Körülmények: a legmegfoghatatlanabb, legtágabb és egyben az utolsó kategóriához érkeztünk a belső érvek 4×3-as felosztásában. Megmutattuk a meghatározás (definíció) fontosságát, bemutattuk az összehasonlításban rejlő lehetőségeket, és feltártuk a viszonyok összetett világát. Következnek a körülmények. Mindazok a dolgok, amik körülveszik az adott esetet, témát, gondolatkört, amelyről érvelünk.

E pont kapcsán igen nagy a szakirodalmi káosz. Kortárs retorikusok (és tulajdonképpen ezzel a felosztással mi is) hátra sorolják az érvforrások rendszerében a körülményeket, mondván, nem annyira erős érvek alkothatók belőlük. Ugyanakkor Cicero például A feltalálásról című művében a bizonyítás forrásai között első helyen tárgyalja a személyeknek és eseményeknek (cselekményeknek) tulajdonított dolgokat. Láthatjuk majd, hogy bizonyos értelemben körbeértünk, elkezdenek ismét feljönni korábban már tárgyalt szempontok. 

Feloldásként annyit mondhatunk, hogy ez a jelenség azt jelzi, hogy kontextustól, helyzettől függően szinte bármiből lehet érv. A körülmények nagyon is jó helyen vannak a belső érvek halmazában, hiszen ezeket az érveket meg (fel) kell találnunk. Felületesen annyit is mondhattunk volna, hogy ide tartozik “minden egyéb”, de azért a körülményeket is feloszthatjuk három nagyobb kategóriára.

Lehetséges és lehetetlen körülmények

Sok érv meríthető a lehetséges és a lehetetlen esetek dimenziójából. A lehetetlenre építenek például a filmbeli vagy valóságos védőbeszédek, amikor az alibire hivatkoznak. Ha XY bizonyíthatóan az egyik helyen volt, akkor lehetetlen (fizikai képtelenség), hogy a másik helyen lett volna.

Lehetséges dolgokra hivatkozással is sokszor találkozhatunk, például reklámokban, amikor feltételes módban fogalmaznak egy-egy gyógyszer, arcápoló vagy testápoló készítmény kapcsán: A termék akár 20%-kal is csökkentheti a homlokráncok mélységét.

Ugye, milyen jól hangzik? Lehetséges, hogy csökkenti.

Ha nem a végleteket nézzük, akkor is sok esetben az a kihívás áll előttünk, hogy valakit egy ötlet vagy egy terv megvalósíthatóságáról kell meggyőznünk. Ilyenkor amellett érvelünk, hogy az adott dolog lehetséges. Hogyan tesszük ezt?

• Korábban hasonló már sikerült: korábban lefutottam 10 km-t, most is menni fog (itt vegyük észre az összehasonlítást is, amiről két résszel korábban értekeztünk)
• Egy hasonló jellegű, de nehezebb feladatot megcsináltam már, és mivel ez egyszerűbb, ez is lehetséges: összeraktam egy egész szekrénysort, egy egyszerű szék is menni fog
• Részenként meg tudom csinálni a dolgokat, szóval együtt is lehetséges: tudok mérni, tudok fűrészelni, tudok festni, szóval kutyaólat is tudok készíteni.

Múlt és jövő

Az idődimenzióra minden érvelés során érdemes figyelni. Erre utaltunk már az előző epizódban az “Előzmények és következmények” résznél is. Különösen választások alkalmával lehet tapasztalni a csúszkálást ezen a téren. Ha az egyik párt arról beszél, hogy milyen jövőt szeretne, a másik viszont a múltbeli eseményeket hozza föl érvként, akkor az nem érdemi vita, nem mérhetők össze ezek az álláspontok, és elmennek egymás mellett az érvek.

A múltat könnyebb bizonyítani, arra gyakran vannak külső érvek is: tanúk, adatok stb. A jövő viszont bizonytalan, szóval ebben az esetben visszaértünk a valószínűségi érveléshez, amiről a sorozat harmadik fejezete szólt. A jövőről csak elképzeléseink lehetnek, és ha az emberek elképzelései eltérnek, akkor ebben az esetben a sikeres meggyőzéshez érveket kell alkotnunk. Ezeket persze lehet a múltbeli eseményekre alapozni, de a bizonytalanságot teljesen nem lehet elkerülni. 

Személyeknek és cselekményeknek tulajdonított dolgok

Noha a kortárs szakirodalom kevésbé erős érveknek tartja a személyeknek és cselekményeknek tulajdonított dolgokat, mégis használatosak, hiszen erőteljesen hatnak az érzelmekre. Hallhatunk ilyen megállapításokat:

• Szenilis vénember, aki alkalmatlan egy nagyhatalom irányítására.
• “Slim-fit szerkós, latte avokádós, mindenmentes, öntetszelgő politikusok”.
• “Bajszos szar”

Nagy valószínűséggel nevek nélkül is tudjuk, hogy kikre utalnak ezek a jelzők. Eltérő meggyőző erővel rendelkeznek, szóval vitatható, hogy érvként mennyire állják meg a helyüket, de az biztos, hogy szemléletesek, megragadják a hallgatóság figyelmét, és hatást gyakorolnak. Ezen a ponton az érvelési hibákról szóló részre kell visszautalnunk, hiszen etikai aggályok azért felmerülhetnek a személyeskedésbe átcsapó érvek esetén.

Mindenesetre nem véletlenül értekezett hosszasan Arisztotelész az érzelmekről a Rétorikában (jó 2300 évvel ezelőtt). És nem véletlenül mondta, hogy “Az érzelmek azok a tényezők, melyek megváltoztatják az emberek ítéleteit.” 

Ugyanebben a könyvében kifejtette a különböző életkorú emberek jellemzőit, szóval egy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy korának generációkutatója volt. Miért? Azért, mert az emberek jellemzői nagyon is alkalmasak érvek kiindulópontja gyanánt, és befolyásolni tudják a hallgatóságot. Quintilianus nyomán ezek: a származás, nemzetség, haza, nem, életkor, testalkat, anyagi helyzet, szociális helyzet, jellem, életmód, foglalkozás, a külvilág számára alkotott kép, a tettek, a lelkiállapot, a név.

A cselekmények kapcsán egy Boethius-tól származó kérdéssor feltevésével tudunk érvekhez jutni. Ki? Mit? Hol? Milyen segítséggel? Miért? Hogyan?

Ha innen kezdjük az érveink feltárását, akkor érdemes végigmenni a kérdéssoron, ám az is elképzelhető, hogy néhányat feltettünk korábban: például a miérttel foglalkozik az ok-okozat témaköre.

Végére értünk a belső érvek listájának. Négy részen keresztül forgattuk az érveléstechnika Rubik-kockáját, hogy minden oldalát jól megvizsgálhassuk. A sorozat záró részében a kocka oldalait azonos színűre alakítjuk, hogy így tehessük majd fel a polcra.

Felhasznált irodalom:

Retorikai lexikon, szerk. ADAMIK Tamás, Pozsony, 2010. (lehetséges és lehetetlen; múltbeli tény és jövőbeli tény; személyek mint érvforrások; dolgok mint érvforrások)

ARISZTOTELÉSZ, Rétorika, ford. Adamik Tamás, Bp., 1982.

M. T. CICERO, A feltalálásról, ford. Simon L. Zoltán, Pozsony, 2012.