Mini alakzatlexikon III. rész

Az alakzatokat vagy szóképeket nap mint nap használjuk, de ritkán vagyunk ennek tudatában. Az alábbiakban a Retorikai Magazin mini alakzatlexikonját mutatjuk be négy részben, mely korábban a hírlevelünkben jelent meg, Pej Andris retorikatrénerünk gondos munkája alapján. Ezek a beszédet színesítő és szemléletesebbé tevő nyelvi eszközök egyben csak nagyon hosszan tárgyalhatók, hiszen rengeteg van belőlük. Kis adagokban viszont kincset érnek. Az alakzatlexikon II. szóképei és alakzatai közül egyik-másik bizonyosan ismerős lesz, de a célunk a felismerés mellett az is, hogy a kipróbálásra, az alkalmazásra is buzdítsunk. A mini alakzatlexikon első részében az alliterációval, az oximoronnal és a túlzással ismerkedtünk meg. A mini alakzatlexikon II. részében a szójátékkal, a tautológiával és az imitációval ismerkedünk meg.

Az alakzatok, szóképek közül most három, a mindennapokban is használt, de egy beszédben feltűnő alakzatot mutatunk be: a felkiáltást, az iróniát és az enigmát. Használatukhoz megfigyelés, gyakorlás és tudatosság szükséges, de alkalmazásukkal fokozott hatást érhetünk el a hallgatóságban. Az itt következő alakzatokat általában a Kiváló Szónokképzésen tanítjuk.

Felkiáltás

A felkiáltás (vagy exklamáció) retorikailag hatásos, érzéseket, érzelmeket kifejező megnyilvánulás. Ez történhet érzelmi töltésű szavak, illetve megformálás segítségével, vagy indulatszók beillesztésével is. Hangzásban a megemelt hangfekvés, a nagyobb nyomaték, az élénkebb mondatdallam jellemzi, írásban a felkiáltójel.

Példák

„Jaj, jaj, öl a fény és a szó,

Valamikor csak Délen járok.”

(Ady Endre: Északi ember vagyok)

„A világosi gyásznap után elkövetkezett a korlátlan hatalommal dühöngő bosszúállás időszaka. Irgalomnak Istene! mennyi vér! mennyi szenvedés!Magyarországon hóhérkötéllel, karddal, korbáccsal, hivatalnokul importált cseh csőcselékkel valósítgatták az életcélul kitűzött eszmét…”

(Kossuth Lajos: Osztrák császár és magyar király)

Köznyelvi példák:

„Anyám borogass!”

„Ez mennyire jó már?!” (itt a mennyire a kérdésben válaszol: azt fejezi ki, hogy nagyon jó)

Mire jó?

A felkiáltás kifejezhet fokozott indulatot, fájdalmat, dühöt, örömöt, csodálkozást. Mindezek mögött nem az áll elsősorban, hogy a beszélő valóban nem tud uralkodni indulatain, hanem az, hogy indulatosabbnak tetteti magát, mint amilyen, és így a hallgatóban is előhívja ezeket az indulatokat.

Gyakorlási lehetőség

Spontán alkalmazása általában menni szokott a legtöbb embernek, ezért megfigyeléssel, tudatosítással sokat tanulhatunk másoktól. Készíthetünk gyakorlásképpen egy listát magunknak, hogy bizonyos érzéseket (pl. öröm, bánat, harag stb.) milyen felkiáltó szavak vagy mondatok tudnak leginkább kifejezni.

Irónia

Az irónia olyan alakzat, amellyel a körülmények és a szövegösszefüggés alapján az ellenkezőjét fejezhetjük ki annak, amit kimondtunk; valójában becsméreljük azt, amit látszólag dicsérünk, illetőleg – ritkábban – valójában dicsérjük azt, amit látszólag becsmérelünk. Meghatározó jelentősége van annak, hogy az irónia nem kötődik meghatározott nyelvi struktúrákhoz, értelmezése alapvetően a kontextustól függ. Az irónia gyakran kombinálódik bizonyos alakzatokkal. Az iróniát előszeretettel alkalmazzák például a gúny kifejezésére, ami már a szarkazmust jelenti. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy e két alakzat kölcsönösen feltételezné egymást: az irónia nem minden esetben gúnyos, a szarkazmus pedig nem feltétlenül ironikus.

A beszélt nyelvben az ironikus szándék leggyakoribb jelzése a sajátos intonáció, amely elkülönül a nem ironikusan mondottak intonációjától. Ilyen jelzés lehet például a mélyebb hangfekvés, az intonációs minták eltúlzott használata (éneklő hanghordozás, erősebb hangsúlyok, a szótagok elnyújtása stb.), vagy éppen a szünet és a nevetés. Az irónia jelzésére ki lehet aknázni továbbá a nonverbális lehetőségeket is: a mimikát (pl. kacsintás, gúnyos mosoly) vagy a gesztusokat (pl. oldalba lökés, vállon veregetés).

Példák

„A Pénzügyminisztérium csak a választások után közli az államháztartás hiányára vonatkozó adatokat, mert nem szeretné befolyásolni a választókat. Figyelemre méltó a tárca tapintata. Alighanem olyan jók az adatok, hogy az az ellenzék győzelmét kizárttá tenné. […] A bátor és igazságos sportszerűség eddig ismeretlen formája tárul most elénk. Irigyeink száma tovább nőtt. A német, az olasz és a spanyol nyugdíjasokhoz csatlakoztak a japánok és az ausztrálok.”

(Borókai Gábor: Tapintat. Heti Válasz. VI. évf. 12. szám)

„S ti, kik valljátok olyan gőgösen:

Mienk a haza és mienk a jog!

