Bárdy Péter 35 éves közgazdász, Gödöllő alpolgármestere és a helyi Lokálpatrióta Klub elnökhelyettese, a Szónok Születik Retorikaiskola volt hallgatója. A korábban vegyész-informatikusnak készülő fiatal élete során többször vette a bátorságot arra, hogy váltson, amikor már nem volt boldog a hétköznapokban. Mára örömmel tölti el a munkája, és azt vallja, hogy „a molekuláknál fontosabbak az emberi kapcsolatok”. Gonda Gréta interjúja.

Gonda Gréta: Gyerekkorodban azt tervezted, hogy sikeres építész, sportoló vagy tudós leszel. Hogyan került előtérbe a politika?

Bárdy Péter: Kisgyerekként még egészen szerteágazó terveim voltak, majd a gimnáziumban jöttem rá arra, hogy erős a természettudományos érdeklődésem. A biológia és a kémia szeretete miatt eredetileg informatikus-vegyész szakra jelentkeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karára. Később, miután rájöttem arra, hogy a molekuláknál az emberek jobban érdekelnek, társadalomtudományos területre váltottam: a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdaságtant és politikatudományt tanultam.

G.G.: Gyerekként is érdekelt a politika?

B.P.: A társadalmi ügyekkel való törődés családi hagyomány: a szüleim mindig azt keresték, hogy miként tudnak a tágabb környezetükben a közösségeknek segíteni. Édesapám iskolaigazgatóként dolgozott Gödöllőn, és aktívan részt vett országos civil szervezetek munkájában is, társaival pedig megalapította a gödöllői Lokálpatrióta Klubot. Ezért már 14-16 éves koromtól érdekelt a politika, és beszélgettem rokonaimmal, barátaimmal politikai kérdésekről, majd egyetemistaként több civil szervezetben is részt vettem.

G.G.: Édesapád, id. Bárdy Péter inspiráló életutat járt be, ikonikus tanár volt, a Premontrei Gimnázium elismert igazgatója és a Gödöllői Lokálpatrióta Klub alapítója. Mit tanultál az édesapádtól, ami segít a politikai karrieredben?

B.P.: Édesapám példát mutatott a közösség szeretetében. Láttam azt is, hogy számára milyen sokat számított mások véleménye, és a kollégáira is egyenrangú partnerként tekintett. Én is a lehető legszélesebb körben szoktam konzultálni egy-egy döntés meghozatala előtt az érintettekkel.

G.G.: Gödöllőn születtél, és tanultál a gimnáziumi éveid végéig. Miért döntöttél úgy, hogy a hagyományoktól eltérően Budapesten végzed az egyetemet?

B.P.: Bár korábban sosem gondoltam volna, hogy máshol fogok élni, mint Gödöllő, az egyetemi évek a legjobb időszak volt arra, hogy kiszakadjak a helyi közösségből, világot lássak és tapasztalatokat szerezzek. Amellett, hogy szeretem a szülővárosomat, a tanulmányaim során az adott terület legjobb felsőoktatási intézményét választottam, amit Budapesten találtam meg, majd külföldön is tanultam.

Bárdy Péter

G.G.: Az egyetemi éveid alatt mely tapasztalatokból tanultál a legtöbbet, amit a munkád során tudsz alkalmazni?

B.P.: Ebben az időszakban két szemléletmód formálta a gondolkodásomat. Az egyik a természettudományok területéről jött. A fizikában és a kémiában szabályok és törvényszerűségek vannak: a fizikai elemek attribútumai adottak, nem mi döntünk arról, hogy ezek miként néznek ki. Ezért később, amikor huszonéves koromban a társadalomtudományok területére váltottam, és a szociológia órán megkérdezték tőlem azt, hogy mi a véleményem egy bizonyos témáról, nem is tudtam mit kezdeni a kérdéssel. Innen jött a másik nagy felismerésem: a körülöttem lévő világban vannak ismérvek, amikről dönthetek, míg mások adottak. Politikai döntéshozóként a természettudományos és a társadalomtudományos gondolkodásmód közti különbséget fontos felismerni, és tudatosítani azt, hogy vannak adott dolgok a világban, amelyekhez tudunk alkalmazkodni, de megváltoztatni őket nem lehet.

G.G.: Mi adta a bátorságot arra, hogy a vegyész szakma után válts?

B.P.: Felismertem azt, hogy nem csak az számít, hogy mit szeretnék elérni és miben vagyok jó, hanem az is, hogy mi tesz boldoggá. Bár voltak a vegyészet területén lehetőségeim, már az első évben azon kaptam magam, hogy nem élvezem a mindennapokat. Azért választottam a társadalomtudományi területet, mert míg a kémiai pálya egy egyirányú út volt, most egy olyan terület indultam el, amely azután bármerre vihet az életben: közgazdasági területről tovább lehet lépni az üzleti, a civil és a közszférába is.

