10 év a Retorikaiskolában

A Szónok Születik Retorikaiskola 2023-ban ünnepelte meg, hogy 10. éve működik és növekszik, virágzik és gyümölcsöt terem a tanítványokban. 10 év a Retorikaiskolában: az alapítók, Dr. Hoványi Márton és Dr. Nagy Fruzsina egy év végi levélben összegezték gondolataikat és jövőbeli terveiket.

Olyan sok dolog van, amiért hálásak vagyunk a tízéves évfordulónk végén. A legfontosabb esemény egyértelműen a tavaszi találkozás és közös ünneplés volt az ügyfeleinkkel. Nagyon jó érzés volt a legelső tanítványainktól a legfrissebben végzettekig sokakkal találkozni. Jubilálni mégis leginkább a beszédek, beszédelemzések és kurzusok sokaságán a hétköznapokban jubiláltunk. Rengeteg kreatív energiát adtunk és kaptunk attól a közösségtől, amely a munkatársakból és a bizalmukkal minket megtisztelő közösségtől érkezett.

Számszerűsítve ezért léphettük át az éves nettó árbevételünkkel a 30 milliós határt, indíthattunk több céges csoportot is, megtartva a saját képzési rendünkben is legalább egy kiváló szónokképzést és több szónokképzést. Sok és izgalmas tárgyalási helyzet jött az ügyfeleinkkel szembe ebben az évben is. Intenzív munkát folytattunk egyéni és csoportos formában a külsős kommunikációs trénerképzésünkön is. Az az álmunk került így közelebb hozzánk, hogy egyszer egy Retorika Akadémiát nyitva rendszerezett formában is elindítsuk a kommunikációs trénerképzésünket. A beszédtechnikai szakirányunkon is, és a közeljövőben kibontakozó fontos projektek születésénél bábáskodtunk az elmúlt hónapokban. És bár még nem látszik a végeredmény, finis-közeli az új honlapunk várva várt elkészülte is. Új sorozatok futottak a Retorikai Magazinban is, amely leánykori nevén még hírlevél volt. A nosztalgia-rovat mellett a Retorikai Newseum is a személyes kedvenceink között volt, és ezt a meghirdetett posztra érkező több mint ezer kedvelés is visszaigazolni látszik.

Miközben több száz ügyféllel dolgozhattunk együtt, a munkatársi továbbképzések is intenzíven haladtak előre: ki az önismereti munkájában, ki illattanácsadáson, mások stílustanácsadáson, szakmai továbbképzéseken vagy éppen a belsős trénerképzésünkön vett részt. Mostanra tapasztalhatóvá vált a tréneri generációváltásunk hozadéka is, hiszen a végéhez közeledik Júlia és Gábor kiképzése. A tíz év megérlelte a Retorikaiskola tankönyvbe illő tapasztalatainak a publikálását is. Egy lelkes kemény mag hétről-hétre olvassa a már elkészült vagy most véglegesedő kéziratrészletek színe-javát. A jövőre publikálandó tankönyv az egyik elméleti összefoglalója és mementója lesz ennek a mögöttünk álló tíz évnek. S még mindig tele vagyunk tervekkel!

Szeretjük, amit csinálunk. Szeretünk együtt alkotni valami nagyszerűt. És hálásak vagyunk, hogy a hozzánk fordulók bizalma lehetővé teszi, hogy gyakoroljuk a hivatásunkat. Hálásak vagyunk egymásért és a munkatársi közösségért, beleértve szeretteink támogató jelenlétét is. 

10 év a Retorikaiskolában

10 év a Retorikaiskolában: születésnapos a Szónok Születik Retorikaiskola

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük