Montágh Imre-ösztöndíjasaink 2020 tavaszán

Nagy örömmel adunk hírt arról, hogy a tavalyi évhez képest, hála a szponzoraink nagylelkű támogatásának, egy helyett három Montágh Imre-ösztöndíjat is ki tudunk osztani. A MIÖ célja az, hogy azoknak, akik hivatásuk gyakorlása közben professzionális beszélőként, másokra hatva dolgoznak, saját beszédtechnikájukban a MIÖ névadójához méltóan fejlődhessenek. Retorikaiskolánk szívből gratulál mindhárom ösztöndíjasnak, akik 2020 márciusa és júliusa között vesznek részt a képzéseinken. Most őket mutatjuk be.

Németh Viola korábban az ELTE BTK-n szerzett skandianvisztákból BA diplomát, Erasmus ösztöndíjjal Norvégiában vett részt részképzésen és most a BGGYK gyógypedagógus szakon tanulva készül a mesterképzésére logopédia szakirányon. A MIÖ keretében egy tíz alkalomból álló, intenzív beszédtechnikai képzésben részesül 2020 márciusától kezdve.

Németh Viola MIÖ 2020 tavas

Szőllősi Anna Ráhel az ELTE TÓK ének-zene műveltségterületén végzős, tanító szakos hallgató. A tanítás mellett az éneklésben is professzionálisan kell használnia a hangját, ezért egy komplex, öt alkalomból álló beszédtechnikai és retorikai képzésben vesz részt 2020 áprilisától.

Szőllősi Anna Ráhel

Szirmai Tünde az ELTE TÓK elsőéves, tanító szakos hallgatója, aki hivatására tudatosan készülve szeretné a hangját professzionális úton is képezni. Tünde tíz alkalomból álló beszédtechnikai képzést nyert a tavaszi szemeszter végén.

Szirmai Tünde

Gratulálunk!

Webkamerás retorika oktatóknak

Ma az MTVA stúdiójában forgattunk. Az Oktatási Hivatal felkérésére egyetemi oktatóknak és közoktatásban dolgozó pedagógusoknak egy olyan oktatóvideó sorozatot készítettünk, ami az otthonukból végzett távoktatás során a webkamerás helyzetek retorikai alapjaiban nyújthat segítséget.
Büszkék vagyunk arra, hogy már másfél hete minden magyarországi és nemzetközi képzésünket távoktatásban végezzük ügyfeleink, munkatársaink és a környezetünk egészségét szem előtt tartva. A saját kéthetes otthonmaradásunkat most azért törtük meg, hogy az oktatásban helytálló kollégák hősies harcát támogassuk a magunk eszközeivel. Mert nekik is jár az elismerés és a támogatás az egészségügyben dolgozók, kiváló honfitársaink mellett. Reméljük, hogy ezzel az önkéntes munkánkkal sokaknak tudunk kapaszkodót nyújtani.

A sorozat vágása hétfőre készül el, aztán kerül forgalomba, mindenki számára teljesen ingyenesen elérhető formában. Hova állj, hova ülj a webkamera használatakor, milyen legyen a tér, amiben beszélsz, hogyan öltözz fel, milyen eszközöket használj segédeszközként, hogyan tarts ,,szemkontaktust” egy vlog esetében és még sok egyéb kérdést is érintünk.

Werk_MTVA_Oktatoknak_oktato1

Dr. Hoványi Márton az MTVA stúdiójában

Megérkezett az 1000. lájk

Örömteli határhoz ért a Retorikaiskola Facebook oldala, hiszen a múlt héten megérkezett az 1000. lájk az oldalunkon. A szerencsés ezredik, Hegedüs Dorottya gyógypedagógus hallgató, akinek egy ingyenes konzultációs lehetőség mellett jelentős kedvezménnyel biztosítunk részvételi lehetőséget a képzéseink egyikén. Gratulálunk a nyereményéhez és vele együtt mindenkinek köszönjük, hogy figyelmével és támogatásával megtisztel minket.

Hegedüs Dorottya a Facebook oldalunk 1000. lájkolója

Hegedüs Dorottya a Facebook oldalunk 1000. lájkolójaként jelenlétével élőben is megtisztelt minket a XVI. Szónok Születik gálaesten

A testbeszéd napja

Tematikus bevezető kurzust tartunk 2020. február 1-jén Budapesten, az Astoriánál található Oktatóteremben. Újból kinyitjuk Retorikaiskolánk kapuit, hogy azok, akik biztos alapokra építve szeretnék megkezdeni az általános retorikai fejlődésük útját, ezzel az egynapos kurzussal betekintést nyerjenek a nyilvános szereplés alapjaiba.

