Borbély Alexandra a TEDxLiberty Bridge Womenben– Steiger Anita retorikatréner beszédelemzése a beszédelemzések sorozatban jelenik meg.

„Én viszont egész életemben tudtam, hogy a békét akarom választani, hogy én döntöttem el, hogy erre az egészre haragszom, vagy különlegesnek érzem magam tőle.” / Borbély Alexandra

Tud-e egy színész civilként hitelesen jelen lenni a színpadon a reflektorfényben? Milyen üzenetet tud átadni hallgatóságának? Egy érzelmileg meghatározó témát hogyan tud úgy előadni, hogy ne vegyék át az irányítást az érzelmei a színpadon – de meg is tudjon mutatni belőlük valamit a hallgatóság számára? Jobb-e a történetmesélése egy színésznek?

Kicsoda Borbély Alexandra?

Borbély Alexandra felvidéki szlovák-magyar színésznő, Nyitrán született. Gyermekkorát Nagycétényben töltötte, és Budapesten a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett.^[1] A 2017-es Testről és lélekről c. film Mária nevű főszereplőjeként lett ismert, a karakter megformálását 2017-ben a Legjobb európai színésznő díjjal ismerték el. Pár hónappal később Szlovákiában egyike lett az év fontos személyiségeinek. 2018-ban Jászai Mari-díjat nyert, és a Magyar Filmdíjat nyerte el a legjobb női főszereplő kategóriában – többek között ezekről is mesél a TED-színpadon.

2018-as beszédét, amelyben identitásának kérdéseit feszegeti, cikkünk megjelenéséig mintegy háromszázezren látták. Borbély Alexandrának már van élménye arról, milyen az, amikor megpróbál felkészülni egy beszédhelyzetre, majd az adott pillanatban érzelmileg annyira megérinti a helyzet, hogy nem talál szavakat, küszködik könnyeivel, és végül nem is mondja el, amit eredetileg tervezett. Ez történt vele a Legjobb európai színésznő díjának átadásakor.

TED-beszéde után az is érthetőbb, hogy miért volt ez az elismerés számára annyira meghatározó. A díj átvételekor történtek egyszerre voltak meghatóak és humorosak. Akkor Európa hirtelen megismerhette és szívébe zárhatta Borbély Alexandrát színészi teljesítménye és mély emberi megnyilvánulása miatt is.

Borbély Alexandra kettős identitása – verbális mutatók

Borbély Alexandra beszédében fellelhető a hármas szerkezet: bevezetés, elbeszélés, befejezés. 13 és fél perces beszédének bevezető része 5:37-ig tart, amikor elhangzik: „Amikor hazamentem, azt hiszem, akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy én miért nem lehetek csak egyvalamilyen: vagy csak magyar, vagy csak szlovák. És akkor jöttem rá arra is, hogy Magyarországon is idegenek vagyunk.”

A színésznő legnagyobb erőssége a történetmondás. Az első 5 percben 11 történetet hallhatunk tőle, melyeket egy-egy tanulsággal, következtetéssel köt össze. A történetekben folyamatos egyensúlykeresést érzékelhetünk azzal kapcsolatban, hogy a magyarság és a szlovákság önmagában, vagy egyszerre jelen lévő földrajzi, nyelvi, és különösképpen identitásbeli megnyilvánulása hol vonzó, misztikus, közösségteremtő; hol kifigurázandó, szégyenletes, érthetetlen.

Már a történetekből érezzük, hogy nagyon erős kettősség jellemzi a szónok életét. Azonban a fentebb említett mondat elhangzásánál válik egyértelművé, hogy miért is lett az előadás címe: „Milyen lehet csak egyvalamilyennek lenni…” Beszédének verbális kiegyensúlyozottságát – a két nemzetiség kapcsán – az is mutatja, hogy megközelítőleg hasonló mennyiségben fordul elő beszédében a magyar (33-szor) és a szlovák (41-szer) szó, továbbá a megemlített helyszínek számában is szinte egyenlőség van: 3 szlovákiai (Nagycétény, Komárom, Nyitra) és 2 magyarországi helyszín említésével (Győr, Budapest). Igazán bravúros lett volna, ha ezek a számok egész pontosan megegyeznek.

Mesélj még! – Mikrotörténetek

Borbély Alexandra történetmesélésének kiemelkedő sajátossága továbbá, hogy egyszerre meseszerű a kihívásokkal, a kislány képével, a segítőkkel és az akadályozókkal, a kudarcokkal és a sikerekkel, a bölcsek jelenlétével, a gyermeki értetlenséggel, miközben többször a humor és az irónia eszköztárának használatával már-már stand up comedy jelleget is ölt, többek között, amikor mesél arról, hogy milyen szavakat használt, amelyeket később megpróbált a tájszólásba is beépíteni, de a stílusjegyek összeférhetetlensége miatt nem működött (4:41), vagy amikor egyik egyetemi gyakorlatát eleveníti fel (7:53).

Történetmesélése hitelességét és kidolgozottságát az is alátámasztja, hogy nem túl sok, de épp elegendő részletet mesél például a győri történetmesélésnél (3:53-nál) mint, hogy előtte való éjszaka milyen izgalmakkal várták testvérével a másnapot, pontosan egy ruhát kérhettek, elhangzanak tulajdonnevek (Arrabona Üzletház, Gizike a butikus neve), konkrét látott feliratok. Történeteinek további erőssége és kettős identitásának bizonyítéka, hogy többször szlovákul hangzanak el szavak, mondatok (0:29-0:39, 2:16, 2:45, 8:26), amelyek nemcsak hitelessé, de többször szórakoztatóvá is teszik beszédét, melyre a közönség is nevetéssel reagál (0:43, 8:26).

Borbély Alexandra beszédének felépítése érthető, jól követhető, kronológiai sorrendet választ beszéde ívének, amelyben a múlttól közeledünk a jelen felé. A bevezető 11 történet után, beszéde második felében újabb 11 mikrotörténet jelenik meg, ezeknek jelentős része tanulmányaihoz, majd karrierjéhez köthetőek.

A három csúcs

Beszédének három tetőpontja van, kettő az utolsó harmadban található. Az első a fentebb említett 5:37-nél elhangzott első komoly kérdésfelvetés. A következő 9:40-nél érkezik, amikor ötször visszatér a „Mindig mások” fordulat, szerkezetileg hasonlóan, mint a „Van egy álmom” híressé vált Martin Luther King beszéd felépítésében, csak egy rövidebb változatban.

„Mindig másoknak volt ezzel baja. Mindig mások ütköztek meg azon, hogy én magyar vagyok, szlovák vagyok, egyszerre mindkettő. Mindig mások akarták megmondani, hogy minek érezzem magam. Mindig mások döntötték el, hogy milyen nyelven beszéljek. Mindig mások határozták meg, hogy a szégyent érezzem vagy a büszkeséget.”

A formai megvalósítás nagyon erős, és fontos érzésekre, jelenségekre mutat rá a szónok. Jól kapcsolódik a beszéd lezárásához később, azonban az öt állítás között lehetett volna élni a fokozás eszközével, jelenleg esetlegesnek tűnik, hogy miért pont ebben a sorrendben hangzanak el a mondatok. Az általánosból lehetett volna a konkrét felé haladni vagy a cselekedetektől az érzelmekig.

Továbbá az öt mondat közül négyben a „mindig mások” után egy, a szónokra vonatkozó jelenségről van szó, ebből a láncolatból viszont kiugrik az első mondat, amelyben mások érzéseire reflektál. Erős feszültséget kelt az a négy mondatban, hogy mások mit mondanak arról, hogy „nekem” (ti. Borbély Alexandrának vagy tágabb értelmezésben a hallgatóságban ülő egyéneknek) mit kellene csinálnom, éreznem, ezért teljesebb lett volna a szerkezet, ha az első mondat is ilyen formát ölt.

A beszéd harmadik tetőpontja egyértelműen a lezáró szakasz (12:39), és annak is utolsó mondata, amelyben reagál a korábban megképződött haragra és szégyenre, továbbá arra, hogy miért is nem akar egyvalamilyen lenni: „Én viszont egész életemben tudtam, hogy a békét akarom választani; hogy én döntöttem el, hogy erre az egészre haragszom, vagy különlegesnek érzem magam tőle.”

Nézzünk rá! – Borbély Alexandra megjelenése

Borbély Alexandra magánemberként és színészi hivatásából fakadó hivatalos megjelenések alkalmából is csinosan, nőiesen, elegánsan szokott felöltözni, többször mélyen dekoltált, különleges ruhákban is láthatjuk. TED beszédére azonban visszafogott öltözéket választott, fekete nadrágban és blézerben, egy sötétzöld csipkés, magas nyakú felsőben jelent meg. Ez a visszafogott és egyben kissé zárkózott öltözék jól illik a témájához; a védelmet, biztonságot sugározza, aminek hiányáról beszél egy-egy ponton.

Haja kissé kócosan van feltűzve, ez a konvencionális formális üzleti stílusú ruházatot oldja, továbbá ezzel a kontraszttal is sugallhatja mondanivalójának lényegét: a kettősséget, és hogy ne mondják meg neki, mit csináljon, érezzen. Bohókás haja nem teszi igénytelenné az összképet. A választott fülbevaló a világítástechnika miatt néha a figyelmet elterelve megcsillan, de mérete, illetve a hallgatóság és közte lévő távolság mértéke miatt nem zavaró. A formális üzleti stílusú ruházatot töri meg továbbá cipőválasztása: a bokacsizma stílusában nem illik a csipkés, elegáns felsőhöz.

A fekete nem ideális színárnyalat Borbély Alexandra számára, mert különlegesen fehér bőre által még nagyobb a kontraszt, igaz ez kezeire is, fekete körömlakkot visel, amely így kiemelkedően kontrasztos és feltűnő bőrének fehérségéhez képest.

A blézer az aktuális trendeket követve fel van hajtva, azonban a jobb karján ez nem egyenletes, ez az első percben nem is tűnik fel, csak amikor elemeli maga elől a kezét, akkor a hátsó kivetítő világos színe miatt észrevehetővé válik, majd a későbbiekben is többször látható, hogy a két kar alsó részén található blézerujj állása asszimetrikus (2:23-nál látványos a különbség), ez pedig feltételezhetően nem direkt ilyen.

Borbély Alexandra sminkje visszafogott, épp annyira látszik, hogy abban a közegben és térben ahol előad, kontrasztosan látszanak vonásai, különösen a szemei.

Izgul-e a színésznő?

A színésznő érintettsége és izgalma leginkább gesztusaiban látszik. Beszéde kezdetén maga előtt kulcsolja össze kezeit, a bal kéz támasztja a jobbat, miközben ujjaival önnyugtató mozdulatokat tesz (pl. 1:41 bal hüvelykujjával megsimogatja jobb kézfejtetőjét), folyamatos kéztördelést látunk nála. 1:02-től két kezének ujjbegyeit nyomogatja, beszéde ezen szakaszában még felmerülhet bennünk az is, hogy egy színdarab elején ülünk.

0:53-nál nyílnak ki először kezei, ahol a Nagycétényből Nyitrára mozdulatot mutatja, majd 0:56-nál a „ssst” hangképzéshez társuló kézmozdulatot használja, innentől már többször oldottabbak a korábban folyamatosan zárt gesztusai. 2:26-nál hátra kerül a keze, és miközben pont a kiszolgáltatottságáról beszél, testtartásában is azt láthatjuk, hogy teljes mellkasa szabad felületté válik a hallgatóság felé, miközben felmerülhet, hogy hátul ugyanúgy babrál-e kezeivel, mint elől.

7:50-nél újra hátra kerülnek kezei, ekkor mintha a büszkeség jeleként, teste kihúzását szolgálná, majd 7:52-nél is ott marad, amikor Máté Gáborról beszél, mintha egy őrmestert szeretne megjeleníteni. 2:45-nél, ahol elhangzik a szigorú szlovák mondat, akkor újra előre, zárt állásba kerülnek a kezek, amely elzárkózást mutat. A színésznő zavara a kezek használatában, a hintázó mozdulatokban és a vállak mozgatásában látszik.

Ami a szívén, az az arcán

Többször észrevehetünk egy, a szónokra jellemző szájtartást(2:10, 2:49, 10:09, 11:27), amikor nyelvével kinyomja szájának alsó részét. Ezek általában valamilyen meglepő, váratlan fordulat után, hatásszünet előtt jelentkeznek, feltehetően a szónok tudatalatti cselekvéseként. Továbbá az alsó ajkába is beleharap olykor (4:29 – izgatottság;  3:06, 5:32, 9:07 – választás, kényes helyzet), általában ezekben az esetekben megfigyelhető, hogy történetmesélésében nehezen kontrollálható érzések megfogalmazásához érkezik.

A színésznő mimikája és tekintete többször nagyon kifejező, erre a legjobb példa 12:26 és 12:36-nál, hogy egyszerre örömmel teli, valamint hihetetlen és ironikus a helyzet, amibe belekerült; 3:53-nál ahogy nonverbálisan jelzi, milyen nagy dologra készültek; illetve amikor 7:59-től elkezdi mesélni az egyetemi gyakorlatának élményeit. Ezen a ponton – mivel egy színházi gyakorlatot mutat be – kidolgozott és részletgazdag mimikát láthatunk.

Mosolya azonban olykor erőltetett, mondhatni keserédes, szeme nem mosolyog, és a tartalmat hallgatva érthető, hogy ez egy kényszeredett mosoly, mert valamilyen kényes, szarkasztikus dologra akar rámutatni:  „ami azt jelenti, hogy Magyarok a Duna mögé” (2:22),  „Hajrá Szandrika” (6:44), „szégyen vagy büszkeség” (10:03).