G.G.: Volt, aki inspirált?

B.P.: Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az akkori magyartanáromnak, akihez visszamentem első éves egyetemistaként, és megosztottam vele a dilemmámat, miszerint abbahagynám azt a szakot, amire éveken át készültem. Rám nézett, és azt mondta, hogy hála az égnek, hogy végre rájöttem erre, hiszen ő már a középiskolában is akkor látta a szememben a csillogást, amikor társadalmi kérdésekről beszélgettünk. Hálás vagyok a szüleimnek is, mert amellett, hogy támogattak, rám hagyták a döntést, hiszen az én életem az én felelősségem.

G.G.: Fiatal felnőttként milyen területeken dolgoztál?

B.P.: Az üzleti szférában kezdtem dolgozni, egy olyan területen, amiről korábban azt gondoltam, hogy nem fogok. Fiatal koromban kialakult bennem egy elhatározás, miszerint a közszférában vagy a civil szektorban egy nemes célért kell munkálkodnom. Először a kutatói pályába kóstoltam bele, ahol rájöttem, hogy nem nekem való az egy-egy kutatási részterületben hosszabb időn át tartó elmélyülés. Ezért egy olyan területet kerestem, ahol csapatban tudok dolgozni, és inkább a gyors észjárásra van szükség: egy nemzetközi multinacionális cégnél helyezkedtem el tanácsadóként. Itt nagyon változatos munkát végeztem, sokféle témába tudtam belekóstolni.

G.G.: Egészen a harmincas éveid elejéig a versenyszférában dolgoztál, amikor is 2019-ben olyan megtiszteltetés ért, hogy felkértek Gödöllő alpolgármesterének, így teljes állásban a közszférában helyezkedtél el. Egy ilyen karrierváltás nehéz döntés lehet, ami kockázatokkal járhat. Milyen erőforrások segítettek a döntésed meghozatalában?

B.P.: Nagyon örültem a lehetőségnek, amikor a Polgármester úr felkért a feladatra, és egyértelmű volt, hogy elfogadom a felkérést. Nagyon erős volt a motivációm, hiszen már korábban is kerestem a lehetőséget, hogy miként tudok a kisebb vagy nagyobb közösségek számára segítséget nyújtani. Izgatottan vágtam bele a munkába, hiszen bár rengeteg hasznos tapasztalatot hoztam az üzleti szférából, sok más területen kellett tanulnom olyan dolgokat, amivel korábban nem találkoztam.

G.G.: Mi okoz a legnagyobb örömet a munkádban?

B.P.: Két típusú örömet szoktam érezni: az egyik az emberi találkozásokból adódik. A munkám során – a járványidőszakon kívül – sokat szoktam rendezvényekre járni, ez alpolgármesterként fontos része a feladataimnak. Különböző könyvbemutatókon, kiállításmegnyitókon, vagy éppen a nyugdíjas klub közgyűlésein részt venni számomra öröm. Élvezem az itteni rövidebb vagy hosszabb beszélgetéseket, amelyek feltöltenek.

A másik fajta öröm számomra az, amikor azt érzem, hogy tudom használni azt a tudást, amit korábban gyűjtöttem, így a más területen szerzett tapasztalataim nem elvesztegetett évek voltak. Az alpolgármesteri munka szerteágazó tudást igényel, és örömmel tölt el az, hogy a város javára tudom fordítani a tudásomat.

G.G.: Honnan jött az elhatározás, hogy később visszaülj az iskolapadba, és retorikát tanulj?

B.P.: Már az első munkahelyemen is jártam kommunikációs képzésre, mert észrevettem, hogy bár a feladatokat a főnökeim szerint ügyesen meg tudtam oldani, amikor arra került sor, hogy az ügyfél előtt magabiztosan előadjam az eredményeket, akkor nehézségekbe ütköztem. Nem elég az, ha helyesek a számításaim, erről meg is kellett tudnom győzni a másik felet. Mindig kényelmetlenül éreztem magam, és nem voltam elég magabiztos, így a soft skillek terén akartam fejlődni. Úgy éreztem, ha fejlődni szeretnék és eredményeket elérni, akkor szükségem van ezen típusú tudásra, így nyitottam az általam korábban lenézett kommunikációtudomány felé. (Korábban azt a közkeletű tévhitet vallottam én is, hogy a laborban történik az igazi tudomány). A Szónok Születik Retorikaiskola úgy került a látókörömbe, hogy az ismertségi körömből sokan követték a közösségi oldalon az iskolát.

Ekkor már a politika is egyre jobban érdekelt, és úgy voltam vele, hogy ha egyszer megadatik, hogy valóban döntéshozóként tudom a helyi közösséget szolgálni, akkor a kommunikációs és retorikai tudásra nagy szükségem lesz, ezért iratkoztam be a Retorikaiskolába. Úgy voltam vele, hogy bármi is történjen az életben, hasznos tudást ad a képzés.

Ráadásul, miután a szónokképzést elvégeztem, a kiváló szónokképzésen is részt vettem, mivel a tréneri visszajelzések alapján úgy éreztem, többet kell adnom magamból: a látásmódomat, az érzelmeimet és a véleményemet is meg szerettem volna mutatni másoknak.

G.G.: A Retorikaiskolában tanultakat hogyan tudod kamatoztatni a munkád során?

Sokféle olyan tudást kaptam a képzésen, amit tudok használni a mindennapokban. Politikusként háromféle beszédet szoktam tartani. Egyrészt vannak a nagy, ünnepi beszédek, amikor sok ember elé kell kiállnom, hogy mikrofon előtt megtartsak egy 8-10 perces beszédet, például egy nemzeti ünnep alkalmából. Ennek akár hetekig is eltart az összeállítása, és a beszéd megírásában, és a felkészülésben tudom a leginkább alkalmazni a tanultakat. Másrészt kisebb rendezvényeken is szoktam beszédet tartani, például kiállításmegnyitókon köszöntőbeszédeket. Ezek formailag kevésbé kötött, de értéket közvetítő beszédek, amelyeknél a szabad előadásmódon van a hangsúly. A harmadik műfaj a rögtönzés, ilyen feladatom is sokszor akad, amikor meghívnak egy rendezvényre, és ha már ott vagyok, megkérnek, hogy szólaljak is fel. Talán ez az a terület, ahol a leghasznosabbak a Retorikaiskolában tanultak: pár másodperc alatt kell kapcsolódást találni a hallgatósághoz, és megfelelő időtartamban, magabiztosan kell előadni egy beszédet.

Még egy területen, a klasszikus politikai vitákban is használom az érveléstechnikáról tanultakat. Például, a testületi üléseken igyekszem ezt kamatoztatni, amikor 2 percben kell felszólalni, reagálni, konklúziót levonni egy előterjesztéssel kapcsolatban.

Illetve, a tárgyalástechnikáról is rengeteget tanultam egy külön tanfolyamon a Retorikaiskolában. Például egy befektetővel vagy szerződött partnerrel folytatott tárgyaláson jól hasznosíthatóak a kurzuson tanultak.

G.G.: A magánéletben tudod hasznosítani a tanfolyamon tanultakat?

B.P.: Az önreflexió fontosságát megtanultam a Retorikaiskolában, és ezt a magánéletben sokszor használom. A korábbi racionális világképembe nem fértek bele az érzelmek, viszont a világ ennél bonyolultabb: nemhogy helyt kell kapjanak az érzelmeink, hanem valójában ez a mi legmélyebb valónk. Az érzelmeim vállalásáról és kommunikálásáról sokat tanultam a tanfolyamon. Az érzelmi kommunikációban való fejlődésemet segítette a feleségem is: ő nyíltan vállalja az érzelmeit, és ezeket tudja is helyesen kommunikálni. A tanfolyamon annyit fejlődtem, hogy az már a feleségem számára is látványos volt, hiszen a magánbeszélgetéseinkben meglátszódott a Szónok Születik Retorikaiskola hatása.

G.G.: A Szónokképzésed gálaestjén, 2018-ban elnyerted a legjobb előadásért járó Szókratész-díjat. A beszédedben arról meséltél, hogy a boldog élethez leginkább a minőségi emberi kapcsolatok, az aktív élmények, az apró örömök felfedezése, az élethosszig tartó tanulás és az önzetlenség járulnak hozzá egy 2009-es cambridge-i kutatás eredményei alapján. Neked ebből az életfilozófiából mit sikerül a hétköznapokban alkalmaznod?

B.P.: Bár eltérő ütemben, de igyekszem művelni ezeket. Az emberi kapcsolatok ápolása egyszerűen hangozhat, de számomra talán az egyik legnagyobb kihívás. Szeretnék elegendő minőségi időt szakítani a családomra és a barátaimra. Nagyon szeretnék ezen a területen fejlődni, és úgy érzem, hogy jó úton haladok. Pedagógus szülők gyermekeként a folyamatos tanulást is fontosnak tartom. Az aktív élet, a sportolás területén sajnos van némi elmaradásom.

G.G.: Említetted, hogy fontos az élethosszig tartó tanulás. A retorikádban melyek a fejlesztendő területek?

B.P.: Én azt vallom, hogy nem elég egy területen fejlődni a retorikán belül, hanem minden részterületen azonos ütemben érdemes haladni, ezért nem emelnék ki egyet sem. A maga teljességében a végeredmény számít, hogy a hallgatósághoz hogyan jut el az üzenet, és miként tudják azt befogadni.