A bevezető kurzus hagyományos tematikája mellett tavasznyitó, egésznapos kurzusunk a nonverbális kommunikáció alábbi témáival fog kiemelten foglalkozni:

  • az arcjáték tudatosítása és mestersége
  • a kéz gesztusainak harmóniája
  • térkezelési alapok a nyilvános szereplések során (hova álljak, pulpitushasználat etc.)
  • hangképzés és testbeszéd összefüggése
  • a szemkontaktus felvétele és megtartása
  • a lámpaláz nonverbális jeleinek mérséklése

shutterstock_1242978790

Az intenzív képzési nap során a résztvevők elméleti és gyakorlat képzésben is részesülnek, az előbbit nagycsoportos, az utóbbi kiscsoportos formában kínáljuk. Számos extra program és kiegészítő szogáltatás mellett a nap tartalmaz egy mester szintű plenáris előadást is, egy eddig még nemzetközi szinten is alig tárgyalt retorikai témában: az illatok retorikájáról. Ezt az előadást nemcsak kezdő szinten állóknak, hanem professzionális előadóknak, kommunikációs trénereknek, stílustanácsadóknak, rendezvényszervezőknek, parfümszakértőknek és üzletembereknek is ajánáljuk. A következő kérdésekre keressük a választ:

Milyen hatást gyakorol a hallgatóságra egy előadói tér illatosítása? Mennyiben befolyásolja az üzletkötést az adott enteriőr illata és a tárgyalófelek parfümhasználata? A lámpaláz hogyan csökkenthető a megfelelő illatok felvételével? Milyen összefüggés áll fenn a szaglásunk és a testbeszédünk között? És végül, milyen műfajoknál lehet beszédtéma önmagában is az illatok világa?

Az illatok retorikája címmel tartunk előadást a 2020. február 1-jén megrendezésre kerülő Testbeszéd napján Budapesten.

A résztvevők kiscsoportos formában egyéni retorikai felmérést is kapnak, amivel lehetőségük nyílhat a képzési rendünk következő, alapozó szintjére lépni. Kedvezményes áron megvásárolható ehhez a naphoz kapcsolódva a nyilvános beszédre és prezentálásra való 10+1 részes e-learning anyagunk is és a résztvevők az 1. számú Retorikaklubunk életébe is betekintést nyerhetnek. Az előadásokat, workshopokat és egyéni felméréseket Damásdi Nóra, Dr. Hoványi Márton, Nagy FruzsinaPej András és Steiger Anita tartják.

Háromféle jegyet válthat január 10-ig koránkelők kedvezménnyel a rendezvényünkre:

  1. Koránkelők kedvezménye A testbeszéd napjáraPrémium csomag (legjobb ár-érték arány): a testbeszéd napjának teljes programja; az illatok retorikája című mester szintű előadáson való részvétel; egyéni retorikai állapotfelmérés minicsoportba , ahol a résztvevő választhatja meg, hogy melyik trénerünk végezze a felmérést és utólag írásbeli összefoglalót is kap az eredményről; továbblépési lehetőség az alapozó szintű, átfogó retorikakurzusra az interjú sikeres teljesítésével; a 10+1 részes e-learning anyagunk (önmagában 25.000 Ft értékű). Jelentkezem.
  2. Teljes csomag: a testbeszéd napjának teljes programja; az illatok retorikája című mester szintű előadáson való részvétel; egyéni retorikai állapotfelmérés minicsoportba; továbblépési lehetőség az alapozó szintű, átfogó retorikakurzusra az interjú sikeres teljesítésével. Ez érdekel.
  3. Alapcsomag: a testbeszéd napjának teljes programja; az illatok retorikája című mester szintű előadáson való részvétel. Kipróbálom.

Hogyan tud jelentkezni?

Ide kell hozzá kattintani.

Áder János – újévi beszéd (2020) helyett

Újévi beszéd helyett.

Köztársasági elnöksége során öt alkalommal készítettünk értékelést Áder János újévi köszöntő beszédeiről. Legutóbb azzal zártuk elemzésünket, hogy összegzésünkben jeleztük: megújulásra vár a műfaj. Mivel ez nem érkezett el, inkább csak rövid reflexiót szentelünk az idei, 2020-as beszédnek, hogy valamivel hangsúlyosabban kitérhessünk arra, hogyan lehetne a kívánt változást elérni.

Continue reading

A beszéd névjegy. Interjú Montágh Imréné Riener Nellivel

Első Montágh Imre-Ösztöndíjasként, Sagát Anna 2019-ben interjút készített otthonában Montágh tanár úr feleségével, Riener Nellivel, aki maga is logopédus. Azért kérdeztük őt, hogy a leghitelesebb forrásból nyerhessünk bepillantást egy olyan házaspár élet(műv)ébe, akik a XX. század magyar beszédművelésének meghatározó alakítói és népszerűsítői voltak. Az interjú szerkesztését Damásdi Nóra és Hoványi Márton trénereink végezték.

* Continue reading

Mikor virágzik a retorika?

Ugyanis a szónoklás iránti vágy nem az államalapítás idején szokott megszületni, de nem is a háborúskodás, akadályoztatás közepette, sem amikor a királyok uralma alatt nyögnek: hanem a béke kísérője, a nyugalom társa és a már jól berendezett állam úgymond növendéke az ékesszólás.

/Cicero: Brutus, 45. Krupp József fordítása/