Amikor az alkalom és a műfaj ellentétben áll

Orbán Balázs, korábbi miniszterhelyettes és államtitkár 2021-es, az MCC évnyitóján elhangzott beszédének retorikai elemzését Dömény Gábor tollából olvashatják.

Orbán Balázs 2021 szeptemberében tartotta meg évnyitó beszédét, az MCC, azaz a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumi elnökeként. Egy tanévnyitóhoz képest viszonylag rövid beszédet hallhatunk (összesen 6 perc a felszólalás hossza). Hányszor kívántam volna ezt a saját évnyitóimon, a soha véget nem érően mantrázott tanévrend végighallgatása helyett. Azonban már az időtartam is felveti a kérdést, vajon hogyan fért bele 6 percbe a diákok tájékoztatása az intézmény céljaival, feladataival kapcsolatban? Retorikai elemzésemben arra keresem a választ, hogy Orbán Balázs politikai szerepe miképpen vonódik be vagy vet árnyékot az évnyitó beszéd műfaji sajátosságaira.

 Orbán Balázs szónoki megjelenése

Orbán Balázs megjelenését a visszafogott, kissé lezser, sportos elegancia jellemzi. Zakója durva szövésű anyagból készülhetett, egyáltalán nem a legelegánsabb benyomást kívánja kelteni e ruhadarab. A nadrág esetében sem elegáns szövetnadrágról beszélhetünk, eséséből következtetve ez is inkább lezser. Azonban a nyakkendő eléggé elüt ezen összképtől, ugyanis nagyos szorosan van megkötve, amely inkább az elegancia felé mutat. A bársonybarna szín sem biztos, hogy előnyös a sportos eleganciához mérve, kissé avítt hatást kelt. Orbán Balázs zakóján hord egy MCC-s kitűzőt, amely a legfontosabb nonverbális elem a szónok viseletében, ugyanis kifejezi az intézmény felé való elköteleződését. Orbán Balázs kissé lezser, de sportos eleganciát képviselő öltözete egyszerre próbál illeszkedni az emelkedett, ünnepi hangulathoz, és a színpad másik oldalán helyet foglaló diákság világához.

A pulpitus, bár automatikusan teremt egy gátat a hallgatóság és az előadó között, ezzel együtt a komolyság érzését is kelti. Nem utolsó sorban számíthatunk rá, hogy a pulpituson elhelyezett, és felolvasásra váró szöveg megkomponáltsága mentén haladunk végig az ünnepi beszéden.

A megszólítás dilemmája

Az évnyitó esetében – Wacha Imre[1] műfaji meghatározását követve – igen fontos, hogy célközönségnek a diákságot vegyük, és csak másodsorban a hozzátartozókat vagy az oktatókat. A beszéd elején elhangzó megszólítás ennek értelmében a diákokat kell célba vegye. Ezzel szemben Orbán Balázs a következő sorrendben és módon szólítja meg a hallgatóságát. Köszönti az első sorban helyet foglaló miniszterelnököt – akit nyilván köszöntene bármelyik iskolaigazgató az országban, kifejezve az intézményt ért megtiszteltetést, akár ezzel is emelve az ünnepség érzelmi áhítatát, majd köszönti a professzor urat (nem hangzik el név), a vendégeket, és végül így fogalmaz: „Kedves MCC család!” (0:13). Kiemelendő, hogy a „vendégek” köszöntéséig végig tartja a szemkontaktust a közönséggel a szónok, egy-egy mosolyt is adva a jelenlévőknek, majd amikor az MCC családot kiejti, lenéz az előtte fekvő papírra, így ekkor szakítja meg először a szemkontaktust a hallgatósággal. Amikor felpillant, már komor arccal tekint a közönség soraira (00:14). A tanulók nem kapnak külön megszólítást a köszöntőben.

Egyből kérdésként merülhet fel az, hogy vajon ki a hallgatóság, ha nem a kollégium hallgatói, illetve mi a beszéd célja? – tekintve, hogy az évnyitón elsősorban a tanulókhoz szól a rétor, őket szeretné beavatni az új tanév világába. Ha magukat a család tagjainak tartják is a hallgatók, elrugaszkodva attól, hogy ez nem egy szokványos megszólítás a tanulókra nézve, akkor azt érezhetik, hogy köszöntésük alkalmával leveszi róluk a tekintetét a szónok. Ez bántóan hathat. Bár a család nem egy közkeletű megszólítás a hallgatókra vagy az intézmény tagjaira nézve, akár fenntarthatja azt az izgalmat, hogy a beszéd során a szónok majd megvilágítja a fogalomválasztás okát. Az előadás kezdetén tehát nem egyértelmű, hogy meg lettek-e szólítva a jelenlévő tanulók, vagy figyelmen kívül hagyta az első számú közönsége köszöntését a rétor. Érdekes kontraszt egyébként, hogy ugyanezen az évnyitón Orbán Viktor is mondott egy beszédet, és ő – bár semmilyen tisztséget nem tölt be MCC-ben – mégis köszönti, megszólítja külön a kollégiumi hallgatókat.

