A beszéd, ami felmelegít

Történelmi pillanat – beszéd az esőben – összetépett jegyzet
George H. W. Bush 1989-ben elhangzó Kossuth-téri beszédét általában ezekkel a jelzőkkel társítják. Berki Júlia, a Szónok Születi Retorikaiskola junior trénerének beszédelemzése azonban mélyebbre ás ennél. Segítségével tudatosabbá tehetjük reflexiónkat a történelmi és a pillanatnyi kontextusra, dekódolhatjuk a szónok öltözékének jelentésrétegeit, megfigyelhetjük nonverbális gesztusait, és fejtegethetjük szónoklatának szavai mögött rejlő lélektani üzenetét. Ezen túl olyan kérdések válaszához is közelebb juthatunk, hogy mitől lesz egy beszéd sikeres, ikonikus, vagy hogy mit tanulhatunk George H. W. Bush kapcsán háborús retorikáról, rögtönzésről, vezetői kommunikációról.

Kontextus, amit egy jó előadó figyelembe vesz

Milyen gondolatokkal, lelkiállapotban, ki nem mondott belső várakozással, igényekkel érkezhet a hallgatóság?

George H. W. Bush azóta már ikonikussá vált, esőben született Magyarország és a szocialista országok számára korszakhatárnak tekinthető: a kelet-nyugat viszony egy új szakaszba lépett. Az 1989-es Népszava júliusi száma így számol be erről: „Hiszen nehezen lenne letagadható, hogy várjuk, nagyon várjuk már őt. Töprengünk, ábrándozunk, mérlegelünk, némiképp szorongunk és kíváncsiak vagyunk, elvégre nem mindennapos eseményről van szó: hivatalban levő amerikai elnök most először látogat el hozzánk…” A Bush-látogatás legfontosabb kérdése Magyarország számára az volt, hogy mit várhat az elnöktől? Vajon kinyitja-e a nyugat kapuit Kelet és Közép-Európa számára? Éppen ezért 1989-ben a Kossuth téri esőben elhangzó beszéd világraszóló pillanatnak ígérkezett.

A helyszín

A kültéri helyszín többféle kockázatot rejt, ami sokszor rugalmasságot, spontaneitást és kreativitást igényel. A Kossuth térre szervezett szónoklat szimbolikus helyszínként nagyszerű választásnak bizonyult mindaddig, míg el nem kezdett zuhogni az eső. A korabeli tudósítás szerint az elnöki látogatás előtt „egy órával még dörgött az ég, szakadt az eső, és szinte éjszakai sötétség borult Budapestre.

El tudom képzelni a szervezők aggodalmát és a Kossuth szobor előtt összegyűlt, átfázott tömeget, ahogy a remény, a félelem és a várakozás érzése kavarog bennük. Ahogy az elemzett beszéd felvétele mutatja, nem sok esernyő volt az embereknél.

Megjelenés, ami néma üzenetet hordoz

Mitől lehet egy előadó szimpatikus, rokonszenves már megszólalása előtt?

Ebbe az átázott miliőbe érkezik Bush, feleségével, Barbarával. Öltözetük egyszerű. Az elnök egy hétköznapi, drapp színű ballonkabátot visel, ami által megjelenése azt az érzetet kelti, mintha egy átlagos polgár lenne a tömegből. Csak az alapos szemlélő számára tűnhet föl a kabátból kivillanó, élére vasalt fehér gallér és nyakkendő. Mit jelez ez a megjelenés? Az amerikai elnök kettős-minőségben lép hallgatói elé. A hivatalos megjelenés fölé vett polgárias öltözék akarva-akaratlan üzenetet hordoz. Egyszerre amerikai elnök és egy ember a nép köréből. Bush itt amellett, hogy nem mond le elnöki szerepéről, egy újabb réteggel árnyalja megjelenésének üzenetét: a helyzetnek megfelelően öltözik (eső, köztér), azonosulni kíván hallgatóival, közösséget vállal velük.

First Lady Barbara Bush holds an umbrella for President Bush as Hungarian President Bruno Straub speaks during the welcoming ceremony in Budapest, Hungary, Tuesday, July 11, 1989. (AP Photo/Charles Tasnadi)

Beszéd előtti pillanatok: a közönség ekkor is figyel!

Előadásunkat megelőző pillanatban, abban a „jelentéktelennek” tűnő pár percben, tetteink sokkal többet mondanak, mint hinnénk. A szónok személyét többek között ezek a pillanatok is hitelesítik. Az első benyomás árnyalódik az elnökről szintén az összetartás, szolidaritás jegyében történő cselekedeteivel. Ennek jelét adja az által, hogy a feje fölé tartani kívánt esernyőt elutasítja; ezzel is osztozva a nép helyzetével. De ezt fokozza az a gesztusa is, hogy addig nem kezd bele beszédébe, amíg nem gondoskodik magyar tolmácsról az angolul nem teljesen/maradéktalanul értő hallgatóságnak. Ez a kifelé-figyelés, empatizálás a hallgatósággal szintén fontos elem egy beszéd valódi célba éréséhez.

A kommunikációs helyzet tehát összetett: az időjárás és nyelvi korlátok figyelembevétele szükséges, talán ez vezetett a következő tetthez.

Váratlan beszédkezdés: garantált figyelem

Megfontolt, átgondolt, pontos és nagyon összeszedett gondolatokat várhattak a megjelentek. De George H.W. Bush amerikai elnök összetépi beszédét, kitárja a karját a zuhogó esőben, és rámosolyog az ázó-fázó népre. Hogyan és miért engedi meg magának egy ilyen meghatározó pillanatban ezt a lazaságot?

Ahogy öltözete és az esernyő elutasítása is, a formabontás ebben a gesztusban csak folytatódott. Mégis, talán ez a leglátványosabb eleme. A megszólalást megelőző pillanatokban a széttárt, magasba emelt karok kísérte ováció pedig már szinte „popsztár” hatást kelt. A széttépett beszéd, a váratlan fordulat, a közösséget vállaló, szabad és önfeledt elnök egy kiélezett háborús kontextusban – ezek együttállása tette ezt a beszédet ikonikussá. Ha tehát előadásunkat felejthetetlenné szeretnénk tenni, a váratlanság erejével emlékezetes meglepetést okozhatunk.
„Hosszú ideje állnak már itt az esőben. Engedjék meg, hogy szívemből beszéljek.” (itt egy ezt kifejező mozdulattal leveszi a szemüvegét) Rövid leszek.” – Beleérez, látja, hogy mit, mennyit bír most a hallgatósága, igazodik a körülményekhez! Az adott helyzethez való alkalmazkodás, együttműködés megmutatkozik a beszéd hosszában (körülbelül 3 perc) és műfajában is (rögtönzés).

A beszédműfaj gyakran magában hordozza a hangnemet és a stílust is

Az elnök a sztenderd, köznyelvi regisztert használja. Mondatai személyesek, egyszerűek. Ez a választott, improvizatív jellegű beszédműfajból is következik. Hiszen a legkönnyebben úgy lehet rögtönzést végrehajtani, ha megosztom hallgatóságommal saját kapcsolódásomat a témához. Ahogy itt George H. W. Bush is. A személyesség erejével győzi meg hallgatóságát. A formális stílust elhagyva familiáris hangot üt meg. („Barbara and I feel the warmth of this welcome.”) A családiasság érzetét az is erősíti, hogy feleségével együtt van jelen. Sok benne az E/1 személyű mondatkezdés és a T/1-ben való fogalmazás is megjelenik. Ez utóbbi két esetben: vagy feleségére és magára használja a „mi” mondatkezdést, vagy Amerika nevében fogalmaz.

Egyetlen és talán a leghivatalosabb mondata, amikor felhozza vezetői posztját, erős (többször is hangsúlyosan megjelenő), mutató gesztussal kísérve (1:52), majd rögtön át is fordítja ezt azzal, hogy érzelmileg kapcsolódik Magyarországhoz az amerikai polgárok nevében is. („I want you to know that I am here as President of the United States, because we have in our country a special affection and feeling for the people of Hungary.”)
A vezetői kommunikáció szempontjából eddig azt láthatjuk, hogy George H. W. Bush egyszerre egy közülünk és egyszerre elnök – azonosul és vezet, átérez, de előre mutat. Szép visszatükröződése ez a 3. pontban tett, öltözködéssel kapcsolatos megfigyeléseknek. Érdekes, ahogy a kommunikációban a hatalomhoz való viszony előbb vagy utóbb, akarva vagy akaratlan, de mindig transzparenssé válik.

A szavak, és a mögötte rejlő üzenet

A történelmi, háborús kontextusból fakadó lélektani szükségre Bush elnök épít. A beszéd gyakran visszatérő kulcsszavai is a bizalom és az otthonosság érzését erősítik: (szeretet, otthon, együtt, meleg fogadtatás, érzés, köszönöm, hit, meggyőződés, biztos) Éppen ezért érezhetjük a beszédet egyenesnek, őszintének, barátinak és közvetlennek.

George H. W. Bush tehát egy igen mély igényre reagált: felveszi a barát/édesapa szerepét a várakozó, kiszolgáltatott, reménykedő, elfogadásra és biztonságra éhes magyar népnek. Ez a verbális gesztus nagyon szépen megmutatkozik a beszéd kezdő (0:24-30) és záró pillanatában (3:23): széttárt, felemelt karok. Ezzel mintegy kiterjesztette óvó, áldó, üdvözlő kezét a magyar népre.
Ha egy előadó képes visszanyúlni a legmélyebb részünkhöz, a legbelsőbb lélek-rétegig behatolni: ahol a szónok is szülő, testvér, barát; akkor egy nagyon mély szinten találkozhat egymással az előadó és a közönsége.

Biztonság és béke – ezeket az érzelmeket lehet támogatni a háborús kommunikációban. A mai politikában is láthatunk erre példát, és az elnök beszédének is ez lehetett a célja.

Vice President George Bush raises his arms during a speech at the 1988 Republican National Convention in New Orleans, Louisiana. (Photo by © Shepard Sherbell/CORBIS SABA/Corbis via Getty Images)

Szignifikáns nonverbális és verbális eszközök

A mimika végig erőteljes, bár nem teljesen eldönthető, hogy tudatos vagy önkéntelen-e az egész beszéden végighúzódó, széles mosoly. A szemkontaktust a hallgatósággal végig szorosan tartja, a tekintet melegsége segíti az érzelmek kifejezését. Bár a mosoly néha művinek tűnik (pl.1:33-nál) – megfigyelhető, hogy miután folytatja a beszédet a szeme nem változik, azon nem látszik a mosoly.

A beszédet végig három karakteres mozdulat kíséri: ökölbe szorított kéz, a mutatóujjal előre és felfelé mutató kéz és az említett kitárt karok. A mutatóujj és az ökölrázás egyaránt olyan domináns, erőteljes gesztusok, amely fenyegető, megfélemlítő hatással is párosulhatnak. A 2:37. perctől indított mondat látványos példa erre: erős gesztus-sorozat kíséri („…we must work with Hungary, we want to work with Hungary,…”). Ahogy a beszédtempó is igazodik a hangsúlyos mozdulatokhoz, ahogy a hangerő is emelkedik. A hang tónusos, dallamosság jellemzi. A mély színezetű bariton magabiztosan és ritmusosan szól, nyitott artikulációval segítve a megértést.

A szöveg verbális elemei közt az ismétlés és az ellentét hangsúlyos. Például, ahogy az egész beszédet körülöleli a hideg, esős környezet és meleg fogadtatás és érzelmek oppozícióba állításának játéka. („Long after this rain is gone, I am going to remember the warmth of the welcome from the people of Hungary.”) Az öt érzékterület közül az érzékelésre ható eszköz az ismétlések közt is előjön: („…at some drier time and some drier place”)

Konklúzió

A beszéd összképét erőteljesen befolyásolja, hogy nem volt személyes jellegű. Tulajdonképpen bármelyik ország bármelyik városában elhangozhatott volna. Annyira általános lett, hogy az ország nevét kicserélve Bush elnök bárhol elmondhatta volna. Hiányzik a konkrétum: nem mond semmilyen személyt, helyszínt, vagy eseményt, ami kifejezetten a magyar néphez, népről beszél. Nagy hiányossága ez a szónoklatnak.
A műviség, – ami néha felbukkant- és a domináns, szinte leuraló gesztus elemek, valamint az általánosító fogalmazás gyengítik és néhány helyen megkérdőjelezik a szónoklat hitelességét, inkongruenssé teszik a szónoklatot.

George H.W. Bush személyiségének azonban olyan vonásai is vannak, amelyek lehetővé tették, hogy elnökké válasszák. Ez ebben a beszédben is megfigyelhető. Egyrészt a hatalommal való bánásmódja miatt; aminek szimbóluma is lehetne az ingre vett ballonkabát. Másrészt az a szenzitivitás, ahogyan a felszínen zajló és mélylélektani eseményekre reagált:

  1. Közösséget vállalt az összegyűltekkel, alkalmazkodott az eső okozta fizikai szükségletekhez (rövidség).
  2.  Válaszolt a háború miatt létrejött lelki igényre: Megteremteni azt a biztonságérzetet, hogy számíthatnak rá.

A hideg és az eső ellenére a szónok szavaiból áradó melegség – a videót nézve – elnyerte a hallgatóság tetszését. Úgy tűnik, ha egy előadó meg meri élni, és fel meri vállalni emberségét az emberek előtt, nagyobb elfogadásra, megértésre, meghallásra és szeretetre számíthat, mint bármilyen precízen kiművelt „diplomáciai” beszéd által.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük