nehézséget inkább a szerző személye adja. Hiszen Montágh Imre egy ország beszédtanára volt, aki nem csupán szűk körben volt elismert szakember; a tévében, rádióban hallott tanításai sokakban elevenen élnek a mai napig. És mivel ilyen klasszikus, ismert szerzőről és műről van szó, nehéz újszerű megközelítést alkalmazni, hogy azok is élvezzék, akik már betéve tudják minden szövegét a kötetnek, de azok is, akik csak most fogják először kezükbe venni.

Continue reading

Arisztotelész: Rétorika. Kommunikációs Könyvek Szemléje VII.

 

Könyvismertető Arisztotelész Rétorika című művéről.

Mit adtak nekünk az ókoriak?

Arisztotelész Rétorikája: a több mint 2300 évvel ezelőtt megszületett gondolatokat olvasva kettős érzés kerít hatalmába. Egyfelől a hitetlenkedés. 2300 év. Azóta annyi minden történt! A vizsgált kiadás 1982-re datálódik, ráadásul magyarul olvashatom. Tényleg közvetlenül az első retorikaelméleti gondolkodóhoz, Arisztotelészhez (Kr. e. 384–322) kapcsolódhatok? Egyébként is, olyan nehéz ezt az egészet elképzelni. Másrészt ámulok, hiszen a szöveg nagy része ma is helytálló, illetve alkalmazható. Sokszor halljuk, hogy milyen gyorsan változik a világ, bizonyos dolgok akár 1-2 év alatt elavulnak, érvényüket veszítik. De itt van ez a szöveg, 2300 éves, és van mit tanulni belőle.

Continue reading

KOMMUNIKÁCIÓS KÖNYVEK SZEMLÉJE VI. – 30 perc olvasás a retorikáról

Könyvkritika 30 másodpercben. Recenzió – Peter Heigl: Hasznos tudás mindenkinek 30 percben – Retorika című művéről, a kommunikációs könyvek szemléje sorozatban.

Harminc perc olvasás a retorikáról olyan, mint egy 30 másodperces könyvkritika. A figyelmet felkeltheti, de a lényeg hiányzik belőle. A mélyebb rétegek, az okok nem tárulnak fel, ahogyan az áhított katarzis sem fog megérkezni. Mivel mindjárt eltelik a harminc másodperc, jöjjön inkább az összegzés: kezdő, haladó és mesterszintű előadóknak sem ajánlom Peter Heigl könyvét. Ha érdekli a miért, akkor ne csak fél percet szánjon rá, görgessen lejjebb.

Műfaj

A könyv egy olyan sorozat egyik eleme, amely rövid idő alatt (30 perc) betekintést kínál egy-egy témakörbe. Nem állítja, hogy a mű megismerése után az olvasó szakértőjévé válik az adott területnek, de hasznos tudást ígér. Aki állt már ki mások elé beszélni, az tudja, hogy a körülmények erős stresszt tudnak kiváltani az előadóból, amelyekkel egyáltalán nem könnyű megbirkózni. Egy-egy jól sikerült beszédet több órányi felkészülés előzhet meg, ahogyan egy-egy praktikus előadói technikát (például a könyvben említett dallamos beszédet, 15. o.) akár beszédek tucatjaiban és a köztes felkészülések alatt kell gyakorolni, csiszolni, mire készséggé válik. Emiatt tűnik a könyv hátoldalán tett kijelentés túlzónak: „Ha magabiztosan szeretne beszélni mások előtt, jó hírünk van: ez a tudás – a retorika, azaz az ékesszólás művészete – könnyebben elsajátítható, mint gondolná.

Aki még sosem tartott beszédet mások előtt, annak most már elárulhatom, hogy harminc perc olvasás nem lesz elég a magabiztossá váláshoz. Sőt sokszor azokon a kudarcokon keresztül vezet a fejlődés útja, amelytől a legtöbben annyira tartanak, és amelyekről a könyv említést sem tesz. Azt viszont figyelembe kell vennünk, hogy ilyen kis terjedelemben áttekintést adni a retorikáról nem könnyű, a szerzőnek mégis egészen jól sikerült.