Az ünnepélyesség megteremtése és az elsietett tételmondat 

Orbán Balázs beszédében az angolszász standard tematikus szöveg felépítését követi. Hamar megjelöli az alkalom, illetve beszédének témakörét (0:45), amely az oktatás. A témamegjelölésnél már előrevetíti a szónok, hogy egy, a pártpolitika és a mindennapi egyet nem értés felett álló személyben jelenik meg a legszebben beszéde témája, mégpedig Klebelsberg Kunó munkásságában. Érdemes megfigyelni, ahogyan ennél a résznél a szónok nonverbálisan, a kéz gesztusaival is hangsúlyozza a mondanivalóját, az elemelkedést a közös pont felé. Az addig a pulpituson pihenő jobb kezét háromszor is felemeli, oly módon, mintha azt a közös pontot tartaná a tenyerében (0:37-0:41).

A hallgatóságban – és leginkább a tanulókban – nyilvánvalóan és teljesen jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon milyen szerepből szól hozzájuk most Orbán Balázs: aktuálpolitikai, vagy az MCC-ben betöltött elnöki minőségében? Erre válaszol a pártpolitikán felül álló eszme hangsúlyozása, és egy példakép felmutatása. Elsősorban ezért nem esik a „na, kellett egy idézet ebbe az ünnepi beszédbe is” kategóriájába a témamegjelölés után elhangzó Klebelsberg Kunó idézet. Az angolszász mintát követve ez az elem tökéletesen felkelti a figyelmet, hiszen a fentiek értelmében a „levegőben lévő” kérdéssel összefüggésben épül be a szónok beszédébe. Ezekkel a visszafogott, egyáltalán nem művi vagy kényszeresen ható szónoki gesztusokkal az ünnepség emelkedett hangulatát alapozza meg a rétor.

A Klebelsberg idézet utolsó mondatát teszi meg beszéde tételmondatának a szónok: „négyzetre emelni a tehetséget, és nem gyököt vonni belőlük” (1:33). Bár egészen e tézisig tagoltan beszél és következetes beszédtempót használ Orbán Balázs, de épp a tételmondatnak nem hagyott kellő időt, sőt szinte levegőt sem vett az utána következő mondat és a tétel kimondása között (1:35). Ez mindenképpen hiba, ha az a cél, hogy a hallgatóság ezt az üzenetet vigye el majd magával. A tézissel összefüggésben fogalmazódik meg az intézmény ars poeticája: „ha kérdezik tehát, hogy mi a Mathias Corvinus Collegium, akkor ez az a nemzeti intézmény, amelyik a tehetségeket négyzetre emeli” (1:35-1:43). E mondat után sem tartja a beszéd elején megfigyelhető egyenletes tempót, és nem tart szünetet (1:43). Nem hagy tehát időt a hallgatóságnak arra, hogy feldolgozza az elhangzottakat, így nem válik, nem tud elég kiemeltté válni e bizonyára fontosnak szánt üzenet.

A vicc – a család elem képzavara

Mint minden jó angolszász típusú beszédben, Orbán Balázs beszédében is menetrendszerűen érkezik a kitérő egy vicc formájában (2:16-2:57). A humor lehetőséget adhat az ünnepség kereteiből fakadó kötöttségek oldására. Ez az érzelmekre ható retorikai fogás elősegítheti, hogy személyesebb kapcsolatba kerüljön a hallgatósággal a szónok.

Orbán Balázs beszédében 2:16-nál úgy fogalmaz, hogy „elmesélnék Önöknek egy viccet”. Eközben egy nagy sóhajtást tesz a szónok, mintha ő unná a legjobban a teremben azt, ami most következni fog. Erre erősít rá, hogy a „viccet” szót úgy ejti ki, mintha az egy megvetendő dolog lenne. Mindez inkongruens módon hat a humor kötöttségeket oldó céljával.

