Dr. Aczél Petra nemcsak azért fontos a kortárs, magyar retorika számára, mert kitűnő elméleti szakemberként olyan könyveknek a szerzője, amelyek alapvető fontossággal bírnak a retorikaoktatásban, hanem előadóként is a legsikeresebbek között tartható számon évtizedek óta. Egy idei előadásának beszédelemzésére Szigeti Tamás, az őszi haladó kurzusunk tagjaként vállalkozott. Írását az alábbiakban közöljük.
Beszédet tartani több száz pályaválasztás előtt álló diák előtt egy kamerákkal teli, hatalmas előadóban. Valljuk be őszintén, nem ez mindannyiunk leghőbb vágya… Ráadásul, ha témaként éppen az előadástól való félelmet és a retorikai hibákat választjuk, a kihívás csak növekszik. Ha azt hinnénk, ennél nehezebb helyzetbe keresve sem sodorhatnánk magunkat, képzeljük csak el, hogy a színpadra kommunikációkutatóként, a nyelvtudomány doktoraként, az egyetem egyik intézetigazgatójaként szólítanak bennünket.
Dr. Aczél Petra a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karának nyílt napján így igyekezett az érettségi előtt álló középiskolások továbbtanulási választását megkönnyíteni.
A bizalomépítő szándékkal tett, azonban meglehetősen hivatalosra sikeredett, „Tisztelt Kollégák” megszólítást követően rögtön az érthetőséget is megnehezítő „a bókok… a pókok, a kések és a halál” nyelvbotlás repíti messzire a hallgatóság fantáziáját. Azt latolgatjuk, vajon mennyire kínos fél-egy óra vár most ránk, mire számíthatunk, és jó döntés volt-e, hogy nem a Gazdaságtudományi Kar előadására ültünk be. Mire feleszmélünk, már csak „reménybeli kollégáknak” és „ifjú érdeklődőknek” számítunk, a megszólításbeli visszalépésnek köszönhetően. A hallgatóságon végignézve (0:27) habár ifjúnak ifjúkat látunk, érdeklődőknek mégis kevésbé mondható a fejét tartó, lefelé néző, láthatólag unatkozó közönség.
Ezt érzékelve a figyelmet talán a közönség nagyobb fokú bevonásával lehetne ekkor elérni, semmint a „mondjuk..ő..egy..ilyen” pók kivetítésével vagy az Amerikában bizonyára nagyon népszerű sorozat-házigazda kijelentésére hivatkozva, aki egyszer azt mondta, az emberek a halálnál is jobban félnek a nyilvános beszédtől. Hitelesebb lenne, és az érzelmi kapcsolódást is jobban elősegítené, ha a szónok vezetésével egy hétköznapibb, mindenki által befogadható történetet élhetnénk át ahelyett, hogy az elmondottakat az „egyébként tényleg volt egy ilyen amerikai kutatás” igazolja.
Habár az érzelmeinken keresztül talán kevésbé sikerült rétorunknak elérnie bennünket, még mindig lehetősége lenne üzenetét az értelmi énünket meggyőzve átadnia. Ehhez azonban pontosabb adatokra lenne szüksége annál, mint hogy (1:05) „tény… ebszo-abszolút tény, hogy körülbelül” vagy „minden 3-4.”, illetve a magyar hallgatóság számára szemléletesebb példákra, mint az amerikai elnökvita (1:33), superbowl, 25-30 ezer tweet, és a laikus, középiskolás diákok számára is érthetőbb nyelvezetre az „elevator pitchnél”.
Hogy lehet, hogy mindezek ellenére a beszéd mégis tovább menetel, és a hallgatóságot, habár nem nyerte meg a rétor, teljesen el sem veszítette őket?
A kulcs a szónok hatalmas előadói rutinjában, és ezáltal bármely beszéde sziklaszilárd pilléreivé szilárdult vokalitásában és nonverbalitásában keresendő. Ha megfigyeljük, az előadó mindvégig felveszi és fenn is tartja a szemkontaktust a hallgatóság egészével. A mimika a közölt üzenetnek végig megfelelő és kifejező, néhol magabiztos és nyugalmat árasztó, máskor meglepődött és kíváncsiságot keltő. Az öltözék talán nem a legmegfelelőbb választás a ruha vastag fehér szegélye miatt, amely ugyan keretbe foglalja az arcot, a tekintetet mégis túlságosan lefelé irányítja. Úgy a stílusában szolid, mégis mérete és színe miatt kissé túl hangsúlyossá váló nyaklánc és fülbevaló, ahogy a kis, felcsíptethető mikrofon helyett a kézben tartott változat és a hatalmas pointer sem válnak a szónok előnyére. Mégis jó a mikrofonkezelés, nem remeg sem a kéz, sem a hang, a szájtól tartott távolsága is megfelelő, a pointerhasználat észrevehetetlen. Habár mindkét kéz foglalt, aktív gesztikulációt figyelhetünk meg, továbbá az előadó mozgásával természetesen töri meg a monotóniát, lendületet visz a beszédbe. A nonverbalitáson túl a vokalitás is érdekessé, érthetővé és követhetővé teszi a beszédet. A hangerő végig megfelelő, a mikrofon ellenére sem túlzó, a hangszín kellemes, a hangsúlyozás kifejező. A beszédtempó nem túl lassú, nem válik vontatottá az előadás, de nem is túl gyors, végig megmarad érthetőnek és követhetőnek az előadás. Az artikuláció is fejlett, zavaró hangképzésbeli hibák nem figyelhetők meg, a többszöri nyelvbotlást is megbocsáthatónak érezzük az élőbeszéd miatt.
Bármennyire is fejlett a nonverbalitás és a vokalitás, önmagukban csupán a beszéd támaszaiként szolgálhatnak, de ettől még egy pályaorientációs beszéd sem válhat jóvá. Dr. Aczél Petra beszéde összességében mégis jónak, sőt motiválónak és meggyőzőnek bizonyul, ugyanis a beszéd második részében (3:00-) a verbalitás is felfejlődik a kommunikáció többi elemének szintjére.
A „Mit nem szeretnek Önök egy tanár előadásában?” kérdéssel a szónok először szól igazán a közönséghez. Ebben a témában a hallgatóság is kompetensnek érezheti magát, ezért talán célszerű lett volna ahelyett, hogy „higgyék el, pillanatok alatt tudnának néhány dolgot mondani”, valóban bevonni a diákokat a közös ötletelésbe.
A nyilvános beszéd hibáinak hét fő bűnbe való sorolása kitűnő ötlet, habár rengeteg veszélyt is rejt magában. Kitűnő ötlet, ugyanis követhető szerkezetet ad a beszédnek, mind a rétor, mind a hallgatóság számára. Veszélyt pedig azért rejt magában, mert önkéntelenül is arra figyel a közönség, a szónok vajon kiállja-e a hét próbát. Szemmel látható, a strukturáltság mennyivel gördülékenyebbé teszi a beszédet, és a közönség halvány moraja (4:18) jelzi a humor megjelenését is. A kifigurázás következtében élethűen jelenik meg a homo lector vagy a véget nem érő beszédet tartó szónok figurája. Habár vannak félrecsúszott ragok, magyartalan megfogalmazások és össze nem illő mondatrészek, idáig mégsem érezzük, hogy belecsúsznánk valamely főbűnbe. A kritikus rész – a „Nagy Ő” – hiszen az „őzést” az egész beszéd során megfigyelhetjük, a magabiztosság és lendületesség következtében azonban mégsem tűnik zavaró hibának. Kiemelendő a főbűnök felsorolásakor tett használható, gyakorlati tippek fontossága is, ugyanis a hármas tagolás, storytelling, hallgatóságba vetett bizalom mind-mind magunkkal vihető, azonnal alkalmazható tanács. Több alkalommal is sikerül a közönségnek szóló, releváns humorral (például 8:36) a hallgatóságot megnevettetni, és ezzel a beszéd kissé nehezebb, kezdeti indulását feledtetni. Kitűnő az időkezelés is. Egyrészt maga a beszéd rövid, tömör, a hetes szerkezet miatt végig érezzük hol tartunk, másrészt a csúcspont után csak egy rövid lezárás következik.
A beszéd indirekt zárása is megszívlelendő, hiszen közvetlenül nincs kimondva, hogy igenis mindenki jöjjön a Corvinusra, hanem a házhoz való hasonlaton keresztül visszatetszés nélkül tudjuk meg, mennyire emberközpontú és barátságos lesz tanulmányainkat itt folytatnunk.
Összefoglalásként elmondható, hogy Dr. Aczél Petra pályaorientációs beszéde, többek között a rutinnak, a szerkezetnek és az időkezelésnek köszönhetően, makroszinten kiemelkedően magas színvonalú, stabil, és a nonverbalitásra, vokalitásra támaszkodva a verbalitás időszakos kisebb hibáit áthidalva a beszéd mikroszinten sem válik porózussá.
—
Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.