Hazátokkal mit tennétek vajon,

Ha az ellenség ütne rajtatok?…

De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,

Majd elfeledtem győri vitézségtek.

Mikor emeltek már emlékszobort

A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?”

(Petőfi Sándor: A nép nevében)

Köznyelvi példák:

Mondhatom, itt aztán gyönyörű rend van.

Mire jó?

Az iróniának relativizáló funkciója van: a dolgokat többféle kiindulópontból lehet értékelni, ám bizonyos kiindulópontok adott esetben kevésbé adekvátak, mint mások. Az irónia alkalmazása erősítheti a csoporthoz tartozás érzését is. Ez elsősorban akkor nyilvánvaló, amikor az irónia valamely harmadik személy(ek) ellen irányul. Az irónia alkalmazása kifejezésre juttathatja továbbá a megnyilatkozó fölényét is: képes az adott szituációt kontrollálni, azt felülről-kívülről nézni, illetve értékelni, és képes játszani a nyelvvel, azaz mást mondani, és mást közölni. Az irónia alkalmazása ezenfelül tanúskodhat arról is, hogy a megnyilatkozó udvarias kíván lenni, hiszen kerüli a nyílt összeütközést. A maga közvetettségével, kifejtetlenségével a negatív irónia ugyanis tompíthatja a kritika élét, a pozitív irónia pedig elkerülhetővé teszi a nyílt dicsérettel esetlegesen együtt járó kényelmetlenséget.

Gyakorlási lehetőség

Elképesztően összetett alakzatról van szó, nem egyszerű a gyakorlása. A tudatos alkalmazás előtt megszólalások, beszédhelyzetek vagy akár írott szövegek vizsgálatával érdemes foglalkozni. Vajon valóban iróniáról van szó? Ha igen, hogyan és mitől működik?

Rávezetésként érdemes elsajátítani, és begyakorolni a litotész alakzatát, amely tulajdonképpen egy állítás erőteljesebb kiemelése ellentétének tagadása által. (Pl. ez nem semmi). Mi a Kiváló Szónokképzésen foglalkozunk a litotész használatával.

Enigma

Az enigma homályos, rejtett közlemény, amelynek megfejtése, vagyis a talány feloldása adja a stílusértékét, mely művelet gondolkodtató feladat a befogadó számára. Megfejtése nem minden esetben jár sikerrel. Arisztotelész szerint az enigmának, mint minden rejtvénynek, jellemzője a valóságos elemek keveredése a lehetetlenségekkel, továbbá a metaforából és a tömörségből következő abszurditás is.

Az enigma célja és jellege szerint lehet:

játékos (pl. találós kérdések), kultikus (amikor a tabu tárgyakat, személyeket enigma rejti);

misztikus-talányos, többféleképpen értelmezhető nyelvi formába öltöztetett gondolat: például a jóslatok is homályos formában fogalmazódnak (Püthia jóslatai);

gyakorlati, a titkosság praktikus célját szolgáló enigmák (katonai, rejtjeles utasítások, titkos társaságok szó-, illetve szófordulat-használata);

költői enigmák: a szerző metaforával, allegóriával igyekszik a nyelvet egyéni mondanivalójához igazítani, ugyanakkor önkényhez vezethet az egyáltalán nem érthető, „értelmen túli nyelv” használata.

Példák

Közmondás:

Ki milyen virágot szakít, olyat szagoljon.

(amilyen házastársat választ magának az ember, olyannal kell élnie)

A publicisztika nyelvhasználatában sem ritka az enigma. Megfejteni a beavatottak tudják, akik ismerik a szereplőket és a körülményeket:

Trükkök, futballmeccs és vakondok

…ez nem futballmeccs, ahol apró politikai trükkökkel és taktikai húzásokkal kell befolyásolni a végeredményt. Ki akartuk ugrasztani a nyulat a bokorból, nyúl helyett azonban vakondokok másztak elő…

…közöttük kell keresni azt a három képviselőt…

(Délmagyarország. 2005. június 7.)

Köznyelvi példák lehetnek a találós kérdések:

Ha látunk nincs, ha nem látunk, van. Mi ez? (köd)

Megfejtésre váró rejtélyes metaforák az igazi enigmák.

Ilyen Tandori Dezső „A szonett” című verse, amely az Egy talált tárgy megtisztítása című kötetéből való:

a

b

b

a

a

b

(Ennél a sornál megakadt,)

b

a

c

d

d

c

d

c

(aztán mégis folytatta és bejezte.)

Mire jó?

Azon túl, hogy egy enigmával rejtjelezett üzenet továbbítható egy meghatározott személynek, kiválóan alkalmas feszültség keltésére, illetve felébresztheti a befogadóban az üzenet megfejtésének szándékát. Ezen keresztül mozgósítható, bevonható a hallgatóság.

Gyakorlási lehetőség

Társasjátékokkal kipróbálhatjuk, hogy milyen jó enigmákat tudunk alkotni. Ilyen lehet az Activity azon része, amikor szavakkal kell körülírni valamit úgy, hogy a másik csapat ne találja ki. Ezt a képességünket fejlesztheti még a Tabu társasjáték, ahol szintén a körülírás a lényeg, de bizonyos szavakat nem használhatunk.

Szónoki beszédben is lehet enigmát alkotni. Különösen akkor lehet nagy hatással a hallgatóságra egy rejtvény, ha megszokott vagy sokszort tárgyalt témáról beszélünk. Ilyen esetben megpróbálhatunk akár találós kérdést is alkotni.