A személyesebb kapcsolat megteremtése a humor által más hangvételt követel a szónoktól. Orbán Balázs egy családi körben lezajló beszélgetést elevenít meg a vicc keretein belül. A hangjával és a mimikájával utánozza a párbeszédben résztvevő szereplőket (2:48-3:30). Az imitáció egy nehéz szónoki eszköz, hiszen egy másik ember bőrébe kell bújnia egy rövid időre az utánzóak, mindezt úgy, hogy közben ez hitelesen, és ne mesterkélten hasson. Orbán Balázs egészen természetes módon imitálja a megjeleníteni kívánt karaktereket. Azonban elkövet egy igen jelentős hibát: a vicc mesélése közben háromszor néz le az előtte heverő papírra, kissé rendezgetve is azt. Ez az izgalom, esetleg a vicc általi komforton kívül kerülés jelének tudható be. Mindezzel azt is üzeni, hogy igazából idegen számára a humor, mint retorikai eszköz. A papírt, és tágabb értelemben a pulpitust – mint védelmező házat használja a vicc mesélése közben a rétor, ahová el lehet bújni a tekintetek elől. A beszéd ezen pontján ismét ritmushibát vét a szónok, ugyanis a vicc csattanójának szánt “Bob” kiejtését követően nem tart kellő beszédszünetet ahhoz, hogy legyen ideje a poénnak megérkezni a hallgatóság számára. Ezek eredményeképpen a hallgatóság pozitív reakciója el is marad a kitérőt követően, nem nevetnek a viccen.

Érdemes elidőzni a vicc mondanivalójánál is. Bár érthető annak tartalma, miszerint a család relatívan becsüli fel a tehetséget, míg a tágabb értelembe vett közösség ezt objektíven teszi, de talán nem gondolta át a szónok, hogy meta szinten milyen diszharmóniát okozhat a köszöntésben elhangzott „kedves MCC család”, illetve a családot a tehetség szempontjából pejoratívan ábrázoló vicc kettőse. A köszöntés a fentiek értelmében szükségképpen elsimításra vár a beszéd során, azonban ez nem történik meg.

Forrás: https://2015-2019.kormany.hu

„nektek mondom, MCC-s diákok”

A kollégium hallgatói 4:18-nál lesznek először megszólítva. Beszédes az is, hogy erre milyen szövegkörnyezetben kerül sor. „Hogyha elemezzük a magyarság helyzetét, akkor azt látjuk, és ezt nektek mondom MCC-s diákok…”(4:18) – ez alatt kitartja a szemkontaktust, illetve bal kezével, tenyerével a hallgatóságra mutat Orbán Balázs, egyfajta bevonó szándékú gesztusként. A szónok ez után arról beszél, hogy nagyon kevés generációnak volt olyan jó helyzete Magyarországon, mint a hallgatóságban helyet foglaló tanulóknak. Az ország és a társadalom kedvező tényezőit sorolja a rétor – abban a részben tehát, amely előtt meg lettek szólítva a tanulók, és nem utolsó sorban, abban a beszédben, amely egy évnyitón hangzik el.

Ha ennek a beszédnek a címe és a helyszíne nem egy évnyitó lenne, amit nem az elnöki beszéd tesz hivatalossá, akkor semmi gond nem lenne, hogy a magyarság helyzetének elemzésére, a generációk közti problémák megértésére buzdítana egy szónok. Itt azonban nem teljesülnek a tanévnyitó beszéd műfaji követelményei, a tételmondat pedig nem kerül alátámasztásra érvek által, tudniillik, hogy hogyan lehet elérni a tehetség négyzetre emelését. Helyette egy társadalmi eszme hangzik el – a szónok által a legjobban kiemelt gesztusokkal – miszerint a nemzet az, amely felemeli a közösséget. Mindezeket sommázza, hogy utolsó szavai után, még fel sem zúg a taps, már elindul a pulpitusról lefelé a színpadról, ami udvariatlanság a hallgatósággal szemben.

Összefoglalás

Orbán Balázs évnyitó beszédének elemzéséből azt láthatjuk, hogy a tanévnyitó beszéd műfaji sajátosságai nem – vagy maximum csak nyomokban – teljesülnek. A szónok, mind a verbalitás, mind a nonverbalitás szintjén végső soron nem tudott, és nem is kívánt egy az intézmény ügyeit képviselő, és azokat igazgató szerepet felvenni. Az intézmény ars poeticáján kívül nem hangzik el sem konkrét cél, sem feladat az MCC 2021/2022 évére vonatkozóan, ellenben az intézmény magyar társadalomban betöltött szerepe, illetve a diákok nemzethez való orientálódása kerül hangsúlyozásra. A hallgatóság zöme ugyanakkor mégis csak az MCC-s hallgatókból tevődik össze. Elsősorban értük, és nekik kellene, hogy szóljon ez a tanévnyitó szónoklat. Az alkalom és a beszéd műfaja tehát nem illeszkednek egymással. Retorikai szempontból az alapvető megközelítési hiba ebből az ellentétből fakad Orbán Balázs beszédében.

Ha érdeklik a további beszédelemzéseink, kattintson ide.

[1] WACHA Imre, A korszerű retorika alapjai II., Bp., 1996,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük