A titkos napló folytatódik: a szónokképzésbe ezúttal belülről pillanthatunk be. A titkos napló első részében arról olvashattunk, hogy mi történik a szónokképzés elején, és milyen kihívások várnak a rétorjelöltekre. A második rész a második nagy öthetes etapról szól, új, következő szintű kihívásokkal – amelyek természetesen nem fognak ki a jelölteken. Az utolsó, etapzáró bejegyzést egy másik résztvevő írta, aki most szólalt meg először – de nem utoljára – a naplóban.

Kedves titkos napló!

Ma meglepetés volt számomra, hogy újra és újra mennyi lehetőséget kapunk gyakorolni. Ez a képzés valóban úgy van felépítve, hogy folyamatos és aktív gyakorlás során készségszintre emelkedjenek az eddig tudattalanul használt eszközök. Kezdek a hétköznapokban is jobban odafigyelni a szavaimra, a gesztusaimra és az öltözékemre. Mindez azonban csak mellékhatás.

Önismeretben is sokat kapunk, minden egyes alkalommal, és ezt valamennyi társam nevében mondhatom. Nem mintha könnyű lenne szembenézni a hibáinkkal. Az pedig egyáltalán nem mellékes, hogy végig jelen vagyunk, odafigyelünk egymásra, így a közösségélmény is erősen megvan, dacára az online térnek. A mai tananyag testhezálló számomra, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne kihívás. Pláne, hogy elmaradásom van a saját beszédeim visszanézésével… nagy levegő, meglesz az. Ebből lehet az egyik legtöbbet tanulni. 

Kedves naplóm!

Ezek a hétfő esti alkalmak mindig olyan feltöltőek. A trénerünk mindig más módot talál ki például, hogy hogyan fejezzük ki, hogyan vagyunk jelen, ma például az aktuális hangulatunkat kifejező zenét mutattuk meg a többieknek. Ezzel a bejelentkező körrel egyúttal rá is hangolódunk egymásra, és elengedünk minden mást, ami nem ide tartozik. Nagy dolog két ilyen osztatlan figyelmű óra a hétben!

Ma szinte csak figyeltem, mert nem én beszéltem. Még ilyenkor is gyakorlunk azonban egy keveset, a figyelés és a profi visszacsatolás kapcsán, valamint  az új elméleti anyagnál. Sosem száraz az anyag, és mindig úgy alakul, hogy bevonódunk, lesz hozzá közünk, még ha időben több ezer évvel ezelőtti dolgokhoz is nyúlunk vissza. Házi feladat is van persze, de ismét: ez inkább kihívás, mint kötelesség. Azt hiszem, megyek is, és körülnézek a könyvespolcomon, hátha van itthon némi Cicero.  

Kedves naplóm!

A rendszeres gyakorlás, akár a beszédben, akár a visszajelzésben vagy egy perces összefoglalásban, mindig nagyon sokat segít. Rengeteg önismereti kérdés jön föl, amit aztán emésztgethetünk menet közben a következő hétig. Valakinél mindig feljön valami, hiszen folyamatosan átlépjük a komfortzónánkat, igaz, apró lépésekben, de ahhoz pont elég határozottan, hogy megmozduljon a lelkünkben is valami. Ez nem mindig könnyű, de minden esetben előre visz, és nagyon sokat számít az, hogy mindez közösségben zajlik: egy úton vagyunk. 

Ami a legjobb az egészben, hogy az elméletet szinte mindig valami játék vezeti be. Most az érvelésnél nem iskolás módon, lexikális tudással kezdtünk, hanem szerepbe helyezkedve kellett érvelni és tétje volt a meggyőzésnek — még ha csak játékból is. Ez a játékosság megkönnyíti azt, hogy ne vegyük túl komolyan magunkat, és azt is, hogy könnyedén, de határozottan rakjuk bele magunkat. Hiába, a játék az egyik legjobb módszer a tanulásra, bárcsak minden iskolában ilyen lenne a helyzet!

Kedves titkos napló!

Végre személyesen is találkoztunk, nem csak online!

Mindig nagy élmények a hétfő esték, de a személyes találkozás még egy nagy lapáttal rádobott: egész máshogy lehet így együtt dolgozni. 

Ráadásul pont érveléstechnikával foglalkoztunk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kézzelfogható ez a tudás – érveket, érvelést ugyanis minden nap használunk, a legkülönbözőbb emberi szituációkban. Persze az elméleti anyagot még át kell nézni, és készülni kell a következő beszédre is, de ez az érvelésforgós játék nagyon is hasznos volt számunkra. Talán nem is a konkrét témában (megosztó kérdésről volt szó, megsúgom), hanem inkább a saját reakcióinkban. Igazából ez a szónokképzés egy hatalmas önismereti utazás. Azóta, mióta elkezdtem, figyelem magamat az olyan helyzetekben, amikor emberek elé kell kiállni, és tudatosabb vagyok ebben is. Azt nem mondom, hogy nem izgulok, és azt sem, hogy nem remeg a hangom akaratlanul. De már sokkal jobban fel vagyok készülve az ilyen helyzetekre. És ez a csoport biztonságos gyakorlási terepet ad. A bizalom kialakult: merünk egymás előtt hibázni, és tökéletlenek lenni. Ez pedig nagyon nagy szó.

Kedves Naplóm!