Tartalom

Tartalmi szempontból a szónoklattan legtöbb fontos témakörét érinti a könyv. Az antik gyökerektől indul, ami teljesen helyénvaló, hiszen rengeteg fontos tudást már évezredekkel ezelőtt is ismertek. Megemlíti a légzéstechnikát és a beszédtechnikát, amelyek megfelelő művelése szintén elengedhetetlen a kiváló előadóvá váláshoz. Hosszan taglalja a felkészülés lépéseit és szót ejt az előadásmódhoz kapcsolódó néhány lényeges további elemről, ezek többek között a szemkontaktus, a gesztikuláció, a humor vagy a kérdések kezelése. A könyvben helyet kapott egy vitákról szóló fejezet is, ami némiképpen kilóg a többi rész közül, mivel ez már feltételezi a mű elején olvasottak alkalmazását. (Hogyan tudok reagálni vita közben egy nyílt támadásra (81. o.), ha még a szemkontaktus felvétele (27. o.) is kérdés számomra?)

Előfordul néhány szakmailag vitatható állítás (pl. „Tíz emberből kilenc túl gyorsan beszél.”, 16. o.), ám a legnagyobb probléma mégis az, hogy a megfogalmazott tanácsok legtöbbje egyszerűen nem megfogadható. A légzéstechnikai résznél azt olvashatjuk, hogy „Közönség előtt lassan kell beszélni.” (17. o.) Még ha igaz is lenne önmagában ez az állítás, akkor sem derül ki, hogy mi számít lassú beszédnek. Hogyan valósíthatjuk ezt meg? Álljak akármilyen szinten is, nem derül ki, hogy milyen módon fejlődhetek tovább.

Az egyes részek tömörsége, kibontatlansága vezet oda, hogy darabos és helyenként önellentmondó a könyv. Az 52. oldalon két mondatban olvashatunk az elocutioról, a beszéd kimunkálásáról, miközben tulajdonképpen (nem jelezve) az egész 5. fejezet (13 oldal, az amúgy 80 oldalnyi tartalomból) is a beszéd kimunkálásáról szól (pl. milyen hosszú mondatokat használjunk?). A szempontgazdagságot azonban el kell ismernünk, ezért kérdéses, hogy egyáltalán a 30 perces műfaj alkalmas-e a retorika bemutatására?

Összegzés

Véleményem szerint nem. A könyv egyedül azoknak tud adni áttekintést, akik érdeklődnek az ékesszólás művészete iránt, de mélyebben még nem foglalkoztak vele. Ők megismerkedhetnek sok-sok területtel és fogással, melyek ismerete, helyes alkalmazása és gyakorlása az előadást kiváló előadássá, a szónokot pedig kiváló szónokká teszik. Peter Heigl bemutatja a verbalitás, nonverbalitás és vokalitás hármasát, szempontrendszerét, megadva ezzel azt a hasznos tudást, amit ígért, de a magabiztos előadóvá válást máshol kell keresnünk.

Peter Heigl, Hasznos tudás mindenkinek 30 percben – Retorika, ford. Várnai Péter, Kossuth Kiadó, Budapest, 2017. 93 o.

Kommunikációs könyvek szemléje IV. Kezdők és hadarók

Pej András retorikatrénerünk soron következő könyvszemléjében a Beszédcentrum alapító trénerének egyik könyvét vette kritikai górcső alá.

kezdők és hadarók

Pej András Illés Györgyi Kezdők és hadarók című könyvéről

Az atomenergia és a könyvek. Recenzió – Illés Györgyi: Kezdők és hadarók – Retorika és beszédtechnika vezetőknek című könyvéről Continue reading

Kommunikációs könyvek szemléje III.

Györffy Kinga, Add elő magad. A magával ragadó előadás titkai, Budapest, 2015.

Pej András következő szemléjében egy magyar kommunikációs tréner könyvéről írt recenziót a Retorikaiskola könyvajánló sorozatában.

Györffy Kinga

A könyv borítója

Ahogyan a szerző írja ajánló soraiban: „Magával ragadó előadóvá válni nem ellazulás, hanem elszánás, elköteleződés és kemény munka.” Ezen állítással csak részben tudok egyetérteni. Biztos, hogy szükség van elszántságra, elkötelezettségre és a kemény munkára, ugyanakkor fontosnak tartom az ellazulást is! Miért? Mert nem tudunk magával ragadó történetet mesélni, ha feszültek vagyunk, ha szorongunk.

Mivel nem értek egyet a megfogalmazott állítással, Györffy Kinga nekem nem ajánlja meleg szívvel a könyvét. De azért én elolvastam.

Elképzelhető, hogy néhányan megütköztek a hatásvadász bevezetőn. Talán figyelemfelkeltő volt, talán elgondolkodtató, de mindenképpen intenzívebb egy átlagos könyvajánló kezdeténél. Györffy Kinga könyve is ilyen. Hatásvadász, hiszen már a borítón azt olvashatjuk, hogy „az első magyar könyv a storytelling-ről”. Persze, ha igazán a magyar nyelvet helyezné előtérbe, akkor a történetmesélés vagy a történetmondás kifejezést használta volna. Ezen pedig csak azért akadok fenn, mert a könyv nem csupán a „storytelling-ről” szól, hanem a magával ragadó előadásról, ahogyan azt a cím és az alcím is jelzi. A könyv tartalma is ez. Néhány specifikus résztől eltekintve, általános előadás-technikai, és retorikai útmutatóként szolgál a könyv. E tekintetben pedig maga is figyelemfelkeltő és elgondolkodtató.

Hazai példák

Figyelemfelkeltő, hiszen többségben hazai előadók példáin keresztül hozza közel hozzánk a témát, ami valóban ritka a kortárs kommunikációs szakirodalomban. Sokkal személyesebb, életszagúbb így a könyv egy magyar olvasó számára. És elgondolkodtató is, hiszen rengeteg tanácsot, ötletet fogalmaz meg, amiken akár napokig is töprenghetünk. Ám ebben rejlik a legnagyobb csapda lehetősége is! Ami nem a könyv csapdája, hanem saját magunké. Az „elszánás, elköteleződés és kemény munka” nem ott kezdődik, hogy elolvassuk ezt a könyvet, hanem ott, amikor letesszük. Azon a ponton kellene elhatároznunk, hogy a következő előadásunk elkészítése során melyik ötletet fogjuk kipróbálni a könyvből.

1Én ezt tettem, miután elolvastam könyvet. A 62. oldalon javasolja a szerző, hogy alkossunk rejtvényt. A Retorikaiskolánk haladó csoportjának gálaestjén próbáltam ki ezt, méghozzá úgy, hogy a kivetített prezentációm második diája egy fekete háttéren nagy fehér egyest ábrázoló kép volt. Az előadás végén természetesen feloldottam a talányt. Az üzenetem az volt, hogy mindig csak egy lépésre fókuszáljunk, mégpedig a következőre. Nekem így sikerült teljesítenem a Spartan Race-t, a diavetítésem pedig e sportesemény élménybeszámolója volt.

 

A struktúra

A tartalmasság, illetve a korábban említett „storytelling könyv” pozícionálás miatt a struktúra nem könnyen követhető. Keverednek az előadó személyére vonatkozó javaslatok az előadás-technikai tippekkel, időnként többször is eljutunk ugyanahhoz a témához (így például a 203. oldaltól kezdődik egy hosszabb rész, mely az interakciót taglalja, de a hallgatóság felé intézett kérdés előkerül már a bevezetésről szóló részben (65. oldal) és a befejezésről szóló részben (80. oldal) is).