Akkor őszinte mosolya, amikor a szlovák filmek szeretetéről (3:22), a magyarországi TV-adásokról (3:22), de leginkább amikor arról beszélt, hogy milyen volt a magyar feliratokat látni (4:22). A színésznő beszédének egy-egy pontján (például 7:10) azonban mégsem látjuk egészen pontosan azokat az érzelmeket, amikről beszél (büszkeség), van egyfajta távolságtartás – és megláthatjuk azt a Máriát, akit a Testről és lélekről c. filmben játszott. Ezek a pillanatok azért ugranak ki az összképből, mert amikor viszont tényleg beleengedi magát az érzelmekbe, szituációkba, akkor mindent elsöprő jelenlétével vonzza a hallgató figyelmét.

A szemekről

Amikor arról beszél, hogy boldog gyerekkora volt, várnánk a büszke tekintetet, a mosolyt, de elmarad, így megkérdőjelezhető a kongruencia. Mintha a szónok magának se hagyna időt, hogy ebbe vissza tudjon gondolni. Hamarosan megtudjuk, hogy a boldogságot mi árnyékolta be; Borbély Alexandra tekintete nagyon kifejező.

Szemei csillognak, amikor őszintén mosolyog, de közben többször tud ridegen is nézni. „Akkor jöttem rá arra, hogy Magyarországon is idegenek vagyunk” (5:38) – ennél a mondatnál nagyon kifejező, hogy egy magyar közönség előtt ekkor nem néz rá senkire. Tekintetét többször az égre vagy a földre emeli a múltba való révedés, fantáziáinak megfogalmazása vagy szégyenérzetének kifejezése közben.

Szemmel látható, hogy nem könnyű beszélni ezekről az érzésekről, az élményeiről, hiszen nem tudhatja, hogy a hallgatóságnak mi a kapcsolata a témával, továbbá épp tanúságot tesz egy nehéz helyzetről. Bizonyára ezért, és az erős reflektorfények miatt az elvárhatónál kevesebbszer veszi fel a szemkontaktust hallgatóságával. 11:38-nál a színésznő szeme bepárásodik és hangja is kissé megcsuklik, ez jelezheti számunkra, hogy még mindig nagyon érzékenyen érinti a díj és annak körülményei, de ez alkalommal nagyon szépen tovább gördül a beszédében.

Hangzatos?

Jól hallható, hogy egy beszédtechnikában jártas szónok beszél a színpadon. A hangerő, amit választ, megfelelő, ugyanígy a beszédtempó is, amelyet olykor a történet hevében gyorsít, vagy egy rész kihangsúlyozása érdekében lassít. Borbély Alexandra legnagyobb színészi képessége, amit beszédében is tud kamatoztatni, a hangjával és – témájából adódóan – a nyelvre jellemző hanglejtéssel való játék, az ,,ízes beszéd” (palóc: 0:24, 9:04; szlovák: 2:16, 2:45, 8:26).

A Legjobb európai színésznőnek járó elismerésnél (11:24) külön hangsúlyozza mind a három szót, de leginkább az európait, hiszen előtte kontrasztba állítja azzal, hogy egy ideig se magyarként, se szlovákként nem kapott elismerést. A színésznő nagyon jól él a szünetek megtartásával, amely olykor hatásszünetként vagy egy-egy nonverbális eszköz – például mimika – felhasználásával további színezetet adnak beszédének.

A szónok a mimika használatán túl hangsúlyozásával, dallamosságával is ügyesen ráerősít azokra a részekre, amikor ironizál (4:53, 6:28, 6:31). 12:04-től többször hangos levegővételt, sóhajt hallhatunk, amelyek mintha egyszerre jeleznék, hogy most, ezeket a nehéz mondatokat kimondva kezd megkönnyebbülni a szónok.

Finálé

A színásznő egyszerre áll ki színészként és civilként a színpadra. Színészi jelenléte leginkább beszéde végén nyilvánul meg, ahol színpadiasan hajol meg, továbbá hozzáadott értékként hang- és arcjátékában is jelen van. Civil minden apró rezdülésben, amelyben megmutatkoznak izgalmának jelei és mély emberi történeteiben, amelyek bárkivel előfordulhatnak.

A szónok egyszerre van jelen mesélőként és tanúságtevőként. Magával ragadó történetmesélései, népmesei fordulatai és kétségeinek, érzelmeinek, összezavarodottságának őszinte szavakba öntése elgondolkodtatja a hallgatóságot.

Mindenekelőtt Borbély Alexandra egyszerre beszél magyarként és szlovákként, leginkább abban a hiteles megvalósulásban, hogy a béke jegyében egyszerre megférhet a kettő egymás mellett. Valóban különleges TED-beszéde így válhat egyszerre előadássá és tanúbizonysággá.

 

^[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Borb%C3%A9ly_Alexandra