Hogyan figyeld és értelmezd mások nonverbális kommunikációját?Recenzió Joe Navarro Beszédes testek című könyvéről.
Amikor kezembe vettem Navarro könyvét, és megpillantottam a borítón az alcímet, elkezdtem fintorogni: „Az FBI-ügynök emberismereti kézikönyve”. Na – gondoltam – ez is biztos csak el akarja magát adni ezzel az FBI-os dumával. Mint a filmekben, amikor odaugranak egy autó elé, felkiáltanak, hogy „FBI, szálljon ki a kocsiból!”, és már le is foglalták a járművet. Persze mindig éppen egy luxus-szuperautó jár arra. De aztán olvasás közben egészen gyorsan megbékéltem. Sőt!
Olyan, mint más
Elsőre hasonlít a könyv más, ugyanilyen témában íródott művekhez. Ebben is végigelemez a szerző egy nagy halom különféle nonverbális jelet. Leírja, hogy mi mit jelenthet, illetve mire utalhat az amit látunk. Navarro jól rendszerezett, könnyen áttekinthető szerkezetet használ. Ha minket például csak a kéz és az ujjak nonverbális jelei érdekelnek, akkor elég a hatodik fejezetet fellapoznunk. Ritkán használom a könyvek végén található név- és tárgymutatót, de ebben az esetben ez igencsak hasznosnak mutatkozik. Ennek segíítségével könnyen eligazodom, akár a körömrágás, akár a madármozdulat, akár a villanykörte szemek érdekelnek.
Nem olyan, mint más
Sok kép segíti a megértést, és az FBI-os vonal – amitől annyira tartottam – csak annyi szerepet kap, amennyi a színesítéshez és a jobb megértéshez szükséges. Rövid történeteket olvashatunk Joe Navarro praxisából. Rendkívüli módon megörültem, amikor a szerző szóba hozta a kongruens kommunikáció kérdését (352. o.), tudniillik, hogy egy előadó, megszólaló esetében a verbalitás és a nonverbalitás (a vokalitással együtt) összhangban van-e egymással. Navarro a szinkronitás fogalmat használja, de a mondanivaló ugyanaz. Ez a hitelesség egyik kulcskérdése, nem véletlen, hogy a szerző is a megtévesztés kapcsán ír erről.
Ami még sokat segít a téma feldolgozásában, az a könyv második fejezetében taglalt limbikus örökség. Ezzel már a konkrét nonverbális jelenségek felsorolása előtt fényt derít arra, hogy jellemzően miért úgy viselkedünk, reagálunk, ahogy. Később vissza-visszanyúl ezekhez a gyökerekhez, de már itt alaposan megágyaz a megfigyelések jobb megértésének.
A legerősebb rész ennek ellenére mégis a könyv első fejezete, ahol Navarro tíz parancsolat formájában határozza meg azokat a szabályokat, amelyeket embertársaink nonverbális kommunikációjának megfigyelése közben be kellene tartanunk. Mindezt nem kioktató stílusban teszi, hanem segítő szándékkal, hogy mélyebben meg tudjuk ismerni a velünk szemben állót. Ezek között van olyan szabály is, amelyet a többség valószínűleg ismer, például az, hogy a nonverbális jelek csoportjait érdemes keresni és értelmezni. Ám olyan tanácsot is kapunk, ami talán már nem annyira egyértelmű. Számomra különösen izgalmas volt a 7. parancsolat, amely szerint „A változást is fontos megfigyelni mások viselkedésében, mert az gyakorta arra utal, hogy valakinek időközben megváltoztak a nézetei, érzelmei, érdekei vagy szándékai!”
Joe Navarro könyve haladó szintű előadóknak is tartogathat újdonságokat, de kezdőként is bátran kézbe lehet venni. Az önálló gyakorlásban nem különösebben segít, de mások megfigyeléséből is rengeteget lehet tanulni, ebben pedig sok támpontot kap az olvasó.
Joe Navarro, Beszédes testek, ford. Bánföldi Tibor, Libri Kiadó, Budapest, 2016. 383 o.