Ugyanakkor, ha konkrét, kézzel fogható ötletekre, tanácsokra van szükségünk az előadói képességeink, illetve beszédeink fejlesztéséhez, akkor Györffy Kinga könyvében sok ilyet találunk. A jó (úton haladó) előadók közös tulajdonsága az, hogy folyamatosan szeretnének fejlődni, ehhez pedig kiváló útitárs ez a könyv.

Kommunikációs könyvek szemléje II. Carmine Gallo: Storytelling

Pej András következő szemléjében a népszerű amerikai kommunikációs tréner könyvéről, Carmine Gallo Storytelling című művéről írt recenziót.

Történetek a történetmondásról

gallo

Gallo úr Kaliforniában él a családjával és kommunikációs coachként keresi a kenyerét. Munkája során rengeteg érdekes emberrel került kapcsolatba, akiktől sok lebilincselő történetet hallott. Ezek a történetek gyakran hihetetlennek tűnő fordulatokat is tartalmaztak, ezért akár meséknek is hívhatjuk őket.

Gallo urat kíváncsivá tették ezek a mesék. Vajon mitől ragad magával az egyik történet és miért nem kelti fel a figyelmünket a másik? Vajon mi a közös a cselekvésre ösztönző elbeszélésekben? A válaszok felkutatása érdekében Gallo úr sok nagy történetmesélőhöz ellátogatott, és beszélgetett velük, megismerte az életüket. Ezeket a történeteket tartalmazza a Storytelling című könyv.

Modern történetmesélés Gallo alapján

Noha a szerző visszakalauzol minket az ősi törzsek tábortüzei mellé is, a fejezetek inkább a modern vállalkozói szféráról szólnak, ezzel szemléltetve azt, hogy egy-egy (üzleti) ötlet kimunkált, történethez kapcsolt előadása bizony versenyelőnyt, vagy adott esetben akár pénzben kifejezhető értéket is hozhat számunkra. Fontos megjegyezni azonban, hogy valószínűleg nem mindenki a vállalkozói ötletek kiváló szemléltetése miatt szeretne jó történetmondó lenni. Bennük a könyv elolvasása után keletkezhet egy hiányérzet. Ennek betöltésére lehet egy módszer az, hogy olvasás közben felírjuk magunknak a magával ragadó történetek számunkra fontos jellemzőit és a jó előadásra jellemző praktikákat. A történetmondás személyes, érzelmekkel teli műfaj, ezért érdemes a saját stílusunkat megtalálni, és minél többet gyakorolni.

A művet olvasva kirajzolódik, hogy a történetmesélés nem egzakt tudomány, ezért aki definíciókra, pontos magyarázatokra kíváncsi, az lehet, hogy csalódni fog. Habár befejezésként kapunk egy „szerszámosládát”, ahol a legfontosabb tudnivalókat összegyűjtve átolvashatjuk, ezek mégis inkább irányelvek maradnak, hiszen a könyv maga is azt sugallja, hogy a történeteink csakis úgy lesznek hatásosabbak, megindítóbbak, ha élőben gyakorlunk és szembesülünk a hallgatóságunkra gyakorolt hatásukkal.

Történetmondó ötletek

Addig is, íme néhány ötlet a „szerszámosládából” melyeket akár a következő beszédünkben is felhasználhatunk:

  • Szerepeltessünk történetünkben egy „hőst”, aki legyőzi a nehézségeket!
  • Történetünket gazdagítsuk konkrét és odaillő részletekkel!
  • Használjunk egyszerű szavakat és analógiákat bonyolult témáknál is!

Carmine Gallo, Storytelling. A történetmesélés ereje, ford. Gaál-Smith Katalin, HVG Kiadó, Budapest, 2016. 359 o.